Ahogy parancsolod

Kutacz Levente építészmérnök szép házasságban élt feleségével, három apró kislányával. A halk szavú asszony óvta, rendben tartotta a családot. Este, amikor lefektette a gyerekeket, férje mellé bújt.

Mosolyogva mondta:

– Három a kislány.

Férje nevetett.

– Ha majd kiröpülnek, elénekeljük, Tschöll papa, Tschöll mama mi vagyunk.

Az asszony dúdolta:

– Árva a ház, nincs kacagás, árvák a régi szobák… itt maradunk kettecskén, bús öregek. Könnye pereg, úgy pityereg két vén gyerek.

Kutacz Levente megpuszilta asszonyát.

– Angolul, németül, franciául kell tanulniuk. Felső fokon vizsgázniok.

– Rita pólyában, Bea négykézláb mászik, Barbara totyog, dülöngél, fenekére pottyan. Repülőgépre rakjuk őket. Menjenek, tanuljanak nyelveket.

– Integetünk nekik. Megparancsolom, húsz év múltán jöjjenek haza.

Az asszony leoltotta a lámpát.

– Igen, uram, így lesz jó. Keresünk nekik férjeket.

A nő fekete hajú, szemű, erős csípőjű, nagy keblű, vastag, izmos karral, combbal.

– Nézem őket. Hihetetlen, mind a három mennyire hasonlít rád.

– Genetika – mondta férje. – Barbara totyog. Nézem, nevetek. Járása is olyan lesz, mint az enyém.

Nevettek. Összebújtak.

Később a férj megsimogatta felesége arcát.

– Petra, te sírsz?

– Félek elaludni.

– Rosszat álmodsz?

– Röntgengép mögött állsz. Nézem csontváz koponyádat. Sikoltok. Orvos széttárja karját. Közömbösen mondja: asszonysors.

– Aludj nyugodtan. Kilépek a röntgengép mögül. Megcsókollak. Sétálunk nagyot.

Társaságban Szilvás Enikő alaposan megnézte Kutacz Leventét.

Komolyan mondta barátnőjének:

– Nekem szülték. Lecsapok rá.

– Építészmérnök. Három kislánya van. Ott beszélget a felesége.

– És aztán? Fél év múlva enyém lesz.

– Meglátni és megszeretni. Micsoda hülyeség?

– Húszéves múltam. Neki adom szüzességemet.

– Futballcsapat átment rajtad. Három küreted volt.

– Félni fogok az ágyban. Ha rá kerül a sor, akkorát sikítok, leszakad a plafon. Azután lihegek. Még, még, mondom. Reggel zokogva köszönöm a csodát. A soha nem ismert boldogságot. Feleségül vesz. Fiút szülök.

– Nagy harc lesz. Kegyetlen háború. Könyörtelen.

Enikő babakék szemével barátnője ijedt arcát nézte.

– Megmérkőzünk.

Szilvás Enikő kitűnő humorán Kutacz Levente nagyokat nevetett. Csöndes vacsorázóhelyeken egyre gyakrabban találkoztak.

A vékony, apró mellű lány póknál ügyesebben szőtte hálóját.

Amikor idejét látta, mértéktartóan erotikára terelte a szót. Zavart kis mosollyal vallotta be, még szűz.

– Udvaroltak elegen. De ágyba bújni egyikükkel se támadt kedvem.

Héttel később Kutacz Leventét árnyalatnyi kacérság nélkül lakására hívta vacsorára. Csókolództak. Majd kérte a férfit, forduljon el, amíg levetkőzik.

Amikor Kutacz Levente mezítelenül mellé bújt, a lány ijedten nyakukig húzta selyempaplanát. Amikor hosszas simogatás után eljött a pillanat, hatalmasat sikoltott. Hajnalig lihegett. Oly rikkantó hangok röppentek torkából, amilyenekre őserdei madarak is büszkék lettek volna.

Reggel feszes, födetlen kis mellével ült az ágyban.

– Csodát tettél. Ha többé nem látlak, tudd, minden nap megköszönöm.

– Nekem van köszönnivalóm. Ha többé nem találkozunk, soha nem felejtelek el.

Találkoztak. Mind sűrűbben.

A férfi vidéki építkezéseket irányított. Felesége zokszó nélkül tudomásul vette, fáradt. Éjszaka nem akar vezetni. Szállodában alszik. Ha hazaért, virágot vitt.

Az asszony megcsókolta gyűrött arcát.

– Túlhajszolod magad.

A férj elkerülte tekintetét.

– A családomért.

Elmosolyodott. Lányait ölelte, csókolta kobakjukat, beszélt nekik butaságokat.

Felesége nevetett.

– Gyártottál három gyereket. Megbolondítottak.

Kutacz Levente asszonyára nézett. Furcsa mosollyal mondta:

– Valóban megbolondítottak. Félek, alaposan.

Tavaszodott.

Kutacz Levente a maga számára is váratlanul, így szólt Szilvás Enikőhöz.

– Feleségül veszlek.

– Soha. Az a nő nem enged el.

– Mások is válnak. Minden harmadik házasság kátyúba jut.

– Feleséged nem érdekel. Keres mást. Gondja nem lesz. A tartásdíjból kitűnően megél. Megérdemled, végre boldog légy. Ne kínlódj lusta, kellemetlen nőszemély mellett, aki csak konzervvel etet. Nem gondoskodik rólad.

– A három kis teremtmény a mindenem. Apjuk vagyok. Vasárnaponként elhozom őket. Tündérek. Szeretni fogod a lányaimat. Véreim. Mosolyuk, fintoruk, mozdulatuk az enyém.

Enikő őszintén kérdezte:

– Mosolyuk, fintoruk, mozdulatuk tiéd, miért ne szeretném őket?

Kis idő után hozzátette:

– De arra készülj, ocsmány válópör lesz.

– Tévedsz. Feleségem már elszokott tőlem. Ha hazakerülök, csak a lányokkal foglalkozom. Talán sír egy sort. Megkönnyebbül, nem kell törődnie velem. Lehet lomha, slampos, zsörtölődő. Mozdulni kényelmes.

Az asszony nem sírt. Véresre verték egymást, a gyerekek előtt. Poharak, tányérok röpültek a patikarendes házban. Petra őrjöngött. Sivító hangon ordította, szüzességét gazembernek adta, semmi fráternak.

– Három gyereket szültem neked!

Kristályvázát vágott férjéhez.

– Vacak kis tyúk miatt elhagyod kölykeidet.

Pár hónapig tartott válópörük. Hogyan sürgették meg így, senki nem értette. A bíró megállapította, az asszony feddhetetlen. A gyerekeket nála helyezte el. A férj magának követelte legalább egyiküket, de hiába.

Kutacz Levente otthagyta kertes villáját, autóját. Szilvás Enikőhöz költözött. Jövedelme felét gyerektartásra fizette.

Egyre több különmunkát vállalt. Nagyobb lakást, autót vásárolt.

Jól éltek.

Kéthetenként elhozta valamelyik lányát. Ilyenkor első felesége nem mulasztotta el megjegyezni, milyen ember az, aki képes elhagyni tulajdon vérét, kicsi gyermekeit.

– Nincs lelkiismeretfurdalásod három gyermeked miatt? Képes vagy nyugodtan aludni? Csak azt bánom, amiért nem csaltalak meg, amiért évekig hű voltam hozzád.

Nyári estén a szerelmes férj megmondta Szilvás Enikőnek:

– Gyereket akarok tőled.

Az új feleség mosolygott.

– Egy föltétel alatt szülök neked gyereket. Ha megígéred, fiú lesz.

Kutacz Levente megígérte.

Enikő ismeretségük óta nem védekezett. Mióta férje közös gyereket akart, együttléteik megszaporodtak. Ágyban töltötték jóformán minden idejüket.

Hiába szorgalom, igyekezet, Enikő nem maradt teherben.

Megijedt. Csak vele lehet baj. Három kürete árát most kell megfizetnie.

Múlt az idő. Klinikáról klinikára, nőgyógyásztól nőgyógyászhoz vándorolt. Mindenütt kérték, hozza el férjét, de elálltak kívánságuktól, hallván három pici gyermekéről. Enikőt vizsgálták. Petefészkét, a petevezeték átjárhatóságát. Minden vizsgálatot elvégeztek, fájdalmasakat is. Egybehangzóan állították, semmi baja. Legyen türelmes, az eredmény nem marad el.

Leesett a hó. Karácsony előtt idős főorvos kérte, három gyereke ellenére hadd vizsgálja meg férjét. Kutacz Levente jót nevetett. Végigcsinálta a nem kellemes vizsgálatokat. Néhány nap múlva megkapta leleteit. Számok, százalékok. Nem értett semmit.

Magyarázatot kért. Megkapta.

– Valószínűtlen, hogy gyermeke legyen, uram.

Az idős főorvos a százalékokat mutatta.

– Ejakulátum 1,5 milliliter. A normális mennyiség alsó határa 2,5. Spermák száma milliliterenként, normális esetben, hatvan-százhúsz millió. Önnél tízmillió. Nyolcvan százaléka ép kell legyen, normális alakú, mozgású. Ha húsz százaléknál több a rendellenes, akkor kóros esettel állunk szemben. Itt fordított az arány. Húsz százalék normális, de többségük mozgása lassú, rendellenes. Nyolcvan százalék nem ép.

– Nekem első házasságomból három lányom született.

A főorvos hallgatott.

Kutacz Levente ügyetlenül mosolygott.

– Az apa sohasem biztos?

A főorvos átadta a leleteket. Csöndesen kérdezte:

– Milyen gyermekbetegségei voltak?

Sorolta. A mumpsznál megállították.

– Nem emlékszik, fájt-e a heréje?

– Fájt. Nagyon fájt. De elmúlt. Meggyógyultam.

A főorvos karórájára nézett. Szabadkozott.

– Késésben vagyok. Konzíliumra várnak.

A karácsonyfa előtt a házaspár kicserélte ajándékait.

Szilvás Enikő átölelte férjét.

– Holnap elhozhatod mind a három lányt. Ha akarod. Ne emészd magad. A volt feleségedet se kéne gyűlölnöd a szeretet ünnepén. Talán nem is ringyó.

Nevetett.

– Az orvosok nem ritkán tévednek. Különben is nem azt mondta, lehetetlen, csak azt: nem valószínű. Nem ugyanaz.

Ágyba bújtak.

– Esküszöm, én uram, szülök neked gyereket. Ötkilós fiút.

Szilveszter után fölszaladt nyurga szeretőjéhez.

– Működj, Attila. Nem kell vigyázni. Fiút akarok.

Attila nevetett.

– Ahogy parancsolod. Csípem az asszonyokat.