Kapsz egy kokit

A kihalt Damjanich utca buszmegállójában, este tíz óra tájt, októberi esőben egyedül állt a nevetésre született, ballonkabátos fiatal lány.

Szép lány volt, ritka szép varrólány.

Büszke a nevére. Perjéss Nagy Brigittának hívták.

Hitványul érezte magát. Hőemelkedése, talán láza volt. Didergett.

Bal kezével tartotta feje fölé esernyőjét. Egyetlen vágya mihamarább ágyba bújni.

Vágya teljesült. Nem egészen úgy, ahogy gondolta.

Autó állt meg előtte, állami rendszámmal. Magas, jóképű, elegáns férfi lépett ki az esőbe. Udvarias hangon bemutatkozott. Sebestyén Lászlónak hívták.

– Meddig akar itt álldogálni? – kérdezte a lányt. – Hol lakik? Szívesen hazaviszem.

A lány a férfi kezét nézte. Látta, nem visel jegygyűrűt. Ápolt, erős, szép keze volt.

– Albérletben lakom. Betegállományban vagyok. Nyolcvan forint a vagyonom. Valószínűleg lázam van. A főbérlő néninek ezer forinttal tartozom. Fenyeget: kidob.

Sebestyén László kérte, aludjék náluk. Ő nem kapcabetyár.

– A mamám ad forró húslevest, ágyban forró teát. Pihenhet, alhat nyugodtan.

A lány ügyetlenül csukta be esernyőjét.

– Életemet egy húslevesért – nevetett. – Olyan mindegy.

A Barcsay utcai ház kapuja előtt Sebestyén László figyelmeztette a sofőrt, reggel kilencre jöjjön érte.

A Mama, sovány, magas asszony, húslevest tálalt. Magukra hagyta őket.

A lány jobb karja könyékig gipszben volt.

– Elestem a varrodában. A lányok sikoltoztak.

A férfi pizsamát adott, a lány ügyetlenkedett begipszelt karjával. Megkérte a férfit, segítsen vetkőzni. Amikor a harisnyanadrág is lekerült róla, ott állt mezítláb, egy szál bugyiban. Sebestyén László ámult. Ilyen karcsú, minden ízében formás női testet moziban sem látott.

A lányon lötyögött a pizsama. A paplan alá bújt. Kérdezte a férfit, ő hol alszik?

– Csak ez az egy ágy van – válaszolt. – A Mama a másik szobában alszik. Nem fekhetek mellé.

– Nem baj – nyugtatta Perjéss Nagy Brigitta. – Elférünk. A falhoz húzódom a gipszelt karommal.

Sebestyén László megcsókolta a hollófekete hajú, fekete szemű lány száját. A lány levette a férfi kezét feszes melléről. Kis mosollyal mondta:

– Talán majd egyszer, ha jobban érzem magam. Ha nem leszek lázas. Ha leszedik rólam a gipszet.

Majd kissé zavartan megkérte a nagydarab, szőke férfit, adjon kölcsön ezer forintot.

– Ki kell fizetnem a főbérlőmet. Ahogy munkába állok, visszaadom.

– Nem adok – jelentette ki Sebestyén László. – Soha. Senkinek. Ez nálam elvi kérdés.

Két cigarettára gyújtott, egyiket a lány szájába dugta.

Elég sokáig beszélgettek.

Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy valaha is megházasodnak. Még kevésbé, hogy házasságuk gyűlöletbe torkollik, véres, halálos gyűlöletbe. Gyilkosságig. Nevetséges temetésig.

Perjéss Nagy Brigitta nem ment többé albérletébe.

Azon a reggelen, amikor fölébredt, Sebestyén Lászlót már elvitte a szolgálati autó.

A Mama bement hozzá, tálcán reggelivel.

A szoba falán négy rossz női portré lógott, bekeretezett olajmázolmányok. A Mama elmagyarázta, azok a nők fia volt feleségei.

– Az első asszony szőke kislányt szült. Róla nincs festménye. A kislányt én neveltem föl. Jószívű az unokám. Egy fiatal fiúval él, jövő hónapban lesz az esküvője.

– Érdekes – mondta a lány. – Négy plusz egy feleség igazán érdekes.

– Ha egy házasság nem sikerül, butaság halálig erőltetni. Én is háromszor elváltam. És a fiam apja is, aki egy nagy hangú, ostoba, dologtalan kárpitos volt. Bűnöző. Többször ült lopásért, késelésért. A háború előtt, Istennek hála, meghalt. Börtönben. De a fiam elvégezte a reálgimnáziumot. Az UFÁ-nál dolgozott, kereskedelmi osztályon. Tagadja, hogy belépett a nyilaskeresztes pártba, hiszen nagyon vallásos volt. Szűzen nősült. De nem hiszek a fiamnak, mert az UFÁ-nál kötelező volt a párttagság.

A fürdőszobában lemosdatta a begipszelt karú lányt. Segített fölöltöznie. Szája be nem állt. Nevetve mesélte, fia első felesége is mélyen vallásos szűzlány volt.

– Három napig kínlódtak a nászágyban. Végül nekem kellett elmagyarázni, hogyan csinálják. Halk szavú, kék szemű asszonyka volt. Megszülte lányát, kifosztotta a lakást. Elment egy férfival, aki a Szövetség utcában éjszakai lebujban zongorázott. Csak a csecsemőt hagyta a lakásban, a szoba közepén, bélelt kosárban.

– És a fia?

– Fenyegetődzött. Meg akarta ölni. Megkeresi, ad a fejére egy kokit – ígérte. – Menten megdöglik. Mondtam, börtönbe zárják, mint szemét apját. A kislányt én majd fölnevelem.

– És a többi feleség?

– Elmagyaráztam fiamnak, hiába van felelős beosztásban az MSZMP-központ gazdasági osztályán, ha ágyban idétlen, nem tud egy asszonyt ügyesen kielégíteni. Mert azt nem lehet csak úgy kutyafuttában. Akkor mindig baj lesz.

Kimentek a konyhába.

– Te szűz vagy? – kérdezte.

– Fél tucat férfival kávéztam – nevette el magát a lány. – Tanultam. Ha úgy jön ki a lépés, a fiát is megtanítom. Mindenre.

Úgy jött ki a lépés.

Egy esztendeig éltek abban a lakásban. Noha a Mama elég ritkán volt otthon, fia jóvoltából SZOT-beutalóval mindig üdült valahol, a lánnyal nem kedvelték meg egymást, csúnyán civakodtak. Hol egyik, hol másik, legtöbbször mind a kettő zokogott. A Mama avval vádolta a varrólányt, meg akarja ölni. A lány kijelentette, nem él az öregasszonnyal egy födél alatt. Elmegy inkább albérletbe, mert a végén csakugyan megöli.

– Dolgozom, becsülnek, pénzt keresek. Köpök a beosztásodra, a sofőrödre! Kapcája senkinek nem vagyok!

Sebestyén László elcserélte lakásukat az Aradi utcában egy szoba összkomfortos, franciaerkélyes, világos lakásra a negyedik emeleten. Húsz lépcsővel följebb, beton padlózatú, ablaktalan, volt mosókonyhát rendeztek be a Mamának, aki a változást egy árva szó nélkül tudomásul vette.

Akkor Sebestyén László és Perjéss Nagy Brigitta összeházasodott.

Egy este Sebestyén László kijelentette, ő nem él egy varrónővel. Elnökasszonyt csinál belőle.

Az asszony tiltakozott. Jól érzi magát munkahelyén, a szövetkezet Teleki téri üzletében. Fiókvezető. Mellékes keresete is van. Készítenek blúzt, szoknyát, amikről az ellenőrök nem tudnak.

– Vidám lányok, asszonyok között dolgozom. Eszem ágában sincs otthagyni őket.

Sebestyén Lászlót az ellenvetés nem érdekelte.

Eldöntötte, felesége a több mint kétezer főt foglalkoztató Nárcisz Ruhaipari Szövetkezet elnöke lesz, nyolc általánossal. Profi módon kezdett munkához. Telefonok, ismerősök, rágalomhadjárat. Az OKISZ elnökéhez írt, MSZMP-pecséttel ellátott levél is megtette hatását. Sebestyén László a tiltakozó párttitkárt is kirúgatta.

Nem tűrt ellentmondást. Senkitől. A feleségétől a legkevésbé.

Perjéss Nagy Brigitta egyre hisztérikusabban tiltakozott. Nap mint nap kínzó fejfájással küzdött, kapkodta be a fájdalomcsillapítókat. Állapota annyira romlott, hogy kórházba utalták. Altatták.

Látogatási időben Sebestyén László döbbenten nézte alvó feleségét. Elég ijesztő látvány volt kilógó nyelvével. Ijedtében megkereste a professzort. Tanácsát kérte.

– Ne emeljék ki megszokott környezetéből. Fél a vezető beosztástól, tudja, akkor el kell végeznie legalább a gimnáziumot. Nem akarja. Jól érzi magát munkahelyén, szereti munkáját, kollégáit. Komoly bajt okoznak, ha kiragadják onnan. Most rendbe jön, ha újra ide kerül, kétséges, hogy ki tudjuk-e hozni akkor már súlyosabb állapotából.

– Csak neki akartunk segíteni, hogy könnyebben éljen.

– Avval segítenek neki, ha nem erőszakolják bele semmibe.

Sebestyén László szentül elhatározta, megfogadja a világhírű professzor tanácsát.

Szomszédjukban korán kopaszodó, slamposan öltözködő, nagyon csúnya magyar-történelem szakos tanár lakott. Agglegény. Átment hozzá. Komolyan mondta, nagyon beteg a felesége.

– Altatják. Haja tele van ősz hajszálakkal. Nem verekszem tovább. Ha neki így jó, maradjon varrónő. Meggyógyul, nevetni fogunk újra.

– Ne sírjon – vigasztalta a tanár. – Brigi kedves teremtés. Engedje varrni. Boldogan élnek, majd meglátja.

Hetek múlva vitte haza az asszonyt a kórházból. Még pihennie kellett pár napot. Sebestyén László esténként, elalvás előtt puszival búcsúzott tőle.

Boldogok voltak.

Egy vasárnap, ebéd után, Sebestyén László kijelentette:

– Szarok a világhírű professzorra. Ne nézzen engem hülyének. Apám nem azért volt illegális kommunista, nem azért verték halálra a politikai nyomozók, hogy most egy professzor alábecsüljön. Én már mindent elintéztem, te csak beülsz a készbe!

Perjéss Nagy Brigitta elnökasszony lett.

Hatalmas irodába költözött. Nyomógombos telefonnal, bőrfotelokkal, az előtte levő szobában titkárnőjével, szolgálati autó állandó használatával. A szövetkezet újságjában fényképét közölték. Azt nyilatkozta, többek között angolul is beszél.

A csúnya magyar-történelem szakos tanár, a szomszédjuk figyelmeztette.

– Nem szabad ilyent nyilatkozni. Ebből baj lehet.

Az asszony bekapott két fájdalomcsillapítót. Naponta többször bekapta tablettáit, mert megint mindig fájt a feje. Este két üveg sört ivott. Altatókat szedett, hogy aludni tudjon. Egyre gyakrabban panaszkodott férjének.

– Megbolondulok. Milliós tételeket írok alá, fogalmam sincs, miről, miért.

– A főkönyvelőd tudja – válaszolt a férje. – Te pedig leérettségizel.

Az asszony bekapott két tablettát. Konyakot ivott rá.

– Nem ülök negyvenévesen iskolapadba. Rajtam ne röhögjenek.

Nyár volt, korai erőltetni a tanulást.

Brigitta nagyképű lett, gőgös. Szomszédjuknak, az agglegény tanárnak dicsekedett, utasítást adott, szervezzenek kézilabdacsapatot. A béralapból fogadjanak edzőt.

Sebestyén László megmondta, ha nem akar fejére kokit, iratkozzék be ősszel esti gimnáziumba. Perjéss Nagy Brigitta nézte férje hideg szemét. Bekapott két tablettát, két üveg sört ivott rá.

Ősszel első gimnazista lett. Szégyellte magát a fiatalok között. Képtelen volt megbirkózni a tananyaggal.

– Kevesebb gyógyszert zabálj! Kevesebbet igyál! – förmedt rá a férje. – Én is megbirkóztam az érettségivel, gyerekfejjel. Nem olyan nagy ügy!

– Te igyál kevesebbet! Kövér vagy, mint a disznó!

– Én bort iszom. Gyógyszer nélkül. Este. Egy-két pohárral.

– Másfél litert! Mászkálsz meztelenül! Éjszaka hörögsz, horkolsz! Reggel megeszel egy libamájat!

Sebestyén László ököllel fejbúbon ütötte. Az asszony föltápászkodott, fekete szemével bámult.

– Koki volt – mondta a férje. – A szelídebb fajtából.

A Mama mindennap lement főzni, takarítani. Egy idő után akadt a szövetkezetben, aki boldogan vállalta náluk a házi munkát. A Mama fölöslegessé vált, elmaradt. Néha lement meglátogatni a fiát. Egyre ritkábban, mert mind gyakrabban bekakált. Végbélrákja volt. Az asszony egy ideig tűrte, majd követelte, vigyék elfekvőbe, nem bírja elviselni a szagát.

– Nem kell elviselned, nem lakik velünk – próbálkozott a férje.

– A végén még tisztába tehetem, mint egy csecsemőt.

– Fogadunk valakit. Kifizeti a nyugdíjából. Nem szorul ránk.

Elfekvőbe vitték. A Kun utcai kórház huszonhat ágyas kórtermében hamarosan meghalt.

Az asszony reggelenként autóval munkahelyére ment. Aláírt mindent, amit elé raktak. OKISZ-vezetőkkel tárgyalt. Moszkvába utazott delegációval. Szamovárt hozott férjének. Esténként gimnáziumba járt.

Nyelte, egyre sűrűbben nyelte a tablettákat, ivott rájuk sört, konyakot. Nehezen forgó nyelvvel átkozta férjét, aki zabált, hízott, több mint száz kiló lett. Amikor megunta felesége szidalmait, egy szál gatyában kijelentette:

– Aludni akarok. Az elnökasszony, ha nem marad csöndben, kap egy kokit.

Megütötte feleségét. Az asszony föltápászkodott, ágyba bújt, onnan kiabálta:

– Mocskos nyilas! Mocskos kommunista! Váljunk el!

A férfi, másfél liter egri borral a fejében, a másik keskeny ágyból félálomban felelte:

– Munkáskáder ne igyék! Ne makogjon! Tanuljon. Mert kap még egy kokit!

Néhány nappal később az asszonyt a ház előtt, a járdán, eszméletlen részegen találták a szomszédok. Valaki, talán egy járókelő, kilopta fizetését a retiküljéből. Lifttel fölvitték. Sebestyén László szégyentől vörösen vette át. Levetkőztette, lemosta, mert bepisilt. Ágyba dugta. Reggel áthívta a körzeti orvosnőt, aki elvonókúrára akarta beutalni. A férfi nem engedte. Saját felelősségére otthon tartotta. Szégyellte az elvonókúrát az ismerősök, szomszédok előtt.

Nemsokára az asszony talpra állt. Férje ingerülten kiabálta:

– Befested szőkére a hajad! Leérettségizel! Elnökasszony maradsz! Az elnökasszonyt örökké sofőr szállítja! Mindenhová! – Hidegen nézte az asszonyt. – Vagy kapsz egy kokit!

Perjéss Nagy Brigitta továbbra is nyelte a fájdalomcsillapítókat, itta a söröket, lapos üvegből konyakot. És aláírt milliókat. Küszködött a gimnáziummal. Faggatta szomszédjukat, mondja meg, Lengyel József Igéző-jének mi a mondanivalója, mert sehogy se tud rájönni.

Sebestyén Lászlót hatvanadik születésnapján nyugdíjazták. Egyedül volt otthon, ivott, mint a gödény. Két liter bort leeresztett a torkán. Esténként belekötött feleségébe.

– Nézz tükörbe! Ráncos, csúf asszony lettél. Púpos is!

– Váljunk el – ajánlotta Perjéss Nagy Brigitta.

– Ne ugass! Apádat se ismered! Míg Perjéss Nagy István hadifogságban volt, a jó édesanyád szétrakta a lábát egy ismeretlen legénynek. A jámbor szobafestő hazajött, elfogadta a kislányt. Gyártott még négy Perjéss Nagy-lányt. Mind olyan primitív, mint te, a feleségem.

– Költözz el a százkilós hasaddal! Pipaszár lábaddal!

– Én? Enyém a lakás.

Az asszony fájdalomcsillapítókat nyelt. Két deci konyakot ivott rájuk. Makogott, motyogott.

Férje kiordított az ágyból.

– Kuss! Kapsz egy kokit!

A Nárcisz Ruhaipari Szövetkezet a csőd szélére jutott. Közgyűlésen a tagság Perjéss Nagy Brigittát leváltotta.

Sebestyén László nem értette a dolgot.

– Dolgoztál. Tanultál. Kézilabdacsapatot szerveztél. Most mehetsz vissza a Teleki térre varrónőnek!

– Soha! Rajtam ne röhögjenek! Itthon maradok. Takarékbetétkönyvekben elég pénzünk van. A hétvégi telkünket, házunkat is eladhatjuk.

– Dolgozni mész! Negyvenkét évesen nem leszel naplopó! Vagy kapsz egy kokit!

– Halálosat? – nevetett hisztérikusan az asszony.

Sebestyén László bort töltött.

– Esküszöm – mondta lassan.

Perjéss Nagy Brigitta külkereskedelmi vállalatnál talált munkát, tisztviselő lett. Nehezen igazodott el a számlákon, számoszlopokon. Görnyedt íróasztala fölött, tenyere izzadt. Gyakran hazavitte befejezetlen munkáját, lámpafénynél kínlódott. Munkatársai Buzgó Mócsingnak nevezték. Reggelenként nem akart fölkelni.

– Elegem van az egészből – makogta.

Sebestyén László kizavarta az ágyból.

– Indíts! Vagy végigpofozlak a városon!

Az asszony imbolyogva ment a villamosmegállóhoz.

Egyre gyakrabban ágyban maradt. Másnapos volt. Kába gyógyszertől, sörtől, konyaktól.

Sebestyén László ordított.

– Kirúgnak!

Telefonált a vállalathoz, bejelentette, beteg a felesége. Azután követelte, menjen a körzeti rendelőbe igazoló papírért. Az asszony pongyolába bújt. Kijelentette:

– Bérelj nekem IBUSZ-lakást, két évre fizesd ki. Oda elmegyek. Máshová tapodtat sem.

– Kapsz egy kokit – mondta a férje. – A keményebb fajtából.

Az asszony fájdalomcsillapítókat nyelt, konyakot ivott.

– De csúf ember vagy – motyogta. – Miattad hányok.

– Még akad nőm – mondta Sebestyén László. – Nem púpos.

– Fogatlan. Megnéztem a kocsmában. Utcaseprő. Fizeted a fröccsöket.

Sebestyén László keményen fejbe ütötte.

– A következőtől nem állsz lábra.

A szomszédban lakó tanár csöndes szóval kérte őt, ne bántsa asszonyát, aki gyógyíthatatlan alkoholista. Perjéss Nagy Brigittával is beszélt. Elmagyarázta, ezért a parányi lakásért, gyufásdobozért nem szabad ilyen ádáz harcot vívni. Nincs megoldás, hiszen egyikük sem szedi sátorfáját.

Az asszony vállat vont.

– Maga diplomás. Nem vitázom.

Sebestyén László lánya, aki gyűlölte apját, szintén beszélt Perjéss Nagy Brigittával. Nagyjából ugyanazt mondta, mint a tanár.

– Vadállattal élsz. Megiszik két liter bort, tudom, agyoncsap.

Perjéss Nagy Brigitta hallgatta őt.

– Ti műveltek vagytok, sokat olvastok, sokat tudtok. Én műveletlen vagyok, de olyant tudok, amit ti nem tudtok.

Szilveszter estéjén fölállt a székre, levette a szekrény tetején tárolt estélyi ruháját. Leesett, alaposan megütötte karját.

– Eltörött – mondta Sebestyén László. – Menjünk az ügyeletre.

Az asszony is tudta, eltörött.

– Semmi baj – mondta. – Legföljebb megdagad.

Fájdalomcsillapítókat nyelt. Pezsgőt ivott.

– Megvagyunk mi jól – mondta férjének, és boldog újévet kívánt.

Három nap múlva orvoshoz ment.

Azt hazudta, akkor esett el. Megnyugodott, mert elhitték. Jobb karját begipszelték.

Aznap este, pizsamában, Sebestyén László megivott vagy három liter egri bort. Hangoskodott. Sopánkodott.

– Az én feleségem eltörte a karját.

Követelte, csókolja meg őt.

Felesége megcsókolta, teletöltötte borral poharát. Sebestyén László egy hajtásra megitta. Dülöngélve ágya felé indult. Száz kilójával elzuhant, betörte fejét.

– Orvost! Hívjál orvost!

Perjéss Nagy Brigitta hallgatta hörgését. Majd leguggolt, órák múlva. Látta, meghalt. Akkor kihívta a mentőket.

– Jöjjenek gyorsan! Most esett el a férjem. Nem tud fölállni.

Gyorsan ott voltak.

– Még soha nem volt begipszelve a karom – panaszolta a mentőorvosnak. – Itt toporogtam kétségbeesve. Tehetetlenül.

A hullaszállítók öltönyt kértek. Perjés Nagy Brigitta részegen kijelentette:

– Egy öltöny ezresekbe kerül. A pizsama megfelel a kukacoknak.

Hajnali két órakor becsöngetett a tanárhoz.

– Szegény Lacit nem én öltem meg. Megbotlott a lábamban.