| Vad iramban fut e vad fogat. |
| És mintha biztos célba vinne, jó födél felé: |
| Befut az aggság, kórság, a foghíjjasság öveibe |
| S majd a nemlét boldog őslakói közt megáll. |
| Nem baj, nem sirok. – Oh fussatok hát vad lovak |
| S úgy száguldjatok vélem, hogy az emberek erdeje zúgjon, |
| Se lássak, se halljak. Csupa vadság legyen a szívem, mint a vadászé, |
| Ki ölni megy el, nem fél, – nem tekinti fenn a Teremtőt, |
| Nem lesi arcát, borus-e s hogy mint itél, mikor kirepül majd ama golyó?… |
| De így szól: ez a rend! – Meg kell hoznom az áldozatot, meg kell halnom, |
| Ki voltam éhes, mint a kigyók, |
| S pusztitó kedvű, mint az apokalipszis sárga lovasa |
| S a mohóság vad foltjai mozdúltak meg a szememben. |
| Hát ennen balsorsodat siratod? |
| Tekintsd az ég madarát, ki segit annak, ha sikolt? |
| Vedd a tölgyet, az órjást, mikor nyögve törik el a viharban, |
| Tekintsd a borjat, amely még szopna s a hídra viszik |
| És minden egyebet, ami szomorún megy nem áhitott célja felé… |
| S a vijjogó keselyűkről ird majd meg végül is hymnoszodat e világon s arról, |
| Hogy szebbnek itéltetett a tört szem itt, mint a ragyogó. |
|