Folyosói szümpozion
|
| Vagyok tékozló és eretnek, |
| De ott engem szánnak, szeretnek, |
| Engem az én Falusom vár. |
Csabai
A vitriolra meg a tettre háborítás nem nektek szól, hanem az olyan eszmeileg szilárd embereknek, mint Moldova. És különben is: egy sikkasztó pénztárost lehet szatirizálni, de a tudomány férfiait nem engedem meghempergetni a sz…
Sándor
Nem emlékszel már a jelszóra? „Nekünk Gogolok és Scsedrinek kellenek!”
Csabai
Nem engedem meghempergetni a szurokban! Most már örülök is, hogy belementem ebbe a dologba, mert látom, hogy igen komoly ellenőrzésre szorultok.
Fekete
A hivatkozás helyeCsabainak igaza van. Nézzük, hogyan tudnánk még tovább emelni szümpozionunk komolyságát, színvonalát és méltóságát? Feltétlenül legyen például név- és tárgymutató… azzal is hosszabb lesz a könyv. És jegyzetek… Hibakiigazító… Szóval, mindaz kell, ami nélkül ma már nincs tudományos publikáció.
Csabai
Időnként az is jól hat, mint tanulmányaimból láthatjátok, ha elpotyogtatunk egy-egy idegen nyelvű idézetet, amit a gyengébbek kedvéért saját szavainkkal, könnyedén rögtönzött fordítással magyarul is visszaadunk.
Fekete
Nagyon okos. Valamirevaló szümpoziont ma már a folyosón sem lehet tartani idegen nyelvű citátumok nélkül. Végtére is magyarul minden hentes és mészáros tud. Ha mi is csak folyton-folyvást magyarul beszélünk, hol a különbség egy kritikus meg egy hentes között?
Sándor
Tu l’as voulu, Aléxandre… Vagyis: Én mosom kezeimet.
Domonkos
Difficile est satiram non scribere. Vagyis: Az is bolond, aki szatírát ír Magyarországon.
Csabai
Bjeljejet párusz agyinókij… Vagyis: A fenébe, már elfelejtettem, mit jelent pontosan.
Fekete
Well roared, Lion, mint a brit költő mondja. Vagyis: Csak így tovább, oroszlánok. Fog ez menni.
Domonkos
Most már tényleg döntsük el, mi lesz szümpozionunk napirendje.
Fekete
Ne bolondozz. Örülök, hogy egyáltalán sikerült összehoznunk ezt a találkozót. Ilyen ellentétek után… Határozatunk tehát:
Majd a legközelebbi alkalommal vitatjuk meg, hogy miről is fogunk vitatkozni.
amelynek során kiderül, hogy a közfelfogással ellentétben nem kezdeni nehéz, hanem folytatni, de azért nem muszáj hatvan tabletta altatót bevenni, még ha a pesszimizmusnak több alfája van is
Fekete
Nagy örömömre szolgál, hogy hamar sikerült nézetazonosságra jutnunk igen lényeges kérdésekben. Mivel ilyen szépen elkezdtük, most az a feladat áll előttünk, hogy folytassuk. Nem titkolom, félek kicsit, hogy a folytatás már nehezebb lesz. Így például napirend nélkül nem húzhatjuk tovább…
Domonkos
Tudtam, hogy most jön a neheze. Kezdeni mindig könnyebb. Már a szocialista forradalomról is elhangzott, méghozzá a legilletékesebb szájából, hogy könnyebb volt annak idején elkezdeni, mint folytatni.
Csabai
Ez úgy hangzott, hogy Oroszországban könnyű volt kezdeni, de nehéz lesz folytatni, míg Nyugaton folytatni lesz könnyű, csak elkezdeni nehéz.
Sándor
Olyan nehéz, hogy még hozzá se fogtak.
Domonkos
Itt kínálkozik hát a napirend. Hogy kezdtük, hogy folytatjuk, hogy állunk, szocializmus? Kína, Kuba, Románia, Csehszlovákia stb. Sztálinizmus, reform, új mechanizmus stb.
Csabai
Tartózkodjunk a politikától. Ezek szent dolgok, a ti stílusotokban erről nem lehet cseverészni.
Domonkos
Arany tanár úr annak idején a legszentebb dologról, a magyar szabadságharcról írt meglehetős gúnnyal.
Sándor
| S oly küzdelemre, mely világcsoda, |
| Kétségb’esett kacaj lőn Nagy-Ida. |
Csabai
De remélem, nem változtattunk műfajt, s nem folyosói szatirikus eposzt írunk? Arról volt szó, hogy elméleti kérdésekről cserélünk eszmét!
Domonkos
Voltaire és társai koruk legfontosabb elméleti kérdéseiről nagykép nélkül, vidáman írtak. A Filozófiai Lexikon-ban Voltaire még a mi urunk Jézus Krisztus bizonyos testrészéhez is fűzött némely ismeretelméleti reflexiót.
Sándor
Prépuce címszó alatt… Ami annyit jelent, hogy előbőr.
Csabai
Voltaire-nek érzed, ó, Sándor, magad?
Sándor
Inkább egy köbcenti az ő szelleméből, mint egy tonnányi…
Fekete
Gondoljatok epém hegyes kövére!
Sándor
Domonkosnak igaza van Voltaire-ügyekben, csakhogy engem nem érdekelnek korunk filozófiai kérdései. Én ama férfiúval értek egyet, aki szerint: „Il n’y a qu’un problème philosophique vraiment sérieux: c’est le suicide. Juger que la vie vaut ou ne vaut pas la peine d’être vécue, c’est répondre à la question fondamentale de la philosophie.”
Domonkos
Le Mythe de Sysyphe, Paris, 1942. Idézi: Alekszandr Alekszandrovics…
Sándor
Köszönöm. Magyarul is, Csabai kedvéért: „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai probléma van, s ez az öngyilkosság. Megítélni, hogy az élet megéri-e azt a fáradságot, hogy megéljük vagy sem, annyi, mint felelni a filozófia alapvető kérdésére.” Vagyis, tűzzük napirendre a filozófia alapkérdését: érdemes-e élni?
Csabai
Kispolgári fecsegés az egész. Akkor már inkább a szocializmus fő kérdéseiről vitatkozzunk.
Domonkos
Én nem szeretem az olyan meghatározásokat, hogy a filozófiának vagy bármi egyébnek mi az alapvető kérdése. S elmúlván negyvenéves, az apodiktikus tételekhez sem vonzódom annyira, mint egy normális ifjú ember, jelen esetben például a fiatal Camus. Ha jól emlékszem, még harmincéves se volt, amikor a Sziszüfosz mítoszá-t papírra vetette. De hogy érdemes-e élni vagy sem, nem magától értetődő, amint azt az öngyilkosok serege bizonyítja. UNESCO-statisztikák szerint naponta ezer ember öli meg magát földünkön, s további nyolcezer kísérel meg öngyilkosságot. Ami még akkor is nagy szám, ha tudjuk, hogy e kísérletek egy része csak ijesztgetés. Mindenesetre a végigvitt öngyilkosságok tekintetében hazánk a lista élén álló nyolc ország között foglal helyet. Elég régóta tartva ez esetben nem kívánatos élenjáró szerepét. Én nem tudok legyinteni erre. Mert amilyen érthető, hogy Svédországban, Kanadában, Svájcban s más ultracivilizált országokban sok ember életösztöne felmondja a szolgálatot, oly különös, hogy…
Fekete
És mi lenne, ha ezt is napirendre tűznénk meg a szocializmus reformjának főbb kérdéseit is?
Csabai
A múltkor már lebeszéltelek benneteket arról, hogy az irodalmi-elvi vitákat szatírával elegyítsétek, s tessék, most megint össze nem tartozó dolgokat akartok egy kalap alá venni! Szocializmus meg öngyilkosság… Induljunk ki valami értelmes dologból! S egy elvi koncepció, lehetőleg új, eredeti koncepció szerint haladjunk előre, ne összevissza.
Sándor
Kérdés, kell-e csakugyan koncepció egy könyvhöz. Pláne eredeti… Nagyon megcsappanna könyvkiadásunk, ha ilyen szigorúak lennének lektoraink. A koncepció amúgy is rossz szó, kellemetlen emlékeket ébreszt. És nem modern dolog, hogy…
Domonkos
Nem modern dolog meghatározott logikai rendet követni egy műben. Már az is hiba, hogy így az elején kezdtük, s nem, mondjuk, a végén. Egy modern könyv a végével indul, az elején folytatódik, és a közepén fejeződik be. Ez a minimum.
Fekete
Hát jó. Legyünk modernek. Óvakodjunk attól, hogy csevegéseinknek bárminemű értelme vagy vonala legyen. Minden érthetőség gyanús. Beszéljünk arról, ami épp eszünkbe jut, mintha Freud mester pamlagán feküdnénk. Sajnos, ez az öngyilkossági téma az utóbbi időben túl sokszor jut eszembe. Az elmúlt években ismerőseim, sőt, barátaim közül fájdalmasan sokan végeztek magukkal. Nem grófokról beszélek, akiktől elvettük a földjeiket, nem is a gyógyíthatatlan betegekre gondolok, őket megértem. De azok, akik 45-ben nem vereséget szenvedtek, hanem győztek, s egészségük sem roppant még teljesen össze, akikkel húsz évvel ezelőtt együtt tüntettünk és zakatoltunk, akikkel tíz-egynéhány éve még elszánt elvi vitákat vívtunk, azok miért köszöntek el tőlünk örökre, aránylagos jólétet, családot, barátokat, mindent megtagadva? Ha úgy hittek volna, mint régen…
Sándor
Az egyik azért köszönt el, mert lelécelt a babája, a másik…
Domonkos
Szerelmi bonyodalmak az illegalitásban is voltak, de kommunisták nemigen ölték meg magukat Ámor miatt.
Sándor
…a másik azért köszönt el, mert sikkasztott, s nem volt kedve megismerkedni a szocialista bűnüldözés szerveivel és intézményeivel. A harmadik…
Fekete
Akikre én gondoltam, azok közt egy sikkasztó sem volt. Ellenkezőleg.
Domonkos
Újabb kérdés jut eszembe: X. vagy Y. miért tért át az államköltségen űzött feketemisékre, amikor húsz évvel ezelőtt ingyen hordta a romokat, s a párt javára lemondott képviselői fizetéséről? A hétről hétre leleplezett csaló, valutázó, korrupt stb. funkcionáriusok hite hol és mikor veszett ki? És miért?
Fekete
Hagyd ezt. Maradjunk az öngyilkosságnál. Olvastam a Kritiká-ban, hogy a 68-as rádiójáték-fesztivál kilenc darabja közül három hangjáték az öngyilkosságig zuhanó lelki elesettséget ábrázolja. Azért ez elgondolkodtató.
Domonkos
Talán mégiscsak lehet valami összefüggés az öngyilkosságok és az eszmei közöny között. Most már csak az a kérdés, mit lehet tenni? Valóban úgy volna, mint Arany Hídavatás-a írja?
| …nincs ellenállás e viharnak, |
| – Széttörni a varázsgyűrűt |
| Nincs hatalma földi karnak? |
A magunk szakmájánál maradva, az irodalom, a művészet, a társadalomtudomány emberei tesznek-e eleget azért, hogy…
Sándor
Fékezz, Domonkos, jön a kanyar! Én nem azért dobtam be a vitába Camus-t meg az öngyilkosság filozófiai problémáját, hogy most újra népnevelési kötelmeket ruházzak az írókra meg a művészekre. Itt éveken át abból éltek emberek, hogy kincstári optimizmussal telített művecskéiket kiárusították a piacon. Örüljünk annak, hogy végre vannak művészek, akik sírni mernek.
Domonkos
Ne mondd! Még hogy piac, meg mernek! Szerinted a piacon csak az optimista áru kelendő? El vagy tájolva néhány esztendővel és brosúrával. Takács Imre Jöjj vissza, életöröm című versének megírásához több bátorság kellett, mintha Undok hányás a világ címen írt volna kozmikus elégiát. Ma azon a bizonyos piacon a világfájdalom a legkelendőbb portéka. Felülről megengedik, oldalról biztatják, alulról pedig majszolják, mint a mannát. Te is csak azért mégy a könyvesboltokba, hogy a legújabb, minden eddigi iszonyon túltevő undort megvásárolhasd. Maholnap már úgy kell köszönnünk neked, hogy „Rossz napot, szerkesztő úr”, mert a jó napot személyed elleni támadásnak vennéd.
Sándor
Gúnyos jókívánságaid nélkül is elég rossz napom van, ha csak kinyitom az újságot.
Domonkos
De te csak örülsz ennek, hiszen minden lesújtó hír tovább szilárdítja világnézeti alapjaidat.
Sándor
Elég szilárdak azok anélkül is.
Domonkos
Mégiscsak akkor vagy boldog, ha minden nap meghozza a maga kis ocsmányságát. Kísértetiesen emlékeztetsz engem egy kedves, angyalképű fiúra, akivel sokat üldögéltem együtt… egy kórház udvarán. Jehovás volt a gyerek, vagyis szentül hitt abban, hogy a nyolcvanas évek táján kerül sor az ezer esztendő óta áhított Armagedonra, amikor is az Úr száztizenkétszer száztizenkét angyala tüzes kardokkal rendet csinál a földön.
Sándor
Csak én nem óhajtok takarítani a földön, mert ezt az istállót a Herkulesek serege sem tudja kitisztítani.
Domonkos
Várj egy kicsit. Ezt az Armagedont a jehovások szerint mindenféle természeti csapások jelzik előre a híveknek. S így az én barátom minden reggel, rögtön ima után, rávetette magát az újságra, és kéjjel habzsolta a híreket: „Beomlott egy akna Dorogon”, „Tűzvész egy brüsszeli áruházban”, „Földrengés Albániában”… ha láttad volna, hogy sugárzott ártatlan arcáról az öröm! Minden katasztrófa szellője magasabbra paskolta a hit lángjait lelkecskéjében. Ebben hasonlítasz hozzá: örülsz mindennek, ami elkeserítő, mert igazolja azt a nézetedet, hogy az ember csak rusnya féreg, s hogy nincs értelme semminek sem.
Sándor
Befejezted?
Domonkos
Nem. Van egy furcsa barátom…
Sándor
Az is jehovás? Sok furcsa barátod van.
Domonkos
…nem jehovás, még csak nem is nazarénus, mint a Völgy megdicsőülő főhőse, aki puskaiszonyban szenved. Ez a barátom felkapta a puskát azon az emlékezetes hajnalon, és felrohant hozzám: „Hallottad a szót? Gyere, menjünk, temetkezzünk mi is a romok alá!” Behajintottam a mordályt a Dunába, s amíg a rádió zengte, hogy „Gimbelem, gombolom…”, kiselőadtam neki az egyéniség történelmi szerepéről. És hatottam. Annyira hatottam, hogy pár napja lestoppolt mellettem tediber bundában. „Igazad volt, öregem – ismerte el férfiasan –, nincs értelme a falnak menni. Ezen a földgolyón már csak a H-bomba segít majd.” Faggattam, mit csinál, hogy él, amióta nem akar hősi halott lenni. Elmondta, hogy megírta Svábbogarak a szuterénben című kisregényét, amely leleplezte az emberi küzdés értelmetlenségét, ebből vette a soltvadkerti szőlőt. Összkomfortos villája építését Szurdok című filmnovellájával kezdte meg, amely az ember pusztító ösztöneinek félelmetes kórképe, mivel azonban az építőanyag árait ismételten rendezték, most dolgozik fő művén, a Kitaposott szemek című historico-satirico kamaradarabján, amely a hatalom és erkölcs antagonizmusát tárja fel velőtrázóan.
Sándor
Hosszú példabeszéded nagyon silány kis érvecskét lobogtat a pesszimizmus ellen: már Schopenhauernak is azt rótták fel, hogy rakott tálak mellett prédikált a Nirvánáról. Ami pedig az összkomfortos villát illeti, ha értesüléseim nem csalnak, te sem arra kuporgatsz, hogy egy Mao-variaszobát vegyél magadnak.
Csabai
Mi az a Mao-variaszoba?
Sándor
Te ártatlan műcsecsemő! Hát ezt sem tudod? A Mao-varia egy gyékény meg egy Mao-kép, s úgy variálhatod, ahogy akarod.
Fekete
Azt javaslom, barátaim, ne élcelődjünk azokon, akik gyékényeken kénytelenek kipihenni a kultúrforradalom okozta fáradalmakat, s a kínai kérdés megoldását bízzuk az illetékesekre. Volt egy témánk.
Domonkos
Hát jó. Elismerem, hogy egy morális érv nem sokat számít a pesszimizmus ellen, főleg, ha elfogadjuk, hogy a morál nem is létezik, legfeljebb kirekesztve, mint egy érdekes versben olvastam. Mégsem ártana észrevenned, Sándor, hogy a hitetlenség vallásának ma már nemcsak éhező apostolai, hanem egyre inkább jól táplált püspökei is vannak. Államilag javadalmazott bérpesszimisták, akik egyfelől a kultúrpolitika liberalizmusát hivatottak bizonyítani létükkel és műveikkel…
Sándor
Gyönyörű. Szóval, tiltsuk be a Thália Zsebszínházát meg Hernádit meg az Új Írás Forrás-rovatát meg…
Csabai
A Forrás-rovat szerencsésen kimúlt magától is. Ami a többiek betiltását illeti, nem is lenne butaság. Csak hát a rágalmazók azt mondhatnák, hogy vissza akarunk térni a Rák…
Domonkos
Nézd, Sándor, tőlem ne féltsd a sajtószabadságot. Én e tekintetben egy múlt századi poétával rokonszenvezek, olvasd el újra Az országgyűléshez címzett versét. S rá hallgatok a pesszimizmus megítélésében is.
Sándor
De mi bajod van például Hernádival?
Domonkos
Bajom? Semmi. Lehet, hogy akadna egy-két esztétikai vagy filozófiai megjegyzésem regényeihez és forgatókönyveihez. De ezek nem érdekesek. Szívesen olvasok olyanokat, akik másképp látják a világot, mint én. Ha csak a saját véleményem érdekelne, magnóra vehetném valamely szövegemet, s egész nap hallgathatnám. De Hernádiról azért nem nyilatkozhatom, mert azt olvastam, hogy két könyve kiadatlanul hever az íróasztala fiókjában. Bírálatommal nem szeretnék olyan látszatba kerülni, mintha helyeselném azt, hogy tehetséges írók műveit fiókba zárásra ítélik.
Fekete
Úgy hallottam, a Sirokkó most fog megjelenni.
Domonkos
Mindenesetre, amikor az És-ben elolvastam Hernádi idevágó panaszát, elgondolkodtam: vajon miért akarja kiadni művét az író? Egy-egy regénye megjelenésekor érez-e valami kielégülést, csendes boldogságot, egy kis örömöt? Ha nem érez, miért akarja kinyomtatni regényeit? Ha érez… nos, ha érez, regényeiből miért hiányzik ez az életöröm? A boldogság vagy legalább a derű? Miért olyan vigasztalanul egyhúrúak ezek a könyvek?
Fekete
Ne személyeskedjünk. Mit írt a pesszimizmusról az a poéta, akit az előbb emlegettél?
Domonkos
Egyebek közt a következőket:
|
|
Csabai
Bravó, Domonkos! Akarom mondani, bravó, Petőfi! Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Szerintem is minden pesszimista író…
Domonkos
Drága barátom, csak egyre kérlek, ne helyeselj ilyen buzgón nekem, mert tüstént elveszítem a biztonságérzetemet. Különben a petőfis bitangot természetesen nem tartom érvényesnek mai helyzetünkre, ő is túl fiatal volt még, szerette a heves megbélyegzéseket. Csak azért idéztem a verset, mert ma is, sőt, ma jobban, mint valaha, eláraszt bennünket a kétségbeesés, s ettől már valóban undort lehet kapni.
Sándor
Csodálatos eljárás. Domonkos, a szellemidéző mágus, amint egy zseniális kamaszköltő segítségével megdönti a pesszimizmust. Engedjétek meg, hogy a filozófiát ne poétáktól tanuljam.
Domonkos
Camus is poéta volt, nem filozófus. Olvashattad, mit írt Sartre a te nagy kedvenced filozófiai felkészültségéről.
Sándor
Sartre-nak mindenki tudatlan. Legutóbb Malraux-ról írta azt, hogy műveletlen, s csak annyi köze van a kultúrához, amennyiben minisztériumának címében ez a szó is olvasható.
Csabai
Ide vezet a korlátok nélküli demokrácia! Egy kulturális miniszterről ilyen hangon írni, hallatlan.
Fekete
Volt egy témánk, kedveseim. Sándornak igaza van abban, hogy egy világnézet érvényét költői vagy bármilyen egyéb idézetekkel nem lehet…
Domonkos
Nem bizonyítani akartam nézeteimet, csupán azt illusztrálni, hogy az én pesszimizmusom felszámolásában is volt részük azoknak, akik a nyilvános vívódásból élnek.
Sándor
Minden író, akár optimista, akár pesszimista, a nyilvánosság elé teregeti a lelkét, azért író. Ami pedig azt illeti, hogy nálunk olyan jól jövedelmez a vívódás, hadd említsek én is egy példát. Legutóbb futólag találkoztam egy tehetséges fiatal íróval, aki nem az a kifejezetten kincstári optimista. Nos, barátom, nem úgy festett, mint akinek épp most fuvarozzák a rendezett áron vásárolt rózsaszín csempét.
Domonkos
Én nem a mezítlábas apostolokról, hanem a jóllakott püspökökről beszéltem. Akinek kilátszik a lábujja a topogóból, az ne vegye magára. De nem is ez a lényeg. Az a kérdés, mire megyünk ezzel a nagy búbánattal? Ha annyira akarják, ám mondjuk ki határozatban, nincs értelme az életnek. De mi legyen a következtetés ebből? Pesszimistáink talán lefekszenek a sínekre? Vagy beveszik a ciánkálit? Vagy legalábbis leteszik a tollat? Hiszen ha az életnek nincs értelme, az írásnak sem lehet. Nem, barátaim, nem teszik le a tollat, hanem apró vagy nem is apró pénzre váltva fel a világfájdalmat, mindezt óriási hőstettnek tüntetik fel. Nem a meglevő vagy épülő összkomfortos villájukat irigylem, hanem az dühít fel, hogy ebből az államilag védett vagy legalábbis megtűrt komfortból a nonkonformizmus rettenthetetleneinek álarcában siránkoznak kifelé.
Fekete
Először is: magad elismerted, hogy nem minden pesszimistánkra áll ez a kaján jellemzés. Másodszor: eltúlzod az egész jelenséget. A Nihillel vigéckedő vagy inkább nagyban kereskedő irodalom jobbára nyugati s főleg amerikai üzletág. Ott divat, hogy egy író hárommillió dolláros Metro-Goldwin-szerződéssel a zsebében s egy tündérkastélyban félévenként dramatizálja az emberállat féregéletének mocskosságát, reménytelenségét. Nálunk ez még csak csírájában mutatkozik.
Domonkos
Mert a hárommillió dolláros szerződések még hiányoznak, de a hajlam már megvan. És megvan a kritikusi készség is ezek dicsőítésére, csak kellő magyar bálvány híján egyelőre a nyugati félistenek előtt gyakorolja a hajbókolást.
Csabai
Én már rég megmondtam, hogy minden bajunknak a nyugati könyvek beengedése az oka. Akkor estünk bűnbe, amikor az első Kafkát kiadtuk. Azóta nem olvassák Gorkijt a húszévesek.
Sándor
Tudod, hogy lehetne fellendíteni a Gorkij-kultuszt? Be kellene tiltani. Ifjúkorunkban, amikor Gorkij gyanús vagy éppen tiltott szerző volt, kézről kézre adtuk műveit. És ugyanígy be kellene tiltani Petőfit, Adyt és a többit, egyszerre megszűnne a panasz a klasszikusokkal szembeni közöny miatt…
Csabai
Hiába hülyéskedsz. A nyugatimádat az oka annak, hogy…
Domonkos
Az eszmék nem úgy terjednek, mint mondjuk, a frizurák. Amikor Pesten feltűntek a lófarkas kislányok, tudtuk, hogy Marina Vlady a ludas, aki az Özönvíz előtt-ben ilyen frizurával jelent meg. De ha széles rétegekben utánam az özönvíz hangulatok lépnek fel, akkor ennek gyökereit nem a nyugati filmekben meg könyvekben, hanem a magyar valóságban kell keresnünk.
Fekete
Ha a valóságból fakadnak a pesszimista művek, miért a szerzőket korholod?
Sándor
Mert lelke legmélyén ma is ugyanaz a türelmetlen szektás, aki az ötvenes évek elején tüzelt a pesszimista versek ellen.
Domonkos
Köszönöm, hogy figyelmeztetsz a vas és acél korszakára…
Sándor
Kisbetűvel mondtad vagy nagybetűvel? Mert a nagybetűkkel vigyázni kell: akkor a gazdaságpolitika volt Vas-kézben, és az irodalomban futott egy Aczél, most az irodalomban fut egy Vas, viszont a kultúrpolitika van Aczél- (szerencsére nem acél-) kézben.
Csabai
Tévedsz, mert két Vas is van irodalmunkban, tekintve, hogy a gazdasági Vasból is irodalmi Vas lett.
Fekete
És két Réz is van.
Sándor
Már csak Arany hiányzik. Legalább egy.
Domonkos
Ne zavarjatok meg folyton. Jó, hogy szóba kerültek ama régi évek, mert így legalább a morális síkról áttérhetünk a históriaira. Annak idején nem volt igazam, amikor egy ideig berzenkedtem a „hurrá-pesszimisták” ellen: a kincstári mámor légkörében az ő levertségük mély bajok szimptómája volt. Ráadásul üldözték is őket. Ma azonban tagadhatatlanul más a helyzet. Figyeljétek Illyés pályáját. Annak idején gyönyörű cikket írt a pesszimista versek védelmében, s igaza volt. Nem tűnik fel nektek, hogy mostanában inkább az életerőt igyekszik biztatni? Ő, aki oly jól tudja, mi a különbség a csüggedés joga és a csüggesztés divatja között, a lamentálást másoknak engedi át.
Csabai
Azoknak a húsz-egynéhány éveseknek, akik mélabús képpel zúdítják ránk a könnyözönt.
Domonkos
Hagyjuk egyelőre a fiatalokat. A fiak első énekét jórészt az apukák tették olyanná, amilyen. Ahogy mondani szokás, tudnunk kell olvasni ezekből a jelzésekből is.
Fekete
Petőfi is megírta a Felhők-et, s onnan verekedte el magát Az apostol-ig. A Felhők persze nagy dolog. Az apostol nélkül is.
Domonkos
És Ady „Hervadással-pusztulással” kezdte – nem a Felhők szintjén! –, s a Makay Emilék mellől csordogáló gyengécske Értől eljutott az Óceánig.
Csabai
Mégiscsak meg kellene fontolni, nem kéne-e egy kicsit szigorítani a folyóiratok és antológiák szerkesztési elvein…
Domonkos
Hogy még a tehetségtelen siránkozó is mártírkoszorú alá rejthesse nevetésre ingerlő képét, ugye? Épp elég kritikus akad, aki megeszi a tésztát, és vagdalkozásaival akaratlanul (?) franz-nyafkáinkra erőlteti a dicsfényt. A franz-nyafkát egy humorista barátomtól, Feleki Lászlótól kölcsönöztem… Mit is akartam mondani? Igen, a szólás megnövekedett jogát istápolni kell, sőt, szerény megítélésem szerint tovább is kell fejleszteni. De nem azért, nem csak azért, hogy szabadon siránkozhassunk. Követelem a jogot, hogy mindenki kedve szerint ríhasson, de azt a jogomat is érvényesíteni akarom, hogy amikor már meguntam a lamentálást, szívből röhöghessek, mondjuk, a Völgy című filmcsodán. Ha egy temetés résztvevőibe erőszakkal belefojtják a sírást, ám verekedjünk a könnyek jogáért, de azt hiszem, már épp eleget temetkeztünk, s mivel tízmillió magyar mégiscsak élni akar, abba lehetne hagyni a károgást.
Sándor
Na, itt a tízmillió magyar, most már jöhet a nyereg alatt puhított turáni bizakodás. „Kis nép vagyunk, de életerőnk…”
Domonkos
Ha valaki eldöntötte, hogy élni akar, akkor az értelmes emberi élet feltételeit kell megteremtenie…
Csabai
Ha jól tudom, ezek a feltételek megvannak, csak élni kell velük.
Domonkos
…s ezeket a feltételeket száz magyar Tennessee Williams sem fogja megteremteni. Legfeljebb akaratuk ellenére, azzal, hogy egészséges csömört váltanak ki az emberből, s így jókedvre hangolják. Mint ahogy nevetünk azon az emberen is, aki napsütésben óriási fekete ernyőt cipel az esőkabátja mellett.
Fekete
Nanana… A napsütés nem lesz erős kicsit?
Csabai
Igaza van Domonkosnak, nincs helye a folytonos destruálásnak.
Domonkos
No jó. Visszavonom a napsütést. Egy-két felhőcske csakugyan búsul még a fejünk felett… De észre kell venni, hogy az idő múlik, s ami tegnap megható bánat volt, ma ingerlő, sőt, komikus manírrá válhat. A pesszimizmusnak is két alfaja van, azt merném mondani, hogy van építő és destruktív pesszimizmus…
Sándor
Csak folytasd, élvezettel figyelem, hogyan próbálod összeragasztani kamaszkori mítoszaid szétlőtt darabjait.
Domonkos
Amikor Arthur mester megírta fő művét, amely nem tudom, mit ér filozófiának, de irodalomnak kitűnő, nem kellett a kutyának sem, nem volt időszerű. 1848 után azonban, amikor a német burzsoázia feladta a további ugrálást, s kezdett berendezkedni, egyszerre jól jött a halál filozófiája, elősegítette a forradalmi lázak gyógyulását, s a rezignált, békés, nyugodt emésztést. Leopardi pesszimizmusának egészen más lett a funkciója, mint ismeretes, kimutatható szálak vezetnek tőle a risorgimentóig. Nem is beszélve Kölcsey, Vörösmarty vagy akár József Attila vanitatum vanitas-ainak küldetéses szerepéről…
Fekete
Bocsáss meg, szavad ne felejtsd, de kicsit csapongsz. Próbáljuk rendbe szedni az érveket. Némi etikai kifogással kezdted, pesszimista szövegek és élveteg életvitel ellentétéről értekezve. Második ellenvetésed pedig, ha jól értem, hogy az adott helyzetben fékező, ernyesztő s nem felrázó funkciót kezd betölteni a pesszimizmus.
Sándor
Mielőtt teljesen belelovalnátok magatokat a világboldogításba, hadd emlékeztesselek benneteket egy könyvre, amelyet talán még Csabai barátunk is olvasott. Musset Confession-jára. A század gyermekének vallomása mint regény talán megporosodott. De csodálatos bevezetését időnként nem árt fellapozni. Annyit legalábbis megtanulhatnátok belőle, hogy egy-egy nemzedék hangulatait nem irodalmi-művészeti irányzatok befolyásolják, hanem befolyásolhatatlan történelmi események alakítják ki. Az embereket nem a pesszimista irodalom ernyeszti, az ernyedés szüli a pesszimizmust.
Domonkos
Is… is. Egyébként Napóleon bukásával valami hosszú időre véget érni látszott. De ma még semmi sem ért véget. A szocializmus még nem futotta be pályáját. Ami témánkat illetően azt is jelenti, nem élünk még olyan remekül, hogy megengedhetnénk magunknak az életuntság reklámozását. Ha már például azok a százezrek is összkomfortban csücsülnek majd, akik ma, enyhén szólva, másként laknak, mint a legtöbb írónk, akkor felőlem akár tévékvízt is rendezhetünk arról, hogy ki tudja jobban bizonyítani az élet és a küzdés értelmetlenségét. De a harc még folyik.
Csabai
Hol folyik itt harc? Építünk, termelünk, és kész. Legfeljebb nyelvi, formai, ábrázolástechnikai módszerek vagy elfogultságok alapján tüzelnek egymásra az ilyenista, olyanista és amolyanista irányzatok.
Fekete
Sajnos, az irányzatok is nehezen különböztethetők meg. Elindul egy folyóirat „modernistaként”, s észre sem vetted, máris „lukácsos” lett vagy pedig…
Sándor
Már Hérakleitosz megmondta, hogy kétszer ugyanabban a folyó-irat-ban nem lehet fellépni.
Domonkos
Egy irodalomtörténeti korszakot sohasem pusztán nyelvi, ábrázolástechnikai, formai tényezők határoznak meg. Sőt, még az sem, hogy kinek a bölcsőjét riogatta urbánus nörsz, s kiét népi dajka. A felszín – mellékes vagy teljesen káros viták s persze társadalmi okok következtében – összezavarodott. De alatta most is kitapogatható három irányzat: azoké, akik az elmúlt ötven, illetve huszonöt év tapasztalataiból könyörtelen következetességgel le akarják vonni a tanulságokat, s az így megerősített alapokra akarják helyezni a szocialista eszményt; azoké, akiket érdekeik vagy nosztalgiáik egy túlhaladott eszményhez bilincselnek, és akik a múltat eltussolni, a jelent megmerevíteni szeretnék; s végül azoké, akik a múltat teljesen elvetik, a jövőben nem hisznek, s jelenüket is eszerint rendeznék vagy rendezik is be. Ezek az alapvető, érdekekig, elvekig ható ellentétek olykor félrevezető csetepatékká torzulnak el. De az igazi háború ettől függetlenül folyik, még akkor is, ha némelyek erőnek erejével azt szeretnék hinni vagy elhitetni, hogy a béke aranykora köszöntött be, s folyik annak ellenére is, hogy olykor amolyan drôle de guerre formáját ölti magára, s mindegyik táborban egyre többen szeretnének mordályt-sisakot földhöz vágva megtérni a kényelmes – örvendetesen egyre kényelmesebb – családi fészkekbe. Mert amilyen mértékben fogynak a seregek, a kiöregedésre, betegségekre, sebekre vagy éppen a harc hiábavalóságára hivatkozó lelépők révén, más oldalról a história újra és újra feltölti a csapatokat. Néha még a másik táborból is ide, innen oda csalva át harcosokat. Az egyikről azt hiszed, hogy elkeseredésében minden hidat felégetett maga mögött, már a szocialista eszményt is megtagadta, de egy napon feltűnik azok közt, kik a zászlót védik. Arról az volt a közhiedelem, hogy megcsontosodott dogmatikusként fog leszerelni, s egy napon őszintén, kockázatot vállalva, okos szavakkal érvel és cselekszik a társadalom reformja érdekében. Az el-elmosódó frontokat ez a fluktuáció még jobban megkeveri. De azért a frontok léteznek.
Sándor
„Fegyvert s vitézt!” Barátaim, daloljuk el: „Fel, fel, vitézek, a csatára!”
Domonkos
Blődlizz csak, öreg fiú. Ettől még nem áll meg a történelem. Sőt azzal, hogy erőnek erejével le akarsz beszélni a küzdelemről, felébreszted az emberben a dacot.
Sándor
Az ősi magyar „eppur si muové”-t! „Küzdj és bízva bízzál!” „És mégis, mégis fáradozni kell!” Akkor is, ha nincs értelme.
Domonkos
Egyelőre mai pesszimistáinkról van szó. S harmadik kifogásom épp az, hogy gyakran nem olyan eredeti, hogy úgy mondjam, magyar és „szocialista pesszimizmus”-t kapunk, mint József Attila néhány remekében, hanem, egyszerűen bizonyos importcikkek hazai kópiáit. Olvasom például az Új Írás egyik ifjú szerzőjének novellájában, hogy a hős álmában a csupasz falra kapaszkodik, „mint valami bogár”. De ez a falon mászkáló ember-bogár egyenesen Kafka Verwandlung-jából vagy inkább annak magyar fordításából vánszorgott az Új írás hasábjaira, s amíg az eredetiben elgondolkozásra késztet…
Sándor
Van egy gimnazista kis öcsém, az ő kísérleteit nem akarod szétzúzni? Melyik nagy író nem utánzott ifjúkorában?
Domonkos
Mondhatok neked nagy, sőt, világhírű írót is, akinél kimutathatók a kafkai reminiszcenciák, például X.-et, aki…
Fekete
Persze, ez az X. vagy inkább X.-be utazó író nem Kafka szorongásait utánozza, hanem a saját, történelmileg nagyon is megfogható és reális, „magyar eredetű” gyötrődéseinek megfogalmazásához nyúl kafkai eszközökhöz.
Csabai
Mit ikszeltek itt, nem olvastátok, hogy megbírálta Dobozi Komlós Jánost, amiért név nélkül kritizálgatott?
Domonkos
Megvárom, amíg Dobozi nemcsak Komlóst bírálja névvel, hanem kicsit feljebb emeli az irányzékot. Egyébként ha történelmileg annyira megfoghatók ezek a szorongások, fogjuk is meg őket. De némelyik mű annyira ködös…
Sándor
Neked. „De nem nekem… de nem nekem.” Nem hallottad Kibédit a tévében? „Olvasni tudni kell…”
Fekete
Hát legyen ez a napirendünk: „Megfogjuk a borúlátás és a szorongás okait.” Mármint az irodalmi művekben. Nem, még ez is túl bő program. A szorongásnak, borúlátásnak, életuntságnak stb. ezer oka lehet. Emlékszem, még boldogult zsurnalista koromban történt. Valami cikket kértünk irodalmunk egyik köztiszteletben álló, nagy alakjától, aki akkor még nem volt 60 éves, s ezért nem írt oly sokat, mint most, 72 éves korában. Meg is ígérte, ám cikk helyett levelet kaptam tőle, amelyben „meteorológiai depressziójára” hivatkozva lemondta az írást.
Domonkos
Mikor volt ez?
Fekete
Azt hiszem, 1952 nyarán.
Domonkos
Azon a nyáron pedig nem is volt emlékezetes frontátvonulás.
Sándor
Ezt a szójátékot már Komlós János elsütötte. Te beszélsz itt plágiumról meg utánzásról.
Fekete
Akkor jót nevettünk, mert elképzeltük, amint ezt a nyelvtörő műszót hajtogatja a maga zamatos balmazújvárosi dialektusában: me-te-o-ro-ló-gi-a-i dep-resz-szi-ó. Később felvilágosítottak, hogy csakugyan okozhat lelki depressziót az időjárás. Nemcsak a politikai, hanem az eredeti, a meteorológiai frontátvonulás.
Sándor
Valami hülyeségre akartátok rávenni, biztos, attól esett depresszióba. Annyi tény egyébként, már egy XVII. századi bölcs is tudta, hogy sokszor egészen jelentéktelen apróságok kizökkentenek magunkból, és megzavarják gondolatainkat. „Il ne faut pas le bruit d’un canon pour empécher ses pensées; il ne faut que le bruit d’une giroutte…”
Domonkos
„Pascal: Pensées… Idézi: Makszim(álisan) Szomorkij.”
Sándor
Magyarra fordítva: Nemcsak az ágyú döreje, egy szélkakas zaja is eltérítheti gondolatainkat…
Domonkos
Ismerek egy szélkakast, hacsak rágondolok… (…)
Csabai
Hogy jön ide a szélkakas? Összevissza csapongtok; Komlóstól Pascalig, Pascaltól Komlósig, már zúg az ember feje.
Sándor
A szélkakas fent a háztetőn már akkor jelzi a szél megfordulását, amikor mi, közönséges földönjárók még semmit sem érzékelünk. Ezért nagyon is jó volna, ha egy igazi, megbízhatóan működő állami szélkakassal rendelkeznénk. Csak hát…
Fekete
Tehát minden világos. A művészet és a pesszimizmus kapcsolatával fogunk foglalkozni, megvizsgálva, hogy valóban oly borúlátó-e irodalmunk s művészetünk jó része, s ha igen, mi ennek az oka. Eltekintünk azonban a mellékes-esetleges körülményektől, s csak a lényegre összpontosítunk.
Sándor
És mi a lényeg?
Fekete
Que sais-je? Vagyis határozatunk:
Majd legközelebb vitatjuk meg, hogy mi is a lényeg?
amelynek során a vitázó felek újabb határozott lépéseket tesznek az egység felé, de abban még nem tudnak megegyezni, hogy messze van-e Makó Jeruzsálemtől, és szereti-e még Gyurkó László az ő Elektráját?
Fekete
Fussunk hát végig a legutóbbi néhány év irodalmi-művészeti termésén, hogy meglássuk, mi is fáj a mi íróinknak, rendezőinknek.
Sándor
Dúdol. „Mi fáj, gyere mesélj… Mondj el mindent, bátran, ne félj…”
Domonkos
Kezdjük a színpaddal, miről beszélnek a világot jelentő deszkák? Nekem legjobban a Kegyenc tetszett, annak ellenére, hogy egy meglehetősen fáradt és influenzás előadásban láttam.
Fekete
Tekintve, hogy nekem a filológia minden percemet kitölti, érthető, hogy ritkán jutok el a színházba, moziba. Pár szóval talán ecsetelhetnétek a művek lényegét.
Domonkos
Pár szóval… Zsebkendőm négy sarkában hozzam ide nektek a Gellérthegyet? Durván egyszerűsítve: a hatalom és erkölcs ellentétéről szól Illyés drámája, a római történelem és Teleki László ürügyén.
Csabai
Hubay új drámája is római tárgyú.
Fekete
Az mit is mond?
Csabai
Néró a legabszolútabb hatalmat jelképezi, miként a műsorfüzet írta a gyengébbek kedvéért, az erkölcsöt felrúgó császárról, aki „huszadik századi látomás is lehetne”.
Sándor
Szerintem a Tóték volt az utolsó időszak legjobb darabja.
Csabai
Igen, olvastam egy tanulmányban, hogy „a hatalom és alárendeltség paralel torzulásait vizsgálja”, s Örkény „szintetizálja a problémakomplexum téziseit, és a lemeztelenített parabolát újra felruházza a cicomáktól megfosztott mesével, a gondolatok hordozóit pedig teljes jellemekké építi, oly módon, hogy azok realitása nem oldja fel, sőt, ellenkezőleg, kifejezőbbé teszi a rájuk osztott polemikus szerepet”. Hej, ha ti is így tudnátok fogalmazni, mindjárt könnyebben értenék szót veletek!
Domonkos
Én is sok szép bölcseleti fejtegetést olvastam a Tóték kapcsán, hiába, tele van ez a kicsi ország nagy filozófusokkal. De a darabtól senki nem tudta elvenni a kedvem. Elejétől végéig élveztem, hogy Örkény milyen elegánsan áll bosszút egykor elszenvedett megaláztatásokért, s hogy milyen bravúrosan tudja különböző rendszerek egyben-másban rokon vonásait egyetlen figurában megtestesíteni. De attól azért óvakodnék, hogy a személyi kultusz teljes képletét akarjuk kihámozni a komédiából – egész társadalmi rendszerek nem magyarázhatók meg kizárólag némely vezetők beteges hatalmi mániájával, ilyen szándéka nem is lehetett az írónak.
Fekete
Azt mondják, a Szerelmem, Elektra is izgalmas volt, ógörög jelmezben, de mai problémákról vitatkoztak hősei: a forradalmi hatalom erkölcsi dilemmáiról és így tovább.
Domonkos
Az Éjszaka is mai tudott lenni, pedig Sánta a huszita háborúig nyúlt vissza, hogy a hatalmat védők és a hatalmat ostromlók tülekedésének erkölcsi kérdésein elgondolkodtasson.
Csabai
A hatalomról jut eszembe Görgey Gábor játéka, a Komámasszony, hol a stukker? A pisztoly természetesen a hatalmat jelképezi, amely megrontja az embereket.
Sándor
Kitűnő allegorikus-groteszk komédia a Sírkő és kakaó. Ebből megláthatjátok, hogyan bukik el a piti ember a hatalommal szemben, ha nem mer harcolni. Eörsi másik darabja, A megmentett város más oldalról, de ugyancsak a hatalom által önmaguk ellen fordított kisemberek erkölcsi elsatnyulását ábrázolja.
Csabai
Mi is volt még a színházakban?
Sándor
A vörös posta…
Csabai
Ne hülyéskedj, azt rég írták. Bár a Czillei és a Hunyadiak-at meg a Mózes-t is rég írták, mégis, talán a por lerázása közben, mai akusztikára szerelődtek át, mintha ezek is a hatalom problematikáját feszegetnék. Na és a Zrínyi? A hatalom által „besározott nemzedék” önkritikája?
Fekete
Én láttam egy fiatal író, Halász Péter drámáját az Egyetemi Színpadon. A hatalmi téboly félelmetes tombolása…
Csabai
És Révész Gy. díjnyertes drámája! Helyszín: Jeruzsálem. Szereplők: Pilátus, Júdás, hatalom, morál, hm, tényleg, ez is ide illik. És Sükösd drámája: A kívülálló. Az ellenforradalmi hatalom hogyan nyomorít meg erkölcsileg egy exkommunistát. MGP azt írta róla, hogy érdemes volna visszaregényesíteni, mert regény korában jobb volt. Tényleg, Sánta drámája is regényből készült, Az áruló-ból. De mondanivalója nyilván ugyanaz, mint a színműé.
Sándor
Biztos vagy benne?
Domonkos
A Tóték esetében, azt hiszem hogy a regény ugyanazt mondja, mint a dráma, legfeljebb komorabban. Érdekes, hogy nálunk regényekből milyen gyorsan lesznek drámák…
Csabai
Pedig én még azt tanultam, hogy a regény műfajilag a drámáéval ellentétes követelményeket elégít ki.
Sándor
Akik a poétikai-esztétikai szabályokat eminensekként vágják be az iskolában, azokból lesznek a kritikusok. Azokból pedig, akik az órákon nem figyelnek, modernista írók lesznek.
Domonkos
Tényleg, áttérve az igazi epikára… Nemzetközi hírnevű írónk, a felejthetetlen Niki szerzője, X.-ből hazatérve egyenesen a IV. századba ment vissza, egy császár és egy püspök összeütközésében mutatva meg a hatalom és a morál…
Csabai
E kettő konfliktusát ábrázolja egy forgatókönyvnek írt, de papíron maradt epikus mű is, amely Attila udvarán mutatja ki a zsarnoki vezetés baljós következményeit.
Sándor
Jobb szeretem a kicsi, mérges öregúr ama műveit, amelyek a történelmi dokumentumok hitelességével, áttételek nélkül mutatták meg ezeket a következményeket.
Csabai
Hamarosan megjelenik a Tettenérés, Nemes György regénye, amely megmutatja, hogy egy posztjáról kiebrudalt s tudományos intézetbe menekült hatalmi mániákus milyen károkat okoz még családjában is.
Domonkos
Filmjeinkben a hatalom problematikája főleg az erőszak kapcsán illusztráltatik. Ennyit még nem lőttek a Gyarmat utcában, mint amennyit az utóbbi idők filmjein. Igaz, a Holdudvar már áttételesen foglalkozott e problémával.
Sándor
Gyertyán kritikájában azt olvastam, hogy nem is lehet tudni, vajon mi ellen irányul a rendezői indulat: a családi hipokrízis ellen vagy bizonyos terrorizmus ellen, s hogy egyáltalán mit akar a rendező.
Csabai
Érdekes, nem sokkal ezután a csehszlovák Tékozló fiú-ról is azt írta Gyertyán Ervin, hogy nem tudja, mit akart mondani a rendező. Íme, ide vezet a modernség hajszolása. Már a legjobb kritikusok sem hallják ki egy-egy film mondanivalóját.
Magyarnóta-énekes a rádióból
„…vagy alusznak, vagy nem hallják, vagy talán nem is akarják…”
Domonkos
Lökd be az ablakot, nem szeretem ha a szavaimba kornyikálnak. Egyébként a Holdudvar kritikájának tanulmányozását hamar hagytad abba, mert a következő bekezdésből már megtudhattad volna, hogy „a maga egyszeriségében talán általános érvényű konfliktust” akartak szimbolikussá mélyíteni, és „sejtjük”, hogy a rendező „szép és fontos emberi igazságokat” akart elmondani, csak nem sikerült neki.
Csabai
Nem tudjuk, mit akart, de azt sejtjük, szépet, fontosat és igazat akart… Ám a nazarénusok propagandafilmjéről nemcsak sejtjük, hogy a puskától, vagyis az erőszaktól, vagyis a hatalomtól való iszonyt akarta dramatizálni. Szörnyen…
Domonkos
Nem jól nézted a filmet. Tragédiának vetted a paródiát. Mint olyan, kitűnő. Hisz egy irányzatot legárulkodóbban annak karikatúrája jellemez. A völgy-ből a csúcsokat is jobban látjuk, mintha magán a hegyen andalognánk.
Fekete
Apropó, hegy. A Nyár a hegyen, remélem, nem a hatalommal foglalkozott?
Domonkos
Á, dehogy. A hatalommal való visszaélés egyik hősét mutatta, amint éppen összetalálkozik egyik áldozatával. Nekem tetszett. Szintén az áldozatok oldaláról festi a történelmet a Feldobott kő, ez a szép és becsületes film. A művészetnek nemcsak joga – kötelessége, hogy igazságot szolgáltasson a megtiportaknak, az eltaposottaknak. Más kérdés, hogy egy korszak teljes igazsága igen ritkán ragadható meg olyan képekkel, amelyek csak az áldozat szemszögéből készültek.
Sándor
Ez a „teljes” igazság persze, amennyiben egyáltalán „megragadható”, egyetlen filmen úgysem fog elférni.
Fekete
Nem feledkeztünk még meg valamiről?
Domonkos
Ottlik! Iskola a határon!
Csabai
Több éve már, hogy kiadták.
Domonkos
Vannak művek, amelyek körül oltári vita kerekedik, alighogy megjelentek. S néhány évvel később már nem is emlékszel az egészre. S vannak művek, amelyek felett nem dúlt kritikai csata, de jó esztendők múltán is élnek, hatnak, új olvasókat toboroznak maguknak. Én például csak most néztem meg e regényt, egy kedves barátom biztatására. Mindenesetre ez is ide sorolható, mert a hatalomnak kiszolgáltatottakról szól, rendkívül izgalmasan.
Fekete
Mi van még?
Sándor
Én a Vörös postakocsi-val…
Domonkos
Igen fontosak Jancsó filmjei. Bár néha elfeledkezünk arról, hogy Fábri már tíz-egynéhány évvel ezelőtt szép filmet csinált hatalom és morál konfliktusáról… Lásd a Hannibál tanár ur-at! Ami már most a Szegénylegények-et illeti, e szintén szép film…
Csabai
A múlt századról szól. Ezt nyilatkozta a rendező, ezt írta meg Nemeskürty is. A film megmutatja a világnak, hogy „mi már nem vagyunk Tisza Kálmán magyarjai”.
Sándor
Hát… ha figyelembe veszem, hogyan írhatott Mikszáth Kálmán a parlamentről, Tisza Kálmán kormányának vezetőiről, akkor…
Domonkos
Argentieri, a Rinascita kommunista filmkritikusa nyilván más kópiát látott. Az a változat ugyanis a sztálini típusú hatalom elnyomó gépezetének működéséhez kínál adalékokat. Ami pedig a Csillagosok-at illeti, ott láttuk a forradalmi hatalmat, in statu nascendi. A Csend és kiáltás az ellenforradalmi hatalmat állította a kamerák elé, de a vádlott némi faggatás után olyan dolgokat árult el az emberek megtörésének mechanizmusáról s e folyamat lelki következményeiről…
Sándor
Kicsit modorosan, tedd hozzá.
Csabai
A rádiójátékok! Százezrek színpada!
Domonkos
Tényleg. A rádiószínház sem maradt el a kortól. Az Egyedül a toronyban a hatalmi mánia önpusztító dühöngését ábrázolja, a Bálvány a perzsa személyi kultusz káros kinövéseit nyesegeti, egy harmadik groteszk példázat…
Csabai
És a tévében? A mai akusztikára áthangszerelt Hamis Néró? Már megint kinyílt az ablak!
Hang a rádióból „Ki volt az, ki Rómában gyújtogatott? Nééééróóó! És sok ezer emberi életet kioltott? Nééééróóóó!
Domonkos
Látjátok, már a táncdalok költői is megsemmisítő bírálatban részesítik ezeket a csúnya római császárokat.
Hang a rádióból: „S nem bántotta más, csak a magány…”
Domonkos
Sőt, a hatalmasok elidegenedését is a gyökerekig leleplezik.
Fekete
És azok a költők, akik nem százezres aranylemezeken, csak két-három ezer példányban terjesztik eszméiket? Meg ne feledkezzünk róluk.
Csabai
Mit mond ma a hatalomról a költő, ki egykor a Tűzzel, késsel-t írta? Nem… már nem is tudok koncentrálni. Ez a lista mégiscsak több a soknál. Rómaiak, hunok, görögök, perzsák, zsidók, oroszok, magyarok, 1860, 1919, 1940… a legkülönbözőbb nációk, korok, helyszínek… és mégis, mintha mindegyik mű ugyanarról szólna? Pedig csak egy kis ízmintát vettünk a magyar művészet nagy folyamából. Mindegyik a hatalomról meg az erkölcsről prédikál. Kinek kell ez a sok morál?
Domonkos
Százezreknek, nyilván, különben nem gyártanák. Feljő a falusi kislány Pestre, beáll kőművesnek, s első havi fizetéséből bérletet vesz a Nemzetibe, ahol egy évadban több erkölcsprédikációt hallhat, mint a kedves mamája hajdan összesen tíz év alatt… a vasárnapi iskolában, a tisztelendő úrtól. S a kislány elszavalhatja:
| Jaj be szép ez a Pest, istenem, be szép! |
| S benne milyen úri s erkölcsös a nép! |
Csabai
Csak vigyázzon, színház után, hazafelé ne találkozzon olyan 46 tagú galerivel, mint amilyen például a legutóbb leleplezett kispesti volt.
Sándor
Nekem nem Czuczor, hanem a bölcs lándzsarázó jut eszembe: „Something is rotten in the state of Denmark…” Ami magyarul kábé azt jelenti, hogy nem stimmel az államgépben valami, ha minden második műalkotás a hatalom problémája körül kóvályog!
Csabai
Kis demagóg, az eszedbe sem jut, hogy esetleg az irodalomban van a baj. Az írók egyoldalúságaiért tegyük felelőssé az államot, nem rossz. Kétségtelen, hogy voltak hiányosságok, sőt, torzulások, hiszen csak az nem követ el torzulást, aki semmit sem csinál. De más a múlt, és más a jelen.
Sándor
Akinek nem inge, ne vegye magára.
Csabai
Angol Shakespeare-szöveggel támadsz, s aztán magyar parasztközmondással vonulsz vissza.
Domonkos
Ez a parasztközmondás is a Hamlet-ből van, mármint a magyar Hamlet-ből. S itt érdemes megállni kicsit. Mint emlékeztek, Hamlet bemutattat egy darabot Claudius előtt. A darab Gonzago király megöléséről szól, valójában Hamlet apjának halálát allegorizálja. Így szeretné megtudni a királyfi, csakugyan Claudius ölte-e meg az apját. „…tőr lesz a darab, Hol a király, ha bűnös, fennakad.” S ha meg nem bűnös, nem izgatják fel a látottak. Kinek nem inge stb. Vagy ahogy az eredeti mondja: „Let the galled jade wince, our withers are unwrung.” Hadd rugdosson a túros ló, a mi hátunk nincs feltörve. Nos, that is the moral. Sándornak igaza van abban, hogy az ilyen gonzagós darabok elszaporodása feltétlenül elárul valamit az államgépezet működéséről. Csak megfeledkezik arról a csekélységről, hogy a „tőrpróba” az ellenkezőjét mutatja, mint Claudius esetében: a mostani király, vagyis a mai állam nemcsak hogy nem száműzi az ilyen darabok szerkesztőit-rendezőit, hanem még finanszírozza is tevékenységüket, lásd a színházak szubvencionálását. Engedélyezi a bemutatókat… Ami persze nem azt jelenti…
Sándor
Itt-ott némi késéssel, lásd Kegyenc, hogy csak egy példát mondjak.
Domonkos
A legjobb tanácsadók is tévedhetnek. A lényegen ez nem változtat, amint több tucat mű bizonyítja. Természetesen elvileg lehetséges, hogy az állam célja…
Csabai
Vagyis ezek a gonzagiádák a múlt, a sztálini hatalom által felvetett, nem könnyű problémákkal vívódnak. S ha százezrek megnézik az ilyen drámákat, filmeket, akkor ez azt is bizonyítja, hogy van népi igény a múlt tisztázása iránt…
Domonkos
Kétlem, hogy egy perzsa zsarnok leleplezésével közelebb jutunk Sztálin megértéséhez, de annyi tény, hogy van igény az ilyen művek iránt, hisz épp ezért is vált divattá a cezarománia leleplezése, s az igazi írók őszinte művei mellett a mindenkori fezőrök vagy egyszerű, derék kisiparosok is szívesen dobják piacra a maguk ügyes kis allegóriáit, ha látják, hogy ez nem jár kockázattal.
Csabai
Hány olyan darab lehet még, amely így vagy úgy Sztálint akarja leleplezni! Például…
Sándor
A Vörös postakocsi… Nagyon izgat engem, szeretnék már beszélni róla.
Csabai
Majd később. Engem az izgat, hogy talán nem is tudnék megnevezni olyan valamirevaló írót, aki ne írt volna regényt vagy drámát erről a hatalom-morál-komplexusról!
Domonkos
Veres Péter nem írt se regényt, se drámát erről…
Csabai
Tényleg, ez pozitív dolog.
Domonkos
…ő amolyan népi egyszerűséggel, allegorizálás nélkül, direktbe írt erről – több tucat cikket.
Csabai
Tényleg, ezek még az allegóriáknál is rosszabbak, mert nem veszik figyelembe, hogy a közélet demokratizálása terén milyen óriási eredményeket értünk el, folyton csak „a közösségben való gondolkodásról” meg hasonlókról értekezik. Mintha mi leckére szorulnánk. Nem tagadom persze, hogy még további erőfeszítéseket kell tennünk a hatalom gyakorlásának…
Sándor
Hát csak feszítsd meg magad… vagyis erőidet, én majd csendesen tapsolok eredményeidnek. Az előbb Fekete azt kérdezte, hogy miként állunk a lírával. Nos, én erről az egész hatalom-erőszak-erkölcs-dilemmáról négy sorocskában össze tudom foglalni a véleményem. Tartalmuk, elismerem, nem túl eredeti, de a fogalmazás pontos, sőt, frappáns. Figyelem: Vészi Endre strófája következik:
| …a szent s a hóhér egyformán szadista, |
| mert bosszút hirdet zsarnok s áldozat, |
| vérszomjuk fölött sistereg a nap, |
| csupán a kirekesztett, az a tiszta. |
A kiemelés nem tőlem, hanem a szerzőtől származik.
Csabai
Tudjátok, hogy én antidogmatikus vagyok, mindent eltűrök, de ez a dekadens-parazita vers korunk pozitív hősének megrágalmazása. A kirekesztettség dicsérete különösen ellenszenves akkor, amikor a szerző hangjátékainak sorozatával és drámáival…
Sándor
Nem az alkotók lelki rejtelmei érdekesek itt. A lényeg az, hogy a szentben ugyanaz a hiúság és érvényesülési vágy ágál, mint a hóhérban, minden a szerepek elosztásától függ. Az egyik Savonarola, a másik VI. Sándor, ez huszita, az császári, de mind szomjazza a vért…
Domonkos
Írd meg ezt Lerosz szigetére, a lecsukott görög demokratáknak. Biztosan érdekelné őket egy szocialista magyar költő hitvallása a zsarnokok és áldozatok lelki egységéről.
Sándor
Tudod mit, nem írom meg. Kivárom, amíg a görög demokraták győznek – szívből kívánom, ne kelljen sokáig várnom –, s aztán megnézem, hogyan egyeztetik össze a bosszúszomjat a humanizmussal, a hatalom gyakorlását a…
Csabai
Hatalom… hatalom. De hogy melyik osztály gyakorolja a hatalmat, arra nem helyezel súlyt.
Sándor
Elég annak a hatalom súlya. S különben is, én szintén kirekesztett akarok maradni, mert én csakugyan az vagyok, távol a ringtől.
Fekete
Csillapodjatok, megfeledkeztek az epeköveimről. Te, Sándor, úgy szidod a ringet, mint aki idején nem húzott be egy-két bal-, majd jobb-egyenest.
Sándor
De amikor észrevettem, hogy a bíró csal, kiléptem a ringből, barátom, s többé nem láttok ugrándozni a kötelek közt. Míszem van a politikától és a kötéltől. Üres zsebbel, de tiszta kézzel sétálgatok a világban.
Domonkos
Jobb, ha a lábadon jársz, mert a kézenjárástól fejedbe szalad a vér. S az allegória Kossuthját összetéveszted a Filatori-gát vasútjával.
Fekete
Végül is mi bajod ezekkel az allegóriákkal? Ha jól emlékszem, csaknem mindegyik felsorolt műről lelkesen nyilatkoztál a maga idejében.
Domonkos
Igen, külön-külön jó néhány tetszett, némelyik nagyon is. De együtt… mint jelenség… Először is túlságosan elvonttá teszik tárgyukat… és emiatt…
Sándor
Nem gondolod, hogy némileg objektív okai is lehetnek annak, ha egész sor kitűnő és kevésbé kitűnő művész csak allegóriákban meg parabolákban beszél valamiről, ami rendkívül fontos?
Domonkos
Mit szólsz hozzá, sejtem, hogy több oka is van ilyen jelenségnek. De azt hiszem, néha már túlmisztifikáljuk ezeket az okokat. Akit persze amúgy istenigazában megrúgott egy ló, érthető óvatossággal fogja kerülgetni a derék jószágot, de azért nem kell Aquincumba szaladni, ha a körúton nyerítést hallunk. Főleg azoknak nem, akik a lórúgást csak hírből ismerik.
Sándor
A bölcs a mások kárán tanul.
Domonkos
A Falak szerzőjének abban feltétlenül igaza van, hogy némelyek már olyan falaktól is félnek, amelyek nem karnyújtásnyira vannak tőlünk.
Sándor
Csak megfeledkeztek arról, hogy ezek furcsa falak, mozogni is tudnak, s az egyik pillanatban odébb látszanak, a másikban már orrba böknek.
Csabai
Ez az egész falazás… nem tetszik nekem.
Sándor
Engedd meg, hogy legalább a folyosón túlbeszélhessünk, s hadd ecsetelje Domonkos, mi a baja az allegorizáló írókkal.
Domonkos
Mondtam már, hogy az írókkal semmi. Legalábbis az érintettek jó részének nagy tisztelője vagyok. Egy műfaj túltengését kérdőjelezem meg. A mai pesszimizmus egyik forrása nyilvánvalóan a szocializmus sztálini eltorzítása, amely kétségbeesést szült kommunista indítású írókban is. Természetes következménye lett mindennek, hogy elkezdték vizsgálgatni az okokat…
Csabai
A hivatkozás helyeFölösleges fáradozás. Az okokat már tisztáztuk, és a nép elé tártuk. A Vértes kontra Déry-vitában a Magyar Nemzet szerkesztőségi cikke le is szögezte, hogy a múlt fel van tárva, és meg van magyarázva. A tragédiákat, ahogyan egy másik cikkben egy kitűnő teoretikus megfogalmazta, teljességgel szubjektív okok idézték elő. Egyetlen ember hibáiról van itt szó…
Fekete
Ki az a teoretikus?
Csabai
Nem szeretnék hízelgőnek látszani azzal, hogy itt az ő palástjába fogódzom. Irodalmár, színházi és filmkritikus, szerkesztő, képzőművészeti szakember, amit akarsz.
Domonkos
Szóval, vizsgálgatták az okokat, és törvényszerűen eljutottak a hatalom és erkölcs problémájáig. Eddig rendben is van. Annak idején lehangoló felfedezés volt számunkra, hogy szocialista hatalom is felrúghatja a saját törvényeit, s legjobb íróink is eltűnődtek ezen. Mihelyt azután a kultúrpolitika bölcsen szabadabb teret engedett, kezdtek megíródni, illetve, megjelenni a meditáció termékei, nagyjából egyszerre, ám kicsit megkésve, mert absztrakt válaszokat adnak egy nagyon is konkrét helyzetben, amely távolról sem emlékeztet a konstrukciós perek lidérces álmainak korszakára. Róma és Jeruzsálem, hunok és husziták, császárok és püspökök emlegettetnek, de ez az egész néha messzebb van tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől. Menj ki a Körútra, vagy ülj be az Annába, látsz te csak egyetlen darab Nérót, vérengző huszitát vagy ugyanolyan vérengző császárit?
Sándor
Olyannal azért találkozik az ember, aki nem volt az a szelíd lelkű huszita anno Matthias. Lásd: Nyár a hegyen. Hogy csak filmhősöket emlegessek.
Domonkos
Igen, anno Matthias… De, édes öregem! Századunk hatvanas éveinek utolsóját tapossuk, nyakunkon a hetedik X! Portugáliában vagy Görögországban ma is találhatsz olyan politikai börtönöket, ahol halálra kínozzák a foglyokat, de ilyesmit ma már a SZER sem állít rólunk. Szeretett atyánk alatt, ha „négy-öt magyar összehajolt” egy féldeci felett, s megeresztett néhány viccet a békekölcsönről, könnyen kaphatott egy kistarcsai beutalót. Ma viszont „Marx elvtárssal” viccelhetsz a televízióban, százezrek orra előtt, s nem Kistarcsát, hanem nagy pénzt kapsz érte.
Sándor
Így tehát eljutottunk Kánaánba, unalmasak a régi jeremiádok.
Fekete
Jeremiás nem Kánaán után volt?
Domonkos
Vszjo ravno, kicsire nem nézünk. Az ellenvetés lényegében jogos. Csak ne nekem címezd, hanem allegoristáidnak. Ők nevelik – tisztelet a kivételnek – elégedettségre az embereket.
Sándor
Ne mondd! És hogyan?
Domonkos
Beülsz a színházba vagy a karosszékbe, a tévé elé, s megnézed a harmincadik római, perzsa stb. uralkodó fogyatékosságainak leleplezését. Okosabb nem leszel, mert amit erről a témáról ezen a kereten belül el lehetett mondani, azt Illyés már elmondta, s megmutatták még néhányan. Elszórakozol hát a drámán, s elégedetten bólogatsz: nálunk már nincsenek ilyen disznóságok, amiket ez a ronda császár elkövetett, ergo, önfeledten ölelgethetem a babámat…
Sándor
Miért, te az ideológiával és honfibúval elegy ölelkezéseket kedveled?
Domonkos
Volt egy költőnk, aki egyik kezében felesége keblét tartotta, a másikban a francia forradalom történetét.
Sándor
Amíg Júlia aludt.
Csabai
Ne csapongjatok már megint. Ha ezek a darabok tényleg arra okítják a nézőket, hogy a hibák időszaka elmúlt… s hogy ma már rendben mennek a dolgok… akkor tulajdonképpen nekem is tetszenek.
Domonkos
Mondok egy példát. 46-ban majd szétszedtük a Nemzetit, úgy tetszett a III. Richárd. 55-ben még jobban tetszett, mert nem Hitlert képzeltük Major maszkja mögé, hanem valaki mást. Majdnem tüntetés tört ki az írnok szavainál, melyeket Vas István oly szépen fordított magyarra:
| Itt a jó Hastings úr vádirata… |
| Tizenegy órán át másoltam én… |
| Az eredetit se gyorsabban írták, |
| De öt órája sincs, hogy Hastings élt még, |
| Vád és vizsgálat nélkül, szabadon. |
| Finom világ! Ki olyan ostoba, |
| Hogy ezt a durva csalást meg ne lássa? |
| De ki merész elmondani, amit lát? |
| Ocsmány világ ez! Azért pusztul el, |
| Mert ilyen bűnökről hallgatni kell. |
Nos, ma már nem kell hallgatni ezekről a bűnökről. És eljött a III. Richárd harmadik bemutatója, a Madáchban. És senki sem akarta szétszedni a színházat… mert a Hastings-féle perek korszaka remélhetőleg örökre lezárult. Arról folyt a vita a szünetben, hogy Gábor mint Richárd, miért szopja az ujját??? Azoknak a nézőknek, akik óvodások voltak húsz évvel ezelőtt, nem sokat mond ez a véres kavargás. És most értettem meg Babitsot, aki annak idején a szó szoros értelmében nem értette a drámát. A színpadi Richárd akkor hat igazán, ha a páholyban is megjelenik egy igazi Richárd vagy legalább Catesby.
Fekete
Persze nemcsak politika van a világon, hanem művészet is.
Domonkos
Kell a művészet, ha nem is vált ki napi politikai indulatokat. És jó időnként a múltra is emlékeztetni. Csak arra vigyázzunk, hogy egy egész irodalmi áramlat ne az elandalítás céljait szolgálja.
Csabai
Ezt hogy érted?
Domonkos
Egy fejlettebb, konszolidáltabb hatalom más módszerekkel dolgozik, más elvek, más mechanizmus alapján, mint egy fejletlen, új hatalom. De ez nem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben megy, pusztán azért, mert nincs több Hastings-per. A csalás és az erőszak által elfojtott népi kezdeményezést újra biztatni kell, érvényesülésének utat kell engedni, odébb kell tolni a szólás korlátait – anélkül hogy ez a folyamat a státus egyensúlyának felborulásához vezethetne. Egy történelmi jelentőségű, igen bonyolult feladatról van szó, amelyhez a véres, nyíltan brutális elnyomást bírálgató parabolák nem adnak elég segítséget. Először is azért, mert mint érzékeltetni szerettem volna, túl egyszerűek a képletei a megváltozott valósághoz képest, tíz-egynéhány évvel ezelőtti hangulatok érződnek nemegyből, pedig…
Sándor
Egy jó mű nem tíz-egynéhány évre szól.
Domonkos
…pedig értelmes embernek nem volna szabad tagadnia, hogy mi minden változott meg előnyösen a múlthoz képest. Csabai, te voltál köztünk mindig is a legvonalasabb. Sejtetted te, mondjuk, 1957-ben, hogy 11 év múlva szinte az egész ország azért fog drukkolni, nehogy „megváltozzék a politika”?
Csabai
A magyar nép nagy többsége már 57-ben is a párt mögött sorakozott fel.
Domonkos
Nézd, ezek a katonai kifejezések a politikában sokszor félrevezetőek. Annyi azonban tény, hogy egy olyan helyzetben, amikor a mai vonal megőrzéséért és továbbfejlesztéséért milliók aggódtak, nem sokra megyünk az olyan parabolákkal, amelyek egy tegnapi vagy tegnapelőtti helyzet kétségbeeséseit, szorongásait fokozzák fel. Észre kell venni a valóság változásait.
Csabai és Sándor
És ezt épp te mondod?
Domonkos
Igen, mert a politika a valóságra épített cselekvés elmélete és gyakorlata, az egzigenciák tudománya, mint Kossuth mondta. De hadd folytassam a vitatott műfaj túltengésére vonatkozó, remélhetőleg építő s félre nem értendő fejtegetéseimet. Miközben némely allegóriák a lényegben, vagyis a valóság megítélésében megengedhetetlenül szimplifikálnak, tegnapi sémákban gondolkodnak, ezt leplezendő, formailag fölöttébb rejtélyesek, s a legérdekeltebbek, a tömegek számára olykor nehezen közelíthetők meg, miközben intellektuális szinten néha oly sokféleképpen értelmezhetők, hogy már kérdésessé is válik mondanivalójuk. Ha akarom, Hitlerről szólnak, ha akarom, Sztálinról, vagy ami a legrosszabb, mindkettőről egyszerre, azt a csodálatosnak vélt bölcsességet akarván terjeszteni, hogy…
Fekete
Remélem, nem akarod azzal gyanúsítani, mondjuk…
Domonkos
Semmiképpen. De még azokat sem akarom gyanúsítani, akik pusztán divatból vagy önmaguk totális deheroizálása érdekében egybemossák a zsarnokot és az áldozatot. Egyáltalán: nem szeretek gyanúsítani, nem személyekkel, egy irányzattal foglalkozom, amelyet az a veszély fenyeget, hogy pesszimista absztrakciókba fullad.
Fekete
Végül is mit jelent a te szótáradban az, hogy „pesszimista”?
Domonkos
Pesszimista az, aki le akar beszélni a küzdelemről. A szörnyűségek ábrázolása még nem pesszimizmus. A megmentett város iszonyatok halmaza. De a darabból s főleg Eörsi más írásaiból kiérződik, hogy a szerző mindezzel nem a küzdelemtől akar elrettenteni, hanem az értelmes cselekvés útjainak megkeresésére biztat. S ez az, amit nem mindegyik allegorizáló művéből érezhetünk ki. De a legrosszabb az az eset, amikor egy ókori perzsa zsarnok leleplezője azt hiszi magáról, hogy hű a szentségit, de odapörkölt, holott épp az ellenkezőjét tette.
Fekete
Magas ez nekem, Domonkos. Úgy célozgatsz itt erre-arra, mintha nekem időm és pénzem volna minden darab, film, könyv tanulmányozására… Nem vagyok én Krőzus vagy középiskolai tanár! Ezért nem is érthetem célzásaidat. Beszéljünk magyarul. Jelölj meg egy művet, s annak alapján tépjétek egymást.
Csabai
Arra is gondolnunk kell, hogy az utókor sem fog megérteni bennünket, ha folyton csak ködösen célozgatunk. Három-négy évszázad múlva már nem tudják kitalálni, ki lehet az a „van, aki” meg „némelyek” – és így tovább. Nézzétek az én tanulmányaimat, én mindig nagy súlyt fektetek az utókorra.
Domonkos
Dantét is úgy adják ki, hogy két sor vershez húsz sor lábjegyzetet passzolnak. Legfeljebb a mi szümpozionunkat is megtűzdelik lábjegyzetekkel a III. és IV. évezred filoszai! Egy kis homály direkt jó a halhatatlanság biztosításához…
Fekete
Engem a halhatatlanság nem érdekel. Az enyém már biztosítva van… Nem, nincs regény az íróasztalfiókomban. Csak megírt valaki… Névvel szerepelek Mesterházi Lajos Férfikor című regényében. Ha már rég megszűnt az élet a földön, s egy távoli bolygón tanulmányozzák, mi maradt az emberi kultúrából, a Férfikor miatt az én nevem is szerepelni fog egy lábjegyzetben… De a kedvetekért, hogy a ti halhatatlanságotok is biztos legyen…
Csabai
Válasszunk ki hát egy olyan művet, ami szintén nagy sikert aratott, s ezért igazi maradandóságra számíthat. Ajánlom például Gyurkó darabját, ez aztán sikerült történetfilozófiai allegória!
Sándor
Hic Elektra, hic salta, Dominicanus!
Domonkos
Ugorjon elsőnek Csabai. Ő a vezető fej köztünk.
Csabai
Bizalmatok megtisztel, de… hogy is mondjam… én nem szeretek rögtönözni. Én mindig alaposan megrágom a dolgokat. És informálódom is. De azért nyilatkozhatom… Persze nem hivatalosan… Van valami nyugtalanítóan zavaró az egészben. De biztosan pozitív darab, különben nem játszanák. Gyurkó bátran rámutat a problémákra… és a dráma mindenképpen rangos…
Sándor
És előkelő. Ma minden rangos és előkelő. Rangos filmjeink is előkelő helyet vívtak ki maguknak a világpiacon. De honnan ez a nagy rang-kórság? Kezdetben vala az egyenlőség… Fekete szemrehányó pillantására abbahagyja.
Csabai
…és jó az előadás. Both Béla rendezése is, remek Berek Kati meg Kálmán György kettőse… és milyen szép Béres Ilona! Szerintem ő a legbájosabb magyar színésznő!
Domonkos
Nekem Péchy Ildikó jobban tetszik.
Sándor
Én a modern szépségeket szeretem, mint például… Megint Feketére néz, és legyint, mint aki megszokta már, hogy folyton korlátozzák a szólásban.
Domonkos
Ne méltatlankodj, Fekete. Mi a lényegről beszélünk, amikor színésznőink felett vitázunk. Láttál te már olyan képeslapot, amelynek címlapján Lukács György, Illyés Gyula vagy akár Gyurkó arcképét közölték? Ugye, nem. Világos tehát, hogy a magyar kultúrának kik a legfontosabb személyiségei… Kodály még halálával sem tudott felkerülni egy olyan címlapra, amely hetente nyitva áll például táncdalcsillagaink előtt… No jó, maradjunk a darabnál és Csabainál. Szerinted mit akart Gyurkó?
Csabai
Attól függ, hogy kit képzelünk Aigiszthosz, a megdöntött zsarnok helyébe. Ha Aigiszthosz keresztneve Mátyás, akkor az ellene küzdő két testvér, Elektra és Oresztész…
Sándor
Nem lehet egy szimbolikát ilyen primitíven lefordítani a napi politikára.
Csabai
A kritikában nem, te magasröptű lélek, de hallottad volna, a színház büféjében mi minden hangzott el! Vagy hallottad volna a borbélyomat, aki egy színésztől mindig ingyenjegyet kap, s aki el volt ragadtatva a darabtól, mert úgy értelmezte, hogy Aigiszthosz – Szálasi, s Oresztész meg Elektra azon vitatkozik, jogos volt-e neki, mármint a borbélynak, az abszolúte kisnyilasnak, három évet ülni Kistarcsán. Volt olyan vélemény is, hogy… Pándi szerint mindenesetre naiv értelmezés lenne, ha például Moszkva és Peking ellentétére fordítanánk le Elektra és Oresztész szembekerülését. Igen színvonalas kritikája mégis azt bizonygatja, hogy Elektra lelke megszikkadt és megkeményedett a hosszú gyűlöletben, látóköre összeszűkült stb., vagyis félreérthetetlenül egy „balos” portréját fedezi fel arcvonásain. Szerintem azonban Elektra jellemének egészen más vonásai is vannak: absztrakt erkölcsi kategóriákban gondolkodik, a győzelem után sem akar megelégedni… ahogy Mátrai-Betegh fejtegette, a vegytiszta, steril igazság képviselője… Ilyen értelemben inkább a revizionista széplelkek vonásait viseli magán.
Domonkos
A félreértési lehetőségeket egyebek közt az adja, hogy a szerző nem járt el elég korrektül Elektra megalkotásában. Az örökké elégedetlenkedő, a győzelem után is ellenzékieskedő ember alkatilag nem feltétlenül azonos a csak gyilkolni akaró, állandó bosszúvágytól égő megszállottal, sőt… Gorkij, mint ismeretes, Leninnel és Sztálinnal is szembekerült olykor, de sohasem a bosszú fokozását követelve, hanem minden esetben ennek vagy annak kegyelmet kérve…
Csabai
Igen, itt van az eb elhantolva. Én a jogos bosszú és megtorlás híve vagyok, s nem érthetek egyet Oresztésszel abban, hogy elég csak egyetlen főbűnöst elintézni. De ha itt Elektrához húzok, abban Oresztésszel kell egyetértenem, hogy az örökös ellenzékieskedőket nem szeretem… Két dolog van itt összekeverve…
Domonkos
Talán épp azért, hogy a darabot többféleképpen is lehessen értelmezni.
Sándor
Minden valamirevaló modern mű két vagy több értel-mű. Épp az a vonzó a mai regényekben, drámákban, hogy nem rágják a szádba a mondanivalót.
Domonkos
Nem olyan nagy újítás ez. Az igazán dörzsölt írók mindig is értettek ahhoz, hogy addig tekergessék, kevergessék hőseiket, míg végül homlokegyenest ellentétes nézeteket valló olvasók, nézők egyforma hévvel tapsoltak nekik. Annyi tény, hogy a sematizmus éveire következő természetes reakció még kelendőbbé tette a két, sőt, sokértelműséget, azon a címen, hadd maradjon egy kis szellemi munka az olvasóra is, mint egy jó detektívregényben. Ez a szellemi munka azonban csak akkor lehet hasznos, ha az író-detektív meg tudja különböztetni a gyilkost és az áldozatot, és ha…
Sándor
Kukkants bele Beauvoir könyvébe: Pour une morale de l’ambiguité…
Domonkos
Feltétlenül belekukkantok. Félek azonban, hogy a kétértelműség vitatható morálja nálunk nem annyira filozófiai, mint taktikai elvekből fakad: a ki nem mondott tanulságokból még sohasem esett baj. Legfeljebb csak annyi, amennyi Wilde meséjében esett meg az intellektuális patkánnyal – épp az ellenkező morált vonta le a meséből.
Fekete
Bonyolult dolog ez. Még a művészetnél megfoghatóbb dolgok sem mindig egyértelműek. Tudjátok, hogy egy időben gombaismerői vizsgát tettem családom kedvéért – féltek, hogy megetetem őket valami bolondgombával. Szép bizonyítványt kaptam, de bizonytalanabb vagyok, mint valaha. Van egy német könyvem, az ehetőnek mond olyan gombákat, amelyeket magyar könyveim tiltanak. És mit kezdjek az ilyen meghatározásokkal: „A begöngyölt szélű cölöpgombát alaposan kell kisütni!… Érzékeny gyomrú emberek esetleg a megfőzött vagy sütött gombától is rosszul lesznek. Mások jól bírják és kedvelik.” Most mit csináljak? Próbáljam ki, hogy rosszul leszek-e, vagy kedvelni fogom? Az irodalomban is hasonló a helyzet: az erős gyomrúak mindent bevesznek, az érzékenyebbek már egy keserűgombától is öklendeznek. S a darabot vagy filmet szidják, amikor bennük van a hiba.
Domonkos
Tudom én, hogy az eltérő magyarázatok nem mindig a műből következnek – a magyarázók alkati, érdek- s egyéb különbségeiből is fakadhatnak. De van határa az értelmezésnek. Visszatérve Gyurkó darabjához, ez esetben nem tudom csak a fogyasztókat hibáztatni a megítélési különbségekért. Lehet vitatkozni azon, hogy Hamlet királyfi szerelmes-e a mamájába vagy sem, s ha egy vállalkozó szellemű férfiú kisüti, hogy a dán trónörökös tragédiáját „a néppel való kapcsolat hiánya” okozza, még azon is lehet civakodni, legfeljebb nem érdemes. De azon aligha lehet viszálykodni, hogy a szerző kivel rokonszenvezett: Hamlettel-e vagy Claudiusszal. Márpedig a Szerelmem, Elektra esetében majdnem ilyesmin vitatkoztak, lásd például Lengyel József és Pándi Pál alapvetően ellentétes drámaértelmezését. Szerintem…
Csabai
Az örök elégedetlenek elítéléséről van szó. Hiszen a bosszú kérdése nincs napirenden nálunk, sem így, sem úgy, annál inkább érdekes a soha ki nem elégíthetők problémája. A darab nyilván azért számol le az elektrasággal… azokkal számol le, akik a győzelem után sem nyugszanak meg, folyton-folyvást elégedetlenek, semmi sem jó nekik… mert… igen, most értem meg… Aigiszthosz előre megjósolta, hogy Elektrával nem lehet kormányozni, sőt, együtt élni sem lehet az ilyen emberekkel. S a darab ezt igazolja, mert Oresztész, ha fájó szívvel is, de kénytelen likvidálni Elektrát… azt az Elektrát, akit egyébként még Aigiszthosz is megkímélt.
Domonkos
Major Tamás hangján, a „kórust” utánozva. Halljátok, polgárok? Aigiszthosz megkímélte Elektrát, de Oresztész „fájó szívvel” megölte…
Csabai
Igen, most értem meg a darabot. Oresztész szereti Elektrát, de meg kell ölnie, mert az Elektrákkal nem lehet még együtt élni sem.
Domonkos
Major hangján. „Megtörlek, pedig cufellig szeretlek.” De szereti-e még Gyurkó Elektrát, vagy zufällig épp azt akarja igazolni önmaga előtt, hogy miért nem szeretheti többé?
Csabai
Egyszóval, reálpolitikus szemlélet hatja át a darabot… igen, világos, ez a mű a harcos reálpolitika diadaléneke.
Sándor
Érdekes felfogás, sokáig tartott, amíg megszülted. Szerintem viszont a Tragédia óta ez a legpesszimistább mű a magyar irodalomban, s épp ezért értékes. Gondolkozz kicsit. Aigiszthosz, a zsarnok azt vallja, hogy az ember féreglény, s úgy is kell bánni vele, Oresztész viszont hisz az emberben, akit szerinte csak a zsarnok aljasít le disznóvá, de a szabadság rendjében ismét emberré válhat. Aigiszthosz kineveti, s megjósolja, hogy győzelme után Oresztész is kénytelen lesz szembefordulni Elektrával. S mit tesz isten? Richtig ez történik a darabban. Hiába prédikálta Oresztész a türelmet, a megértést, a békét, a rendet, hiába ígérte, hogy csak egyetlen zsarnokot kell megölni, s jön a boldogság: még ki sem hűlt Aigiszthosz teteme, máris meggyilkolja testvérét és harcostársát – igazolva ezzel Aigiszthosznak az emberről alkotott véleményét. A darab szerint, a cselekmény logikája szerint a zsarnok filozófiája az egyetlen, amely megfelel a valóságnak, a többi álmodozás. Ugyanazt mondja a dráma, mint amit Vészi verse: „…a szent s a hóhér egyformán szadista… mert bosszút hirdet zsarnok s áldozat…” Csak Gyurkó igényesebben és teljesebben bontja ki az emberi küzdelem feloldhatatlan antinómiáit, hiszen egy versben nem is lehet…
Domonkos
Major hangján. Talán mégis szereti… „Vagy ha nem, hát kisnyúl.”
Csabai
Mit komédiázol itt, inkább nyilatkozzál.
Domonkos
Már helyettem is igazoltátok mindazt, amit az allegória műfaji veszélyeiről mondtam, pusztán azzal, hogy többféle értelmezés lehetőségét mutattátok meg. De ti csak a második részről beszéltetek, noha az a gyengébb adag. Csakugyan az utolsó kép adja meg a mű kulcsát, de az első rész az érdekesebb. Gyurkó remekül érezteti a koroktól független, egyetemes zsarnokság levegőjét, s aztán felteszi a kérdést: hogyan kell harcolni egy zsarnoki hatalom ellen: nyílt sisakkal, elektrásan, vagy Oresztész módjára, csellel, ha kell, hazugsággal, ha kell, a zsarnoknak színleg hódolva stb. A baj ott van, hogy az idevágó receptek már korántsem olyan vitathatatlanok, mint amennyire bizonyos fokig univerzális érvénye lehet a zsarnokság diagnózisának. Először is: a valóságos történelemben az ilyen Aigiszthoszokat a nép szokta elintézni…
Sándor
Máris ott vagy azok társaságában, akik annak idején a nép ábrázolását kérték számon a Hamlet-től…
Domonkos
Shakespeare a nagy forradalmak előtt élt, de mi már tudjuk, hogy az asztalt a tömegek szokták felborítani. Oresztész taktikájával legfeljebb csak palotaforradalmakat lehet csinálni, nem társadalmi forradalmakat. Másodszor a darab itt is két síkon mozog. Egyfelől sejteti, hogy a hatalom megszerzésének nyílt sisakos forradalmi frazeológiája meddő álbaloldali szavalgatássá válhat, s vele szemben eredményesebb lehet a ravaszabb, békésebb megoldásokra törekvő politika. Világos, mit jelent ez a mai nemzetközi politikában. De Gyurkó darabja, akár akarta, akár nem, olyan allúziókat is kelt, hogy válasz akar lenni olyan esetekre is, amikor az aigiszthoszi módszerek épp a forradalmárok győzelme után alakulnak ki.
Fekete
Vagy légy konkrét, vagy hagyd abba, mert már nem értelek.
Domonkos
Maradjunk elvi általánosságokban, a darab is a konkrét történelem fölött lebeg. Ti, miként a kritikák is, azzal foglalkoztok, hogy a győzelem után miért ütközik össze Elektra és Oresztész. De min veszekednek a győzelem előtt? Az aigiszthoszi rendszer elleni harc formáiról. Oresztész az álcázott, Elektra a nyílt ellenzék. Nem vitatom most, hogy ez az egész oresztészi taktika miként passzol az elmélet néhány tételéhez, sőt, azt is elismerem, hogy palotaforradalmak is indíthatnak el üdvös változásokat, de mindig a gyakorlat dönti el, hogy az Oresztészeket, amikor az Aigiszthoszok udvarába belépnek, nem fülelik-e le mindjárt, esetleg ők maguk nem kötnek-e alkut az aigiszthoszokkal… s a végén nem válnak-e maguk is Aigiszthoszokká? Oresztész megölte testvérét és szerelmét, s itt vége a darabnak, tapsolunk Oresztésznek. De miért higgyem el, hogy Oresztész, háta mögött egy testvérgyilkossággal…
Fekete
Annyit beszélnek a drámáról, elolvastam én is. A sok ideológiai vita bizonyára nem véletlen, de az igazság kedvéért el kell ismernetek azt is, hogy igazi színpadi művel van dolgunk, kitűnő a dikció, s a kezdő jelenetek hatásosan jellemzik a nyílt zsarnokság aigiszthoszi módszertanát. S ha a napi indulatok már nem fogják zavarni az olvasót, illetve nézőt, a darab értékei is jobban érvényesülnek.
Domonkos
Meglehet. De bennem egyelőre még mocorog egy kis napi indulat azzal az Oresztésszel szemben, aki nemcsak megöli Elektrát, hanem tetejébe még az áldozatot okolja: „Te őrült. Jaj, te őrült: mit tettél velem?” Magyarul: Ejnye-bejnye, te kis hamis, te vagy az oka, ha kicsit kénytelen voltam hasadba bökni a tőrömet. Ennél nagyobb megrendülést is elvárnék egy Oresztésztől.
Sándor
Úgy látszik, titokban mégiscsak Elektra-párti vagy. Hát vedd tudomásul, hogy én meg utálom ezeket az Elektrákat, akik szüntelenül az igazságról prédikálnak, hősködnek, nagyzolnak, pózolnak, s aztán a trónra kerülve Aigiszthoszokká válnak. És utálom az Elektrákat, mert…
Domonkos
Mert erőnek erejével, az utolsó sejtedig, deheroizálni akarod magad.
Sándor
Mondd, te hérosz, tetszett neked a Csend és kiáltás?
Domonkos
Miért? Neked talán nem tetszett? Te védted legjobban a Csillagosok-at…
Csabai
Számomra az Oldás és kötés volt az utolsó Jancsó-film, amelyet fenntartás nélkül élveztem, azóta egyre kevésbé lelkesítenek a dolgai.
Domonkos
Nekem először épp a Szegénylegények tetszett, nagyon, ha nem is mindenben. A Csend és kiáltás formailag ismétlés, tartalmilag pedig kevéssé vonz.
Sándor
De miért? Most végre kapsz egy igazi hőst, aki nem köt kompromisszumot, mint Oresztész, nem hajlandó megalázkodni, tűrni, talpat nyalni, inkább lő, és magát is agyonlöveti… Jancsó hősei meg nem alkuvó fickók, igazi Elektrák.
Domonkos
Nézzétek, nem tudok elég tüzesen lelkesedni egy olyan Oresztészért, aki az adott viszonyokkal kötött kompromisszumai során végül is testvérgyilkossá válik… De az ellenkező példázatok sem vonzanak. Ha olyan helyzetbe kerülnék, mint a Csend és kiáltás üldözött vöröskatonája, legelőször is igyekeznék megmenekülni a csendőrök orra elől, s nem ugrálnék folyton és minden ok nélkül az orruk előtt… Talán még azon is elgondolkodnék, hogy átmenetileg ne alázkodjam-e meg: a megadásból mindenesetre újra lehet kezdeni a harcot, de a halálból nem. Ám ez mellékes. A lényeg: Jancsó világképe az eddigi filmek alapján csak két lehetőséget ismer: a szolgai meghunyászkodást vagy az öngyilkos hősiességet. Vagy áruló leszel, vagy leugrasz a sáncról – lásd Szegénylegények. Vagy talpat nyalsz, eladod a saját feleséged stb., vagy megöleted magad – lásd Csend és kiáltás. Tizedmagaddal rohanj ezrek ellen, a biztos halálba – lásd Csillagosok. Egy semmibe ugrást különben ez utóbbi filmben is láthatunk. S aligha véletlenül. Úgy látszik, Jancsót rettenetesen vonzza a szaltó mortálék morálja.
Fekete
Nem szabad egy műalkotást ennyire csak morális és politikai leckének felfogni.
Domonkos
Úgy van, ahogy mondod. Antonioni, Fellini stb. filmjeihez nem is így közeledem. De ha egy rendező a népet akarja nevelni filmjeivel, méghozzá felnőtté akarja nevelni… kénytelen leszek elmerengeni e nevelés tartalmán. S tudod, mitől félek? Attól, hogy gyengébb felfogású nézők nagyon egyszerű kis leckét fognak levonni a filmből.
Csabai
Éspedig?
Domonkos
Éspedig azt, hogy adandó alkalommal be fogják húzni a farkukat a főnökük előtt.
Fekete
Hogy mondhatsz ilyet?
Domonkos
Az adott helyzetben, a békés emésztés langyos melegében senki nem hajlandó öngyilkos hősködésekre… vagy ha ilyen akadna is, reménytelenül magára maradna példájával… mellesleg filmművészeink sem gyakorolják ezt az erényt… Végletesen nonkonformista hőseik viszont arra csábíthatják a nézőket, hogy ilyen irányú buzdulásaikat a moziban éljék ki, ahol is mindjárt megtanulják azt is, hogy az ilyesmi az öngyilkossággal egyenlő. S másnap a kisujjukat sem fogják mozgatni, ha a tényleges valóságban igazságtalansággal találkoznak. S igazuk is van: ha azt hajtogatjuk az embereknek, hogy csak két út van, s az egyik életveszélyesen járhatatlan, boldogan fognak tolongani a másik, a kényelmes úton.
Sándor
mindenesetre becsületesebb dolog az elérhetetlen eszményt filmre vinni, mint semmitmondó, hazug tákolmányokat gyártani.
Domonkos
Azok a filmek engem nem is érdekelnek. Jancsó azért érdekel, mert ő ama kevesek közé tartozik, akik csakugyan jóra nevelhetik az embereket… ha nem a valóságos viszonyoktól elszakadt, reménytelenséget árasztó példázatokban beszélnek a történelemről, hanem megmutatnák, hogy a végletes és kivételes pillanatok után, a kilátástalan helyzetek után, a história csendes hétköznapjaiban milyen sokféle lehetősége van az embernek arra, hogy ember maradjon, hogy küzdjön, hogy az öngyilkosság és az öngyalázás végletei között megtalálja a szívós, ha kell, ravaszsággal is kombinált, ha kell, kockázatot is vállaló, hősködés nélküli hősi élet útját. A háborúk, forradalmak, felkelések kivételes éveit a béke normális évtizedei kötik össze. Az előbbiek morálja nem érvényes az utóbbiakra, sőt, az ellenkező hatást válthatja ki. A kilátástalan helyzetek erkölcsi parancsai nem adnak fogódzót akkor, amikor az élet a mindennapok csendes, higgadt, szerény kis hősiességét követeli.
Sándor
Te voluntarista kis hős, vegyünk egy példát. Hogy Magyarországon a további fejlődés során milyen formákat ölt a szocializmus, elsősorban a világhelyzettől függ. Márpedig a világpolitikai mérkőzéseket te éppúgy nem tudod „mindennapi hősiességeddel” befolyásolni, mint ahogy a tévékészülék mellett izguló nagybácsim káromkodásai nem befolyásolják az előtte zajló meccset.
Csabai
Most Gyurkóról van szó, Jancsóról vagy a meccsekről?
Fekete
Jancsóra majd visszatérünk, ha megnézzük új filmjét, a Fényes szelek-et.
Domonkos
Először is: a meccseket nemcsak a tévén lehet nézni, hanem a tribünről is, s olyat is láttunk már, hogy a közönség biztatásai eldöntöttek egy-egy találkozót.
Sándor
És ha a meccset nem is a zöld gyepen, hanem fehér asztal mellett döntik el, olyan tárgyalásokon, amelyekről a jámbor átlagember kevesebbet tud, mint te a sumérok diplomáciájáról?
Csabai
Azt beszélik, hogy a Ferencváros azért szokott veszteni a Népköztársasági Kupa mérkőzésein…
Domonkos
Másodszor… ha szerinted nem tudjuk befolyásolni a történelmet, mi az istennek vitatkozunk felőle?
Sándor
Ha jobban figyeltél volna, észrevetted volna, hogy Gyurkó erre is válaszolt, valahogy úgy fejezve ki magát, hogy töprengeni csak azon érdemes, amin nem lehet változtatni.
Domonkos
Megnyugtatlak, még e mondat ama kommentárjára is felfigyeltem, amelyet Mátrai-Betegh fűzött hozzá a maga finom, de precíz fogalmazásában. Előveszi a Magyar Nemzet-et. „Becsületesebb… vállalkozása Gyurkó Lászlóénál nem lehet írónak: nekifeszülni a lehetetlennek, mert hátha mégis lehet mozdítani a mozdíthatatlant, mert hátha mégis mozdul.” Nos, három eset lehetséges: 1. Ha tudjuk valamiről, hogy mozdíthatatlan, ne ráncigáljuk, mert nevetségessé válunk…
Fekete
Bocsáss meg, de az író mégsem egyszerűen filozófus, még ha annak tartja is magát. A mozdíthatatlan mozdítása – logikailag értelmetlen. De a magyar költészet legjobbjai e logikai ellentmondáson a gyakorlatban egyértelmű döntéssel tették túl magukat. „Merj! a merészség a fene fátumok Mozdíthatatlan zárait átüti…” „S ha a lehetetlent nem tudtuk lebírni, Volt egy szent szándékunk: gyönyörűket írni.” Berzsenyitől Adyig és tovább…
Domonkos
…2. eset: Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mozdíthatatlan, ne nevezzük annak, mert elvesszük az emberek kedvét a ráncigálástól. 3. Ha a mozdíthatatlanság teóriáját pozitívan tudjuk cáfolni, tegyük meg, nincs több lehetőség. S Fekete lírizálására válaszolva: napjainkban, annyi keserű tapasztalat után, már senkit sem lehet azzal a jelszóval noszogatni, hogy nincs értelme ugyan, de próbáljuk meg. Camus még Nobel-díjat kaphatott egy ilyen prédikációért, de az is rég volt… Ma már az ilyesmire azt válaszolják, legalábbis Pesten: ha szerinted sincs értelme, próbálgasd egyedül, barátocskám…
Sándor
Belekapaszkodsz egy logikai ellentmondásba, de az alaptétel igazát nem tudod megcáfolni: ha az emberi természet változtathatatlan, örökké az erőszak lesz az úr az igazság felett, és minden szép eszme az erőszak foglya marad….
Domonkos
Ezt vártam. A kizárólagosan és elvontan moralizáló iskolákkal szemben épp a negyedik kifogásom, hogy tagadják az erőszak pozitív történelmi szerepét. Itt most nem Gyurkóra gondolok, mert az ő drámája még a testvér elleni erőszakot is igenli, hanem azokra az allegóriákra, parabolákra és…
Csabai
Elég lesz mára, tanár úr. Sajnos, el kell sietnem.
Fekete
A Társaság ülésére mégy?
Csabai
Hát tudjátok… hivatalosan… vagyis a nejem számára ott leszek. De egymás közt legyen mondva, van egy roppant érdeklődő tanítványom, annyira izgatja Krúdy… elviszem este a Vörös postakocsi-ra.
Sándor
Jó, hogy eszembe juttattad, egész idő alatt erről akartam beszélni. Ne ijedj meg, nem az érdeklődő kollegináról, hanem a darabról. Neked is meg kellene nézned, Domonkos.
Domonkos
És miért? Nekem nincs érdeklődő tanítványom.
Sándor
Hogy megtudd végre: az utolsó postakocsi már rég elindult, vissza a XIX. századba, Alvinczy úrral. S ha te már itt ragadtál, ébredj fel múlt századi álmodozásaidból, s próbálj a XX. században gondolkodni.
Domonkos
Arra még kitérhetünk, hogy kettőnk közül ki a múlt századi, de speciel ma este egy másik darabot fogok megnézni: Marat halálá-t. Eddig még nem jutottam hozzá.
Sándor
Mondom, hogy bele vagy esve a XIX. századba. „Napóleon kora…”
Fekete
Miről is szól a darab?
Domonkos
Miről szólhat nálunk egy dráma? Természetesen a hatalom és erkölcs konfliktusáról. De Napóleon kora csak a keretet adja, a téma a francia forradalom. S ez reménységgel tölt el…
Fekete
Micsoda véletlen, ma este én is színházba megyek. Egy kedves ismerősömtől kaptunk potyajegyet. Szerencsére ez politikamentes este lesz.
Csabai
Hová mégy?
Fekete
A József Attilába. Valami múlt századi színész darabját dolgozták át, Gabányiét vagy kiét.
Sándor
Ember! Hiszen ez a darab Aba Sámuel-ről szól, és az ősmagyarok hatalmi marakodását ábrázolja!
Fekete
Hatalmi… marakodás… Uram, legyőztél, ím pácban vagyok. Te is, fiam, Gabányi?
Domonkos
Így hát le kell vonnunk a tanulságot…
Fekete
És határozatban kell kimondanunk:
Legközelebb is a hatalomról fogunk vitatkozni!
amelynek során végre teljes nézetazonosság születik abban a nehéz történelembölcseleti kérdésben, hogy Robespierre is megérdemelne már egy szobrot a francia néptől, csak a tekintetben merül még fel jelentéktelen nézeteltérés, hogy hol kellene ezt a szobrot felállítani:
A Bastille téren vagy inkább egy bűnügyi panoptikumban?
Sándor
Na, Domonkos, hogy tetszett a Marat halála?
Domonkos
Meglehetősen. Mindenekelőtt megerősítette egynémely allegóriákkal szemben kialakult tartózkodásomat. És eggyel növelte kifogásaim számát.
Sándor
Ünnepélyes pillanat: megvan Domonkos ötödik kifogása.
Domonkos
Köszönöm, ötödik kifogásom bizonyos allegóriákkal szemben éppen az, hogy Weiss darabjától eltérően, amúgy nagy általánosságban tárgyaltak a hatalomról. Pedig ha sorra dramatizáljuk minden egyes vérivó római császár, hun fejedelem, tatár kán és náci vezér históriáját, akkor sem jutottunk közelebb ahhoz, ami minket izgat: a forradalmi hatalomhoz.
Sándor
Szerinted. Sokak szerint viszont egy kutya: a hatalom – hatalom. Az emberre gyakorolt összes hatásával együtt lényegében és nagyjából mindig ugyanaz.
Domonkos
Épp ezt bátorkodom tagadni. Olcsó kis filozófiának tartom azt a felfogást, amely szerint egyformán ítélendő meg minden hatalom, legyen szó akár zsarnok császár hatalmi mániájáról, akár mániákus forradalmárok zsarnoki hatalmáról. Mi nem bíborba, hanem vászon-, illetve gumipelenkába születtünk, s forradalmárok volnánk, vagy legalábbis voltunk. Száz Néróval sem tudtok megmagyarázni egyetlen Robespierre-t sem. Az embereket persze nagyjából csak egyformán lehet tarkón lőni, de ettől egy ellenforradalmi terror nem lesz azonos a forradalmi terrorral.
Sándor
Félek, hogy azok a jugoszláv, német vagy magyar kommunisták, akik nem az ellenforradalmi terrornak estek áldozatul, ezt a különbséget nem tudták eléggé értékelni. Sőt, csak még jobban fájt nekik, ha arra gondoltak, hogy az elvtársaik kezétől elcsattanó fegyver halálukat még a mártíromságnak attól a fényétől is megfosztja, amit egy náci golyó megadna nekik. Sőt, az is valószínű, hogy a kis szatócsnak is mindegy volt, milyen címen vették el tőle butikját, faji indokolással-e vagy az osztályharc nevében.
Domonkos
Ne keverjük össze a forradalmárok egymás elleni erőszakosságait a forradalmi harc kívül álló áldozataival. Ez utóbbiak helyzetét egyébként már a Csapajev remekül érzékeltette. Ott mondja a paraszt: jönnek a fehérek, elviszik a lovat, jönnek a vörösök, elhajtják a lovat, hol hát akkor a különbség? A Csillagosok-ból is kiérződött ez a fájdalom: lám, erőszakoskodnak és ölnek, a fehérek is, a vörösök is. Mint ahogy Sánta huszita regényéből is kiérezzük: az író a riadt paraszttal rokonszenvezik, akinek feje fölött zajlik a pártok féktelen harca. Az elnyomott kisember szempontja megörökítést és rokonszenvet is érdemel, szép könyveket lehet írni a harctól való irtózás szemléletével, de a politikában, a tényleges küzdelemben ilyen alapon semmire nem jutunk, barátocskáim, az égegyvilágon semmire: a harcban huszitának kell lenned vagy császárinak, jakobinusnak vagy royalistának, vörösnek vagy fehérnek, ami engem illet, én már megmaradok vörösnek.
Fekete
Egy huszitának sem árt azért, ha tartja magát valamilyen logikai rendhez. Még ha az, nem is modern dolog. Mi tehát a fő bajod ezekkel az allegóriákkal, Domonkos?
Domonkos
Legfőképpen az, hogy tagadják az erőszak pozitív történelmi szerepét, vagy legalábbis nem óhajtanak tudomást venni róla.
Sándor
Most következik messer Niccolò Machiavelli, továbbá Mandeville, Hegel, Goethe, Marx. „Ich bin ein Teil von jener Kraft, Die stets das Böse will und stets das Gute schafft” – mondja Mefisztó polgártárs. „Egy rész vagyok abból az erőből, amely mindig a gonoszat akarja, s mindig a jót teremti meg…” Csakhogy hol van itt a jó? Nemigen látom. Annál inkább látom azt, hogy e történetfilozófiai magaslatról leereszkedünk oda, ahol aztán minden gyalázatosságot igazolunk, elvégre, „ahol fát vágnak, ott a forgács is hullik”, nem igaz?
Domonkos
Erőszak nélkül még a baltacsinálást és a favágást sem tanultuk volna meg, még a fán tanyáznánk azt elismerem, viszonylag szelíd – majmok között. Tetszik, nem tetszik, a történelem Marxot igazolja: a haladás ahhoz a szörnyű bálványhoz hasonlatos, amely csak a megöltek koponyájából issza a nektárt. És Engelsnek is igaza volt, amikor megállapította, hogy a rabszolgaság, lett légyen bármilyen kegyetlen, haladást hozott az emberi történelemben.
Sándor
Haladás? Erről majd máskor. Magát az elvet, amúgy messziről, nem nehéz elfogadni. De tegyük fel, hogy X ezer évvel ezelőtt ott állsz valamelyik kisázsiai országúton, s szemed láttára korbáccsal hajtják az emberek százezreit rabszolgának, köztük esetleg téged is, nos, mit fogsz szólni? „Na végre, megint előreléptünk egyet a haladás útján?”
Domonkos
Szerencsére nem állok ott az országúton. De itt a folyosón, fejemben az emberi történelem jó néhány szomorú históriájának adataival, ma sem tudok mást mondani, mint azt, hogy az erőszak meddő elutasítása, a tolsztojánus nyafogás, csak a gonoszság uralmának fenntartását szolgálja. Adott pillanatokban nem lehetett mást tenni: erőszakhoz kellett nyúlni. Chamfort jól látta: Augiász istállóját tollseprűvel nem lehetett volna kitisztítani.
Sándor
Jó példa – különös tekintettel arra, hogy Chamfort is kénytelen volt a nagy söprögetés miatt tőrt döfni a saját mellébe. Ezzel akartál meggyőzni az erőszak és a haladás összefüggéséről?
Domonkos
Emlékeztek a reformáció genfi emlékművéről írott versre, költészetünk talán legszebb filozófiai alkotására. Én Illyéssel értek egyet: az erőszak vad kavargása is kellett ahhoz, hogy szobáinkban éghessen a villany.
Sándor
Reformátusok és katolikusok vitáját, én, ateista, kívülállóként figyelem. Ami pedig az erőszak, a villany és a haladás összefüggését illeti, ez ügyben talán Saccót és Vanzettit kellett volna meginterjúvolni… öt perccel a villamosszék bekapcsolása előtt.
Domonkos
Azzal, hogy lemondóan széttárod a kezed, s az emberi gonoszság felett lamentálsz, nem fogod csökkenteni a mártírok számát.
Sándor
Te pedig addig fogod olvasgatni Machiavellit, amíg ki nem kötsz a sztálinizmus ájtatos igazolásánál.
Domonkos
Fogódzkodj meg, és nézz körül a szocialista országokban… Szembetűnő különbségeket fogsz látni, mondjuk, Pesttől Pekingig. Ezek is azt jelzik, hogy nem az örök és változtathatatlan emberi természetben van a kizárólagos kulcsa a sztálinista dogmatizmusnak, mert akkor mindenütt egyformán tartaná magát.
Fekete
De hát akkor hol van a kulcs, komámuram?
Csabai
Ne játsszátok meg itt nekem a mindentudó lakatost, ez a téma el van intézve. Elégszer hallhattátok már a magyarázatot. Hogy mást ne mondjak, ott volt az a név nélkül már említett kitűnő cikk, amely Büchner drámája kapcsán kimutatta, hogy a proletárforradalom a polgári forradalmakkal ellentétben nem „kétarcú”, s hogy a tragédiákat „teljességgel szubjektív okok” idézték elő.
Domonkos
Nézd, volt Rényi Péternek egy másik, későbbi s valóban kitűnő cikke, amely meggyőzően kimutatta, hogy egy demokratikus vitában nem marxista nézetek is helyet kaphatnak. A mi vitánk abszolút demokratikus vita, úgyhogy felőlem nyugodtan képviselheted a „teljességgel szubjektív okok” teóriáját, noha az sem marxista nézet. „Teljességgel” nem az.
Fekete
Nem szeretem, hogy állandóan ilyen minősítő jelzőkkel dobálózol.
Domonkos
Togliatti dobálózott így, éppen tizenhárom éve Összegyűrt cédulát vesz elő a zsebéből, olvas. „…mindaddig, amíg lényegében arra szorítkoznak, hogy minden jelenség okát Sztálin személyi hibáiban jelöljék meg, »a személyi kultusz« körében maradnak. Előbb minden jót egyetlen ember emberfeletti értékeinek tulajdonítottak, most minden rosszat az ő ugyanolyan rendkívüli, sőt, egyenesen megdöbbentő hibáinak tulajdonítanak. Mindkét esetben kívül kerülünk a megítélésnek azokon a kritériumain, amelyek a marxizmus sajátjai.” Tökéletes. Legfeljebb a fordításhoz fűznék annyit – egy közeli barátom munkája –, hogy a tulajdonítanak többes harmadik személyét esetleg első személybe lehetett volna tenni.
Csabai
Ez az egész nem tartozik ide, s nagyon kétesen hangzik.
Domonkos
De épp ez a lényeg. Ha ugyanis igaz az, hogy egyetlen ember hiúsága, zsarnoki hajlama, hatalomvágya stb. akkora grimbuszt okozhat, mint amit a sztálinizmus jelent, akkor ezzel nem a szocializmust védtük meg, hanem éppen a pesszimizmus Sándor képviselte felfogását igazoljuk: a legszebb eszmének is csődbe kell jutnia az ember alantas ösztönei miatt. Akik a szocializmusba vetett hitet Sztálin személyiségére épülő teóriákkal akarják restaurálni, módszertanilag ugyanolyan fogásokkal élnek, mint a hitetlenség szubjektivista morálbölcselői. Ennél szebb ideológiai káoszt már ki sem lehetne agyalni.
Sándor
Miért ismétlődik meg minden forradalomban ugyanaz a játék, ha nem az emberi természetből fakad a rossz?
Domonkos
A Cseh-medencében ugyanazok az alapvető ösztönök vezetik az embereket, mint az albán havasok közt, a játék mégis különbözik.
Csabai
Na, és akkor hol van az a csodálatos kulcs, amely a rejtélyt nyitja?
Domonkos
Igen nagy részben… a körülményekben.
Sándor
Pécsi Sándor hangját utánozva, a Koldusoperaból dalol. Az igazság az ember szíve vágya, de körülményei – nem engedik…” Igen, de a körülményeket ki hozza létre? A jóistenke?
Domonkos
Nem, az emberek. Azok az emberek, akik előttünk jártak. És akik őelőttük bandukoltak a nagy úton. De ezzel nem cáfoltál meg. „Készen kapott körülmények közt” cselekszünk, ahogy Engels mondta. Oroszországban ez azt jelentette, hogy a bolsevikoknak olyan helyen kellett működniük, ahol nem volt modern ipar és demokratikus hagyomány, ahol hiába várták a segítő világforradalmat, mert az elmaradt, s ahol a nemzetközi tőke gyűrűjébe szorulva nem kínálkozott más út, mint az erőszak és az ideológia kettős fogatán kivonszolni az országot a slamasztikából.
Sándor
Szóval már a sztálini ideológiát is védelmezzük? Ennyi erővel akár a tételes vallásokat is jóváhagyhatjuk. Az összes önkényes kiagyalásokat.
Domonkos
Gramsci már a folyamat legkezdetén észrevette (amint ezt egy közeli barátom ismertette a Kritika 1966. 3. számában), hogy az ideológia bizonyos körülmények között „vallásos formát ölt”, s e tekintetben funkciója hasonlítható ahhoz, amit „az eleve elrendelés tana töltött be a modern világ kezdeteiért” vívott küzdelemben. De ha ez az ideológia „organikusan” következik az alapból, „szervezi az embertömegeket”, akkor nem nevezhető egyszerűen „önkényes kiagyalásnak”, még ha a józan ész előtt nem is áll már meg – ma. Vagyis, ha a dogmát nem egyéni tákolmánynak, hanem az „alap” következményének tekintjük, ezzel egyáltalán nem védjük, ellenkezőleg: elméletileg igazoljuk annak szükségességét, hogy az alap megváltozása után nincs szükség többé rá. Az állami vezetésbe vetett „vakhit”, a „statolatria”, hogy megint Gramsci szavát használjam, adott körülmények között „szükségszerű, sőt, célszerű lehet”, de csak mint kezdeti szakasz, amelyen túl kell lépni.
Fekete
Eszerint Sztálin csak puszta eszköze valami misztikus „objektív adottság”-nak?
Domonkos
Ilyet nem mondtam. A helyzet logikája azt a kocsist lökte az élre, aki az útviszonyoknak legjobban megfelelt, de abba már bőven belejátszottak egyéni (s persze tömeglélektani) törvényszerűségek, sajátosságok, hogy a szükségszerű sokban – rettenetessé vált.
Csabai
Úgy értsem ezt, hogy mentegeted Sztálint?
Domonkos
Te mentegeted – a sztálinizmust. Egy rossz bácsira akarod hárítani a felelősséget, hogy ne kelljen szembenézned egyébbel… Igazi antidogmatizmusról csak akkor lehet szó, ha az objektív körülmények súlyát is felmérjük, hiszen csak ebből következhet az értelmes tanulság, a Kolumbusz tojása: az ötven évvel ezelőtti Oroszországénál fejlettebb körülmények között, kedvezőbb viszonyok között a sztálini arzenált be lehet rakni a történelmi múzeumba, s demokratikus szocializmust lehet teremteni.
Sándor
Irigylem ezt a műnaivitást.
Domonkos
Már nem is figyel a többiekre. A kocsis egy kellemetlen fráter volt, de a szekér tökéletes – ez a kincstári optimizmus. Közáltatásra esetleg elmegy, de belül senki sem hiszi, ezért rendszerint rezignáció, ha nem éppen cinizmus rejtőzik mögötte. A szekér volt rossz, mégpedig azért, mert ab ovo gyarló emberek fabrikálták, az emberi természetben van a hiba – az ilyen pesszimizmus mögött is megbújhat cinizmus, de őszinte gyötrődés is meg a kockázatok elutasításának öntudatlan megideologizálása is. Ha a történelem országútjai valahol nagyon göröngyösek, az utazók ott nem finom hintókon fognak közlekedni, hanem durva szekereken, ahol nagyon rossz az út, esetleg még emberek vontatta kocsikon is – ez a materializmus álláspontja. A kocsist nem tehetem egyedüli felelőssé az útért, lett légyen bármilyen erőszakos is egyébként. De ha simább utakra érünk, igenis csodálkozhatom azokon, akik továbbra is nyaktörő taligákon akarnak döcögni, azon a címen, hogy eddig csak a kocsissal volt baj.
Sándor
A szekérről átszálltunk a Trabantra, s így tehát kényelmesen robogunk a fényes jövő felé. Szerencsés utazást! Az eperfánál találkozunk.
Fekete
Most mi a bajod? Eléggé elfogadhatónak látszik mindaz, amit Domonkos fejteget.
Sándor
Mert szívesen kapkodtok minden olyan szalmaszál után, ami segít fennmaradni nektek a világboldogítási illúziók felszínén. Csak vigyázz, Domonkos, nehogy dialektikus kapcsolatba lépjen a kobakod valamilyen tömény fallal.
Csabai
Mit károgsz? Nálunk mindenki szabadon megmondhatja a véleményét, olvastad, hogy a nem marxista nézeteket is ki lehet…
Sándor
Akkor kimondom: Domonkos egész teóriája mégiscsak ott bukfencezik fel, hogy egyoldalúan historizáló, s az emberi természet örök törvényeiről megfeledkezik. Szépen megmagyarázza nektek, hogy ilyen meg olyan körülményekben volt a baj, s most már minden rendben lesz. Csak hogy: mi az oka annak, hogy egészen más történelmi körülmények között ugyanilyen eredményekre vezetett minden forradalmi mozgalom? Nem tragikus torzulásokról van itt szó, hanem természetes folyamatokról, ha tetszik, a forradalmak természetrajzáról, amelynek első törvénye: a másulás törvénye.
Csabai
Zagyvaság. A társadalomnak nem lehetnek természettörvényei.
Domonkos
Hagyd. Kimondatlan elméleteket megcáfolni sem lehet.
Sándor
Hát ide figyeljetek: a kereszténység elnyomott kis zsidó rabszolgák Róma-ellenes vallásából római rabszolgatartók ideológiája lett, s püspökeik elintézték azokat, akik az „eredeti” tanokhoz akartak visszatérni. Babeuf is azt hitte, szegény, a direktórium urainak lébecolását látva, hogy valami tévedésről van szó, s vissza akarta vinni a forradalmat „eredeti célkitűzéseihez”. A nyakába került, hogy nem értette meg a történelem alaptörvényét: azt, hogy az eszmék nem tudnak másként megvalósulni, csak önmaguk visszájaként. Minden megvalósulás – másulás. Mert az elnyomott eszme képviselői csak harcban győzhetnek, a harc további erőszakot, az erőszak kiváltságokat szül, a kiváltságok tovább élesztik a természetes emberi érvényesülési vágyat, a hiúságot, az önzést, s megszületik az, amit France már a Pártütő angyalok-ban ábrázolt: a lázadó Sátánból Jaldabaoth lesz, ég veletek, barátaim.
Csabai
Hová mégy?
Sándor
Csak szimbolikusan köszöntem, te ló, mert ezzel kész, mert ehhez nincs mit hozzátenni.
Domonkos
Kedves Sándor, apodiktikus alaptörvényeddel egy nevezetes férfiút juttatsz eszembe: bizonyos Joszif Visszárionovicsot. Neki volt szokása, hogy úton-útfélen megállapított egy alaptörvényt, leszögezte a materializmus három tételét, a dialektika négy tételét stb. S e törvények különös módon mindig azt igazolták, amit éppen meg akart csinálni. Neked most az a vágyad, hogy visszahúzódj a hordódba, mint Eörsi Pista új darabjának hőse, s richtig, az egész világtörténelmet mindjárt úgy foglalod törvénybe, hogy ezt a kis elvonulásodat történetfilozófiai távlatokba állíthasd be. Márpedig az emberiség nagyjából ismerhető története még kevés ahhoz, roppant kevés, hogy mozgásjelenségeit örök törvényekben általánosítsuk. Ha kozmikus vagy egyéb katasztrófák nem szólnak közbe, van még egy kis időnk hátra, egypár tucat ezredév, mondjuk… Abból, hogy valaki egyesztendős koráig százszor egymásután belepisilt a nadrágjába, feltétlenül az következik-e, hogy húszéves korában sem fogja tudni használni… a sliccét?
Fekete
Kár, hogy az emberiség huszadik születésnapján már nem lesz alkalmunk vitatkozni erről. Valami közelebbi biztatás is elkelne ez ügyben.
Sándor
Biztos kapsz tőle, mert ma sugárzik belőle a szocialista derű. Talán nem várt honoráriumot kapott valahonnan.
Domonkos
Nevetni fogsz: ha van egy kis fölös pénzem, mindjárt jobb színben látom a világot. De voltam én már olyan helyzetben is, amikor nemhogy a tárcám, hanem még reményeim sem igen dagadoztak, de akkor is bíztam a mások, az utánunk jövők jövőjében. És most neked is kimutatom a polgári és a proletárforradalmak fejlődése kapcsán…
Csabai
Tiltakozom Sándor dögszagú elméletei ellen, amelyek a kétségtelenül megvolt hibákat mértéktelenül felnagyítják, és Domonkosnak sem engedem meg a vitát meg a polgári–proletárforradalmak párhuzamait, itt nem disputálni, hanem szétzúzni kell!
Sándor
Akkor hát mi az oka annak, hogy a francia polgári forradalom és az orosz proletárforradalom sorsa oly sok kísértetiesen hasonló fejleményt mutat, így például abban, hogy mindkét forradalom likvidálta a saját hőseinek jelentős részét? Csak az, hogy a másulás törvényének első altörvénye: a forradalmak felfalják saját fiaikat.
Domonkos
Először is engedd, meg, hogy figyelmeztesselek valamire, ami meglehetősen fontos: az annak idején nem létező Francia Kapitalista Párt nem létező XX. kongresszusa nem tárta fel, hogy súlyos torzulások következtek be a kapitalizmus építésében. A Szovjetunió létező kommunista pártjának ténylegesen összehívott és megtartott XX. kongresszusa viszont megmért és elítélt egy korszakot. Megtörténtek olyan szomorú dolgok, amelyek korábbi történelmi szerencsétlenségekre nagyon is emlékeztettek, ez tény, de ezzel a kongresszussal olyasmi is bekövetkezett, ami eddig még nem történt meg forradalmi mozgalomban, s ezért ma és nálunk…
Sándor
Nálunk most már minden a legnagyobb rendben van, országunk valósága gyönyörű összhangba került a szocialista demokrácia eszméivel, és…
Domonkos
Nem hiszem, hogy a valóság valaha is pontosan harmonizáljon az eszmékkel. De számomra korántsem mindegy, hogy mekkora a különbség köztük, szakadéknyi vagy elviselhető? Te például melyik szocialista országban élnél szívesebben ezzel a totális világbánatoddal? Tiranában… vagy… nézzük csak ezt a falitérképet… nem szeretném, ha Faragó Vilmos azzal vádolna, hogy a nacionalista kérkedés bűnébe esem… nézzük csak… valóban nem szép dolog a sovinizmus, szóval, Tiranában vagy…
Sándor
Attól félek, hogy a tiranai idegen nyelvű könyvesboltban nem vehetném meg, mondjuk, a Les mains sales-t.
Domonkos
Na látod, s nálunk megveheted, legalább franciául, ha már a Sartre-drámák magyar kiadásába nem is került bele.
Fekete
Érdekes, hogy az Undor, amely a tett keserű elutasítása, megjelent magyarul, ám Sartre-nak azok a művei, amelyek igenlik a társadalmi cselekvést, de némileg más árnyalattal, mint ahogy az nálunk szokás, ma is kiadatlanok.
Domonkos
Több dolog van, földön és égen, ó, Horatio… De ezt most kapcsoljuk ki. A lényeg: Sándor ma összevissza beszélhet olyan dolgokat, amelyekért másutt könnyen megüthetné a bokáját. Tehát a szabadságjogok tekintetében is van különbség a szocializmus eddig kialakult, különböző formái között. Ha így van, érdemes a lehető legjobb formáért küzdeni.
Sándor
E tekintetben Vignyvel értek egyet, aki valahogy így fogalmazott: a rossz és az elviselhető társadalom között oly csekély a különbség, hogy nem érdemes érte fáradozni. S ha Domonkos sokat ugrál a különbségek érdekében, majd ő is megemésztődik a for-ra-da-lom-gyom-rá-ban.
Csabai
Hagyd már ezt a felfalást, közönséges reakciós mese az egész. Látszik, hogy nem olvasod Rényi cikkeit. „A forradalom nem fogja gyermekeit felfalni, csupán ellenségeit…” – mondta Saint-Just. „Saint-Just-nek itt igaza volt” – mondta Rényi.
Sándor
És az angyalhajú, de véres kezű szentet meg a megvesztegethetetlen Maxit nem falta fel a forradalom? Vagy ők is a forradalom ellenségei voltak?
Csabai
Őket az ellenforradalom ölte meg.
Sándor
A forradalom, ha igazi forradalom, s nemcsak felkelés vagy puccs, nem két-három hétig tart, egy egész korszakot ölel fel. Thermidor után nem az ellenforradalom, vagyis a feudális reakció uralma következett, hanem a burzsoázia diktatúrája, vagyis az, ami a polgári forradalomból reálisan megvalósítható volt. A marxista Soboul épp ezért nem 1794-ig, Robespierre bukásáig, hanem 1799-ig, Napóleon államcsínyjéig számítja a francia forradalmat. S ez a polgári forradalom szükségképpen szembefordult saját hőseivel: vagyis Robespierre-éket a forradalom ölte meg. De én nagylelkű leszek, s nem megyek bele részletesen ebbe az ügybe, legyen jó napod, s hidd azt, hogy a jakobinusok fő vezéreit az ellenforradalom gyilkolta meg. Ám még mindig marad pár tucat, pár száz hulla, amivel nehéz lesz elszámolni: azoké a forradalmároké, akiket éppen a te Robespierre-ed végeztetett ki! Danton nem volt angol ügynök, mégis rákenték ezt a mocskosságot, a Megvesztegethetetlen utasítására rendezett, undorító perkomédia keretében!
Csabai
Objektíve az angoloknak kedvezett azzal, hogy fékezni akarta a forradalmat.
Sándor
„Objektíve”… Objektíve áruló lehet mindenki, akinek más a véleménye, mint nekem… S aztán nem objektíve végezzük ki, hanem nagyon is elfogultan, hamis vádak alapján. Danton fékezni akarta a forradalmat… Miért volt ez bűn akkor, amikor ma már tudjuk, hogy az adott gazdasági viszonyok közt a robespierre-i jakobinus demokráciát úgysem lehetett volna megvalósítani? De legyen Csabai professzornak igaza: le Dantonnal, mert fékezni akart! Ám Hébert-ék nem akarták megállítani a forradalmat, ellenkezőleg! Mégis végeztek velük. Maga Saint-Just tartotta a vádbeszédet Hébert-ék ellen, miként Desmoulins Camille ellen is, ők sem becsületes forradalmárok? Camille már akkor kockáztatta az életét a forradalomért, amikor Maxi még szelíden szónokolgatott Versailles-ban! Mint ahogy… ejh, mindegy. Az a lényeg, hogy Chénier-től Lavoisier-ig, Condorcet-tól Chamfort-ig, Hébert-től Roux-ig tiszta költők és gondolkodók, felvilágosult bölcsek, önfeláldozó, merész és becsületes forradalmárok életébe került Robespierre-ék eszelős erényének uralma!
Fekete
Úgy látom, Sándor, te egyetértel Sánta Ferenccel, aki egyik igen érdekes nyilatkozatában kijelentette, hogy Robespierre-t nem illeti szobor, s hogy „így van rendjén”.
Sándor
A lényegben egyetértek. Bár felőlem szobrot is emelhetnek Maxinak – valamelyik bűnügyi panoptikumban, a híres tömeggyilkosok mellett.
Domonkos
Ha jól emlékszem, Sánta – Kropotkinra utalva – arról ír, hogy szobrot kapott Mirabeau, Égalité Fülöp, Danton stb., csak épp Robespierre nem, s ez „megnyugtatja” őt. De épp az ő vallomásából is kiderül, hogy Égalité Fülöp szintén „megsértette az erkölcsi elvet”. Sőt, félő, hogy közönséges törtető volt. Milyen igazság az, ahol a törtető gyilkos bocsánatos bűnt követ el, de az igazságvágy öldöklő megszállottjának nincs kegyelem? Egyébként elárulom, hogy én sem rajongok Robespierre-ért. Saint-Just mélyebb, rokonszenvesebb alkat. Nemcsak azt rovom fel Robespierre-nek, hogy javíthatatlan doktrinér volt, a valóságtól elszakadt eszmék fanatikusa, hanem azt az elképesztő hajlandóságát is az önáltatásra, amellyel a legkicsinyesebb, leghazugabb hitvány kis presszióit, mesterkedéseit, Danton pörének visszataszító, de sajnos követőkre talált megszervezését lebonyolította. És szánalmasan viselkedett akkor is, amikor bénult tehetetlenséggel, harc és ellenállás nélkül megadta magát a sorsnak. Amelyet, szerintem is, megérdemelt. Csakhogy: amikor 1793-ban a francia és nemzetközi reakció martalócai megrohanták a forradalmat, nem volt más választás: vagy győz a fehérterror, vagy vörösterrorral megvédik a forradalmat. A történelem logikája kérlelhetetlen volt, s e logika követelményének alkatánál, hajthatatlanságánál, bizonyos fokú korlátoltságánál fogva Robespierre felelt meg legjobban. S a feladatot végrehajtotta: ő és elvbarátai védték meg a forradalmat.
Sándor
Elvbarátaik feláldozása árán.
Domonkos
Ha egyszer a terror szükségszerűséggé válik, elkerülhetetlenül el is fog fajulni. Nem tudom elképzelni, hogy bárki is megtakaríthatta volna a kilengéseket abban a helyzetben. Érettebb, okosabb, tapasztaltabb emberek mérsékeltebben viselkednek. Ám a történelmi feladatra nem mérsékelt emberek kellettek…
Sándor
Circulus vitiosus.
Domonkos
Nem az én logikám, a történelem került akkor ilyen hibás körbe. Az ellenség ellen terrort kellett alkalmazni, a terror elvadult, az elvadulás jóakaratú embereket is kiábrándított, a közöny növekvő jelei még inkább gerjesztették a terrort s annak ideológusait: „Nemcsak az árulókat – mondta Saint-Just –, hanem a közömbösöket is meg kell büntetnetek. Mindenkit meg kell büntetni, aki a köztársaságban passzív…” Ezzel a bűnös kör bezárult. Egyetértek közeli barátomnak ama cikkével, amelyben kimutatta (a Kortárs 1969. 3. számában), hogy amennyiben Maximilien: „…nem a meddő ideák, hanem a praktikus forradalmi ész embere, kevesebb fejet vágat le. És akkor több forradalmi »fej« éri meg thermidort. És akkor talán még megmozdult volna érte a nép is, amikor őt vitték ugyanoda, ahová ő küldte Camille-t. Mert nem mozdult meg a nép, a kisujját sem mozdította meg, kiábrándult közönnyel hallgatott!” Egyetértek, mondom, de félek, hogy másként ez aligha történhetett.
Fekete
Javasoljuk azt a szobrot a francia népnek vagy ne javasoljuk?
Domonkos
Igen undorítónak találom azt a magatartást, amelyet képmutató angolok tanúsítottak századokon át: egész demokráciájukat annak köszönhetik, hogy Cromwell amúgy istenigazában működött anno 1649, de azt már restellték, hogy a királygyilkosnak szobrot állítsanak. Ha az eredményt elfogadjuk, az eszközöket is tudomásul kell vennünk. A francia forradalom az emberiség nagy felszabadító eseményei közé tartozik. Ha a forradalmárok emléke előtt fejet hajtunk, nem tagadhatjuk meg épp azokat, akik a legveszélyesebb hónapokban – önmaguk pusztulásának feltételeit megteremtve – védelmezték és meg is védték a forradalmat. Én egyébként a falamon tartom, íróasztalommal szemben, a Révolution minden nagy alakjának képét, az előkészítőktől kezdve egészen a befejezőkig, Voltaire-éktől, a jakobinusokon át, Napóleonig és Fouchéig.
Sándor
Dicsőséges forradalmad végeredményeként minden elvhű forradalmár a nyaktiló alatt, börtönben vagy az Ördög-szigeten végezte, s a nagy kavargást csak az „elveiket” szüntelenül cserélgető fouchék és talleyrand-ok élték túl. Ez az én pesszimizmusom… most már én is pontokba szedem a káoszt… harmadik oka. Másulás, felfalás, s mindennek eredményeként kontraszelekció. Ha neked ennyi sem elég ahhoz, hogy egyszer és mindenkorra…
Domonkos
Csillapodj…
Csabai
Azt merészeled állítani, hogy ehhez csak hasonló is lejátszódhatott proletárforradalomban is? Nem tűröm ezt a konkolyhintést!
Domonkos
Te Csabai, most már abbahagyhatnád azt, hogy folyton Sándor nézeteit propagálod.
Csabai
Én… propagálom?
Domonkos
Igen. Mert el akarod hallgattatni, pedig ezzel nem szünteted meg nézeteit, az elfojtott kétely nem csökken, hanem erősödik. És azzal propagálod, hogy azt is tagadod nézeteiben, ami igaz, s ezzel valószínűsíted azt is, ami alaptalan általánosítás. Engedjétek meg, hogy rámutassak bizonyos perek történelmi sajátosságaira, mert a kontraszelekcióról sem lehet általánosságban beszélni.
Csabai
Az ilyesmi csak a hit kiölésére jó.
Domonkos
Szóval, nem azok ölték a hitet, akik ártatlanokat gyilkoltak, hanem azok, akik mindezt szóvá teszik?
Sándor
Most én mondom, hogy csillapodj. Unom már a heveskedéseidet. Beszéljünk a művészetről. Láttátok a Keresztelő című filmet?
Csabai
Természetesen. Tehetséges munka. És biztató. És üdvözlendő.
Sándor
Végre egyetértünk. Nekem is tetszett, ahogyan két sikerült típusban szembeállították a konok becsületességében zátonyra futó embert a híg karrieristával. Mai téma s mégis ősi. Sétálni kezd a folyosón álló polcok előtt. Nézzétek, itt van a világirodalom könyvtárunk polcain. Tudjátok, melyik téma ismétlődik benne a leggyakrabban, mármint a szerelmi hetyepetyék után leggyakrabban, a Keresztelő témája: a kontraszelekció. Egy kis ismétlést, ha megengeditek, a jó pap holtig tanul. Itt van dominus Tacitus: „O, homines ad servitium paratos!” Minden lapján a becsület bukik, a gonoszság diadalmaskodik! Domonkosunk Machiavellije az egész addigi történelemből azt vonja le, hogy aki annyi rossz ember közt a jót akarja, feltétlenül elvérzik. Shakespeare szonettbe foglalja a tanulságot: „And gilded honour shamefully misplac’d, And maiden virtue rudely strumpeted… And captive good attending captain ill…” Avagy: Rossz kapitány rabja lett a Jó. Balzac Vautrinje derűs egykedvűséggel magyarázza, hogy „tous les grands hommes sont des monstres…”, minden nagyember szörnyeteg, Heine elkeseredett dühvel ordította fel a süket égre:
| Warum schlept sich blutend, elend |
| Unter Kreuzlast der Gerechte, |
| Während glücklich als ein Sieger |
| Trabt auf bohem Ross der Schlechte? |
„Mért szenved, ki jó, ki bátor, mért ítélik kínhalálra? Mért győz mindig a gazember?” Nem is gondolt arra, hogy ugyanezt kérdezte mát jóval előtte egy magyar költő is: „Mért szenved így a jámbor erkölcs? S mért győzedelmes a gonosz?” Mért van az, hogy „Tullius pallosra jut, s Néró királyi székben ül”? Szegény Batsányi reménykedett, hogy mindez megváltozik majd, bizonyára elkeserítette volna, ha előre láthatja, hogy hány magyar költő ismétli majd panaszát. Elsőnek mindjárt épp a ti Petőfitek:
| Igazság! alszol? vagy meg is halál? |
| E férfi méltó volt rá, hogy nyakáról |
| Aranylánc függjön, s íme a helyett |
| Ő függ, ő függ… a hóhér kötelén. |
| S ennek nyakában aranylánc van, pedig |
| Hóhérkötélen kéne függnie. |
És a kontraszelekció törvényére tanítja gyermekét Arany, amikor lefesti előtte a nyomort, melyet „a becsület válla hord”, ezen kesereg Tompa, amikor…
Domonkos
Szép versek. De mielőtt végigszavalnád a világirodalmat, közöld, hogy hová akarsz kilyukadni?
Csabai
Nem tudod? A képére van írva. Rágalmazni akarja múltunkat és jelenünket.
Sándor
Csak oda, hogy a forradalmak jöttek, a forradalmak elmúltak, de a költők tanúságai szerint a világ maradt olyan, amilyennek Tacitus ábrázolta. A különbség csak annyi, hogy a perek szervezőit nem Sejanusoknak, hanem Jezsovoknak, Jagodáknak stb. nevezték. Vagyis, újra és újra: Domonkos a különleges társadalmi viszonyokból akarta levezetni a sztálinizmust, holott az örök emberi természetből kellene magyarázatot keresnünk.
Domonkos
Nem kívánom tagadni, hogy a meghatározó történelmi körülmények mellett hatottak itt olyan tényezők is, amelyek bizonyos értelemben koroktól függetlenek, amennyiben minden osztály-társadalomban felléphetnek. A forradalmárok ellen forduló forradalmi terror néhány történelmi okáról már volt szó. Fogadjuk el Sándor provokatív kérdését, s menjünk most tovább. Ép ésszel és a vitatkozás becsületességének igényével nem tagadható, hogy sok forradalmár – függetlenül az egyes forradalmak sajátos körülményeitől – épp elvbarátai kezétől esett el. Ha ez egészen különböző forradalmakban is megismétlődik, valami általános okot is kell találnunk. Nézzük hát meg, kik is általában a forradalmárok? Nagyrészt olyan emberek, akik valamely rend nyilvánvalóvá, anakronisztikussá vált hazugságát, igazságtalanságát nem tudják elviselni, nem hajlandók hajbókolni az önkény előtt stb. Igen ám, de amikor ezt a rendet a forradalmárok megdöntik, új rendet kell teremteniük, márpedig az építéshez más tulajdonságok kellenek, mint a verekedéshez. Aztán eddig még nem is folyt olyan építés, amelyben ne akadtak volna „fogyatékosságok”, ahol ne került volna sor mítoszok erőltetésére stb. Kik fognak szót emelni mindezek ellen? Vitás kérdésekben kik fognak kiállni a saját elképzelésükért? Általában azok, akik a régi rendben sem féltették a bőrüket. Vagyis a forradalmi alkatú, izgága természetű, nyugtalan emberek. A többi, azt hiszem, világos. Nem elég arról beszélni, hogy ártatlan embereket ítéltek el. Ez így féligazság. Eltekintve most a perek történelmi körülményeitől, az áldozatok kiválasztását rendszerint egyáltalán nem a véletlen vagy a személyi kultusztól megszállott vezető egyéni szeszélye, hóbortja döntötte el. Szerepet játszott itt a riválisoktól való megszabadulás célja is, mint Ernst Fischer mondta nemrég a Rinascitá-ban, de emellett egy mélyebb törekvés is érvényesült: a vezető tudatosan vagy egy sajátos szociálpszichikai állapotban öntudatlanul is azokat választotta ki, akik épp bátorságuk, önálló gondolkodásra késztető alkatuk, becsületességük miatt potenciálisan ellenségei voltak, vagyis joggal lehetett attól tartani, hogy az új rend építése közben engedelmes haptákolás helyett makacsul folytatják vagy újrakezdik az igazságkeresés fényűzését. Ez az oka annak, hogy nem egyszerűen az „ártatlanok” kerültek az engedelmes-készséges bírák elé, hanem a spanyolosok, illegális harcosok, tizenkilencesek, egyszóval, a valóban forradalmi alkatok. Ilyesmi játszódott le annak idején Frankhonban is.
Fekete
Félrehallások elkerülése végett szögezzük le, hogy igazi ellenségeket is elítéltek.
Domonkos
Így aztán az izgágák lassan elhullottak, hol balra, hol jobbra, s fokozatosan előtérbe nyomult a higgadtabb elem. Azok, akik megmaradtak a márkik közül, megbízhatóbbak voltak az egykori jakobinus Napóleon számára, mint a megmaradt jakobinusok. Az új állam számára objektíve hasznosabbak a kezes hitetlenek is, mint a saját hitüket makacsul védelmező lázadók. Jönnek a közönséges karrieristák, jönnek a kezes hitetlenek, s persze jönnek a derék és jó szándékú, de közönyös szakemberek is, mert a kihullott forradalmárok helyét be kell tölteni, és akkor…
Sándor
És akkor megesik néha, hogy a higgadt elem olyan kellemesen hentereg az új világban, hogy örömében sikít is egyszer-kétszer, mire előbb-utóbb egy állami nevelőintézet udvarán találkozhat az izgágával, s elbeszélgethet vele a forradalmak történetfilozófiájáról.
Csabai
Nincs is más, csak forrófejű izgága meg higgadt sikító?
Fekete
Domonkos beszélt a becsületes szakemberekről is, akik különben nem feltétlenül közönyösek, mert az új építésének szenvedélye kedvező körülmények között hathat rájuk.
Csabai
Most látom, hogy ti mind egy húron pendültök. Szerintetek ötven, illetve huszonöt év alatt csak nagy emberi értékek kerültek a történelem szemétdombjára?
Domonkos
Ami a pendülést illeti, tévedsz. Sándor és én némely jelenséget valóban egyformán ítélünk el, de nem meg: magyarázataink és következtetéseink, ha nem vetted volna észre, általában ellentétesek. Ami pedig a szemétdombot illeti…
Fekete
Hagyjuk most ezt. Összevissza csapongtok, már zúg a fejem. Hol a különbség a sándori és domonkosi kontraszelekció-felfogás között?
Domonkos
Én nem csupán egyéni-lélektani, ember-természeti okokkal magyarázom, s ami fontosabb: nem tekintem örök végzetnek. Sándor fő gyengéje, hogy nem veszi észre a változást…
Sándor
Változás? Hát a Keresztelő-t most forgatták vagy Tacitus idejében? Változás? Akkor hogyan lehet az, hogy egy jugoszláv film, a Három óra magánélet szerint ma egy szocialista ország cselédlányai ugyanolyan kiszolgáltatott helyzetben vannak, mint az Édes Anná-t író Kosztolányi idejében?
Csabai
Jugoszláviában… az más.
Sándor
Változás? Akkor miért írta MGP, a Népszabadság kritikusa, hogy Illés Endre Törtetők című darabja akár ma is játszódhatna? Nota bene: a dráma a Horthy-időkből való. És a grúz Lombhullás éppúgy a karrieristák diadalmas érvényesülését mutatja, mint a jugoszláv Pártfogolt. És mit szóltok ahhoz, hogy Hidas Antal, háta mögött ötven esztendő forradalmi küzdelmeinek viszontagságaival…
Fekete
Milyen finoman fejezted ki magad… „viszontagságok”…
Sándor
…keserűen meg kellett hogy állapítsa: „…kevesebb változott meg, mint amennyit valaha elképzeltem…” Lásd a Kortárs 1968. 12. számában megjelent, egyebekben is igen revelatív versét. Most légy okos, Domonkos!
Domonkos
Befejezted?
Sándor
Egyelőre.
Domonkos
Akkor gratulálok. Teljes sikerrel agitáltál magad ellen. Ne bámulj rám, így van. Mert mit bizonyít az, hogy országainkban olyan műalkotások születnek, amelyek karrieristák érvényesüléséről és becsületes emberek elbukásáról adnak hírt, s ősi nyavalyák továbbélését ábrázolják? Azt, hogy semmi sem változott? Épp az ellenkezőjét. Azt, hogy a kontraszelekció nem végzet, hogy van ellenszere. Ilyen ellenszere már maga a művészet is, amely leleplezi, s ezzel fékezi az ilyen folyamatokat. De legfőbb ellenszere: a demokrácia, amely sorompót tud állítani a gátlástalan törtető elé, meg tudja védeni, fel tudja emelni a jogtalanul eltiportat. Az a demokrácia, amely megengedi, sőt, támogatja a társadalmi visszásságok ellen küzdő művészetet. Tudsz te arról, hogy a Keresztelő, a Lombhullás, a Pártfogolt, a Fügefalevél, és a többi „leleplező” film szerzőit üldöznék országainkban? Vagy nem állami pénzen készítették el műveiket?
Csabai
Sajnos, állami pénzen gyártják az ilyen filmeket, de ennek az az oka, hogy (…).
Sándor
Ide figyelj, Domonkos, és te is, Csabai (…).
Domonkos
Te figyelj oda, hogy megváltozik körötted a világ. A vakság nem érdem. Az ilyen emberek (…).
Fekete
Látom, kicsit lejjebb süllyedt a rátok különben oly jellemző tárgyilagosság és mértéktartás szintje. Hagyjuk hát abba, majd legközelebb szétzúzzátok egymást. Ez az ügy túl nagy falat egy harapásra. Fogadjuk el a határozatot:
Őszinte véleménycserét folytattak a felek a forradalmak felfalt fiai felett, de a kérdések még további elmélyült tanulmányozást igényelnek.
amelyet egy világhírű firenzei szaktekintély bekapcsolódása már-már akadémikusi szintre emel, de Sándor ennek ellenére sem akarja felmondani hordóbérletét
Fekete
Zsákutcában vagyunk. Sándor és Domonkos mindenben az ellenkezőjét hajtogatja, Csabai meg egyikükkel sem ért egyet, én meg már azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány: mindig ahhoz húzok, aki épp felszólal. El kellene mozdulnunk erről a holtpontról. Ez már az ötödik vitánk, és sehol semmi.
Domonkos
Ne legyél kishitű. Jelentős lépéseket tettünk az egység felé. Vannak komolyabb viták, amelyek évek óta csak ilyen „felé”-lépésekből állanak.
Sándor
Én jól érzem magam a holtponton. Majd holtom után elmozdíthatnak róla – a Főv. Temetkezési Váll. emberei.
Domonkos
Addig is meghívhatnánk valamely nevezetes szaktekintélyt, aki elméleti színvonalával a hónunk alá nyúlna. Ma már minden komoly szümpozionon fellépnek meghívott előadók is.
Csabai
Remek ötlet. De külföldi legyen a pasas, s lehetőleg nyugati.
Sándor
Hogyan, professzorunk? Hisz te szoktad ostorozni legbőszebben a nyugatimádatot?!
Csabai
Na persze… Kellő ideológiai vértek nélkül könnyen fellazul az ember, ha nyugatiakkal érintkezik, de…
Sándor
Olvastam valahol, mennyire felszökött a nemi betegségek száma.
Csabai
De engem nem kell féltenetek, s én majd rátok is vigyázok.
Domonkos
Mit értenek a nyugatiak a mi problémáinkhoz?
Csabai
Lehet, hogy túl sokat nem értenek, de ez nem is fontos. Az a fő, hogy eljönnek és lelkendeznek.
Sándor
És mindent megmagyaráznak. Nekem például roppant tetszett, hogy amikor a Csillagosok körül tombolt a vita, egy kiváló francia szakember tért be kies hazánkba, megnézte a filmet, részt vett egy-két baráti vacsorán – és mindent tisztába tett. Őszintén megvallotta, hogy első látásra nem értette a filmet, és „elfecsérelt” alkotásnak hitte…
Csabai
De aztán részt vett még néhány szakmai vacsorán?
Sándor
Ne légy rosszmájú. Megnézte még egyszer, és elkezdett gondolkozni. Az eredményt elolvashatod a Filmkultúra 67. 5. számában. Kimutatta, hogy Jancsó a filmvászon Brechtje.
Domonkos
Például miben brechtizál Jancsó?
Sándor
Abban például, hogy annyit lovagolnak a filmben. A „westernszerű eljárások” segítségével Jancsó meg akarja teremteni „a néző és a látvány között azt a távolságot, amelyben Brecht az ítéletalkotás biztosítékát látta”. Vagyis el akarja idegeníteni a nézőt.
Csabai
Ez sikerült.
Domonkos
Érdekes. Én azt hittem, azért lovagolnak a filmben, mert akkoriban lovon harcoltak. Meg hogy jól lehet fényképezni a lovas jeleneteket, s így az a néző is kap valamit, aki a mélyebb jelentéseket nem fogja fel. De lám, kiderül, Brecht miatt vágtat annyi paripa fel és alá. Ilyenkor látszik, hogy nagyon el vagyunk maradva a fejlett Nyugattal, ilyesmi még legkiválóbb kritikusainknak se jutott volna eszébe… Talán még… talán még magának Fűz Miklósnak sem! De mi itt nem a filmművészetről akarunk vitatkozni, hanem a szocialista forradalom következtében felmerült némely világnézeti problémáról, ahhoz pedig nem értenek a nyugatiak. Ők még nem tudják, mi az, hogy szocialista forradalom, hisz náluk nincs is forradalom.
Sándor
Hegel azt mondaná erre, hogy a nincs összefügg a van-nal…
Csabai
Egy meghívott külföldi vendégtől nem azt várja az ember, hogy épp körünkben fedezze fel a spanyolviaszt.
Sándor
Hát mit vár az ember?
Csabai
Viszontmeghívást. Ő vendégeskedett nálunk, mi vendégeskedünk náluk.
Domonkos
Egy kis lébecolás…
Sándor
A rothadó imperializmus fertőjében… nem is lehet rossz.
Csabai
Ki mint él, úgy ítél. Én speciel azért szeretek Nyugatra járni, mert minden utam egy kis felvilágosító hadjáratot képez. Közvetlen közelről, szemtől szembe mérek csapást a tőkére, s e küzdelemből mindig megfiatalodva térek vissza.
Sándor
Még néhány párizsi út, s annyira megfiatalodsz, hogy a végén már gügyögsz is.
Domonkos
Elég volt az évődésből. Valóban van egy nagy nyugati szaktekintély, aki a minket érdeklő kérdésekben, hatalom, erőszak, miegymás, igen figyelemreméltó nézeteket fejtett ki – Niccolò Machiavelli.
Sándor
De hisz a messer már csaknem ötszáz éve halott!
Domonkos
Pontosan félezer éve született, 1469 májusában. De egy értelmes halhatatlan halott véleménye – kivált, ha már úgyis holt-ponton vagyunk – hasznosabb lehet az eleven szellemi hullák fejtegetéseinél.
Sándor
Hogy akarsz halottakkal vitatkozni?
Domonkos
Egyszerű. Már Machiavellinek is ez volt a kedvenc szórakozása számkivetettségének San Cascianó-i magányában. A halottak – halottak. De a műveik – élnek. Mi kérdezünk, és ők felelnek. Pontos válaszokkal, mellébeszélések nélkül.
Csabai
Az évforduló bizonyos fokig indokolná, hogy foglalkozzunk Machiavellivel… Én szeretem az emléküléseket, nélkülem ritkán zajlik évforduló. Sok eredeti nézetemet épp emléküléseken tártam a világ elé. De Machiavelli…
Sándor
Elavult dolog.
Domonkos
Alicata szerint az egész reneszánsz legragyogóbban modern könyve a Principe.
Csabai
…Machiavelli nagyon rossz hírű fickó. Jobb, ha nem is emlegetjük. Még a végén ránk ragad, hogy mi is machiavellisták vagyunk. Pedig ez a jelző már önmagában is felér egy becsületsértéssel. És joggal. Mert A fejedelem cinikus, mocskos könyv, nem is illik kézbe venni.
Domonkos
Frici… Frici… De félted a tortád!
Csabai
Ki itt a Frici, te kelekótya?
Domonkos
Senki, drága barátom. Csak valami kapcsolási zavar… hiába, az ember öregszik… előhozta emlékezetemből a csizmás német trónörököst, aki egész könyvet írt a Principe ellen, mire Voltaire gúnyosan megjegyezte, hogy a király azért köpi le kedvenc tortáját, mert nem akarja, hogy más is falatozzon belőle.
Csabai
Te sanda mészáros, hiába célozgatsz… mert…
Fekete
Félek, hogy a dolog bonyolultabb: az ifjú Fritz őszintén hihette, hogy ő majd erényes-erkölcsös eszközökkel fogja boldogítani szeretett népét, ha majd hatalomra kerül…
Domonkos
Csak aztán a valóság keresztezte kissé ábrándjait. Megtanította, hogy aki király akar lenni, machiavellistának kell annak lenni. És még ki sem szedték Anti-Machiavelli-jét, amikor Friciből Frigyes néven porosz uralkodó lett, s mit tesz isten? Első dolga volt lerohanni Sziléziát a Principé-ben tanulmányozható recept előírásai szerint.
Csabai
Hiába ködösítesz. Mert nemcsak egy porosz király, hanem igen komoly orosz tudósok is elítélték Machiavellit. Jól emlékszem, hogy a négykötetes filozófiatörténet is „a politikai hitszegés és a kétkulacsosság cinikus apológiájaként” jellemzi a Principé-t, és az egész elméletet népellenesnek minősíti!
Fekete
Az olasz vagy minden nép ellenségének?
Csabai
Vszjo ravno.
Domonkos
Az olasz nép legjobb képviselőinek más volt a véleményük. A nagy olaszok sírjai fölött ódát zengő Foscolótól kezdve De Sanctison át Crocéig, aki kész volt erkölcsi bizonyítványt kiállítani Machiavelliről, „a politikai filozófia igazi megteremtőjéről”… egészen ama férfiúig, aki meglehetősen kedvezőtlen körülmények között, Mussolini börtöneiben tanulmányozta őt, s nemcsak „az első olasz jakobinus”-nak nevezte, ami talán túlzás is, hanem… horribile dictu… úgy találta, hogy ennek a „népellenesnek” a könyve… a nép öntükröződése. Levesz egy könyvet a polcról. „Pare che tutto il lavoro »logico« non sia che un autoriflessione del popolo… che si fa nelle coscienza popolare…”
Csabai
Átveszi a könyvet. Opere di Antonio Gramsci, Einaudi, 1949.4. lap. De nagy divat lett most ez a Gramsci.
Domonkos
És ne is beszéljünk Spinozáról meg Hegelről, aki pontosan látta a nagy firenzei jelentőségét. Hogy milyen felszínes a Machiavellit gyalázó irodalom, annak mulatságos bizonyítéka, hogy erkölcseikre igen érzékeny, komoly tudósok az ellenkező végletbe esve, valósággal zsarnokellenes szatírának tekintették főművét, amint ezt már Baconnél láthatjuk. Az Enciklopédiá-ban ilyen alapon dicséri a Fejedelmet Diderot, titkos forradalmárnak látja a szerzőt Rousseau is. Később Hugo is „hízelgésbe rejtett gyűlöletről” ír, Balzac legtisztább hősei eszményüknek tekintik Machiavellit.
Csabai
Spinoza, Hegel, Bacon, Gramsci, Hugo, Balzac, Rousseau, Croce, Foscolo, De Sanctis, Diderot…
Domonkos
Folytasd csak: Zrínyi Miklós, Széchenyi István, Marx, Engels, Macaulay…
Csabai
No, rendben van, elég komoly nevek. De a filozófiatörténetet sem akárkik szerkesztették: M. A. Dinnyik, M. T. Jovcsuk, O. V. Trahtyenberg… És a többiek. És nem Sztálin alatt jelent meg, hanem utána.
Domonkos
De egy ilyen nagy mű előkészítéséhez, ezt te tudod a legjobban, hosszú-hosszú évek kellenek, s hidd el, hogy ítéletükön azok az évek érződnek. Amikor elméletben rettenetesen szidták Machiavellit, de a gyakorlatban – meglehetősen vulgárisan – követték. Egyébként, hogy megadjam a kegyelemdöfést neked, közlöm, hogy a szovjet tudomány azóta egészen más képet rajzolt Machiavelliről, lásd például Gyeborin nálunk is kiadott könyvét, Az újkor társadalmi és politikai tanai-t. Olyan képet, amely Marx és Engels értékeléseire támaszkodik.
Csabai
Tudjuk, százszor olvastuk, hogy Engels a Természet dialektikájá-ban a reneszánsz óriásai között sorolta fel Machiavellit. De nem ismerte rendesen.
Domonkos
Ezt honnan veszed?
Csabai
Én is művelődöm azért, ha nem is akarom mellőztetettségi komplexusomat folytonos Széchényi könyvtári megjelenésekkel kúráltatni. Engelset csak a katonai vonatkozások érdekelték Machiavelliben. Leveszi a Nyolc évszázad olasz költészete című művet. „…meglepő, s csak a Machiavelli-értékelés kezdetleges szakaszával magyarázható, hogy csupán e vonatkozását érinti az Anti-Dühring-ben is, úgyhogy Marxnak kell figyelmeztetnie Bár ő is csak futólag teszi. mennyire mestermű Machiavelli műve egyébként is.” Marx példáján Engels „…észrevehetően felbuzdul, de csak arra, hogy maga is katonai stúdiumokra adja magát”.
Domonkos
Az értékelés kezdetleges szakasza… csak katonai vonatkozások… futólagos, egyéb méltatások… Engels is felbuzdul, de csak… Nézzük, mire is hivatkozik az érdemes szerző? A Marx-Engels: Válogatott levelek 109. lapjára… Igen, itt csakugyan azt mondja Marx Engelsnek, hogy a Firenze története mestermű. Csakhogy: ezt a levelet 1857-ben írták, az Anti-Dühring-et pedig… 1878-ban. Vagyis e rövidke idézetben első blickre a következő ténybeli tévedések vannak: 1. Nem az Anti-Dühring megírása után kellett figyelmeztetnie Engelst Machiavellire, hanem két évtizeddel előbb. 2. Engels nem Marx nem létező 1878 utáni figyelmeztetése után buzdult fel, s adta magát katonai stúdiumokra, hanem – miként 1878, sőt 1857 előtt írt tanulmányainak köteteket kitevő sorozata bizonyítja – sokkal korábban. 3. Engels az Anti-Dühring-ben nem érintette Machiavelli katonai vonatkozásait, le sem írja nevét a műben, legfeljebb az Anti-Dühring-hez készített jegyzetei során említ egy olyan művet, amelynek címében a firenzei neve előfordul. Ezeket az „előmunkálatokat” is ki szokták adni újabban a Függelékben, s aki a névmutató alapján indul el, azt hiszi, ez is az Anti-Dühring-hez tartozik. 4. Viszont, ha név nélkül is, érdemi pontokon a Machiavelliével rokon eszméket fejt ki Engels – nem a Függelékben, hanem magában a műben. Marx és Engels írásaiban egyébként még többször is említtetik Machiavelli neve, akit Marx nemcsak saját kezűleg kivonatolt barátja számára, hanem Dantéhoz méltónak titulált.
Sándor
Szóval, megvédted a tévedhetetlen Marxékat Rónai Mihály Andrással szemben.
Domonkos
Nem, barátocskám, én nem tartom tévedhetetleneknek őket. Nem hiszem, hogy bárki is tévedhetetlen volna. De nem szeretem, ha bárkit is olyan vétekben marasztalnak el, amiben nem ludas. Machiavelli értékelését illetően nem Marx és Engels ismeretei kezdetlegesek.
Sándor
Azzal, hogy hozzánk vágtál néhány nagy nevet, még senkit sem győztél meg. Ha Bacon személyesen idejön, s garantálja nagy mestered lángelméjűségét, s Croce a szemembe mondja, hogy Niccolòjának zárdista erkölcsei voltak, ez sem változtat azon a tényen, hogy az önáltató vagy képmutató Frigyes kivételével a leghétpróbásabb zsarnokokat a messer tanította a gazságokra.
Fekete
Tényleg, Domonkos. Napóleon, ha jól emlékszem, valami olyasmit mondott, hogy Gibbon meséket írt, az egyetlen olvasható politikai könyv a Fejedelem. De ugyanő Tacitus nevének hallatára dühbe gurult, az emberiség megrágalmazójának bélyegezve – Machiavelli kedvenc történészét. Nincs itt egy kis zavar? Frigyes csepüli, Napóleon becézgeti, Marx kivonatolja – s közben kis primitív zsarnokok valósággal zabálják. Teljesen ellentétes beállítottságú férfiak dicsérgetik, és fordítva, halálos ellenfelek értenek egyet abban, hogy iszonyodva ostorozzák.
Domonkos
Tény, hogy az eszes zsarnokok s a buta fejedelmecskék egyaránt szívesen lapozgatták a Principé-t. A katolikus és protestáns egyházak versengve üldözték, de az egyházak vezetői és az általuk felkent uralkodók Machiavellitől tanulták a kormányzás trükkjeit. A mi barátunk Medicijeinek egyik leszármazottja, aki egy éjszakai vérengzésből kifolyólag fogalommá vált, bizonyos Katalin, a Principé-ből oktatta fiát, a későbbi III. Henriket, aki Guise herceg meggyilkolásával sikeres vizsgát is tett „machiavellizmusból”. S Katalin vejének, a merénylő által leszúrt IV. Henriknek, „a nagy királynak” szobájában is megtalálták a Principé-t, ebből olvastatott fel magának V. Károly, ezt kivonatolgatta nemcsak Marx, hanem V. Sixtus pápa is, törökre fordíttatta III. Musztafa, sok francia nyelvtani hibával s még több találó megjegyzéssel saját kezűleg kommentálgatta a svéd Krisztina, s a bölcs Descartes segítségével, fejecskéjét csóválgatva ezt tanulmányozta a pfalzi választófejedelem leánykája, Erzsike. De először is: a zsarnokok Machiavelli előtt is tudták, hogyan kell gyilkolni, másodszor, a „machiavellizmus” nem azonos az igazi machiavellizmussal, azzal, ami a nagy firenzei műveiből – s persze nemcsak a Fejedelem-ből, hanem mindegyikből – levonható.
Fekete
De hát akkor mit mond az „igazi” machiavellizmus? Tényleg az lesz a legjobb, ha magát a mestert kérdezzük meg.
A szümpozion résztvevői leveszik a polcokról Machiavelli műveit: a Lutter Éva fordította új Fejedelmet, a Discorsi-t, az Istorie fiorentiné-t, a Libro dell’arte della guerrá-t, a leveleket, jelentéseket, verseket.
Domonkos
A Firenzei történetek egy 1934-es kiadásában Machiavelli szobrának képmását nézegeti. Figyeljétek meg, milyen modern fej. Azt a pár szál haját is úgy fésüli előre, mint B. Nagy Laci. Olyan, mintha ma is élne, mintha ma élne.
Csabai
Hiába, ezek a reneszánsz szobrok… szinte megszólal.
Domonkos
Meg is szólal. Csak arra kérlek, lehetőleg ne sokat kotyogjatok bele a szavaiba. Mereven nézi a képet, mint ahogy Jézus Krisztus szuggerálhatta Lázár koporsóját. Elnézést kérünk a zavarásért, messer Niccolò. Nálunk ma minden második regény, dráma, értekezés a hatalom és erkölcs viszonyát boncolja, taglalja és oldja meg. Feltehetnénk néhány kérdést ezzel kapcsolatban?
Machiavelli
Boldogan megmondom mindazt, amit kérdéseitekről gondolni fogok. Hogy aztán amit válaszolok, igaz-e vagy sem, ítéletetek alá bocsátom… Én hálás leszek kérdéseitekért… mert sokszor egy okos kérdező sok olyan dolog megfontolására és megismerésére késztethet, amelyet e kérdések nélkül sohasem ismertünk volna meg.
Domonkos
E választ reméltük öntől az Arte della guerra dialógusainak bevezetése alapján. Hadd kezdjük hát az obligát kérdéssel: mi volt a célja a Principe megírásával?
Machiavelli
Csupáncsak megtanítani Nagyságtokat mindarra, amit oly sok esztendő alatt, oly sok veszély és hányattatás közben elsajátítottam…
Domonkos
De miért éppen a történelem tanulságaira akart tanítani bennünket? Nálunk ma a történelem nem számít modern dolognak.
Machiavelli
Semmi olyat nem találok… amit eléggé becsesnek tartanék, oly nagyra értékelnék, mint a híres emberek cselekedeteinek ismeretét.
Csabai
Ugyan, mi hasznunk lehet abból, ha a múltat ismerjük? A ma mindig más, mint a tegnap. Ez a fejlődés törvényéből következik.
Machiavelli
Annak, ki az elmúlt dolgokat állhatatosan mérlegeli, könnyű belátnia bármely köztársaság jövőjébe…. Mert az emberek… mindig ugyanazon rend szerint születtek, éltek és haltak meg.
Sándor
Ebben véletlenül igaza van.
Domonkos
Messer Niccolò, ha ön csak politikus volna, a firenzei Signoria kancelláriájának titkára, s neves diplomata, talán én is diplomatizálnék, s fékezném a nyelvem. De ön tudós is, historikus, filozófus. Ilyen emberrel őszintén kell beszélnünk. Hadd mondjam hát meg egyenesen, némi kételyeim vannak az ön által említett jövőbe látást illetően. Vegyük az ön pályáját: előbb a köztársaság hivatalnoka volt, azután a spanyol segítséggel visszatérő Mediciek félreállították…
Machiavelli
Elvették a hivatalomat s kis híján az életemet is.
Domonkos
S csak nehezen sikerült visszaszereznie kegyeiket. De mi történt? Mire úgy-ahogy elfogadtatta magát a Mediciekkel, ismét győztek a köztársaságiak. Ha ön tényleg a jövőbe lát, nem áll át egy bukásra ítélt ügy mellé. Kivárja, amíg a Mediciek állnak fejre.
Machiavelli
Ne feledje: a dolgok általános menete a várakozással csaknem mindig ellentétesen alakul.
Domonkos
Értem. Tanulmányozzuk a múltat, próbáljuk ennek segítségével kifürkészni a jövőt, de egy kis szkepszis sohasem árt saját bölcsességünket illetően…
Csabai
A jövőbe látásra csak a marxizmus-leninizmus tesz képessé.
Domonkos
Ez a kételkedő, az ellentmondásoktól sem rettegő, sohasem a vágyaihoz, mindig a valósághoz igazodó szellem az ön műveinek legrokonszenvesebb vonása. Nem is beszélve a köntörfalazás nélküli, cicomátlan fogalmazásról. A skolasztika tekervényes-ködös fejtegetései után formájában-hangjában is megdöbbentően modern az ön munkája.
Sándor
Félre. Modern? Valami, amit egyből meg lehet érteni?
Machiavelli
Nem cirkalmaztam dagályos kifejezésekkel, fölösleges vagy magasztaló szavakkal, hízelkedéssel és hiábavaló cicomával nem raktam tele… Azt akartam, hogy ne más váljék a munka becsületére, hanem a tartalom gazdagsága és a benne foglaltak komoly volta.
Domonkos
Sikerült is évszázadokon át fenntartania az emberek érdeklődését műve iránt, amely éppoly élő és nevezetes, mint mondjuk, egy Shakespeare-dráma…
Sándor
Akasztott ember házában kötelet…
Domonkos
Tény, hogy az előbb említett, jeles brit drámaköltő műveiben az ön neve… ne szépítsük… az ördög szinonimája, pedig a szerző világlátása nem is áll olyan messze az önétől. „Am I politic? am I subtle? am I a Machiavell?” – kérdi egyik darabjának hőse, mintha ma valaki becsületében sértve így kiáltana fel: Hát mi vagyok én? Egy (…)? És sajnos ma is, ha kellően meg akarnak bélyegezni valakit, azt mondják rá: machiavellista.
Machiavelli
Az emberek irigy természete miatt mindig veszedelmes volt új módokat és szabályokat felfedezni, valamint ismeretlen vizeket és földeket keresni… Az emberek szívesebben ócsárolják mások tetteit, mint dicsérik.
Domonkos
Az ön fő ócsárlója, aki Anti-Machiavel ou Examen du Prince de Machiavel címen írt érdekes munkácskát, bizonyos Frigyes király, főleg abban marasztalta el önt, hogy alkalmazkodott az emberi rosszasághoz, ahelyett hogy egy tökéletes államot képzelt volna maga elé.
Machiavelli
Sokan képzelnek el olyan köztársaságokat vagy egyeduralmakat, amelyek soha nem voltak, és amilyenekről nem is tudunk. Az ilyen ember oly messze van attól, ahogyan élünk, s ahogyan élnünk kellene, mint aki annak érdekében, amit csinálnia kell… inkább saját romlásának okozója, mintsem sikeres előmenetelének…
Domonkos
Engels, aki szintén Frigyes volt és német, de nem császár, csak filozófus, szintén azt írja egy helyütt, hogy „tökéletes társadalom, tökéletes állam olyan dolgok, melyek csak a képzeletben lehetségesek…” . De a tökéletes és a…
Sándor
Félre. „…die nur in der Phantasie bestehen können…!” Idézi: Okos Domonkos Kinyilatkoztatásaim c. művében…
Domonkos
A tökéletes és a rossz két véglete között nem kellene mindig a jót keresni?
Machiavelli
Az olyan embernek, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét. Ezért szükséges, hogy a fejedelem hatalmának megóvása érdekében megtanuljon rossznak lenni, és ezt a szükségnek megfelelően gyakorolja.
Fekete
Engedje meg, ha így igaz is, miért kellett egy Machiavellinek, a köztársaság extisztviselőjének, a republikánus gonfaloniere, Soderini hivének azzal törnie agyát, hogy a fejedelmeknek tanácsot adjon a rossz megtanulására?.
Domonkos
Tudjuk, persze, tudjuk a választ. Ön felismerte, hogy a leigázott Itália csak egy erőskezű fejedelem vezetése alatt szabadulhat fel a barbárok alól. Könyvének befejezése az ön nemes céljainak és hazaszeretetének megható bizonyítéka. De ön, ha szabad ilyen pestiesen kifejezni magam, csakugyan a nép elnyomásához is adott éceszeket fejedelmének. Az olasz nép érdekében sóvárgott a kellő vezér után, de a vezér érdekében is tanácsokat kínált a nép ellen. Melyik oldalról festi ön a dolgokat: a vezérek vagy a nép oldaláról?
Machiavelli
Akik egy vidék képét megrajzolják, a síkságra ereszkedve szemlélik a hegyeket, a völgyeket pedig a hegy tetejéről; hasonlóképpen a népeket csak a fejedelem ismeri, és a fejedelem dolgait csak olyan valaki, aki a népből való.
Domonkos
Ön szívesen hivatkozik a népre, s kétségtelen, hogy még a fejedelmeket is lépten-nyomon a nép érdekeinek megbecsülésére, lehető kielégítésére inti, az Értekezések-ben pedig nem is leplezi a népuralom iránti rokonszenvét. De ez csak növeli a rejtélyt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy míg egyfelől némelyek zsarnokimádónak, mások zsarnokölőnek tartották önt. Valljon végre színt, messer Niccolò, a demokrácia híve volt vagy az egyeduralomé? Legszívesebben kire bízta volna a szabadság őrzését, a hatalmasokra vagy a népre?
Machiavelli
Azokat kell valaminek őrizetével megbízni, kiknek kevesebb vágyuk van annak bitorlására… Ha a nemesek és a nem nemesek célját tekintjük, látni fogjuk, hogy az előbbiekben nagy uralkodási vágy van, míg az utóbbiakban csak az a kívánság él, hogy fölöttük ne uralkodjanak, következésképpen erősebb az akaratuk a szabad életre, kevésbé remélhetvén, hogy azt maguknak kisajátítsák, mint a nagyok tehetnék: ennélfogva természetes, hogy amennyiben a nép emberei bízatnak meg a szabadság őrizetével, jobban ügyelnek rá, és azt maguknak el nem foglalhatván, nem engedik, hogy mások bitorolják.
Sándor
(…)
Domonkos
A fentiek után, amelyeket ön részletesen is kifejtett a Discorsi-ban, aligha lehet tagadni az ön „demokratikus beállítottságát”. De ezzel tovább mélyül a rés a Principe és a Discorsi között. Ne vegye szerénytelenségnek, megpróbálom áthidalni ezt a rést a történelem tényeivel… Ön már 1512-ben elkezdte a Discorsi-t. Közben azonban megbukott a köztársaság. A spanyolok hátán visszatérő Mediciek önt is börtönbe vetették 1513-ban. Kiszabadulása után írja meg a Principé-t, Lorenzo de Medici kegyeit kérve.
Machiavelli
Az ajánlásra engem a torkomat fojtogató szükség hajtott.
Domonkos
De mit kapott könyvéért? Két palack bort. S hosszú éveken át ígéreteket is alig. Érthető, ha elkeseredett, ha lassan feladta azt a reményt, hogy Itáliát a fejedelmek fogják felszabadítani, s megerősödött lelkében az antiköztársaság eszménye, amely az újra elkezdett Discorsi-t annyira áthatja. S ezt a könyvét már nem a fejedelemnek ajánlotta…
Machiavelli
Eltértem az írók közönséges szokásától, kik mindig valamely fejedelemnek szokták munkáikat ajánlani. A fölfuvalkodástól és a pénzvágytól elvakítva, mindennemű jeles tulajdonságokkal ruházzák fel a fejedelmet, dicsérik őt, holott mindenféle utálatosságokat kellene benne megróniuk. Azért én, hogy ezt a hibát elkerüljem, nem azokat választottam, akik fejedelmek, hanem azokat, kik végtelen jó tulajdonságaiknál fogva megérdemelnék, hogy azok legyenek… Mert az embereknek, ha igazán akarnak ítélni, azokat kell becsülniük… akik tudnak valamely országot kormányozni, és nem azokat, kik anélkül hogy tudnának, kormányozhatnak…
Domonkos
Azt a talán fontos tanulságot vonnám le mindebből, hogy a Principe nem általában a hatalom gyakorlásának kézikönyve, hanem csakugyan az, amit a címe mond: a fejedelmi, az egyeduralmi hatalom módszertana. Az állam általános elméletét ön a Discorsi-ban fejti ki, a Discorsi nélkül, csak a Principe alapján nem lehet beszélni machiavellizmusról. Nem… semmiképpen sem akarom azt állítani, hogy a Principe nem remekmű, s hogy nem ugyanaz a könyörtelen igazságra törekvő világszemlélet és valóságérzék hatja át, mint a Discorsi-t. Csak annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy az első könyvben nincs meg sok olyan alapvető nézet, ami az ön politikai rendszerét jellemzi, s fordítva, vannak benne olyan… hogy is mondjam… kicsit sajnálatos kitételek, amelyek nem illenek a köztársasággal rokonszenvező Machiavellihez… amelyek nagyon is arról árulkodnak, hogy valamiért valamit alapon mindenáron szerette volna megszolgálni Lorenzo de Medici kegyeit. Ennek kapcsán egy utolsó, rázós kérdéssel szeretném zaklatni. Láttuk, önt a visszatérő Mediciek mint Soderini hívét, mint egy összeesküvés állítólagos résztvevőjét lecsukatták. Ült a bűzös börtönben, ahol férgek mászkáltak a falon…
Machiavelli
Akkorák, mint a lepkék.
Domonkos
És meggyötörték önt, egy adat szerint négyszer húzták fel a kínzókötéllel…
Machiavelli
Hatszor.
Domonkos
Igen, ön hatot ír abban a szonettjében… amelyben a Mediciektől kér kegyelmet. Ne értsen félre…
Csabai
Súgva Sándornak. Kegyelmet kérni! Micsoda elvtelenség! Ez a pali nem tudja, hogyan kell viselkedni egy bíróság előtt!
Domonkos
…nem szeretnék ítélkezni ön felett. Ezt a feladatot azokra a rettenthetetlenekre hagyom, akiknek nem hat és nem négy, csupán egyetlen megkínzatásban vagy egy kis lelki gyötrésben már volt részük, és nem hajtottak fejet kínzóik előtt. Továbbá azokra a még rettenthetetlenebbekre, akik életükben ugyan még sohasem vállaltak igazi kockázatot, még a főnöküknek sem mernek nemet mondani, de a história hőseivel szemben kérlelhetetlen elvi igényességet tanúsítanak, s alaposan leszedik a keresztvizet az egyetemes és magyar történelem megalkuvóiról. És azt is tudom, hogy az erényes, de tehetetlen Soderini nem merte következetesen, bátran és könyörtelenül folytatni a harcot, a döntő órában meghátrált, s ezzel híveit is felmentette attól, hogy a végsőkig kitartsanak. El tudom képzelni, milyen leckét jelentett önöknek a hatalmi csere keserű színjátéka, melynek elszenvedése közben azt kellett tapasztalniuk, hogy aki az eszményekhez, „a jó és nemes eszközökhöz” ragaszkodik, elbukik, s győz az álnok és kíméletlen erőszak.
Machiavelli
Piero Soderini azt hitte, hogy ő béketűréssel és jósággal le fogja győzni ama vágyat, mely… egy másik kormány visszaállítása iránt megnyilvánult. És ebben megcsalatkozott. Okosságánál fogva belátta ő, hogy mit kellene tennie, és a sors, valamint ellenfeleinek felfuvalkodottsága alkalmat szolgáltatott neki azok kiirtására, de ő nem határozta el, hogy ezt végrehajtja. Mert azonfölül, hogy azt hitte, béketűréssel és jósággal el lehet a bajt hárítani… úgy vélekedett, És erről gyakorta vallomást tett batátainak. miszerint ha az ellenzéket bátran meg akarná támadni, és ellenségeit le akarná sújtani, neki rendkívüli hatalmat kellene gyakorolnia, meg kellene döntenie a törvényeket… Ez a nézet bölcs volt és jó; mindamellett sohasem szabad valami rossznak a felülkerekedését valami jó iránti tekintetből megengedni, ha azt a jót a rossz könnyen elnyomhatja… Nem látta be, hogy a gonoszságot sem az idő meg nem hódítja, sem a jutalom ki nem engeszteli, és elvesztette a kormányt és a hatalmat – hazájával egyetemben.
Domonkos
Igen, mert mint az előbb már mondta, de nem lehet eléggé ismételni: az olyan embernek, aki mindenkihez jó akar lenni, gonoszok okozzák a vesztét. Erre az alapleckére épül a tanulság: ha a jó győzni akar, nem szabad visszariadni a rossztól.
Sándor
De… bocsásson meg… muszáj győzni? Ön elhitette magával, hogy a Mediciek alatt is tovább lehet küzdeni a köztársasági vívmányok védelmezéséért. De hátha csak arról van szó… egy Machiavelli nem sértődhet meg ezért a feltételezésért… hogy szándékosan illuzionálta magát?
Csabai
Mert annyira megszokta a hatalomban való részvételt, hogy nem tudott a hatalom nélkül élni!
Fekete
Valóban, miért nem vonult vissza a Medici-restauráció után? Ha félrehúzódik, nem teszi ki magát annak, ami bekövetkezett, hogy a Mediciek újabb bukásának is ön itta meg a levét, mert ekkor már a köztársaságiak többé nem bíztak önben.
Sándor
Ezért legjobb túl közel nem sündörögni a tűzhöz.
Machiavelli
Igaz… miszerint kívánatos volna a fejedelmekhez olyan közel nem állani, hogy az ő bukásuk téged eltemessen, sem olyan távol, hogy ha ők elbuknak, időben ott ne lehess, romlásukon felemelkedni: ezen középút a legigazabb lenne, ha azt meg lehetne tartani; én azonban lehetetlennek hiszem ezt… csak két módra szorítkozhatunk: vagy fel kell ellenük kelni, vagy hozzájuk kell simulni. Ha egy nevezetes ember másképpen cselekszik, folytonos veszedelemben él…
Sándor
Mondja azt a nevezetes ember, hogy nem kellenek a fejedelmi kegyek, hagyjatok békén élni, nem vagyok ellenetek, de veletek sem.
Csabai
Aki nincs ellenünk…
Machiavelli
Nem elég mondani: én semmivel sem törődöm, nem kívánok sem méltóságot, sem jutalmat, én nyugodtan és baj nélkül akarok élni, mert ezeket a mentegetőzéseket meghallgatják ugyan, de el nem fogadják. A jeles emberek még akkor sem vonulhatnak vissza, ha valóban… minden gőg nélkül választották volna ezt, mert nem hisznek nekik. Ha maguk vissza is akarnak vonulni, mások nem engedik…
Domonkos
Azt hiszem, ez csak kiélezett helyzetekben van így, nyugodtabb időszakokban nagyvonalú hatalom nem követeli a felsorakozást, megelégszik azzal, ha ez vagy az az ellenzéki férfiú hajlamait nem juttatja kifejezésre. De az ön által jellemzett helyzetben, ha úgy fest az ábra, hogy nem lehet felkelni a fejedelem ellen, s visszavonulni sem lehet, akkor nincs más megoldás, hajlongani kell – vagy elpusztulni.
Machiavelli
A bolondot kell játszani, mint Brutus cselekedte… dicsérni, beszélni, nézni, cselekedni… meggyőződésed ellenére… tetszeni kívánván a fejedelemnek.
Domonkos
Ezt tette Hamlet is, a már említett brit szerző hőse, ki „furcsa álcát” öltött, míg bosszújára készült. S egy mai magyar író is írt egy szép regényt, melynek hőse látszólag gyáván behódol a gonosz erőszaknak, csakhogy ártatlan üldözötteket menthessen meg. Az író nem titkolja keserű ellenérzését egy ilyen megoldással szemben. S valóban, lehet meditálni az ügyön. Először is…
Csabai
Mindenekelőtt: a becsületes ember nem képes a színlelésre.
Sándor
Dúdolva. „Ami szívemen, a számon, neki ez a modora…”
Machiavelli
Engem megtanított az élet arra, hogy a hamisat a valóval és a valót a hamissal keverjem.
Domonkos
Amennyiben kivételes esetekre el is fogadhatnánk ilyen tanácsot, csak igen erős erkölcsi alapra lehet építeni ilyen taktikát, mert különben a színlelés – az érdekek szívós megdolgozó mechanizmusának hatása alatt – lassan igazi természetté válhat… Most már csak az a kérdés, hogy önben… szóval… van önnek egy verse, amelyben jellemzi önmagát, hogyan is hangzik?
Machiavelli
| E szép földön, ahol si az igen |
| nem imponál ő néki semmi sem, |
| csak hát ezt-azt fizetésért szolgálja, |
| mert hát annak – jobb kelme a ruhája. |
Csabai
Én soha nem lennék képes arra, hogy elveim ellenére…
Sándor
Nincs is szükséged arra, hogy megtagadd az elveidet. Valami különös véletlen folytán minden egyes szakaszban pontosan azokéval egyeztek elveid, akiktől a fizetésed függött.
Domonkos
Legalább idegenek előtt ne civakodjatok… Sir Thomas More, vagy ahogy mi mondjuk, Morus Tamás, az ön kortársa szerint is olyan idők jártak akkoriban, amikor bármely pénzes-hatalmas tökfilkó szolgálatában tarthatott „sok bölcs és becsületes embert”. De… de… bocsásson meg a nyíltságért… látja, hogy nálunk igen fejlett az erkölcsi érzék, kivált regényeink, filmjeink és értekezéseink szerzőiben… szóval, becsületes ember ön?
Machiavelli
Az a tény, hogy szegény maradtam, tisztességem bizonyítéka.
Domonkos
Valóban, az igazi „machiavellisták”, mint Fouché és Talleyrand, hercegekként végezték, s a forradalom minden egyes szakaszában feljebb jutottak, gazdagabbak lettek, önt pedig minden változás lejjebb taszította. Ez alátámasztja fenti szavait, melyeket különben egy levelében is hangoztatott. De másutt meg azzal dicsekszik, hogy „a kétszínűségben nyert keresztséget”, és doktor címet szerzett a hazugságban, az ön nagyszerű történész kollégájának azt írja, hogy „egy idő óta” sohasem azt mondja, „amit hisz”, mi mit higgyünk hát? Melyik az igazi Machiavelli? Mit higgyen az, aki az ön és barátai levelezését lapozgatja?
Machiavelli
Mindenekelőtt azt fogja hinni, hogy mi egészen komoly emberek vagyunk, teli nemes és nagy gondolatokkal. De ha továbblapoz, épp fordítva, azt fogja vélni, hogy mi csak könnyelműek, ingatagok, szemérmetlenek vagyunk… Mi azonban csak a természetet követjük, amely olyan sokoldalú. És aki azt követi, minden gáncson felül áll.
Domonkos
Igen… a reneszánsz természetkultusz… Az ön egyik szellemes védelmezője, a jeles angol historikus, Macaulay, a kor romlottságára vezeti vissza a Principe erkölcsfelfogását. S a kor csakugyan kínált ilyen leckéket. De ha mindennek ez a kulcsa, akkor nem jól védtük önt, ellenkezőleg: korának pusztán tükrözőjévé degradáltuk, aki egy más kor emberének nem sokat mondhat. Tény viszont, hogy amíg a XVI. század, mondjuk, természettudományos művei elavultak, a Principe éppoly élő, mint valaha. S e tény azt a gyanút ébreszti bennünk, hogy az ön műve – noha természetesen egy meghatározott időszak terméke – nincs egyetlen korhoz bilincselve. S most magyarázatot is kínál, a természetre, tehát egy koroktól független tényezőre hárítva a felelősséget…
Fekete
De hátha mégis csupán az olasz városállamok ádáz érdekharcaiban fajultak el annyira a dolgok, hogy tanulságai csak egy Principé-ben csapódhattak le? És az emberi történelem más fejezetei nem így zajlottak?
Domonkos
Végezzünk egy stichpróbát, nézzük meg a könyvnek valami olyan tételét, ami különösen felingerelte az olvasókat. Mondjon valami zaftosat, mester!
Sándor
Éllel. Például arról, hogy mire kell ügyelnie egy nem öröklés útján hatalomra került fejedelemnek?
Machiavelli
Hogy a régebbi uralkodóháznak még írmagja se maradjon.
Domonkos
Ez tényleg… kicsit erős. Nem csodálom, hogy Sánta Ferenc barátunk is begerjedt tőle. De nézzük a történelmet, lehetőleg távol az ön korától. Itt vannak például az ókori zsidók, őket még nem rontotta meg a városi civilizáció. Ki is volt olyan uralkodó, aki nem öröklés révén került hatalomra?
Fekete
Salamon. És első dolga volt, hogy Dávid törvényes utódát, akit ő túrt ki az öröklésből, megölette.
Domonkos
Hát, sajnos, ha belegondolok, nincs olyan fejedelmi gazság, amit a Jehovával naponta konzultáló bibliai királyok ne követtek volna el. Az ön Principé-je lelkigyakorlati könyvecske az Ószövetség-hez képest. De azért nem hiszem, hogy mindenkit ki kell irtani, akinek érdekeit egy új uralkodó hatalomra kerülése megsérti.
Machiavelli
Jegyezzük meg: az embereket vagy dédelgetni kell, vagy elpusztítani.
Domonkos
Dédelgetni vagy elpusztítani… „O vezzeggiare o spegnere…” Eszembe jut, hogy Metternich kancellár egy ízben megkérdezte valakitől, mit csináljon a magyar ellenzék vezérével, bizonyos Kossuth Lajossal. Mire a kérdezett tömören ennyit felelt: „Utilisieren oder aufhängen.” Azaz: Hasznosítani vagy felakasztani.
Csabai
Ki volt ez a velejéig erkölcstelen fráter?
Domonkos
Gróf Széchenyi István. Nos, mint tudjuk, Metternich nem tudta utilizálni Kossuthot, felakasztatni nem merte, s mi lett az eredmény?
Fekete
Néhány év múlva menekülnie kellett az országaiban kirobbant forradalmak elől, amelyek egyik vezetője Kossuth volt.
Domonkos
És eszembe jut Voltaire is, aki hízelgő tanácsokat adott a már idézett porosz trónörökösnek Anti-Machiavelli-je megírásához. Épp e szóban forgó tétel kapcsán fejtegette… bocsánat, nem én mondom… hogy „az átkozott florenci” csak a hasznot nézi, de lám, a bűn nem is hasznos, mert például a trónbitorló Sforzát bűnei sem mentették meg a merénylők elől. De az emberben felmerül a kétely: meg tudták volna ölni Sforzát, ha előzőleg ő nyírja ki maradék ellenségeit is? Mindazokat a riválisokat, akiknek hatalmával ártott? Voltaire ellenérve sajnos nem túl meggyőző. Ám a dolognak másik oldala is van: ha erőszakosságai miatt meggyűlölik a fejedelmet…
Machiavelli
A fejedelemnek… vigyáznia kell: csak annyira féljék, hogy a szeretet hiánya a gyűlöletnek ne legyen okozója, mert nagyon is rendjén van, ha félnek tőle, de mégse gyűlölik… Kegyesnek, hűségesnek, emberségesnek, őszintének, vallásosnak kell látszani, és annak lenni, de lélekben mindig elkészülni az ellenkezőjére, hogy ha a szükség úgy kívánja, aszerint tudjon cselekedni… De gondja legyen arra, mint előbb említettem, hogy mindazt kerülje, amivel gyűlöletet és megvetést támaszthat személye ellen.
Domonkos
Megállapíthatjuk tehát, hogy a Szent-Bertalan-éjszakás Medici Katalin s összes vérivó követői igen rosszul értették meg az ön tanítását. De visszatérve még Voltaire-re, akkor is akaratlanul (?) önt támogatta, amikor így biztatta Frigyest: „Herkulesnak kell tudnia legjobban, hogyan kell leverni Anteuszt.” Igen, de Heraklész csak úgy tudott győzni, hogy elszakította ellenfelét a földtől. Csakhogy a politikában a földön kell küzdeni, nem a levegőben. Az erény heraklészei, a bűnt ostorozó próféták, a Savonarolák szépen prédikálhatnak az éterben, de a földön az Anteuszok győznek.
Machiavelli
A fegyveres próféták… győznek… Castruccio azt mondta… Isten az erős embereket kedveli, a tehetetleneket mindig a tett embereivel büntetteti meg.
Domonkos
Most legalább tudom, honnan ered Napóleon császár aforizmája: „Dieu préfère les forts bataillons…” Isten az erős zászlóaljakat kedveli… Összefoglalva az eddigieket: az ön virtùja földi virtus, az erő, a tett, az akarat virtusa, amely nem egy eszményi ember vereségre ítélt ábrándjából, hanem a valóságos ember, a történelmileg lehetséges ember természetéből indul ki. De hát végül is milyen ez a természet? Jó? Rossz?
Machiavelli
Igen ritkán tudnak az emberek vagy egészen jók, vagy egészen gonoszok lenni… ha a gonoszságban valami nagyság vagy némi nemesség rejlik, azt nem bírják elkövetni…
Domonkos
Ha nem igazán jók, és nem igazán rosszak, hogyan közeledjünk hozzájuk? Milyen törvényeket kell szabni?
Machiavelli
Aki egy köztársaságnak alkotmányt és törvényeket akar adni, annak minden embert gonosznak kell feltételeznie.
Sándor
Végre valamiben egyetértünk.
Domonkos
Feltételeznie… Tehát nem feltétlenül gonosz minden ember. De az ön fejedelme mindig gonosz vagy az tud lenni, mert hidegvérrel megszegi még azokat a törvényeket is, amelyeket saját maga hozott.
Machiavelli
Tudnunk kell… hogy kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erőszakkal. Emberi tulajdonság az egyik, állati sajátosság a másik. Mivel azonban az egyikkel némelykor nem boldogulsz, a másikhoz kell folyamodnod… Leplezetten erre tanítják a fejedelmet az antik írók is, akik leírják, hogyan adták nevelésbe Akhilleuszt Khiron kentaurhoz… Ez pedig nem jelent mást, mint hogy mesterük félig állat, félig ember volt… A fejedelemnek jól kell használni állati természetét, a rókát és az oroszlánt kell követnie.
Domonkos
Engels is azt írja az Anti-Dühring-ben (!), hogy mivel az ember az állatvilágból emelkedett ki, a szó szoros értelmében állati eszközökre volt szüksége, s ezen az alapon tartja haladásnak a rabszolgaságot. Barátaim az előbb azt kérdezték tőlem, mit csinálnék én, ha látnám, hogyan hajtják a népeket rabszolgaságba. Engedje meg, hogy most én ugyanezt a kérdést tegyem fel önnek. Mit mond az ilyen esetekről?
Machiavelli
Macedóniai Fülöp… átköltöztette az embereket egyik tartományból a másikba, miként a nyájak őrzői áthajtják nyájaikat. Ezek igen kegyetlen módok, s nemcsak a keresztényi, de az emberies élettel is egészen ellenkezők; az ilyesmit mindenkinek kerülnie kell, s azt óhajtania, hogy inkább magánpolgárként éljen, semmint annyi ember veszedelmével király legyen. Mindazonáltal az, aki nem akar ezen a jó úton járni, ha magát fenn akarja tartani, szükséges, hogy a rosszat kövesse.
Domonkos
Köszönöm e szavakat, amelyek sokat megvilágítanak az ön lelkének rejtélyeiből. Megint csak megállapíthatjuk tehát, hogy a népeket rabszolgákként terelgető hatalmi mániákusokkal szemben az ön rokonszenve az elnyomottak mellett van. Ön hideg tárgyilagossággal megmondja a királynak, hogyan tarthatja fenn magát, de hozzáteszi, hogy az emberies ember inkább legyen magánpolgár, semmint hogy fülöpi gyalázatosságokat kövessen el. Csakhogy ön többszörös ellentmondásba kerül. Az előbb mondta, hogy bizonyos szinten felül lehetetlen visszavonulni: tapsolni kell vagy szembeszegülni. De ha vissza is lehetne vonulni, ettől csak még jobban ellepnék a földet a fülöpök. Marad tehát a lázadás. Mint ahogy Engels sem bólogatott a modern rabszolgaság, az ipari bérrabszolgaság bevezetésére, hanem – az iparosítást haladásnak ismerve el – fellépett az új rabszolgák, a munkások érdekében. De épp itt a bökkenő! Ha harcba szállunk, nem válunk-e magunk is fülöpökké, hiszen a küzdelem, miként az én Sándor barátom állítja, minket is állatokká tehet, ha természetünkben benne rejtezik az állat. Ezért oly fontos számunkra ez az egész vita az emberi természet körül. Nem tudna valami biztatót mondani e tárgyban, valami kis példácskát arra, hogy az emberek természete alakítható?
Machiavelli
Titus Livius nemegyszer mondja, hogy a gallusok a harc kezdetén többek, mint emberek, és a harc végére kevesebbek, mint asszonyok. És vizsgálgatván, hogy ez honnan származik, sokan azt hiszik, miszerint így van az ő természetük alkotva. Azt hiszem, ez igaz, de ebből még nem következik, mintha az ő természetüket, ami őket kezdetben szilajokká teszi, ne lehetne mesterségesen úgy alakítani, hogy ez őket mindvégig megtartsa szilajságukban.
Sándor
Azt elhiszem, hogy szilajokká vissza lehet nevelni az embereket – mert az alaptermészet a „szilajság”. Ennek a nevelésnek századunkban gyönyörű példáit láttuk. Ezért vagyok pesszimista.
Domonkos
A messer műveiben vannak példák pozitív nevelésre is. Amikor például megírta beszámolóját „a franciaországi dolgokról”, olyan tulajdonságokat is tapasztalt kora franciáiban, amelyeket Livius még nem ismert. Az úgynevezett „népi jellemvonások” rendkívüli tarkasága és változásai is a természet alakíthatóságát bizonyítják. De térjünk vissza az alapkérdéshez. Ön azt tanácsolja, hogy elvont erkölcsi kategóriák helyett az emberek, közösségek tényleges érdekeiből kiinduló elvek szerint cselekedjünk. Rendben van, vagy álmodozunk, eredménytelenül és tehetetlenül, vagy cselekszünk, s vállaljuk annak kockázatát. De hol vannak a határok, amelyeken túl egy magasabb cél érdekében elkövetett erőszak közönséges gyilkossággá fajul?
Machiavelli
Azt hiszem, ez a jól vagy rosszul alkalmazott kegyetlenségtől függ. Jól alkalmazott kegyetlenségnek nevezzük azt – ha rosszról egyáltalán jót mondani lehet –, amire hirtelen, a körülmények kényszerítésére kerül sor, s amit nem kitartóan alkalmaznak, idővel pedig a lehető legnagyobb mértékben az alattvalók érdekeire fordítanak. Rosszul alkalmazott pedig az, amit eleinte alig veszünk észre, s idővel, ahelyett hogy megszűnnék, erősödik. Azok, akik az első módot alkalmazzák… még találhatnak orvoslást… De a többiek, lehetetlen, hogy fennmaradjanak.
Domonkos
Újra állapítsuk meg tehát, hogy rosszul értették meg Machiavelli tanítását mindazok, akik a permanens terrort tették az állam alapjává. Messer Machiavelli szerint a kivételesen alkalmazott, s aztán az alattvalók érdekeire fordított, megszüntetett terror hasznos lehet, az egyre jobban elvaduló terror biztos bukásra vezet. Persze egy fejedelem – épp a saját érdekeinél fogva – hajlamos lehet arra, hogy sajátos módon, a maga hasznára értelmezze az alattvalók érdekeit. Mivel azonban, szerencsére, nekünk már nincsenek királyaink, lépjünk végre közelebb ahhoz, ami a mi korunk embereit jobban izgatja az általános történelembölcseletnél és morálnál. Több mint félszázada már, hogy Európának ezen a felén új hatalmat teremtettek a fellázadt munkások…
Machiavelli
Az új hatalmat többféle veszély fenyegeti… Nincs nehezebb, kétesebb kimenetelű, veszélyesebb dolog, mint új törvények bevezetéséért síkra szállni. Mert ellenségei mindazok, akiknek a régi törvények hasznukra vannak, azok pedig, akiknek az új rend szolgál a hasznukra, csak lagymatag védelmezők… Az emberek nem nagyon bíznak az új dolgokban bizonyos tapasztalat nélkül. Ezért szükséges e rész alapos megvilágításához annak ismerete, hogy az újítók… kérve vagy erőszakkal hajtják végre feladatukat. Az első eset mindig balul üt ki… de ha… erőszakot alkalmaznak, ritka, hogy veszélyes helyzetbe kerülnének.
Domonkos
Igen, mert mint mondta, a fegyveres próféták mindannyian győztek, a fegyvertelenek pedig elbuktak… Kivált szükséges az erőszak külső fenyegetés esetén…
Machiavelli
A mondott dolgokon kívül a népek természete változó; könnyű őket meggyőzni valamiről, de nehéz meggyőződésükben megtartani. Ezért azon kell lenni, hogy amikor már nem hisznek többé, erőszakkal tartsuk meg hitüket.
Domonkos
Szümpozionunk korábbi vitáin nagyjából tisztáztuk a francia forradalom példáján, hogy ha egyszer az emberek közönyössé váltak, erőszakkal ezt a közönyt nem lehet kiölni belőlük. A hithez valami más is kell az erőszakon kívül.
Machiavelli
Sok bizodalmat szerezhet a vallás, ha jól alkalmaztatik… A madárjóslatok a római köztársaság jólétének forrásai valának… A rómaiak aszerint értelmezték a jóslatokat, amint azt a szükség kívánta, és bölcsen kimutatták, hogy akkor is a vallásnak engedelmeskednek, amikor pedig éppen kénytelenek voltak megszegni.
Csabai
Madárjóslat? Római vallás? Hogy kerül ez ide? Nincs értelme.
Sándor
Ne tátogj. Egy kibernetikai géppel is előfordul, hogy értelmetlen választ ad.
Domonkos
Madárjóslat és erőszak… De ki irányítsa az erőszakot az új állam megteremtésének időszakában? Maga a nép vagy egy vezér?
Machiavelli
A köztársaság bölcs alkotója, ki nem a maga hasznát, hanem a közjót… a közös hazát akarja előmozdítani, azon igyekezzék, hogy csak ő maga kezelje a hatalmat. Nem is fogja őt az okos ember soha valami rendkívüli tettért kárhoztatni… Illik, hogy az eredmény mentse ki a cselekvőt, s ha az jó, mint amilyen Romulusé volt, ki is fogja mindenkor menteni.
Domonkos
Egy új állam megteremtése a történelem tanulságai szerint erőszak s kiemelkedő vezér nélkül aligha képzelhető el. De itt az a veszély, hogy az erőszak állandósul, s azok ellen fordul, akik érdekében létrehozták. Mit tehet ez ellen egy állam megalkotója?
Machiavelli
Okosnak és erényesnek kell lennie, hogy a hatalmat, melyet megragadott, másvalakinek örökségképpen át ne adja, mert az emberek sokkal hajlandóbbak lévén a rosszra, mint a jóra, utóda dicsvágyból könnyen visszaélhetne azzal, amit ő erényesen gyakorolt.
Domonkos
Emberek vagyunk, tévedhetünk. Tegyük fel, hogy a köztársaság bölcs megalkotója téved, s épp annak adja át az örökséget, aki visszaél azzal dicsvágy vagy egyéb ok miatt.
Fekete
Például azért, mert azok a körülmények, amelyek az új állam születésekor fennálltak, továbbra is megmaradnak, s bizonyos fokú erőszakot szükségessé tesznek. Mi lesz, ha ilyen helyzetben az utód korlátlan hatalmat ragad magához?
Machiavelli
Ha korlátlan hatalom adatik valakinek hosszú időre – hosszú időnek nevezvén egy esztendőt vagy még többet –, az…
Sándor
Kicsit többet.
Machiavelli
…az mindig veszedelmes lesz…
Domonkos
És ha a végén már az ártatlanokat is sújtja a rágalmazó hatalom?
Machiavelli
Aki valamely köztársaságot alapít, el kell rendelnie, hogy szabad legyen bevádolni minden polgárt, minden félelem és gyanakvás nélkül. De amilyen hasznosak a köztársaságoknak a vádlások, olyan ártalmasok a rágalmazások… Azoknak visszatartása végett nem kell kegyelmezni semmiféle rendű embernek, ki azt szántszándékkal cselekszi…
Domonkos
Jólesik ezt hallani, épp Machiavellitől. De ha már egyszer egy kézbe került a hatalom, ez az egy ember önszántából aligha fog felhagyni módszereivel.
Machiavelli
Miként csak egy alkalmas az alapításra, úgy az alapítás tárgya tartós nem lehet, ha megint csak egynek vállaira nehezül, hanem csak akkor, ha sokaknak gondviselésére bízatik, és sokak érdekeltek fenntartásában.
Domonkos
Ez azt jelenti, hogy meg kell szüntetni a törvénytelenséget, vagy a törvénytelenségeket lehetővé tevő intézményeken is változtatni kell?
Machiavelli
Ha azt akarjuk, hogy valamely felekezet vagy köztársaság sokáig éljen, azt gyakrabban vissza kell vezetni a saját eredetéhez. Nincs annál igazabb, mint hogy a világon minden dolog életének megvan a maga határa. De általában csak azok futják meg az ég által rendelt egész pályájukat, amelyek testüket rendetlenségbe nem sodorták, hanem olyan rendben tartják, hogy vagy meg ne változzék, vagy ha változik, az üdvükre és ne kárukra történjek… A megújítás módja, mint mondottuk, abban áll, hogy visszavezettetnek az ő eredetükhöz.
Domonkos
De ha az államtest egyszer már „rendetlenségbe” sodródott, ki vezesse vissza az eredeti, helyes útra?
Machiavelli
A maga eredetére való visszavezetés a köztársaságok esetében vagy küleset vagy belbölcsesség által eszközöltetik… Ami ez utóbbit illeti, ennek vagy valami törvényből kell származnia, mi az embereket vizsgálat alá vegye, vagy pedig valami jó embertől, ki közöttük születvén, saját példájával és saját erényes tetteivel ugyanazt a hatást eszközli, mit a törvény eszközölne. Ezt a jót tehát a köztársaságokban vagy valamely embernek, vagy valamely intézménynek erejével eszközlik… Semmi sem szükségesebb a társas életben, legyen az vallási felekezet vagy királyság, vagy köztársaság, mint megadni neki azt a tekintélyt, amellyel kezdetben bírt.
Domonkos
Rokonszenves szavak. De félek, hogy a dolgok bonyolultabbak. Ön a római köztársaság történetéből indul ki, annak forgatagos változásaiban sok kiváló embert vezetett ilyen nosztalgia a kezdeti, klasszikus demokrácia iránt. Ugyanígy gondoltak vissza a direktórium, majd Napóleon idején a megmaradt francia forradalmárok az indulás fényes éveire. A história azonban azt mutatja, hogy ami megszűnt, okkal szűnt meg, s ha mély társadalmi okokról van szó, a megszűnt kezdetet feltámasztani nem lehet. Ahogy egy német költő mondja: „Alles was entsteht ist wert zu Grunde gehn.” Minden, ami keletkezik, megérdemli, hogy tönkremenjen.
Sándor
Arany tanár úr szavaival; „Vissza nem foly az időnek árja…”
Domonkos
De ez talán nem is baj. S talán a kezdet sem volt mindig olyan fényes, mint nosztalgiás tévedezéseinkben hisszük. Az a lényeg, hogy ha már valami rossz többé vagy kevésbé szükségszerűen kialakult, azt a történelmileg indokolható időn és mértéken túltenyészni ne engedjük, az a fontos, hogy az új valóság követelményeihez igazodjunk…
Csabai
Engem külön érdekelne egy másik kérdés: ha az új állam elég hatalmas, segítségével szomszédságában új államok születhetnek. De közben a régi típusú államok is léteznek, acsarkodnak az újra stb. Ilyen helyzetben egy kis ország igyekezzék-e semleges maradni?
Machiavelli
Mindig úgy történik, hogy aki ellenséged, arra kér, maradj semleges, aki pedig barátod, arra, hogy szállj síkra mellette fegyveresen. A határozatlan uralkodók pedig, hogy az ilyen és hasonló veszélyektől megmenekedjenek, többnyire a semlegesség útját s ezzel többnyire vesztüket választják.
Domonkos
De hát mit is érdekli mindez az árnyékvilág halhatatlan halottját, aki már oly régóta túlvan jón és rosszon. A politika az élők gondja.
Machiavelli
A politika csak szerencsétlenségekbe sodort engem.
Domonkos
„Kit anya szült, az mind csalódik végül…” De azért ön is Itália sorsán töprengett élete utolsó percéig, még azután is, hogy a firenzei Nagy Tanács 600 tagjából 588 ön ellen szavazott, hazája legnagyobb politikai lángelméje ellen. Halottas ágyán is a tanácsülésről érkező hírnököket hallgatta. S talán még odaát is a politikáról, Itáliáról vitatkozik a derék Piero Soderinivel, akinek ön Niccolò carissimó-ja volt, s akit önnek meg kellett tagadnia. Vagy talán… bocsánat a tapintatlan kérdésért… nem egy helyre kerültek volna odaát?
Machiavelli
| Leszállt Piero is az árnyékvilágba, |
| s kopogtatott a pokol kapuján, |
| de rászólt Pluto: „Mit állsz itt mulyán? |
| Menj inkább a gyermekek limbuszába!” |
Domonkos
Értem. Aki küzd, beszennyeződik, csak az maradhat tiszta, aki harc nélkül félreáll, aki szelíd, mint a bűntelen gyermekek, aki beül egy hordóba, mint Diogenész, s onnan fütyül a bűnös világra. Köszönöm a leckét. És az interjút is.
Machiavelli
Sis felix.
Domonkos
Arrivederci, messer Niccolò remélem, a pokolban. Visszateszi a Machiavelli-kötetet a polcra.
Sándor
Igen tanulságos volt. S amit az emberi természetről mondott, igaz is. De mindebből elkerülhetetlen következik, hogy minden történelmi cselekvés erkölcsi tisztaságunkat veszélyezteti. Miként ezt a Hordók szerzője is kimutatta.
Csabai
Ne is juttassátok eszembe Eörsit, ha csak rágondolok, megjelenik a lelki szemem előtt egy agresszív biliárd…
Fekete
De Csabai, még egy-két év, és a mi hajunk is…
Csabai
Egy agresszív biliárd-dákó. Ha itt a golyó, oda löki, ha ott áll, ide mandínerezi – a lényeg, hogy neki sose jó úgy, ahogy van. Mindig csak ütni-pattogni-csattogni… Összeférhetetlen ember.
Sándor
Ezt mondták Petőfire is, József Attilára is. Jó, ne mereszd a szemed… Abból, hogy valaki „összeférhetetlen”, önmagában még nem következik, hogy József Attila útján jár, de ha valaki annyira összefér a dogmákkal, mint te, az biztosan nem követi József Attilát, még akkor sem, ha a nevéről elkeresztelt irodalmi díj birtokosa… Egyébként a Hordók üldözött művészettörténésze, Gordon, igen jól látja, hogy mit jelent a cselekvési szabadság, a tett vállalása: a szabadság „odakint tenyészik, a törvénytelenség humuszában”. Ezért nem akar kibújni hordójából. Amikor azután mégis elhagyja rejtekhelyét, az emberi önzés és hiúság visszájára fordítja nemesnek látszó elhatározását: önmagát nem tudja megöletni, de maga körül a legrendesebbeket pusztulásba sodorja.
Domonkos
Kicsit önkényesen magyarázod a darabot. Gordon nem abban vétkes, hogy elhagyta a hordót, ellenkezőleg, abban, hogy értelmetlenül hősködik. Eörsi komédiája nem a hordóba bújást igazolja, hanem az értelmes, megfontolt, tervszerűen és célszerűen bátor hordótlanodást ajánlja. Épp az ilyen paliknak, mint te is vagy.
Fekete
Szerintem is így van. De azért ezt a természet-kérdést meg kellene vizsgálni. Küldjünk ki egy különbizottságot, amely elmélyíti a kérdést.
Csabai
Én nem érek rá, az egyetem nagyon leköt.
Sándor
Engem nem érdekel az egész.
Fekete
Engem érdekelne… de nekem éjjel-nappal Petőfivel kell foglalkoznom. Küldjük ki Domonkost a bizottságba, vezetőnek és tagnak.
Csabai
Bizottság egy emberből? Mindenki röhögni fog.
Fekete
Ne félts minket. Határozatunk tehát:
A szümpozion résztvevőinek 25%-ából különbizottság alakul a kérdések további tanulmányozására.
amelynek során minden alapvető kérdésben sikerül fenntartani a teljes nézetkülönbséget, kárpótlásul viszont megtudjuk, miért fütyül nálunk a közönség, és Domonkos csak azért is kifejti a forradalmak mozgásának három szakaszárólszőtt szeszélyes elméletét
Fekete
Na, Domonkos, hol tart a mi különbizottságunk az emberi természet tárgyában előterjesztendő téziseivel?
Domonkos
Kész vagyok.
Fekete
Ne bolondozz. Jó, hogy a többiek nincsenek itt. Az ilyesmit nem szabad elkapkodni. Hallottál te már olyat, hogy egy kiküldött bizottság határidőre, csak úgy ukmukfukk összedobjon egy jelentést?
Domonkos
Igazad van. A Lipót császár által jóváhagyott országgyűlési rendszeres bizottságok még Ferenc alatt is alig akarták abbahagyni az ülésezést. Hogy frissebb példát ne mondjak.
Fekete
Na látod. Még egy közönséges cikket sem szabad elkapkodni. Amikor boldogult úrfikoromban újságíró lettem, az első megbízatásomat fél óra alatt végrehajtottam, s a déli kezdéskor már vittem is a cikket szerkesztőmnek, a felejthetetlen Nyír Imrének. Belenézett, elkomorodott, s mindjárt visszaadta, mondván, hamar munka sohasem jó. Erre én bementem a gépírónőnkhöz, átírtam a cikk címét és kezdő mondatát, s megkértem, másolja le újra az első oldalt. Azután elsétáltam a moziba. Emlékszem ma is, a Szuvorov-ot adták. Micsoda remek színész játszotta a címszerepet! Ahogy mindjárt a film elején büszkén taposgatta csizmájával a francia trikolórt és a lengyel felkelők zászlaját… frenetikus volt! De hát, tempi passati, ez is elmúlt. Szóval, meg is vacsoráztam utána, s késő este az átgépelt, de javítatlan cikkel bekopogtattam Imréhez. Elégedetten bólogatott a kézirat fölött, s a végén kezet nyújtott: „Látod, fiam, mindjárt más az az írás, ha az ember egy kis munkát feccöl bele.”
Domonkos
De miért baj a gyorsaság?
Fekete
Aki gyorsan ír, sokat ír. Aki sokat ír, elveszi más elől a helyet. Esetleg a szerkesztő helyét is, aki egyáltalán nem ír már.
Domonkos
De aki hamar összevágja az írást, könnyen felszínessé válik.
Fekete
Így van. De én már hallottam olyat, hogy valaki négyévi munkával készített egy füzetet, és mégsem volt benne egyetlen eredeti…
Csabai
Sándorral jön. Szervusztok, urak. Megvagy a tézisekkel, Domonkos?
Domonkos
Nem akartam elkapkodni…
Csabai
Nagyon helyes. Hamar munka sose jó.
Domonkos
De kárpótlásul és az eddigi viták összefoglalójaként kifejteném elméletemet a forradalmak mozgásának három szakaszáról.
Csabai
A forradalmakét, általában? Nem vagy te erre illetékes. Különben is ma míszem van a politikától. Nagy míszem. Beszéljünk csak az irodalomról. Például az irodalomkritikákról. Mostanában oly sok remek cikket olvashattunk erről a témáról, s mi még nem fejtettük ki álláspontunkat.
Fekete
Érdekes volt Szabolcsi Miklós cikke a Népszabadság-ban: A kritika halála – halál a kritikára? Csakugyan, mintha kiveszőben volna folyóiratainkból az olyan kritika, amely valóban kritizál is. A dorongolás megszűnt, helyes, viszont… olyan cikkek kellenének…
Csabai
A cikkekről jut eszembe, gratulálok, Fekete. Remek dolgot írtál.
Fekete
Köszönöm. De… melyik cikkemre gondolsz, talán arra, amelyik nemrég a Kortárs-ban?…
Csabai
Dehogy. Arra a príma kis írásra a csehekről… A Magyar Hírlap-ban.
Fekete
Nagyon kedves vagy… És köszönöm… De sajnos nem érdemeltem meg a dicséretet. Azt a cikket egy másik Fekete Sándor írta.
Csabai
De hisz te is voltál újságíró.
Fekete
Csakugyan riportokat is írtam, még 44 decemberében, a miskolci Szabad Magyarország-ban. És később hivatásos és harcos zsurnalista is voltam. De ma csak a tudomány csarnokaiban működöm. Clio szelíd papjaként vagy inkább segédlelkészeként.
Csabai
És régen mi volt a másik Fekete Sándor?
Fekete
Azt hiszem, református pap.
Csabai
Szóval, amikor te írtál újságot, ő pap volt, most, hogy ő ír újságot, te vagy pap. Tiszta dialektika. Hiába. Hegel, az Hegel. De ez így zavart okoz. Valamilyen betűt kellene írni a nevetek elé. Ő református, te úgy tudom, katolikus vagy… legjobb lenne így: R. Fekete és K. Fekete.
Fekete
De én már kiléptem az egyházból. S különben sem zavar az egész. Sőt. A borbélyom megkérdezte egyszer, amikor egy borítékon meglátta a nevemet: „A kedves vendég az a Fekete Sándor, aki írogat?” Mondtam, hogy igen. Ettől kezdve tüntetően elém teszi a Magyar Hírlap-ot, s nem tudod elképzelni, mit művel megmaradt néhány szál hajam körül. Nem leszek bolond elveszíteni ezt a protekciót. Aki pedig a cikkeinket összetéveszti, az nyilván nem ismer bennünket, s ismeretlen emberek véleménye…
Sándor
Csak vigyázz, mert aztán egy nap eléd áll a borbély, hogy vetesd fel a kislányát a Zeneakadémiára. „Kicsit süket, de különben…”
Csabai
Ez a névazonosság mindenképpen zavart okoz. Folyóiratcikkeid alá írd azt, hogy F. S. irodalomtörténész. És egyáltalán, jó, hogy eszembe jut, a mi vitáinkban is tűrhetetlen, hogy például csak úgy per Komlós beszélünk az emberekről, holott két Komlós is van irodalmunkban. Tegyétek ki rendesen mindenkinek a keresztnevét, és adjátok meg kinek-kinek azt a rangot, ami megilleti. Hát szóval, térjünk vissza a kritikák körüli vitákra.
Sándor
A kritikáról nincs mit vitatkozni. A kritika a kenyérkereset egy formája. Jelenleg, szerencsére, meglehetősen veszélytelen formája. Legfeljebb a honorálásán érdemes vitázni.
Fekete
Szabolcsi Miklós nyíltan írt erről is. Tudod, mit fizet például az ITK egy recenzióért?
Csabai
Ezt utálom bennetek, ezt a földön mászó anyagiasságot. Hírből sem ismeritek a forradalmi önzetlenséget. Nem csoda azután, hogy némelyik író tücsköt-bogarat összehord, és senki nem csap az asztalra amúgy istenigazában. Igaza van Nagy Péternek… az irodalomtudományok doktorának, az a baj, hogy az írók valósággal terrorizálják a kritikusokat és a szerkesztőket!
Domonkos
És Nagy Péter egyéb korlátokat nem lát a kritika előtt?
Csabai
A hivatkozás helyeElőveszi az 1968. júniusi Kritiká-t. „Hogyan is állunk hát a kritika szabadságával ma és most nálunk? A társadalom felől nézve, mondhatni, ez a szabadság teljes: az alkotmány szabta határok között a kritika szabadon mozoghat – s kell-e ennél nagyobb szabadság a kritikusnak?” Világos beszéd.
Domonkos
Ezt az utolsó kérdést olvasd már fel még egyszer, olyan frappáns…
Csabai
„… kell-e ennél nagyobb szabadság a kritikusnak?” Nos, szerintem nem kell, sőt, azt merném mondani Nagy Péterrel szemben, hogy ez is sok. Oda kellene már csördíteni az ostor csípősebb végével!…
Sándor
A szabadság szubjektív dolog. Emlékezzetek Hamlet királyfi és Rosencrantz udvaronc disputájára: „… there is nothing either good or bad, but thinking makes it so…” Vagyis Arany János költő, tanár, szerkesztő és akadémiai titkár pontos szavaival: „… nincs a világon se jó, se rossz, gondolkodás teszi azzá…” Csabai sokallja a szabadságot, Domonkos talán kevesli, én meg mosolygok a szabadság közüli egész hűhón, mert a szabadság önmagunkban van, ha van, és nem korlátozható.
Fekete
Bármily meglepő, én egyetértek azzal a megállapítással, hogy kritikánk – természetesen tisztelet a kivételnek, s minden kollégám kivétel – roppant szereti bókba csomagolni kifogásait.
Domonkos
Ez más káposzta. Én még meglepőbbet mondok: jómagam Rényi Péterrel eszébe jut Csabai figyelmeztetése… az irodalomtudományok kandidátusával egyetértek abban, hogy olykor még kitűnő kritikusok is túlzásba viszik a rajongást, ahogy a Filmkultúra ankétján mondta.
Csabai
Ez persze mindig az adott műtől függ. Az anyáért például nyugodtan lehet rajongani.
Sándor
Vagy A per-ért meg A bukás-ért.
Domonkos
Hát vegyünk egy konkrét példát. Gyurkót már úgyis megharagítottam a múltkor, most már mindegy alapon megint őt említem példának, pontosabban Leninről írt könyvét.
Sándor
Mondd, kapsz te valamit Gyurkótól azért, hogy szüntelenül őt reklámozod?
Domonkos
Remélem, hogy a következő darabjának bemutatójára küld két potyajegyet.
Csabai
Ez a könyv mindenkinek tetszett.
Domonkos
El tudod képzelni, hogy épp Magyarországon és épp ma nemzeti egység alakul ki egy Leninről szóló mű értékelésében? De ez mellékes. Maradjunk a rajongásnál. Felolvasom Somlai Péter recenziójának egy passzusát a Kritika 1968. 4. számából: „A Lenin, október-t – a Népszabadság-ban és a Valóság-ban közölt bírálatoktól eltekintve – nem fedezték fel.” Itt mindjárt álljunk meg. Mi az, hogy eltekintve? Úgy hangzik ez, mintha azt mondanánk, hogy Amerikát Kolombusz Kristóftól és Amerigo Vespuccitól eltekintve még nem fedezték fel… Nem elég, ha egy könyvet a párt központi lapja plusz egy népszerű folyóirat „felfedez”? De menjünk tovább. Azt hinné az ember, hogy a többi lap fintorgott, fanyalgott, húzta a száját és a többi. Nem. Maga a recenzens is elismeri, hogy „a Társadalmi Szemlé-ben, a Kortárs-ban, az Új Írás-ban és máshol Gyurkó és könyve megkapta az összes elismerő jelzőt: »meggyőző«, »tartalmas«, »hiteles«, »igaz«, »mélyenszántó«, »őszinte«.” De ez nem volt elég a recenzensnek, mert hiszen úgy látja, hogy „az olvasó különös érdeklődése… nem befolyásolta a kritikusok zömét”. S egy kis célzás, végtanulságként: „A hivatásos bírák többsége feltehetően néhány olyan mű olvasása közben hagyta el szemüvegét, amit már előttük felfedeztek külföldi bírók. Pedig úgy látszik, a hazai pálya is tartogat még gólokat, s ha ilyenkor a bírók nem jeleznek, jogos a közönség füttye!” Egyetértek azzal, hogy olykor túl nagy a rajongás külhoni termékekért, de kétlem, hogy nálunk a közönség ez esetben oly nagy fütyülést csapott volna. Mondjátok, ti hallottátok ezeket a füttyöket?
Sándor
Arról tudok, hogy sokan fütyülnek az egész magyar kritikára, de arról nem tudok, hogy a Gyurkót dicsérő kritikusokat azért fütyülte volna ki a közönség, mert nem voltak elég lelkesek.
Csabai
Tény, hogy magyar szerző könyvének régen volt ilyen gyors és egyöntetű sikere. Kivétel nélkül minden orgánum megdicsérte, egyetlen picurka kifogás nem hangzott el, a szerzőt beválasztották egy jelentős ünnepély elnökségébe, József Attila-díjat is kapott… Pedig a szerző talán túlzottan is megértést tanúsít egynémely negatív figura iránt.
Fekete
Remélem, Domonkos, nem azt akarod mindebből kihozni, hogy a könyv nem érdemelte meg ezt a nagy sikert?
Domonkos
Isten ments… Én hallgattam volna, ha nem kell azt tapasztalnom, hogy némelyek minden mértéket túllépnek. Én szívből egyetértek mindazzal, amit a kritikusok a könyv igazi értékeiről írtak. S Csabainak válaszolva külön tetszett az, hogy bizonyos történelmi szereplők az eddig rájuk aggatott ördögmaszkok helyett végre emberi arcot viselnek ebben a könyvben. De nézzétek, egy ilyen téma feldolgozását többféleképpen is lehet mérni. Lehet viszonyítani ahhoz, amit eddig néhány dogmatikus meséskönyv elénk tálalt, de lehet például az olasz és francia marxisták legjobbjainak eredményeihez is, sőt, a mai valóság tényleges szükségleteihez is. Attól tartok, hogy egy-két barátunk jobbára csak az első viszonyításra alapozza az értékelését. Például az eddigi sémákhoz képest csakugyan merészen újnak tűnik az a fejtegetés, amely Lenin és Necsajev s általában a bolsevikok és terroristák összefüggéseit firtatja. De csak annak, aki nem olvasta a L’homme révolté-t.
Csabai
De Camus nyilván antikommunista célzattal von párhuzamot köztük, Gyurkó viszont épp a leninizmus igazolása végett.
Domonkos
Ez sem változtat azon, hogy Gyurkó ez esetben egy rég ismert összefüggést magyarázgat, s nem újdonságokat fedez fel. De igazad van abban, hogy Camus és Gyurkó szándékait megkülönbözteted. Hadd jegyezzem meg azonban, hogy a Lenin, október némely revelációnak tűnő közlését vagy ábrázolását marxista szerzők is megelőzték már, így például a kommunista Giuseppe Boffa La rivoluzione russa című könyve, a négykötetes huszadik századi forradalomtörténetben.
Csabai
Vagyis?
Domonkos
Ismeritek a perzsa népmesét a kakasról meg a hajnalról? Nem? Sejtettem. Szóval, a sah nem tudott aludni éjszakánként, s ezért utasította szakácsait, hogy amelyik kakas hajnalban kukorékol, abból kell délben levest főzni. Ám a kakas is észlény. Az ikszedik tarajos eltűnése után a ketrec lakói megsejtették az összefüggést a hajnal üdvözlése és a levesalanyok kiválasztása között, s a kukorékolásról áttértek a csendes turbékolásra. Ettől kezdve szépen híztak, gyarapodtak, de az országban akadozni kezdett az élet, mert hajnalonként nem keltek fel időben az emberek, kevesebbet dolgoztak, nőtt a selejt és a rosszkedv, csikorogtak a birodalom kerekei, végül is a nép elzavarta az uralkodót, s az új sah fokozatosan visszaállította a kukorékolási szabadságot. Ám a kakasok észlények. Bizalmatlanok voltak. Már régen feljött a nap, már a verebek is csiripeltek a pálmafákon…
Csabai
Perzsiában nincsenek is pálmafák.
Domonkos
…de az óvatos kakasok hallgattak. „Kukorékoljatok már! – kiáltotta az egyik alabárdos. – Azok közül válogatunk a levesbe, akik hallgatnak.” S ekkor a legfürgébb kakas nagyot kukorított, s ebből mindenki megértette… nem azt, hogy hajnalodik, mert azt úgyis tudták, hanem azt, hogy már szabad kukorékolni.
Csabai
Vagyis?
Domonkos
Vagyis nagyon jó dolog, hogy bizonyos tabukról végre szólni lehet, de csak módjával verjük a mellünket, mert a legtöbb hétpecsétes titkot tíz-egynéhány éve már a verebek is csiripelték, legfeljebb a kakasok még nem kaptak engedélyt a kikukorékolásukra.
Fekete
Kezeltesd a májad, mert túl nagy a hajlam benned a gonoszkodásra. És az áhított potyajegyet is könnyen eljátszhatod. Egyébként parabolád nemcsak rosszmájú, hanem sánta is. Az ilyen természetű engedélyek ugyanis sohasem olyanok, mint az útlevelek, amelyekben minden adatot pontosan kitöltenek. Az író tehetsége, kezdeményező ereje, érvelési készsége és ügyessége sokat nyom a latban, részben tőle is függ, hogy milyen tájakat tud bebarangolni, feltérképezni, s felfedezéseit el tudja-e fogadtatni. És ismerd csak el, hogy Gyurkó maximálisan kihasználta a kapott vízumot.
Domonkos
Ezen nem fogunk összeveszni. Én ugyan nem mindenben lelkesedem e felfedezői út eredményeiért, s szerintem a hagiográfia maradványai még fellelhetők a könyv főhősének sokban már újszerű arcképén. Egy bizonyos kultuszt szenvedélyesen elítél a szerző, de nem óvakodik eléggé egy másik véglet csapdáitól. És olykor szinte antinómiás ellentéteket szómágiával akar áthidalni, amiből a szép – nem ritkán igen szép – mondatok özönén kívül sok haszon nem származik. Fontos kijelentések bizonyítatlanul hangzanak el. A szerző megállapítja hőséről, hogy az „döntő kérdésekben” sohasem tévedett. Itt meg kellene csinálni az ellenőrző próbát: döntő kérdés volt-e például az imperializmus vagy a világforradalom problémája? Ha igen, igaz-e és mennyiben az a tétel, hogy „a veszteglés, a rothadás tendenciája” elkerülhetetlen a monopóliumok miatt, hogyan állunk „a technikai haladás mesterséges feltartóztatásának gazdasági lehetőségével”, különös tekintettel arra a szédületes technikai fejlődésre, amit az elmúlt években új ipari forradalomnak neveznek stb. Ami a közelinek látott világforradalom problémáját illeti, azzal kapcsolatban utalhatok Hobsbawm angol marxistának a már említett Rivoluzione russa című könyv elé írt tanulmányára. Lenin olyan gigászi alakja a proletárforradalom elméletének és gyakorlatának, hogy kibírná…
Csabai
A világforradalom kérdése, ellentétben az imperializmus értékelésével, már 17 utáni probléma, tehát nem tartozik Gyurkó témái közé.
Domonkos
Szerintem a bolsevik forradalom elválaszthatatlan volt a világforradalom perspektíváinak egy bizonyos megítélésétől, de ez mindegy most. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy nem szabad telhetetlennek lennünk. Örülünk Gyurkó könyvének. Az egész ügyet nem is tettem volna szóvá, ha nem példázna szerintem elég jellemzően egyfajta kritikai beállítottságot. A kritikának még az értékes művek esetében sem lehet feladata lelkesedési ügetőversenyek rendezése, hanem az elismerés mellett a követelmények további emelésére is gondolnia kell.
Fekete
Beszéltem az általad bírált recenzenssel, igen rokonszenves ember, azok közül az újabban nem túl gyakori fiatalok közül való, akik komolyan tanulmányozzák az elméletet. Nyilván az a cél vezette, hogy a dogmatikus torzulásokkal szemben az eredetekhez való visszatérés fontosságát hangsúlyozza…
Csabai
Unlak benneteket ezzel az állandó politikai szószátyárkodással. Legalább baráti körben kapcsolódhatnék ki egy kissé…
Domonkos
Pedig most akartam előadni a forradalmak fejlődésének három szakaszára vonatkozó…
Csabai
Itt van például Jancsó új filmje, a Fényes szelek, beszéljünk inkább arról.
Fekete
De hiszen még nem is volt meg a premier.
Csabai
Na és? Már mindenki erről vitatkozik. Kész frontok vannak, pedig csak egy-két ember látta… No jó, beszéljünk arról, amit láttunk. Hohó, hát a Marat haláláról nem is értekeztünk, csak akartunk, de Domonkos félrevitt minket. Nekem nagyon tetszett. Hédi mindig új tud lenni.
Fekete
Azt hiszem, ez volt az első előadás, amelyben ilyen rendkívüli dramaturgiai funkciója volt a mozgásnak, a koreográfiának. Azóta egy egész más darabban, az Egyetemi Színpad által igen modernül megrendezett A pokol nyolcadik köre című játékban láttam hasonlót, sokkoló hatást tudtak elérni az ütemes, felfokozott mozgással. Azt mondják, a Fényes szelek-ben is a koreográfia lesz a fő film-nyelvi érdekesség.
Domonkos
Engem a Marat-ban legjobban Napóleon felfogása érdekelt.
Csabai
De hiszen Napóleon nem is szerepel a darabban…
Domonkos
Dehogynem, ő a főszereplő. A charentoni elmegyógyintézet Marat-ja, Sade-ja, álmatag Saroltája vitatkozik a szabadságról, az erőszakról, felidézik a forradalom színjátékát, de mindez csak még jobban kiemeli a nagy történelmi szimfónia főmotívumát, a császár rendjét képviselő ápolók gumibotjának csattogását. A forradalom elkerülhetetlenül ide torkollott. Marat és ellenfelei különböző felfogásban ugyan, de mind a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség eszméit akarták megvalósítani. Önámító jelszavaikra objektíve azért volt szükség, hogy – Marx bölcs szavaival – a harcok „polgárian korlátolt tartalmát” önmaguk előtt is elrejthessék, és szenvedélyeiket a nagy tragédia történelmi magaslatán tartsák. De a külső és belső nehézségek hamar próbára teszik a fennkölt eszméket. Dúl a hatalmi harc, s a demokrácia jegyében kirobbanó forradalom egyre kevésbé tudja biztosítani a demokráciát – még a saját harcosai számára sem. Robespierre, aki kezdetben a halálbüntetés ellen szavalt, hamarosan nyaktiló alá küldi még barátait is… Az adott feltételek közepette e véres kavargás vagy megsemmisítette volna a forradalmat, vagy… ami történt, átcsapott a bonapartizmus mítosszal elegy terrorjába. Sokan dicsőítik Napóleont, mint félistent, mások gyalázzák, mint a forradalom likvidátorát. Igazában Napóleon nemcsak felszámolta a forradalmat, meg is valósított belőle annyit – amennyit akkor lehetett. A bonapartizmus a forradalom akkor egyedül lehetséges tartalmának szükségszerű formája.
Sándor
Tehát az enghieni herceg ocsmány tőrbe csalását és meggyilkolását is díszítsük fel a történelmi szükségszerűség becsületrendjével?
Domonkos
Szükségszerű csak annyi volt, hogy a régi rend hívei, a royalisták és a forradalmi eszméket naiv tisztasággal szó szerint értelmező, vagyis az adott viszonyok közt megvalósíthatatlanra törekvő jakobinusok ellen létrejött a bonapartizmus. E kereten belül az egyéni gaztettekként is elkönyvelhető gyilkosságok már…
Sándor
Szóval, mentegeted Napcsit, éljen a császárkultusz!
Domonkos
Nem mentegetem, csak magyarázom, halottaknak sem bíráiul, sem védőügyvédeiül nem szegődöm. Élőknek sem…. A kultusz éppoly idegen tőlem, mint az antikultusz. De a nép csakugyan mentegette Napóleont, emlékezzetek a 100 nap káprázatára. A franciák milliói valahogy megérezték a császárban a történelem emberét.
Sándor
Mert hízelgett nacionalizmusuknak.
Domonkos
…Másképpen alakult a helyzet azokban az országokban, ahol nem belső szükségszerűség hozta létre a bonapartizmust. Spanyolországtól a Cisalpin Köztársaságig sokféle fokozata volt az ellenállásnak, de Napóleon sehol sem tudta tartósan megnyerni a nép többségét, ez tény. A legtisztább elmék, Goethe, Hegel, Foscolo, Batsányi már akkor is tudták azt, amit Marx és Engels később nemegyszer hangsúlyozott, hogy a napóleoni megszállás milyen kedvezően hatott több ország társadalmi fejlődésére, de a közvetlen népi gondolkodás, amely a nagy távlatokat nem ismerte, s amely… monsieur Sándor… természeténél fogva nemzeti szellemű… eltért a hegelek felfogásától, kivált ott, ahol a megszállók úgy viselkedtek, mint Spanyolországban, vagy ahol túl kirívóan csalták meg a nemzeti reményeket, mint Lengyelországban. Mindenesetre konfliktus keletkezett a nemzeti és társadalmi haladás között, s Wajda Légió-ja szerénytelen véleményem szerint azért a legnagyobb történelmi filmje a népi demokratikus országoknak, mert ezt a konfliktust tárgyilagosan és mégis elsodró szenvedéllyel tudta ábrázolni…
Csabai
Akkor miért vágták le a filmet a legjobb kritikusaink? Egy Fűz Vera, egy Nemes Fűz István és egy B. Szomorúfűz László?
Domonkos
…ellentétben néhány, objektivistának aligha csúfolható filmmel, amelyben Napóleon csupán ostoba pojáca, s nem a franciák a haladás képviselői – mondjuk, a XVIII. század végi Olaszországban –, hanem a hóhér Ferdinándot trónjára visszasegítő cári csapatok. Összefoglalva tehát: a bonapartizmus szükségszerűségének felismerése nem jelenti sem azt, hogy minden gaztettet igazolnánk, sem azt, hogy a bonapartizmus exportját ugyanúgy ítéljük meg, mint franciaországi szerepét. Bátorkodom ez utóbbi különbségre nyomatékkal felhívni a figyelmet. De menjünk tovább. Napóleont leverték. Fel tudták számolni azt, ami a forradalom „reális tartalma” volt? Nem. A Bourbonok restaurációja ellenére, egy-két pótforradalom segítségével lassan, de legyőzhetetlenül megszilárdul az új, az, ami az első forradalmat létrehozó társadalmi fejlődés „polgárian korlátolt tartalma” volt. A pótforradalmak során keletkező zűrzavar átmenetileg megint kedvez a bonapartista megoldásnak, de ez már nem az „igazi”, mert a bonapartizmus anakronizmussá vált, s ezért az új Napóleonra nem egy tragikus waterlooi vereség, hanem a szégyenletes sedani véres komédia vár. Ekkor írunk 1870-et. Vagyis nyolc évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség fennkölt eszméiből a polgári demokrácia ma is élő, tartós valósága legyen, de ez a fejlődés bekövetkezett. Be kellett hogy következzék. Ez egyszersmind a francia forradalom három szakaszának rövid vázlata: 1. Kezdeti szakasz, az eszmék közvetlen és azonnali megvalósítására irányuló kísérletek, 2. A belső és külső nehézségek által létrehozott bonapartista szakasz, 3. Az eszmékből megvalósítható reális mag érvényesülése, a forradalom demokratizálódása. És ez egyszersmind az én higgadt, szomorú, de megrendíthetetlen optimizmusom történelmi alapja.
Sándor
Domonkos, optimizmusodon mosolygok, de ez sem változtat azon, hogy időnként kedvellek. Különösen akkor, amikor rettenetesen hadakozol az allegóriák, parabolák ellen. Szent Domonkos, amint legyőzi az allegóriák sárkányát… félelmetes látvány.
Domonkos
(…)
Fekete
(…)
Csabai
Hosszú hallgatás után. Nagy (…) vagy te, Domonkos. Akárcsak Móricka, neked is mindenről az jut eszedbe. Csak a te az-od nem az, hanem am-az.
Sándor
„All the world is a stage…” Az egész világ színpad, ahogy a jeles brit mondá. Domonkos elvégezte magában, hogy miközben annyian megcsömörlöttek a politikától, a világboldogítástól, a szemináriumi dumától, ő csak azért is, der Welt zum Trutz, homo politicus marad, azaz zoon politikon, un homme engagé, nem pedig egy átlagos desilusionado. Szemünkbe vágja, hogy ő a sztalnoj cselovjek ennyi puhagerincű között. Meg kell értenünk, ez most az ő szerepe… A Makacs Világtalant játssza, aki nem akarja meglátni, mi van kiírva minden kapura: „Lasciate d’ogni speranza…”
Domonkos
Egy… kettő… három… kilenc nyelv szavait szedted össze, hogy a szerepjátszás sovány kis elméletét megtámogasd. Micsoda pazarlás. Hát vedd tudomásul; hogy „it ürür, kerván gecser”.
Csabai
Ez mit jelent?
Domonkos
A kutya ugat, a karaván halad.
Csabai
Hogy jön ez ide?
Domonkos
Azt még én sem tudom. De nem akartam elmaradni Sándor mögött, meg kellett mutatnom, hogy én törökül is tudok.
Fekete
Jól megy neked a török?
Domonkos
Ez az egyetlen mondat, amit ismerek. De ez nem baj. Lapozd csak fel… Fűz Kunigunda kritikáit, hányszor fogod tapasztalni, hogy teljesen értelmetlenül és céltalanul idézget minden indogermán nyelven, holott köztudomású, hogy egyiken sem tud rendesen. Egyébként ez a szerepjátszás. Amikor olyannak mutatjuk magunkat, amilyenek valójában nem vagyunk. Amikor színészkedünk.
Sándor
Komoly emberek szerint épp ebben a szerepjátszásban van az emberi egyéniség kulcsa. Ember és szerep, miként Németh László már évtizedekkel előbb kifejtette. és Horváth János, aki egész Petőfi-elemzését erre a fogalomra építette fel.
Domonkos
Németh és Horváth nem egyformán alkalmazza a fogalmat. Miként egy közeli barátom emlékeztetett rá a Kritika 1969. 2. számában, a fiatal Németh azonosította az embert és a szerepet; „Van az ember, és van a szerep, amelyet vállalni tud. Az egyik csupa takart mélység, a másik csupa világ felé fordított felület, és mindkettő mi vagyunk.” Ember és szerep, ember és küldetés konfliktusai a későbbi Németh-műveket jellemzik, ide most nem tartozó okok következtében. De Horváthnál már az elmélet első jelentkezésekor is kettéválik ember és szerep, s ez utóbbival szemben tudósunk nem is titkolt ellenszenvet érez.
Fekete
Aminek következtében Petőfi legszebb forradalmi versei erkölcsileg-esztétikailag kisebb értékű művekké válnak Horváth szemében. De ezt már Pándi cáfolta, s azt hiszem, legbőszebb ellenfelei is elismerhetik, hogy ebben a vonatkozásban neki volt igaza Horváthtal szemben, bármilyen jelentősnek tekintsük is egyébként Horváth Petőfi-könyvét. De félek, hogy ez csakugyan nem tartozik ide, elvont filoszdolgokba bonyolódunk.
Domonkos
Ne gondold. Annak, amit Németh, s főleg, amit Horváth komoly szinten kifejezett, van egy köznapi, hogy úgy mondjam, presszóváltozata is, amely igen népszerű napjainkban… Hogy is érzékeltessem… Szóval, ülnek némelyek a Pálma presszóban… azaz, a pálmafák alatt… kellemesen hűsölnek. Látják, hogy a forró homokban közeledik egy fáradt karaván. Homályosan úgy érzik, mintha nekik is ott kellene poroszkálniuk a kókadt tevék mellett, de persze semmi kedvük az egészhez. A homok forró, s ki tudja, mi érheti az embert útközben. Természetesen – ez az emberi lélek törvénye – nem fogják bevallani maguknak: „Ejnye, de lusta kutya vagyok én.” Ehelyett felkiáltanak: „Nézzétek már a tevéket, karaván, ebben a hőségben! Elment ezeknek az eszük? Nyilván feltűnési viszketegségben szenvednek! Azt akarják, hogy mindenki őket csodálja! Teljesen nyilvánvaló… hogy szerepet játszanak!” Hát így, körülbelül így beszélnek az árnyékban kellemesen és kockázat nélkül lustálkodók. De ez sem változtat azon, hogy „it ürür, kerván gecser”. Mert a karavánnak haladnia kell.
Sándor
Nézd, Domonkos, megbízható források szerint Andersen már meghalt. Te is abbahagyhatnád kisded meséidet, amelyekkel senkit sem győzhetsz meg.
Csabai
Szerepjátszás… van itt valami, csak tudnám, mi. Olvastam az És-ben egy jó kis kritikát Németh Széchenyi-jéről. Már a címe is irtó szellemes volt: A döblingi komédiás.
Domonkos
A darabban valóban harangoznak valamit a komédiázásról, de hitem szerint a Blick írójáról, a döblingi mártírról ebben a modorban nem illik értekezni…
Fekete
Ne kötözködj a lappal. Igen érdekes, olvasmányos, minden héten megjelenik, és…
Domonkos
De hiszen korábban te is….
Fekete
Korábban… Amikor ebben vagy abban a folyóiratban elpötyögtettem egy kritikát… lehet, hogy itt-ott megcsipkedtem a lapot, mert akkor még nem féltem.
Csabai
Akkor ki védett? Jelzem, én mindig sejtettem, hogy áll valaki a hátad…
Fekete
Nem féltem, mert tudtam, hogy egy háromezer példányban elkövetett csipkelődést nem fognak visszaadni, hiszen akkor húsz-harminc ezer példányban tennék közre, hogy én mit írtam. De ma már egészen más a helyzet.
Csabai
Szó van arról, hogy kapsz egy nagy példányszámú orgánumot?
Fekete
Ne hülyéskedj. Arról van szó, hogy most már én is szerző leszek… a ti segítségetekkel… ha szümpozionunk megjelenik. Nem haragíthatjuk magunkra a szerkesztőket! Nem tűnik fel neked, hogy egy hetilap vagy folyóirat szerkesztőivel egyetlen okos író sem húz ujjat? És különben is, az utóbbi időben megszerettem az És-t. Fontos társadalmi rétegek orientációiról kapok benyomásokat a lap révén… és…
Domonkos
Hej, de elmaradt taktikád van. Ha az ember egy könyvet készül megjelentetni, s attól tart, hogy ez vagy az le fogja vágni, előzze meg, s a könyv piacra dobása előtti hetekben eresszen meg egy vaskos kritikát az illető kritikus vagy a lap ellen. Ezek után az illető személy avagy orgánum így fog gondolkodni: „Ha kinyírom, mindenki azt fogja pofázni, hogy bosszút akarok állni, ha hallgatok, kárörvendve fognak vigyorogni, nézd, hogy lapul, mint aki becsinált… Legjobb lesz, ha megdicsérem. Mindenki ámulni fog nagyvonalúságomon és tárgyilagosságomon.” Ez a taktika, fiú.
Fekete
Te, ha tényleg így lenne… akkor most őszintén meg fogom mondani a véleményem arról, hogy szerintem ki az a… nem… mégsem merem. Hátha nem százszázalékosan biztos a te taktikád.
Sándor
Széchenyi szerepjátszásáról volt szó, kedves kávénénikéim. Amelyben nemcsak a szellemes kritikusnő nevezi komédiásnak a Blick szerzőjét, hanem ő maga is. A dráma hőse is azt veti a saját szemére, hogy „a szeszély súgókönyve szerint komédiázza a hazafit, összeesküvőt, bolondot…”
Domonkos
Egy színpadi hős keserű öngúnnyal kimondott szavait a dráma és a lélektan törvényei értelmében nem illik szó szerint vennünk. Ilyen alapon a dán királyfi tragédiájáról ezen a címen írhatnánk kritikát: „A helsingöri gazember.” Hamlet ugyanis, mint ismeretes, így fakad ki önmaga ellen: „Ó, mily gazember s pór rab vagyok én!” Az évődést félretéve: az egész darab cáfolata annak, hogy Széchenyi „a szeszély súgókönyve” szerint cselekszik. Ez a dráma ugyanis épp azért tragédia, és nem komédia, mert kezdettől fogva érezteti velünk az író, milyen végzet készülődik az eseményekben. A hős nem szeszélyből, hanem egy sakkozó logikájával választja a halált. Amely éppen ezért nem is valami elkomédiázott szerep utolsó nagy jelenete, hanem egy történelmi sorsszerűség beteljesedése.
Fekete
Jó, jó, de minek ilyen nagy feneket keríteni a kritikusnő…
Domonkos
Már rég nem róla van szó. Itt egy elmélet jelentkezik, ki tudja, már hanyadszor, azzal a céllal, hogy diszkreditálja a forradalmi cselekvést. Aki hisz, aki tesz, aki kockáztat, az mind színész, tiszta ember csak az, aki legyint, aki mosolyog, aki köp az egészre. Pedig, ha van szerepjátszás, leginkább fordítva van: sokszor a kiábrándultság, az érzelmeket visszafojtó „felvilágosultság” nem más, mint puszta szerep… Somogyi Tóthnak volt egy kedves rádiójátéka erről az érzelmi öncsonkításról…
Sándor
Könyvet vesz le a polcról. Akkor figyelj ide kicsit: „Az ember mint személyiség, történeti képződmény, és legjobban az általa végzett és megtestesített szerepek kategóriáiban érthető meg. Ezeket a szerepeket az határozza meg, hogy az ember milyen típusú társadalmi intézmények között született és nőtt fel… Emlékezetét, idő- és térérzékét, megfigyeléseit, motívumait, önmagáról alkotott elképzeléseit, lélektani funkcióit a társadalom által felkínált szerepek közül általa interiorizált szerepek különleges rendszere alakítja ki és irányítja… Az ember integrálódása más emberekkel – vagyis azok a szerepek, amelyeket az ember betölt – adják a kulcsot a személyiség kategóriájának megértéséhez: a személyiség azoknak a szerepeknek a kombinációjából áll, amelyeket az ember betölt.” Lásd: Hans Gerth-C. Wright Mills: Character and Social Structure II. 80. l. Idézi, méghozzá teljes egyetértéssel, a lengyel Zygmunt Bauman: „Általános szociológia” c. művének 483. lapján. Kossuth Kiadó, 1967. Csak ennyit akartam mondani.
Domonkos
Nagy tisztelője vagyok a szociológiának, kivált, ha a társadalom tényleges szerkezetének, csoportjainak, mozgatóerőinek vizsgálatában újat, tényszerűen igazat ad. Az elméleti általánosítások, törvényszerűségek, elméletek iránt már bizalmatlanabb vagyok. Az egyik véglet az, amely nálunk dúlt évtizedeken át, s amelyet Hegedűs András kitűnően jellemzett a „tört. mat.”-ról szóló tanulmányában. A másik véglet a nyugati szociológiában dúl. Igen sok ott az egyetem, sok a folyóirat, bőven terem a szociológus, filozófus s más társadalomtudós. S ha már valakinek a jó isten tanszéket, lapot adott, előbb-utóbb önálló elméletet is fog adni hozzá. Néhány kellően kitekert latin és görög szó, egy-két matematikai képlet, pár tucat statisztikai táblázat s türelmes ülőpárnák segítségével hamar össze lehet dobni egy új szociológiai teóriát, amely megkülönböztethető mértékben eltér attól a mintától, amelyet a felfedező valójában plagizál. A többi már csak kiadói reklám és sajtókampány dolga. Ezért is születik Nyugaton hetenként egy-egy új filozófiai, szociológiai és egyéb iskola.
Sándor
Te is tudod, hogy Wright Mills komoly ember. Azzal, hogy a sarlatánság kétségtelen jelenségeit igyekezted karikírozni, még nem feleltél az általam felolvasott idézetre.
Domonkos
Nem is akartam. Én ugyanis nem értek a szociológiához. Nincs is olyan becsvágyam, hogy mindenhez értsek, miként az a férfiú, aki a nyelvtudománytól kezdve a marxizmus-leninizmuson és a hadászaton át a citromtermesztésig mindent megújított, s miként tanítványa, aki a helyes fáslihordástól a nagy ugrás tudományáig mindenben csalhatatlan. S nem akartam belemenni ebbe a vitába azért sem, mert a szerepeknek ez az elmélete nem azonos a nálunk közkeletű felfogással. Nálunk e fogalomnak pejoratív értelme van: valaki megjátssza magát valaminek. Mills, Merton és a többiek műveiben a szerep egy társadalmi elvárás következtében objektíve determinált viselkedést jelent, nem tartalmaz pejoratív mozzanatot stb. De ha már idáig jutottunk, add ide a könyvet… „Ezeket a szerepeket az határozza meg, hogy az ember milyen típusú társadalmi intézmények között született és nőtt fel…” „Statisztikailag az emberek életrajzának bizonyos elemei alapján – ismerve azoknak a csoportoknak és szervezeteknek a jellegét, amelyeknek befolyása életútja során hatott rá – nagy valószínűséggel meg lehet határozni személyének lényeges alkotóelemeit és az általa követett magatartásmintákat.” Nem, Sándor, ez a szerepelmélet még ebben a higgadt-tudományos formájában sem nyugtat meg. 1. Tekintettel arra, hogy maga a szerep fogalma a színházból származik, elkerülhetetlenül magában hordozza a kettősséget, a színész és a szerep kettősségét, s ez nagy zavarokat okozhat a részletekben. A behaviour-iskola gyengéit azzal nem tüntetjük el, hogy a viselkedés helyébe egy még félreérthetőbb fogalmat iktatunk, a szerep-et. 2. A társadalmi determináció kétségtelen erejét vulgárisan eltúlozzák Mertonék. Én felsorolhatom nektek több tucat olyan ismerősömet, akik ugyanúgy munkáscsaládból születtek, mint én, ugyanazon „csoportok és szervezetek befolyása” alatt álltak, mint én, egyforma „elvárásoknak” voltunk kitéve – s mégis… Szűzanyácskám, de messzire kerültünk egymástól! Bauman el is ismeri, hogy az egyes egyénekre „nemigen” alkalmazható ez a módszer… Akkor ne is erőltessük. A szociológusok használják ezt a fogalmat úgy, ahogy akarják, ismerkedjünk csak meg minden új nyugati és nem nyugati iskolával, de a mi vitánkban… amikor is arról van szó, hogy érdemes-e élni és küzdeni, ne gyere nekem, Sándor, a szerepjátszási elmélettel, mert ez az elmélet mai tudományos formájában mást mond, mint amit te akarsz bizonyítani vele, másrészt magát az elméletet sem ártana kicsit jobban bebizonyítani, mielőtt ilyen széleskörűen alkalmazzuk… a küzdők diszkreditálására.
Csabai
Fáradt vagyok kicsit, az egészből nem sokat értettem.
Domonkos
Nem fáradt vagy, hanem (…).
Csabai
Ezt mondtad nekem?
Domonkos
Igen. Mert folyton csak reprezentálsz, előadsz, ülésezel, konferenciázol, utazol, és évek óta nem láttam könyvet a kezedben. A saját könyveiden kívül.
Fekete
Ne nevelgessük egymást. Annyiban megállapodhatunk, hogy a társadalmi küzdés értelmetlenségét azzal aligha lehet bebizonyítani, hogy a küzdelmet szerepnek minősítjük.
Domonkos
És vigyázzunk a bűvös szavakkal. A flogiszton óta rettenetesen szeretjük elkeresztelni az ismeretlen és érthetetlen dolgokat: libido, halálösztön, frustratió modell, struktúra, jel… Rengeteg a fogalmunk, de nem mindegyik mögött áll igazi ismeret.
Csabai
Ez a vita is azt mutatta mindenesetre, hogy az emberi természetre vonatkozó elméleteket már rég át kellett volna tekintenünk. De nem tudunk előrehaladni, ha a különbizottságunk alszik, s nem dolgozik.
Domonkos
Te mondtad, hogy hamar munka sose jó.
Csabai
Mondtam… mondtam. De azóta rájöttem, hogy csak sértegetni tudod az embert, a munkából meg kivonod magad.
Fekete
Határozatunk tehát:
A különbizottság gyorsítsa meg az egységet előremozdító kérdések elmélyült vizsgálatát.
melynek során felmerül a kérdés, el kell-e égetni a lutheránusokat, de ekkor a szümpozion kicsit már áporodott légkörébe keserű kacajjal belesüvít a friss keleti szél, ám Gaius linius Domonkost még ez sem ejti kétségbe
Csabai
Annyit dumálunk erről a Robespierre-ről, bele akartam hát nézni az Emlékiratai-ba, de nincs új kiadása.
Domonkos
Talán azért, mert emlékiratai sincsenek.
Csabai
De hiszen régen, a Phönix-kiadásban…
Domonkos
Régen… Régen dédnagyapám is volt. De Robespierre régen sem írt emlékiratokat. Az ilyesmihez, miként napjainkban örvendetesen szaporodó példák bizonyítják, némileg nyugodtabb légkör kell… s az sem árt, ha az ember már megöregedett. Amíg fiatal, inkább halmozza az emlékeznivalókat.
Csabai
De még nemrégiben is, egy különben szép könyvben úgy ábrázolták Robit, amint éppen írja az Emlékiratai-t.
Sándor
Ebből is láthatod, milyen fölösleges az a nagy lektorálgatás meg szakmai ellenőrzés. Csak a sok idő megy el vele.
Fekete
Ezt nem merném mondani. A szerkesztőknek először is óvniuk kell nyelvünket…
Domonkos
Olvasom például az egyik irodalmi folyóiratunkban… a következő szöveget: „Már a XIX. században sem volt racionálisan felvethető, hogy a szuverenitás minden részletkérdésben megtárgyalásra kerüljön…” stb. A KGST és a szuverenitás kérdését elemző cikk átütő logikai ereje feltehetően fokozódott volna, ha „megszerkesztésre került volna”.
Fekete
…azután mindig akad egyéb javítanivaló is. Én nagyon hálás vagyok például a Móra Kiadónál működő szerkesztőmnek és szaklektoraimnak. Az ötvenes évek elejéről örököltük a lektorellenes hangulatot, pedig már akkor is igazságtalanság volt a kezet okolni olyasmiért, amire a fej adott utasítást. De azzal egyetértek, hogy valamit változtatni kellene a szisztémán: az egész élet már-már elviselhetetlenül felgyorsul, s közben a könyvkiadás elképesztően meglassult, s a rengeteg ellenőrzés után mégis sok a sajtó-, adat- s egyéb hiba.
Domonkos
Gondoljátok csak meg: százhúsz-egynéhány évvel ezelőtt, egy januári napon megjelent Pesten egy bizonyos hírlap. Egyik olvasója, egy ingerlékeny férfiú annyira begerjedt a laptól, hogy dühében könyvet írt ellene, eléggé vaskosat. A szerkesztő elolvasta a könyvet, szintén felszaladt a pumpája, s ellenkönyvet írt. S tudjátok, melyik év januárjában jelent meg a lap?
Sándor
1841-ben. És a Kelet népe szintén. És a Felelet gróf Széchenyi Istvánnak dettó. S mindez a kézi szedés korában! Képzeljétek el ezt a históriát mai változatban!
Domonkos
Ott kezdődik, hogy az Ingerlékeny Férfiú el sem olvassa a hírlapot, ha mégis, legyint, s nem ír. Ám ha ír, s könyvre fakad az újság ellen, nem adják ki könyvét. Vagy ha mégis, amíg jóváhagyják, lektorálják, megszerkesztik, csodálatos gépekkel kiszedik, korrigálják, bekötik, annyi idő telik el…
Sándor
Hogy az ellenkönyvre már nem is kerül sor, mert a megtámadott szerkesztő addigra már régen vagy miniszter, vagy kulturális attasé …iában.
Csabai
Isten, bocsásd meg nekik, nem tudják, mit beszélnek. Emberek, az ellenőrzést nem oldani kell, hanem szigorítani. És csak semmi kapkodás! Ha Széchenyi sem rohan könyvet írni, vár egy kicsit, mondjuk, csak hét évet, minden megváltozik, s nem is jut eszébe bántani Kossuthot, aki addigra minisztertársa lett… Nem hajt minket a tatár. Egy jó írás tíz év múlva is jó, a rosszat meg nem kell kiadni.
Sándor
Éljen Horác, aki már kétezer évvel ezelőtt lefektette könyvkiadásunk alapelvét: „Nonum prematur in annum!”
Domonkos
De ki dönti el, mi a jó?
Csabai
A marxizmus–leninizmus alapján bármelyik értelmes ember.
Sándor
Nem tűnik fel neked, Csabai, hogy milyen sokféle ember tartja magát a marxizmus–leninizmus egyedül hivatott interpretátorának? Nekem feltűnt. S ha már merő véletlenből ez is szóba került itt, meg is mondom: pesszimizmusom egyik forrása épp ebből a helyzetből buzog fel egyre bőszebben. A kommunizmus egymás ellen acsarkodó irányzatainak látványa hitetlenséget és kiábrándultságot szül.
Csabai
A hozzád hasonló ingatag kispolgárban, aki folyton-folyvást azt lesi, mivel tudja az eszmei közönyét kicsit megtámogatni. És persze felelősek azok a gyászteoretikusok is, akik a marxizmuson belüli „irányzatokról” cikkeznek. Amikor Márkus György meg Tordai Zádor elkezdett példálózni a marxizmus különböző irányzatairól, valaki jól be is olvasott nekik… nagyszerű cikket írt… de kár, hogy már nem emlékszem a szerző nevére… Lehet ugyanis, hogy többféle kommunista, azaz önmagát kommunistának nevező irányzat közül kell választanunk, de nyilvánvaló, hogy a mienk az igazi.
Sándor
Éppoly nyilvánvaló, mint az, hogy négy évszázaddal ezelőtt Európa minden katolikusa, lutheránusa, kálvinistája, unitáriusa, anabaptistája szentül hitte, hogy egyedül az ő felekezete hirdeti az igazi kereszténység igéit, s a többi a Sátántól való. Te is legszívesebben határozatba hoznád: „Lutherani comburantur…” A lutheránusok megégetendők…
Csabai
Most már elég. Engem itt csak furtonfurt sértegetnek, elmegyek. Titeket már megfertőzött a burzsoá ideológia. Annyit sem vesztek észre, hogy ma az amerikai pénzen hizlalt nyugati propagandaszervek is az „igazi marxizmust” propagálják.
Domonkos
De észrevesszük, s jót nevetünk rajta.
Csabai
Ha az amerikai kapitalisták oly nagy hívei az „igazi” Marxnak, kivált az „ifjú” Marxnak, miért nem valósítják meg tanait az Egyesült Államokban? Miért prédikáltatják az „igazi marxizmust” épp nekünk?
Domonkos
Politikai cselből teszik, öregem, efelől nem lehet kétségünk. Rájöttek, hogy a magyar földbirtokosok rövidhullámon sugárzott sirámai nem fakasztják könnyekre a magyar dolgozókat. De valamiről neked sem szabad megfeledkezned. Ha félelmünkben mindig az ellenkezőjét tesszük annak, amit ellenségeink ajánlgatnak, akaratlanul is az ő kezükbe adjuk át a gyeplőket. Ha azt akarják, hogy balra kanyarodjunk, akkor jobbra igyekeznek rángatni. Ha azt akarják, hogy nálunk egy korlátolt, fafejű és vaskalapos dogmatizmus kerekedjék felül, mert számukra az a veszélytelen ellenfél, akkor elkezdik dicsérgetni az újító szellemű kommunistákat, hátha nálunk rögtön kiátkozzák, mondjuk, Gyuri bácsit, ha azt akarják, hogy nálunk maradjon meg egy régi, elavult, anakronisztikus gazdasági szerkezet, dicsérgetni kezdik az új mechanizmust, hátha nem vezetjük be. De látod, elkezdtük, annak ellenére, hogy annak idején ezt egész más helyekről is ajánlgatták nekünk. Így hát a marxizmus igazi, korszerű értelmezésétől sem szabad idegsokkot kapnunk pusztán azért, mert olyan szájakból is árad felénk hasonló szöveg, amely szájak egy-két évtizeddel ezelőtt…
Fekete
No, elég lesz, Domonkos. Tisztázzuk végre, hogy ma miről vitatkozunk.
Sándor
Javaslom, hogy most menjünk haza, s egy külön vitát hívjunk össze annak eldöntésére, hogy miről is kellett volna vitatkoznunk.
Csabai
Én azon sem veszek részt, amíg Domonkos nem kér bocsánatot tőlem. Büszkén távozik.
Sándor
Mi baja ennek?
Domonkos
Meg kell értenünk, ma különösen ingerlékeny. A fia ugyanis, aki első éves bölcsész, napok óta nem ment haza, s ma végre levelet írt apjának… s abban leopportunistázta barátunkat. S aláírás helyett csak ennyi állt a levélben: „A keleti szél legyőzi a nyugati szelet.”
Sándor
Meg kellene hívnunk az ifjú Csabait legközelebbi szümpozionunkra.
Domonkos
Hívjuk meg most, melegében. Úgyis arról volt szó, hogy meg kell-e égetni a lutheránusokat. Vegyük úgy, mintha máris itt volna.
Sándor
Ez nem reális.
Domonkos
Modernista regényeid felett csámcsogva miért nincs ilyen fene nagy realizmusigényed?
Fekete
Ezen ne múljon. Zeuszként dörzsölgetni kezdi a homlokát. Amikor már nagyon vörös…
Ifj. Csabai
Pallasz Athéneként megjelenik, de ő nem glaukopisz, inkább kissé ferde szemű, s a rémületet keltő Medúza-fős pajzs helyett kis piros könyvet tart a kezében, ám Sándorban már ez is rémületet kelt. Nincs dolgom magukkal. Gúnyosan kacag. Az ilyen emberekkel szemben nem a kritika fegyverét, hanem a fegyverek kritikáját kell alkalmazni.
Domonkos
Csak annyit szeretnénk megtudni, miért hagyta el édesapját, aki barátunk…
Ifj. Csabai
Apám valamikor forradalmár volt, kastélyokat foglalt el társaival, hogy népi kollégiumokat szervezzenek bennük, s visszapofázott a miniszternek is… Ha a Belvárosban tüntettek, ütemesen zúgva, hogy „Bur-zsuj-negyed-jaj-lesz-ne-ked!”, a kávéházak söpredéke ijedten iszkolt el előlük… s ma? Ha főnöke a legsilányabb hülyeségeket mondja, lelkesen helyesel, mert nem akarja elveszíteni az állását. Volt eset, hogy egyik napról a másikra az ellenkezőjét kellett mondania, mint addig, de a kellő adag lelkizés után engedelmeskedett… Tizenöt éve most először gerjedt be, mert azt hallotta, hogy a Fényes szelek – amelyet még nem is látott – „gyalázza a kollégiumi mozgalmat", az ő ifjúságát. De az, hogy ő tizenöt év óta egyfolytában szemen köpi a saját ifjúságát, nem izgatja. Pedig neki sem ártana találkoznia egykori önmagával, mint ahogy… kinek is, annak a polgári írónak… igen, Karinthy Frigyesnek a novellájában olvasható.
Domonkos
Megértem az indulatát, még ha túlzó is, de csodálkozom azon, hogy jogos kritikájához olyan embereknél keres támaszt, akiket mindenki egy végérvényesen megbukott rendszer leggyávább kiszolgálóiként ismert, s amíg hatalmon voltak, soha, semmilyen disznóság ellen nem tiltakoztak, s csak akkor fedezték fel magukban újra a forradalmi, lázadó erényeket, amikor a história kipöccintette őket a húsosfazék mellől… De most sem a régi továbbélő maradványai, hanem éppen a történelmileg új ellen lázadoznak… vagy legyünk precízebbek… mutyiban áskálódnak.
Sándor
És olyan tájakról szerzi be eszméit, amelyek messze esnek az európai kultúra forrásvidékeitől.
Ifj. Csabai
Ebben az országban már nincsenek olyan felnőttek, akik egyik vagy másik fordulónál nem kormozták be magukat. Idős barátaim is követtek el hibákat, de épp maguknak magyarázzam, „humanistáknak”, hogy az emberek fejlődhetnek, változhatnak? Egyébként legyenek meggyőződve arról, hogy ha csalódom bennük, meg fogom tagadni őket. Ami pedig a forrásvidékeket illeti, az ténybelileg sem áll, s különben is antimarxista zagyvaság. Ma már a legjobb nyugati értelmiségiek is a keleti nap felé fordulnak. Moravia kínai útinaplóját idézhetem vagy például Sanguinetit…
Fekete
Ki az a Sanguineti?
Sándor
Olvashattál róla a Nagyvilág-ban is, a Gruppo 63 vezéralakja…
Domonkos
Megnéztem Moravia kínai útinaplóját: La rivoluzione culturale in Cina. Vezérszavai: „castità e povertà…”
Sándor
Csodálatos dolgokat tud produkálni némelyik nyugati nagymenő… Kiöregszenek a luxustyúkjaikból, és megunják a luxuskégliket, és akkor elkezdik nekünk prédikálni a szüzességet és a szegénységet…
Fekete
De Sándor, ilyen hangon beszélni jelentős írókról!
Domonkos
Miért? Moravia jó író, de legalább egy-két tucat ilyen méretű tehetség minden országban akad. Ez világméretekben… összesen kábé másfél-kétezer… Olyan futballista pedig, mint amilyen Bozsik volt, az egész világon legfeljebb egy-két tucat akadt, mégis megesett, hogy amikor luftot rúgott, néhány közvetlen szót bekiabáltunk neki a pályára.
Ifj. Csabai
A szegénység prédikálása mindenesetre sokkal rokonszenvesebb, mint szocializmusról beszélni, s közben olyan night clubokat tartani fenn, amelyekben egy-két órát elhetyerészni… egy betanított munkásnak egyheti fizetésébe kerülne.
Fekete
Jó, erről még beszélhetünk, de most arról volt szó, hogy az eszmei forrásvidékekről tárgyalunk, nem a megvalósítás deltavidékeiről… Mi van ezzel a Sanguinetivel?
Sándor
Költő, irodalomtörténész, kritikus, de főleg attól híresedett meg, hogy nemrégiben maoizált.
Domonkos
Ez körülbelül addig fog tartani nála, mint a La Chionoise-t forgató Godard-nál…
Ifj. Csabai
Amikor a La Chinoise forgatókönyve megjelent a Filmkultúrá-ban…, egy névtelen fordító magyarította… némelyek azt hitték, hogy antimaoista szatíra a film, mert el sem tudták képzelni, hogy egy nyugati kultúrlény az egyetemek felrobbantását követelő diákcsoport népszerűsítésére vállalkozzék. S aztán…
Domonkos
Aztán egy zárt körű vetítésen megnéztük a filmet, s tovább vitatkoztunk Godard szándékai felett, de abban azért mindenki egyetértett, hogy a rendező fölöttébb elégedetlen lehet a baloldal Nyugaton hagyományos pártjaival, s a szélsőbaloldali mozgalmakban valami megváltó újat remélt.
Sándor
Szabolcsi Miklós érdekes cikkben számolt be Godard-nak egy másik filmjétől, a Week-end-ről, s úgy emlékszem, igen melegen nyilatkozott egyszer Semprun–Resnais filmjéről is, a La guerre est finie-ről, amelynek forgatókönyvét különben szintén közölte a Filmkultúra. Megmondom őszintén, valami nem világos előttem: ha egyszer ismertetünk egy filmet, s nem is akárhol, hanem a párt lapjában, sőt, közöljük a forgatókönyvét is, miért nem láthatjuk is ezeket a műveket? Legalább szervezett filmklubok vetítésein? Eörsinek ez ügyben nagy igazsága volt, s ezt akkor sem lehetett volna elfeledni, ha fogalmazásának esetleges túlzásait százszor szellemesebben utasították volna vissza.
Ifj. Csabai
Idehívtak engem vagy nem? Minek kellek én maguknak, statisztának, vattának a csevegésükhöz, vagy a véleményemre kíváncsiak? Vagy egy húszéves gondolatai nem érdekesek?
Fekete
Dehogynem. Sőt, a mi véleményünk nem érdekes. Mi már kifelé masírozunk.
Ifj. Csabai
Szóval, Godard igazi művész, mert jóval az események kirobbanása előtt érzékeltetni tudta, mi készül a társadalom mélyeiben. S akik gúnyolták őt, alaposan elképedtek, amikor a párizsi május megmutatta, hogy vannak a kultúra felrobbantásától vissza nem riadó kultúrlények is, kellő választ adva azoknak, akik odakint és idehaza már egy életre berendezkedtek a kényelmes emésztés bajnokaiként.
Domonkos
Én sem vagyok az emésztés bajnoka, legfeljebb, ez már korommal jár, egyre többször áldozata. Elismerjük azoknak a művészeknek az érdemét, akik – bármilyen túlzó formában – a társadalom ténylegesen új tendenciáit segítenek felismerni. De azt nem értem, hogy miért kell ennek érdekében bárkinek is, például az ön Sanguinetijének, maoizálnia?
Ifj. Csabai
Elolvashatja a Rinascitá-ban, ahol Sanguineti kifejtette: „A maoizmus képviseli a marxista gondolkodás által eddig elért legmagasabb fokot.” S megmondta, hogy a nyugati marxisták nem találják a kivezető utat a napjainkban tátongó filozófiai űrből.
Domonkos
A filozófiai űr szubjektív fogalom. Szerintem például az olasz gramsciánusok vagy a francia Althusser és Garaudy meg a többiek hosszú ideje tartó szellemi pangásnak vetettek véget Nyugaton, s velük szemben az űrt vagy ürességet az elvont forradalmi frázisok szajkózása képviseli.
Ifj. Csabai
Sanguineti korunk művészi válságának lényegére tapintott, amikor ki merte jelenteni, hogy csak a szélsőbaloldaliság injekcióival lehet a művészetet új életre kelteni.
Domonkos
Feltételezve most, hogy Sanguineti nem nekünk, hanem saját magának, saját országának ajánlgatja a szélsőbaloldaliság receptjét, még mindig homályos előttem, hogyan lehet egy civilizált ország állapotaira egy elmaradottságban született elméletet…
Ifj. Csabai
Ha még nem felejtették el a marxizmus–leninizmus ábécéjét, akkor tudhatják, hogy Marx szerint a klasszikus német filozófia a német elmaradottságnak köszönhette létét. Sőt, maga a marxizmus nem a fejlett Anglia egyik tudósának fejében született, hanem az elmaradt Németország legjobb gondolkodóinak agyában, a leninizmus nem a szupercivilizált Nyugaton jött létre, hanem az elmaradt Oroszországban… s ma is ott a legfejlettebb a gondolkodás, ahol a társadalom a legelmaradottabb – Keleten.
Domonkos
Már a kiindulópont is hamis. És két dolog keveredik itt össze. A kultúra, a filozófia, a gondolkodás legmagasabb foka nem azonos a forradalmiság legmagasabb fokával. Ázsiában, Latin-Amerikában stb. lehet olyan helyzet, amely minden másnál forradalmibb irányzatokat hoz létre, akadhatnak forradalmárok, akiket nem elégíthet ki a békés egymás mellett élés, a békés út stb., de ez nem jelentheti azt, hogy egy ilyen szélsőforradalmi gondolat (kultúra, művészet, amit akar) feltétlenül magasabb rendű egy választási győzelemre szövetkező nyugati kommunista eszméjénél, művészeténél stb. Még kevésbé jelentheti azt, hogy ami az amerikanizált barbárság, mondjuk, haiti viszonyok között esetleg célszerű lehet, az a neokapitalizmus fellegváraiban is hasznos.
Ifj. Csabai
Azt persze Sanguineti sem állítja, hogy minden további nélkül át lehet plántálni a maoizmust Nyugatra. Csak annyit mond, hogy az azonnali és naiv alkalmazás apokaliptikus vagy gyermekded szélsőségekre vezet, de a probléma elkenése még szomorúbb eredményhez: a megalkuvó reformizmushoz. S számára erkölcsileg az első hiba a rokonszenvesebb. Sőt, fortissima simpatiá-ról beszél. És ha választani kell az eszmeileg szilárd begyöpösödöttség vagy a talán zavaros, de becsületesen bátor…
Domonkos
Mindenki rokonszenvezzen olyan hibával, amilyennel akar, de még jobb, ha gyanakvással figyeljük azt, amit eleve hibának érzünk. Egyébként hajlok arra, hogy ha az estremismo Olaszországban nem is töltheti be azt a szerepet, mint mondjuk, Ázsiában vagy Latin-Amerikában, annyi haszna mindenképpen lehet, hogy a baloldal harckészségét növeli, s az elpuhulás esetleges veszélyeire is figyelmeztet. De nálunk egészen más a helyzet. A mi viszonyaink közt a titkos maoizmus vagy a „régi szép idők” iránti nosztalgiákat takarja, vagy, fiatal emberek esetében, egy egészséges indulat szerencsétlen megnyilatkozási formája. Ám maradjunk még Sanguinetinél. Az ő elmélete az elmaradottság glorifikálása. Az elmaradottság feszültséget teremt, lázadó hajlamokat szül. Ennyiben „kedvez” a gondolatnak. De Marx nemcsak a „német nyomorúságra” építette elméletét, hanem kora teljes valóságára, s ezen belül mindenekelőtt a legfejlettebb tőkés ország, Anglia tapasztalataira. Ami azt jelenti, hogy a mai ultracivilizált világot megérteni, átalakítását irányítani az elmaradt földrészeken született forradalmi stratégia alapján éppúgy nem lehet, mint ahogy felhőkarcolókat sem lehet felhúzni bambusznádból.
Sándor
Még szerencse, hogy én sem bambuszlécből, sem plasztikból nem akarok építkezni, úgyis romba dől itt minden. Kivált akkor, ha most már nemcsak a tőkések és a kommunisták, hanem az utóbbiak egymás között is civakodnak.
Fekete
Így hát a nézetazonosság ezúttal is elmarad. Ifjú barátunk egy új hit reménysugarát szeretné meglátni a keleti napban, Domonkos a művelt világra alkalmazhatatlan teóriának ítéli a maoizmust, Sándor pedig idült pesszimizmusának újabb igazolását olvassa ki a munkásmozgalom viszályaiból. Csabai pedig… ő persze nincs itt, megszimatolta, hogy kínos ügyben kellene állást foglalnia. Most azután csakugyan mélypontra jutottunk. Oszoljunk fel?
Ifj. Csabai
Felőlem csak fecsegjenek tovább nyugodtan, nekem azonban nincs időm az ilyesmire. Dacosan eltűnik.
Domonkos
Érdekes fiatalember. Végre valaki, akit nem elégít ki az, hogy különböző zenekarok jelvényeit a hajtókájára tűzze. Nem szívesen nyugodnék bele abba, hogy nem tudok szót érteni valakivel, akiben a világ átalakításának őszinte vágya munkál. Valóban nem elég csak fecsegni.
Sándor
Tudjuk, Feuerbach-tézisek 11. pont: „A filozófusok a világot csak különbözőképpen magyarázták, de most arról van szó, hogy a világot megváltoztassuk.” Becses engedelmeddel megfordítanám Marx tézisét: ezt a világot oly sokat változtatgatták, s közben az ember ugyanaz maradt. Most már a további alakítgatások helyett ideje lenne végre magyarázni a világot. Mítoszok és elfogultságok nélkül.
Domonkos
Én nem állítom, hogy a politikában nincsenek mítoszok, de a te objektív, emberi célzatosság nélküli tudományod maga a legfőbb mítosz. Érdekeink mindent befolyásolnak, az emberről alkotott tudományos elképzeléseket is. Ha ezt belátod, mindjárt nem fogsz akkora szakadékot húzni a tudomány és a politika közé. S hogy ezt megkönnyítsem nekem, most előadom az emberi természetre vonatkozó vizsgálódásaim esszenciáját…
Fekete
A szemével nemet int. Úgy gondolom…
Domonkos
De nincs nálam a jegyzetfüzetem, így hát az emberi természetről ma sem értekezünk. És lehangolt is vagyok, mert nem tudtam ezt a dacos, határozott fiatalembert jobb belátásra bírni. Elkeserítő…
Sándor
Micsoda? Elkeseredünk? A politikai elkötelezettség és a szocialista derű apostola lógatja az orrát? Micsoda optimizmus ez?
Domonkos
Optimizmus… Annyit tesz, mint a világot optimálisnak, azaz legjobbnak látni. A nászutasok és a hülyék kivételével ilyesmiben őszintén senki sem hisz. Még Csabai sem.
Fekete
Nagyon durván beszéltetek vele. Mindjárt a becsületében támadtok valakit, akinek más a véleménye. Ezzel sokra nem fogtok menni.
Csabai
Ismét megjelenik. Hallottam, hogy rendre utasítottad Domonkost, ezt elégtételnek tekintem, s ismét bekapcsolódom a vitákba. Annál is inkább, mert nélkülem nincs meg az a szilárd és magabiztos iránytűtök, ami nélkül egyenesen az ingoványba szédültök.
Sándor
Már benne vagyunk. Amikor két kommunista irányzat halálos ellenségként tekint egymásra… Sőt, már nemcsak szavakkal, igaziból is tüzel…
Domonkos
No most akkor én a harmadik irányzatra térek át, az olasz párt s más nyugati pártok által képviselt felfogásra. Különös tekintettel arra, hogy az ifj. Csabai – tudniillik, itt volt közben a fiad, s üdvözöl, Csabai – valójában nem is lutheránus. Ha már ez az analógia felmerült, ő és barátai afféle neoőskeresztények, ariánusok, vagy amit akarsz, nem igazi reformátorok. Az eszmének egy régebbi állapotához akarnak visszatérni, holott a történelem a tényleges megújulást követeli. Ez pedig…
Fekete
Ez pedig nem rád tartozik, Domonkos. Mi itt arról vitatkozunk, hogy az új magyar művészet mit mond az emberi küzdés értelméről, értelmetlenségéről, s ne rángass minket folyton a politikába. Tekintettel lehetnél az epeköveimre. Mára fejezzük be.
Domonkos
De akkor ez a mostani ácsorgás sokkal rövidebb lesz, mint a többi.
Fekete
Még mindig jobb egy rövid ácsorgás… mint egy hosszú… epegörcs.
Sándor
Szóval, megfutamodtok… Nem tudtok mit szólni ahhoz, hogy amíg ilyen a világhelyzet, amíg a hatalmak, mozgalmak, csoportok, irányzatok egymás torkát fogják, abból legfeljebb csak egy újabb háború lehet, de értelmes emberi élet aligha. Nem tudtok mit szólni ahhoz, hogy innen a folyosóról egyszerűen nem tudjuk befolyásolni, mi történik X. folyó partján, s hogy ebből milyen bonyodalom támad. Soha nem tátongott ekkora szakadék az egyszerű emberek informálódási-cselekvési lehetősége és a „nagy politika” között. Háború lesz, csak még azt nem tudni, kik közt fog elkezdődni.
Domonkos
Elmegyek a végsőkig: felteszem, hogy nem tudjuk befolyásolni a jövőt, s egy pillanatra – külön a te kedvedért – elfogadom, hogy nincs lehetőség a háború megakadályozására jelenleg, s az ki fog törni, mint egy szabályosan működő, elfojthatatlan, leküzdhetetlen tűzhányó. De ha ti ilyen tűzhányós szigeten éltek, mit fogtok tenni? Lehevertek a pálmák alá, nem törődve azzal, hogy mit csinál köröttetek a csüggedt vagy léboló tömeg? Vagy pedig addig is, amíg a vulkán csak morog, megpróbáltok értelmes életet teremteni a szigeten, gátakat, óvóhelyeket s más védőeszközöket próbáltok emelni? Az embernek meg kell halnia, mégis orvostudományt teremtett, mert nem mindegy, hogy meddig és hogyan él. Hogyan mondhatnánk le az emberiség orvoslásának tudományáról, amikor az emberiség halála még korántsem került napi közelségbe? Tanulmányozzuk hát a tűzhányó működését, hogy előre lehessen jelezni, s később esetleg el is lehessen hárítani a veszélyt.
Csabai
Süketelés az egész. Már rég megmondta valaki… akinek nevét ma nem szoktuk emlegetni, de azért tudta, hogy mit beszél: „A béke fennmarad… ha a népek százmilliói kezükbe veszik a béke ügyét, és végig kitartanak mellette.”
Sándor
Vagyis: a béke fennmarad, ha a népek megvédik. Fennmarad, ha fennmarad. Sütni fog, ha nem esik az eső. Édes öregem, ilyen bölcsességet naponta tizenkétezret mondok neked bármilyen kérdésben. Domonkos pedig addig „tanulmányozza” a tűzhányót, amíg el nem borítja a láva.
Domonkos
Akkor elborít. Akkor úgy fogok elpusztulni, mint Plinius, akit a Vezúv gázai öltek meg, amikor hajójával a tűzhányó közelébe sietett. De Plinius halálával is hasznot hajtott az emberiségnek. Mások meg az életükkel sem adnak semmit.
Sándor
Megható kép! Gaius Plinius Domonkos, amint a szocialista neooptimizmus bárkáján ippeg az utolsókat leheli. Hamar egy zsebkendőt!
Fekete
Úgy látom, kimerültetek – az egyik oldalon pátosz, a másikon irónia csordogál az érvek áradata helyett. Tudjátok, mit szoktak csinálni egy szümpozion résztvevői, ha már ellankadnak kissé a késhegyig menő vitákban?
Sándor
Kollektíven beülnek a Budapest táncpalotába… télen. Nyáron meg egy kis balatoni hajókirándulásra mennek.
Csabai
Egy kis kollektív kikapcsolódás nekünk sem ártana. Csak félek, hogy a mi hajónkat nem fogja finanszírozni az Akadémia gazdasági osztálya. És a sztriptízjegyünket sem térítik meg… mert nincs közöttünk külföldi vendég. Valami olcsóbb szórakozás kellene… Amilyet egy csak magyarokból álló szümpozion résztvevői is megengedhetnek maguknak.
Fekete
Határozatunk tehát:
A szümpozion résztvevői kollektíven megtekintik a Fényes szelek-et.
melynek során a nézeteltérések annyira elmélyülnek, hogy a résztvevők már abban sem tudnak megegyezni, illik-e halott költők örökségéből rablóhúst vacsorázni a Gundelban, s körülbelül hány kiló a prófétaság felső súlyhatára?
Csabai
Ma a Fényes szelek-et vesszük terítékre, de napirend előtt szeretnék gratulálni a mi Fekete barátunknak, aki szerződéses dolgozóból státusos tudományos ügyintéző lett.
Sándor
Óriási! Te intézed az intézet tudományos ügyeit? Ilyen fiatalon!
Domonkos
Ne bolondozz, a tudományos ügyintézőség meg a munkatársi címnél is kisebb, csak azért hangzik ilyen előkelően, mert nálunk növekvő rangkórsági járvány pusztít. De azért irigyellek, Fekete. Bár már nekem is ígérgetnek egy állandó középiskolai tanári állást.
Fekete
Ne törd magad érte. Nagyobb cím, nagyobb felelősség. Látod, én is azóta vagyok lelki válságban, amióta előléptettek. Teljesen megingott a hivatástudatom.
Csabai
Igazi filológussal ilyesmi nem eshet meg.
Sándor
De ki mondta, hogy Fekete igazi filológus?
Domonkos
Ne bántsátok már, hallottátok, hogy megrendült a lelke. Mondd el, hogyan zajlott le ez a sajnálatos esemény!
Fekete
Tudjátok, hogy Petőfinek a francia forradalom története volt „csaknem kirekesztőleges” olvasmánya, „reggeli és esteli” imádsága, „mindennapi kenyere”. Sajnálatosan öregebb lévén Petőfinél, sem imádkozni, sem kirekesztőlegesen ugyanazzal foglalkozni már nem tudnék, de mindennapi kenyérre nekem is szükségem van. Abban a magasztos értelemben is, ahogyan ő beszélt a forradalmak történetéről, de még inkább a szó hétköznapi értelmében. A bökkenő ott van, hogy – miként tudjátok – az én mindennapi kenyerem – Petőfi. Ha fáradt agytekervényeim olykor működésbe jönnek, leggyakrabban vele foglalkoznak, s jórészt ebből keresem meg a kenyérre, lakbérre, villamosra s egyébre valót.
Csabai
És mi ebben a baj? Örülj neki, hogy ez így van, igazán megtisztelő feladat.
Fekete
Amíg havi 1000, majd 1500 forintot kaptam érte, sok lelki gyötrelmet nem is okozott az ügy, de most, hogy már havi 2300 forintot markolok fel, kínosan érzem magam. Kinyitom a kritikai kiadás valamelyik… bármelyik kötetét, s úgy érzem, mintha mindegyik Petőfi-képről szomorú gúnnyal nézne rám a költő.
Csabai
Van egy kitűnő idegorvos barátom…
Domonkos
Mondd, Csabai, amikor esténként beülsz a Gundelba… a kis tanítványoddal… s legutóbbi könyved honoráriumának töredékeiből megtömöd rablóhússal a gyomrod, nem gondolsz arra, hogy mennyit éheztek egykoron a dolgozatodban tárgyalt poéták?
Fekete
Megyek az utcán, s lépten-nyomon érzem, milyen társadalmi gyanakvás lebeg parazitaságnak minősíthető tevékenységünk körül. Különösen gyakran érzékelem ezt, ha régen látott iskolatársakba botlom. „Hogy vagy? Mit csinálsz? Miből élsz?” „Jól vagyok, Petőfiből élek.” Mire csodálkoznak. Első pillanatban azt kérdi a tekintetük, olykor a szájuk is, hogy: lehet-e Petőfiből élni? Később azt is látom rajtuk, hogy az igazi kérdésük: illik-e? Kamaszodó fiam is lesújtóan nyilatkozott a múltkor arról az igazságtalanságról, hogy neki ingyen kell töltenie az időt olyan versekkel, amelyek élvezéséért apja pénzt kap.
Sándor
Kuczka Péter nemrégiben jól be is olvasott nektek… azt hiszem, a Népszabadság-ban…
Fekete
Emlékszem, azóta is magammal hordom a cikket, a szívem fölött. Elővesz tárcájából egy összehajtogatott újságlapot. „Tartsuk meg kötelező olvasmánynak (ti. Petőfit), vagy engedjük át azoknak, akiknek szakmájuk hivatásuk, foglalkozásuk, kenyérkeresetük Petőfi? Akkor százszor inkább a szentségtörés.” Vagyis hogy mondjuk ki: inkább nem kell Petőfi, mintsem a hivatásosoké legyen… Később Kuczka ünnepélyesen becsületszavát adta, hogy nem tőlem akarja megóvni Petőfi művészetét és szellemét, de nem nyugtatott meg: hátha csak legendás udvariassága mondatta ezt vele? Azóta is bennem motoszkál a kérdés: tisztességes dolog-e Petőfiből élni. S előléptetésem most drámai válsággá fokozta ezt a vívódást.
Csabai
Demagógia az egész. Az irodalomtörténészek mindenütt a világon a halottakból élnek, ez már így szokás.
Domonkos
A megszokott dolgokon általában ritkán gondolkodunk el, de ez nem jelenti azt, hogy a megszokott dolgok helyesek is.
Sándor
Feketének legalább annyi mentsége van, hogy visszavághat egy másik költő – igaz, más alkalomra írt – szavaival:
| Nekem sikerült (s ez is szégyenem, |
| hisz nem egyéb az ember-árulásnál) |
| hogy csapán száraz kenyeret egyem |
| az isten testén való osztozásnál. |
Fekete
Ne gúnyolj már te is. József Attila versét szavalgathattam addig, amíg nem volt státusom… de most már, hogy én is kalácsot ehetek Petőfiből…
Domonkos
Ám maradjunk a száraz kenyérnél, miért volna ez mentség? Lehet, hogy mások jobban élnek költőnkből, óriási fóka ő, aránylag sok eszkimót tud eltartani, de Fekete erkölcsi kérdését nem csökkenti az, hogy a mások dilemmája nagyobb. Ha csak az utolsó öt esztendőt veszem, amióta ismét Petőfit írhatod be személyi igazolványod „foglalkozása” rovatába, kaptál a magyar államtól összesen… várjunk csak… kétszer tizenkétszer ezer meg háromszor tizenkétszer ezerötszáz… plusz honorárium némely publikációkért… kaptál összesen csaknem kilencvenezer forintot. Öt év alatt! Hány marhát kell feltrancsírozni ennyi pénzért napjaink Petrovics Istvánjainak? Hány piszkos szobát kell kitakarítaniuk a mai Hrúz Máriáknak? S keresett-e ennyi pénzt a verseivel maga Petőfi?
Sándor
És mondd, mit kap a magyar államtól az, aki szerencsés kézzel és intuícióval tud kitölteni egy lottó- vagy totószelvényt?
Fekete
Kösz a segítségért. Nekem is eszembe jutott már ez, mert az értelem ravasz tud lenni, ha létérdekeket kell védelmeznie. De a mentő kérdés újabb váddá fordítható vissza: az intuitív totózó egy hatalmas-önkéntes adórendszer társadalmi hasznot termelő tagja, mert nyereségével segít fokozni a szerencsejátékok vonzását, s ezzel buzgásban tartja az állam egyik fontos jövedelemforrását. De milyen társadalmi haszon termelődik a Petőfi-filológia jóvoltából? Nekünk, akik rendszeres jövedelmet kapunk azért, mert a költő műveinek dús erdejében gyűjtögetünk, osztályozgatunk, s azoknak is, akik csak alkalmilag rándulnak ki ebbe az erdőbe, hogy letépjenek egy szál virágot, vagy egy-egy bakot lőjenek, vitathatatlanul hasznot nyújt ez a tevékenység. De hol van itt az állam haszna… a népé, a közösségé, sőt, Petőfié?
Sándor
Nem vagyok illetékes az állam nevében nyilatkozni, de annyit tudok, hogy egy idő óta minden civilizált állam kötelességének érzi, hogy egyéb stúdiumok mellett az irodalomtudományt is fejlessze. A Petőfi-kutatók állami haszna tehát először is ott keresendő, hogy munkájukkal emelik az állam tekintélyét, mércét kínálnak a szellemi élet fejlődésének leméréséhez, és…
Csabai
És az állam érdeke, hogy a kulturális örökség ápolása elősegítse történelmi feladataink megoldását! Ha ébren tartjuk a múlt emlékeit, dolgozóink a jelenre is büszkébbek lesznek. Akkor látni fogják, hogy Petőfinél maradjunk… hol is van Pintér István cikke… olyan jól megfogalmazta… igen, látni fogják: „Nemcsak az vált valóra, amit a márciusi ifjak megálmodtak, hanem annál sokkal több.”
Domonkos
Mindenesetre nem hallottunk arról, hogy az állam részéről kifogás merült volna fel, ezért megkönnyebbülten leszögezhetjük, hogy a Petőfi-filológia némi hasznot hoz az államnak, kárt pedig, tudtunkkal, semmiképpen nem okoz. De mi a helyzet a néppel, a közösséggel, ha szabad ezt a gyanús szót használnom, a nemzettel?
Sándor
Eddig támogattam Fekete ingó hivatástudatát, de ilyen frázisokra már nem vagyok kapható barátságból sem. Nép, közösség, nemzet – már a puszta fogalmak is a múlt század porától bűzlenek.
Domonkos
Több közösségi haszonról lehetne beszélni akkor, ha a filológia valóban szakítana egynémely múlt századi hagyománnyal, de nem azokkal, amelyekre Sándor gondol.
Csabai
Mire célzol, te sanda álhistorikus?
Domonkos
Irodalmunk tele van rakoncátlan, fékezhetetlen szegénylegényekkel: Balassi, Csokonai, Batsányi, Petőfi, Vajda, Ady, József Attila, hogy csak néhányat említsek. Klasszikus irodalomtudományunk viszont jórészt illedelmes, békés férfiakból vagy irodalmi csetepatékban esetleg mérges modoruk ellenére politikailag fölöttébb óvatos professzorokból áll: Toldy, Gyulai, Ferenczi, Horváth, Pintér, Riedl, Voinovich, hogy csak néhányat említsek. Ezek az emberek titokban mind utálták a lázadó, vagyis az igazi Petőfit, vagy legfeljebb csak úgy szerették, mint ama miskároló, aki azzal büszkélkedik, hogy a legvadabb bikát is ki tudja herélni.
Fekete
De, Domonkos, ilyen parlagi hangon beszélni érdemes és koszorús tudósokról!
Domonkos
Összesen csak egy szobánk volt annak idején, s így nekem nem jutott külön gyerekszoba. De megkérdem tőletek, jó modorú urak, megérthet-e igazán egy minden porcikájában rebellis költőt valaki, aki világéletében bölcsen fejet hajtott a felsőbbség előtt?
Csabai
Sajátos elméleted szerint vérbajt kell szereznie annak, aki, mondjuk, Baudelaire és Nietzsche műveihez akar közel jutni, cukrosbácsivá kell válnia annak, aki Wilde vagy Verlaine lelkébe akar hatolni, s csak akkor értheti meg Villont, ha előzőleg aktívan közreműködött a nagy angliai vonatrablásban, s kicsit a keze is véres. Vagyis, csak egy olyan tudós írhat le egy vulkánt, aki maga is tüzet okádik.
Domonkos
Láttad Tazieff filmjét a vulkánokról?
Sándor
Uraim, újabb tűzhányómese következik. Mondd, Domonkos, te teljesen bele vagy esve a vulkánokba?
Csabai
Végigméri társait. Nem tartozom ama filoszok közé, akik minden kacat filmet megnéznek, horgásznak, meccsre járnak, gombásznak és politizálnak, mindenbe belekapnak, és semmihez sem konyítanak.
Domonkos
Ez a Tazieff működő tűzhányók belsejébe ereszkedett le, expedíciójával a fortyogó lávató partján ütötte fel sátrait, s végül káprázatos filmben mutatta meg, hogyan fest az, amikor a vulkán kitör. Persze lehet a vulkánokról úgy is filmet csinálni, hogy beül az ember egy kényelmes könyvtárba, elolvassa a tűzhányók keletkezéséről gyártott vaskos műveket, kifotóztatja belőlük a vázlatokat, fényképeket, azután egy unalmasan patetikus narrátor segítségével…
Csabai
Kár, hogy a film művészet, az irodalomtörténet pedig tudomány, s így az egész mese érvénytelen.
Domonkos
A fő baj ott van, hogy az ember eredetileg a vulkánokkal akart foglalkozni, de belevész az előtte felhalmozott irodalomba, s lassan-észrevétlenül vulkanológus lesz. Már nem az Etna, a Vezúv, a Popocatepetl érdekli, hanem az a papírhalmaz, amit elődei összehordtak ezekről a tűzhányókról. S megszületnek az ilyen dolgozatok: Adalékok XY. vulkánfelfogásának ontológiájához, VZ. és a modern vulkánmodell – és így tovább. S végül tízszer annyi tudós gyötri majd magát a vulkanológia történetének nyolckötetes kézikönyvével, mint a világ legnagyobb tűzhányójának máig sem tisztázott biográfiájával.
Fekete
Már megint igazságtalan vagy. Elfelejted, hogy a tudománynak haladnia kell, és új módszerekre is szükség van…
Sándor
Ne légy már ilyen opportunista és humortalan. Tedd a kezed a szívedre, a Kuczka cikke fölé, s valld meg, miről beszél két vulkanológus, ha az utcán találkozik?
Domonkos
Megelőzi a pislogó Feketét. Szidják a harmadikat. Még a vulkánoknál is jobban szeretik egymást simfelni. Az egyik személyes ellenségének tartja Ferenczit, a másik Dienest vagy Hatvanyt, a harmadik Horváthot… s főleg az élőket, Pándit, Lukácsyt… Én mindig csak a lábjegyzeteiket tanulmányozom: mennyi lírai hév, szatirikus indulat sistereg belőlük. Egy jól elhelyezett i. m. vagy vö. olykor a mérgezett tőrnél is veszedelmesebb.
Sándor
És Feketének ki a céltáblája?
Domonkos
Mindenki, öregem, mindenki. Írt egy könyvecskét Petőfi színészi kalandozásairól, azt mondják, van benne egy-két új adat, illetve, hogy nem ér semmit, mármint aszerint, hogy kitől kérsz véleményt. De főleg, tudod, mi van benne? Elődeit ócsárolja, egyiket a másik után. Százszor hallottam tőle, mennyire szereti és tiszteli például Hatvanyt, s milyen boldog volt, amikor megismerkedhetett az öreggel, s elérzékenyülten mutogatja a Havas-féle Petőfi aranyozott hat kötetét: „Ezt Laci bácsi hagyta rám.” S nézd meg ezek után a Petőfi a vándorszínész című művet, hogyan szerepel benne „Laci bácsi”… Mind megszállottak ezek, egy fura szekta tagjai, egymás vérét szívják.
Fekete
Egy nevezetes férfiú szerint a bírálatot akkor is el kell fogadni, ha csak ötszázaléknyi igazság van benne. Nos, elismerem, hogy ötszázaléknyi igazság akad a Petőfi-filológia múltja és jelene ellen intézett Domonkos–Sándor-i kettős átkaroló kirohanásban. De azt nem tagadod, hogy lényeges változás következett be akkor, amikor a korábban sokszor valóban konzervatív szellemű katedrákra olyan emberek kerültek, akik a forradalmi Petőfit állították vizsgálódásaik központjába?
Domonkos
Sőt, méltánylom azt is, hogy a forradalmi Petőfiből, először az irodalomtörténetben, hivatalosan lengetett lobogó lett. De emlékezzünk… az ötvenes évek elején minden március 15-én olvashattunk vezércikket a sajtószabadság poétájáról, ám, ha valaki komolyan vette volna ezeket a biztatásokat…
Sándor
Utálom bennetek ezt a túltengő politikai gőzt. A Lobogónk: Petőfi jelszónak nemcsak az volt a baja, hogy a politikai valóság néhány kényes ponton feleselt a Petőfi-kultusszal, hanem legfőképpen az, hogy a modern világ túlhaladt Petőfin. S ma még inkább. Ezért, ha tudni akarod, nincs „közösségi” haszna annak, hogy Petőfivel foglalkoztok.
Fekete
Kuczka már idézett cikkében ezt a kérdést is felveti: „Mire jó ma a fiatal segédmunkásnak, szövőlánynak, futballistának, táncdalénekesnek, biológusnak, könyvelőnek, számológép-programozónak vagy akár költőnek Petőfi? Jó-e még nekünk valamire Petőfi? Tanulhatunk-e tőle, s ha igen, mit?”
Sándor
Igen, emlékszem, Kuczka élesen tette fel a kérdést, de a válasza nem volt elég határozott. Elismerte, hogy az ő világképében fontos helye volt Petőfinek, de nem mondta ki tisztán, mit jelent ez a múlt idő. Én viszont nyíltan kimondom: semmire sem jó Petőfi a fenti listán szereplő uraknak és hölgyeknek, beleértve „akár” a költőket is. „Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend, A szobában lakik itt bent?” Láttatok ti már tyúkanyót a bérházak szobáiban? Én csak tálon szoktam találkozni vele. Az érthető vers különben is elavult, csak az értelmezhető ér valamit, talán már az sem. Továbbá: Petőfi versei tele vannak olyan eszmékkel, amelyek felett eljárt az idő. Forradalom? Amikor már a munkásosztály is integrálódott a különböző rendszerekbe? Hazaszeretet? Amikor már a nemzetek is integrálódnak?!
Domonkos
Bűvös szó ez az integrálódás, több modern elmélet nyugszik rajta.
Sándor
És a sajtószabadság? Amikor a sajtó nem egyéb, mint hatalmi eszköz? És a szerelem? A szex századában! Az antibébi tabletták korában! Ma egy modern férfi nem azt kérdi a nőtől, hogy „minek nevezzelek?”, hanem valami olyasmit, amit Scriassine kérdez a Mandarinok-ban: „Le vagy plombálva?”
Csabai
Na, most már elég. Nem engedem, hogy így beszélj azokról a hagyományokról, amelyek megmutatják az új nemzedékeknek, milyen hősi harcokat vívtak elődeik. Hogy így beszélj a költőről, aki ott esett el a harc mezején…
Domonkos
Erről jut eszembe, olvastam egy érdekes tudósítást az Espresso colore… melyik is? Azt hiszem, 68. júliusi számában. Ebből kiderült, hogy a Mao ellen harcoló illegális értelmiségi csoportok kedvenc költője Sandor Petofi. Követelik, hogy a hatalom valósítsa meg a kommunista alkotmányt, adja meg az ígért szabadságot stb. E fiatalok a mi poétánkon lelkesülnek, nem akarnak „ágyban párnák közt halni meg”, hanem utolsó leheletükig verekednek a szabadságért. No lám, mi mindenre jó Petőfi.
Sándor
Ázsiában. Ott még csakugyan időszerű lehet poétád, de én a fejlett, modern világ kulturális szükségleteihez mérem az ő költészetét.
Domonkos
Modern világ? Sok minden változik, de egy-két alapelven nem fog ki az idő. Így például azon, hogy eszmények és eszményekért kiálló emberek nélkül nem fejlődhet semmilyen közösség. S ha olyan fiatalokat akarunk nevelni, akik nem „hitvány, gyönge bábok”, nemzeti múltunkban aligha találhatunk Petőfinél alkalmasabb ideált egy ilyen munkához.
Sándor
„Ha férfi vagy, légy férfi…” S aztán feküdj be egy tömegsírba. Gondolod, hogy ez a program valakit is lelkesít ma? S te hajlandó lennél vállalni a felelősséget azoknak a fiataloknak a sorsáért, akiket ilyen petőfis indulatokkal bocsátanánk be egy szolidan fegyelmezett világba?
Csabai
Remélem, nem akarod azt mondani, hogy a férfias szókimondásért napjainkban bárki is a „tömegsírba” kerülhet?
Domonkos
De azt sem merném állítani, hogy, mondjuk, irodalmi életünkben hemzsegnek a Petőfi-szabású jellemek!
Fekete
Már megint ez a közéleti civakodás! Vegyétek már észre, hogy én egy öregedő, beteg ember vagyok, nekem családom és epekövem van, nekem a szelíd merengés a gyógyszerem. Nekem már az is árt, ha Petőfi életének nyomain kószálva valami aprócska, de újnak látszó biográfiai adalékot szedek fel, mert ettől a kis izgalomtól is epetáji nyomást érzek.
Domonkos
A legtöbb népnek van egy olyan szülötte, akinek minden érdekes az életében. Az olaszoknak Dante, a németeknek Goethe, az oroszoknak Puskin, az angoloknak Shakespeare… Nekünk Petőfi. Aki csak egy adattal hozzájárul ahhoz, hogy igazabban ismerjük meg az ilyen kiválasztott életművét, már közösségi hasznot hajtott. Az epe- és vesekövesek, továbbá az idősebbek itt abba is hagyhatják. De aki továbbmerészkedik, s megpróbálja Petőfi művéből kiemelni azt, ami korunkban is időszerű, erkölcsi, művészi mintát kínál, kétszeres hasznot hozott. Csak az ne emésszen nyugodt lelkiismerettel a Gundelban, aki netalán tudatosan, vagy ami rosszabb, szellemi és morális restségből akaratlanul is félremagyarázza azokat a költőinket, akik ma is pótolhatatlan népnevelői funkciót tölthetnének be.
Sándor
Népnevelés, házi agitáció, békekölcsön… nyomd még egy kicsit, már kezdem magam ötvenkettőben érezni.
Domonkos
Már nem is figyel az ellenvetésekre. Egy szerencsésen megfogalmazott, de sajnos nemigen alkalmazott jelszó szerint a szocialista társadalomnak is szüksége van Gogolokra és Scsedrinekre. Anélkül hogy e kiváló írókat s főleg a nevükkel jelzett szükségletet kisebbíteni akarnám, kijelenthetem, hogy Petőfikre még nagyobb szükség lenne.
Sándor
Hogy szakmai eligazítást nyújtsanak a Kuczka szövőlányainak, táncdalénekeseinek, könyvelőinek stb.?
Domonkos
Még azt is el tudnám képzelni, hogy valamelyik soros tüneményünk a slágerköltészet egén Petőfi tanulmányozása után kijelentené: „Pofikám, ezt a hülyeséget nem éneklem el, ennél már Hiador is jobbakat írt.” Általában azonban nem arra való a költészet, sem a régi, sem a modern, hogy szakmai eligazítást nyújtson. Petőfi csak a költőknek kínálhat némi szakmai leckét, ha akad, aki odafigyel rá… Mondanom sem kell, hogy a ma Petőfije nem Petőfi költői-nyelvi-verselési modorát követi, hanem a költői tartás, az újító szellem példáját. De ami a nem költőket illeti, nemcsak ízlésüknek, világképüknek, magyarságuk színvonalának használ, ha az iskolák befejezése után is elő-előveszik Petőfit, hanem morális napi tisztálkodásuknak is jót tesz. „Követhető-e, megvalósítható-e az az emberi magatartás, amelyet ő verseivel kifejez?” – így hangzott a kérdés. Nos, én nem követelem a gúnyosan idézett könyvelőtől, hogy haljon hősi halált Segesvárnál, de szeretném, ha több olyan könyvelő lenne, aki Petőfiből megtanulná, hogy a „megvesztegethetetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja”.
Sándor
Ez éppannyi, mintha Segesvárra küldenéd őket. Épp elég rémtörténetet olvashattál az újságokban arról, hogy miként intézték el némely vállalatoknál az „ugráló” könyvelőket.
Domonkos
Tisztában vagyok azzal, hogy intézményes biztosítékok, társadalmi feltételek nélkül minden prédikáció falra hányt borsó. De ezeket az intézményeket emberek teremtik meg, s az embereket nevelni kell. Én ismerek olyanokat, akik csendesen, hűhó nélkül, de példájukkal igent válaszolnak a „lehet-e követni” provokatív kérdésére. Nem a külsőségekben, a modorban, a fiatalsággal járó pózokban van a lényeg… hanem abban, hogy legyen az embernek elve, s azt igyekezzék követni. Nemcsak a Nemzeti Múzeum lépcsőjén lehet petőfisen cselekedni. És nemcsak nagy dolgokban. Mindennap próba elé kerül az ember: az egyik úton sétálgatnak minden korok sujánszkijai, hazuchái, császárferencei. A másik út ösvény, azon törnek felfelé minden korok Petőfijei s azok is, akik kevésbé látványosan, de nem kisebb erkölcsi igényességgel, konok szívóssággal, letéríthetetlenül… szintén fölfelé kapaszkodnak, minden korok Arany János-ai, Erdélyi János-ai.
Csabai
Gyanakvóan. No és én… melyik úton ballagok…. szerinted?
Domonkos
Ezt neked kell eldöntened. Elmúlnak a pihenés évei, amikor a zivatarok, viharok idegtépázó dúlása után kicsit elengedtük magunkat… És ha tudni akarjátok, hogy legfőképpen „mire jó Petőfi?”, hát erre: időnként bele kell lapozni, s el kell gondolkodni.
Csabai
Közelebbről, min kell elgondolkodni?
Domonkos
Neked csak ennyin: „Szűzanyácskám, nem kerültem én véletlenül túl közel Császár Ferenc sétaútjához?”
Sándor
Szállj már le szegény Csabairól. Ha ötszáz irodalomtörténeti bárd éjjel-nappal harsogná Petőfi dicsőségét, akkor sem lehetne eszménynek állítani őt minden költő elé. Az ilyesmi alkat dolga is. Hová jutnánk, ha minden poéta Domonkos eszméinek megverselésére adná a fejét? Csak hogy barátunk elérzékenyülten hallgathassa a saját gondolatainak visszhangját! Ez volt Révai fő betegsége is. Az egész magyar költészetet a saját szócsövének szerette volna átszerelni.
Domonkos
Nem vagyok szerelmes a saját gondolataimba. Ellenkezőleg. Szívesen olvasok mindent, ami ellenkezik világképemmel. Becsülöm azokat a művészeket, akik a világot másképp látják, mint én, akik talán meg is csömörlöttek már ettől a magyar hangyabolytól, de nyelvünk új lehetőségeit kiküzdve, minket gazdagítanak. Szeretem azokat is, akik hátat fordítva a tényleges, a ringben folyó küzdésnek, figyelmüket konokabbul tudják a lélek olyan tájaira irányítani, amelyeket nem ismerünk eléggé. Kívánom, hogy kapjanak méltóbb megbecsülést, mint eddig. De jogom van arra, hogy még jobban szeressem azokat a költőket, akiket az gyötör, ami engem, akiket semmiféle divat kényszere vagy más nyomások nem tudtak eltéríteni Petőfi útjától, a köz gondjait vállukon hordó elkötelezettek útjától.
Sándor
És mondd, közéleti férfiú, gondolkodás nélkül, kapásból tudsz-e válaszolni arra, hogy Dante guelf volt-e vagy ghibellin? Fehér vagy fekete?
Domonkos
Tegyük fel, hogy már elfelejtettem. Ez sem bizonyítaná azt, amit te szeretnél igazolni, azt ugyanis, hogy nem a politika számít, hanem a mű. Mert a mű sohasem született volna meg, ha Dante nem lett volna „fehérpárti”, ha ezért nem vállalta volna a számkivetést, a magányt, ha közönyös élvezőként kívülről nézte volna az egész firenzei cirkuszt. S még kiábrándulásaiban is értett valami nagy dologhoz: „önmagából” tudott „pártot csinálni”. A Commedia egy üggyel való gyötrelmes azonosulás szülötte.
Sándor
Ezt szépen mondtad, de vigyázzunk az irodalomtörténeti példákkal. A bölcs Erasmus nem tudott lesüllyedni sem a katolikusok, sem a lutheránusok szellemi szintjére, s épp ezért alkothatta meg humanista életművét. Vagy itt van Swift. Mi volt ő? Tory? Whig? Mindkettő és egyik sem: Jonathan Swift volt.
Domonkos
Ha majd mélabús sopánkodások helyett barátaid egy új Balgaság dicséreté-t vagy új Gulliver-t tesznek az asztalra, első leszek, aki lelkesedni fogok. De még nem volt szerencsém egyetlen mai magyar Gulliver-hez, amelyet különben szintén nem lehetne megírni a pártok közötti és párton belüli harcok személyes átélése nélkül.
Sándor
E harcok mély átélésére könnyen ráfizet az ember, s akkor már nem lesz alkalma tető alá hozni életművét.
Csabai
A véredben van a cinizmus. De ez nem változtat azon, hogy téged kezdelek jobban szeretni, mint ezt az izgága Domonkost.
Sándor
Félek, hogy adott esetben nekem is több bajom lenne Domonkossal, mint veled. Te mennydörögsz egyet-kettőt a pesszimisták ellen, de senki sem vesz komolyan, mint ahogy az imamalom sem kelt indulatokat senkiben. Domonkos látszatra megértő, méltányos, de valójában erőnek erejével a közéleti irodalom prófétái közé sorakoztatna engem is meg barátaimat is. Mondd, Dominicanus, azaz canis Domini, nem olvastad, hogy aki a cirkusz porondján prófétáskodik, az maga is bohóccá válik?
Domonkos
De olvastam, s jót derültem azon, hogy Németh László, aki ezzel érvelt, igazában semmi iránt nem érdeklődik annyira, mint a prófétai hivatás iránt. Miként közeli barátom egy cikkéből láttam, Németh egész élete küzdelem a küldetéssel.
Sándor
És e nagy tudományoddal együtt hány kilogramm vagy?
Domonkos
Télen nyolcvan.
Sándor
Szóval, kábé tíz kiló fölösleget cipelsz. Mondd, félnehéz súlyú prófétánk, nem olvastad Somogyi Tóth regényét, amely kellőképpen megadta az elhízott exprófétáknak?
Domonkos
Tetszett a könyv, sőt, még a film is jobb volt, mint némely kritikák alapján vártam. De hidd el, nem a kilókon múlik.
Sándor
Ne légy olyan biztos ebben. Széchenyi is aggódva leste Kossuth kilóit, mert megsejtette, hogy ellenfele „a forradalom benső lázától” soványodik „csont és bőrré”. És Caesar is így beszél a mi Williamünk szerint:
| Tedd, hogy kövér nép foglaljon körül, |
| És síkfejű s kik éjjel alszanak, |
| E Cassius ott sovány, éhes színű; |
| Sokat tűnődik s ily ember veszélyes. |
A Cassius-modor nem illik már az olyan joviális külsejű, kopaszodó negyveneshez, mint amilyen te vagy. Nézz a tükörbe, s hagyj fel a világboldogítással.
Domonkos
Nem minden pocakban a konformizmus daganata rejtőzik. Hamletről is elhangzik, a vívási jelenetben: „Tikkad, mert kövér.”
Sándor
Most elárultad magad. Mert Hamlet nem igazi lázadó. Minden tett előtt annyit meditál, hogy a „merény kifordul medriből”, s elveszti „tett nevét”. Nem kell félned, Csabai, mert Domonkosnak csak a szája jár: rettenetesen szeret beszélni az elkötelezettségről, de ő is tudja, hogy
| Az öntudat belőlünk mind gyávát csinál, |
| S az elszántság természetes színét |
| A gondolat halványra betegíti… |
Domonkos
A hamletiság csakugyan nagy kísértője minden igazi értelmiséginek. Nyilván nem véletlen, hogy annyira igézetében tart engem ez a dráma immár húsz év óta. De a cassiusi forrófejűség és a tett lázát kihűtő hamleti kételkedés között meg lehet találni azt a középutat, amelyen az ember gondolkodni és cselekedni is tud – egyszerre. Annyi tény, hogy ma nem könnyű prófétának lenni. De bizalmasan megsúgom neked: nincs is ilyen becsvágyam.
Sándor
Mondom, hogy fejlődik. Úgy látszik, közeli barátodnak az a cikke, amelyet Németh Széchenyi-je ürügyén írt, jó hatással volt rád. Előveszi a Kritika 1969. 2. számát. „Egy idő után még az igazán szívós prófétákból is csak annyi marad meg, amit meg tudtak fogalmazni. Aligha akadna földünkön olyan lény, aki, mondjuk, Ésaiás intelmei szerint rendezné be köz- és magánéletét, de olyan értelmes ember sincs, aki ne ismerné el, hogy remekül tudott írni.”
Domonkos
Félreértettél. Én nem szeretem a prófétáskodást, mert a bibliaiaktól Savonarolán át Robespierre-ig túl sokukat vagyok kénytelen siralmas egyoldalúságban, kételyt nem ismerő fanatizmusban elmarasztalni, némelyikük esetében pedig a szavak és tettek lehangolóan ismétlődő ellentétei riasztanak. De a prófétáskodás elutasítása nem azonos az el nem kötelezettséggel. Az én eszményem Petőfi apostola, aki megismeri a kételkedést és a kétségbeesést, de össze nem törik. Eszményem maga a költő, aki az üldöztetés miatti szorongások, az egyetemes halálvíziók és eszmei vívódások kiméráival szembe tudott nézni, ám tette, amit a történelem parancsolt. De tisztában vagyok azzal, hogy az eszmény bizonyos értelemben mindig csak cél. Nincs erőm ahhoz, hogy mindig az eszményt kövessem. Tudom, hogy végül – Somlyó György szép szavaival – minden máglyából szobor lesz, ennek ellenére nincs sok kedvem a máglyához. De ha lelkiismeretem szerint túl nagyra sikerül a távolság eszmény és való között, adandó alkalommal nem félek egy-két erélyesebb lépéssel csökkenteni a távközt. Mindennapos, ha tetszik, hétköznapi használatra is megvan az elképzelésem az emberről, aki kerüli a prófétás cécókat, s ezért, ha merő jóindulatból valami ostobaságot csinál, nyugodtan visszavonul, nem fog leesni a prófétagyűrű az ujjáról, mert fel sem húzta, ha túl közel szaladt az eszményhez, életveszélyesen közel, esetleg meghátrál, s akkor sem esik le a prófétagyűrű az ujjáról, mert visszahőköléseiben sem adja fel az eszményt, akkor sem, ha meghízik, akkor sem, ha kihullik a haja, akkor sem, ha a felesége elhagyja, mint a Próféta voltál, szívem Szabadosát.
Sándor
Ez lenne tehát a prófétaság korszerűsített, gumírozott, vissza-visszahúzható változata.
Csabai
Érdekesek ezek a nők. Szabadosné kiábrándul a férjéből, mert az már nem próféta. S kibe ábrándul belé? Egy olyan paliba, aki nem volt, nem van és nem lesz próféta. Aminek okairól persze sokat nem tudunk meg.
Sándor
Minek annyit magyarázni? „Frailty, the name is woman.” Vili bácsi már mindent megmagyarázott előre: Gyarlóság, asszony a neved.
Domonkos
Ez körülbelül úgy igaz, mint az, hogy a gyarlóság másik neve: férfi. De mindegy. Somogyi Tóth valóban nem sokat magyaráz, s ez a szerelmi szál esetében nem is olyan feltűnő, mint a politikai háttér esetében. Szinte semmit sem tudunk meg Szabados expróféta-átalakulásának tényleges társadalmi okairól. De ez nemcsak hiány, valami komoly művészi becsületesség van mögötte. Ha szabad nagy szavakat használnom, az az elv, amit Kossuth valahogy így fogalmazott meg: tollam ha nem is írhat le mindent, mit gondolok és érzek, de mást, mit gondolok és érzek, írni sohasem fog. Somogyi Tóth úgy találhatta, hogy a szabadosi tartás vagy inkább tartásnélküliség teljes társadalmi eredetét nem tudja megadni, mert túlságosan is bonyolult a folyamat, de semmi olyat nem akart leírni, amit hazugságnak érezhettél volna. S ez nem csekély szó.
Sándor
Egy oltárian kidekorált nő – tizennégyen voltunk a moziban, amikor a filmváltozatot néztem meg – kijelentette: többé nem dobja ki a pénzét „új magyar művészfilmért”. Mint kiderült, az állandó időkeverés miatt nem értette meg, mi történik. Íme, ez az eredménye annak, hogy a modern filmnyelvet megteremtő, immár klasszikus nyugati műveket, mint amilyen a Tavaly Marienbadban vagy A háború véget ért, nem mutattuk be: az iskola magyar követőiből az átlagnéző alig ért valamit. Nincsenek iskolázva az újra.
Csabai
Azért egy kicsit kusza is volt a film. Nem csoda; hogy Széchenyi Ferencnét bízták meg az összeállítással.
Domonkos
Miért?
Csabai
Na hallod… Annyira összevagdoshatták a filmet, hogy a végén már csak az operatőr felesége tudott eligazodni a szalagok között… Megvallom, én már unom az ilyen filmeket.
Domonkos
Persze hogy unod. Napóleon tábornokai is elkezdték unni egy idő után a hadjáratokat. Valmy grófja, Elchingen és Moszkva hercege… Ilyen címekhez nem is illik már a táborélet. Kedvük támadt kicsit szórakozni, rangok, bálok, szépasszonyok… De amikor a 100 nap kezdetén megszólalt a hívó trombita, a legjava újra a nyeregbe szállt, kövéren, kiábrándultan, hitetlenül… de ment.
Sándor
És 100 nap múlva odaállt a kivégző osztag elé, mint maréchal Ney, „Moszkva hercege”… Hagyd a hadjáratokat, Domonkos. Vedd észre, hogy ez a nép szórakozni akar, halálra unja magát a ptófétáskodásról szóló filmeken, szeretné istenigazában kipihenni azt, hogy olyan szenvedélyesen próbálták boldogítani… több mint egy évtizeden át.
Domonkos
Értelmesen is lehet pihenni és szórakozni, barátom. De most már térjünk át tulajdonképpeni témánkra, miután Fekete lelkét tisztába tettük. Napirenden: a Fényes szelek.
Fekete
Nem tudtatok megvigasztalni. Tegyük át a napirendet máskorra. Amikor jobb kedvem lesz. Határozati javaslatom:
A szümpozion résztvevői elnapolják tárgyalásaikat, hogy még kedvezőbb légkörben folytathassák.
melynek során a vitázók azon kapnak hajba, hogy van-e különbség a fényes szellő és a keleti szél között, és hogy feltétel nélkül kell-e felsorakozni Jancsó generális mögött?
Domonkos
Egy pohár vizet nyújt át Csabainak. Hörpintsd ki egyszerre, mintha konyak lenne. Na ugye, máris jobban érzed magad.
Sándor
No, Domonkos, most végleg elárultad, hogy megrögzött optimista vagy.
Fekete
Hogy jön ez ide?
Sándor
Közös moszkvai barátunktól hallottam tegnap egy viccet. „Mi a különbség a pesszimista és az optimista között? A pesszimista kap egy pohár konyakot, megízleli s azt mondja: »Büdös, mint a poloska.« Az optimista elharap a foga közt egy poloskát, s azt mondja: Olyan íze van, mint a konyaknak.” Te is meg akarod agitálni Csabait, hogy érezze konyaknak a vizet. De már jobban vagy, Csabai? Gyakran van ilyen rohamod?
Csabai
Nem. Újabban csak akkor, ha Jancsó-filmeket nézek.
Sándor
Ha ilyen tisztán látod a kórokozókat, minek kínzod magad? Mazochista lettél?
Csabai
Nem, inkább szadista. S most darabokra tépem a Jancsó-kultuszt.
Domonkos
Én is hallottam egy viccet az optimizmusról. Beszélget az optimista és a pesszimista. Az optimista kifejti, hogy ez a világ a létező világok lehető legjobbika. A pesszimista meghallgatja, s csak ennyit mond: „Igazad van.”
Csabai
Most nem tudsz kibillenteni a gondolataimból. Ti annyira szeretitek ostorozni a mítoszokat, lássátok be végre, a filmművészetben sincs szükség legendákra.
Domonkos
Kezdd hát, mítoszölő. In medias res…
Csabai
Res… res… respublica. Igen, akkor dühöngtem a legjobban, amikor a film kollégista fiataljai a köztársasági indulót énekelték: „…életünknek új értelmet ád…”, ezt harsogják, s közben a képek az ellenkezőjét bizonyítják: elkezdődött egy derék fiatal, a Vörösinges első kálváriája. De ez csak egy jellemző apróság. A szöveg és a kép csaló játékának illusztrációjaként. Az a lényeg, hogy a népi kollégiumi mozgalom befeketítésével a magyar népi demokrácia egész hőskorát beszennyezték.
Domonkos
Érdekes! 49-50-ben nem védted ilyen harciasan a NÉKOSZ-t, örültél, ha megúsztál egy káderezést anélkül, hogy a fejedre olvasták volna csűrdöngölős múltunkat.
Csabai
Voltak hibái is a NÉKOSZ-nak, nem arról van szó, de mégiscsak kegyetlenség most már a fényes szellők korát is deheroizálni, hogy az egész huszonöt évből semmi se maradjon, még a kezdő évek lobogásának emléke is hamuvá szürküljön.
Sándor
Sajátos dolog, hogy hasonlókat mondtak olyan írók is, mint például Fekete Gyula, akivel te egyebekben aligha értesz egyet. A kegyelet, kegyetlenség stb. egyébként nem esztétikai fogalom. Továbbá: annak eldöntésére, hogy Goya kifejezte-e IV. Károly lényét, sok mindenki illetékes lehetett, csak az uralkodó nem. Mi mind a négyen kollégisták voltunk, mint minden ember, szeretjük ifjúságunk bolond, bízó s talán boldog éveit, de ha most lefest minket két művész, aki bizonyos fokig kívülről nézett bennünket (Hernádi, s ha jól tudom, Jancsó is csak a vége felé, nem sokkal a kapuzárás előtt került a kollégiumi mozgalomba), nem mondhatjuk a portré cáfolatául, hogy mi nem ilyennek látjuk magunkat. Attól, hogy Csabai őfelsége tiltakozik…
Fekete
De barátaim… Tudjátok, hogy én nem szeretem ezt a hangot. Jelszavam: béke, megértés, udvariasság, szelídség és türelem… És igaza volt Almásinak és Gyurkónak… csúnya dolog, ha egy vita hangneme elfajul…
Domonkos
Engem nem az angolkisasszonyok zárdájában neveltek. S rühellem a sacré-coeur-modort. A vita hangnemének akkor van jelentősége, ha az egyik fél a durva hanggal durva eszközöket is tud párosítani. Én azonban nem tudok arról, hogy Fekete Gyulának poroszlókülönítménye, titkos várbörtöne és pallosjoga volna, ergo, nem esem kétségbe attól, ha megnyomja kicsit a tollat. Lényeges pontokon nem értettem egyet vele, de érdeklődéssel olvastam cikkét, mert őszintén, nyíltan és határozottan fogalmazott meg egy lehetséges álláspontot. És amíg Jancsó Miklós minden magyar lapban, rádióban és televízióban visszavághat, addig ne izguljunk a viták hangneme miatt. És ha úgy találjuk, hogy „a király meztelen” s hasonló érvek kicsit erősek, ne csináljunk úgy, mint aki tolvajt kiált, s közben zsebünkbe nyúl, mert az ellentábor, mely Fekete Gyulát kárhoztatta, félreérthetetlen célzásokat tett „a susztergyerekek” szellemi szintjére. S azt mondják, Fekete, te irodalomtörténettel foglalkozol. Hát akkor tudnod kell, hogy ez a vita békés eszmecsere ahhoz képest, ahogy Petőfiék vagy Adyék körül zajlott a hacacáré.
Fekete
De ha így lenne is… minek vitázzunk mi tovább? Kialakult két véglet: az egyik oldalon Fekete Gyula, Sípos Gyula, s több más ismert vagy kevésbé ismert, volt népi kollégista, továbbá Rényi Péter és mások, a szemben levő oldalon Fehér Ferenc színvonalas cikke, Gyurkó, Sükösd írásai, Almási állásfoglalása a 69 áprilisi Kritiká-ban… Kár már nekünk szaporítani a szót. Szavazzunk: Fekete Gyula vagy Fehér Ferenc?
Domonkos
Fehér… Fekete… Igen… Nem… Utoljára a tizedik születésnapomon rendezett kakaós délutánon szórakoztam ezzel a játékkal. Szavazok, ha akarok, de nem biztos, hogy akarok. Mert nem biztos, hogy két ellentétes vélemény közül az egyik feltétlenül helyes. Mondjuk csak el a véleményünket mi is. Folytasd, Sándor.
Sándor
Nekem tetszett a film, mert illúzióim roncsait is segített eltemetni. A Fábián Pista meg a Madrid határán meg a többi dal, amelyben egy nemzedék eltiporhatatlannak vélt hitét rikoltoztuk világgá, úgy hangzott most a fülembe, mint a gyászdalok sorozata, mint a kihasznált és kicsúfolt, meggyalázott és megölt ifjúság komor búcsúztatója. Ez a magyar filmművészet Illusions perdues-je… B. Nagy Laci nyugodtan felcserélhette volna a kritikája címébe tett kérdőjelet felkiáltójellel: ez csakugyan a fényes csalatás leleplezése, a legesleg…
Domonkos
Hagyjuk a felsőfokokat. Jancsó túl értékes és túl fontos művész ahhoz, hogy szuperlatívuszos ömlengésekkel árasszuk el. Ilyesmivel aligha győzzük meg az ellenfeleket, de a kételkedőket sikerrel elriaszthatjuk Jancsótól. Aki ráadásul meg is cáfolhat téged, mert szereti magát elkülöníteni túlzó rajongóitól. Miként azzal is taszíthatunk, ha vért izzadva olyan filozófiai tételeket olvasunk ki műveiből, amelyeket normál halandó meg sem tud érteni, hát még elfogadni. Nem is lenne érdemes olyan filmeket gyártani, amelyekhez a jegyek mellé filozófiai dolgozatokat is kellene adagolni a nézőknek.
Fekete
Kivel kötözködsz most? Sándor semmiféle filozófiáról nem beszélt.
Domonkos
Ezt csak úgy mondtam, nem is tudom, miért. Mit gondolsz, én mindig belelátok a saját lelkembe? Jancsó filmje szerencsére csakugyan nem filozófiai okoskodás…
Csabai
De persze van filozófiája és ideológiája. Megengeditek, buzgó bajnokai a szabadságnak, hogy a magamfajta konzervatív-dogmatikus talmudista is kifejtse véleményét? Beleférek a demokráciátokba?
Domonkos
Bele. De a te fő erőd nem az érveidben rejtezik. Egész másban. Az érveid halottak, és én halottakkal csak mérsékelten vitatkozom.
Csabai
Honnan tudod, hogy vitatkozni fogsz? Még el sem kezdtem, s te máris ellenkezel! Pont az ilyen pasasokról írta Hermann István azt a nagyszerű és híres cikkét, te is egy fordított mameluk vagy. Aki még az igazságot sem hajlandó elismerni, ha ellenfele szájából hallja.
Domonkos
Hermann cikke bizonyára kiváló írás lehetett, már nem emlékszem rá. De csakugyan vannak emberek, akik nem a saját igazságaikra, hanem elleneikre ügyelnek, s hozzájuk igazodnak. Ez a típus a reformkori tusákban született, még a múlt század első felében. Idősebb Balogh János, mint csodálatos Kölcseynk jellemezte: „… huszonkilenc nap vitatott valamit tűzzel és vassal, s ha a personális végre megadta magát, s a harmincadik nap a tárgyat elfogadá: az öreg felpattant, s tüstént az ellenkezőbe rohant által…” Mert, „uraim, drága collega uraim”, mi volt akkor a patriotizmus? „Felelet: az oppositió! És mi az oppositió? Felelet: tagadása annak, amit az udvar állít, és a personális.” Ennek az ősmagyar típusnak mai változatát jellemezte az én közeli barátom egy cikkében, nem is sejtve, hogy kinek a szellemi intését követi. Előveszi a Kritika 1968. 3. számát. „Emlékszünk még a mesebeli szamárra. Folyt a nyála a szénáért is meg a szalmáért is, de nem tudván választani a kettő között, éhen veszett. Megesik olykor az ellenkezője is: filmművészeti, irodalmi vagy egyéb vitáinkban olykor egyik véglethez sincs kedvünk, de mert opponensünk a szalmát harapdálja, konok antiszamarakként elkezdjük majszolni a szénát. Ami nemcsak látványnak kiábrándító, taktikának is veszedelmes.” Nos, én nem leszek anticsacsi, s ezt bizonyítandó, elismerem, ha véletlenül igazat kellene adnom neked valamiben.
Csabai
Nagyon nagy nehezedre eshet ez a táglelkűség, ha ekkora történelmi indokolás kellett ahhoz, hogy önmagadra kényszerítsd. De nézzük hát a filmet és a politikát. Eddig arról volt szó, hogy 48–49 körül elkezdődött a személyi kultusz. Ennek hibáit (ha tetszik, bűneit) irodalmunk, művészetünk bőszen ostorozza, némelyik írónk már majdnem olyan hévvel siránkozik, mint amily hangosan allelujázott anno Matthias. Akkor allelujáztak, most alilujeváznak…
Sándor
Nem szeretnélek kizökkenteni gondolatod síneiről, de ezt végre tisztázzuk. Egy idő óta lépten-nyomon azt dörzsölik a magamfajta ember orra alá, hogy annak idején bezzeg nem voltam ilyen fene nagy rebellis, hanem tapsoltam szeretett atyánknak. Engedd megkérdeznem, jól emlékszem-e arra, hogy te is csattogtattad a tenyered? Jól? Köszönöm. Nos, akkor mi fáj valójában, az, hogy akkor ugyanazt csináltam, amit ti, vagy az, hogy most nem csinálom ugyanazt? Továbbá: ki az okos, aki egyszeri nyelvégetés után másodszor nem nyalogatja a forró kását, vagy az…
Fekete
No, ebből elég. Látom, mindenáron meg akarod akadályozni Csabait nézetei kifejtésében. Csabai professzoré a szó.
Csabai
Ha olyan ostoba lennék, mint amilyennek te nézel engem, Sándor, már rég elvettem volna a kedved a folytonos ágálástól. Csakhogy az évek felettem sem szálltak el nyomtalanul, s ma már tudom, hogy a fecsegésed ártalmatlanabb, mint a mártíromságod lenne.
Domonkos
Óriási pillanat! Csabai is kapisgálja a demokrácia lényegét! Akkor már fölösleges is vitatkozni a Fényes szelek-ről, barátaim, énekeljük azt, hogy… Megismerni a kanászt…
Fekete
Álljon meg a menet, hol vagyunk? Valami zsűriben vagy díszelnökségben? Happeninget játszunk… vagy árverezünk?
Domonkos
Van abban valami, amit Sándor mond. Itt van például kitűnő szociológusunk, aki nem éppen gyerekfejjel és nem éppen tudományos pályáról képezte át magát a társadalom kutatójának. Állásfoglalásai mindig érdekesek, izgalmasak. De lám, találkozom a múltkor Fűz Bódoggal, aki éktelenül elkezdte… bizonygatni, milyen nagy dogmatikus volt annak idején a szóban forgó szociológus. S mit gondoltok, Fűz Bódog valami harcos antidogmatikus ma? Éppen nem. Akkora vaskalapot visel, hogy a füle teljesen eláll tőle. Lassan-lassan tudomásul kell vennünk, hogy tízegynéhány évvel ezelőtt véget ért egy korszak, s az akkor kialakult minősítéseket felül kell vizsgálni. „Rákosisra-antirákosista”, „sztálinista-antisztálinista” – ezekkel a jelzőkkel ma már sokra nem megyünk. A tegnapot nem kell elfelejtenünk, de a lényeg, mégis csak az: ma mit csinálunk.
Fekete
Én még odébb is tolnám az időhatárokat. Nagyon sokfajta elfogultságot hordunk magunkban, amelyek felett eljárt az idő. Töredelmesen megvallom, annak idején némi ellenszenvvel figyeltem jó néhány fiatal költőnket, azt gondolván, hogy nem annyira saját tehetségük emeli őket, mint inkább a helyzet, s hogy valójában olyanok, mint a luftballonok, amelyek a meleg levegő felhajtó ereje következtében a tűz körül és fölött táncolnak. Azóta bizonyítékokat szerezhettem nemegyüknek erkölcsi és eszmei erejéről, sőt, arról is, ami nem kevésbé fontos, hogy a hígan töltött luftballonok mellett igazi tehetségek is emelkedtek felfelé, hogy csak egyet említsek, Ladányi Mihály kópés-vagánykodó lírája még akkor is tetszik, ha egyben-másban bizonyára tudnék vitatkozni versei mondandójával… Bár a múltkor a Népszabadság-ban közölt Esküvő című verse nem illett az ő hangvételéhez…
Domonkos
Te alvajáró, hát az egy fiatal költőnő verse volt, tévedésből közölték a Ladányi neve alatt. Másnap helyre is igazította a lap… igaz, hogy csak úgy kis betűkkel, eldugva.
Sándor
Csak azt nem szeretem nálunk, hogy a hibákat címbetűkkel követjük el, a helyreigazítást pedig suttyomban és észrevehetetlenül közöljük.
Fekete
Ne tereljétek el a figyelmet a lényegről, szószátyárok. Csabai professzor tette le a garast.
Sándor
A garast letette, hogy a forintot felvegye…
Csabai
Hát igen. Szerintetek havi X ezren felül már nincs is elv, eszméitek csak nektek vannak, mindenki más karrierista. Nem gondolja a Sándor–Domonkos duó, hogy icit-picit leegyszerűsíti a világot, amikor angyallelkű művészekre és ördögképű bürokratákra osztja fel? Ti talán a Vöröskeresztnek adjátok le a honoráriumaitokat?
Sándor
Szeretnéd, ha sértetten elrohannánk, mint a Vörösinges, hogy egyedül simán diadalmaskodhass ezzel a szájtáti Feketével szemben? Aki egyébként feltűnő megértést tanúsít irántad… amióta ő intézi az intézet tudományos ügyeit…
Fekete
Így van, a lét meghatározza a tudatot. Vagy nem? Meglehet, korábban is aszerint alakítgattam a véleményem, hogy kitől mennyit kaptam – forintot, rubelt, dollárt, mikor mit.
Domonkos
Ezt már Benjáminnál is olvashattuk:
| Kín, kétség – maszlag volt, csalétek. |
| Megvették a szolgálatkész cselédet. |
| Szavankint egy aranyrubelt |
| vagy egy aranydollárt fizettek, |
| már aszerint, ki volt a bérlő. |
Fekete
Ez is annak bizonyítéka, hogy bizonyos nehéz években mennyire nemcsak saját magát fejezte ki Benjámin László… számomra is oly közeli verseivel. De most már csakugyan botrányos, hogy mennyire nem hagyjátok beszélni szegény Csabait. A végén azt fogja hinni, hogy nem is vagytok kíváncsiak a véleményére. Épp ezért, végérvényesen: nyomd a sót, Csabai. Nem feltétlenül idióta vagy gazember az, akivel nem értek egyet.
Csabai
Köszönöm, te vagy itt az egyetlen, aki szeretsz engem… mert a lelkembe látsz. Szóval… a film… észreveheti a vak is, nem a kollégiumról szól. A NÉKOSZ csak ürügy arra, hogy az eddig 49 körül lefékező kritikát egészen a kezdetekig lehessen ösztökélni. A kollégisták és a kolostoriak ellentéte az egész 45-ös alaphelyzetet kívánja jelképezni: egyfelől a forradalmi élcsapat, másfelől a passzív, dermedt, papok vezette tömeg. Az élcsapat, mint a Vörösinges egyik mondata céloz is erre, nem teljesen a saját erejére támaszkodik… Ráadásul naiv humanista lelkesekből és terrorra hajlamos, számító lelkesekből áll, vezetőik pedig – lásd a zárójelenetet – cinikus manipulátorok. A másik táborból egyedül a zsidó fiút ismerjük meg közelebbről, de az ő alakja ingerlő csinálmány: azok, akik túlélték az üldöztetéseket, általában nem a kolostoriaknál kerestek azilumot, ellenkezőleg. És csakugyan összeesküvők-e azok a kolostoriak, akiket a rendőrség el akar vinni vagy sem? S mit akarnak a papok, szellemi vezetőik? Erről semmit sem tudunk meg, az ő hibáikról nem esik szó. Az ismételten felhangzó dal szavai szerint „a csuhásokra is rájár a rúd”, de a képek tanúsága szerint a papok a terror méltóságteljes áldozatai, sőt, ellenálló hősök voltak 44-ben, ellentétben a Vörösingessel, aki természetesen lapult akkor, amikor az ég zengett, csak utólag hős, amolyan „állami forradalmár”. Érdekes, hogyan reagált erre az Esti Hírlap kritikusa. Mit szóltok ehhez a csinos kis fejtegetéshez? Újabban szeretnek mindent megemészthetővé magyarázni, de én ezúttal nem nyelem le a békát. Íme a kollégisták jellemzése: „Hogy a célok szolgálatába (talán: …ban?) nem mindig méltó eszközökhöz nyúltak? Igaz. A NÉKOSZ akciói között a filmben ábrázolt történetnél radikálisabbak is előfordulnak.” Értitek ezt? Tehát nemcsak kolostorokat rohantunk meg, történelmi értékű könyvtárakat tettünk tönkre, és miseruhákban parádéztak meztelen leánykáink, hanem még ennél „radikálisabbakat” is míveltünk… netán raboltunk, gyújtogattunk, gyilkoltunk?
Domonkos
Csillapodj, és olvasd tovább Bernáth László cikkét.
Csabai
Most jön az ideológiai felfedezés: „Mi lehetett ennek az oka? A film érzékletesen válaszol erre a kérdésre is (…). Éppen a legjobbak – szégyenükben is, hogy korábban semmit sem tettek – bizonyítani akarták: ők is forradalmárok.” Íme, kérem, minden rejtély világos, minden meg van magyarázva, ki van tisztázva, le van pucolva, okozó üstökénél meg van ragadva minden túlkapás, törvénytelenség, ultrabaloldaliság: 45–48 között azért randalíroztak „a legjobbak”, mert 44-ben lapultak! Utólag akartuk megmutatni, hátunk mögött a szovjet hadsereggel, hogy milyen cudar nagy forradalmárok vagyunk.
Domonkos
Látod, máris egyetértek veled, bizonyos fokig. De különböztessük meg a filmet és a szóban forgó bírálatot. A filmen valóban van egy jelenet, emlékeztek, amikor a kolostoriakkal tartó zsidó fiú megkérdi a kollégisták vezetőjét, ki az apja, lőtt-e a németekre stb. A kollégista titkár, a vörösinges Fekete Laci valami olyasmit felel, hogy nem lőtt a németekre, apja kommunista főispán stb. Mire a gúnyos és sanda vágás: „Szóval, állami forradalmár vagy?” Nos, ha a film szerzői megnézték volna a Győrffy-kollégium tablóját, az egyik arckép helyén egy kereszttel és Szabadság érdemrenddel jelölt nevet találtak volna. Megkérdezhették volna, ugyan mit jelent ez? Esetleg megtudhatták volna azt is, hogy a képen látható kollégisták közül is jó néhányan kockáztatták az életüket, amikor az ég zengett. Sőt, még egy olyan fiú fényképét is láthatták volna, akinek a Vörösingeshez hasonlóan szintén kommunista főispán volt a papája, de ő, apjával együtt, 44-es dolgaiért szintén Szabadság érdemrendet kapott. Egyáltalán szívesen venném, ha bárki megjelölne még egy olyan zárt ifjúsági csoportot, amelynek tagjai nagyobb százalékban vettek részt az ellenállásban, mint a győrffysták…
Csabai
A film szerint viszont a 44-ben lapuló s csak utólag hősködő Vörösingesekkel ellentétben akadtak igazi hősök, akik rejtegették az üldözötteket… s ugyan kik voltak e bátrak és merészek? Kik ezek a példás honfiak? A papok! A kolostori atyák! A zsidó fiú megmentői. Köszönöm az ellenállásnak ezt a tárgyilagos képletét! Ez aztán a deheroizálás. A legközelebbi filmből remélhetőleg már az derül ki, hogy 44-ben csak a nyilasok álltak ellen a németeknek, de a többiek…
Fekete
Ugyan, mit érzékenykedtek. A Domonkos által említett ellenálló kollégisták feltehetően nem azért szálltak szembe a németekkel és a nyilasokkal, hogy húszegynéhány évvel később vállon veregessék őket… s kivált, hogy olyanok veregessék vállon őket, akik csakugyan semmit sem tettek, utólag olyan roppant nagy bírálói az ellenállásnak… Az ellenállók ellenálltak, mert nem tehettek másként. És még egy parabolát sem lehet ennyire minden részletében szimbólumnak, minden jelenetet jelentésnek felfogni.
Csabai
Már torkig vagyok az olyan művekkel, amelyeket sehogyan sem lehet megközelíteni, mert ha azt mondom, „ez nem így volt”, a fejemhez vágják: „Ez nem realizmus, te ló, hanem parabola”, ha azt kérdem, mit jelent a parabolának ez vagy az a mozzanata, felhördülnek: „Nem szabad mindent szimbólumnak látni, te marha, ez csak egy véletlenszerű részlet az élet gazdagságából!”
Domonkos
Hagyjuk most a filmet egy pillanatra, mert ez a mozzanat – nagy szerencsére – csakugyan alárendelt jelentőségű benne, nem ez az a varázsszó, amelyre nyílik. De a filmtől függetlenül is létezik a probléma, amint azt Bernáth idézett cikke is jelzi. A film forgatókönyvének íróját annyira érdekli ez a kérdés, hogy egyik regényében is kitér rá. Íme, egy beszélgetés a Folyosók című regényből:
„– Sokan utálták a nyilasokat, mégis megszámolhatom a száz ujjamon, hány igazi partizán volt – mondom hangosan.
– Azért száznál több volt – válaszolja László.
Szellemeskedve folytatom:
– Nálunk már az is partizánnak hitte magát, aki otthon Hitler-viccet mesélt a feleségének.”
Vannak, s az idő múltával egyre szaporodnak az olyan ellenállók, akiknek e cím viselésére a viccmesélésnél sokkal több okuk-joguk nincs. De legalább olyan gyakori az ellenkező típus: az, amelyik úton-útfélen hajtogatja, hogy Magyarországon nem volt ellenállás. Miért? Mert ő annak idején még egy Hitler-ellenes viccet sem mert volna elmesélni, s most utólag, lelki kényszer számára, hogy múltját az egész magyar nép közös „bűnébe” olvassza bele. Ezek persze érdektelen kérdések, amíg személyi ügyek. Érdekessé akkor válik az ügy, ha meggondoljuk, hogy milyen receptet követnek a magyar ellenállás kicsinylői, gúnyolói vagy értetlen tagadói: azok receptjét, akik szerint a magyar „egy bűnös, fasiszta nép”, s úgy kellett vele bánni, ahogyan szeretett atyánk bánt. S itt megint kitérek a perekre…
Fekete
Nem térsz ki.
Domonkos
Legalább annyit meg akarok mutatni, hogy milyen ijesztő közelségbe került a szélsőjobb magyarságszemléletével épp az az ultra…
Fekete
Nem mutatod ki, mert teljesen összekeverjük a dolgokat. Megbíráltátok a film egy mondatát, most már rátérhetnétek magára a filmre.
Csabai
Én már megmondtam a magamét: egész egyszerűen visszautasítom a demokrácia hőskorának ezt a sűrítményét, amely nem a „kollégisták”, hanem, alig leplezett módon, a „kolostoriak” szemszögéből állíttatott össze.
Sándor
Olvashattad Jancsó nyilatkozatát, mely megmagyarázza, miért állította be a papokat úgy, ahogy tette. Előveszi a Népszavá-t. „Ami már most »az egyház«-at illeti – joggal hiszem a film minden korombeli és fiatal nézőjéről, hogy már általános és középiskolai tanulmányai alapján tisztában van azzal a reakciós szereppel, amelyet az egyház az adott viszonylatban betöltött. Egy mai szocialista filmnek, amely a mi legfőbb, történelmileg új gondjainkról szól, szerintem nem tartozik a kötelezettségei közé, hogy elvégezze azt a feladatot, amelyet a polgári felvilágosulás írói már elvégeztek. Félő, hogy akkor nem végzi el saját feladatát.”
Domonkos
Én persze nem értek egyet Csabaival abban, hogy a film a „kolostoriak” szemszögéből ábrázolja múltunkat. Ezek amolyan vagdalkozások. De Jancsó magyarázatai is legalább két ponton tarthatatlanok. 1. Voltaire-ék derék tettei ellenére az egyház ma is hatalom, 45–48 között is az volt, s az akkori katolikus egyház vezére egy szerencsétlen középkori ámokfutó volt, akinek műveltsége nem volt magyar (egyáltalán nem volt műveltsége ahhoz képest, amit Pázmány vagy akár egy Prohászka is jelent a magyar egyháztörténetben), s minden ízében bűzlött a népgyűlölettől. A mindszentisták ellen harcolni kellett, nem lehetett azt mondani, hogy ezt a feladatot már a francia felvilágosítók elvégezték. Ez gyerekség. 2. Nem tudom belátni, miért akadályozta volna a filmet „saját feladata” elvégzésében az, ha a 45–48 közti helyzetnek megfelelően ábrázolja a kolostoriakat. Véleményem szerint egy olyan művész, mint Jancsó, egyetlen szempillantással vagy gesztussal elejét vehette volna annak, hogy az egyházi reakció mentegetésével vádolják. És a történelmi igazsághoz is közelebb került volna. Azt az egy-két métert pedig, ami ehhez kellett volna, talán… talán meg lehetett volna takarítani némely más jelenet rovására, vagy ha nem, akkor fél perccel hosszabb lett volna a film, és sok-sok órával rövidebb a vita.
Fekete
Fehér Ferenc elmélyült tanulmánya szerint a kolostoriak manipuláltságát is megmutatja a film… hol is van… igen… „Az ellenoldal jellemzésénél felettébb szembeötlő, hogy az maga is manipulált.”
Domonkos
Csodálatos szeme van Fehérnek: meglátja azt is, amit Jancsó, előbb idézett szavai szerint, nem is akart megmutatni. „Felettébb szembeötlőnek” látja azt, amit százezrek nem vettek észre.
Csabai
A film ránk bízza, hogy úgy magyarázzuk a papok tetteit, ahogy akarjuk. De a felelősséget egyértelműen leveszi a vállukról. Itt van ez a letartóztatási jelenet. Nem tudjuk, összeesküvők-e a kolostori fiatalok vagy sem, de a film szerint világos: még ha csakugyan összeesküvők lennének is, akkor sem lehet őket vagy inspirátoraikat hibáztatni, mert a helyzetért azok a felelősek, akik a magyar valóságot nem ismerve, a magyar néptől idegen módszerekkel, brutális propagandával és csalással közeledtek a tömeghez.
Sándor
A film koncepciója szerint ez esetben mellékes, hogy igazi összeesküvők-e a kolostoriak vagy sem, a rendőrségi akció akkor is antidemokratikus, ha a kiemelt diákok csakugyan konspiráltak.
Csabai
Persze, szerinted mindjárt antidemokratikus valami, mihelyt erőszakra vezet, mert te egy über-szuper humanista vagy. Egy igen ötletes kritika szerint viszont épp ellenkező szándék vezette a film szerzőit, azt akarták megmutatni, hogy „le is kell tartóztatni embereket, bármennyire rossz hangulatot is szül ez, s nem egyeztethető össze a demokrácia elvont elveivel”. Gyurkó szerint is olyan helyzetet ábrázol a film, amelyben a forradalmárok „kénytelenek” erőszakot alkalmazni. Mit akartak hát Jancsóék? Bírálni egy rossz hatalmi beavatkozást, vagy az elvont hatalombírálatot ostorozni?
Sándor
Menjünk sorjában. A film elején a kollégisták elindulnak, hogy vitatkozzanak, tárgyaljanak a kolostoriakkal. Útközben megállítják a rendőröket, de hogy miért, s hogy azok is a kolostorba robognak-e vagy sem, nem tudjuk, mert a Jancsó-filmek dramaturgiája időnként egyszerűen megfejthetetlen… mint maga az élet. De ez mellékes, ahogy Domonkos mondaná. Az a lényeg, hogy a naivul erőszakos, szólamokat sulykoló kezdeti kolostori fellépés után a Vörösinges megérti: módszert kell változtatni. Sikerül is megnyernie a bizalmatlan kolostori tömeget. Már-már egy termékenynek ígérkező együttműködés látszik kibontakozni, amikor megérkezik az exkollégista rendőr, és arra akarja felhasználni a kollégistákat, hogy segítsenek neki elfogni a letartóztatandó kolostoriakat. Függetlenül most attól, hogy e fiatalok bűnösek vagy sem, ha vitatkozni, tárgyalni megyünk valahová, a vitát ne kombináljuk letartóztatással, mert – mint a Vörösinges azonnal megérti – mindent elrontunk. A meggyőzés és az erőszak összekeverését a film képei egyértelműen elítélik, ezen vitatkozni sem lehet. A zavart az okozza, hogy a végén, nem kis meglepetésre, az exkollégista rendőr alakja dicsőül meg. A hívek bizonyára ezt is meg tudják magyarázni. Számomra azonban ez a vég egy szép film gyengéje, amire nem érdemes sok szót pazarolni.
Fekete
Fehér Ferenc szerint: „A rendőrtiszt radikalizmusát Jancsó művészileg helybenhagyja. Mi több: a forgatókönyv bölcs tapintattal zárójelbe teszi a letartóztatási parancs jogos vagy jogtalan mivoltát, és elutasítja a Vörösinges heveskedését, aki bizalmatlanságnak és népnevelő munkája akadályoztatásának tekinti a váratlan rendőri fellépést. Hiszen nyilvánvaló: ellenség van, összeesküvések csakugyan szerveződnek (még egy olyan időszakban is, amikor mesterségesen kreálnak összeesküvéseket), és a rendőrség a dolog természete szerint nem vitathatja meg akcióit népgyűléseken.” Fehérnek különösen tetszik a rendőrtiszt, mert nem a hisztéria és a morális katzenjammer, hanem a drámai korkonfliktus kifejezője, „a film legokosabb, kínosan tisztánlátó” alakja… „Minden helyzetben igaza van…”
Sándor
Ha igaza van annak, aki egy népünnepéllyé vált vita közepébe érkezve arra szólítja fel az ünneplők egy részét, hogy segítsenek letartóztatni a másik részt… akkor én erre az igazságra (…). Egyébként ez is csak megerősíti azt a meggyőződésemet, hogy Jancsó nem tud olyan homályt produkálni, amit kellő adag dialektikával meg ne lehetne fehéríteni. Mint ahogy nem tud olyan fényeset sem alkotni, amit meg ne próbálnának némelyek befeketíteni.
Csabai
Nem én meg a Fekete Gyula, hanem ők feketítették be a népet.
Fekete
Nem olvastad Gyurkó cikkét, hogy a szürke ruhás papi diáktömeg „nem a nép”?
Csabai
De Jancsó nyilatkozatát is olvastam, aki ezt felelte arra a kérdésre, hogy rokonszenvesek-e a kolostoriak: „Nem hiszem – ha azonban így van, érzésem szerint az sem hiba. Kivált nem politikai. Szocialista politikánkat a néppel együtt és a népért csináljuk – a népet nem kell és nem szabad ellenszenvesen ábrázolni.” Expressis verbis, tessék: a kolostoriak = a nép.
Domonkos
Ne essünk vissza egy másik kérdésbe, a rendőrtisztről van szó. Ami pedig Jancsó nyilatkozatát illeti, nos, ő egyéb dolgokban is szembekerült, mint mondta, „részben még legszenvedélyesebb védőivel… is”.
Csabai
De visszatérve a rend őrére, ez ügyben Fehérrel ért egyet, hiszen ő is azt vallja, hogy: „Forradalom nincs erőszak nélkül – ezt filmem legegyértelműbb alakja is kimondja. A fiatal rendőr, nevezetesen.”
Domonkos
Kapcsoljuk ki Jancsó nyilatkozatait. Ő a Szegénylegények mondanivalóját is megmagyarázta egy nyilatkozatában, ennek ellenére a film alighanem egész filmművészetünk legszebb alkotása. Másrészt, ha már a szavait s nem a filmjeit magyarázzuk, folytasd az idézetet: „De a potenciális szövetségeseket nem szabad rosszkor és rosszul alkalmazott erőszakkal elriasztani.” Itt a film záraihoz az egyik legfontosabb kulcs. Sajnos, a bereszelés nem tökéletes. A forradalmárok bizonyos helyzetekben kénytelenek erőszakot alkalmazni, így igaz, tudtommal forradalmárok ekörül soha nem is vitatkoztak. A probléma ott van, hogy a film, amely – mint bizonyítani szeretném – a demokratizmust értelmetlenül elfojtó erőszak bírálója, az értelmes erőszak igazolására egy képtelen jelenetet állított be. Fehér Ferenc szerint a Vörösinges alakjában a film az elvont humanizmust bírálja. Lehet, hogy Fekete Laci „elvont humanista”, de erről sajnos semmit sem tudunk meg. Amit látunk, csak annyi, hogy e hős ellenzi a vita és a letartóztatás egybeolvasztását, a vita szétverését, márpedig tiltakozása az adott esetben nem széplelkűség, nem hisztéria és katzenjammer, hanem józan ész és helyes taktika: vagy vitatkozunk, vagy letartóztatunk, ugyanaz az ember ugyanabban a pillanatban ugyanazzal az ellenféllel mindkettőt egyszerre nem teheti. Én nem is hiszem, hogy ezzel a letartóztatási jelenettel Jancsóék a jogos erőszak szükségességét akarták igazolni, ilyen rosszul kiagyalt szituációt nem szívesen varrnék a nyakukba. Szerintem ezek a képek is az erőszak hibás alkalmazását leplezik le. Ez esetben viszont csakugyan nem érthető a rendőrtiszt alakját a filmben is körüllengő alkotói rokonszenv, még kevésbé némely kritikáknak az az eksztatikus buzgalma, hogy egy ilyen ostoba akció elkövetőjét „a kínos tisztánlátás” „legokosabb” képviselőjének tüntessék fel. A letartóztatási jelenettel romlik el minden, ez a – homályban hagyott tartalmától függetlenül – rosszkor időzített akció borítja fel a kollégisták és a kolostoriak kialakuló együttműködését. Ha ennek az akciónak kitervelője és végrehajtója az erőszak szükségességéről általában véve helyes nyilatkozatokat tesz, ezzel csak saját akciójának képtelenségét élezi ki: értelmes érvekkel alátámasztott ostobaság nem fog értelmes tetté válni, ellenkezőleg, az ostobaság visszájára fordítja, nevetségessé teszi a helyes érveket is. És azt a gyanút ébreszti a nézőben, hogy az ilyen helyzetek kitalálása legmélyebbről egy ösztönös és elvont erőszakellenesség elfojtásának következménye. De ebbe ne menjünk bele. Elégedjünk meg annyival, hogy bármiképpen nézzük is, itt van a film igazi gyengéje, innen fakad szinte minden vita, ezért történhetett meg, hogy teljesen ellentétes véleményű emberek közös indulattal rohantak a film ellen és fordítva. De a film olyan jó, hogy még ezt a hibát is elbírja.
Csabai
A film ezzel az egész rendőri beavatkozással későbbi dolgokat antedatál. A fényes szellők korszakára nem volt jellemző az ilyesmi.
Domonkos
Csak így látjuk, mert a későbbiek rálicitáltak a kezdeti hibákra. Jövő korok történészei, légy nyugodt, találnak majd olyan aktákat, amelyek cseppet sem épületes „adminisztratív intézkedésekről” fognak beszámolni, olyanokról, amelyek már a konstrukciós perek moráljától nincsenek túl sok mérföldnyire. De maradjunk a filmnél, tudjuk le kifogásainkat. Én például jobb szerettem volna más címet…
Fekete
De Domonkos, tudom, hogy tetszik neked a film, s mégis hagyod, hogy fél órája csak negatív oldalról közelítsük meg… sőt most már te is újabb kifogásokkal hozakodol elő.
Domonkos
Ha az igazi és vélt hibákra nem térünk ki, vagy azokat erőszakoltan magyarázgatjuk, és mély filozófiai szimbólumokká léptetjük elő a tisztázatlanságból származó alkotói tévedést, akkor ezzel csak ártunk a filmnek. A hibát érző, de eltúlzó vagy egyéb elfogultságok miatt értetlen nézőt az apológiák nem győzik meg. Ellenkezőleg. Mert csak annak a kritikusnak van meggyőző ereje, hatása és hitele, aki az atyaúristen előtt sem hajbókol, sőt, még Jancsó Miklós előtt sem. S amit én még kifogásolnék, nem hiba, semmiképpen sem az, inkább csak egy nosztalgikus sóhaj részemről… Jobb lett volna egy olyan címet találni, amely egyértelműen utal arra, hogy nem a népi kollégistákról lesz szó, akik 45–48 között nem díszes népviseletben, hanem kopott katonaköpenyekben, gyalog, vonattetőkön vagy ponyvás teherautókon járták az országot, puliszkát zabáltak, tetves-rühes vackokban háltak, s közben földet osztottak, szövetkezeteket és kollégiumokat szerveztek, s még hozzá nem „állami forradalmárokként”, hanem egy még részben ellenséges államapparátussal dacolva, s nem zsidókat rejtegető papokkal, olyanok is voltak, hanem igazi reakciósokkal verekedve. Mert bármilyen dogmatikusan hangzik is ez ma, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ebben az országban népnyúzó, németbérenc, úri brigantik is éltek, s nekünk harcolnunk kellett ellenük… Szerettem volna, ha a cím félreérthetetlenül jelzi, hogy egy kollégiumi történet kapcsán általánosabb érvényű dolgokról lesz szó.
Sándor
Meghatóan ecsetelted hősi múltunkat, még az én kérges szívemen is megjelent egy-két méla könnycsepp. De arról azért ne feledkezz meg, hogy úgy mellesleg oltári klikkcsatákat is folytattunk, téptük egymást, marakodtunk…
Domonkos
Ahol csoportok vannak, mozgalmak vannak, ott különböző elvi és személyi összeütközések, sőt, érdek- és hiúsági marakodások, vezérkedési ellentétek is fellépnek. Így volt a mi mozgalmunkban is, sokkal inkább, mint ahogy azt a film érzékeltetni tudta. De a marakodás viszonylag demokratikus eszközökkel és keretek közt folyt, a közösség bizonyos fokú ellenőrzése mellett… s igazán csak akkor fajult el, 48-ban, amikor világossá vált, hogy a mozgalmat fel akarják számolni, s kétségbeesésünkben, látva az egységes ellenállás reménytelenségét, megpróbáltunk taktikázni. De hagyjuk a kollégiumot, mert ezen az úton tényleg nem tudjuk megközelíteni a filmet, s elveszünk a részletekben. A lényegre kell figyelnünk.
Csabai
A lényeg torz itt.
Domonkos
Minden hasonlat sántít, az allegóriák, parabolák pedig gyakran angolkórosak is. A társadalmi test a maga egészében vagy csak fő problémáival is nem fér el egy történelmi parabolában, egy másfél órás film keretei között még kevésbé. Itt említem meg… már magam sem tudom hányadik kifogásom némely parabolával szemben… A tökéletes parabola olyan, mint Az ünnepség és a meghívottak című csehszlovák film, amely már az alaptörténetet úgy adja meg, hogy az általánosság kellő szintjére lehessen emelni a mondanivalót, ne zavarják a képet bele nem illeszthető történelmi konkrétumok. Mihelyt valóságos és ismert történelmi jelenetekből indulunk ki, könnyen zavarba kerülhetünk, ellentét keletkezhet a parabola konkrét kiindulása és szándékolt általános mondandója között. Eötvös megtehette, hogy képzeletbeli Taksony megyéjébe belezsúfolja a reformkori Magyarország minden mocskát, de egy vidéki magyar kollégium nem feltétlenül elég bő keret ahhoz, hogy tökéletesen megfeleljen a 45 utáni helyzet parabolisztikus ábrázolásához, nem is beszélve arról, hogy az egész világkommunizmus „gyermekbetegségi” szakaszának érzékeltetésére végképp kevés. Vagyis ezúttal annyit elfogadok véleményedből, hogy a tényleges cselekményen túlmutató jelbeszéd itt-ott egyszerűsít, túloz, esetleg torzít is. A valóságos történelmi konfliktusnak például csak két szélső elemét látjuk itt: a felforgatókat és a passzív gyűlölettel védekezőket. Kimaradnak a két erő közt mozgó, ingadozó tömegek, a reakció aktív vezetői stb. De Jancsóék nem is akarhatták az egész 45–47-es alaphelyzetet extenzív totalitással felvázolni, hanem a kezdő állapot egyik sajátos mozzanatának kiemelésével az egész későbbi fejlődés egyik történelmileg meghatározott s egyben meghatározó hibáját szerették volna áttételes formában megragadni.
Fekete
Próbáld magyarul folytatni. Olvasók is vannak a világon.
Domonkos
Köszönöm az intést. Egy mesét láttunk, amely rólunk szól. Rólunk, akik 45-ben egy undorító, züllött és szétvert világ romjain tiszta hittel új életet akartunk teremteni, még közelebbről, rólunk, mai negyvenesekről, akik akkor a küzdelem leglelkesebb osztagai voltunk. Keserves terhekkel kellett indulnunk: a háborúval járó szörnyűségek és veszteségek egy része a mi számlánkra került, külső erők ügynökeinek rágalmaztak bennünket, s ráadásul tapasztalatlan buzgóságunkban még az agitáció módszereit is el-elvétettük, mint a kolostort megszálló kollégisták. Ennek ellenére, s ezt a film hivalkodás nélkül, de félreérthetetlenül érzékelteti, hitünk ereje, a múltat vádoló igazságunk és jövőt ígérő magabiztosságunk megtörte a gyanakvást, a bizalmatlanságot, és hódítani tudott. S ha a Vörösingesek demokráciát és humánumot követelő és érvényesítő programja valósul meg, ez a hódítás kiteljesedhetett volna. De nem ez történt. Miért, miért nem, a film nem elemezhet, csak jelképez, a vak erőszak hívei kerekedtek felül a forradalom táborában, sőt, még ők is csak eszközöknek bizonyultak egy felettük álló, cinikus csoport kezében. E csoport hangadói nem ismerték a magyar valóságot, a demokráciát ideiglenes, kényszerű rossznak tekintették, az erő és a propaganda bűvös hatásában bízva legyőzni, nem meggyőzni akartak. A tiszta hitű Vörösinges nem kellett nekik, mert úgy találták, hogy nem eléggé kezelhető… A Vörösinges vonala után érvényesülő új vonal, a készséges erőszakosé, már nem tudta vonzani a kolostoriakat, így hát kénytelenek voltak azok közül a selejtre támaszkodni, a gerinctelen hazudozókra, a hajlongókra, akik saját testvéreiket is el fogják adni. A felső irányítás, amikor kellett, az engedelmes erőszakost is áldozatul dobta, mert csak a célok szentsége számított, s az elv, az egyén mellékessé vált. Ez a film képlete. Szerintem – az egyszerűsítések és a néhol tetten érhető elfogultságok ellenére – a magyar filmművészetben először érzékelteti egy olyan történelmi korszak néhány döntő vonását, amelyben a forradalom legőszintébb híveit megtizedelték, de a volt ellenfél leghitványabb elemei közül jó néhányan fokozatosan előtérbe kerültek.
Csabai
Épp azt bátorkodom tagadni, hogy így lenne. Azt a korszakot talán mégsem a hibák jellemzik, hanem az eredmények! Inota… Kazincbarcika… És… iparunk fejlődése a háború előttinek…
Domonkos
Ne gyalázd a népi demokráciát, Csabai. Új ipart másutt is teremtettek. Még Spanyolországban is. Nagyobb eredményeink is vannak annál, hogy hány százalékkal emeltük iparunk össztermelését. De lassan meg kell szoknod, hogy egy művészi alkotásnak nem ugyanaz a dolga, mint egy történelmi tanulmánynak vagy kongresszusi beszámolónak, s még csak nem is hasonlítható a feladata egy ünnepi vezércikkéhez. Mellesleg, ez a képlet újabb adalékot kínál a Rákosi-rend konstrukciós pereihez: amikor egy olyan vonal erőltetését kezdték meg, amely a magyar valóság történelmi igényeivel nemegy ponton ellenkezett, természetszerűen azok az emberek kerültek gyanúba, akik közelről ismerték a hazai adottságokat, illetve, a nyugati demokráciákat, akikről feltételezni lehetett, hogy az erőltetett vonallal szemben adott pillanatban – mondjuk, 49–50-ben – ellenállást tanúsíthatnak. Különösen veszélyesek voltak a magyar ellenállás hősei… És itt függnek össze a dolgok: „a bűnös nép” teóriája, az ellenállók megtizedelése és a „személyi kultusz”…
Fekete
Már megint elkalandozol…
Domonkos
Mellesleg a népi kollégiumi mozgalmat is azért számolták fel, mert felépítésének demokratizmusa, forradalmi lendülete nemkívánatossá vált olyan helyzetben, amelyben a forradalmi lendületnél hasznosabbnak ígérkezett… a centralista fegyelem. Ezért is sajnálom kicsit, hogy ezt a szemnyitó parabolát épp a NÉKOSZ ürügyén csinálták meg, de hát egy filmet le is kell forgatni, ami azt jelenti, hogy először is olyan témát kell találni…
Sándor
Szűzanyácskám, milyen naivak vagytok ti mindketten, te „konzervatív” Csabai és te „haladó” Domonkos! Úgy vitatkoztok a filmről, mintha valami mucsai zugpolitikus s nem egy európai horizontú művész dolgáról lenne szó. A Fényes szelek a maga realizmust és jelbeszédet egyesítő módján a magyar valóság fölé emelkedik. A film kollektív műfaj, s az előkészítő vitákban felmerülhettek olyan szándékok, akár a rendező részéről is, mint amilyeneket itt vitattok. E szándékokat azonban a film összhatásához kell mérni, ami pedig röviden ennyiben foglalható össze: nesze neked, fényes szellők nosztalgiája! Mit sóhajtoztok, fiúk, hajdani ifjúságotok emlékeit dédelgetve, hiszen félrevezettek benneteket! Azt hittétek, a történelmet csináljátok, s közben belőletek csinált pojácákat és balekokat a történelem. Az egyik jelenetben a Vörösinges bedobja a „vita”-témát: „Első pont: mi az egyén szerepe a történelemben?” Látszatra csupán a fiatalok neofita buzgóságának ironikus ábrázolása mindez, igazában azonban az egész film keserű alapkérdését tálalja elénk: az egyén nemcsak a történelmet, saját sorsát sem tudja irányítani. Kivált, ha a tömegbe olvad. Domonkos szerint a film nem tárja fel a fiatalok közti konfliktusok okait. De fölösleges is tárogatni. A feltárást már elvégezték. Le Bon, majd Ortega a maga misztikus módján, a mai társadalomtudomány pedig rezignált rációval: vezesse bár nemes szándék a tömeget, akció közben a legalantasabb ösztönök kerekednek felül, ennek következtében a legtisztábbakat, mint a filmbeli Vörösingest, kiveti magából a tömeg, s helyükbe a saját vak ösztöneinek megfelelő vezetőket állítja. S itt lépjünk ki a provinciából: Jancsó azzal mélyíti el művészi ítéletét, hogy a kolostori benyomulás képeit más, félreérthetetlenül nem hazai jelenetek képeivel keveri. Te például, exgyőrffysta Fekete, neked is volt egy kommunista főispán apád akkoriban, hordtál te is vörös inget? Ugye, nem. De a párizsi Odéon tavalyi ostromlói hordtak. S Domonkos, ti benyomultatok a kolostorokba, szétdúlni a miseruhákat, papi könyvtárakat? Nem. De a pekingi vörösgárdisták épp két éve körülbelül így játszadoztak a buddhista templomokban. A kollégiumi mozgalom, a nyugati diáktüntetések, a maoista vonulgatások – hadd hódoljak én is a divatnak – egyaránt az ifjúság manipulálásának példái. Az ostor csattog, csapdos, azt hiszi, ő hajtja a szekeret, de a valóságban jól marokra fogják. „Il faut que la jeunesse s’amuse.” Hadd szórakozzanak a fiatalok. Erről van szó. A Szegénylegények elintézte a 48-as romantikát: a „szabadságharcosok” egymást árulták el benne. A Csillagosok egy másik legendát tett ad acta. Most a Sej, a mi lobogónkat nosztalgikusan dúdoló, pocakos negyveneseket vágta mellbe Jancsó: a ti fényes szellőtök csak egy fajtája a keleti szélnek. Ez is, az is szalmaláng tüzeket ébreszt, mint a film befejező része szimbolizálja, s aztán nem marad más utánuk, csak hamu és pernye.
Csabai
Egy magyar filmrendezőnek el kellene döntenie, hogy Pestnek csinál filmet, vagy Cannes-nak.
Domonkos
Nem olyan egyszerű az a tömeglélektan, ahogy te summáztad, Sándor. S még csak nem is olyan könnyű a forradalmi tömeg irányítása, mint a filmen, ahol egy kurjantásra lódul a nyáj, hol erre, hol arra. Annyi tény, hogy Jancsó filmjei mindig több irányúak. E jelenség egyik oka nyilván a duó összetételében rejlik: Hernádi és Jancsó lelki, eszmei stb. alkatának különbségeiben, amivel nem akarom azt mondani, hogy ami problematikus e filmekben, az az elsőtől, ami jó, az a másodiktól származik. Közös érdemeiket elismerve is világos azonban, hogy a kétféle látás és szándék nem mindig fedi egymást. S az is természetes, hogy 1968-ban, húsz évvel a NÉKOSZ után, nem lehetett úgy csinálni filmet erről a mozgalomról, hogy közben ne vegyék tudomásul újabb, ebben vagy abban hasonló mozgalmak olykor izgató és biztató, máskor lehangoló tanulságait. S nem lehet úgy hinni, mint húsz évvel ezelőtt. A filmből keserűség is árad, de a történelmi úttévesztés felidézésével mégiscsak az annak idején elnyomott s most újra kibontakozó demokratikus fejlődést kívánja szolgálni.
Fekete
Mi a véleményed, a film szerint indokolt-e bizonyos fokig a Vörösinges bukása, szükségszerű, hogy ebben az új kibontakozásban ne vehessen részt, a történelmi „süllyesztőbe” kerüljön stb. Egy olyan kritikában olvastam efféléket, amelyben különben igen sok kitűnő meglátás és demokratikus szándék volt.
Domonkos
Fehér Ferenccel ellentétben én nem tartom „elvont” humanistának a Vörösingest, hiszen, mint igyekeztem bizonyítani, egy rossz erőszak ellen tiltakozott. De bukása kétségtelenül szükségszerű volt, mert a szocialista morál elveihez ragaszkodott egy olyan korban, amely e morál ellen dolgozott. Ám, ha feltételeznénk, hogy amolyan moralizáló hisztérika lett volna… még akkor is… véglegesen a süllyesztőbe kelljen kerülnie moralizálása miatt? Hogy ezt még csak bizonyos fokig is indokoltnak tartsam? Hogy kizárjam a „jobb és emberségesebb politikai mozgásból”?
Fekete
Fehér csak azt mondja, a Vörösinges nem irányíthatja ezt a jobb mozgást.
Sándor
Szerintem ez a típus, annyi lecke után, nem irányítani, részt venni sem óhajt „a mozgásban”.
Domonkos
A demokratikus fejlődés egyik mércéje szerény véleményem szerint éppen az, hogy mennyire kapcsolódhatnak be ismét az ügyekbe azok, akik ennél vagy annál a fordulónál akár jogos morális aggályaik miatt, akár elvont moralizálásból összeütközésbe kerültek a nyers valóság követelményeivel, de tetteikben egyértelműen a szocialista eszmény vezette őket. A szocialista forradalom részben épp abban kell hogy különbözzék a polgári forradalomtól… hogy megállítja a kontraszelekciót… hogy megakadályozza a fouchékat abban, hogy ők szabják meg a forradalom jellegét, hogy…
Csabai
Mondd, te el nem vont moralista, csupa Grál-lovag került nálunk a süllyesztőbe?
Domonkos
Nem. Egyáltalán nem. Én a történelem cselekvői közt nemigen tudtam Grál-lovagokat felfedezni sem a süllyesztőben, sem a süllyesztő kezelői között. De azt hiszem, azok, akik egyéni hibáik, kis hiúságaik és nagy tévedéseik vagy nagy hiúságaik és kis tévedéseik ellenére döntő pillanatokban kockázatokat vállalva tettek hitet a szocialista eszmény mellett, feleannyi jogot mindenesetre megérdemelnek, mint azok a kezes csúszómászók, akik soha nem kerültek konfliktusba semmilyen hatalommal, mert nem is voltak elveik… soha nem voltak.
Fekete
Almási igen szépen védte Fehér álláspontját a 69 áprilisi Kritiká-ban, bár nem teljesen értem, mit jelent például ez a passzus: „… a Pirosinges fiú elvont demokratikus illúzióiban ott van a naivitás keserű megkérdőjelezése, ezeknek az illúzióknak értékvédelme és tartalmi elvetése…” Vagy védek valamit, vagy elvetem tartalmilag.
Domonkos
„Vagy-vagy”… te maradi antidialektikus, vulgármaterialista metafizikus… Hát Hegel György Vilmos Frigyes hiába írta meg kis Logiká-ját? Aufheben… barátocskám, annyi, mint megszüntetve-megőrizni. Sőt, itt Hegel még tovább is fejlesztette, mert ez esetben megőrizve-megszüntetésről van szó: védjük az értéket, csak éppen tartalmilag elvetjük. Más kérdés, hogy mit ér az a demokrácia, amely az értékek tartalmi elvetésével kezdődne?…
Csabai
Na, most betelt a pohár. És én végső csapást mérek erre a demokráciásdira…
Fekete
Kezdjük mindjárt azzal, hogy nem adjuk meg neked a szót. Egyelőre a filmen vitatkozunk, majd később…
Domonkos
Vitatkoz-unk? Úgy hallgatsz, mint azok a kolostori kukák a filmen. Ne sunyíts itt tovább, ki vele, tetszett a film?
Sándor
De egyértelműen: igen vagy nem? Jancsóval vagy Jancsó ellen?
Domonkos
Nem akarom befolyásolni Feketét, de lehetőleg ne aszerint osszuk meg a magyar társadalmat, hogy ki jancsóista, és ki antijancsóista.
Fekete
Hallottam, hogy egy olyan nagy tekintély, akit te éppúgy tisztelsz, mint én, Kovács Andrást és Jancsót Bartókhoz hasonlította.
Domonkos
Ha lenne, mint ahogy nincs kritikai pápa, még ő sem tudna Bartókká koronázni valakit, aki nem Bartók. Ez a művészetben úgy megy, mint ahogy Napóleon csinálta: kivette a pápa kezéből a koronát, és a saját fejébe nyomta. Nos, ehhez napóleoni tehetség, erő és hatalom kell. Ezt a hatalmat pedig a tömegek és a legjobb fejek meghódításával lehet biztosítani. A hódításhoz pedig olyan művek kellenek, amelyek tisztaságuknál fogva egyértelművé teszik a frontokat. A Fényes szelek szép film, de hibáival megzavarta a frontokat, sőt, itt-ott rossz felsorakozásokat tett lehetővé. Én védem és támogatom a filmet, s külön is a film alkotóit, de ahhoz, hogy feltétel nélkül felsorakozzam Jancsó generális mögött, az kellene…
Csabai
Hogy ne legyenek kisiklásai.
Fekete
Egy igen komoly teoretikus szerint a kisiklásokat csak akkor „kellene és lehetne – minden károsodás nélkül, sőt, csak pozitív eredményre vezetően – elmondania a kritikusnak”, ha már Kovács, Jancsó és a többiek lennének a listavezetők a „közönségben, közéletben és kritikában egyaránt”.
Sándor
Miért? Kik a listavezetők? Kiket dicsér jobban a kritika?
Domonkos
Holnap is meg fognak jelenni gyáva vagy kulturálatlan bírálatok. A közönség igen nagy része még holnap is buzgóbban fogja törni magát a Fantomas-okért, mint mondjuk, a Falak-ért. Ha e helyzet megváltozásáig fel akarjuk függeszteni a bírálatot, mondjuk ki, hogy életfogytiglan lemondunk a kritika hivatásáról. Csakhogy a sokat emlegetett értékvédelem a kritikusra is vonatkozik. A kritikus is szellemi alkotó…
Sándor
Legalábbis elvben.
Domonkos
Elszegődhet propagandistának, reklámfőnöknek, fegyverhordozónak – mindhárom foglalkozás lehet hasznos, sőt tisztességesen művelhető is –, de ez esetben legyen őszinte, s ne kritikusnak, hanem propagandistának, reklámfőnöknek vagy fegyverhordozónak nevezze magát. Nos, tegyük fel, hogy ez az átállás sikerrel végrehajtható. Tulajdonképpen már nem is vagyunk olyan messze a kritika Majtényjának nagy napjától. Ám, ha az átképzett exkritikusok vérszerződésre lépnek, s megfogadják, hogy ezentúl csak jót, csupa jót írnak rendezőinkről, s minden „kisiklás” felett behunyják a szemüket, nos, mi lesz ennek az eredménye? Azok a milliók, akiknek a művészet non plus ultráját ma is az Orgonavirágzás jelenti, ezek után verekedni fognak majd a Hideg napok-ért? Aligha. De az igényes közönség szemében káprázatos gyorsasággal össze fog omlani a bírálói tisztét feladó kritikus eszmei és morális hitele.
Fekete
Van ilyen közönség?
Domonkos
Van ilyen sereg. Számát nehéz lenne felbecsülni, de jelenlétét naponta tapasztalhatjuk. E sereg egyik legjellemzőbb vonása, hogy megcsömörlött a bálványimádástól, a csalhatatlan-érinthetetlen tekintélyek körülhozsannázásától, s nem akar semmilyen formában visszatérni a kollektív révület szertartásaihoz. Miközben arra törekszenek, hogy az ország dolgaiban is önállóan, kritikusan foglaljanak állást, nem mehetnek bele olyan alkuba, hogy épp a közélet további demokratizálásáért küzdő művészek állítólagos érdekében bírálhatatlanná nyilvánítsanak bárkit is. Milyen demokrácia lenne az, amelynek harcosait magasabb érdekek jegyében nem szabad bírálni? Milyen elv az, amely megengedi, sőt, megköveteli, hogy bizonyos kiválasztottakról csak jót legyen szabad mondani, valami pontosan nem is érthető, magasabb szempontból kifolyólag? Ismerős, nagyon ismerős elv – semmilyen változatban nem érdemes felújítani, nemes cél érdekében sem… Meg kell értenünk: nincs társadalmi szükséglet sem ideológiai pápa, sem kritikai próféta, sem művészeti megváltó iránt. De álljon meg a menet… Ez az opportunista Fekete azért gerjesztett be engem, hogy neki ne kelljen nyilatkoznia a Fényes szelek-ről. Gyerünk, elő a farbával!
Fekete
Nézzétek… Ugyebár… szóval… én nem vagyok olyan szigorú, mint Domonkos. Talán alkati szelídségem is megakadályoz abban, hogy ilyen élesen fogalmazzak, s Jancsó filmjeinek nézése közben, sőt egy ideig még utána is, félóránként változhat az ember véleménye, de végül is: tetszett. Sőt, az az igazság, hogy a Hannibál tanár úr és a Szegénylegények óta egyetlen magyar film sem izgatott annyira, mint éppen a Fényes szelek. Egyik-másik részletkérdésben jogosultak lehetnek az ellenvetések, de a film egészében szép és vonzó. Egy-egy megoldása jelezhet művészi veszélyeket, öncélúakká válható fogásokat, de formailag is az új a lényeges a filmen, a színnel, dallal, tánccal igéző filmnyelv kibontakozása. Gondolatilag szerintem is némi kidolgozatlanság, sőt, összecsapottság érződik néhol, de mindezzel együtt is: mennyivel többet ér egy ilyen mű, mint a problémátlan, olajozottan gördülő, „szórakoztató” film! De én elfogult lehetek, hiszen szinte ad hominem érveléssel szólt hozzám a film. Meg aztán mit számít az, hogy egy kopaszodó exkollégista miként vélekedik sörényes ifjúságáról? Egy magányos filosz a hatalomról meg a demokráciáról? Sokkal izgalmasabb lenne azt megtudni, mit szól mindehhez a mai ifjúság?
Sándor
Hát idézd meg újra ifj. Csabait… meg a többi gyereket, akik a fényes szellők lengedezése közben fabrikálódtak.
Fekete
Próbáljuk meg. Dörzsölgeti homlokát, az előlibbenő fiatalokat biztatja. Nyilatkozzatok, fiúk.
ifj. Sándor
Engem a film sztorija éppúgy nem érdekel, mint a maguk vitája. Kőkorszaki duma az egész. De Jancsó modern fej, s állati, hogy mozgatja a kamerát! Ezt megtanulom tőle. De az én filmjeimben nem lesz politika, még cselekmény sem. Csak a tudatalatti kavargása. Eltűnik.
Ifj. Domonkos
Feketére mered. Nem tetszik a tollam?
Fekete
Ne haragudjék… nem olvastam az írásait… annyira leköt a Petőfi-filológia, hogy kézbe se tudom venni a folyóiratokat…
Ifj. Domonkos
Én nem írok, nem olvasok. A fejére bök. Erre a Rákóczi-tollra gondoltam, mert olyan kimeredten guggerolta.
Fekete
Ja, a frizurája? Semmi kifogásom ellene. Sőt, tetszik is. Hátha a Rákóczi-haj alatt a gondolatok is…
Ifj. Domonkos
Engem nem érdekel a politika. Tehát a film sem. Az Avanti popoló-ra még csörögni sem lehet tisztességesen. A Beatlesek és az Illésék korában ennyi ócska kántálást, ugyan kérem. S a film el akarja hitetni velem, hogy a népi kollégistákat csak a kolostori agitáció meg a világ proletárjai érdekelték, de ha apám nagy néha hajdani cimboráiba ütközik, egészen más kalandokat emlegetnek…
Domonkos
De fiam…
Ifj. Domonkos
…tütüléseket, dáridókat, miegymás. Erről miért nincs szó a filmen? Fekete Gyula kritikája felcsigázott, mert azt írta, hogy a vörös zászló alatt folyik a picsi-pacsi, de én nem láttam, úgy látszik, nekünk már kivágták. Pedig mi már unjuk az állandó ideológiai prézlit.
Sándor
Az obligát meztelen popó azért most is kivillan egy pillanatra.
Ifj. Domonkos
Ennyi nekünk nem elég. A Veréb is madár-ban több látszott ki a madárkákból. Eltűnik.
Ifj. Fekete
Én megértettem, hová vezette apáinkat a világboldogítási buzgalom. Szakember akarok lenni, nem próféta. Higgadt, komoly matematikusokra, vegyészekre, közgazdászokra van szükség, nem álmodozó kóborlovagokra. Néha persze irigylem kicsit, hogy az ő ifjúságuk milyen mozgalmas volt… de egy modern fiatal tudjon uralkodni az érzelmein és hangulatain. Eltűnik.
Csabai
És az én fiam?
Fekete
Dörzsöli homlokát, már véresen vörös, de hiába. Egyetlen fiú politizál a gyerekeink közül, őt sem tudom elővarázsolni. Vagy nem akar jönni… vagy fél tőled… vagy akadályoztatva van. Márpedig három vélemény alapján nem lehet az egész ifjúságról nyilatkozni.
Sándor
Ha a tömegek véleményét akarod tudni, annak csak egy módja van: rendezzünk egy táncdalfesztivált vagy slágerkupát, valami népszerű dallamra elkornyikáljuk világnézetünket, és megszavaztatjuk a fiatalokat. Félmillió szavazócédulát s százezer kilowatt áramot garantálok. Jól jár a posta meg az Elektromos Művek, s mi is okosabbak leszünk.
Csabai
Ez a mi öntudatos, dolgos, komoly és színvonalas ifjúságunk megrágalmazása!
Sándor
Te például ezt dalolhatnád, Dobos Attila zenéjére:
| A boldogságtól ordítani tudnék, |
| bár a sódertól hangom már rekedt, |
| s csak megszokásból és pénzért fúvom még |
| e klasszikus győzelmi éneket. |
Domonkos
Sándor meg ezt, az Illésék kíséretével:
| Amikor én még kis srác voltam, |
| rendszerünk hajnalán, |
| csűrdöngöltem és zakatoltam |
| bölcs Atyánk oldalán, |
| akkor még bámultam a felnőtteket, |
| azt hittem, jó lesz majd ha egyszer |
| én is nagy leszek… |
| De jaj-jaj-jaj-jaj-jaaaj… |
Sándor
Nem elég rosszak a rímek, te sznob. Neked ezt ajánlom: „Mindenkinek van egy álma…”
Csabai
Nem szégyellitek magatokat! Egy tudós áll előttetek! Hol a méltóságérzet?
Sándor
Vedd le a szemellenzőt, öregfiú, s nézz körül: a hőskor Johannájából Szabó néni lett, ki a fényes szelek idején III. Richárd volt, most Majoros bácsiként blődlizik, a neves fizikaprofesszor a slágerkupában zsűrizik, Petúr bán bevonult a kabaréba… hát te mit játszod meg a méltóságos urat?
Domonkos
„Totus mundus stultisat.” Hát a mi szümpozionunk nem blődlizés? Én is énekelni fogok: „Mert egy vérpiros rózsa…”
Fekete
De mielőtt az én song-omat is kitalálnátok, vessünk véget a mulatságnak, uraim. A mai fiatalok tanulnak a mi sorsunkból, ha akarnak, és ha nem, úsznak a maguk módján. Mint az Apa hőse. Majd az ifjúság irányítására illetékes szervek…
Sándor
Az a ti bajotok, hogy nem tudtok megbirkózni az ifjúság emlékeivel. Vannak kivételes történelmi pillanatok, amikor a fiatalokat előtérbe dobja a história, s csinálnak vagy csinálni vélnek valamit. De aztán benő a fejük lánya, s megértik, mi a történelem. Ezért oly jellemző alakja nemzedékünknek… Fűz Benő. Mert mi lett a márciusi ifjakból, mármint azokból, akik túlélték a nagy bukást? A tizenkét pontos Jókaiból főrendiházi tag és egy Habsburg-trónörökös szerzőtársa. A Március Tizenötödike rettegett szerkesztőjéből, Pálffyból szelíd ta-ka-rék-pénz-tá-ri igazgató, Bérczyből a magyar vadászati sajtó atyja… neked is lehet reményed a horgászújságnál, Fekete… Degréből…
Domonkos
Higgadtan élelmes darabgyáros. S ugyanígy megjuhászodtak a német Wormärz hősei, a Beckek és Herweghek stb. De Vajda János és Csernisevszkij, Marx és Daumier… ugyanannak a kornak a fiai, sohasem árulták el ifjúságukat.
Sándor
Nem szeretem a barikádról álmodozó öregeket. Bismarcknak igaza volt: amilyen rokonszenves egy húszéves forradalmár, ugyanolyan ellenszenves egy forradalmi hatvanéves.
Domonkos
Komolyabb elmékre is hivatkozhattál volna. Például Goethére. Ő valami olyasmit mondott… hogy nyugodtan feszítsétek keresztre azt, aki harmincadik születésnapja után is lázadozik. Vagy Chamfort-ra, ki így aforizmázott: „Aki negyvenéves korában nem embergyűlölő, az sohasem szerette az embereket.” Nagy igazság van ezekben a jó mondásokban, de legalább annyi az ellenkezőjükben is akad. Például az enyémben: „Aki negyvenéves korában embergyűlölő, az húszévesen is csak önmagát szerette az emberiségben.”
Fekete
Maradjunk a Fényes szelek-nél. Jancsó ezúttal is illúziókat akart rombolni, de én úgy érzem, ő sem űzött csúfot abból, ami ifjúságunkban szép volt, mert ő is hisz bizonyos pótolhatatlan emberi értékekben.
Csabai és Sándor
Jancsó és a hit! Hernádi és a hit!
Domonkos
De egyek lettetek hirtelen! Szerintem is hisz. Van, aki folyton a hitről és az eszméről prédikál, de közben egészen másra gondol. S van, aki keserűen megfricskázza mítoszainkat, de közben vérzik a szíve, s ez a vér festi vörösre a Fényes szelek hősének ingét is. És van, aki bohócsipkát csap a fejébe, de közben…
Sándor
Ez már döfi… az érzelmes bohóc. De meghatódtam. Most már csakugyan nincs más hátra, énekeljük el a Sej, a mi lobogónkat…
Fekete
Nosztalgiából? Iróniából?
Domonkos
Nálunk szabadság van. Ki-ki gusztusa szerint.
A szümpozion résztvevői a kollégiumi indulót dúdolják.
Csabai
Közbevág. Én szét akarom még verni a demokrácia körüli eszmei ködcsinálást!
Fekete
Ének után? Majd legközelebb. Határozatunk:
A szümpozion külön közös ülést rendez a demokrácia égető kérdéseiről.
amelynek során a résztvevők eszméket és rágalmakat váltanak annak kapcsán, hogy meg lehetett-e volna nyerni az első világháborút Przemysl várából, miközben Csabai megsemmisíti az abszolút demokrácia eszméjét
Csabai
Meghallgattam a Rádiószínházban a Tartuffe-öt. Nem mondom, jó darab. De hogy ez a Molière micsoda megalkuvó volt! Annak érdekében, hogy a végén kirúgathassa a törtető képmutatót, óriásira benyalt a királynak. Mintha nem épp a királyi abszolutizmus termelte volna ki az ilyen figurákat.
Domonkos
Nem ilyen egyszerű. Tartuffe leleplezése és megbüntetése tényleg deus ex machina. De először is: a király valóban védte Molière-t, nélküle hamar elhúzták volna a nótáját az udvar cselszövői. Másodszor: amikor Molière a végén a király nevében fenékbe billenti Tartuffe-öt, egyszersmind mintát-példát ad Lajosnak arra, hogy csakugyan így cselekedjék, szabaduljon meg a hízelgő képmutatóktól. De miért érdekes most a Tartuffe?
Csabai
Azért, mert a darab hatása alatt elhatároztam, hogy vége a színészkedésnek, képmutatásnak, udvarias bólogatásnak, most már végleg szétütök köztetek, és leleplezem a demokrácia körüli nagy hűhót. Miután a vörös ingben tetszelgő polgártársak kiélvezték erkölcsi magasrendűségüket, most én következem. Elvben természetesen én is híve vagyok a demokráciának, s több cikkemben olvashattátok már, milyen fontosnak tartom a szocialista demokrácia még további fokozását…
Sándor
És elmélyítését és kiszélesítését és növelését és…
Csabai
Rendíthetetlenül. …ám veletek és filmrendezőtökkel… és az elidegenedésről, önigazgatásról, tört. mat.-ról s miegymásról cikkező tudós férfiakkal ellentétben, én nemcsak olvastam, meg is értettem Hegelt. „Alles was wirklich ist, ist vernünftig…” Et cetera. Minden, ami valóságos, ésszerű. És mi a valóság? 1945–1948 között nem légüres térben kísérletezgettünk a demokrácia legjobb formáinak megkeresésével, hanem a szocializmus és imperializmus világméretű küzdelmének közepette. A Vörösinges szépen szaval a demokráciáról, de kicsit megfeledkezik az imperialistákról, akik viszont nem feledkeztek meg körülvenni bennünket támaszpontjaikkal, kémeket és diverzánsokat küldtek a nyakunkba, heccelték a kiváltságaiktól megfosztott osztályokat stb. Ostromlott erőd voltunk és vagyunk, s lehet-e egy ostromlott erődben demokráciásdit játszani?
Sándor
Igazad van, csak pandúrosdit lehet játszani.
Domonkos
Örülök, professzorom, hogy megtáltosodtál. Lám, a Fényes szelek első pozitív hatása már jelentkezik: az elkényelmesedett, hízott lelkek is felborzolódnak. De a teória kicsit még bicebóca. Amíg a Szovjetunió egyedül állt a világban, a kapitalista környezet nyomasztó hatása természetesen erőteljesebb volt, mint később, s nyilván belejátszott mindannak kialakulásába, amit sommásan sztálinizmusnak nevezünk, sőt bizonyos történelmi igazoltságot is adott neki. De azóta megváltozott egy és más. A Szovjetunió győztes hatalomként került ki a második világháborúból, óriási ipara, fejlett hadigépezete van, s korántsem csak a maga erejére támaszkodik. Maga a győzelem éppúgy anakronisztikussá tette a sztálinizmust, mint ahogy 1794-ben a fleurus-i győzelem, amelyet a jakobinusok szerveztek meg, fölöslegessé tette magát a jakobinus terrort, miként azt Marx bölcsen felismerte. És ekkor, 45-ben, hol tartottak a közép-európai országok? Nem ott, ahol a cári Oroszország 17-ben, némelyikük sokkal fejlettebb volt. Vagyis, még kevésbé illett rájuk az a modell, amelyet időközben a győzelem magában az anyaországban is anakronisztikussá tett. Vagyis, a népi demokráciáknak meg lehetett volna maradniuk az általuk kezdett sajátos – demokratikus! – utakon. A Vörösingesek nem hitték – húszéves fejjel sem –, hogy a tökéletes demokráciát csak úgy ki lehet kiáltani, s olvasták, ha talán elég mélyen nem is értették meg Engels figyelmeztetését, mely szerint „tökéletes állam” „csak a képzeletben” lehetséges. Nem a paradicsomot akarták, hanem a valóság követelményeihez igazodó demokrácia lehetőségeinek kihasználását. E lehetőség s az 1949–1956 között tényleg kialakult rend között túl nagy a különbség ahhoz, hogy erődelméletekkel igazolni lehessen… a szakadékot. De hagyjuk a múltat, beszéljünk a jelenről.
Csabai
Jó. Olvastam egy cikket az egyik nyugati kommunista hetilapban, amelyet annyira kedvelsz az utóbbi időben. A szerző szerint a népi demokratikus országokban már nincs szükség arra, hogy adminisztratív eszközökkel tartsák kordában a fasiszta, fajvédő, reakciós stb. elemeket, mert ilyenek már nincsenek, vagy ha akadnak, betegek, akik nem rendőrre, hanem pszichiáterre szorulnak. Hogy látod ezt, Domonkos?
Domonkos
A szerzőt nagyjából ismerve, azt mondhatom, jóhiszemű és jó szándékú, de naiv túlzás. Mint ahogy a The unfinished revolution szerzője is szimplifikál, amikor azzal érvel a demokratizálás mellett, hogy a gyárosok, földbirtokosok stb. kihaltak, s hogy az ipar óriási része újonnan épült, nem is lehetne visszaadni senkinek. A régi rend kiváltságosai ötven, illetve, huszonöt év alatt csakugyan megfogyatkoztak, eltűntek, felszívódtak, utódaik elvitorláztak vagy beilleszkedtek, s feltehető, hogy jórészt lemondtak a revansról, főleg mióta azt tapasztalják, hogy az amerikai elnökök egyáltalán nem rohannak az ő felszabadításukra. Mindez fontos tény. Csakhogy közben sikerült nem egy és nem két ellenséget csinálnunk olyanokból, akik az induláskor semlegesek vagy éppen rokonszenvezők voltak… vagy nem is éltek. Az új nemzedékek a múltat már nem ismerik, s a jelent nem a vezércikkekben emlegetett Mária Valéria-telephez, hanem esetleg a svédországi nagybácsi vityillójához mérik… vagy a szomszédjuk nagybácsikájának vityillójához, amely tudvalevőleg még gyönyörűbb…
Fekete
Én harminc-egynéhány éves koromban ettem először ananászt, a fiam pedig azonnal követeli, mihelyt Kubából szállítmány érkezik.
Domonkos
És a nyugati kapitalizmusnak is sikerült olyan technikai haladást…
Csabai
Szóval, vannak országainkban olyanok, akik fogékonnyá válhatnak az imperialista propaganda iránt. Ilyen körülmények között hogyan lehet abszolút demokráciáról fecsegni?
Domonkos
Fecseg itt valaki abszolút demokráciáról? Sándor, talán te?
Sándor
Engem a demokrácia nem izgat. Nem vagyok igényes. Chamfort szavaival: egy „gúnydalokkal enyhített abszolút monarchia” számomra már megfelel. Egy liberális monarchia már paradicsom. A demokráciában pedig egyszerűen nem hiszek. Montaigne-nyel együtt azt vallom, hogy …sok ember uralmánál egy értelmes hatalma biztonságosabb.
Domonkos
Fekete, talán te beszélsz itt abszolút demokráciáról?
Fekete
Én? Örülök, hogy lyuk van… hogy nem is egy, hanem sok lyuk van Petőfi életrajzában, s nekem lehetővé tették, hogy azokat új adatokkal igyekezzem kitölteni.
Domonkos
Tisztelt Csabai barátom, látod, ez van. Mi már ismerjük az árnyékbokszolást. Ezt az abszolút, vagyis lehetetlen demokráciát te találtad ki, hogy annak ködképével próbáld elhárítani a történelmileg lehetséges demokráciát, amely egyre kijjebb tolja korlátait. Pedig az általad oly hévvel idézett Hegeltől azt is megtanulhattad volna, hogy ami valóságos, nemcsak ésszerű, hanem el is pusztul, mihelyt egy új ésszerűség törekszik arra, hogy valósággá váljék. Goethe bölcs szavaival: „Alles was entsteht…”
Csabai
S közben az imperializmus békésen nyugdíjba megy, s az erődre nincs szükség többé.
Domonkos
Egy bekerített erődben csakugyan nem lehet demokráciásdit játszani. De – ha már mindenáron ezt a katonai hasonlatot erőlteted – egy erőd puszta védelmezésével még nem lehet megnyerni a háborút. Przemyslben atyáink és nagyatyáink derekasan verekedtek, de azért az első vitágháborút vitézül elvesztettük. S ami a hadászatban nem válik be stratégiának, a politikában még kevésbé állja meg a helyét. Képzeljünk el egy mintaerődöt. Olyan árok van körötte, amelyen még a szentlélek sem tud átrepülni engedély nélkül, tökéletes a rend, bőszen folyik – legalábbis egy ideig – a termelés, egyre több az egy főre jutó acél, szén, olaj, de egyre kevesebb az egy főre eső szabadság. A várvédők rongyosak és éhesek, de csak a parancsnok dicsőítésére nyithatják ki a szájukat: egy elégedetlen nyikkantásért már béklyó vagy bitó jár. Egy ilyen erőd aránylag sokáig tarthatja magát, de az ellenség erődjei ettől még nem dőlnek össze. A végleges győzelemhez az kellene, hogy az ellenség erődjeiben a mi barátaink kerekedjenek felül. De biztos-e, hogy a mi erődünk rendje oly csábító hatással lesz az ellenséges erőd népére, hogy az fel fog lázadni? Kivált, ha van is mit aprítania a tejbe, és a száját is kinyithatja? No persze, kicsit karikíroztam a szocializmus sztálini modelljét. De az már valóság, hogy ötven év alatt egyetlen fejlett kapitalista országban sem tudott átütő sikert elérni a kommunista mozgalom. Ki lehet jelenteni, hogy a ténynek semmi köze a viszonylag fejletlen országokban megvalósult szocializmus jellegéhez. De a tény ettől még tény marad.
Csabai
A nyugati pártok képviselői mandátumainak szaporítása kedvéért nem fogjuk felborítani stratégiánkat.
Domonkos
Az erődstratégiát, amelynek bizonyos indokoltsága lehetett, mint láttuk, maga a történelem borította fel, maguk az elért sikerek aknázták alá. Ennek következményeit kezdte el levonni a XX. kongresszus.
Csabai
S a következmények… következtében majdnem fejre álltunk. Csak ma már tudjuk, hová vezet, ha a kantárt elhajítjuk… a sajtóban és a művészetben.
Sándor
Csabai, te olyan nagy marxista vagy! Mutasd már meg nekem, szegény, elmaradott színikritikusnak, hol írja Marx meg Engels azt, hogy a szocialista sajtószabadság akkor teljesedik be igazán, amikor egy egész népnek lelkesült ütemességgel szabad tapsolnia a vezért, de a vezér ellen még pisszenni sem szabad? Mert Atyánk alatt folyton azt írtuk, hogy mennyire túlszárnyaltuk a márciusi ifjúság programját, s közben… általános elvvé vált sajtónkban, hogy a való tények közlése árt a proletariátusnak. Pedig, ha jól tudom, valamikor arról volt szó, hogy a valóság feltárása egyedül a proletariátus érdeke…
Csabai
Ez az időszak elmúlt, most már az ellenkező végletbe esünk, mindenki jártatja a száját, és mindent megírunk…
Sándor
Jobb, ha az emberek az éter hullámaiból értesülnek? Nem, barátom, itt nincs más megoldás, a korlátokat félre kell dobni.
Domonkos
A cél, igenis még cél, az, amit Petőfi és Marx akart: a teljes sajtószabadság. De ezt kikiáltani nem lehet, amíg nincsenek meg a feltételei. Petőfiék, március mementós napján, örök dicsőségük ez, szabaddá tették a sajtót. De tudjuk, mi történt épp három hónappal később: a félrevezetett néppel majdnem sikerült agyonveretni a hazaárulónak rágalmazott Petőfi Sándort… méghozzá a saját szülőföldjén! Érthető, ha az ilyen tapasztalatok, az ilyen veszélyek arra késztették századunk forradalmi mozgalmainak vezetőit, hogy az új hatalom kialakulásának nehéz időszakában bizonyos korlátokat emeljenek.
Sándor
Az igazság korlátozhatatlan.
Domonkos
Szólamolsz. A feltétlen igazmondás megvalósíthatatlan, félek, még a kommunizmus legfelső fokán is az marad. Mondok egy szándékosan nem politikai példát. Ha egy haldokló nénikét látsz, akinek iszonyú kínjai között egyedül a túlvilági élet káprázata ad vigaszt, leállsz vele vitatkozni, és meg akarod győzni, hogy nincs is túlvilág?
Sándor
Nyilván nem fogom zaklatni, de…
Csabai
Azt akarod mondani, hogy a szocializmus valamiféle haldokló vénasszony?
Domonkos
Nincs szerencséd, nem ezt akarom mondani. Csak példát idéztem a feltétel nélküli igazmondás irrealizmusának bizonyítására. Ami a szocializmust illeti: reméljük, életerős, fiatal menyecske, s csak azért nyögdicsél, mert megfeküdte a gyomrát… egy-két megemészthetetlen dolog, amit ki kell purgálni belőle… nehogy a baj… súlyosbodjék. S a gyógyszert, én ezzel egyetértek, adagolni kell…
Honthy Hanna hangja a rádióból
„Szabad mindent megírni, ha fáj a szív, csak a címzettnek ne küldjük el…”
Fekete
Legyint. Nem ismerik a BTK-t. Izgatásra alkalmas anyagot nemcsak írni, hanem otthon tárolni is bűncselekmény.
Domonkos
De adagolni kell, nem azzal áltatni a menyecskét, hogy kutya baja sincsen, minden a legnagyobb rendben.
Csabai
Addig adagolni, amíg gyógyszermérgezést nem kap… Emlékszünk még, hogy tizenhárom évvel ezelőtt mi folyt a hibák javítása címén.
Domonkos
Már többször intettünk, ne rágalmazd a mai rendszert. Akkor a megelőző tizenkét év során egyre fokozódó ütemben felhalmozott gyújtóanyagok lobbantak lángra, nem egyes írások kinövései, hanem a való élet ellentmondásai miatt. Remélem, nem mered azt állítani, hogy az azóta eltelt tizenkét-tizenhárom esztendő alatt a rend ugyanúgy maga ellen ingerelte a tömegeket, mint akkor? Szerintem ma erős a hatalom, s nem kell félnie… nem is fél az irodalomtól. Amit a tények bizonyítanak. Az elmúlt években olyan művek jelentek meg, amelyek nemcsak a „klasszikus” Rákosi-rendszerben, hanem még annak bomló periódusában is megjelenhetetlenek, sőt, megírhatatlanok lettek volna. És te is szabadon kifejtheted nézeteidet… pedig ha nagyon megvakarnánk téged… kiderülne, hogy a párt kulturális vagy gazdasági politikája nagyon is ellenkezik a te dogmáiddal. Olyan erős a rendszer, hogy még téged is kibír.
Csabai
Jó, majd ha a szocializmus megdöntésére fogják felhasználni az irodalmi szabadságot, emlékezzetek arra, hogy én megmondtam… időben!
Domonkos
Édes öregem, az Egyesült Államokban, Franciaországban vagy több más nyugati országban gyakorlatilag mindent kinyomhatnak azok a pártok, amelyek hivatalos programjukban közlik, hogy meg akarják szüntetni a tőke uralmát. Ne kend ezt el, mert így van. Mert évek óta nem fordult elő, hegy az angol, francia, svéd vagy olasz kommunista lapok szerkesztőit nemhogy lecsukták volna, csupán eljárást indítottak volna ellenük. Így van? Cáfolj meg! Hozzál konkrét példákat, neveket, eseteket, pereket! Nem tudsz?
Csabai
Most kibújt a szög a zsákból… Mégis a nyugati demokráciák híve vagy!
Domonkos
Megint nincs szerencséd. Én már gyerekkorom óta a szocializmus híve vagyok, s mint ilyen fogok elpatkolni is. És tudom jól, hogy a nyugati országok sajtószabadsága épp a tömegek manipulálásának, a tőkés rend fenntartásának egyik eszköze. És azt is tudom, hogy egy új rendszer még nem lehet ugyanolyan stabil, mint egy századok alatt meggyökeresedett rend. Éppen ezért nem követelem, sőt, jelenleg veszedelmesnek tartanám a mi rendszerünk megdöntését követelő ellenzék teljes szabadságának biztosítását. Csak annyit szeretnék, hogy a fejlettebb európai országokban haladjon következetesen tovább az a folyamat, amely már jó ideje megkezdődött, s amely a rendszert alapjaiban elfogadó reformerek nézeteinek kifejtésére egyre több lehetőséget biztosít, legalábbis nálunk. Elismerem, hogy a gyakorlatban nem könnyű megállapítani, ki az, aki a szocializmus érdekében igényli a több szabadságot, s ki az, akinek sanda szándékai vannak. De fordítva, azt sem mindig egyszerű eldönteni, ki az, aki nem a forradalom, hanem a saját érdekei védelmében ágál a szabadságjogok kiterjesztése ellen…
Csabai
Végtelen hiúság van ebben az egész demokratizálási pózban. Mit mond a józan ész? Közeli barátod 56-ban lefordította Togliattinak egy interjúját… a XX. kongresszusról. Fűnek-fának mutogatta, a végén behívták valahová, s megmosták a fejét. Tíz év sem telt el, s a pártkiadó kérte fel, hogy fordítsa le a szöveget. Meg is tette, s fejmosás helyett… több ezer froncsit kapott. A tanulság, azt hiszem, világos. A hiú nyüzsög, ugrál, meg akarja mutatni, hogy ő tud valamit. Az értelmes hallgat, megvárja, amíg fizetnek is azért, amit tud.
Domonkos
Viszonzom kisded mesédet egy másik történettel. Szintén közös barátunkkal esett meg. Ifjúkorában szorgalmasan bújta Zsdanov műveit, s megtanulta többek között, hogy egy bizonyos leningrádi költő odáig süllyedt… hogy az Anyegin-ből travesztiát csinálva… kigúnyolta Lenin városát. Versének hőse a metrón összetűzött valakivel, elő akarta rántani kesztyűjét, hogy párbajra hívja a sértegetőt, de jaj, a vita közben kesztyűjét elemelték. Íme: azzal rágalmazta a város lakóit, hogy ott a zsebtolvajlás „tipikus” jelenség. Nos, barátunk 53-ban elvetődött Leningrádba. S az első percben a fogadó bizottság tagja, egy vezető újságíró, arra figyelmeztette, hogy vigyázzon a tárcájára, mert sok arra a zsebes… Barátunk ebben a pillanatban megértette, mi az a zsdanovizmus: nemcsak letagadni milliók mindennapos tapasztalatát, hanem még rágalomnak is bélyegezni. Szavak és tettek tartós és teljes egysége egy megosztott világban, osztálytársadalmakban alighanem megvalósíthatatlan. De ha a kinyilatkoztatások és a köznapi tények közti ellentét szakadékká mélyül, abba bele is lehet zuhanni. Ismétlem: a XX. kongresszus óriási jelentősége egyebek közt épp abban van, hogy felismerte ezt. S e tanulságokat segít tudatosítani minden olyan művészi alkotás, amely az igazság feltárására törekszik.
Sándor
Száz Fábri–Jancsó–Kovács–Szabó–Gaál–Kósa-stb. film sem tudja megváltoztatni a világpolitika objektív adottságait.
Domonkos
Ne misztifikáljuk az adottságokat: nálunk elkészülhetnek olyan filmek is, amelyek másutt esetleg ötletek maradnak. A kereteken természetesen sem filmekkel, sem drámákkal nem lehet változtatni, de a keretek közt emberek élnek, akiknek tudatát a művészet is alakítja. Az például, hogy X. hivatalban, intézményben, üzemben bólogató gyávák statisztálnak-e Y. lopásaihoz, kiskirálykodásához, vagy pedig öntudatos emberek fellépnek ellene, nemcsak az amerikai–szovjet meg szovjet–kínai viszonytól függ, hanem az emberek demokratikus nevelésétől is. Attól is, hogy a filmek, regények, versek, drámák, titkári referátumok, osztályfőnöki órák, szószéki beszédek, vezércikkek, szociológiai tanulmányok, sőt, óvodai mesék emberi önérzetre, a cselekvési jog megértésére, kezdeményezésre nevelnek-e vagy lapulásra, bokázásra, hajbókolásra. A Fényes szelek például öntudatra nevel.
Sándor
Az embereket a tények nevelik, a tapasztalatok, nem a szavak meg a képek.
Domonkos
A szavak és a képek is – tények. Főleg, ha a valóságot fejezik ki.
Sándor
Helyben vagyunk. Következik Domonkos nagyáriája, amely a valóság közvetlen ábrázolását fogja dicsőíteni az elvont allegóriákkal, parabolákkal szemben. Domonkos, aki futkosó riporterré fokozná le az írókat. Mondd… nem kellene nálunk is bevezetni azt a jól bevált kínai módszert, hogy időnként üzemi munkára vezénylünk egy-két ezer írót?
Domonkos
Hiába fested mindjárt rémítő színekkel az ördögöt… ez csak olyan papírördög. Senki sem akar visszatérni ahhoz az időszakhoz, amikor „Írjátok meg az igazat!” jelszóval az üzemekbe küldtük az írókat – és az első igaz szónál a fejükre csaptunk. Legyen az irodalom változatos, sokszínű, de nem ártana… ha erőteljesebb, bátrabb és kezdeményezőbb lenne az olyan irodalom, amely balzaci, stendhali funkciót tudna betölteni társadalmunkban, ami természetesen nem azt jelenti, hogy ábrázolási módszere is múlt századi legyen.
Sándor
Már vártam ezt. Vedd tudomásul, hogy undorodom ettől a földön mászó, kis társadalmi piszkosságokat leltározó balzaciádától – az emberi lélek szörnyeit kell felleltározni.
Csabai
Én Domonkossal értek egyet. Mindig is azt mondtam, hogy a valóságot tükröző realista irodalomra van szükség. Rühellem már ezt a nagy modernkedést, amely elfordul a mi tényleges életünktől.
Domonkos
Ó, Csabai, meg is feledkeztem rólad… felteszek neked egy találós kérdést. Vannak szerinted olyan emberek nálunk, akik posztjukat, beosztásukat, hatalmukat a saját kis ügyecskéik előmozdítására használják fel? Nem… nem ez a találós kérdés, ez csak a bevezető.
Csabai
Akadhat egy-kettő, de semmi esetre sem tipikus ez a jelenség.
Domonkos
Amióta így megtokásodtál, ritkán jársz a Széchényibe. Ülj be egy délelőtt a hírlapterembe, s fusd át… mondjuk, öt évre visszamenőleg a Népszabadság-ot. Jelöld meg azokat a cikkeket, amelyek sikkasztó állami gazdasági funkcionáriusokról, lakással seftelő tanácstisztviselőkről, tolvaj szövetkezeti elnökökről, a bírálatot megtorló igazgatókról vagy párttitkárokról, esetleg közpénzen orgiázó vállalatvezetőkről szólnak. Számold össze, hány ilyen férfiú ellen indult eljárás. Azt fogod találni, hogy a visszaélés… lehet, hogy nem tipikus, de elég tömeges. Pedig megeshet az is, hogy minden esetet nem is közölnek.
Csabai
Az a baj, hogy ennyit is közölnek. Ezek az írások mérgezik a légkört. A Veréb is madár… még a munkásigazgatókat is kigúnyolta!
Fekete
Már megint a politika, Domonkos! Hol van itt az irodalom?
Domonkos
Most jön az irodalom… azaz, a mi írónk, s a következő kérdéssel fordul egy ilyen… mondjuk, nem kifejezetten puritán férfiúhoz: „Főnök úr, ön csal, lop és hazudik. Milyen formában kívánja, hogy megörökítsem önt az utókor számára: írjak egy közvetlen, személyhez szóló szatírát önről, vállalatáról és egész pereputtyáról, vagy pedig alkossak egy abstract-allegorico-historico példázatot arról, hogy a hatalom általában megrontja az embereket?” És most már jön a találós kérdés is: mit fog válaszolni a derék férfiú? Funkciójából következik, hogy politikailag képzett, s így nyilvánvalóan esztétikai-filozófiai ellensége az elvont moralizálásnak, s híve a harcos, pártos, közéleti irodalomnak. Mégis, az a gyanúm, hogy az ügy absztrakt kezelése jobban fogja lelkesíteni, mint a konkrét szatíra. Eddig a mese, mindkettőtöknek szól, Csabai és Sándor.
Sándor
A főnöknek egyik megoldás sem fog tetszeni, mert nem is jár színházba, legfeljebb a Kamara Varietébe, táncosnőket kuksizni. Azt fogja mondani az írónak, hogy menjen a fenébe, s írjon útközben egy derűs-kedves-bolondos vígjátékot a szerelemről és a Patyolat lassú munkájáról. Különben is… az egész példázat demagógia, mert jól tudod, hogy egy igazán szaftos-orgiás ügy annál rövidebb bírósági kommünikével végződik, minél nagyobb disznóságokról volt szó, s aligha lehetne drámát írni egy ilyen ügy minden összefüggéséről.
Domonkos
S az allegorikus római példázatokban talán minden benne van, ami a hatalom és erkölcs összefüggésében itt és ma érdekli az embereket?
Sándor
Purifikációs hevületű barátom, bejöttél az utcámba, és nem tudsz kimenekülni belőle. A nagy francia forradalom dicsőséges jelszavakkal kezdte, s az lett belőle, amit az Illusions perdues általad oly hőn tisztelt szerzője lefestett. Most te szörnyülködve veszed észre, hogy a szocialista forradalom sokadik évében szintén akad egy kis korrupció, hatalmi visszaélés, vesztegetés, miegymás. Hát nem veszed észre, hogy körben forgunk, mint a saját farkát harapdáló kutya? Bőszen elkezdjük tisztogatni az istállót, az egyik ajtón dobáljuk ki a szemetet, s közben a hátunk mögött új kupacok gyarapodnak. Minden forradalom oda jut, ahol elkezdte. Emelkedettebben úgy mondta ezt a te Petőfid, egy józan pillanatában, hogy felmászunk a hegyre, és ismét leballagunk: „S ez így tart mindörökké: Föl és alá, föl és alá…” Örökké így tart, mert ez következik az emberi természetből.
Fekete
Tényleg… az emberi természet… hát megfeledkeztünk a különbizottságunkról! Ezt a szórakozottságot!
Sándor
Egyik legkiválóbb írónk élete csúcsán így tekint vissza ifjúkori lázadó idejére: „Ez idő tájt még csak a polgárságra vonatkoztattam frissen szerzett ismereteimet, még nem az emberi fajra. Még csak a magántulajdont okoltam nevetséges bakugrásaiért, nem az alatta megbúvó s a mindenütt jelen levő hiúságot s a még ennél is nagyobb tompaelméjűséget.” Láthatod, te élbakugró, az emberi fajban van a hiba. Egy élet – s micsoda élet – tanulsága ez!
Domonkos
Irodalmunk most kivételes látványt kínál: a hetven év küszöbéhez érkezett vagy a küszöbön már át is lépett, több kiváló írónk. Összegezések, felmérések, végső tanulságok páratlan sorozatát nyújtják a folyóiratok, könyvek. Háborúkkal, forradalmakkal a hátuk mögött, most vallanak a nagy kérdésről, arról, ami minket is izgat itt: Megéri-e? Érdemes-e? Lukács György, aki nagy öregeink közt a legidősebb, nemzetközi jelentőségű munkát fejt ki a szocialista elmélet megújítása érdekében, s közben még arra is van ereje, ideje és kedve, hogy megnézze, elemezze, támogassa a magyar filmművészet új törekvéseit. Illyés szomorkás öniróniával vizsgálgatja az öregedés tüneteit, de közben az örök fiatalok erejével ítélkezik a kor felett, melyben „hány zeuszi magas polcra jutott – koronával fejében – kontár-cézár, néró-ripacs”, s mindennek és mindenek ellenére, bizakodásra, küzdelemre int. Veres fáradhatatlan energiával újra és újra magyarázza a közösségi élet, a közösségben gondolkodó ember erkölcsét. Lengyel és Hidas nehéz évek szörnyű élményeiről készít becsületes számvetést, hogy még egyszer ne ismétlődhessen meg az iszonyat. És Déry? Kinek önéletrajzi jegyzeteiből az előbb idéztél? Fehér Ferenc kíméletes, de pontos megfogalmazása szerint „a világot átalakító praxistól – úgy tűnik – végképp megvonta a bizalmát”. Én sajnálom ezt. De ítéletet én sem mondhatok. Már csak azért sem, mert nem tudhatom, hogy – amennyiben megérem – mit fogok gondolni én a hetedik X körül, másrészt azért sem, mert az Ítélet nincs egészen kivételes alkotás, párbeszéd és farkasszemnézés a halállal, s ehhez nincs mit szólni, megindultan fejet kell hajtani.
Sándor
Rettenetesen piszkálhat téged ez az írás, ha ennyi hódolattal igyekszel elfedni ellenérzésed… Nyögd ki nyíltan, mit szólsz az emberi természetről idézett véleményéhez?
Domonkos
Ezt a felfogást már az antik szerzők kidolgozták… s Montaigne, majd a „nagy század” franciái, La Bruyère, Molière, La Rochefoucauld s Pascal tökéletes rendszerré fejlesztették. De éppen mert ilyen régi elméletről van szó, nem ártana már egy-két kérdőjelet mellérajzolni.
Csabai
És ezt te mondod, aki elszabotáltad a különbizottság beszámolóját!
Fekete
Nyögve. Tényleg… Domonkos… Már előadhattad volna téziseidet… Határozatunk tehát:
Domonkos most már csakugyan vizsgálja felül az emberi természetről kialakult közkeletű hiedelmeket!
amelynek során Domonkos a nagy magyar mesemondó örökébe lép, csak hogy megvédhesse az embert az emberiesség apostolainak vádjaival szemben
Domonkos
Tisztelt szümpozion! Most, midőn különbizottságunk beterjeszti az emberi természetről kialakult nézetek…
Sándor
Dobd el az első flekket, s folytasd mindjárt a másodikon.
Domonkos
Jó… Hol is a második papír? Igen… Két vélemény küzd egymással. Mindkettőnek ősi előzményei vannak…
Sándor
Tudod mit, inkább a harmadik flekken kezdd.
Domonkos
Jó… az eredendő bűn katolikus felfogásának felel meg. Pascalék mélyen elemezték az emberi cselekedetek rugóit, s legszebb tetteink mögött is felfedték az önzést, a hiúságot. „Nous aurions souvent honte de nos plus belle actions, si le monde voyait tous les motifs qui les produisent” – mondta La Rochefoucauld herceg. „La vanité est si ancrée dans le coeur de l’homme” – panaszkodik Pascal. „L’homme n’est done que déguisement, que mensonge et hypocrisie…” Az ember nem más, mint álcázás, hazugság és képmutatás. Amikor Molière keserű komédiájában, a Misanthrope-ban szembeállítja Philinte-et és Alceste-et, kettőjük vitája nem az emberi természet megítélése körül zajlik, hanem csak a követendő magatartás körül, Philinte éppúgy látja a lényeget, mint „az embergyűlőlö”:
| Nem, nekem, mint neked, oly undor az egész, |
| Merő önzés mozgat mindent és cselszövés… |
„Amour-propre”, „vanité”, „passion” – önszeretet, hiúság, szenvedély, ezek a nagy század kulcsszavai. Ezekre épül a világirodalom legszomorúbb vidám műve, a Gulliver is. Századunkban ezt az emberképet rajzolja Camus, Sartre több műve s a fél modern irodalom. A lélektan új felfedezésekkel vagy feltételezésekkel szintén az emberi természet eredendő gonoszságát igyekszik bizonyítani, ijesztő ösztönöket ér tetten lelkünkben, halálösztönt s hasonlókat. Az etnológusok és antropológusok az állattól kezdve a modern kibernetikusig bezárólag minden élőben kimutatják az agresszió ösztönét. Sőt, egy jeles osztrák tudós, Konrad Lorentz nemrégiben több világnyelven kiadott művében úgy véli, hogy még rosszabbak is vagyunk az állatoknál, mert azok „ritualizálni”, „szublimálni” tudják az ölést, például a farkas nem harapja át a legyőzött farkas torkát, csak a fogát csattogtatja fölötte. Ez tehát az egyik véglet.
Sándor
Az igazságé. Most szép kis slamasztikába kerültél, Domonkos.
Domonkos
A másik végletet napjainkban az úgynevezett frusztrációs iskola hívei képviselik. Szerintük az ember nem születik agresszívnak… csak a frusztrációk, vagyis a csalódások, sikertelenségek teszik azzá. Megmondom őszintén, nem nagyon vigasztal ez az elmélet, ha az derül ki belőle, hogy az első kiábrándulás akkor éri az embert, amikor a mamája kebléről elszakítva megvonják tőle az anyatejet. Végül is mindegy, hogy rossznak születünk-e, vagy csak a szoptatás befejezése után kezdünk rosszá fajulni, hiszen a közéletben nem csecsszopók állnak szemben egymással, hanem többé-kevésbé felnőtt emberek. Függetlenül most tudományos értékétől, eszmetörténetileg a frusztrációs iskola a rousseau-izmushoz kapcsolódik. Nekünk is ide kell visszatérnünk, a XVIII. századba, mert…
Sándor
Sejthettem volna, hogy optimizmusod erre a zöldségre épül.
Domonkos
… mert az elmélet megszületésének elemzése fontos tanulságokra vezethet. Rousseau, mint tudjuk, azt vallotta, hogy az ember jónak születik, csak a társadalom teszi rosszá. „Tout est bien sortant des mains de l’auteur des choses, tout dégénère entre les mains de l’homme”. Vissza tehát a természethez! Az elmélet jól hangzik, de első pillantásra is felismerhető, végzetes ellentmondásban szenved: ugyanis a jó embert megrontó társadalom maga is emberekből áll – ők mitől rosszak? Mi volt előbb – kérdi Claude Roy szellemesen –, a tyúk vagy a tojás? Olyan zűrzavar ez, amelyet még egy voltaire-i ész sem tudott rendbe hozni. A ferneyi bölcs persze sokkal józanabb volt, semmint hogy elfogadhatta volna a vissza a természethez jelszavát, de az emberi természet kérdésébe csúnyán belegabalyodott. A Dictionnaire philosophique-ban (a Méchant – gonosz – címszó alatt) szembeszállt azzal a nézettel, mely szerint az ember gonosznak születik: „L’homme n’est point né méchant, il le devient, comme il devient malade…” Az ember egyáltalán nem születik gonosznak, csak azzá lesz, mint ahogy megbetegszik. A rossz úgy terjedt el az emberek között, mint a vérbaj – fertőzés útján. „Le premier ambitieux a corrumpu la terre…” Az első törtető megrontotta a földet. De ki rontotta meg az első törtetőt? Netán egy másik bolygóról jött?
Sándor
Helyes a bőgés, Domonkos.
Domonkos
Várj még a tapssal. A rousseau-izmus elméleti ellentmondásainál is súlyosabbak a gyakorlati nehézségek. Tekintsünk el most az elmélet szerzőjétől, aki a nagy század csodálatos emberismerői után kirívóan-lesújtóan nem ismerte az embert – és önmagát. Csak egy röpke idézetet: „Olyan vállalkozásba fogok – Vallomásai elé írja ezt –, melyre még nem volt példa… Olyan gyermek rajzolódik elénk, ki talán egyetlen a maga nemében, mióta csak gyermekek vannak… Azt hiszem, a természet senkit sem alkotott oly kevéssé hiúnak, mint engem…” Íme, így vélekedett magáról minden idők egyik legmániákusabb önimádója – ugyanabban a mondatban, ahol a saját páratlanságát bizonygatja. Az erény hasonló megszállottai voltak hívei és követői, főleg a Megvesztegethetetlen, akiről már épp elég szót ejtettünk. Az eredendően jó ember uralmát akarván létrehozni, megteremtették a terrort, a rémuralmat. Nem akarsz jó lenni? – kiáltották kétségbeesve az embereknek. – Hát majd a guillotine megjavít benneteket! Bekövetkezett, amit Pascal előre látott: „Az ember nem angyal; és nem állat. A balszerencse azt hozza magával, hogy aki angyallá akar lenni, állattá válik.” Jó tehát az ember vagy rossz? Várjunk a felelettel. Inkább gondolkozzunk el azon, mi lehet az oka annak, hogy a francia XVII. és XVIII. század vezető elméi, e nagyszerű koponyák – mert mondanom sem kell, hogy monomániái ellenére Rousseau is zseniális kifejtője egy gondolati rendszernek – homlokegyenest ellenkező nézeteket vallottak az ember eredendő rosszaságának, illetve, jóságának tételével? Figyeljük előbb a személyeket. Montaigne, még a nagy század előtt, annak bevezetőjeként, a vallásháborúk dühöngése idején élt. Jól látta, mennyire lezüllött a hivatalos egyház, de túl okos volt ahhoz, hogy a reformátorok ijesztő, új babonáit bevehette volna. Egész elmélete annak megindoklása, hogy ne kelljen lealacsonyodnia e csetepatéba. La Rochefoucauld nagy verekedő volt, de amikor a Fronde vereséget szenvedett, ő is visszavonult – s maximáival ezt igyekezett igazolni. Általában: a Napkirály korában még nem lehetett szó forradalmi-társadalmi cselekvésről. Lehetett hajbókolni – vagy elpusztulni. Az abszolút monarchia még fejlődőben volt, a világmegváltási programok nem voltak időszerűek. Amikor viszont időszerűekké váltak, száz évvel később, a szükségszerűen kialakult forradalmi vágy, akarat és program beleütközik az előző század emberlátásának eredményeibe: ha Pascalnak, Molière-nek, a többi moralistának van igaza, s az emberi természet olyan, amilyennek ők rajzolták, nincs értelme a küzdésnek, nincs értelme a társadalmi forma változtatásának, hiszen alatta a tartalom ugyanaz fog maradni. Ezért kellett megszületni az ember eredendő jóságáról szóló legendának – enélkül nem lehetett harcba szállni. Ezért imádják Rousseau-t a jakobinusok. Ezért tartja még Chamfort is túlzónak La Rochefoucauld-t, holott alapjában véve ő is úgy látja a világot, mint a kiábrándult herceg, de ezt még önmagának sem vallhatja be, mert nem tudná összhangba hozni egy ideig még meglevő forradalmi indulataival és illúzióival. Az a gyanú támad tehát bennünk, hogy nem is annyira az emberi természet szabja meg harcainkat, mint inkább e harcban kialakult érdekeink szerint magyarázgatjuk hol így, hol úgy az emberi természetet! A legjobbak sem úgy látják a valóságot, amilyen az valóban, hanem olyan emberképet alakítanak ki, ami érdekeiknek megfelel: a Napkirály korában a társadalomtól való elfordulást, a forradalom előtt és alatt a társadalmi cselekvést akarják igazolni az emberi természettel. Voltaire akaratlanul is elárulja ezt a logikai folyamatot, amikor így érvel: nem mondhatjuk a betegnek, hogy betegnek született, csak a rossz orvos tehet ilyet. Azt hiszem…
Fekete
Ez tényleg fontos dolog.
Domonkos
Azt hiszem, itt a lényeg. Csakhogy nem szabad összekeverni két dolgot: más az, amit a betegnek kell (ha kell!) mondani, s más az, amit az orvosnak önmaga előtt tudnia kell.
Sándor
És mit mond az orvos, önmagának, négyszemközt, a tükör előtt? Öröklött-e a páciens betegsége vagy sem? Rossz az ember vagy nem?
Domonkos
A cselekvésre készülő s főleg a tett lázában égő, verekedő harcosok hajlamosabbak az elfogultságra, az öncsalásra, mint a félrehúzódó megfigyelők. Ezért hajlok arra, hogy Molière jobban ismerte az embereket, mint Rousseau.
Sándor
Na végre, most temetted el optimizmusodat.
Domonkos
Csakhogy… most jön Kolumbusz az ő tojásaival… azért, mert az ember olyan, amilyen, nem következik, hogy fel kell hagyni a harccal. A két dolog között az összefüggés csak látszatra logikai, valójában hangulati, érzelmi, érdek jellegű stb. Amikor Vörösmarty egy keserű pillanatában felkiált: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény, Nincsen remény, nincsen remény”, amikor József Attilánk reménytelenül „a furfangos csecsemőre”-re mutat, aki „mosolyog az emlőre”, de közben „növeszti körmét és fogát”, költői erővel teremti meg azt az összefüggést, amely száraz logikával nem alakítható ki az emberi természet ilyen-olyan jellege és a küzdés értelme-értelmetlensége között.
Sándor
Gyerünk elő a farbával: Hol a megoldás? „Neveljük” jóra az embereket, mint Schiller prédikálta?
Domonkos
Az állattá vált angyalok öldöklő terrorjától megrémült Schiller valóban úgy okoskodott, hogy ha ilyen az ember, előbb ki kell várni, míg neveléssel természete átalakul, s amíg ez meg nem történik, az állam átalakításának minden forradalmi kísérlete „agyrém”. Ez, sajnos, a gyakorlatban ama bizonyos borsó falrahányásával egyenlő. Ha nem veszünk részt a történelemben, míg az meg nem tisztul, csak prédikáljuk az eszmei erényeket, vígan megmarad a régi rossz: évezredek óta neveljük az emberiséget, századunk mégis rálicitált minden elképzelhető gonoszságra.
Sándor
Nem látom még azt a tojást, Cristophoro Domonkos.
Domonkos
A tojás csak ennyi: az ember nem jó és nem rossz, hiszen maga a jó és rossz olyan erkölcsi kategória, amely koronként változhat. Annyi tény, hogy az ember élni, érvényesülni akar, mint minden élőlény. Vagyis: önző. Ez nem bűn, és nem erény, ez tény. Emiatt azonban nem kell az orrunkat lógatni, ellenkezőleg: olyan társadalmi rendet kell teremteni, amely ezt az önzést társadalmilag ellenőrizhető mederbe tereli – ez a szocializmus. Marx – teljesen a francia moralistákkal összhangban – azt vallotta, hogy „az egoizmus éppúgy, mint az önfeláldozás, éppen az egyének érvényesülésének meghatározott körülmények közötti szükségszerű formája”, de ebből mindjárt azt is levonta, hogy nem morált kell prédikálni az embereknek, hanem a meglevő, adott emberekkel, önzésükre, érdekeikre támaszkodva, az érdekek harcát normalizáló társadalmat kell teremteni – ez a szocializmus.
Fekete
Valójában tehát megkerülöd a kérdést, hogy jó-e az ember vagy rossz?
Domonkos
Nem kerülöm meg, csak próbakő és vízválasztó funkcióját tagadom. Hadd értsük meg egymást jobban, mondok még egy példát. Németh László a Sajkódi esték egyik szép tanulmányában azt írja, hogy a legjobb kémlelő eljárás annak megállapítására, ki az optimista, és ki a pesszimista… egy kérdés: hisz-e a pedagógiában? Úgy vélem, aki hisz a pedagógiában, csakugyan optimista. Én a cselekvésben hiszek, amelynek a pedagógia csak egy része. Németh úgy látja, majd az értelmiségi társadalomban fog kiderülni, hogy „az ember átvetheti magát az úgynevezett »embertermészet« korlátain – vagy biológiai s erkölcsi sajátosságai olyan ketrecet alkotnak, amelyen a mai Rousseau-k is csak túlálmodhatják magukat”. Én viszont azt hiszem, hogy átvetni nem tudjuk magunkat a korlátokon, de nem is kell: az adott korlátok között, épp az embertermészetre támaszkodva lehet értelmes társadalmat teremteni.
Sándor
Amelyben megvalósul a földi paradicsom, füvet majszol a hiéna, megszűnik a hatalomvágy, a hiúság, az önzés.
Domonkos
Nem szűnik meg, de a szocializmus – fejlett, demokratikus szakaszában – ezeknek az ösztönöknek az érvényesülését a demokrácia ellenőrzése alá szorítja, sőt, a gazdaság hajtóerejévé alakítja, mint ahogy a robbanóanyagokat is fel lehet használni békés munkára.
Sándor
Akkor hát le a pesszimistákkal, akik akadályozzák ennek az édennek a megszületését.
Domonkos
Kár élcelődnöd. Egynéhány élveteg kesergő csakugyan nem tud meghatni, de az őszinte, igényes pesszimizmust elsajátítandó tananyagnak tartom egy életigenlő világnézet összebarkácsolásához. „Az értelem pesszimista. Az optimizmus az akaratnál kezdődik” – mondta egy tapasztalt politikus.
Csabai
Ennek Schopenhauer-szaga van.
Domonkos
Legfeljebb Leopardi-szaga, tudniillik, olasz volt e politikus… és Togliattinak hívták. „L’intelligenza è pessimista…” Látod, mintha magyarul szólna. Bizonyítva, hogy egy komoly marxista miként tudja saját nemzeti hagyományait is beépíteni rendszerébe. De ez most mellékes.
Sándor
Akiben túlteng a mások irányításának, befolyásolásának, önmaga érvényesítésének vágya, vagyis a hatalomvágy, vagyis az önzés egyik fajtája, az kettőt tehet: nyíltan megvallhatja magának, mint III. Richárd: „I am determined to prove a vilain…” Eldöntöttem, hogy gazember leszek. Ez a ritkább eset. A gyakoribb: bebeszéli magának, hogy az emberiséget akarja megváltani.
Domonkos
Aki reszket minden kockázattól, gyáva önzésében kettőt tehet: vagy nyíltan megvallja magának, hogy fél – ez a ritkább eset –, vagy bebeszéli magának, hogy úgysincs értelme a küzdelemnek, s ezzel nem elégszik meg, hanem másokat is ilyen irányban akar befolyásolni, mert ha sokan meghúzzák magukat, kevésbé rikító a saját gyávaságunk.
Fekete
Ne durváskodjatok már.
Domonkos
Miért ne? Én Illyéssel értek egyet: a gyümölcsfák a széltől porzódnak be. Én szívesebben vitázom Sándorral, mert abból lehet még termékenyülés, de…
Csabai
Termékeny ülés?
Domonkos
Az ülés is lehet termékeny, ha az ember nem a fején ül.
Fekete
Rendet, urak, rendet. Sándor, nyilatkozz, miért nem tetszik neked az, hogy az adott emberi természet alapján küzdj egy értelmesebb emberi létért?
Sándor
Sok egyéb közt azért nem tetszik, mert minden küzdelem beszennyezi az embert. A verekedő szeme vérben forog, hab csap ki a száján, és vadul rikoltozik. És árt – a másiknak. Csak a szemlélő élete tiszta. Pascalé, aki visszavonult a Port Royal celláiba.
Domonkos
Elvileg csakugyan két lehetőség van: tisztának maradni vagy beszennyeződni. Elvileg… igaza van Pascalnak: „Tout le malheur des hommes vient d’une seule chose, qui est de ne savoir pas demeurer en repos dans une chambre.” Az emberek minden baja abból az egy dologból származik, hogy nem tudnak békén megmaradni a szobájukban. De ő maga is hozzátette, hogy az ilyen „megmaradáshoz” „elegendő javak” kellenek – az elegendő javak pedig nem szállnak le az égből, munka nélkül pedig csak tisztátlan forrásból származhatnak javak. Érdekes, sőt komikus, hogy Rousseau, aki valóságos anti-Pascal, élete végén hasonló következtetésig jutott el: „Minden erőmből kerültem azokat a helyeket, helyzeteket, amelyek érdekemet más emberek érdekével ellentétbe hozták…” De neked, Sándor, melyik márkinő fog „Ermenonvillében” egy kies zugot biztosítani? Felveszed az állam pénzét a színikritikáidért, s közben itt a folyosón morogsz az állam elvei ellen – hol itt a morális tisztaság? Természetes és ősi vágy az emberben, a legtisztábbakban, hogy el akarnak menekülni a világtól, keresni azt a bizonyos szigetet vagy azt a kertet, melyet Candide-ként megművelnek, Alceste-ként magányukkal megtöltenek… de menekülni nem lehet. Még olyan alkatilag küzdő típusú költőknél is, mint Benjámin és Sípos Gyula, találunk ilyen elvágyódási motívumokat, sőt, Petőfiből is ki-kitört a vágy, hogy „a nyilvános életnek még csak küszöbére se” kényszerítse sorsa… de hát nem lehet. Nem menekülhetsz, ahogy már fiatalkorában megírta…
Sándor
Illyés Gyula. Idecitálhatod még a fél világirodalmat, akkor is azt mondom neked: nélkülem. S ha már te a költőidre hivatkoztál, én is idézek valakit:
| Csak a növény a tiszta egyedül, |
| nem ismer kategóriát. |
| S a bűnös széndioxidot |
| éjszaka mégis ő cseréli át. |
| Tisztán ragyog reggel az égi sátor |
| a tölgyek néma megváltástanától. |
Domonkos
Szép. Nemes Nagy Ágnes évről évre mélyülő költészetének már régen több elismerés járna, mint amennyit kap.
Sándor
De…
Domonkos
Nincs de. Folytasd okfejtésedet, én már eleget beszéltem.
Sándor
Nekem csak egy kérdésem van. Ez sem az enyém, Sánta Ferenc regényéből kölcsönzöm, Az ötödik pecsét-ből. Emlékeztek még, Gyurica, aki 44-ben üldözött gyerekeket rejteget, elmesél egy történetet kocsmai asztaltársaságának… Lucs-Lucs-szigeten él egy rabszolga, bizonyos Gyugyu. Iszonyú a sorsa. Jólétben pompázik fölötte Tomoceuszkakatiti nagyfőnök. Iszonyú egy zsarnok. Gyurka felteszi társainak a kérdést, amit én most továbbítok neked, Domonkos: Válaszolj azonnal, ha most meghalnál, s rögtön utána feltámadnál, kinek a bőrében akarsz élni, Gyugyuéban – a rabszolgáéban – vagy Tomoceuszkakatitiében, a zsarnokéban?
Domonkos
Egyikében sem.
Sándor
Ne bújj ki a válasz elől. Nincs harmadik út.
Domonkos
Gyurica… vagy Sánta szerint nincs. De szerintem van. Több út is van még. Például az az út, amelyen Sánta jár: az író útja. Ő nem rabszolga, nem kínozzák naponta… nem tépik ki a nyelvét… lám ezt a regényt is megírhatta… de nem is zsarnok, nem szúrt ki hetven szemet, nem vágott ki nyolcvan nyelvet. Ábrázolja a világot, őszintén, becsületesen, olyannak, amilyennek látja. S ez a lehetőség gyakran adódik a történelemben. Lehetnek helyzetek, amelyekben ez a legbecsületesebb választás. Ha például Aragon Nagyhét-jének hősére gondolok, azt hiszem, Géricault festő joggal mondhatja: „Ebben a században az én számomra nincsen más járható út… festeni fogok, ennyi az egész.” De Géricault meghatározza az időpontot, a saját századáról, pontosabban a visszatérő Bourbonok idejéről beszél, s világérzését nem általánosítja egyetemes világképpé. Sánta ott téved, hogy egy sajátos helyzetet az egész emberi történelem alapképletének fog fel, s így jut oda, hogy soha sincs más választás: Vagy szolga leszel, vagy zsarnok. Ami már csak azért is hibázik, mert van egy negyedik lehetőség is: fellázadni.
Sándor
Ez csak látszatra különbözik a zsarnokká levés alternatívájától. Mert Gyurica, aki bátor, igazságos, derék ember, az üldözöttek rejtegetője, mint tudjátok, a regény végén kénytelen a nyilas kínzóknak kezére játszani, ha meg akar maradni… s ezzel az ő keze is véressé szennyeződik…
Csabai
Hogy is van a befejezés? Hirtelenjében nem jut eszembe.
Sándor
A nyilasok beviszik az asztaltársaságot. Az elé a próba elé állítják őket, hogy vagy lekennek „két pofont” egy kikötött, megkínzott ellenállónak, s akkor elmehetnek, vagy megölik őket. Az egyszerű, jelentéktelen, kis szürke emberek meghalnak, de nem vesznek részt a kínzásban, Gyurka, hegy megmentse az üldözött gyerekeket, vállalja a feltételt. Vagyis: épp az szennyeződik be, aki eredetileg a legtisztább volt. Béládi Miklós pontos megfogalmazása szerint (Kortárs, 1968. 11. szám): „A hatalom és egyén szembeállását Sántának ez a regénye végső lényegére meztelenítve próbálja bemutatni, azáltal hogy kimondja: az ember a jó, és a világ a rossz. Ezt az elvet kívánja érzékeltetni a regény befejező részének határhelyzete is. Ez ugyanis nem fejez ki egyebet, mint azt, hogy a cselekvő hős épp cselekedetei miatt jutott a »bűnösség« állapotába… A cselekvő hős nemcsak társai előtt vesztette el becsületét; belülről is összetört. Sánta nem ítéli el cselekvő hősét; belátja, hogy lépése elkerülhetetlennek és jogosultnak minősül, de erkölcsi értékrendjében mégis a halált választó többiek mögé utasítja.” Ehhez annyit tennék hozzá, hogy mivel nekem sem a halálhoz nincs kedvem, sem a gyuricás beszennyeződéshez, kerülöm az ilyen „határhelyzeteket” – kerülöm a történelemcsinálást.
Domonkos
Szép és becsületes könyv… de az én gondolataim más síneken futnak. Igaza van erdélyi barátunknak, Kántor Lajosnak, amikor megállapítja, hogy Sánta „kérdező korszakba” lépett, s a kérdezés „a mai irodalom legfontosabb etikai-esztétikai funkciója” (Valóság, 1969. III.), de én hajlok arra, hogy lassan már át lehetne lépni a „válaszoló korszakba”. Mint ahogy végeredményben Sánta kérdése – pusztán két lehetőséget ismerő alternatíva képletével – már választ is ad. De a kérdezés „etikai-esztétikai” funkciója is csak akkor érvényesülhet helyesen, ha helyesek maguk a kérdések…
Sándor
Sánta kérdése lényegében ugyanaz, mint amiről Hernádi egyik regényében vitatkoznak: „És mit csinálsz, ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy ötszáz gyereket megmenthetsz, ha egy ártatlan gyereket megölsz?”
Domonkos
Nincsen új kérdés a nap alatt. Ivánék is ezzel gyötrik magukat a Karamazavok-ban. És újabban egy amerikai szuper-hiper produkciónak, a Telemark hősei-nek is ez volt az „erkölcsi” konfliktusa: a németek nehézvizet szállítottak egy komphajón, amelyen gyerekek is utaztak: ha a partizánok felrobbantják a hajót, megmenekül az emberiség a német atombomba elől, de elpusztulnak a kompon játszó gyerekek. A happy endinget óhajtó közönség igényeinek kielégítése végett természetesen úgy sikerül az akció, hogy az emberiség is megmarad meg a gyerekek is. Ilyesmi persze a valóságban is megtörténhet. Semmiképpen sem vagyok hajlandó végzetes törvénynek tekinteni, hogy valami aktív, becsületes, bátor, lázadó tett feltétlenül csak becstelenség árán követhető el. És egyáltalán: rendkívül ritkák az ilyen gyerekgyilkolásos „határhelyzetek”. Én például negyedszázada elkötelezettnek tudom magam, de még egyetlen gyereket sem öltem meg, sőt, bizalmasan megsúgom, soha még csak egy nyaklevest sem kentem le egyetlen gyereknek… olykor fölöttébb pimasz fiamnak sem.
Sándor
Elég volt a meséből: mit csinálsz Gyurica helyzetében?
Domonkos
Ha a házamban üldözött gyerekek rejtőznek, akik nélkülem elpusztulnak… tudva azt, hogy két pofontól általában nem lehet meghalni… vedd tudomásul, igenis megmentem a gyerekeket… és saját magamat is. Elismerem, hogy a tett vállalása mindig bizonyos bemocskolódás kockázatát is jelenti, s én vállalom ezt a kockázatot, még ha az el nem kötelezettség hívei a végletekig eltúlzott szörnyűségek rémeivel akarnak is eltántorítani ettől. De egy olyan becsületes íróval, mint Sánta, ne taktikázzunk: egyenesen megmondom, mi irritál e szép tanmesében. Az, ahogyan ő a halált választó kisembereket beállítja. Hasonló rokonszenvvel ábrázolta a parasztot már említett huszita regényében: „A huszita korba helyezett Parasztot immár a kiszolgáltatottság történelmi tapasztalatával jellemezve”, mint egy kritikában olvashattuk. A kiszolgáltatott kisemberekről nekem nem az a történelmi tapasztalatom, hogy a beszennyeződő elkötelezettekkel szemben ők azok, akik tisztán, becsületesen az önkéntes halált választják. Inkább az ellenkezője. 44-nél maradva: felelősen és komolyan és igen mérgesen kijelentem, hogy általában nem azok szennyeződtek be erkölcsileg, akik „rejtegettek” üldözötteket, sőt, a rejtegetésnél valamivel többre is merészkedtünk, hanem nagyon is beszennyeződött sok olyan „kiszolgáltatott kisember”, aki nem húzott se jobbra, se balra, de gyávaságában feljelentővé züllött, vagy nyomorultságában-kapzsiságában az elhurcoltak vagyonán marakodott… és a legritkább esetben választotta az erényes pusztulást. A halál kockázatát és sok esetben magát a tényleges pusztulást az elkötelezettek vállalták.
Fekete
A 44-es alaphelyzetben számomra ma sem, utólag sem lehet, egyetlen pillanatra sem kétséges, hogy ki a becsületesebb, az elkötelezett kockáztató vagy az el nem kötelezett kisember. De a történelem ritkán egyszerűsödik le ilyen tiszta végletekre. Nem tagadod, hogy az elkötelezettség vállalása milyen erkölcsi válságba sodorhatja az embert, de azért kiállsz a porondra. Ám…
Domonkos
Mellesleg nem vagyok meggyőződve arról, hogy Sánta művei ugyanazt mondják, mint nyilatkozatai. Egyetértek Béládival, hogy „program és alkotás nem fedi egymást teljesen”. Nem tudta az elkötelezett huszitát annyira bemártani előttem, hogy én is ugyanazt érezzem hőse ellen, amit ő.
Fekete
Mert te, mint a múltkor mondtad, huszita vagy.
Domonkos
Én ateista vagyok, semmilyen vallásban nem hiszek. De tudom, hogy a rothadt császári hatalommal szemben fel kellett lázadni, s ebben a küzdelemben történelmileg „huszita” vagyok, még ha babonáikat nem is osztom. Éppen mert nem vagyok vallásos, fanatikus sem vagyok, s a küzdelemben mindig azon leszek, hogy a lehetőséghez képest „humanizáljam” a harcot. De ha ez a hozzám hasonló humanista huszitáknak nem sikerül, még nem tagadom meg a harcot. A francia forradalom… nem akarom Csabai idegrendszerét felborzolni azzal, hogy újabb, mondjuk, 17-es példát vegyek, történelmi igazságát nem veszti el azzal, hogy mennyi vadsággal járt együtt. 1789 októberében a türelmét vesztett nép megrohanta a versailles-i palotát, fel akarta koncolni a királynét… Mellesleg, az ilyen koncolásokat általában nem a tudatos elkötelezettek szervezik, hanem a „kiszolgáltatottságból” felszabaduló s indulataiktól vezetett „kisemberek”… Ha akkor ott vagyok a tömegben, én is a csitítók közé állok, megpróbálom értelmes tüntetéssé szervezni a robbanást… de ha ez nem sikerült volna, ha a királynőt már akkor megölik… attól én még nem lennék sem royalista, sem az el nem kötelezettség apostola. A szörnyűségekért, egy felkelés vagy forradalom dühöngő túlzásaiért azok felelősek, akik a népet elnyomó rendszerükkel megvadították.
Csabai
Mindenki mást olvas ki az ilyen történelmi allegóriákból, afféle piknikirodalom ez.
Sándor
Beatnik?
Csabai
Nem, piknik… Úgy van, mint a batyubálon. Azt eszel, amit magaddal hoztál. Ezekből a könyvekből is azt a tanulságot vonod le, ami már eleve megvolt a fejedben.
Domonkos
A Versailles-ba vonuló asszonyokról jut eszembe… Az el nem kötelezettséget hirdető irodalom nagy gyengéje, hogy épp azokra nem hat, akik egy lázadásban-felkelésben az igazi ribilliót kavarják: a megvadult kisemberre. Tolsztoj igazán nagy író volt, s élete második felében szüntelenül az erőszak ellen prédikált. De 1905-ben sem az öntudatos matrózok, sem a forradalom sodrába került öntudatlan randalírozók nem kértek engedélyt Leó bácsitól egy kis lövöldözésre. Nincs sok teteje annak, hogy új és új evangéliumokat gyártsunk. Már van evangéliumunk, nem is egy, hanem négy, egyik jobb, mint a másik, mert a jóisten rejtélyes okokból ugyanazokat a dolgokat nem egyformán diktálta le az evangélistáknak, mint ahogy Jókai sem tudta kétszer egymás után egyformán előadni életének egyik epizódját sem. Szóval, vannak evangéliumaink, de az erőszakot nem szüntették meg, sőt, mint ismeretes, az inkvizíció is az evangélium jegyében működött.
Fekete
Most már csillapodj, ne galoppírozd el magad. Sánta, ezt te is tudod, mindenfajta inkvizíció ellensége.
Domonkos
Ezt nekem nem kell bizonygatnod. De a lényegről beszéljünk… Sok író visszariad az erőszaktól, s a tényleges történelmi cselekvés helyett azzal kárpótolja és vigasztalja magát, hogy kimutatja a históriacsinálók morális ellentmondásait vagy éppen bűneit, de sajnos, valamilyen történelmen kívüli etika nevében… amelynek éppen ezért nem lehet érdemi hatása a történelemre. Ennek ellenére, szeretném hangsúlyozni, hogy én elismerem azok érdemeit is, akik hátat fordítanak minden elkötelezett küzdelemnek, de panaszaikkal, bírálataikkal jelzik utunk buktatóit, leleplezik az elavult formák anakronizmusát, s erkölcsi követelményeikkel, legyenek azok bármily elvontak, a harc humanizálására intik a cselekvőket. A figyelmeztetés mindig elkel.
Fekete
És kényszerítik a küzdőket arra, hogy tudják megtalálni a határokat.
Domonkos
Elismerem. Én például nehezen tudnám elképzelni, hogy azokat a sokat emlegetett ártatlan gyerekeket öldössem valami szent cél érdekében. Ha egy adott pillanatban a harc annyira elvadul, hogy becsülettel nem lehet vállalni, félreállok…
Sándor
Machiavellid azt mondta, nem lehet félreállni.
Domonkos
Lehet, csak nem előnyös. Nos, én akkor is kiállok, ha ez nem lesz előnyös, sőt, mondjuk, némileg hátrányos helyzetbe kerülök… De a harc egynémely mozzanatának elutasítása sohasem fog odáig ragadni, hogy magát a harcot tagadjam meg, mert a történelem feletti meddő nyafogást nem szeretem. És még azt is ki merem jelenteni, hogy adott esetben, ha a saját zászlóm bemocskolóival szemben óvást kell tennem, mindenkor vállalok annyi kockázatot, mint el nem kötelezett moralistáink. Mert van azért arra is példa, hogy egyik-másik regény, dráma, film hősei hihetetlen morális igényességgel választják az önkéntes halált, de maguk a szerzők… nos, a szerzők…
Fekete
Elérkezett a pillanat, amikor Domonkos barátunknak vérbe borul a szeme, én meg epetáji nyomást érzékelek, ilyenkor kell abbahagyni a disputát.
Domonkos
Nem úgy. Itt nekem szép verseket szavaltak a tiszta növényekről, szép meséket mondtak a bűnös elkötelezettről, nekem is jogom van egy mesére. Illetve egy történetre, mivel én mesélni nem tudok, tekintve, hogy historikus lennék, vagy mi a szösz. Amikor legutóbb Londonban jártam, a British Museumban találtam egy érdekes kéziratot… Ambu polinéziai emberevő naplóját, amelyet John Lying angol tengerészkapitány halászott ki a tengerből az Úr 1760. esztendejében. A kézirat címe: Meditations of a Man-eater – Egy emberevő elmélkedései. Hitelességéhez szó sem férhet, amit a mellékelt fénykép is bizonyít… Elővesz zsebéből egy mikrofilmet. itt láthatjátok azt a palackot, amely a kéziratot rejtette… Azt hiszem, ez a fotó eloszlatja gyanakvásotokat…
Sándor
Arról a kilométerkőről nincs fénykép, ahol Lying kapitány megtalálta a palackot?
Domonkos
A tengerben nincs kilométerkő.
Sándor
Akkor tökéletesen elég lesz dokumentnek a palack. Kezdd el a mesét szépen.
Domonkos
Nem olvasom fel szóról szóra a naplót, hosszú lenne. A bevezetésből csak ennyit, hogy Ambu beállítottságáról némi fogalmatok legyen: „Nem azért írom le sorsomat és tapasztalataimat, mintha bölcsekké akarnálak tenni titeket. E palackozott üzenetet azért bízom a tengerre, mert gyenge vagyok ahhoz, hogy egyedül éljek. Társakat, testvéreket keresek, s bár nektek, fehér embereknek szokásotok, hogy máglyán, bitón, bárd alatt végeztek a gondolkodókkal, bízom abban, hogy mindig marad néhány ember, s ők századok távolán át, tengereken keresztül is megértik egymást. Őket keresem. Azt akarom, hogy ha egyedül lesznek, megleljenek engem. Addigra én már régen barracuda- vagy cápaürülék formájában fogom folytatni átváltozásaimat az óceán mélyeiben, de mégis, most, amíg írok, jólesik azzal vigasztalni magam, hogy olvasóim közt lesznek olyanok, akik barátjukul fogadnak.”
Sándor
Ez az Ambu éppoly patetikus pali, mint te vagy. Szorítkozz a lényegre.
Domonkos
Ambu a Csul-csul-szigeten élt, testvérével, Imbivel. Ambu szelíd volt és merengő, Imbi szilaj és dacos. A nagyfőnök, bizonyos Titikaka, amolyan atyai zsarnok módjára bánt a törzzsel: időnként megsüttetett néhányat a kövérebbek közül, de különben hajlott arra, hogy egységben az erő. Kedvelte a két fiút, részben mert másodunokahúgának voltak gyerekei, másrészt pedig azért, mert Ambu kedves versikéket tudott fogalmazni a Törzs Napjának dicsőségéről, s Imbi lendületes dallamokat komponált a versekhez. Így éltek, békességben, gyűjtögetéssel, vadászattal és emberevéssel töltve napjaikat. „Aita peapea” – sose törődj vele! Ezt tamtamozták, amíg a visító ebédrevalókat levágták, ezt dúdolták lakomázások közben is. Győztes csaták után, melyeket a szomszédos sziget barbárjai ellen vívtak, a legyőzött ellenséget a helyszínen sütötték meg és fogyasztották el, de a kedvező szél által odavetett fehér hajótörötteket egy-két napig édesvízben úsztatták, hogy kiázzon belőlük az európai bűz. Az egységet és a békés kooperációt néha kisebb csetepaték zavarták meg, nem tudtak ugyanis megegyezni abban, hogy az ellenséget a fölény és megvetés kifejezése végett kell-e megenni, miként a Csalhatatlan Varázsló hirdeti, avagy azért, hogy a megrágott húsból magukba szívják az életerőt, miként Imbi és Ambu vallotta. Hol ez, hol az az irányzat kerekedett felül, de az élet ősi rendjét a nézeteltérések nem változtatták meg.
A belbékét egy látszatra fölöttébb szerencsés esemény zavarta meg. A keleti szél, amely a langy esőket is szokta hozni, a szigetre sodort egy ladikot, egy angol tengerészkapitánnyal és szakácsnőjével, három matrózzal, egy vézna hittérítővel és egy kövér ládával. A vendégeket a dísztéren ünnepélyesen fogyasztották el, csak a misszionáriust hagyták életben; mert csont-bőr volt az egész ember. Elhatározták, hogy előbb felhízlalják. Imbit és Ambut rendelték ki a misszionárius etetésére és őrzésére, noha e funkcióra a Csalhatatlan Varázsló is pályázott, mert arra számított, hogy megtakaríthat egy keveset a fogoly számára kiutalt húsból. A fürge eszű fiatalok megtanultak angolul a misszionáriustól. S itt kezdődött a baj. Napkeltétől napnyugtáig bújták a pap könyveit. Merthogy a kövér láda papírral, irattal volt tele. A paptól és a könyvekből megértették, hogy nem szabad embert ölni, hogy a Törzs Napja közönséges gyilkos, s hogy szeretni kell az embert, kiért az Istenfia a kereszten szenvedett. A kér fiú szándékosan húzta-halasztotta az időt, s a Csalhatatlan Varázsló által kiküldött ellenőrök jelenlétében beadott zsíros falatok után hánytató gyökereket csempésztek be a ketrecbe, csak hogy meghosszabbítsák az Ige Hirdetőjének életét. Leszoktak az emberevésről, sőt, a pap példájára civilizált emberként még fogat is mostak minden étkezés után.
A fejlemények nem maradhattak rejtve. A Törzs Napjának minden pálmafa mögött voltak szemei és fülei. És a testvérek nem is csináltak nagy titkot megtérésükből. Sőt, egy idő után nyíltan toborozni kezdték a híveket, mert felfogták, hogy az igét terjeszteni is kell, sőt meg is kell valósítani. A törzs csakhamar két táborra oszlott. Az emberhúsra még rá nem szokott fiatalok meg a finnyás gyomrúak, az epe- és májbetegek, valamint a gyenge idegzetűek a két testvért támogatták, a Legfőbb Vadász, a Csalhatatlan Varázsló és a Közös Konyha dolgozói a Törzs Napja mögött sorakoztak fel. A főnök hívei különösen sértőnek találták, hogy egy csul-csul-szigeti bennszülött olyan szőrös csontot vegyen a szájába, mint amilyennel a misszionárius és a két testvér mosta a fogát. A parázs viták természetesen nem vezettek eredményre, kitört a belháború. A Törzs Napja el akarta fogatni a két testvért, ők védekeztek, s a tusa közben úgy találták gyomorszájon vágni a letartóztatásukra kiküldött Legfőbb Vadászt, hogy az nem is kelt fel többé. A fellelkesült lázadók erre a ketrechez rohantak, és kiszabadították az Ige Hirdetőjét, majd elfoglalták a Csalhatatlan Varázsló sátrát, kidobálták belőle az emberevés gonosz jelvényeit, s helyükbe a szőrös csontot, a pap fogkeféjét állították. A misszionárius megáldotta a fiatalokat, de amikor észrevette, hogy a Csalhatatlan Varázslót fel akarják szögezni egy pálmafára, elordította magát: „Ne ölj!” Elővette az evangéliumot, s mivel közben ő is elsajátította a csul-csul nyelvet, felolvasta nekik Máté evangélista idevágó passzusát. A tömeg szégyenkezve hallgatta az igét, eldobálta fegyvereit és letérdelt.
Ezt a pillanatot használta fel a Törzs Napja, aki időközben sereget gyűjtött a szétszaladt vadászokból. Vezetése alatt megrohanták a térdeplő sereget. Legelsőnek az Ige Hirdetőjét ölték meg egy csorba kőbaltával. Iszonyú gyilkolás kezdődött. A szelíd Ambu keserűen gondolt arra, hogy az emberevés ellen indított mozgalom következtében néhány óra alatt több ember pusztul el, mint amennyit a békés emberevés évtizedei alatt levágtak. De már benne volt, hát verekedett. Csakhogy a meglepett felkelők nem tudták rendezni soraikat, a zűrzavarban még a fegyvereiket sem találták meg. Vereséget szenvedtek.
Sándor
Értjük a tanulságot: Éljen a forradalmi terror! Ezzel vége?
Domonkos
Nem. A győzelmi lakomán a Törzs Napja maga elé vezettette a két testvért. A szelíd Ambu arcán folyt a vér, a szilaj Imbinek fél karja valahol csata közben elveszett. A főnöki sátor előtt, parázs fölött az Ige Hirdetőjének testét forgatta ügyes nyársszerkezeten a Közös Konyha két dolgozója. „Ha most esztek a misszionáriusból – mennydörögte a Törzs Napja –, kegyelmet kaptok.” Imbi dacosan nemet intett, s ráadásul hidegen szembeköpte a Törzs Napját. A vadászok azonnal máglyára kötözték Imbit. „Elevenen fogsz megsülni, s magam szívom ki a sípcsontodat!” – mondta a Törzs Napja tömören, mert szerette a velős mondásokat. A szilaj Imbi bőre sercegni kezdett. Rettenetes bűzt csapott a szelíd Ambu orrába. Imbi fuldoklott a füsttől, Ambu gyomra émelygett. Imbi utolsó erejével felkiáltott: „Eszem belőle!” „Már késő” – komorult el a Törzs Napja. S Imbi fulladt testét vörösesfeketésre pörkölte a tűz.
„Ambu, te következel!” – kiáltotta a Csalhatatlan Varázsló. Ambu arra gondolt, hogyha most ő is meghal, senki sem fogja tudni elolvasni a szent könyveket. És hogy az Ige Hirdetőjének már úgyis mindegy, mert halott. És fent az égben meg fog bocsátani esendő hívének. De legbelül érezte, hogy mindez csak önáltatás: nincs ige, nincs bocsánat és remény, csak a félelem van – félelem a tűztől, a lobogó-pörkölő máglyától. A füsttől és a rettegéstől félig önkívületben lehajolt a misszionáriushoz, szájába vette jobb kezének kis ujját. És megette.
Sándor
Jó étvágyat kívánok. Ezzel, remélem, vége?
Domonkos
Nem. A lakoma után Ambut egy kis szigetre száműzték. Itt élt, magányos merengésben töltve napjait. Ekkor kezdte el írni naplóját is. Szégyellte magát, amiért megtagadta az igét. És irtózott a sült hús szagától. Felhagyott a vadászattal, magvakat, bogyókat, gyümölcsöket szedett magának, s néha sózott halat evett nyersen. De egyszer, amikor egy tavaszi hajnalon meglátta az ívásra vonuló halak nászi menetét, amint a tarkán csillogó tejesek az ezüstös ikrásokkal ünnepi vonulásban húztak felfelé a folyóban, eltöprengett. Hát szabad kifogni ezeket a gyönyörű halakat? Nem gyilkolás ez is? Ettől kezdve csak magvakon és gyümölcsön, füveken és leveleken élt.
Múltak az évek. Ambu megöregedett. Haja kihullt, szakálla fehéren lengedezett. Egy tavaszi hajnalon, amikor szokása szerint a napfelkeltét leste kunyhója előtt, ismeretlen trópusi virágok igéző raját vette észre a fák közt, talán a szél sodorta oda távoli földeken született magvaikat. Száruk üdezölden csillogott, piros-kék kelyhük úgy ívelt, mint a harang, amelyről az Ige Hirdetője beszélt. Milyen szépek is a növények! És hasznosak. Ahogy a harangról eszébe jutott a misszionárius, a misszionáriusról eszébe jutott mindaz, amit a növények életéről hallott tőle. Hogy a széndioxidot ők szívják magukba, s az ember számára oly nélkülözhetetlen oxigént termelik belőle. Tiszta oxigént a bűnös embernek. Hát szabad megenni ezeket a szép és hasznos, önzetlen és tiszta növényeket? Nem gyilkolás-e ez is?
Arra riadt fel, hogy a vállát megérintették. Felnézett, egy ismeretlen ifjú állt mögötte. Az idegen bemutatkozott. Csul-csul-szigetről jött. Elmondta Ambunak, mi minden történt azóta, hogy a Nagy Lázadás lezajlott. A Törzs Napja kihunyt, az Új Főnök bölcs volt és emberséges. Törvénybe iktatta, hogy „embert ölni nem szabad”. A végrehajtási utasítás részletesen szabályozta a dolgot, kimondva, hogy a törzs tagjait nem szabad megenni, csak egészen indokolt esetben, hogy az ellenséget csak ünnepnapon szabad megsütni. Ünnepnapnak tekintendő viszont minden olyan nap, amelyen ellenséges foglyot ejtenek. A legfőbb ünnepet a mártír Imbi halálának évfordulóján rendezik. Ilyenkor táncos felvonulást tartanak a hős megölésének színterén, s az Új Főnök felolvas pár szakaszt az evangéliumból angol nyelven, majd a törzs díszebéden fogyasztja el a külön erre a célra felhizlalt ellenséget. „Szóval, ha ritkábban is, de azért még mindig embert esznek – merengett el Ambu szomorúan. – Ezért folyt hát annyi vér…” „Igen, de minden díszlakoma után kimossuk a fogunkat a Szent Szőrös Csonttal, amit ti is használtatok” – felelte az ifjú, s áhítattal meresztette szemét Ambura, akiben a nagy idők tisztes tanúját látta.
Ambu keserűen elfordította fejét. Ismét a piros-kék kelyhű virágokra tekintett, mert ekkor már tudta, hogy önkéntes éhhalállal fog kilépni az öldöklésre berendezett emberi világból. De hirtelen megdermedt: az egyik virágon a piros-kék kehely lassan csukódni kezdett… s néhány pillanat múlva magába zárta a szirmokon legelésző méhecskét. Ambu azt hitte, káprázik a szeme, vagy valami véletlen vakeset történt. De nem… Ahogy figyelni kezdett, elhűlve látta, hogy a kelyhek egymás után csukódnak be… Ezek a tiszta és gyönyörű virágok… gyilkosok! És az erdőben a fák… nem igyekeznek-e elvenni egymás elől a fényt, a vizet, a levegőt?
És ekkor Ambu egyszerre megértette, hogy az élet – küzdelem. Ez a lét megmásíthatatlan törvénye. Az ember ebben a harcban minden állatnál gonoszabb tud lenni, de értelmével fokozatosan meg is emberiesítheti a küzdelmet. Egy feltétellel: ha részt is vesz benne. És nem hiábavaló a harc. Igaz, Csul-csul lakói még mindig esznek embert. De valami, egy kevés mégiscsak megvalósult a tanításból: már ritkább az ölés, és gyakoribb a fogmosás. Nem szabad telhetetlennek lenni…
Ambu felugrott, és megragadta az idegen ifjút. „Mutasd meg nekem a haza vezető utat!…” – kiáltotta, öregemberekhez nem illő türelmetlenséggel.
Csabai
És hazament? Rendbe hozta a dolgokat?
Domonkos
Nem tudjuk. Itt véget ér a napló. Lehet, hogy útközben meghalt, mert már öreg volt. Lehet, hogy…
Sándor
Átvette a törzs vezetését… És néhány év múlva olyan ostoba zsarnok lett belőle, mint amilyen a Törzs Napja volt. Mert a hatalom elhülyít, ahogyan Nietzsche mondta. „Es zahlt sich teuer, zur Macht zu kommen: die Macht verdummt.” Sokba kerül, bizony, a hatalom…
Fekete
Ez már új téma. Majd máskor.
Domonkos
Nem kell ide sok szó. Már Tacitus és Machiavelli is tudta, hogy a korlátlan hatalom nemcsak az alávetetteket, a hatalom birtokosát is megrontja. S legjobb drámáink, a Tóték-tól a Sírkő és kakaó-ig, a Kegyenc-től a Szerelmem, Elektrá-ig becsületes ügyet szolgáltak azzal, hogy e hatalmi mániát leleplezték. De e betegség ellen nem az a gyógyszer, hogy minél messzebb húzódnak a hatalomtól a becsületes emberek… mert ebben az esetben végleg elromlik minden… hanem az, hogy demokratikussá kell tenni a hatalmat. A közösség ellenőrzése lehetetlenné teszi a rossz hajlamok kifejlődését. A hatalmat az egész népnek kell gyakorolnia.
Sándor
Én is tudok ám egy török közmondást: „Ben cselebi, szen cselebi, ata kim timár ede?” Én úr vagyok, te is úr vagy, ki fogja a lovat ápolni?
Domonkos
Ide figyelj, Tímár Ede, a demokrácia nem zárja ki a munkamegosztást, sőt, de nem engedi kiváltságokká merevedni az ügyintézői jogokat.
Sándor
Állandóan valami csodálatos panaceaként ajánlgatod a demokráciát, nem véve észre, hogy egy múlt századi és teljesen halálra ítélt mítoszt dédelgetsz. A klasszikus demokráciát (amely egyébként, mint tudjuk, nem fogadta be keretei közé a rabszolgákat) a kistermelés és a kis földrajzi egységek tették lehetővé. Amikor a földet hamarabb lehet körülrepülni, mint régen Athénból Spártába eljutni, amikor gigászi termelőegységek fejlődnek ki, a demokrácia, miként a nemzet is, anakronizmussá válik, helyében a földállam felé haladó kontinentális egységek centralizált-manipulált hálózata bontakozik ki. A glóbusz méretű hangyaboly, ha úgy tetszik. Előtte persze, még egy-két világháború, amelyben eldöntik, hogy ki egyesíti a földet. S mindezt ti, a múlt századból itt maradt álmodozók, nem akadályozhatjátok meg.
Domonkos
Én a helyedben messzemenően óvakodnék a jóslatoktól. Egy-két jövendőmondóból századunk már csúfot űzött, ne szaporítsuk soraikat.
Fekete
Hagyjuk most már abba, itt már csakugyan új témákba ütköztünk.
Csabai
Nem lehet függőben hagyni ekkora horderejű kérdéseket. Kötelességemnek érzem, hogy mindenre azonnali és meggyőző választ adjak. Nem szabad perspektíva nélkül hagyni a dolgozókat. Képzeljétek el, hogy egy kedves olvasónk idáig ér szümpozionunk tanulmányozásában egy kellemes téli estén, amikor rászól a felesége: „Lajos, törődj már egy kicsit a te Bogárkáddal is, ne csak azzal a hülye könyvvel, amit órák óta nem teszel le a kezedből.” Ha most Lajos tovább olvas, mert tudni akarja, hogy mi vár az emberiségre, kész a családi balhé. Ha leteszi a könyvet, nem tud becsületesen törődni az ő Bogárkájával, mert Sándor jóslatai miatt teljesen elment a kedve az élettől.
Fekete
Nézd, meglehet, hogy érzékenyebb olvasóink talán még aludni sem fognak tudni rendesen, ha vitáink nyomán arra gondolnak: mi lesz Földünkből, centralizált hangyaboly vagy atommeghajtású paradicsom. De végül is, az emberiség évezredek óta keresi a választ léte alapkérdéseire. Ha eddig kibírta bizonytalanságban, talán kibírja addig is, amíg egyértelmű, csalhatatlan, végérvényes és perspektívásító igazságaidat legközelebbi szümpozionunkról világgá kürtölöd. Határozatunk tehát:
A szümpozion következő ülése végre megnyugtatóan rendezi az emberiségre nehezedő problémákat.
amely közben a felek mélyrehatóan elemzik a nemzetet mint történelmi kategóriát, és keresik a középutat egyfelől nemzeti nihilizmus, másfelől a sovinizmus között
( . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . )
Fekete
Barátaim… elvtársak… urak… polgártársak… de magyar testvérek… csillapodjatok! Csabai, töröld le a képed, itt egy zsebkendő! Úgy állsz itt, mintha te lennél az első a világtörténelemben, akit leköptek… Ejnye, Domonkos, hát szabad ezt?! Engedd el a fülét, Sándor, hisz letéped… viselkedjetek már kulturáltan, ti ökrök, barmok, ti… ti… ne… ne!… Add ide azt a békanyúzót! Ki hallott már ilyet! Na végre… menjetek messzebb egymástól! Fújjátok ki magatokat… adjatok vizet Csabainak… ejnye, ejnye… már egészen közel voltunk a teljes egységhez… már tisztán láttuk a szocialista demokrácia napfelkeltéjének történelmi feltételeit… s akkor… pont egy ilyen múlt századi kérdésen… nahát, nahát… megnyugodtatok? Akkor kimondom a határozatot:
A szümpozion tizenkettedik ácsorgásán a felek további lépéseket tettek egymás felé a kölcsönös megértés igényétől vezettetve, de mivel a kérdések még fokozottabb tisztázásra szorulnak, e mostani tárgyalás jegyzőkönyvének anyagát nem bocsátják a nyilvánosság elé.
amely mindent rendbe rak, megvilágít, eligazít, sőt, megold, de azért ne essen kétségbe egyetlen magyar író, művész, és filozófus sem, mert egy-két részletkérdésben esetleg még maradhattak további szellemi erőlködést igénylő, homályos pontok
Domonkos
Most higgadtan megmagyarázom mindazt, amit a múltkor nem tudtam, mert Csabai bokán rúgott…
Fekete
Jó, hogy nincs itt a barátunk, hisz épp fordítva volt: te kezdted a villongást azzal, hogy szemen köpted Csabait.
Sándor
Ki tudja, barátaim, hogyan is kezdődött.
Fekete
De hisz itt voltunk, az orrunk előtt történt, nem ötszáz vagy ötezer kilométerre tőlünk…
Sándor
Itt voltunk? Mit számít az… Ismeritek sir Walter Raleigh történetét? Csücsült a Towerban, nem tudom, hányadik éve, s közben nagy világtörténetén dolgozott. Egyszer egy látogatónak ígérkezett barátját várva, a torony ablakából lefelé nézegetett. Hirtelen bősz verekedés támadt az utcán, repkedtek az átkok és a pofonok. Hamarosan megérkezett a barát is. Beszélgetni kezdtek az incidensről, de mindketten másképp látták a történteket. Sir Walter erre csúnyán elbúsult, s ezt mondta: Ha mi, két barát, akik saját szemünkkel láttunk egy eseményt, s elfogulatlanok vagyunk, nem tudunk egyetérteni abban, hogy mit is láttunk, hogyan higgyek a történelem tanúinak vallomásaiban, akik elfogultan gyűlölték egymást, s esetleg több száz vagy ezer mérföldre voltak az általuk kommentált csetepatétól. Így beszélt és a kandallóba hajította kéziratait. Ezért maradt töredék a History of the World.
Fekete
De mi nem vagyunk agnosztikusok… s szümpozionunk nem filozófiai okokból marad töredék… hanem először is azért, mert elértük a Magvető Kiadó által megszabott terjedelmet, s most már nincs terünk és okunk további csevegésekre.
Domonkos
Duma pour duma alapon is lehet beszélgetni, vagy nem?
Fekete
Félek, hogy még arra sem lesz módunk az eddigi összetételben. Ugyanis… Körülnéz. Csabai barátunk aligha vesz részt többet ácsorgásainkon… Leváltották… és a Hejőcsabán most létesítendő pedagógiai főiskolára küldik magyartanárnak.
Sándor
Most már csak az a kérdés, hogy miért rúgták ki: azért, mert velünk összejárt… vagy esetleg a miatt a forrófejű fia miatt… vagy… remélni sem merem, azért, mert rájöttek, hogy ki ő valójában?
Fekete
Akár ezért, akár azért, befejezzük a vitákat. Megtárgyaltuk a hatalom és erkölcs, az erőszak és a demokrácia néhány kérdését, ez is valami. A nemzet és az integráció, a deheroizálás, deromantizálás, dezilluzionálás és az összes egyéb de megvitatására esetleg később újabb szümpoziont hívunk egybe.
Domonkos
Addig is… pár szót. Mindaz, amit Sándor az önálló nemzetek demokratikus világföderációja ellen felhozott, visszájára is fordítható. A technika, a közlekedés, a távközlés és a tömegkommunikáció elképesztő fejlődése nemcsak a központosításnak és a manipulációnak lehet eszköze, hanem a részakaratok gyors megtudakolásának és a demokratikus döntésnek is.
Sándor
Légy boldog, elfogadom a kedvedért, hogy ez a paradicsom elvileg létrejöhetne. De gyakorlatilag? Nem lesz idő rá, barátocskám! Minden épeszű ember tudja, hogy a föld nyersanyagtartalékai kimerülőben vannak. Ide süss Levesz egy könyvet! Az Egészségügyi Világszervezet egyik londoni ülésén dr. Herman G. Baity fejtette ki, hogy: „Kétszázötven éven belül a Föld lakói mindazt fel fogják élni, amit a természet kétszázötven millió év alatt számukra felhalmozott…” A XXI. század végéig minden feltárható széntelep, kőolaj- és földgázlelőhely s ehhez hasonló energiaforrás ki fog merülni. Nem tartanak sokkal tovább az urán- és tóriumkészletek sem. S mivel a Föld népessége naponta 150 000 fővel növekszik, nem kell hozzá 500 esztendő, s földgolyónk minden egyes lakosának csupán 1 négyzetméternyi élettér fog rendelkezésére állni… Egymásba fog érni a hasunk a paradicsomban! Jó, tudom. Ezt mondja a nyugati szakértő. Rendben van, kultúrpesszimizmus. De mit válaszol erre a keletnémet marxista tudós? Bebizonyítja, hogy a számítások hibásak, mert például a Szovjetunió földgáztartaléka nem 200, hanem 400 évre elegendő. S a világ szénkészletei még 2000 évig is kitarthatnak. És így tovább. Óriási perspektíva… nem 200, hanem 2000 év múlva döglik éhen az emberiség! S ezt nem én mondom, nem csalás, nem ámítás, nem nyugati fellazítás, egy keletnémet professzor könyvéből idézek!
Domonkos
Ismerem… egy közeli barátom fordította. De a Hatmilliárd ember kenyere című könyv azt is bebizonyítja, hogy ez alatt az egy-két ezer év alatt, amíg a hagyományos energiaforrások elapadhatnak, kidolgozhatja az emberiség az új energiaforrások feltárásának és hasznosításának módszereit is. A víz- és szélenergia, a naperőművek, a…
Csabai
Észrevétlenül megjelenik. De mire odajutnánk, kiirtjuk egymást, mint a veszett patkányok. „Az emberfaj sárkányfogvetemény…”
Sándor
De Csabai, mi történt veled? Mindig azt mondtad, hogy a béke megvédhető! S mindig fényesre festetted az emberiségre váró perspektívákat!
Csabai
Ugyan, gyerekek… Én már akkor nem hittem az egészben, amikor ti még könnybe lábadt szemmel bámultátok szeretett Atyánk sugárzó koponyáját. Csak hát nem akartalak kiábrándítani titeket. És most el is köszönök tőletek, nem csinálom tovább ezt a cirkuszt, lemegyek Hejőcsabára. Ott fogok élni a szülőfalumban…
Sándor
„Mint egy Rousseau Ermenonvillében…”
Domonkos
És leváltottak, vagy önként mégy? S nem fog hiányozni a pouvoir?
Csabai
Érdekelt is engem a hatalom! Már rég csömöröm van mindentől. Úgy mesterkedtem, hogy kirúgjanak. De ezt ne vegyétek be a jegyzőkönyvbe, nem akarom kiélezni a dolgot… a gyerekek jövője miatt.
Fekete
Vili… ne félj semmit. És köszönjük a közreműködésedet, már úgyis befejeztük a szümpit. Jó utat! Vonzó tanítványokat!
Csabai
Nektek is minden jót. S ne feledjétek a bölcs szavakat: „Pensate come volete, ma parlate come dovete.” Fordítsd le nekik, Domonkos! Szervusztok. Eltűnik.
Domonkos
„Gondolkozzatok, ahogy akartok, de beszéljetek, ahogy kell…” Ez jól átvert minket… Ha most igazat mond. Szeretném tudni, milyen jövő vár rá?
Sándor
Maradjunk egyelőre az emberiség jövőjénél. Végképp boldoggá teszlek, Domonkos, s elfogadom, hogy ezer év alatt új módszerek segítségével energia- s szabadságbőséget teremt az emberiség… De a vége mégiscsak a pusztulás lesz, a kozmikus halál, ahogy a mi sztregovai bölcsünk előre látta.
Fekete
Révai nagyon megbírálta Madáchot e pesszimista felfogás miatt.
Sándor
Nem érdekel olyan ember véleménye, aki 1958-as Madách-tanulmányában „a szabadság igazi rendjének” nevezte Rákosiék 1955-ös rendszerét.
Domonkos
Engem akkor is érdekel egy jelentékeny agy működésének terméke, ha időnként ki-kihagyott is, vagy hibás sínekre szaladt. De folytasd, Sándor.
Sándor
Madách csak annyiban tévedett, hogy nem kihűlni fog a Föld, hanem elégni: mielőtt végleg megdermedne, utolsót lobban a nap, s a 600-700 Celsius fokos hő minden életet kiolt. 69 tavaszán, a Tanácsköztársaság 50. évfordulója körüli napokban, a Kossuth Rádióban is hallottam erről…
Fekete
Ha a Föld el is pusztul, a többi bolygón lehetnek életfeltételek s energiaforrások. Nincs okunk kétségbeesni épp most, amikor ember szállt le a Holdra!
Sándor
A Hold és a többi bolygó a földdel együtt fog elpusztulni, a Nap végső fellobbanásakor.
Fekete
De rakétáinkkal átmenthetjük az emberi életet más csillagrendszerekbe is:
| …És ha csak pislog már a Nap, |
| sarjaink bízóan csacsogva |
| jó gépen tovább szállanak |
| a művelhető csillagokba. |
Sándor
Szép vers. Milyen boldogan szavaltuk ifjúkorunkban!…
Fekete
Nemcsak vers. Az űrhajók épülnek, repülnek…
Sándor
…De már akkor is gondolhattunk volna arra, hogy a legközelebbi csillag több fényévnyi messzeségre van tőlünk, s ezt a távolságot semmilyen rakéta le nem küzdheti… Ezek a mostani űrséták a rabok sétáira emlékeztetnek engem. Nincsenek a zárkában, kint köröznek az udvaron – de az udvar is a börtön része! Az emberiség a Naprendszerhez van bilincselve, annak börtönébe van zárva… életfogytiglani büntetéssel!
Fekete
De ha mégis, ha más csillagokra is eljut az ember!
Sándor
Akkor majd ott fog elpusztulni – amikor az egész világegyetem megég. A világmindenség tágul és összehúzódik, mint a szív, s az összehúzódás bizonyos pontján az elviselhetetlen hőtől minden élet semmivé foszlik. A csillagászok számítása szerint mintegy 69–70 milliárd év múlva következik el az egész világmindenség kozmikus halála.
Domonkos
Kisírtad magad?
Sándor
Nagy vonalakban.
Domonkos
Hát először is… ami az összehúzódást illeti. Ez csak hipotézis. És én, viszonylag rövid fennállásom óta, meglehetősen sok csillagászati hipotézist láttam fel- és eltűnni. De ha így lenne is… mi következik az összehúzódás után? Újabb tágulás, az élet újabb születése. Vagyis, még ez sem cáfolja annak az Engelsnek szép szavait, aki Révaival ellentétben szükségesnek tartotta, hogy a világmindenség pusztulására vonatkozó tudományos hipotézisek kapcsán megbélyegző kirohanások helyett az ész szavát hallassa. Leveszi A természet dialektikájá-t. „…az anyag minden véges létezési formája, akár nap vagy ködfolt, akár egyes állat vagy állatfaj, vegyi kapcsolat vagy szétválás, egyaránt mulandó, és semmi sem örök benne, csak az örökké változó, örökké mozgó anyag és a törvények, melyek szerint az anyag mozog és változik. De akárhányszor és akármilyen könyörtelenül megy is végbe időben és térben ez a körforgás, akárhány millió nap és föld keletkezik és múlik is el, akármilyen soká tart is, amíg egy Naprendszerben a szerves élet feltételei akár egyetlen bolygón is előállnak, akármilyen számtalan szerves lénynek kell előbb létrejönnie és elpusztulnia, mielőtt közülük gondolkodásra alkalmas aggyal bíró állatok kifejlődnek, és arasznyi ideig életükre alkalmas feltételeket találnak, hogy aztán ők is irgalmatlanul kipusztuljanak, megvan az a bizonyosságunk, hogy az anyag örökké, minden változásában ugyanaz marad, hogy egyetlen attributuma sem veszhet el soha, hogy tehát ugyanazzal a vasszükségszerűséggel, amellyel a Földön legnagyszerűbb virágát, a gondolkodó szellemet valaha ki fogja irtani, máshol és más időben újból létre kell azt hoznia.”
Sándor
És te tudsz élni abban a tudatban, hogy minden emberi alkotás elpusztul, hogy a költők halhatatlansági álmai nevetséges öncsalások… hogy a mi emberiségünk minden eredménye „vasszükségszerűséggel” és nyomtalanul tűnik el?
Domonkos
Az emberiség mindenképpen távoli pusztulásával ellentétben itt van az én mindenképpen közeli pusztulásom, s látod, ennek tudatában is tudok élni. S erőmhöz képest küzdeni is. Vakló módjára húzza az igát, aki sohasem néz szembe „a Galaxis otromba igazával”, de szánalmas, szédült bogárként pusztul az, aki szüntelenül csak a távoli csillagfények igézetében él. Az igazi felismerés, mint Csanádi Imre oly szépen megfogalmazta, „kétfelé tekint”:
|
|
|
|
Sándor
Olyanok vagytok ti, mint Örkény egyik egypercesének hőse, a Pogány Süttőfia, akit négy lóval négyfelé szakítanak, de ő közben is reménykedik. Mert: „vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.”
Domonkos
Remek dolgok vannak abban a kötetben. De látod, mindannyian „széjjelfele” megyünk, mégis „szántunk, vetünk”, vagyis írunk, mint ahogy Örkény is ír, mint ahogy ő is „tervez, remél”.
Sándor
Hát nem olvastad Pascalt, milyen nevetséges az ember, aki lót-fut hitvány kis céljai után, csak hogy ne kelljen arra gondolnia, mi vár rá az út végén?
Domonkos
Az emberi életnek e látványából más tanulságot is le lehet vonni. Például ezt: „Nincs ember, ki ne tudná, miképpen ő bizonyosan meghal; s azért a legnyomorultabb mindennapi kenyérevő is megy vagy fut, vagy bolyong a maga céljai után, minden tekintet nélkül az utolsó napra. Mondd el, édes barátom, hogy a polgári pályán fellépett embernek ezen analógiánál fogva nem természetes-e minden tekintet nélkül a jövő vagy jöhető bajokra a maga útján menni?” Azt már nem mondhatom el Kölcseynkkel, hogy „hitemben, mit eddig követék, s mi bennem (az apostol kitételeként) nem vala megholt állat”, sohasem rendültem meg, mert én meg-megrendültem – de az én hitem sem vala és nem lesz megholt állat… sohasem.
Sándor
Az apostol kitétele… Itt a ti fő nyavalyátok. Akárhogy csűritek-csavarjátok, te is akárhogy próbálsz a próféta cím helyett valami modernebbet kisütni magadnak… lényegében az apostolság becsvágya az, ami nem bír kialudni bennetek. És csináljátok a színjátékokat, marakodásokat, lesztek Saulusokból Paulusok, huszitákból császáriak és fordítva, pillanatnyi érdekeitek és sértődéseitek szerint vagy „hisztek”, mint tegnap Csabai, vagy duzzogtok, mint ma Csabai… de nem tudtok elvergődni a bölcsességig, amely legyint erre az egész véres torzsalkodásra.
Domonkos
Nézd, én is tudom, mi az, kétségbeesve gúnyolni magunkat. De most már lassan felhagyhatnánk egymás csepülésével. Minden újabb ütés már csak annak az ügynek árt, amit hajdanában közösen kezdtünk el. Jogunk volt arra, hogy úgy tegyünk, mint Arany János szőlősgazdája „az egyszeri”, aki
| Magánkívül s őrjöngve kacagott fel, |
| Látván, hogy szőlejét a jég veri, |
| Dorongot ő is hirtelen kapott fel, |
| Paskolni kezdé, hullván könnyei: |
| „No hát, no” így kiált, „én uram-isten! |
| Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!” |
De „magánkívül s őrjöngve” paskolni a sajátot – örökké nem szabad. A jég, az aszály s a saját hibánk időről időre pusztít, de örökké csak lamentálni a kár fölött – nem szabad. Az elpusztult tőkéket el kell hajítani, az egészségeseket fel kell kötözni, újat kell ültetni, metszeni kell, oltani, permetezni – dolgozni. Ami pedig az átváltozásokat illeti, rossz helyen idézted.
Sándor
Miért? Nemcsak Csabai alakult át egyetlen nap alatt, te is vad rákosistaként kezdted velem együtt, s aztán ugyanolyan vad…
Domonkos
Barátocskám, gondolkozz. Mi nem Saulusokból lettünk Paulusok – ilyenek is vannak, s Mészöly Miklós szépen megrajzolta e metamorfózis lélektanát. Mi nem császáriakból lettünk husziták, s Husztól nem álltunk át a Császárhoz – ilyenek is akadnak, s Sánta Ferenc kegyetlen, de igazságos ítéletet mondott felettük. Nem, barátocskám, mi sohasem voltunk császáriak, mi huszitáknak születtünk, egy szalmatetős házban, ahová tavasszal és ősszel befolyt a víz az udvarról. Mi kölyökfejjel fogtunk fegyvert a félelmetes Császár fene rendje ellen, s a huszita lobogótól sohasem sompolyogtunk át a császári zászlóhoz. Igaz, össze-összecsaptunk a huszitizmus más irányzatainak híveivel, konokul, vadul verekedtünk, de a harc közben is husziták maradtunk – s ezt még azok is tudták, akik árulással vádoltak bennünket. Én is lehetnék ma császári… odaát talán… ki tudja, még a középiskolai tanárságnál is többre vihettem volna… talán még előadó is lehetnék a Politikai Tudományok Tanszékén… valamelyik császári zugegyetemen. S te is elvitorlázhattál volna. Abból a keserűségből, ami benned fortyog, össze lehetett volna kotyvasztani egy-két epés antikommunista drámácskát dollárért, fontért, márkáért, de te mégis filléres firkász maradtál egy pesti hetilapnál… mert nem tudnál a tükörbe nézni többé, ha egyszer a Császár zsoldjába szegődnél. Ez az igazság, pajtás.
Sándor
No, Fekete, egy ilyen szép toborzó tiráda után, remélem, egy pillanatra sem habozol, s máris rohansz a választott zászló alá, Domonkos középiskolai tanár és veterán huszita alkapitány seregébe. Apropó… választott zászló. Az elején arról volt szó, hogy meghallgatsz bennünket, s a végén nyilatkozol, melyikünkhöz csatlakozol. Tessék, itt a vége, merre futsz el véle? Mivel közben Csabai már eltűnt, most már csak kettőnk között kell döntened.
Fekete
Biztos? Hátha nekem Csabai is rokonszenves? Aki dogmatikus hülyének tetteti magát, csakhogy megfeleljen a történelmi szükségszerűség kívánalmainak?… Én nem vagyok biztos benne, hogy végleg megállt fölötte az idő… Tíz év nem egy emberélet. Láttam én már váratlan fordulatokat. Én kedvelem s talán értem is őt, hiszen földik vagyunk, mert én is Hejő-csabán születtem… s egy időben nagyjából majdnem így gondolkodtam.
Sándor
Ahhoz képest, hogy mint múltad egy részét, milyen rokonszenvvel figyeled őt, meglehetősen csúnyán kigúnyoltattad velünk. Olyan vagy, mint az emberiség, amely Hegel professzor szerint nevetve búcsúzik a múltjától.
Fekete
Tisztázzunk valamit: Csabai nem annyira a múltam, mint inkább a jelenem lehetne. Ti itt mindannyian életem egy-egy lehetősége vagytok. Együtt indultunk el valamikor, s úgy látszott, örökké együtt maradunk. De az utak megrögzött mániája, hogy szüntelenül szétválnak, s mi mindig csak egy irányban kaphatunk passzust. Lehet, hogy ti nem is léteztek igazán, csak ki akartam fogni a fukar valóságon, amely mindig csupán egyetlen utat engedélyez, s afféle lelki osztódással létjogot adtam egykor elnyomott, megtagadott lehetőségeimnek is? Olcsón, fájdalommentesen és veszélytelenül megszültelek benneteket magamnak? Nem is sejtve, hogy mennyi gondot jelent apának lenni, kivált, ha valaki a saját ikertestvéreinek atyja… Nos, Csabai az, aki én lennék ma, ha akkor, 1954 táján nem erre, hanem arra mentem volna tovább…
Sándor
Óriási! Eddig csak az atyaúristenről tudtuk, hogy három személy egyszerre, te most velünk együtt negyedmagaddal vagy… ez magyar és világcsúcs!
Fekete
Te is rokonszenves vagy nekem, Sándor, már csak azért is, mert a druszám vagy. És mert nehéz magányos órákban sokszor gondolkodtam úgy, mint te… És Domonkos? Őt is szeretem, hiszen már a nevével is az apámra emlékeztet… Apámat eredetileg Domonkosnak hívták, árvagyerekként kapta a Fekete nevet, nevelőjétől. És szavai is őt idézik, apámat, aki a Kommunista Kiáltvány-t és Az ember tragédiájá-t egyszerre adta a kezembe, épp huszonöt éve már… S aki fiatal kommunistaként, a harmincas évek végén komoran leste az újabb és újabb „tisztogató perek” híreit, de amikor tenni kellett, megtette a magáét. Mert hitt abban, hogy mindennek ellenére…
Sándor
„On croit ce qu’on désire”, miként France mester mondta. Szívesen elhisszük azt, amit szeretnénk.
Fekete
Csakugyan, az első France-könyveket is ő hozta haza a szakszervezeti könyvtárból. A pingvinek szigeté-t meg Zolától a Germinál-t …
Domonkos
Emlékszem… Jack Londont, Barbusse-t, Gorkijt…
Sándor
Ez az… Marx, Madách, Zola, Gorkij… A XIX. század szelleme… Tudjátok, mi az a masztodon?
Domonkos
Valami kihalt ősormányos a miocén vagy pliocén korszakból.
Sándor
Ezek vagytok ti, valami csoda folytán életben maradt masztodonok a XIX. század miocénjából! Haza… szocializmus… demokrácia…
Domonkos
Nem tudsz megsérteni azzal, hogy a múlt századiság bélyegét nyomod a homlokomra. Benjámin szavaival vágok vissza:
| Őseink voltak a forradalmak, hagyományunk |
| a szabadság, a népfelség, a haladás, az emberi jogok. |
| Tisztességgel, hűséggel őrizni, gyarapítani őket – |
| ez volt örökségünk, így hagyta ránk, |
| akit a nagy forradalom szült s a nagy forradalom temetett el – |
| az ezermester, a gondolkodó, a jövőt tervező-alapozó: |
| lesajnált, kicsúfolt, megrágalmazott, leköpködött apánk, |
| a tizenkilencedik század. |
S ha tudni akarod, Sándor, a te égig érő, nagy kiábrándultságod szintén a múlt század emlőiből szopja a bölcsességet. Kierkegaard, Schopenhauer, Nietzsche… mikor élt? Sőt, mikor üldögélt a Port Royalban a te kedves Pascalod? Ősi disputa ez, barátom, modern „felvilágosultságotok” csak egy változata valami nagyon-nagyon réginek.
Sándor
Éppen azért, mert olyan ősi ez a vita, ne kotyogjunk mi bele. Semmi jó nem jön ki az egészből. Ha ezt a szümpoziont megjelentetjük, olyan művészeket haragítunk magunkra, akiket őszintén becsülünk.
Domonkos
Egy-két bosszúságot azért ők is szereztek… legalábbis nekem. És ha megsértődnek, akkor tegyenek ki egy táblát a mellükre: „Csak hódolat illet, nem bírálat.” S tudni fogom, hogy mihez tartsam magam.
Sándor
Nem is érettek még ezek a kérdések eléggé.
Domonkos
Nem szeretem azokat, akik szerint a kérdések olyanok, mint a sajtok: csak akkor tekinthetők éretteknek, ha már bűzlenek.
Fekete
Annyi tény, hogy nem foglalkoztunk több kiváló íróval. Szívesen hallottam volna például, mi a véleményetek Juhász Ferenc új verseiről, Nagy Lászlóról. Milyen gyönyörű ez: „A jóllakottak dögvész partján…”
Sándor
Csabai pedig Mesterháziról akart szólni, ki oly pozitívan foglal állást a hatalom és erkölcs dolgában…
Domonkos
Ne tévesszük össze magunkat az Irodalomtudományi Intézettel. Az új magyar irodalomtörténet kézi könyvét ott készítik. Mi csak néhány kérdést akartunk megpengetni.
Sándor
Ez az izgága Domonkos mindenkibe belekötött. Nálunk nem szeretik az ilyesmit. Vigyázz, mert azon vehetjük észre magunkat, hogy még a Taksony megyei Kulturális Szemle sem fogja közölni az írásainkat… Megismétlem… Fekete, legyen eszed, hallgass énrám… s felejtsük el az egész szümpit.
Fekete
De szerződésünk van…
Sándor
Ugyan már… Ez lesz az első szerződés, amit megszegnek a világon? De van egy ötletem. Domonkos előadta itt annak az emberevő Imbinek meg Ambunak a történetét. Csináljunk abból egy történelmi komédiát, a Magvetőt ezzel kárpótoljuk, s a színházak is törni fogják magukat a darabért. Képzeljétek el: Emberevők, Historico-tragicomedia három részben, utójátékkal. Első szín: frakkos emberevők a tengerparton. A frakk a probléma „időtlenségét” jelzi, de meg is magyarázható… A kannibálok egy zátonyra futott hajón találták az európai ruhadarabokat, s magukra szedik… Vita a ketrecbe zárt misszionáriussal… Felkelés és bukás… Csak persze a végén nem szabad Ambunak újra a küzdelembe indulnia, hanem valami rejtélyes befejezéssel homályos lebegésben kell hagyni a sztorit, hogy a közönség ne tudja meg, mit is akartunk… Én megszervezem a sikert… Jóba vagyok Fűz Benővel, aki Nyír Benő barátja. Fűz előtt elejtek egy-két szót arról, hogy a darab lényegében a forradalmakat gúnyolja, mire másnap Nyírnek meg fog jelenni egy fulmináns cikke… s a színház pénztára elé rendőrkordont kell vonni, hogy a tömeg össze ne tapossa egymást. Homályos mondanivaló… fényes vita… tele kassza… Ez a mi utunk! Hallgass rám, Fekete, le a Szümpozion-nal, éljen az Emberevők!
Fekete
Nevetni fogsz… én már írtam drámát. Egy barátommal kettesben… már akkor is szerettem a kollektív munkát… Magyarok volt a címe, s a németellenes harcra buzdítottunk benne… 1945 tavaszán. Debrecenben adták ki… több ezer példányban. Amikor a németek még a Dunántúlon randalíroztak.
Sándor
Na és mi lett a nagy mű eredménye? Semmi. Hány hadosztályt toboroztatok „a magyarok” közül? Egyet se. Sőt, amelyik készen állt, az sem jutott el Berlinig. Legyen ez neked tanulság, mint Bicska Maxi mondaná. És vedd észre: ami egy tizennyolc évesnek még jól áll, nem illik már a te korodban. Épp ezért hagyd a „magyarokat” meg a „toborzást”, még egyszer: abzug Szümpozion!
Domonkos
Hárman vagyunk… Egy ember véleménye nem dönthet. A zsarnokságot mindannyian elítéljük, ez talán az egyetlen, amiben egyetértünk. Követelem a titkos szavazást: igen vagy nem? Kiadjuk-e a Szümpoziont vagy nem?
Sándor
Tiltakozom… Csabai távolléte miatt a szavazás eleve törvénytelen… És az igazság különben sem állapítható meg szavazással! Nekem csömöröm van „a küzdelemtől”, s ezen nem változtat az sem, ha Domonkos megszédíti ezt az ingatag Feketét.
Domonkos
A csömörnek is van gyógyszere… Olvasgasd el újra a saját szövegeidet… sokszor és a tükör előtt… Egyszer majd furcsa érzésed lesz: mert egy idő után a legszebb csömörszövegektől is undort kap az ember…
Fekete
Hát legyen. Tanulmányozzuk át még egyszer a jegyzőkönyveket… mérlegeljük az érveket, amelyek a küzdés mellett és ellen szólnak… s azután szavazzunk. Utolsó határozatunk tehát:
A szümpozion résztvevőinek 75%-a titkos szavazáson dönt a jegyzőkönyvek kiadásának ügyében és az eredményről táviratilag értesíti a távol levő 25%-ot, valamint az aggódó magyar népet.
Kérjük olvasóinkat, hogy a szerencsejátékokkal szemben érzett mély ellenszenvüket leküzdve, vegyenek részt a Szümpozion nagyszabású totójában. Rendkívüli nyeremények! A 13 + 1 találat jutalma: 3 szobás öröklakás, balatoni villával. 13 találat: Fiat-gépkocsi, egy évre kifizetett gépkocsi-vezetőnővel. 12 találat: egy dedikált példány a Folyosói Szümpozion-ból. 11 találat: a szerző fényképe, ujjlenyomatával. 10 találat: a nyertesek saját költségükön előfizethetnek az összes irodalmi folyóiratra. A kérdések a következők:
1. Kell-e a jelenleginél nagyobb szabadság a kritikusnak Lásd a Hatodik ácsorgás-ban közölt vitát. Kell (1), nem kell (2), nem mindegy, hogy mi kell a kritikusnak? (x)
2. Csabai most 42 éves. Mi lesz belőle 50 esztendős korára? Az Akadémia nyelv- és irodalomtudományi osztályának elnöke (1), a művészeti minisztérium irodalmi főosztályának vezetője (2), osztályfőnök egy vendéglátóipari szakközépiskolában (x).
3. A svéd Akadémia titokban felkérte Sándort, jelöljön magyar írót az idei Nobel-díjra. Ki volt Sándor jelöltje? Mesterházi Lajos (1), Zilahy Lajos (2), Beckett Samu (x).
4. Melyik irányzatnak veri a dobot Domonkos: a népinek (1), az urbánusnak (2), egyiknek sem (x).
5. Az 1969. nov. 5-i Népszava szerint a kecskeméti színház középkori tárgyú történelmi drámát mutatott be. Vajon mi lehet a mű témája? A hatalom és az ember konfliktusa (1), az ember és a hatalom konfliktusa (2), a hatalom emberének konfliktusa (x).
6. Szereti-e még Gyurkó László Elektrát? Igen (1), nem (2), so-so (x).
7. Ki az a tekintélyes teoretikus, akit Csabai a Harmadik ácsorgás-ban nem akar megnevezni? Bükk Bernát (1), Tölgy Töhötöm (2), Rényi Péter (x).
8. Mit fog szólni a tekintélyes teoretikus, ha elolvassa ezt a könyvecskét: „Mindig tudtam, hogy javíthatatlan alak…” (1), „Mindig bíztam abban, hogy megjön az esze…” (2), „A demokratizmus nem jelenti azt, hogy…” (x).
9. Melyik műfaj rokonszenvesebb egy sikkasztó igazgatónak: a konkrét szatíra (1), az elvont allegória (2), a Kamara Varieté táncos revüje (x).
10. A színikritikusok budapesti világkonferenciája alkalmával kinek a fényképét fogja címoldalán közölni a Film, színház muzsika? Egy magyar színikritikusét (1), egy magyar kritikusnőét (2), egy harmadrangú amerikai bártáncosnőét? (x).
11. Melyik helység lakóinak véleménye izgatja jobban filmművészeinket: Pesté (1), Cannes-é (2), Alsótekerespusztáé (x).
12. Milyen műfaji kategóriába sorolható a Folyosói szümpozion? Lirico-philosophico monológ négy hangra (1), tragédia szatírában elbeszélgetve (2), azt a szerző is szeretné tudni (x).
13. Mi Fehér Ferenc cikkeinek fő jellemvonása: Lukács túlhajtott bírálata (1), szélsőséges nemzetieskedés (2), népies egyszerűség (x).
13 + 1. Van-e értelme az életnek és a küzdelemnek? Van (1), nincs (2), emeljék a fizetéseket (x).
Megjegyzés:
Mivel a szümpozion-totó különbizottsága maga sem tudott egyetérteni az első és utolsó kérdésben, e pontok törlendők. Ennek következtében a 13 + 1 és 13 találat szintén törölve. A többi jutalom változatlanul érvényes. Mivel azonban a 2. kérdésre csak nyolc év múlva lehet válaszolni, a jutalmak kiosztásának határideje: 1977 karácsony.
E rovat közlését elvben jóváhagyta a szümpozion szerkesztőbizottsága. Lásd az Első ácsorgás-ban. A szerkesztés során azonban a bizottság úgy találta, hogy az álnevek megfejtése esetleg sértődésekre adhat alkalmat. Úgyszintén bonyodalmakat okozhat a művek és álművek elkülönítése. Éppen ezért, irodalmi életünk nyugodt légkörének megőrzése érdekében, e rovat közlésétől a szerkesztőbizottság eltekint. Hasonlóképpen mellőzi a Tárgymutatót, mert nem sikerült meggyőzően tisztázni, hogy mi is valójában e mű tárgya.