Sakkparti előtt

Ötven év körüli, ingujjas, pocakos férfi rosszul lett, elzuhant. Kopasz, betört fejéből vér folyt vastagon. Hosszúra nőtt, farmerruhás fiú átlépte őt. Ballagott tovább.

Presszóban Márta várta. Negyedik üveg sörét itta.

– Te is sört kérsz? – kérdezte.

– Limonádét – felelte a fiú.

Márta rendelt még egy üveg sört. Pohár limonádét. Gyakorlott mozdulattal itta ki sörét.

– Mennyi időre engedtek ki?

– Este sakkozom.

– Ha koncentrálsz, győzöl.

– A főorvos úgy véli, jót tenne.

Márta üveg sört rendelt.

– Becsípsz.

– És aztán?

– Egy öregember fölborult az utcán.

– Meghalt?

A fiú üres szemmel bámult. Nem szólt.

– Ha este győzöl, két-három hónapig nem kell visszamenned.

– Várom az őszt. Erős szelet. Röpülnek a kalapok. Lehet nevetni.

– Te nem tudsz nevetni.

– Azért szeretsz.

– Jó lehet röpülni. Jó lenne.

– Ha enyém a világos bábu, én kezdek. Akkor van esélyem.

– Széttárt karral röpülni. Biztosan csodálatos. Mindenki mondja.

– Este győzni akarok. Győznöm kell.

Csöndesen hozzátette:

– Egy férfi tegnap megevett egy fél szappant. Habzott a szája.

– Jó étvágya van.

– Rácsos ágyba dugták.

– Kimosták a gyomrát?

A fiú hallgatott.

– Én gátlástalan vagyok – tette üres poharát az asztalra Márta. – Tegnap buliztunk. Szájon csókoltam egy szőke fiút. Le se szart. Szerintem buzi.

– Este nyolcra várnak a sakk-körbe. Ha győzök, verset írok.

– Lefeküdtél a barátnőmmel.

A fiú erősen gondolkodott.

– Többször. De egyszer sem jött össze.

– Pedig ügyes. Minden fiú mondja. Ő is gátlástalan. Öt konyak után kivégez akárkit.

A fiú nem figyelt rá.

– A vers címe az lesz: Sötét verem.

– Jó cím. Miről szól?

– Zuhanásról.

Márta nevetett.

– Velencében, pályaudvaron, leszólított egy kopaszodó, idősebb pasas. Kérdeztem, nyissam ki hálózsákomat? Nem kellett. Szép lakása volt. A nevét nem tudom. Lába pipaszár, hasán három hurka. Ágyban viszont produkált. Hajnalig. Sokat tanultam tőle.

A fiú tétova mozdulattal igazított vállig érő haján.

– Hosszú – mondta a lány. – Följössz hozzám, megmosom. Levágok belőle.

Márta ABC-áruházban két üveg bort vett.

– A sakknál nincs jobb gyógyszer. Akár győzök, akár nem. Mindenképpen összeszedem magam.

– Győzöl. Érted megyek. Utána röpülünk. Reggel mosolyogsz. Beraklak a fürdőkádba. Talán nevetsz.

Mártáék lakásán a fiú bőrfotelba ült. Hosszan bámulta nadrágszára szegélyét.

– Véres. Átléptem egy ember fején. Ide jutottam.

A lány nevetett.

– Apám hová jutott?

Szájon csókolta a fiút.

– Apámat csak a pénz érdekli, meg húszéves lányok. Állandóan szerelmes. Másik öröklakásában lakik. Ha nagyritkán hazatéved, rohadt, halk hangján porig alázza feleségét. Engem ribancnak nevez. Ad néhány pofont, néhány ezer forintot, és beül szuper autójába. Hónapokig hírét sem halljuk. A te szüleid se különbek.

– Nem igaz.

A fiú üres szemmel sokáig bámult.

– Szüleim szomorúak – mondta később. – Apám úgy véli, többé nem mászom ki nyavalyámból. Anyám sírdogál. Szentül hiszi, kievickélek depressziómból. Ő is meggyógyult. Csak türelem, sok szeretet kell hozzá.

– Minden fogam egészséges, hófehér. Én ezt örököltem anyámtól. Anyám Hévízen áztatja fenekét. Férfit akar fölcsípni, de olyan mulya, csak főzésről, sütésről magyaráz. Bokájáig húzza szoknyáját, nyakig gombolja blúzát. Élete végéig porszívózni fog. Nem keféli meg senki. Hiába magyarázom, ha tartózkodó, nem jut sehova. Karolja át a pasas nyakát, simuljon szorosan, csókolja szájon. Amikor érzi, begerjedt, vigye ágyba.

Megmosta a fiú haját. Keveset levágott belőle.

– Ha verset írsz, miért sötét veremről írsz?

A fiú tűnődött.

– Ha valaki belezuhan, megijed. Próbál kimászni. Ha sikerül kikapaszkodnia, talán meggyógyul.

– Van más módja. Széttárt karral kiröpülni. Mesélték, csodálatos.

Márta behúzta a függönyt, meggyújtotta az állólámpát. A fürdőszoba tükrös szekrényéből marékszám szedte ki a gyógyszereket. A szobában nyitogatta a dobozokat, az üreseket összetépte, eldobta. A tablettákat két nagy pohárba szórta, kevés vízben föloldotta. Bort töltött rá.

– Lebegünk. Álmodunk. Talán egy óráig. Míg megszárad a hajad.

Ivott. Mosolyogva, szigorúan rászólt a fiúra.

– Idd ki fenékig.

– Miféle gyógyszerek ezek? – kérdezte ijedten a fiú.

– Teljesen mindegy, ne szarakodj, mert dühös leszek. Így. Még egy pofa bort rá. Csillaghullásban zene szól. Ruhátlan lányok, fiúk táncolnak, lebegnek. Nevetnek. Énekelnek.

A fiú letette poharát.

– Este győznöm kell.

– Idd ki fenékig. Győzni fogsz.

A lakás ajtaja nyitva volt. Márta barátnője, egyetemista fiúval, eszméletlenül találta őket. A szőnyegen feküdtek. Az egyetemista fiú mentőkért telefonált.

A Korányi kórházban kimosták gyomrukat. Márta másnap arra ébredt, két csuklóját, két bokáját ágyához szíjazták. Forgatta fejét, bámult.

– Engedjenek fölkelni – kérte később az ápolót. – Adják vissza ruhámat. Haza akarok menni.

A fehér nadrágos, atlétatrikós férfi szivaccsal letörölte a Márta szájára ragadt, barna lélötty nyomát.

– Majd vizit után a főorvos úr dönti el, mikor mehet haza.

Kikapcsolta a szíjakat.

– Addig ebben a fehér göncben heverésszek?

Az ápoló nevetett.

– Én adtam magára. Első osztályú teste van. Csókolgatnám.

– Csókolgassa az édesanyját – mondta Márta. – Takarodjék a fenébe, mielőtt pofonvágom.

– Ahhoz is hülye, hogy megdögöljön. Pocsékolja a gyógyszert, bort, orvosok idejét, és semmi értelme.

Kis szobába vezette Mártát. Fehér íróasztal mögött orvosnő ült. Pszichiáter.

– Miért akart öngyilkos lenni? – kérdezte többször.

– Nem akartam öngyilkos lenni – válaszolta egyre ingerültebben Márta. – Adják vissza a ruhámat! Hazamegyek!

– Ne kiabáljon. Ha nem akart öngyilkos lenni, miért nyelt marékszám gyógyszereket?

– Röpülni, lebegni akartam – válaszolta nyersen Márta. – Mesélték, csodálatos.

– Hazamehet, ha szülei magáért jönnek.

– Nem jönnek. Anyám Hévízen van, apámat nehéz előkeríteni.

– Akkor itt marad. Vagy nehezen bár, de előkeríti az apját. Ez a szabály.

– Két hétig is?

– Nem árt magának.

Vizitnél a főorvos megvizsgálta.

– Kába a fejem – mondta Márta. – Más bajom nincs. A barátom jól van?

– Már visszavitték az intézetbe. Annyit mondott, győzni akart. Sakkozni. Meg hogy véres a nadrágszára szegélye.

A másik ágytól visszaszólt.

– Csillaghullás nem volt.