Tejben tök

Grüsi Sándor asztalossegéd délután háromkor hazament az üzemből Csokonai utcai lakására.

Tudta, felesége alkoholbeteg. Orvosok mondták, gyógyíthatatlan. De azt nem tudta, mikor, miért kezdte el az ivást. Szerette asszonyát, szánta. Páratlan türelemmel tűrte indokolatlan veszekedéseit. Nem emelte föl hangját még akkor sem, amikor időnként bepisilt.

Az első emeleten laktak, szoba-konyhás, tisztán tartott lakásban. A folyosón megállította őt a szomszédasszony. A korlátra támaszkodva elmondta századszor, van egy pompás trükkje. Ha valakit nem kedvel, könnyen kibánik vele. Munkatársai előtt háromezer forinttal megjutalmazza. Tíz nap múltán a munkatársak elég panaszolnivalót, csúfságot hoznak a jutalmazottról, míg kénytelen kiadni a munkakönyvét. Ezt minden személyzetisnek tudnia kéne, agyukba vésni. Az emberekben bízni kell.

Grüsi Sándor tudta, ahogy a ház minden lakója, a szomszédasszony soha nem volt más, mint betanított munkás egy dobozgyárban.

– Igazad van, Mariskám – mondta –, az emberekben bízni kell.

A konyhában linóleummal borított asztalhoz ült, felesége tálalta az ennivalót. Jóízűen megebédelt. Megköszönte, puszit adott az asszony alkoholtól tönkretett arcára.

– Tele a hasad – mondta a nő –, szusszanj egyet, azután eredj a nyavalyába. A jóbarátok asztaltársaságába.

A szobában megbotlott.

– Hoppá – mondta.

Levette papucsát, a padlóra vágta.

Grüsi Sándor megtalálta az éjjeliszekrény lábánál a sokdioptriás szemüveget, felesége orrára igazította.

Az asszony mondókájába kezdett. Elmagyarázta, hasznosítja tőkéjüket. Butikot nyit.

– Jövőre te is nyugdíjas leszel, segítesz.

– Természetesen – mondta Grüsi Sándor. – Elboldogulunk.

Az asszony rossz, rekedt hangon nevetett.

– Tejben tök! Az vagy. Én gondolkozom, te a füledet vakarod! Harminc éve!

– Igazad van, Veronika – mondta Grüsi Sándor. – Hol lennék én nélküled.

Veronika a lába elé köpött.

– Tejben tök! Takarodj!

Grüsi Sándor lement a lépcsőkön. A kapuban várta őt Varga Károly szerszámkészítő.

– Tejben tök – köszöntötte. – Szenvedtél?

Grüsi Sándor élesen, gyilkosan nézett rá.

– Ne kérdezz többé ilyent. Semmi kedvem verekedni.

Majd kijelentette, undorító minden pletyka. A felesége beteg.

– Anyagcserezavara van, azért olyan sovány. Egyszer egy évben, szentestén, fél pohár bort iszik. Attól is becsíp. Becsületesen dolgozott, kuporgatta pénzünket. Ennek köszönhető némi megtakarított vagyonunk. Gondold meg, mit beszélsz. Többé nem figyelmeztetlek.

Varga Károly bólintott. Megkérdezte, a Homok utcába mennek kuglizókat nézni, vagy a térre ultizni.

Grüsi Sándor az utóbbit választotta.

A tér sarkán, a telefonfülke előtt, Varga Károly megállt.

– Mi az, hogy ombucman? – kérdezte.

Grüsi Sándor nem tudta.

– Lehetetlen, hogy senki nem tudja – tűnődött Varga Károly. Fogadkozott, ő ennek utánanéz.

Alkonyatig ultiztak, akkor hazamentek.

Grüsi Sándor az ajtó előtt pillanatig várt. Szorongott. Ma milyen állapotban találja feleségét.

A cérnavékony asszony a televízió előtt ült. Nem kapcsolta be a készüléket.

Bámulta a sötét képernyőt.

Panaszkodott.

– Megint ruhátlan manók sikoltoznak, ugrálnak. Miért csinálnak mindig ilyen műsort?

Grüsi Sándor megvacsorázott. Az asszony kérte őt, forduljon el, hálóingbe bújik. Grüsi Sándor elfordult, fölhúzta vekkeróráját. Az asszony kinyitotta a szekrényt, vasalt ingek alól kivette újságpapírba csomagolt pénzüket.

Tizenhétezer forintot.

– Ha egyszer úgy határozol, megölsz – mondta férjének –, tudd, hol a pénzünk. Ne herdáld el, forgasd ügyesen. És azt is akarom, csináltass magadnak két öltöny ruhát, vásárolj hűtőszekrényt. Hogy butikot nyiss, ahhoz is ragaszkodom – nevetett keserűen.

Ágyba bújtak.

Az asszony nyitott szájjal aludt, időnként horkantott. Majd váratlanul fölült.

– Meg tudnál ölni, tejben tök? – kérdezte.

Orrára tette sokdioptriás szemüvegét. Nézte Grüsi Sándort.

– Elhoztál a kórházból, mert szégyellted, mindenki megtudja, hogy néhány üveg sört iszom. Most aztán undorodsz tőlem, és egy éjszakán megfojtasz.

Grüsi Sándor kérte, ne beszéljen bolondságokat.

– Aludjunk – mondta –, mert reggel öt órakor csörög a vekker.

– Tizenhétezer forinttal nem lehet butikot nyitni – mondta az asszony. – Csak eljátszom ezzel a képtelenséggel. Ez jó játék. És augusztus huszadikán elmehetek tűzijátékot nézni. Az is jó játék.

Fölkapta hangját.

– Reggel öt órakor kelsz! Délután a jóbarátok asztaltársaságában várod a piros ultit. Jó mulatság, tejben tök!

Grüsi Sándor másnap is találkozott ebéd után a kapuban Varga Károllyal.

– A Homok utcába megyünk kuglizókat nézni, vagy ultizunk? – kérdezte a szomszéd.

– Mindegy – mondta Grüsi Sándor. – Teljesen mindegy.

Baktattak a tér felé.

– Azért a tűzijáték nagyszerű. Tejben töknek találták ki.

Varga Károly morgott.

– A feleségem megint rákezdte, hogy ő személyzetis. És hogy az emberekben bízni kell. De ő sem tudja, mi az, hogy ombucman. Rejtély rejtély hátán.

– Nincs okunk panaszra – mondta Grüsi Sándor. – A mi házasságunk szerencsés. Tisztességes, türelmes asszonyokkal élünk. Ezt kevesen mondhatják el.

Ultiztak alkonyatig.