| – „Mit akarsz itt Almandól?” |
| – „ „Én vagyok a Szégyen-Király.” ” |
|
| – „Azt ígérted, hogy elkerűlsz, |
| Úgy esküdtél, hogy elmerűlsz |
| S ím’ itt vagy újra s szertezilálod álmaim…” |
|
| – „ „Sutba vetem érted, mit te tettél a fejemre, bronzból vert szégyen-koronám, |
| Elvetem palástomat is, mit varrt valamely szeleverdi szeretőm, |
| Elhagyom lakomat érted: rászáll a felhő, megűli köd, – |
| Jer menjünk, hiszen szabad az országút… |
| Nem jobb neked, királyod én, ha újból cimborád vagyok? |
| Nem jobb volt néked vándorolni vélem?” ” |
|
| – „S ha mint csillag dörögnél is el az arcom előtt |
| S ha mint Kerubim futnál is nagy fénnyel előttem… |
| Nékem fegyenc volt az apám s az anyám koldusasszony – |
| S inkább kínáld a poklokat, mondom, az örökös kárhozatot |
| S a poklok minden kénkövét, inkább a fekete gyehennát, |
| Semhogy véled járjam az országútat újra, |
| Semhogy sorsuk szégyenét még egyszer vállaltasd velem.” |
|
| – „ „Akkor itt hagylak hát, – jól van, elmegyek. |
| Csak aztán kamrád sarkaira jól vigyázz |
| S nehogy patkányt kiálts megint, ha este van. |
| S a sötétet se panaszold a fények alján, – |
| Mert mindez én vagyok. Hisz én lappangok néked minden árnyban… |
| Oh boldogabb, ki mint a szarvasok |
| Az anyja méhében tanul félelmet és futást |
| S a sorsát vert aranyként, mélyen meghajolva úgy fogadja, |
| Akár a szolganép a tallért s nem perel.” ” |
|
|