Részeg éjszaka^*

A szél lengeti széleid, Nehéz sötét. – S hol felhőid osonnak el, Egy kis csillag dereng ott s oly szelíd… Súlyos teher e földi lét nekem. Úgy mondják, mély-álmomban meggyógyulhatok… De nem lehet, aludni nem tudok. S a lelkem gőgjén nem változtatok. Oh némely ember alszik zsákokon, Befal, ledől s horkolván sose lát Bozontos mellű éjszakát. Mint tófenéken furcsa limlomok S a furcsa népség, mely ott imbolyog: Olyan vagyunk. – A nyelve hogy pörög Egynémely utcalánynak s hogy röhög, – Az udvarlója nem nem tetszik neki. – Bandzsít, kancsal, kopasz görög. S egy katona megy ott, a lábait veti, A bátorságát mind mellén viszi S az árokparton ördög ráncigál zsidót S egy sékelt ad neki. Oh nagypénteki részegek, dicsők, Hogy belefeküsztök a szélbe, – nők Nem kellenek már néktek s földi fények, Úgy száguldoztok, mint a vőlegények. Oh elhamvadni volna jó És feltámadni megint részegen… Részeg király volnék egy nagy hegyen. E hegynek én vagyok királya, – mondanám… S az özvegyasszony dolga jó legyen, S anyámra gondolnék a sírba’ lenn. Oh elhamvadni volna jó, Buzgón álomba kezdeni… E részeg éjszakán hadd jósolok: Hiába futsz ott fenn aranygolyó, E föld súlyos-beteg, mint én vagyok. Az inség itt a törvény, sírjatok, Mert sírni kell ám nektek mindezen, Hogy nincs termésetek e földeken, S ha néha van, – elönti öt folyó.