| Angyalok söpörték műhelyem, |
| Szerszámaim az útból félrerakták… |
| Üveggyártó valék… És volt egy lányom is, |
| A kontya, mint a vas, – de őt már elragadták… |
| S volt úgy, hogy este lett nagy fergeteg… |
| A szélben vén emberek perlekedtek… |
| Egy részeges ajtóm elé vizelt, |
| S azt hajtogatta, hogy ő nagybeteg. |
| A halál meg akart keríteni egy kis lovat |
| S űzőbe vette… Mit mesélhetek? |
| Én mindezt láttam, mélabús öreg |
| S nem vállalkoztam többé kűzdelemre… |
| Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé |
| S a gondolatom mind: halálomé. |
| Nem hagytam el kemencém, bárki jött is, |
| Csak épp letettem forró eszközöm, |
| Az emberekhez nem volt már közöm… |
| Csak azt vigyáztam, el ne fogyjon kis borom |
| S evégből olykor kiszóltam az ablakomon… |
| Szemben egy korcsma volt… S odébb egy gyűlölt kastély… |
| Ki tudja, kit őriztek ott s mely titkokat? |
| – Oh sokat integettek onnan egykoron! |
| Ám utóbb néma lett, akár egy nagy lakat! |
| S négy sarkán négy torony. |
|