| A hídon batyuval megy át egy ember, |
| Az úton vénasszony fut át |
| És némán járkál egy komondor. |
| S ki titkot tud s fiakra gondol: |
| ’Szürke kandúr lassan pislog, |
| Fénybe’ fürdik és dorombol. |
|
| És én és én? Hajó ha volnék, bóbitás, |
| Megállnék most a lusta fényen |
| S ringatnám magam kevélyen. |
| Elomlanék, mint senki más, |
| Megnyílnék Néki, mint a nő |
| És hallgatnék, akárcsak Ő. |
|
| Oh holdözön, te végtelen! |
| Nem ér fel hozzád értelem. |
| Miféle bűn a léted mélye, |
| Hogy jussod földünk annyi kéje? – |
| Sugárzik ott fenn s én hagyom. |
| Nem szólok semmit, ő se szól |
| S a hátam borsódzik nagyon. |
|
| Vagy férfi-e, vagy lusta nő? |
| Anyám vagy-é, vagy kedvesem? |
| Bagoly vagy-é, vagy kerecsen? |
| Szépséggel étetsz, megzavarsz, |
| Fejemben mérgeket kavarsz. |
| Így jár, no lásd, megannyi nép, |
| Ki véled hold-viszonyba lép. |
|
|