| Aggastyán akarok én is lenni, olyan, mint maga az Úr… |
| S ha majd számonkérnéd tőlem a gyermekeimet, |
| Megvetéssel fordítom el akkor a fejem… |
|
| Mert nincsenek gyermekeim, e vigasságban nem volt részem, – mint az arabs szamár, |
| Ki megszagolván honni földjét, uj ösvényre fordul hirtelen, – |
| Úgy indultam el én is egykor biztos útamon. |
| És nem az öröm útját választottam én sem, – ám a kopár sivatagét, |
| Hol vörös a földek szintje s nem legelész semmiféle nyáj, – |
| De hol majd megpróbáltatik, ki mit bir el? |
| S ha nem ád ott az égi Atya enni, azt kitartom-e? |
| S a szomjuságtól majd jajongok-e? |
| S a bitangságban majd, hogy elbitangolok-e? |
|
| S minden tudásban kerestem egyre új tudást |
| S a dicsőségben nagyobb dicsőségeket |
| S hol világos volt az ég, nagyobb világolást |
| S az asszonyölnél égetőbb és még nagyobb sötétet… |
|
| Ugy látom, öregember én már nem leszek. |
| S most folytassam a régit addig is? – Ó jaj, – kiáltanám egy ablakból talán |
| De gúnytól félek s elbuvok magamba. |
| Négy izzó fal mered reám csupán, – |
| Az Úristennek vörhenyes haragja, – |
| Majd bólogatva, lassan elmegyek. |
| S mint ki régen hordja már szivében a halált, – |
| Kárvallott számadó, megbántott, régi szolga |
| S ki birót ment el keresni, de nem talált. |
|
|