Úton

Kemény a tél, kegyetlen.

Lány integet az országút szélén a közelítő Tefu-teherautónak. A vezető fékez, megáll. Letekeri az ablakot.

– Sajnálom, kislány, nem írtak be a fuvarlevelembe. Ma már kétszer igazoltattak.

A lány gúnyosan elhúzza száját.

– Mögöttem jön a mentőszolgálatos. Ints neki.

Fiatal, csinos a lány. Fölnevet a vezetőfülkéből kihajoló, vigyorgó férfira. Nem hiszi, hogy itt hagyná a jeges országúton.

A sofőr, Tacsi, nyugodtan, mosolytalanul folytatja. Valahogy úgy, mintha a tisztelt közönségnek jelentené be egy sikeres produkció végét.

– Elköszön tőled egy gyáva alak. Elnézésedet kéri, de ma rossz formában van. Lebukik. Ki ad enni két éhes gyermekének, három unokájának?

A húszas évei végén járó Tacsi komolyan, gondterhelten beszél.

– Két kiló parizer a reggeli, két kiló bácskai májas a vacsora. Ó, jaj, és mindegyik sört iszik. Ó, jaj, komisz élet!

Barátságosan elvigyorodik, föltekeri az ablakot. Tiszteleg. Gázt ad, elrobog.

A lány még mindig nevet. Indulna nagy csizmájában a jeges úton, amikor meghallja a másik teherautót. Megáll, integet.

A kocsi kikanyarodik az út szélére, megáll. A vezető, Barbár, nyitja az ajtót.

– Nem akarsz beírni a fuvarleveledbe? Pesten elköszönnék.

Barbár a nyitott ajtót mutatja. A lány fölkapaszkodik a fülkébe. Elindulnak.

Barbár egyenletesen, jó tempóban vezet. A lány kibújik rövid irhabundájából, visszatekeri nyakára nagyon hosszú, sokszínű sálját.

– Tacsi nem vette föl?

– Félt.

– Meglepő.

– Ha megállítanak a rendőrök?

– Ne meséld el az életedet. Se nekik, se nekem.

Nem néz a lányra, az utat figyeli.

– És ha ismerik az életemet? Ha mindent tudnak rólam?

Barbár hangja nem változik.

– Börtönből jössz?

– Pályaudvarokon való lopásért csuktak be. A BTK idevonatkozó paragrafusa alapján. Szeretek utazgatni.

– Látom. Jobb, mint a csecsemőgyilkosság. Azt nem kedvelem.

– Te még nem ültél?

– Nem.

– Majd fogsz. Gyilkosságért. Szerelemféltésből elkövetett emberölésért.

– Mennyit?

– Négy évet.

Barbár töpreng.

– Igen. Nehezen kerülöm el. Állandóan szerelmes vagyok.

– Sehogy se kerülöd el. Eléd toppan a lány, és megismered a halált.

– Van egy lány, csak nem ismerem. Minden nap, pontosan ugyanabban az időben följön az aluljáróból. Táskájából divatos napszemüveget vesz elő, kapucniját lehúzza, igazít haján. Pillanat alatt vedlik át józsefvárosi madonnává.

– Szép. Józsefvárosi madonna.

– Szép. Két óráig. Két óra múlva visszamegy az aluljáróba. Elteszi napszemüvegét, fejére húzza kapucniját. És vége. Másnapig.

Messze, még nagyon messze rendőrök várakoznak az út közepén. Barbár komolyan kérdezi.

– Mit csináljak evvel a rabomobillal?

A lány megijed a rendőröktől. Barbár nem változtat a tempón, egyre közelebb kerülnek hozzájuk. A lány nem néz Barbárra, úgy kérdi.

– Félsz?

– Soha nem volt rá időm. Letegyelek?

Mind a ketten a gyorsan fogyó távolságot figyelik.

A lány vállat von.

– A rendőrautó gyorsabb nálam.

Már látják, az egyik rendőr jelez, álljanak meg. Barbár fokozatosan lassít.

– Ne haragudj, lány. Már csak húsz kilométer hiányzott Pestig.

– Ne haragudj, fiú. A munkajogot nem én alkottam. Elveszik a jogosítványodat?

– Buta vagy, lány. De azért ne félj. Egyszer még megtalálod Budapestet.

A lány meggyőződéssel mondja.

– Megtalálom, fiú. Hamar megtalálom.

Barbár lehúzódik teherautójával az út szélére. Megáll.

– Ha azt mondom, szerelmes vagyok, az kellemetlen?

A lány gondolkodik.

– Nem tudom. Talán efféle kényszerhelyzetben…

A rendőrök a vezetőfülkéhez lépnek, tisztelegnek.

Barbár komoly, elnézést kérő hangon szólal meg.

– Vallomást teszek. Bűnöző ül a kocsiban. Szerelmes vagyok e szép leányba. Tudom, ennél nagyobb bűn nincs. Rosszabb a csecsemőgyilkosságnál.

– Kászálódjon le.

Barbár a lánynak panaszolja.

– Mindig, mindig veszekednek. Termelik a gyomorsavat.

A rendőr türelmetlen.

– Ne játsszon, nem vagyok én pojáca. Szálljanak le mind a ketten. Szaporán.

Barbár még mindig a lányhoz beszél.

– Látod? Így készül a gyomorfekély. Ezért van gyógyszerhiány.

Lekászálódnak a vezetőfülkéből, a rendőrökhöz lépnek. Barbár fázósan összehúzza magát, eljátssza, a foga is kocog.

– Könnyű nekik. Jégeralsót viselnek. A hatalom fölkészült a zord időre.

A rendőr nyersen kérdezi a lányt.

– Hogy került a kocsira?

Barbár szelíden magyaráz.

– A féltékeny természetem miatt. Ha egy percig nincs mellettem, megőrülök.

– A személyi igazolványát!

A lány ijedten nézi Barbárt, aki barátságosan hunyorít rá.

– A baj nem itt kezdődik. Ha megcsalnál, az volna baj.

Sok szeretettel nyugtatja.

– Táncolunk még a Casanovában.

A lány nem viszi el tekintetét Barbár arcáról. Fél. A rendőr érzi a feszültséget.

– Meddig várjak?

Barbár elmosolyodik megértőn.

– Kíméld őket. A rendőrnek sincs két torka.

A lány végre kinyitja táskáját, keresgél benne. Ijedten figyeli Barbárt, miközben átnyújtja a rendőrnek igazolványát. A rendőr lapoz, vizsgálja a lány arcát, majd az autó mellett álló tiszthez megy. A tiszt egyedül hozza vissza az igazolványt a rezzenéstelen arccal álló Barbárhoz, az őszintén megriadt lányhoz. Sapkájához emeli kezét. Udvariasan, árnyalatnyi zavarral mondja.

– Tessék eltenni. Köszönöm.

Barbár szó nélkül indít, jó tempóban, egyenletesen vezet. Az utat figyeli.

– Menetrendre dolgoztok?

– Hogyan másként?

– Szoros az időtök?

– Nem veszélyes.

Nyomja a gázpedált, fölgyorsul a kocsi, személyautókat előz meg.

– Késésben vagy?

– Még pattogatott kukoricát kell szereznem. Ma én vagyok a soros.

Nem bolondozik, komoly, kemény arccal figyeli az utat, miközben kérdi.

– Értesz az orvostudományhoz?

– Betűt sem. Beteg valakid?

Befutnak Pest külvárosába. Erősen alkonyodik, Barbár bekapcsolja a városi világítást az egyre sűrűbb forgalomban.

– Kemény hideg van. Nem tud havazni.

– Holnap mikor indulsz? – érdeklődik a lány.

Barbár kanyarog egyik utcából a másikba. Már világítanak a kirakatok, utcai lámpák.

Mintha nem hallotta volna a kérdést, úgy mondja.

– Éjszaka talán húsz fok alá is süllyed. Mínusz húsz, szép lesz.

– Igazítunk a termosztáton.

Tilosat jelez a lámpa. Barbár cigarettára gyújt, nézi az úttestet, az átkelő gyalogosokat, a járda szélén álló két rendőrt. Arca fáradt, borostás, gondolatai messze járnak. Hangja is távoli, idegen.

– Ismered a jogot?

– Mire gondolsz?

A lámpa zöldre vált, indulnak.

– Amit a törvénykönyv vigyáz.

– Valamennyire. Mi érdekel? Polgári jog?

– Büntető.

– Gázolás?

– Mulatságosabb. Van nálad pénz?

– Van. Miért?

– Ingyen csak Mercédeszben fuvarozunk.

Taxiállomás mellé gurul, az első taxi mellett állítja meg teherautóját. Letekeri az ablakot, kiszól.

– Szakikám, lépj ki a dobozból. Fuvart hoztam.

A taxisofőr kinyitja kocsija ajtaját, kilép az úttestre, a teherautó mellé.

– Miféle fuvart, Barbár?

– Nagy embert. Pénze van, a többi a te dolgod. De igyekezz, mert kihűl a lakása. Igazítani akar a termosztáton.

Átnyúl a lány előtt, kinyitja az ajtót.

A lány leszáll, beül a taxiba. Hátra.

– Miért hívják a kollégáját Barbárnak?

– Mindenki így hívja.

– És a valódi neve?

– Érdektelen. Egy napon majd megtudhatja akárki.

– Milyen napon?

– Amikor a koporsójára írják. De akkor is érdektelen lesz.