Azt is meghallom

Csula szülei a közgázon szereztek diplomát. Tehetséggel, ésszel, humor mögé búvó érzékenységgel, szépre való telhetetlen éhséggel ajándékozta meg őket Isten. Veretes könyveket szerettek, klasszikus zenét. Találkozásuk után csakhamar egymást.

Egy estén, Operaházból jövet, a fiú nevetve kérdezte:

– Te lány, nincs kedved férjül venni? Vitatkoznánk Spinózán.

– Éjjel is?

– Azt nem ígérhetem.

– Akkor semmi akadálya.

Szerelemből házasodtak. Családjuk kérésére templomban, feszület előtt esküdtek. E bomló erkölcsű világban házasságuk mindhalálig példamutató lett. Tűnő szerelmüket átváltották el nem múló szeretetre. Tréfálkoztak, nevettek. Soha nem hazudtak. A vékony, filigrán asszony úgy vélte, ahhoz mindketten lusták, kényelmesek.

Szüleik módos emberek voltak. A férj apja jó hírű orvosprofesszor, az asszonyé talpraesett jogász.

Hozományul budai öröklakást kaptak, ízléses bútorokkal. És ezerötszázas Ladát.

Nem kíméltek időt, fáradságot. Folyékonyan beszéltek angolul, franciául. Politikától távol tartották magukat. Az asszony viszonylag hamar külkereskedelmi vállalat főosztályvezetője lett, férje bankban aligazgató. Mindketten, beosztásuk miatt, gyakran utaztak Nyugatra.

Egyetlen fiúk, igaz kincsük, kit Csulának becéztek, e szép szál legény kitűnően érettségizett. Leszolgálta katonaidejét. Ő is a közgázra ment. Könnyen tanult, erőlködés nélkül rakta le vizsgáit.

Síelni, úszni járt, teniszezett. Sokat olvasott.

Anyja szerint aggasztóan sokat.

– Amúgy is érzékeny. Elmerül a betűrengetegben. Nem lehet mindig Anna Kareninán, Bovárinén, tömérdek filozófuson meditálni. Elbánnak vele az életben. Bárki, akinek kedve szottyan hozzá.

– Csula tanul, sportol. Jó fiú, hallgat rád. Kergesd el diszkóba. Szerezhet nőt, tapasztalatokat. Anna Kareninától nem kaphat AIDS-t.

– Na nem! De van más megoldás. Például házasodjék.

Így történt.

Csula bejelentette, évfolyamtársnőjébe szerelmes. Templomban veszi feleségül. Bemutatta szüleinek.

Szép volt. Barna hajú, nyúlánk.

Anyja visszafogta könnyeit. Mosolygott.

Amikor elmentek, annyit mondott:

– Tragédia.

Férje megcsókolta.

– Unokáim lesznek. Hátamon lovagolnak.

Nem lovagoltak.

Csula öröklakást kapott. Alig múlt el fél esztendő, felesége ökölvívóba bolondult. Csulát kidobta.

A család összeült. Nagyanyja Csulának támadt.

– Dobd francba könyveidet, tanulj bokszolni.

A talpraesett jogász vállalta a válópört. Intézi a vagyonmegosztást. Utcára dobatja a legényt.

Csula mosolygott.

– Aki első menetben kiüt bárkit, megérdemel egy öröklakást meg a feleségemet.

Csak nagyanyja ordított.

– Ez a nő háromszor vacsorázott nálunk! Fizesse vissza az árát!

Rázta öklét.

– Sütemény is volt! Tál őszibarack! Kurva erős feketekávé!

Csula, szülei örömére, változatlanul sportolt, tanult, olvasott. Szerette, becsülte apját, titka, elhallgatni valója nem volt előtte. De mint általában a fiúk, anyjához bújt, noha anyja keményebben vitázott vele. Igaz, türelmesen. Szikár szavakkal beszélt fiának hétköznapi buktatókról, melyek kikerülhetetlenek.

– Hisz e túlnépesült bolygón senki nem élhet remeteként.

– Hazudjak?

– Nem, fiam. Lehet hallgatni. Ocsmány lelkűekkel fölösleges vitába keveredni. Szélmalomharc. De van kapaszkodó. Neve: munka. Találkozhatsz Sátánnal, nevess arcába. Fegyvertelen. Vedd le a polcról Mark Twaint.

Utcájukban, kertes házban, szép lány lakott szüleivel. Puha haja derekáig ért. Barna, kerek szeme ragyogott. Kiegyensúlyozott volt. Sokat nevetett. Építészmérnöknek készült. Szerette a könyveket, legjobban Mauriacot. Mélyen hitt Atyában, megváltó Krisztusban. Gyónt, áldozott. Ha apjával tiszteletlenül beszélt, barátnőjét társaságban egyetlen mondattal is megbántotta, fiatal papjuk föloldozta. Otthon elmondott húsz Miatyánkot. Apjától, barátnőjétől bocsánatot kért.

Csulával jó pajtások lettek. Teniszeztek, budai utcákon csavarogtak. Érdemes dolgokról vitatkoztak. Gondolataikat nyitott szível kicserélték.

Ha luxusautó suhant el mellettük, a lány megjegyezte:

– Robog, robog, boldogsághoz nem érkezik.

– Van boldogság? – mosolygott Csula.

– Szeretet. Becsület. Család, gyerekek. Erős hit Istenben.

Barátságukból szerelem lett. A lánynak csupán az fájt, nem tarthatnak templomi esküvőt.

– Egyszer már nem vált be – mondta Csula. – Mindenütt megtalálod Istent. Imádkozz, vigyázzon ránk. És mi is vigyázzunk egymásra.

Nászajándékul öröklakást kaptak. Csula nagyanyja fenyegetőzött.

– Nem olcsó egy vacsora. Ha elváltok, több asszonyt nem zabáltatok.

Csula nevetett. Megcsókolta.

– Feleségem nem jár bokszmeccsre.

Nagyanyja sipító hangon kiabált.

– De nőből van! Illő megtanulni!

Szépen, emberhez méltóan éltek. Szerették egymást ágyban, asztalnál. Együtt utaztak Párizsba, Velencébe, szívük tele volt szerelemmel. Isten megajándékozta őket alkalmazkodni tudás ritka kincsével.

Egy alkalommal az ifjú feleség megkérte Csulát, menjenek Délegyházára.

– Szüleim kedvelik a nudizmust. Apám szerint egészséges. És csodálatos mezítelenül úszni.

Csula hallgatott egy percig. Elmosolyodott.

– Ahogy gondolod.

Feleségét kínos meglepetés érte. Meglátta gyóntató papját anyaszült mezítelen.

– Estétől reggelig mondhatja a Miatyánkot – nyugtatta Csula.

Első és utolsó esetben voltak Délegyházán. Felesége háborgott, ő csitította, nevette.

– Ha egy fiatal pap mezítelenül fürdik, napfénnyel sütteti csupasz fenekét, nem szabad Sátán fiának nevezni. Ítélkezni Isten dolga. Keress az Ószövetségben, Újszövetségben akár csak utalást, melyik rabbi, melyik szent beszél Délegyházáról.

Nevettek.

– Dante sem emlegeti. Pedig pápákat, püspököket kergetett válogatott bugyrokba.

Asszonyát nem tudta meggyőzni. Váltig hajtogatta:

– Az erkölcs egy és oszthatatlan. Ha pap fölesküszik Isten szolgálatára, imádkozzék, ne ruhátlan nőket bámuljon. Erkölcstelen embertől viszolygok. Taszít. Bárki legyen.

Csula megcsókolta őt ágyukban. Nézte asszonya szemét.

– Milyen szép vagy.

Átölelték egymást. Boldogok voltak.

Ősszel Csula Görögországot akarta megcsodálni. Tíz napot szánt rá.

Felesége nem utazott vele, lelkiismerete nem engedte. Kemény félév várta, sok rajz.

– Vizsgák után együtt megyünk valamerre. Most utazz egyedül.

Becsomagolt férje bőröndjébe.

– Nem akarom fölborítani a terveidet.

Csulát hatalmas köd várta a repülőtéren. Gépét nem indították. Taxival hazament.

Olyan hangosan életében nem nevetett.

Feleségét fiatalemberrel találta ágyban. Mindkettőt mezítelenül. Fotelba ült. Térdét csapkodta, úgy nevetett.

– Vígjáték. A feleség elfelejtette bezárni az ajtót.

Hazament szüleihez. Mindössze annyit mondott rémült anyjának:

– Régen nem nevettem ilyen jóízűen. Nincs mulatságosabb a házasságnál. Ahányszor módom lesz, megnősülök.

Apja bőrfotelban szivarra gyújtott. Baráti hangon beszélt fiával sok mindenről. Fia megnyugtatta.

– Nem történt tragédia, nem merülök mélabúba. Amint lehet, Görögországba repülök. Tanulok, sportolok. Szép lánnyal tele a város. Nem fontos minden kalandhoz személyazonossági igazolványt elővenni.

Csula felesége több ízben telefonált. Elismerte, ocsmányul viselkedett. Sírva kért bocsánatot.

– Éljük le együtt életünket – könyörgött.

– Lehetetlen. Valahányszor rád nézek, röhögőgörcsöt kapnék. A röhögőgörcs egy életen át veszélyes.

Csula nagyanyja átkozódott, szitkozódott. Kiabált.

– Nem kötelességem feleségeket potyán vacsoráztatni, mert hülye unokám van!

Fölhergelte magát. Madárkezével pofozta Csulát.

– Húsleves daragaluskával! Borjúláb rántva, tartárral! Almás rétes, mákos rétes, diós rétes!

Csula magához ölelte nagyanyját. Az öregasszony unokája bokáját rugdalta.

– Bokszoló! Meztelen seggek Délegyházán! Egy és oszthatatlan erkölcs! Ha még egy nőt idehozol, lószafaládét sem adok! Megölöm!

Nem ölte meg. Boldogan etette volna finom falatokkal. A lány, akit Csula oly nagyon megszeretett, ordas kurva volt. Ő mondta így magáról. Becsületes neve Szöllősy Annamária. Apja nyugdíjas mozdonyvezető. Kis kertjében kapálgatott, zöldbabot, borsót, különböző zöldségeket termelt. Fehérre meszelt vityillójában húzódott meg Kispest határában.

Csula uszodában ismerte meg Szöllősy Annamáriát.

– Nevetségesen szőke vagy, szemed nevetségesen kék – mondta a lány. – Hasonlót svédeknél sem láttam.

Kéthetenként, majd hetenként találkoztak. Gyakrabban nem lehetett.

Annamária figyelmeztette Csulát.

– Ha emberekkel beszélsz, ne arra figyelj, amit mondanak, inkább arra, amit nem mondanak. A mögött rejlik az igazság. Így sok csapdát kikerülhetsz.

Megcsókolták egymást.

– Mosolyogj mindenféle izmuson – mondta más alkalommal a lány. – De a fanatikusaktól félj. Szót érteni velük lehetetlen.

Elmesélte, érettségi után lett kurva. Korty italt nem iszik, drogot nem szed.

– Minden nap úszom, szaunázom. Szállodába, éjszakai mulatóba nem járok, tele van rendőrspiclivel.

– Légy a feleségem – kérte Csula.

– Én ordas kurva vagyok, de nem hazudok. Minden házasság börtön. Szabadlábon akarok élni. Csula, jól megvagyunk egymással. Ne rontsuk el.

Hét múlva önmagáról mesélt.

– Ügyes lány vagyok, nem estem a fejemre. Van öröklakásom, két és fél millió forintom OTP-ben. BC-számlán dollárom. Huszonöt éves múltam. Ez év karácsonyára meglesz a hárommillió forintom, befejezem e kiválóan jövedelmező ipart. Vendégeim sajnálják majd, hisz kitűnő szolgáltatást kaptak. Csak számat nem csókolhatták meg. Szerelem nélkül nem szabad csókolódzni.

Többé nem találkoztak.

Csula hallgatag lett, szenvedett. Végül, nagyanyja faggatására, egyedül neki elmondott mindent.

Az öregasszony összecsapta tenyerét.

– Egy kurva, aki bevallja, na végre! Kacsát sütök! Hasábburgonyát! Uborkasalátát!

Csula sokáig kereste a lányt. Eljutott Kispest határába, nyugdíjas mozdonyvezető apjához.

– Annamária öröklakása címét kérem.

– Ne keresse, nincsen hol. Soha nem volt öröklakása, pedig a keresetéből többet is vehetett volna. A stricijénél húzódik meg. Tetovált, kártyás, börtönviselt gazember pofozza, szedi el pénzét – magyarázta fásult hangon az öreg. – Lányom is többször volt börtönben. Oda való, ócska ribanc. Éles eszű. Rendőrök is mesélték, olyan kerek, szép, szomorú történeteket talál ki, hogy ámulnak. Anyjától örökölte, aki még kórházban, halála előtt is csodálatos hazugságaival bűvölte betegtársait. Megkönnyeztetett orvosokat is. Igaz szava soha nem volt.

– Mégis, hol keressem?

– Ne keresse. Talán leszúrta részeg stricije. Talán börtönben van. Vagy nemibeteg-kórházban rohad.

Csula kiderítette, kórházban, börtönben nincs.

Hiába várta az uszodában, a lány oda sem ment többé.

Nem találta sehol.

A nevetségesen szőke, nevetségesen kék szemű fiatalember ma is minden reggel úszik ezer métert. Szemével fürkész, kutat. Munkahelyén becsülik. Társaságba ritkán jár.

Néha valamelyik lány rászól.

– Nem is hallod, amit beszélünk. Ülsz, mint a süket.

Ilyenkor elmosolyodik.

– Mindent hallok – mondja hűvösen. – Azt is, amit nem mondtok ki. Azt is meghallom.