|
„És hallám az ő szárnyaik zúgását.” Ezékiel, I., 24.
| Az angyalok sötétek. Nem látod-e kezükben a kardot? |
| Amint megvillan a fényben, akkor repülik át a napot és fekete fényköreit |
| S a nap kinyílik előttük. Mert ők karddal a kezükbe’ repűlnek |
| S elfödvén szegény szemüket: – szent, szent, szent, – kiáltják odafenn a sugaraknak. |
| S a sugarak megtorpannak előttük, igen. |
| S mint a kiskutyák, úgy hunyászkodnak meg előttük a Nap meg a Hold |
| S mint a pulykák, kurrogva reppennek fel előttük a csillagok is |
| S menten szét is pattantja őket a rettenetes alázat. |
|
| S ők mégis míly komorak! No de mert csontokon átal volt repülésük |
| A csontok mezején. S e csontok is oly komorak voltak, |
| Elárasztotta őket a víz, megette a tűz, hogy csupa fehérség sandított fel a mezőkön, |
| Mondom, a csontok mezején. S mégis, még ott is visszhangzott a kiáltás, – |
| Mert: – szent, szent, szent, – felelének nékik e csontok is a mezőkről, igen. |
| Pedig eláztatta őket a víz, megette a tűz |
| S holott porhanyó házukban is a gyerekeik emléke forog még… |
|
| Oh hát ilyen nagy az Eszme, mondd Vladimir Iljics, ilyen? |
| Hogy életen, halálon, hogy csontokon megyen átal s marad meg a csontok velejében, ami nincs már? |
| Mondd, ki tanítja meg a lényeket a hüségre, hogy, ha szomorún is, komoran is és végleg elkeseredve |
| De még a veleje se felejti, hogy, bár rettenetes is, de szent a neve, mert háromszor szent az Úr? |
|
| Oh felelj hát, aki vajszivü voltál s mégis rettenetes, mert tudtad, mi az Eszme, |
| Hogy az Eszme kegyetlen, hogy az Eszme a jóság, de mert jót akar, azért annyira kegyetlen, |
| Mert, ami eredendő: a rosszal kell megküzdenie, minden kor mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap |
| Büntettél, aki jó voltál, – mint a hegység oly nagy volt benned a jószándék |
| S mint a felhő, amely megűli hegyét, a borúlat is oly nagy volt homlokodon. |
|
| Oh Vladimir Iljics, vajjon lehet-e segíteni az emberi lényen? Hiába idézlek, – |
| Tavasszal még mélyebb a borúlat s az éjszaka mélyebb |
| És nincs felelet e világ völgyeiben. |
| S hiába ülök itt s várok már oly régen jelenést, itt semmise mozdúl |
| Csak a képed bólogat olykor s szomoru szemed int |
|
|