Az egyik agg levele Zsuzsannához^*

„Szeretlek, De ne mondd meg senkinek, Mert vén vagyok S az emberek nevetnek. És mord vagyok. Oh agg fenyő, Míly istentelen vagy és vakmerő! Mondd, mit akarsz? Recsegsz, ha jő a zivatar És elszakadsz. Oh mord vagyok, igen. Mit képzel az ilyen? Hogy jönnek nyájasabb napok, Talán egy új tavasz? Oh míly bolond dolog! Vagy nem tudod, mi az? Az élet oly pimasz S hiába minden ének, Itt nincsen kegyelem a vénnek. Akár az Istenség, Maradj hát oly rideg… S hogy hallottál búgó nevetést És könnyű szót, amely libeg S hogy kezed a szivedre tetted, Mert titkos mosolyát is észrevetted, Ne mondd meg senkinek.”