Végül is: hol született?

Ha egyetlen szóval kell felelnem a fenti kérdésre, Kiskőrös-re szavazok, legfeljebb igyekszem arcomra egy kis kétkedő mosolyt erőltetni. Ha két szóval válaszolhatok, egy valószínűleg-et teszek Kiskőrös elé. S amennyiben módom van – mint most is – kicsit bővebb lére ereszteni fejtegetéseimet, ezt a valószínűleg-et kell megindokolnom.

Annál is inkább, mert ez az egyetlen szócska, ez a makacs valószínűleg sokba került nekem, jó néhányan megharagudtak rám miatta Kiskőrösön. Aminek persze csöppet sem örülök, mert negyven-egynehány esztendős korára úgyis épp elég ellensége van már az embernek, minek őket szaporítani, kivált egy olyan ügyben – bocsássák ezt meg nekem az érdekeltek –, amely számomra nem a világ legfontosabb problémája, sőt még a Petőfi-tudománynak sem alfája és ómegája. Engem, mi tagadás, néhány kiváló kollégámtól eltérően, elsősorban nem az izgat, hol született, és hol halt meg Petőfi, igazi érdeklődésem sajnálatos módon arra korlátozódik, hogy közben, a születés és a halál között mi történt… Restellem erősen, de nem tudnám az életemet egy szülőház körüli vitának szentelni, mert a születés pillanatát követő huszonhat év és hét hónap épp eléggé leköti szűkös erőimet.

E hiányosságomnak mégis lehet talán egy előnye: az ugyanis, hogy tökéletesen érdektelen lévén ebben a kérdésben, semmiféle kegyhelyi szempontok nem befolyásolnak. S így a különböző szülőhelyi „pártok” közt egy olyan álláspont kialakítására törekszem, amely helyi elfogultságok nélkül csak az adatokra és tényekre kíván támaszkodni.

Miért vitatkozhatunk? Csak a lokálpatrióta elfogultság szülte volna a több mint évszázados viszályokat, amelyek még ma sem csitultak el? A Homéroszért versengő hét görög város küzdelmének magyar megfelelőjét az életrajzírók egy része túl magasról nézte le, más részük eleve csak az ilyen polémiák iránt érdeklődött. A magam részéről a szülőhely-vitát nem kicsinylem, de nem is szeretnék elmerülni benne. Tudom jól, hogy az eredetileg nemes érzelmek csatájában természetszerűen egyre többször jutott szóhoz nem kívánatos, de elkerülhetetlen sok más elem is: mindenekelőtt az egyházi, politikai, sőt nemzeti elfogultság, a szemtanúi vagy kutatói becsvágy és önérzet túltengése is. Ám mindez együtt sem vezethetett volna ilyen makacsul tartós civódásokhoz, ha adataink egyértelműek volnának.

Sajnos, nem azok. Itt a fő oka minden vitának.

Ma már e kérdésnek polcokat lefoglaló irodalma van. Mindenkit óvok attól, hogy belemerüljön, mert a végére vergődve kételkedni fog a saját születésének idejében és helyében, sőt puszta tényében is. Épp ezért a vita történetének áttekintése helyett vegyük szemügyre a jelenlegi végeredményt.

A vita első örvendetes tanulsága, hogy a versengő helységek közül kihullottak az esélytelenek. S ma már – akinek kedve van – csak Kiskőrös és Kiskunfélegyháza pártján bonthat zászlót, Dunavecse, Kunszentmiklós, Kecskemét s még Szabadszállás sem pályázhat többé a szülőhely címére (még ha ez utóbbi helységnek vannak is érvei, s az utóbbi időben sok felszólítást is kaptam egy különben nagyon rokonszenves emlékbizottsági tagtól, hogy szolgáltassak végre igazságot Szabadszállásnak, mert „napnál világosabb”, hogy költőnk ott született…).

Minden félreértés elkerülése végett ismét hangsúlyozom, hogy az okmányok és adatok tárgyilagos vizsgálata alapján a kiskőrösi születést kell valószínűnek tartanunk. Olyan adui vannak a „kiskőrösi pártnak”, amelyek erősségét a némely hívek által elkövetett jámbor és átlátszó csalások sem csökkentik érdemben.

Mi szól Kiskőrös mellett? Először is a keresztelési anyakönyv sokat idézett bejegyzése, mely szerint Petrovics Sándort 1823. január elsején Kiskőrösön keresztelték meg. A keresztelés helye persze nem feltétlenül azonos a születésével, de az akkori gyakorlat szerint általában feltüntették, ha a keresztelendőt más helységből hozták.

Tudjuk azt is, hogy Petőfi szülei a kérdéses időpontban kiskőrösi lakosok voltak. Hivatalos iratok tanúsítják, hogy csak 1824-ben települtek át Félegyházára.

Tény az is, hogy a pesti piarista gimnázium, az aszódi „latin iskola” és a pápai kollégium bizonyítványaiban, illetve más irataiban is Kiskőrös szerepel Petrovics Sándor születési helyeként, mint ahogy a soproni 48. sz. Gollner-gyalogezred főtörzskönyvi lapján is ez olvasható.

Különösen fontos a fenti iratok közt a pápai kollégium anyakönyvének Petőfitől származó bejegyzése; nem merülhet fel kétség a tekintetben, hogy a költő 1841 novemberében, tehát csaknem tizenkilenc éves korában saját kezűleg írta be Kiskőröst a születési hely rovatába.

Régebben, főleg a pápai irat előkerülése előtt még sok egyéb „bizonyítékot” emlegettek, köztük több olyan „szemtanú” vallomását, akit a kiskőrösi járásbíróság hallgatott ki és esketett meg – sajnos, ötven esztendővel a költő születése után… Dienes András barátom, a nagyszerű Petőfi-kutató olyan bizalommal viseltetett e tanúvallomások iránt, hogy épp rájuk alapozta e meglepő vallomását: „Bátran állíthatjuk, hogy aligha van a világirodalomban számottevő költő, akinek születési körülményei, szülőhelye és szülőháza ennyi gonddal, ennyire megnyugtató bizonyossággal tisztáztatott volna…”

Ha máshonnan nem, Mikszáth Kálmán könyveiből ismerjük a kiegyezés utáni Magyarország közigazgatási és igazságszolgáltatási apparátusát. El tudjuk képzelni, hogy a presztízskérdéssé lett ügyben a tanúk irányításának hányféle eszközét vehették igénybe a helyi hatóságok. A bíróság előtti esküket és vallomásokat s magukat a bírói okmányokat egyébként sem lehet olyan áhítatos tisztelettel tekinteni, hogy „kizárólagosan” rájuk építhessük a költő „születése történetét”.

Annál is kevésbé, mert azóta előkerült kiskunfélegyházi „szemtanú” bíróság előtt tett esküje is. Ki vállalkozhatna annak eldöntésére, hogy melyik eskü a jó eskü? A legvalószínűbb az, hogy mindkét oldalon azonos módszerrel készültek az eskük is, meg a bírói okmányok is…

Maradnak tehát az egykorú iratok, a keresztelési adat, az iskolai bizonyítványok és mindenekelőtt a pápai bejegyzés. Ezek egyértelműen azt tanúsítják, hogy Petőfi kiskőrösi születésűnek vallotta magát… tizenkilenc éves koráig.

De hát akkor miért lehet egyáltalán vitatkozni? Dienes szerint nem is lehet. Ő erélyesen „vitathatatlannak” nyilvánította a kérdést. Vele egyetértve mások is fogalmaztak úgy, hogy Kiskőrös „minden kétséget kizáróan” Petőfi születéshelye „hiszen saját kezűleg írta annak tizenkilenc éves korában”.

A kiskőrösi születést bizonyító füzet, amelyből az utolsó idézett félmondatot vettem, logikai zavarban szenved: a pápai bejegyzés csak annyit bizonyít, hogy Petőfi tizenkilenc éves korában kiskőrösi születésűnek vallotta magát, de a születés tényleges helyét még nem feltétlenül bizonyítja. Különösen akkor – s itt a probléma lényege –, amikor Petőfi felnőtt fejjel mást vallott: „Ez a város születésem helye…” – írta Szülőföldemen című versében, s a nyomaték kedvéért ismét csak saját kezűleg aláírta: Félegyháza.

Megpróbálták e vallomás értékét csökkenteni azzal az okoskodással, hogy Petőfi csak „egyetlenegyszer”, „egy rímes közlésben” nevezte magát Félegyháza szülöttének. Ha így volna, akkor is el kellene gondolkodnunk a költő eljárásán, de nincs így: a felnőtt költő egy másik versében is a Kiskunság szülöttének vallotta magát, prózában pedig többször is megismételte ezt a nyilatkozatát – márpedig Kiskőrös semmiképpen sem sorolható a kiskun helységek közé. Ezt Petőfinek is tudnia kellett.

A vita tisztasága érdekében nyíltan el kell ismerni, hogy Petőfi felnőtt fejjel igenis következetesen kiskunnak, s legalább egy ízben közelebbről félegyházinak mondotta magát! Az okmányok szava és a költő felnőtt kori vallomása, vagy még pontosabban az ifjú Petőfi és az érett Petőfi nyilatkozatai közötti ellentét semmiféleképpen nem mosható el.

A kiskőrösi születés vitathatatlanságát hirdető kutatók meg sem kísérelték ezt az ellentétet megmagyarázni, ellenkezőleg, arra törekedtek, hogy az ellentétet nem létezőnek nyilvánítsák. De ez, sajnos, reménytelen kísérlet. A születési vita első nehéz kérdése tehát nem is az, hogy voltaképpen hol látta meg a napvilágot a költő – bárhol született, jó, hogy nekünk, magyaroknak született –, hanem az, hogy miért nyilatkozott másként felnőtt fejjel, mint kamaszkorában?

A bevezetőben már említett akadémiai életrajz I. kötetében több oldalról is igyekszem hidat építeni a költő korai és későbbi születési nyilatkozatai közé. E részletes fejtegetéseket itt csak roppant vázlatosan foglalhatom össze, éspedig a következő tanulságokban:

1. A kiskőrösi születést kell valószínűnek tekintenünk, mert az okmányok és Petőfi korai nyilatkozatai ezt erősítik.

2. Ez esetben viszont Petőfi igenis tudatosan megtagadta korábbi okmányait, amikor felnőtt fejjel kiskun szülöttnek vallotta magát. Aminek csak két magyarázata lehet: vagy ellenszenvesek voltak számára a kiskőrösi születést bizonyító okmányok, vagy később úgy értesült, hogy azok tévesek. Bármily csekély valószínűsége is van ennek, kizárni nem lehet az eshetőséget, hogy felnőttkorában, amikor az ember – kivált, ha híres költő – előszeretettel kezd érdeklődni saját múltja iránt, olyan értesüléseket szerezhetett szüleitől, amelyek alapján joggal tarthatta magát félegyházi születésűnek. S éppen azért, mert ezt a feltételezést semmiféle érvvel nem lehet kizárni, a vitát sem szabad erőszakkal lezárni, tekintélyi nyilatkozatok alapján vitathatatlanná nyilvánítani. Semmiféle tudománynak nem válna hasznára egy ilyen határozat.

Nem bűn, nem agyrém, nem feltétlen lokálpatrióta elfogultság annak vizsgálata, hogy miért van különbség (e tekintetben) Petőfi ifjúkori és felnőttkori vallomásai között, s hogy vajon születhetett-e mégis Félegyházán.

Ez utóbbi lehetőségnek persze több feltétele is van. Így például a születési dátum megváltozása. Csak, ha január elseje előtt látta meg a napvilágot, csak akkor születhetett Petőfi Félegyházán, hiszen idő kellett a csecsemő átszállítására a kereszteléshez – és így tovább. A január elseje előtti születésnek ad némi valószínűséget az az újabban Mezősi Károly és Jakus Lajos penci múzeumigazgató által feltárt adat, hogy nem mindegyik keresztszülő volt kiskőrösi: azok meghívásáról, akik más helységben laktak, „legalább egy nappal korábban kellett gondoskodniuk Petrovicséknak…” Kinyílt tehát egy kiskapu a január elseje előtti születés lehetősége, s ezzel a félegyházi születés előtt is. A részletek persze bonyolultabbak, az érdeklődőket hadd utaljam ismét Petőfi Sándor életrajza I. című könyvemhez.

3. A magam részéről – jelenleg – azt tartom legvalószínűbbnek, hogy Petőfi valóban Kiskőrösön született, de „politikai” okokból megváltoztatta szülőhelyét. A reformkor heves nemzeti légkörében szívesebben gondolt gyermekkorának kiskun élményeire, mint az akkoriban szlovákok lakta Kiskőrösre, hiszen „eszmei szülőföldje” csakugyan Kiskunfélegyháza volt.

A „kiskőrösi párt” több képviselője hevesen elutasítja ezt a már mások által is felvetett hipotézist. Így például Dienes szerint „a költő barátai, ellenségei, rokonai, iskolatársai, szóval mindenki tudta, hogy családja evangélikus szlovák eredetű, de nem ismerünk olyan kortársi nyilatkozatot, mely kételkedett volna Petőfi magyarságában”. Nos, Petőfi magyarságát nyíltan valóban nem vonták kétségbe, de épp a költő egyik legbőszebb ellensége nagyon is durva módon gúnyolta őt, mint aki „saját nemzetiségi neve” (!) helyett álnevet használ. A mocskolódó kritikus vitacikkében azt az otromba módszert is bevezette, hogy ellenfelének „nemzetiségi” nevét mindig hozzá is tette a Petőfi névhez, így: „Petőfi (eredetileg Petrovics) Sándor.” (Mellesleg: a gyalázkodónak XX. századi követői is akadtak, akik ilyen módszerekkel rekesztették ki Petőfit a „mélymagyarságból”.)

Nem kell Petőfi-méretű érzékenység ahhoz, hogy valakinek fájjanak az ilyen támadások. De érhették őt már sokkal korábban is hasonló ütések, különben mivel magyarázhatnánk azt a már gyakran idézett esetet, hogy aszódi diák korában heves általánosítással kelt ki „a tótok” ellen? A születési vita igazi kulcsa ezek szerint tehát nem is a születési okmányokban, hanem az életrajznak egy későbbi szakaszában található meg.

De szabad-e egyáltalán bizonytalanságot ébresztenünk a Petőfi iránt érdeklődőkben s a kiskőrösi szülőház küszöbét átlépő látogatókban? Van olyan álláspont, amely szerint ebben az ügyben a legcsekélyebb kételkedést sem szabad eltűrnünk, mert minden kérdés tisztázott, s mert különben is tartozunk ezzel a Petőfi szülőházat látogatók ezreinek is, mert másképp lépi át a szülőház küszöbét a kétkedő, mint az, aki a költővel vallja: „Szent a küszöb…”^*

A Palota és kunyhó-ból iderángatott idézet alkalmazása fölöttébb önkényes, mert a vers nem a szülőhelyvitához szól hozzá, egészen máshoz. Ettől függetlenül a fenti érvelésben tiszteletre méltó álláspont fejeződik ki. Csak éppen tudományos szempontból nincs súlya ennek az érvelésnek. Milyen jó, hogy Mezősit vagy Jakus Lajost nem tántorították vissza a „vitathatatlanságot” deklaráló álláspontok, mert íme, igen sok elgondolkodtató, új adattal gazdagították a vitát…

Az a „kétkedő” egyébként, aki netán cinikusan lépné át a „szent küszöböt”, nem hivatkozhat a születéshely körüli százados huzavonára. Arról ugyanis soha nem vitatkozhatunk, hogy a kis Petőfi élete első huszonkét hónapját csakugyan Kiskőrösön töltötte. Még ha egyszer új következtetésekre kellene kényszerülnünk a születéshely kérdésében (amiről jelenleg nincs szó!), akkor sem csökkenhetne bennünk a meghatottság annak a szobának láttán, amelyben Hrúz Mária – a kiskőrösi szomszédasszonyok segítségével – a „gyenge… beteges” csecsemőt táplálta, erősítette, életben tartotta.

Az érzéseket egyébként sem elsősorban az emlékhelyek keltik fel – az igazi érzések bennünk vannak, ha vannak. Ne féljünk tehát a tudományos vizsgálattól, kivált ne idegenkedjenek a kiskőrösiek, hiszen jelenlegi ismereteink alapján Petőfi valószínűleg körükben született – az immár örvendetesen várossá emelkedett Kiskőrösön.