Meredek fiú

Fetter Henciről ismerősei szentül állították, már anyja hasában kártyázott, dominózott, lóversenyezett. Ha ugratták őt, nem tiltakozott.

– Nem dolgozol, Fetter Henci – mondták a fiúk. – Szakmád sincs. Honnan van pénzed kártyára, dominóra, lóversenyre?

– Csalok, lopok, hazudok. Fű alól is előteremtem pénzemet nemcsak lóversenyre, ügetőre is.

– Zsebes vagy, Henci. Villamoson pénztárcákat lopsz. Amíg valaki el nem kapja kezedet.

– Nem kapja el soha senki. Nem vagyok zsebes. Nehéz fiú vagyok.

– Bankot rabolsz? – nevették a fiúk. – Postakocsit?

– Éjszaka bankot, nappal postakocsit.

– Embert is ölsz?

– Ritkán. Havonta egyszer.

Nem tudták kideríteni, honnan kerül pénz a zsebébe. Nem dolgozott, nem seftelt. Rendőrök, nyomozók nem zaklatták. Arcán nem látszott félelem, szorongás. Télen-nyáron a téren, a Breitner csehóban kártyázott, dominózott hivatásos stricikkel, különféle bűnözőkkel. Ha ideje jött, rohant lóversenyre, ügetőre. Megtörtént, utolsó fillérét is eljátszotta, gyalog ment haza Alagról.

Néma Leventét átkozta.

– A rajtnál megbotlott. Még mindig fut, száz pengőmért!

Drukker Jocó kivénült betörő, rendőrségi besúgó, a Breitner csehó társtulajdonosa megkérdezte Fetter Hencit, látott-e valaha pajeszos, szakállas zsidót a lóversenyen.

Fetter Henci tagadóan intett fejével.

– Egyet sem.

– Akkor ott nem lehet pénzt keresni.

– Igaz, Jocó – bólogatott Fetter Henci. – Szent igaz.

És ingerülten hozzátette:

– Ha Néma Levente nem botlik meg, harminchatszoros pénzt fizet.

– De megbotlott! – rázta öklét Drukker Jocó. – Múlt héten Szalamandra kiment a pályáról füvet legelni! Két hete Aranyoskám, öt méterrel a cél előtt, egy helyben forogni kezdett. A zsoké még most is idegosztályon zokog. Éjjel-nappal zokog. Ordítja, nem tudta, ringlispílre ült.

– Az ember nyer, veszít – mondta Fetter Henci. – Ne ijedjünk meg árnyékunktól. Akkor van pénz nyerni, veszíteni.

– És maga nem ijedős?

– Nem, Jocó. Magától sem félek. Nem tud rám bajt hozni, hiába faggatják az urak.

– Olcsó kis csibész maga. Ilyen alakról nem fuvolázom. Ha az urak spekulálni kezdenek, honnan, hogyan szerez munka nélkül száz pengőt, ötszáz pengőt, a második egészséges pofon után olyan szépen fuvolázik, hogy a detektív székére rogy, írógépre potyogtatja könnyeit.

Fetter Henci mosolygott.

– Kis csibész lennék? Tudja, mire vagyok én képes?

Kártyaszünet volt. Nyugodtan ette a márványasztalon szalonnás rántottáját, melyért Drukker Jocó borsos árat számolt.

– Ha rosszul futnak a lovak, szitkozódom. Ha jól, nevetek. Pénzt nem kérek senkitől. Mutasson bárkit, aki félni látott. – Falatnyi kenyérrel tunkolta tányérja alján a szalonnás rántottát. – Maga nehéz fiú, Jocó. Tíz éve tíz kurva strichelt magának. Pocakot növesztett, megőszült. Nem nyeretlen kétéves. Hát mondja meg, miből élek?

– Majd valaki kitalálja.

És mert szerette Fetter Hencit, hozzátette:

– Ha rendőrség, tagadjon. Egy-két pofon nem a világ. Ne írjon alá semmit. Talán segíthetek.

– Köszönöm, Jocó. Nagyapám két éve kivándorolt Kínába. Titkos utakon pénzt küld. Éjszaka, zseblámpa fényénél telepakolom táskámat.

Mindenki szerette Fetter Hencit. A Rákóczi úton, a Luther utca sarkán, Szilvendi Félix üzletében vásárolt öltönyt viselt és télen-nyáron nyakkendőt. Naponta kétszer borotválkozott. Avval indokolta, ápolatlan embertől elpártol a szerencse.

– Valami nem stimmel – vitáztak vele. – Temető kapujában koldulsz.

– Ápolt embernek fillért sem adnak. Ostoba beszéd – tiltakozott. – A Rókus kápolna pinceablakán ledugom bal lábamat, a jobbot előrenyújtom a járdán. Hajamat összekócolom, tököm elé kalapot teszek. Ordítom: Szánják meg a nyomorékot! Segítsenek, jó emberek!

Fetter Henci szülei, kemény alkoholisták, büszkén hirdették, fiuk jószívű. Mindig nevet, mindig van pénze. Egy a baja. Éjszaka lekászálódik sezlonjáról, megrázza őket. Képtelen horkolást hallgatni. A szomszédok bólogattak. Értették. Azt nem, honnan van pénze. Az öreg Fetter megvakarta fejét. Bárgyú vigyorral két fogát mutatta.

– Tele a Biblia titokkal. Hatalmas titkokkal. Az én fiam is óriási nagy titok.

Egyedül Drukker Jocó tudta meg a titkot. Annyit mondott Fetter Hencinek:

– Passzer lett.

Fetter Henci közömbösen, szótlanul nézte.

– Vigyázzon, kivel dolgozik. Tőlem ne féljen.

– Jocó, én senkitől se félek.

– Meredek dolgot csinál.

– Meredek fiú vagyok.

Jocó csöndesen így szólt:

– Meredek fiú, keze reszket, foga vacog, úgy fog félni.

– Apámat három hónapja temettem. Mája szétrohadt. Anyám kórházban haldoklik. Egyedül vagyok. Kitől féljek?

– Be van oltva. Attól. – Vállat vont. – Üljön le kártyázni.

Fetter Henci középtermetű, érdekes arcú fiatalember volt. Olyan fintorokkal kísérte mondandóját akaratlanul, mintha bőre alatt gumipárnácskák működnének. Nem volt taszító. Egy lány százarcúnak nevezte. Barátai ugratni nem merték. Tapasztalták, éles eszével azonnal talál mondatot, amellyel befogja pofájukat. Ha pénzt kértek kölcsön, adott. Kijelentette, nem fenyegetődzik. Ismerik, meredek fiú. Kölcsönpénz visszajár. A lányok ragadtak rá. Elmagyarázta nekik, sem kedve, sem ideje házasságra, csak egy-két ölelésre. Ágyban boldogan kilihegné magát. Rendszeresen megtörtént.

És, ahogy mondják, beütött a mennykő. Fülig szerelmes lett Pogányos Erzsikébe, aki csöndesen kijelentette:

– Eszem ágában sincs kártyás, lóversenyes alakkal összekötni életemet, börtönben látogatni férjemet.

Pogányos Erzsébet a Tisza Kálmán tér egyes számú házában, földszinten lakott szüleivel. Női fodrászként belvárosi szalonban dolgozott. Udvarias modora, jó ízlése, ügyes keze miatt sok vendég várta, hogy székébe ülhessen.

– Henci, ne küldözgess virágot. Apám, anyám dühös. Szemétbe dobják.

– Ha eljössz – szólt Fetter Henci –, kérsz, vegyelek feleségül, talán megbocsátok. Nászajándékul veszek egy kiló banánt.

Egy alkalommal Drukker Jocó tanácsát kérte. Árnyalatnyi idegesség nélkül mondta:

– Lebukott Katzenbach Karcsi, a Kukac meg a Vörhenyes.

– Maga a passzer?

– Én.

– A portéka magánál van?

– Továbbadtam.

– A pénz?

– Jó helyen. Menjek pucolósnak?

– Ha köptek, bárhová megy, elkapják. De ezek nehéz vagabundok, nem viszik el a balhét. A pénzük meglegyen. Akkor megkapja a sápot. Ha egyetlen fillér hiányzik, kést kap az oldalába.

Fetter Henci bólintott. Tudta, az alvilág íratlan törvényeit veszedelmes áthágni. Öngyilkosság.

Akkor nem hágta át. Meredek embernek tartotta magát. Még nem szédült meg a pénztől.

Feleségül vette Pogányos Erzsikét, e kis termetű, karcsú derekú, kemény mellű, szőke, zöld szemű, szép arcú fodrászlányt. Rejtély maradt, miként történt a kézfogó, házasság, ahogy rejtély volt Fetter Henci élete. Állítólag Pogányos Erzsike apja nekitámadt. Ordított.

– Nem adom bűnözőhöz lányomat!

– Én nem vagyok bűnöző – tiltakozott. – Igaz, meredek fiú vagyok, a szerencse fia. Nagybátyám Kínába szökött. Most Huang Csau-linek hívják. Titkos úton rendszeresen pénzt küld nekem.

Mosolygott.

– Aki nem hiszi, járjon utána.

– De kártyázol! Lóversenyezel!

– Amíg élek. Dolgozó embernek sírkőre sem telik. Nem kérek hozományt. Nem viszem el egyetlen hálóingét, felesége faszenes vasalóját. Lánya megevett egy kiló banánt.

Házasságuk példamutató volt. Fetter Henci lakásában vita, veszekedés nem született, csak boldogság. Az asszony dolgozott, férje kártyázott, lóversenyezett. Bármilyen volt a lapjárás, akárhogyan futottak a lovak, mindig pénzt tett asztalukra.

Nagy dzsungel a Józsefváros. Fetter Henci vállvonással tépte el katonai behívóját. Hol itt, hol ott húzódott meg. Időnként ennivalót vitt feleségének. Szomszédjukat, zsidó házaspárt, elvitték a nyilasok. Erzsike sírva mondta férjének, aki két nehéz vagabunddal, mert a nehéz vagabundoknak lelkük volt, a téglagyárból vitte őket vissza. Drukker Jocó bujtatta a házaspárt. A háború végén megkérdezték Fetter Hencit, miként hálálják meg életüket. Ő annyit válaszolt:

– Becsületes ember apróságokért nem vár hálát.

Ezerkilencszázötvenhatban dühbe jött.

– Ennyi sok idegen katona! Ki a francnak hiányzott! Szétlövik a várost!

Apósa egy szál pendelyben kiszaladt a kapu elé. Kósza golyó fejen találta. Újságpapírral takarták le. Fetter Henci golyózáporban, káromkodva, vállán cipelte a Köztársaság tér túlsó oldalára. Két egyetemista fiú segítségével eltemette.

– Egy ilyen ország! – ordította. – Aki erre jár, szarrá lövik!

Feleségének annyit mondott:

– Ne sírj! Női fodrászra mindenütt szükség van! Lovak mindenütt futnak! Unom a tatárjárást!

Az elsők között szöktek el az országból. New Yorkba kerültek. Pogányos Erzsébet a homlokához kapott.

– Uram, Istenem, itt éjszaka is futnak lovak!

– Az a jó. Meredek fiúnak való.

Barátai tudták, többé nem látják. Azt is, nem kell félteni, megcsinálja szerencséjét, hisz meredek ember. Időnként emlegették. Ahogy futottak az évek, egyre ritkábban. Öregedtek, temettek. Elfelejtették.

A hatvanas évek végén hazajött. A fiúk, kevesen, akik még éltek, döbbenten nézték a presszóban.

– Mi történt? Kitől félsz?

Behúzott nyakkal, féloldalasan ült, szemgolyója szüntelenül mozgott. Zaklatottan, mondatokat félbe hagyva, zavaros történetet mesélt felesége jól menő fodrászszalonjáról. Őt befogadta egy lóversenyes maffia. Sok pénzt keresett. Tisztára megbolondult. Ötvenezer dollárt kapott, megmondták, melyik lóra tegye. Százhúszszoros pénzt fizetett. Lepattant. Felesége szalonját, lakását fölgyújtották. Ő átröpült Európába. De nincs menekvés, a maffia megtalálja.

– Talán Pesten meghúzódhatok.

– Rossz krimi – mondták a fiúk. – Moziba, kamaszoknak való.

– Az USA-ba nem mehetek többé. Valóban rossz krimi. Hosszú a kezük. Ki tudja, kit küldenek utánam. Bármikor leteríthetnek. Bécsből megbízható haverral köteg dollárt küldtem Erzsikének. Üzentem, költözzék Kaliforniába. Akárhová. Kezdhet valamit. Drukker Jocóval akarok beszélni.

– Régen meghalt.

– Mindenki meghalt – mondta idegesen. – Erzsike anyja is meghalt. Szállodába nem merek bejelentkezni.

A fiúknál lakott fölváltva, hol itt, hol ott.

– Van dollárom – mondta. – Meredek fiú vagyok. Fölveszem a magyar állampolgárságot. Csehót nyitok, hazahívom Erzsikét.

Két hét múlva, búcsú nélkül, eltűnt. Esztendő múltán került elő.

– Pozsonyban, Prágában, Lembergben, Varsóban üzleteltem – magyarázta ingerülten. – Hívnak Bécsbe, de majrézom átmenni.

Élesen, sikító hangon fölnevetett.

– Erzsike összeállt egy amerikai faszival – csapkodta térdét. – De nem tud elválni! A kurva életben nem talál meg!

Erzsike nem találta meg.

Többé a fiúk sem.