| Úgy léptél át a tél fénysávos éjszakáiba… |
| Az erdőszélen álltál s jött a tél. |
| A tájat szemlélted, komor világodat, majd sárga csillagod |
| Nagy reszketését lested, míg alant a sötét földeken boldog komondorok |
| Járták az éjszakát s fel-felugattak hozzád, mint a kócos szellemek. |
|
| A tél van itt megint. Ki tudja? tán az utolsó neked. |
| Hírek kovácsa, titokmester, őzikék őrzője, régi csősz, |
| Hát itt kell hagynod enciánvirágos szép hazád? |
| A messzi tülköket, hideg hegyed, kiszáradt vermeid… |
| Öreg puskádat átadod? meghalni mégy? |
| Ki életében annyit hazudott, nehéz meghalnia. |
| Úgy tartod két kezedben fejed, mint a részegek… a halál részegségét nem birod? |
|
| Csak bátran, bátran, régi csősz, ott fenn is csősz leszel. |
| Igaztevő, mint én, ki minden ellen kikel, acsarkodhatsz… a semittevő, pimasz gazdagok |
| S a hűtlen, hálátlan szegény vessződ egyformán rettegi… |
| Se fatolvaj, se vadorzó nem állhat meg szemöldököd előtt, |
| S haki a város másik végéről gonosz tervekkel jön és folyót átugor… |
| Megtorpan futásában s azt kiáltja: itt a csősz. – S ahol majd elhaladsz, |
| A csirkefogó többé nem nevet, madárka sem csipog… Szegény igaztevő! |
| Ki életében annyit hazudott, nehéz meghalnia. |
|
|