Nem titok a titok

Kenderes Zsuzsanna apja divatos, gazdag fogorvos volt. Lányát Susanne-nak szólította. Zsuzsanna jó kedélyű, jó tanuló, sokat bosszankodó, vékonyka, szemüveges. Mindig kedvelték a fiúk. Öröm volt ugratni. Rögeszmésen vigyázott arra, amit úgy hívott, rend. A fiúk kérdezték:

– Ha szoknyád alá nyúlnak, nyomkodják gömbölyű feneked, az mi a manó? Rend vagy nem rend?

– A rend fontos. Egyértelmű. Ha engedélyt adok, rend. Ha tiltakozom, rendetlenség.

– És tiltakozol?

– Azt most nem tudom. De garázdálkodást, csak úgy, rapliból való tapenolást nem tűrök. Fölháborít.

Nevetett.

– Ha szív vezeti a kezet, lehet nyúlkálni. De rendes körülmények között, a legnagyobb rendben.

Fiúk, lányok Kanyargós Zsuzsannának hívták.

A lányok nem szerették őt. A gimnáziumban, osztályfőnöki órán, esztendőkön át minden héten jelentette, ki lógott meg a vasárnapi miséről. Egyenes tartással, ólomsúlyú hangon, noteszból olvasta föl a neveket. A lányok keményen tiltakoztak. Állították:

– Végig ott voltunk. Imádkoztunk.

– Tanár úrnő kérem, megszöktek. Moziban fiúkkal csókolództak.

– Minket figyelt a templomban? Nem imádkozott? Mise után a Rex moziban Tornyos Boldizsár a blúzában kotorászott.

Világossy Michaela tanárnő följajdult.

– Minő fertő! Holnap dolgozatot írnak. Zsuzsanna, maga figyeljen továbbra is. Mindent jelentsen. Mondja, ki az a Tornyos Boldizsár?

– Tanár úrnő kérem, Tornyos a református gimnáziumba jár. Ha ideje jön, feleségül vesz.

– Zsuzsanna, maga katolikus. Erre gondoljon. Hová jutunk, ha keveredünk?

– Tanár úrnő kérem, Horthy Miklós kormányzó úr is református.

Világossy Michaela sóhajtott.

– Zsuzsanna, ez politika. Bonyolult. Oly cifra, történhet bármi. Belegondolni se jó. És mondja csak, Tornyos Boldizsár valóban belenyúl a blúzába?

– Ápolt keze van. Csak az bosszantja, csiklandós vagyok. Nevetek.

– Inkább Arany Jánost olvasson. Nem csiklandozza. Lelke, esze gazdagodik.

Kanyargós Zsuzsannán, aki látta, nem vitatta, jól mutatott a fekete egyenruha, Árpád-sávos, nyilaskeresztes karszalag, nyakába akasztott géppisztoly. Haragudott az amerikaiakra. Elmondta többször:

– Ostoba náció. Nem nyugszanak, maguknak keresik a bajt. Aztán csodálkoznak, ha nagy pofájukat elverik. Fene se akarta őket bántani. Elég nekünk a zsidó, cigány, kommunista.

– Tornyos Boldizsárt miért vitetted el? Nem zsidó, nem cigány, nem kommunista. Nem is amerikai – kérdezték a fiúk. – Rosszul működött ágyadban?

– Jól működött. Igencsak tudta dolgát. Százszázalékosan teljesített. De rossz magyar. Éjszaka kijelentette, félő, az oroszok átjönnek a Kárpátokon. Bomlasztó dumát büntetni kell.

– Kemény leány vagy, Kanyargós Zsuzsanna.

– Hazámat védem. Ellenséget nem kímélek. Vipera ne bújjon ágyamba.

Nagy vágya volt, ígérte, a győzelem után megvalósítja. A Tisza Kálmán nevet a téren cseréljék át Szálasi Ferencre.

– Horthy Miklós nevét viselő utcatáblákat is cserélni kell. Sok hazaáruló neve lekerül az utcatáblákról. Mindegyiké. Kicseréljük.

– Az már biztos, mindet kicseréljük. Pengő, pengő, pengőcske, akárhány zsák pengőcske, új utcatáblákat csinálunk, cserélünk – mondták a fiúk.

Kanyargós Zsuzsanna igazított géppisztolyán.

– Derék fiúk, jó magyar haverok, történelem zajlik. Győzelem vagy halál. Utcatáblákon nem spórolunk.

Egyik fiúra rámosolygott.

– Nem alszol nálam?

A fiú ijedten válaszolt.

– A háború után. Végiglétrázom az utcákat. Utcatáblákat cserélek. Nem filléres mulatság. Leveted elegáns egyenruhádat. Megkeféllek úgy, hogy reggel négykézláb mászol ki ágyadból.

Kanyargós Zsuzsanna, aki néhány év óta igazi nevéhez még egy est és ipszilont ragasztott, igazított fekete, halálfejes jelvénnyel díszített, jó fazonú sapkáján.

– A győzelmünk után ellenségeink behódolnak. Géppisztolyomtól, egyenruhámtól nem válok meg. Éles szemmel figyelnem kell majd elbújt zsidókat, cigányokat, kommunistákat, oroszokat, angolokat, franciákat, lelőtt repülőgépekből kiugrált néger pilótákat.

– És mit csinálsz velük?

– Dolgoztatom őket. Fölépítik, amit leromboltak. Ha kell, japán testvéreink száz vagon kínait küldenek.

Még tombolt Berlinben a háború.

Kanyargós Zsuzsanna elhagyta igazi nevéből a két est és az ipszilont. Elsők között lépett be a kommunista pártba.

– Követelem – kiáltotta egy gyűlésen –, a Tisza Kálmán teret kereszteljék át Sztálin térre.

A többség Köztársaság térre akarta átkeresztelni.

– A Köztársaság tér nulla. Otromba vicc. Sárba tiprása a munkásosztály óhajának.

Nem fogadták el javaslatát. De ő továbbra is éberen figyelt, minden szót, mondatot ellenőrzött. Rögeszmésen féltette, óvta a proletárdiktatúrát.

– Mélyről jöttünk. Kegyelmet burzsujnak nem adunk. Nem adunk vissza hatalmat. Szegények igazát vérrel vívtuk ki. Nem szúrjuk el.

– Nem is szabad – mondták a fiúk. – Szigorúan tilos.

Kanyargós Zsuzsanna tudta dolgát. Éjszaka, ágyban, Mohás Gábor a rövid szünetben, amíg kilihegte magát, megemlítette:

– Ami történik, nem jól történik. Nem baj, hogy Rákosi Mátyás tökkopasz. Baj, hogy diktatúrában diktátor.

Kanyargós Zsuzsanna már reggel följelentette. A fiúknak elmagyarázta:

– Rákosi elvtárs fasiszta csürhét örökölt. Kötelessége az embereket figyelni, lesújtani a dolgozó nép itt lapuló ellenségeire.

– Sokan vannak?

– Sajnos, igen. Nyilasok, kulákok, egyéb csirkefogók befurakodtak pártunkba. A munkások pénzén, piros tagkönyvvel, ötágú csillaggal egyetemre küldik semmirevaló kölykeiket. Marxot, Lenint tanulnak. Ha alkalmuk adódik, torkunknak ugranak.

– Ez bizony elgondolkodtató – mondták a fiúk. – Vigyázz, kit engedsz ágyadba.

– Ne féljetek. Még egyszer nem szúrom el.

Ötvenhat októberében a fiúkra támadt. Magasba emelte géppisztolyát. Sivította:

– Lámpavasra minden kommunistával! Kitartunk a végső győzelemig! Győzelem vagy halál!

Éjszaka, ágyában magához ölelte Szentes Bélát. Igaz magyar forradalmárnak nevezte, ki nemcsak istenien kefél, de életét sem félti. Ha kell, meghal a legszentebb harcban.

Kanyargós Zsuzsanna nem tévedett. Szentes Béla valóban becsületes, tiszta ember volt.

Áhítattal ölelte szerelmesét.

– Szentes a neved. Szent a harcod.

Ötvenhat novemberében írásban följelentette mint veszedelmes ellenforradalmárt. Tárgyalásán koronatanúként elmondta, a vádlott kíméletlenül, fegyverrel támadt dolgozó népünkre. Szentes Bélát fölakasztották.

Kanyargós Zsuzsanna alapszervi párttitkárként ápolónőképző intézetben Marxot, Lenint tanított hosszú évekig. A rohanó idő őt sem kímélte. Háta púposodott, arcán bibircsókok nőttek, bibircsókokból szőrszálak.

Lendületét nem veszítette el. Igazi nevéhez újra visszaragasztotta a bitorolt két es ipszilont. Pártot készül alapítani, Igaz Magyarok Szövetségét. Biztatja a fiúkat, akik már nyugdíjasok, lépjenek be. Vonuljanak a Parlament elé, ordítsanak együtt. Követeljenek valamit.

A nyugdíjas fiúk tűnődnek, hogyan maradt talpon Kanyargós Zsuzsanna, hogy még mindig ordíthat.

– Nem titok a titok – magyarázta egyikük. – Akármilyen, akármennyi pártba kell belépni, ellenvéleményt nem tűrő hangon rikkantani, mindig ő az első. Ő a leghangosabb.

Most már azon tűnődnek, ők miért nem léptek be semmilyen pártba. Nyakukon az infláció. Temetésükre sem jut pénz.

– Elszúrtuk.

Ősz fejükkel bólogatnak.