Nem volt könnyűSzögvágó Béla alig múlt tizenöt éves, amikor szomszédasszonyuk váratlanul, kora tavaszi délelőttön, homályos, mesébe illő, iciri-piciri konyhájukban megfosztotta szüzességétől. Nem zúgtak harangok, nem pendült szó. Csók sem született. Az asszony nem teketóriázott. Fölhúzta szoknyáját, alatta nem volt bugyi. Tett, amit tett, majd sietve megmosta arcát a vízcsapnál. Igazított haján. – Szép legény, kedvemre való szerszámod van. Meglátod, döglenek érted a nők. És távozott. Nyugtalan, ébren töltött éjszaka után találkozott másnap a körfolyosón a csodát teremtő szomszédasszonnyal, aki nevetve barackot nyomott fejére és továbbment. A fiú állt, bámult. – Ez igen – mondta. – Egyszer egy az egy. Mit jelent a szerelem? Jó eszű, korát meghazudtolóan értelmes, vidám természetű fiú volt. Este anyja a mesebeli, iciri-piciri, annál is parányibb szobában az anyák kifinomult, megmagyarázhatatlan ösztönével figyelte szeme sugarát, egyetlen fiát. Óvatosan, szelíden kérdezte: – Ki bántott? Mi bajod? A fiú nem válaszolt. Iciri-piciri sezlonján ült, lavórban lábát áztatta. Körmét vágta. – Furcsa vagy – mondta anyja. – Soha nem hazudtunk egymásnak. Fia megtörölte lábát, papucsba bújt. Anyját rajongásig szerette. Magához ölelte. – Attól tartok, férfi lettem. Ez furcsa. Édesanya, ne kérdezz tovább. Sebesült vagyok. Nézték egymást. – Édesanya, nem baj. Ne félj, kiheverem. Anyja később annyit mondott: – Akármi történt, egyetlen fiam, lelkedet, szívedet őrizd meg tisztán halálod percéig. – Így lesz, édesanyám. Leoltották a villanyt a mesebeli, iciri-piciri szobában, mielőtt aludni tértek, mert szemérmesek voltak. – Galamb vergődött az udvaron. Szárnyát törte. Kezemben meghalt. Selyempapírba csomagoltam, elástam – mondta a fiú. – Jó fiam vagy. Ügyes. Szorgalmas. Idővel megházasodsz. Feleséged vigyáz rád, gyermekeidre. Szögvágó Béla vastag, mutáló hangján fölröhögött. – Soha! Szoknya föl! Ennyi! Mossák meg a pofájukat! – Egyszer én is meghalok. Veled mi lesz? A fiú igyekezett visszafogni könnyeit. Sikertelenül. – Akkor kész! Nélküled másodpercig nem élhetek! És a mesebeli, iciri-piciri szobában mindketten hallgattak. Szögvágó Béla magasra nőtt. Jóképű, izmos legény volt. Vízilabdázott. A lányok rajongtak érte. Ha nyáron, bronzbarnán, atlétatrikóban megjelent a téren, szebbnél szebb lányok, asszonyok dongták körül. Nem udvarolt nekik, nem teketóriázott. Ágyba bújt velük, tett, amit tett. Másnap levegőnek nézte őket. Nagy galeriban töltötte éveit. A belevaló srácok között csak egy barátja volt, testvérként szerették egymást. Balla Károly, aki gyakran üldögélt a mesebeli, iciri-piciri konyhában. Szögvágó Béla orvosi műszerész lett. Merész terveket szőtt. Üzletet nyit, alkatrészeket javít, cserél, árul. Minden szépet, jót megvásárol anyjának. Balla Károly figyelmeztette, üzlethez, áruhoz pénz kell. Sok pénz. Ne álmodozzék. – Keféld a nőket, ingyen van. Szögvágó elmondta, a strandon megismerkedett egy magyar-történelem szakos tanárnővel, aki meghívta uzsonnára. – Állok rendelkezésére, tanárnő úrnő kérem – mondtam, és keféltünk este nyolcig. – Találkoztok? – Minek? Működjék a férje. – Ebből egyszer baj lesz. Nyakon csíp egy kétméteres, százkilós férj. – Az asszonyok óvatosak. Nekem nem kell félnem. Csak vetkőznöm. Nevetett. – Különben is, ha baj van, mindig feleségüket verik meg. – És ha te kapod rajta asszonyodat? – Nem házasodom. – És ha szerelmes leszel? Fülig? – Akkor tökön szúrom magamat. Szögvágó Béla szerelmes lett, sok-sok esztendő múlva. Fülig. A galeri első hősi halottja Prágai Laci volt. Voronyezs környékén temették el. A fiúk elnémultak. Balla Károly együtt bujkált Szögvágóval, jóformán el nem váltak egymástól. Szögvágó kalapja alatt hordta revolverét. Barátja röhögve kérdezte, mire jó? – Ha motoznak, ott nem keresik – válaszolta. Mindig kerített magányos asszonyt, kefélte. Balla Károllyal néhány napig ott húzódtak meg. Balla Károly egy alkalommal kijelentette: – Csúf dolog. Lelketlenség. – Szarom mindenkire. Egyetlen nő érdekel, édesanyám. – Te megkettyintenéd a feleségemet is. Szögvágó bólintott. – Unalomból. Ha hülye vagy és házasodsz. Megsimította borostás arcát. – Feleségedet tisztelném. Barátom vagy. A háború után is minden szabad idejüket, ha Szögvágó nem hancúrozott valamilyen szép nő ágyában, együtt töltötték. A mesebeli, iciri-piciri konyhában Szögvágó elmondta, áramszünet volt a nyomdában, hazajött a férj, ágyban találta feleségével. Kirúgta őt. – Másnap, hatalmas monoklival szeme alatt, lakására hívott az asszony. Közölte, nincs minden nap áramszünet. – Nem normális – mondta Balla Károly. – Ilyen kockázatot ép ésszel nem lehet vállalni. Nevetett. – Egy biztos. Tőled Budapesten szép nő nem marad szárazon. – Igyekszem, jól élek. Míg mozogni tudok. Ha nyolcvanéves leszek, párnát teszek fejem alá, ők mozognak. Komolyra fordította a szót. – Félárvák vagyunk, igaz. De él édesanyánk. Nincs olyan szép testű nő, akitől ezredrésznyi szeretetet kapnánk. Ötvenhat után Balla Károly édesanyja meghalt. Szögvágó az anyja főztjét vitte neki. Este beültek a Gong eszpresszóba, beszélgettek a fiúkkal. Brinzás is villanyszerelő volt, mint Balla Károly. Ha fusi munkájuk akadt, együtt vállalták. Este, tíz óra tájt, Balla és Szögvágó együtt ment el, Szögvágó a kapuig kísérte barátját. Gyakran panaszkodott, gyomra fáj. – Időnként bármit zabálok, kihányom. Anyám nem tud semmiről. Ne szólj neki. – Menj orvoshoz – kérte Balla, mosolyogva, ijedten hozzátette –, mielőtt szép asszony ágyába rondítasz. Szögvágó legyintett. – Hajszolom magam, de mint egy állat. Üzletet akarok nyitni. Kezem remeg, szemem vibrál, sehová nem járok. Megtakarított pénzem ötezer forint. – Mindegy neked, kit kefélsz. Kefélj tudós asszonyt, kérj pénzt minden numeráért. Becsületes munkával senki nem jut ötről hatra. – Nem vagyok strici – felelte Szögvágó. Vasárnap temetőbe mentek. Virágot vittek Balla Károly anyja sírjára. A mesebeli, iciri-piciri konyhában ebédeltek. Szögvágó kijelentette, szarik az üzletre. Anyjának vesz egy kisméretű fridzsidert meg egy kis képernyős televíziót. Arra talán elég a pénze. – Apró sámlikat is vásárolj, hogy elférjünk. Legyen mire ülni – tanácsolta barátja. Délután moziba mentek, este a Gong eszpresszóba. Balla Károly életében először fél deci konyakot ivott, beszélt zagyvaságokat. Magyarázta, megbolondul egyedül. – Egész éjjel hallgatom a rohadt macskák nyávogását. Szögvágó belekarolt, hazakísérte. Balla Károly hónappal később feleségül vette Répáss Etelt. A fiúk megdöbbentek, amikor meglátták. Uralkodtak magukon, udvariasan bemutatkoztak a gyors- és gépírónőnek. Ijesztő jelenség volt Répáss Etel. Rémmesékben olvasható, ijesztő, gonosz mostoha. Alacsony volt, deszkánál laposabb, sárga lófogakkal. Orrán, mely fél ökölnyi volt, fekete keretes szemüveget viselt. Megmagyarázhatatlan okból szaporán pislogott. Fekete haja kisfiúsra vágva. Két jókora füle elállt, úgy tűnt, nem is az övé, tréfából ragasztották oda. Amikor Balláék elmentek, a fiúk sokáig hallgattak. Később egyikük annyit mondott: – Különös képződmény. Szögvágótól vártak magyarázatot. – Én is először láttam Répáss Etelt, hírét sem hallottam eddig. Barátom sokat szenvedett egyedül – mondta csöndesen. – Nem minden a külső. Balla Károly nem idióta, tudja, mit csinál. Asszonya gondoskodik róla. Akármilyen, barátunk feleségét tisztelni kell. Akkor még nem tudta, mi vár rá. Cifra komédia kezdődött. Répáss Etel kirekesztős játékba kezdett. Nem túl árnyaltan, nem is ügyetlenül hergelte férjét, minden fiúról rossz véleménye volt. Primitívek. Egy embert gyűlölt, szívéből gyűlölt. Szögvágót. Sokáig nem tudott megmérkőzni vele. Férje, bármilyen szelíd volt, ha őt szóba hozta, szapulta, ráförmedt. – Fejezd be. Mégis Répáss Etel győzött. Brinzás fusi munkát szerzett, otthonában várta Balla Károlyt. Répáss Etel kávét főzött. – Szögvágó mocskos alak – mondta –, kanosan nézett rám. Brinzás nem értette, amit mond. A szavakat sem. – Ízléstelenkedett? – kérdezte. – Ajánlatot tett? Esetleg megsimogatott? Répáss Etel lófogával nevetett. – Olyan nincs. De kanosan néz rám. Éppen elég. – Ne mondj ilyent férjednek – kérte Brinzás. – Ez csupán félreértés lehet. Gyerekkori barátok, szeretik egymást, testvéreknél jobban. – Igaz barát nem néz kanosan barátja feleségére – mondta Répáss Etel. Brinzás addig könyörgött, míg megígérte, nem szól férjének. Este, ágyban, elmondta. – Szögvágó kanosan néz rám. Nem akarok nagyobb feneket keríteni a dolognak, mint amennyit megér. De nem tagadom, fáj nekem. Szögvágó többször kérdezte barátját, mi baja vele, de választ nem kapott, csak jeges tekintetet. Egyedül Brinzás tudta, mi történt. De ő hallgatott. Az egészet nem értette. Szögvágó Béla szerelmes lett. Fülig. Megkérte a szép lány kezét. Anyja boldog volt. Balla Károllyal akkor már nem voltak beszélő viszonyban. Ha találkoztak, barátja hűvösen biccentett. Mennyire fájt Szögvágó Bélának, csak anyja meg menyasszonya tudta. De Balla Károly hideg gyűlölete okáról, noha beszéltek erről a mesebeli, iciri-piciri konyhában, senkinek sejtelme sem volt. Szögvágó száján szép szavak születtek, noha gyomra egyre élesebben fájt. Időnként a krumplipürét is kihányta. Menyasszonya kérte, beszéljen barátjával. Ha másként nem, legalább telefonon hívja föl. Végül fölhívta. Répáss Etel vette föl a kagylót. – A barátommal szeretnék beszélni. – Azt mondod, Szögvágó, a férjem szemét? Szögvágó megdöbbent. – Miket beszélsz? – Megismétled? És hogy a férjem állat? Szemét állat? – Add át, kérlek, a telefont a barátomnak. – Tehát a barátod primitív barom? Szögvágó hallotta barátja hangját. – Küldd el a francba és tedd le a kagylót. Letette. Menyasszonya kérte Szögvágót, ne eméssze magát. Értelmetlen. Ez az egész megfejthetetlen. Szögvágó a kerületi tanácsban járt. Elmondta, mesebeli, iciri-piciri lakásban lakik édesanyjával. Húsz éve kérvényeznek nagyobb lakást, nem voltak türelmetlenek. Most kérve kéri, segítsenek. Házasodni akar. A tisztviselőnő megértette őt. Ígérte, segít. De több gyermekes szülők várnak lakásra. Forduljon hozzá bizalommal esztendő múlva. A János kórházban gyomrát operálták. Anyja, szép menyasszonya közel három órán át várakozott a folyosón. Brinzás szólt Ballának, barátja szarul van. Balla vállat vont. Répáss Etel annyit mondott: – Legalább békén hagyja a tisztességes asszonyokat. A fiúk csokoládét, süteményt, üdítő italokat vittek Szögvágónak, aki csöndesen kérdezte, Balla Károly vajon elmegy-e a temetésére. Amikor csontsoványan hazakerült a mesebeli, iciri-piciri lakásba, ember többé nem bírt vele. Menyasszonya könyörgött, költözzék hozzájuk. – Nem hagyom magára az anyámat. Joga van nevelni unokáit. Mint aki eszét vesztette, csápolt két karjával, ordította, joga van a boldogsághoz. Őrjöngve átkozta Istent, elvékonyodott arcával, kidülledt szemmel, rettenetes gyűlölettel a kommunistákat. – Elegem van a hazugságaikból! A rohadt, hazug dobozukból! Kikapcsolta a televíziót és elzuhant. Az anyja fölé hajolt. A parányi sámlin ülő menyasszonyra nézett. – Nem szenvedett – mondta. Balla Károly nem ment a temetésére. Répáss Etel áradozott. – Oly jó, hogy egymásra találtunk. Oly jó, hogy igazi férfival élek. Oly jó így kettesben. Oly jó, hogy eljutottunk idáig. – Nem volt könnyű – gyújtott cigarettára Balla Károly. |