| Dávid: ama hegedűs az, ki most a holdban űl s pipál. |
| Copperfield: rézföldeket jelent, tán gyöngyszin, szikes mezőt, |
| Amelynek mélyeiről a szerencsefiak hirtelennőtt, nagy indulatával, |
| Emelted volna ki s mutattad volna fel a nagy Isten előtt |
| Gyarapodásod biztos zálogát: a barackszín, sárga fémet. |
|
| S olybá tüntél vón’ akkor magad előtt is, mint az oroszlán… |
| Rettenthetetlen szigor, de méltányod is ott ült vón’ összeszoritott ajkaidon |
| S képzelmed előtt sok ezer munkásod lágy alázata, egyszobás, tiszta lakások, |
| Vasárnapi orgonaszó a tiszta téren, – de mindenekfelett: önnön szíved megtörhetetlen hidege, – |
| Kergetőznek vala, mint képek, sokszinü változatokban. |
|
| S az én nevem is, lásd: apám egy víg királytól lopta nékem. |
| Képzeld el a feslett kép-királyt, amint a játékkártyából kilép… |
| Vihogni kezd előbb, majd borospalackokkal vervén szamarát |
| A vásárba siet… hol is a kofanépet megcsipdesi rútul, csak úgy bizsereg az újja… |
| Öregasszonyt kerget a sikátorokon, – ám gyermek ha jő eléje: leguggol |
| És sorra gurítja feléje önnön képével vert, királyi aranyát. |
|
| Így képzelgek én is a nevemmel, lásd Dávid! S mi voltam én is itt? árva fiú! |
| A sértődöttség vontatott dallamát hagyták rám örökül: semmi mást! |
| S miből a zsidónak oly bőven jutott ki minden időben: gúny és magány: – e kettő volt örökrészem e földön! |
| Idegen vagyok én itt, idegen nékem ez a Föld s idegen minden népe! |
| A felhőket kergetem én – s az úgy van jól! – de emberfia hozzám többé be ne tegye lábát!! |
| S mint ama nagyúr, ki járt pórul a vásáron s ha jő a böjt keserve, egy szomszédos kolostorba mén: |
| Úgy én is: nem tűrök látogatót!! – S ha ki azt akarod még világnak valaki rongya, hogy szeresselek, – |
| Bízd a szivemre magad, – az még él! – de szemtől-szembe velem többé ne kerülj! |
|
|