Ma rossz napom van

Rósz Gyuri üzenetet hagyott Zimonyinak, sürgősen keresse meg őt. Bajban van. Otthagyta, pontosabban megpofozta és kirúgta szép menyasszonya, a nagy tehetségű zsebmetsző.

Zimonyi vetkőzött.

– Rósz úgy bolond, ahogy van. Európa sok városában hagyták ott a nők. Párizsban tucatnyi. De olyan nőt anya nem szült soha, sehol, aki Rószt pofonüthetné.

Nagy Mária mellé bújt az ágyban.

– Holnap megkér, beszéljek menyasszonyával. Beszélek. Holnapután karcsú, szép mellű besurranó tolvajnőbe lesz szerelmes. Arany János-balladákat olvas neki. Elmagyarázza, mitől gurul méregbe a pulyka, hogyan mozgatja szárnyát a cecelégy, miért rézbőrű minden indián, milyen sebességgel suhan jól épített kalózhajó.

Fölnevetett.

– Ma négy üzemben olvasták életrajzomat. A negyedik személyzetist szívembe zártam. Megkérdezte, minek jöttem ki az internálótáborból, ha ennyi gond szakadt rám. Gyárudvaron hóembert akarok építeni, válaszoltam. Naponta tízet. Darabbérben.

Nagy Mária ügyetlenül mosolygott.

– Velem mi a terved?

– Szerezz belevaló protektort. Gyalog visszamegyek Kistarcsára.

– Szüleiden kívül szerettél te valaha valakit?

– Ó, hogyne! Például Katzele nagy bundájú, habfehér kutyáját, Sanyikát. A Bezerédi utca sarkán megkért Katzele felesége, beszéljek férjével. Unatkozik esténként. Költözzön haza. Vett Sanyikának fölfújható gumimatracot. Világoskéket.

Megszívta cigarettáját.

– Azért nem oly nagy baj, hogy kirúgtak Kistarcsáról. Az is nagy szerencse, hogy nem engednek dolgozni. Lám, no lám, mennyi időm van mások ügyes-bajos dolgát intézni. Dél óta azon tűnődöm, Sanyika ízlésének vajon megfelel-e a világoskék fölfújható gumimatrac.

– Holnap megbeszélitek.

– Föltétlenül. Sanyika melegszívű, de ha netán nem kedveli a világoskéket, a gumimatrac nagy sóhajjal kiereszti lelkét.

Hangja ingerült lett.

– Engem a Tisza Kálmán téren, homokos láda mögött találtak. Nagy szerencse. Nem ismertem drága szüleimet! Ennyit erről! De azt határozottan állítom, szeretem Sanyikát, a habfehér komondort. Kedvelem Kistarcsát, mert potyaleső vagyok. Ingyen koszt, kvártély. Kitűnő társaság. Cionista orvosok, kik azt se tudták, mi a cionizmus. Kulákok, kik nem tudták, mit jelent a szó, kulák. Egy kék kötényes paraszt nagy bűne az volt, hogy nem tudta, mi a bűne. A kis földjéről hozták be.

– Te tudtad, mi a bűnöd.

– Tudtam. Csak nem értettem, most sem értem, mért nem adtak útlevelet. Mért nem engednek átlépni a határon. Érdekes emberek voltak velem. Egy vén rabbi, akit megkértem, némán, fal felé fordulva imádkozzon. Mellét két öklével nyugodtan verheti, szót nem érdemel. De ha felénk fordulva imádkozik, hangosan, elkergeti Istent. És ami nagyobb baj, amíg lármázik, megeszem a vacsoráját.

– Haragudott rád?

– Nem volt rá ideje. Jehova tanúival veszekedett. De velük a tisztelendő úr is veszekedett.

– Te kivel veszekedtél?

– Minden reggel követeltem két sonkás zsemlét. Adag vajat. Azt mondták, mire zárkámhoz érnek, elfogy. Ez igen bosszantott.

– Mindig bolondozol.

– Az jó. Addig jó. Dühít ez a hószakadás. Holnap megkérem Rószt, hozzon valahonnan egy kávébarna irhabundát. Tucatnyi zsebkendőt. Főzzél húslevest metélt tésztával. Ha teszel bele répát, feleségül veszlek.

– Ezzel ne tréfálkozz, Zimonyi. Nem jó tréfa.

– Miért? Fiatal vagyok. Egészséges. Elegáns. Azért nem fordulnak utánam a lányok az utcán, mert kurva hideg van.

– Ezzel ne tréfálkozz, Zimonyi. Nem jó tréfa. Ha eljön a tavasz, ha majd tisztességes munkád, fizetésed lesz, akkor is gyógyíthatatlan magányodba burkolódzol. Megcsókolod asszonyod, és gondolataid halálodig halottak körül bóklásznak.

Zimonyi hallgatott.

– Te nem ismersz bocsánatot? Feledést?

– Emberekkel zsúfolt marhavagonra? Megőrült anyámra? Hogy volt rugós késem, és nem használtam?

Rósz Gyuri másnap elmondta, Szilvia Anna Márta megkérte, minél sebesebben távozzon. Kímélje meg sírógörcstől. Ő zsebmetsző, nem akar embert ölni.

– Zimi, nem tenné meg. Ilyenre ne is gondolj. Csupán fölidegesíti az általános műveltségéhez kötelező óraszám.

– Az mennyi?

– Napi két óra. Sok?

– Emberöléshez elég.

– Egész jól haladtunk. Amikor a hindu vallások dzsungelébe vezettem, sikoltozni kezdett.

– Miért nem rakott ciánt finom, forró teádba?

– Zimi, beszélj vele. Csökkentem az óraszámot.

– Rósz, mennyivel?

Gondolkodott.

– Kétnaponként egy óra marad.

– Sok.

Bámult.

– Hát mennyi maradhat?

– Kiszámolom. Azonnal abbahagyni.

Megdöbbent.

– Műveletlenül élje le életét, tartalmatlan tetszhalálban? Zimi, működj, mozgasd a szád. Fiatal lányt nem hagyunk sötétségbe alámerülni.

– Rósz, mit mondjak neki, mielőtt alámerül?

– Türelmet kérj.

– Mennyit?

– Tíz évet. Esetleg tizenkettőt. Többet semmiképp. És mondd meg, lelkem fázik nélküle.

– Sajnálom Rósz fázékony lelkét – mondta Szilvia Anna Márta. – De már nem akarok belemászni a hindu vallások dzsungelébe. Félálomban vastag könyvekből Rósz valami Bizáncról is olvasott. Ágyban. Ahol értelmesebb dolgokat illik csinálni. Rósz lemezjátszót lopott, kétszatyornyi lemezt. Két hétig egy Rachmaninov nevű ember telezongorázta az agyamat. Ráadásul Rósz lehunyt szemmel, két karjával szüntelenül dirigált.

– Ígérem, ennek vége. Meghúzom Rósz Gyuri fülét. Nem dirigál, nem lop hanglemezeket. Hasznosabb dolgokat emel le polcokról. És ágyban vőlegényhez méltón cselekszik.

– Akkor nem ismered! Réztrombitát lop! Fújja, míg ablak reped! Könyvesboltokból könyveket hozott kabátja alatt. Egyik dögvastag szakácskönyv. Hajnalig hallgathattam hasamat bizsergető előadást angol pudingokról, francia konyhaművészetről.

Hozzátette:

– Van egy fiúm. Elég alacsony. De nem trombitál. Nem olvas. Talpig becsületes kasszafúró.

Zimonyi elmondta Rósznak a végeredményt.

– Kérlek, ha legközelebb szerelmes leszel, ne trombitálj, ne vezényelj. Tekints el a nyilvános fölolvasástól. Találd ki, mi mást lehet ágyban csinálni.

– Megbánja. Sírni fog. És én szótlanul, mosolyogva, hideg szemmel elutasítom őt.

Irhabundát vitt Zimonyinak a Corvin áruházból.

– Ne haragudj, Zimi, kávébarna nem volt.

– Rósz, nem haragszom. Ősszel hozol másikat.

Ebben megállapodtak.

Zimonyi, amíg Sanyika az asztal fölé hajolt, tányérból megette vacsoráját, átadta Katzelének az üzenetet.

– Feleséged világoskék gumimatraccal vár titeket.

– Sanyikát gumimatrac miatt nem viszem manikűröshöz – jelentette ki Katzele.

– Elég! – ordított föl Zimonyi. – Hozzatok rendőrt, vigyenek Kistarcsára, vagy kiugrom az ablakon!

Nagy Mária este, ágyban, nyugtatta őt. Zimonyi hallgatott.

– Ha egy héten belül nem kapok munkát, kirámolom a lakásodat – mondta később.

Nagy Mária megcsókolta.

– A tied.

Zimonyi fölsóhajtott.

– Ma rossz napom van.