Köd előttem, köd utánam…*
| Mint akit hordó tetején a saját horkolása ébreszt, |
| Nem tudja, mint kerűlt oda, |
| Körötte pókok, dongafák s lábatlan bábok furcsa népe s fázik is… |
| Ugy ébredtem rá egykor én, hogy itt vagyok… |
| Ahonnan jöttem, – jobb dolgom volt ennél, esküszöm. |
| Lehettem bármiféle, tetszésem szerint s nem volt szivem, |
| De táncolhattam itt és ott… megértitek? Szeszélyes voltam, illanó |
| S ha elfáradtam, kis körömben bárhol bujtam el, – lappangtam titkosan. |
| Több rejtély volt a lét nekem s több édesség: oly jó volt álom mélye meleg köpenyed! |
| S időnként lengedezni zúzmarák felett, vagy lenni sajátmagam jégvirág |
| S pattogva, kerengőzve kivirágzani egy sötét ablakon. |
| Homályos udvar ez, amelyre gondolok. |
| Itt éltem én e lét előtt, tudom. E helyt rejtőzött álmatag’ |
| Függőleges és lassú életem. |
| Egy asszony állt a kút előtt és bölcsőt ringatott… |
|
|