Mocorgó
Leány, I. Fiú, II. Fiú, III. Fiú, IV. Fiú, V. Fiú, Rendőr, Rendőrök, Lámpagyújtogató, Férfi, Orvos, Pincér, Utcaseprő, Suhanc, Szemüveges Lajos, Rikker, II. Detektív, Félkarú, Katona, Betörőképű, Fogházőr, Vásárló, Eladónő
Tisza Kálmán tér részlete. Jobb oldalon a Wágner-csehó két kirakatablaka világít. Nyári este van. A kirakatablakokat kiszedték, látni lehet a biliárdozó, kártyázó, elegáns vendégeket. A háttérben a Városi Színház. Bal oldalon Lévai Béla kerékpárműszerész bezárt műhelye, a Wágner-csehó mellett kalaposüzlet. A téren fiúk, lányok ülnek a padon, a pad tetején egy fiú szájharmonikázik. A gázlámpa alatt snúroznak. A téren utak vezetnek keresztül, érezhetően folytatódnak a városban. Makics ünneplőben cigarettázik a kalapos üzlete előtt. A félig lehúzott redőny alól Leány bújik ki. Szürke kis veréb, olcsó, tiszta ruhában.
MAKICS
Tudod, hogy szívesen várok rád.
MAKICS
Zavartan. Sokszor elmondtam már a tánciskolában, és ezt nagyon komolyan gondolom. Mert szeretlek.
LEÁNY
Mosolyog. Megyünk moziba?
MAKICS
Attól félek, mert sohasem mosolyog.
LEÁNY
A fiúk azt mondják, te mindentől félsz. Nevet. Megijesztett a Mikulás.
MAKICS
Harag nélkül, tárgyilagosan. Igen. Ötesztendős lehettem, amikor a szomszéd szobafestősegéd hosszú csákót tett a fejére, vattából szakállt meg bajuszt ragasztott, és bekopogtatott hozzánk. Talán a hangjától, de lehet, hogy a hatalmas árnyéktól, amelyet a petróleumlámpa mozgatott a falon, úgy megijedtem, hogy két héten át nem tudtam megszólalni. Apám szégyenkezve csóválta a fejét, a tréfás szobafestő meg cukrot hozott nekem, és elnevezett Mocorgónak.
MAKICS
Ezen nincs mit nevetni. A fiúk meg gúnyolódjanak, vadállatok. Semmi dolgom velük.
MAKICS
Gondolkodik. Nem, azt nem mondhatom. De munka van elég, megélek.
LEÁNY
Apád körbedicsekszi veled a sarki kocsmákat.
MAKICS
Az én apám szánalmas ember, nem sokra vitte. Megáll, boldogan nézi a Leányt. Tudod, mit kapsz tőlem?
MAKICS
Csinálok neked egy női biciklit, a váza is brómozott lesz.
LEÁNY
Elmosolyodik, árnyalatnyit Makicshoz simul.
MAKICS
A fa alá vonja, ügyetlenül megcsókolja a haját. Legyél a feleségem.
LEÁNY
Igazít a haján. Nekem már egy kereskedősegéd udvarol, aki sátrat nyit majd a Teleki téren, és gazdagok leszünk.
FIÚK
Észreveszik őket a fa alatt, kitör a röhögés, durva, kegyetlen hangon gúnyolódni kezdenek, vad kórusban énekelnek. „Holdvilágos éjszakán, Miről álmodik a lány…”
I. FIÚ
Szerelmes vagy, Mocorgó? Viszket a fütyülőd?
II. FIÚ
Kitépjük? Meggyújtsuk a nadrágodat?
III. FIÚ
Meghalsz, Mocorgó! Van kedved lámpán lógni?
II. FIÚ
Akarsz kést? Reszketsz? Akarsz bukfencezni?
III. FIÚ
Nem sírsz még? Nincs kedved könyörögni?
IV. FIÚ
Akarsz pofont, Mocorgó? Fánkot a füledre?
I. FIÚ
Szedd a lábad, amíg nem késő. Amíg elmehetsz!
V. FIÚ
Szaladj, Mocorgó, itt a Mikulás!
MAKICS
Nem tud mozdulni a fenyegető hangorkánban, szeme tág a rémülettől, némán bámulja őket.
MAKICS
A Lányhoz. Gyere. Indulni akar.
LEÁNY
Nevet. Megkérte a kezemet! Biciklit csinál érte!
FIÚK
Körbefogják, veszedelmes csönd támad.
MAKICS
Dermedten figyeli a néma, mozdulatlan társaságot, hátrébb lép, védekezőn fölemeli a kezét.
MAKICS
Nem! Ne bántsatok!
FIÚK
Egyetlen hang nélkül agyba-főbe verik, majd szétszaladnak.
MAKICS
Egyedül marad, a hasán fekszik, két kezével betakarja a fejét, rázza a zokogás.
RENDŐR
Megáll mellette, megnézi és továbbmegy.
MAKICS
Föltápászkodik, a gázlámpa alá szédeleg, tétován porolja sötétkék ünneplő ruháját, zsebkendővel itatózza véres száját, majd cigarettát kotor elő, remegő kézzel rágyújt, azután lassan, a megalázott emberek görnyedt tartásával, céltalan léptekkel elindul az egyik, térről kivezető úton.
A színpad gyéren világított utcába fordul Makiccsal. Józsefvárosi örömlányok, afféle pengős portékák állnak a földszintes házakhoz simulva, sétálnak a macskaköves járda mentén. Nyoma sincs itt jókedvnek, csillogó romantikának. Kiégett életek világa ez, árad a reménytelen nyomor.
MAKICS
Áll, nézi őket, meglát egy szomorú szemű nőt, odalép hozzá. Téged hogy hívnak?
JUDIT
Nevet. Engem csak Jucinak ismernek.
MAKICS
Pénzt tesz a kezébe, szótlanul követi őt egy kapu alá.
LÁMPAGYÚJTOGATÓ
Hosszú botjával fölnyúl a gázlámpákhoz, oltogatni kezdi őket, sötét lesz.
Judit szobája. Virrad, messziről búgni kezdenek a gyári dudák. A lassú derengésből kibontakozik egyetlen ablakával a szánalmas kis szoba. Lepedővel letakart dívány, állványon kék mázas lavór, egyajtós szekrény, asztal, két szék. A falon szentkép, fogas, repedt tükör. Makics már fölöltözött, nyakkendőjét köti. Közelhajol a tükörhöz, mert csak az utcáról jön halvány fény, amely fokozatosan erősödik.
JUDIT
Pongyolában van, keféli Makics zakóját. Te még nem jártál ilyen helyen?
MAKICS
Nem. Még eddig nem jártam.
JUDIT
Fölsegíti rá a kabátot. Eljössz máskor is?
MAKICS
Pillanatig hallgat, az ablakhoz lép, arcát megvilágítja a hajnal, csöndesen. El. Eljövök. Nem baj, ha három pengő, ha tíz pengő, ha szeretik az embert, nem baj. Judithoz fordul. Meglátod, én gazdag leszek.
MAKICS
Durván. Miért nevetsz? Nem vagyok butább a többinél! Ha tágra nyitom a szemem, nem fogok éhen halni az emberek között.
JUDIT
Szelíden. Mit fogsz csinálni?
MAKICS
Nevet. Zsibárus leszek. Vagy ószeres. Lázba jön a gondolattól, cigarettára gyújt. Hangja átforrósodik, egyre mániákusabban beszél, de mindvégig csöndesen. Tudod te, mit mondok? Hogy mit jelent? Ó, látom őket mindennap. Reggel kopott gúnyájukban, hátukon zsákkal eléneklik, mi mindent vásárolnak. Déltájban pedig a Teleki tér zsivajában harcolnak, veszekednek a zsibárussal. Úgy dobálják, forgatják a portékájukat, mint valami varázslók. De pár órával később már a Wágner-csehóban biliárdoznak, dominóznak, keverik a kártyát gondtalanul a márványlapú asztalokon. Mind finom selyeminget visel és súlyos pecsétgyűrűt, nevetnek, dicsekednek, lobogtatják a százasokat.
JUDIT
Ámul. Hát ószeres leszel?
MAKICS
Nem. Olyan akarok lenni, mint a kis Krausz, a kétméteres, örökké nevető, kövér zsibárus. Övé a piac legszebb sátra, és a leghangosabb ószeres is kalapot emel neki. Mert a zsibárusnál nincs nagyobb úr az egész világon!
JUDIT
És hogyan akarod ezt megvalósítani?
JUDIT
Honnan szerzel annyi pénzt? Ki fog majd neked segíteni?
MAKICS
Indulattal. Senki! A Jézus Úristen! Majd imádkozom!
JUDIT
Nézi őt, szelíden. Tudsz imádkozni?
MAKICS
Rossz vigyorral. Azt még az apám is tud. Röhög. Nyomjak én is egy szöveget? Hátha megcsinálja a szerencsémet. Lop nekem pénzt.
MAKICS
Röhög. Miért? Ő rizikó nélkül lophat. A szentképhez lép. No, Úristen, figyelj rám! Ledobja a cigarettát, rátapos. Féltérdre ereszkedik, keresztet vet. Kántáló hangon. Azt mondtad, én Uram, térjetek vissza a ti sátraitokba. És én meghallgatom a Te szavadat, nem járok idegen istenek után, hogy a Te haragod föl ne gerjedjen reám, és el ne töröljön engem a föld színéről. És szeress engem, és megáldj engem, és megáldd majd asszonyom méhének gyümölcsét, és megszaporíts minket, és vastag libacombtól hízzanak a kölykeim. És hálából oltárt emelek Neked a Teleki téren, katedrális lesz az én sátram, és minden eladott ócska ruha után, minden fillér nyereség után áldani fogom a nevedet az én gyönyörű templomomban halálomig.
JUDIT
Ijedten. Ezt nem szabad csinálni.
MAKICS
Juditra kacsint. És mondá nékem az Úr: Kelj föl, menj és építs sátrat, és én vigyázok reád. Nevetve föláll, végignéz magán, sötétkék ruháján. Mennem kell, még át kell öltöznöm. Mert Lévai úr megrúgja a fenekemet az ünneplő ruhámban.
JUDIT
Lévai úr a főnököd?
MAKICS
Szórakozottan bólint, furcsa vigyorral. Mától kezdve szigorúak leszünk egymáshoz.
JUDIT
Ijedten. Mire gondolsz?
JUDIT
Csöndesen. Azt mondtad, eljössz máskor is. Átöleli Makics nyakát.
MAKICS
Mosolyog. Mindig eljövök, meglátod. Elmegy.
JUDIT
Tanácstalanul áll egy pillanatig, majd fölemeli a cigarettacsikket a szentkép alól, a hamutálba teszi.
FÉRFI
Megjelenik az ablakban, ápolatlan, kopaszodó józsefvárosi figura, kissé borízű hangon. Szép jó reggelt, kedves hölgy. Miért nem alszol?
JUDIT
Eredj a dolgodra, mert leöntlek!
FÉRFI
Feje eltűnik, nyílik a szoba ajtaja, a szobaasszony áll az ajtóban, mellette a Férfi. Van négy pengőm, ráérsz?
JUDIT
Pillanatig hallgat. Sokat ittál?
FÉRFI
Az még tegnap volt. Hogy hívnak?
JUDIT
Engem csak Jucinak ismernek.
Szobaasszony kimegy, becsukja maga mögött az ajtót. A szín elsötétedik.
Az első kép díszlete. Nyári délelőtt, süt a nap. A Wágner-csehó kirakatában látni a biliárdozó, kártyázó, selyeminges vendégeket. A téren szájharmonikáznak, snúroznak a fiúk. Lévai Béla kerékpárműszerész üzlete előtt fölfordított biciklin dolgozik Makics. Az apja lapáttal, seprűvel jön, megáll mellette.
UTCASEPRŐ
Beköszön az üzletbe. Jó reggelt, Lévai úr! Józsi, Józsikám!
MAKICS
Pénzt ad az apjának, az Utcaseprő elmegy, ő dolgozik tovább.
SUHANC
Rossz külsejű, csillogó, új, láthatóan lopott biciklivel jön. Lévai úr?
MAKICS
Fejével int az ajtó felé. Bent van.
SUHANC
Betolja a biciklit, pillanattal később bicikli nélkül lép ki az utcára, elégedett arccal elsiet.
LÉVAI
Hangja az üzletből. Jóska! Makics!
MAKICS
Fölegyenesedik, ropogtatja a derekát.
LÉVAI
Megjelenik az ajtóban. Ezt csináld meg előbb, amit most hoztak! Dobd szét, húzd le a zománcot, azután vidd a dukkozóba! Ha keresnek, félóra múlva itt vagyok. Elmegy.
SOLTI
Tejesüveget tart a kezében, a fiúk gyűrűjében áll.
I. FIÚ
Röhög. Mit csinál anyád? Angyalt csinál!
II. FIÚ
Halottakat csinál!
III. FIÚ
Szabadlábon van? Gyereket kapar?
I. FIÚ
Megtanított téged is? Jó szakma?
SOLTI
Mereven vigyorog, vállát vonogatja.
MAKICS
Nézi őket, azután lehajol a szerszámokért.
SZEMÜVEGES LAJOS
Biciklit tol, Makics mellé áll. Maga a főnök?
MAKICS
Mi baj? Lezuhant a repülőgép?
SZEMÜVEGES LAJOS
Igen. Nekem meg sürgősen szükségem van rá.
MAKICS
Nézi a leszakadt láncot. Ezt már nem érdemes javítgatni. Kicseréljem?
SZEMÜVEGES LAJOS
Meddig tart?
MAKICS
Két perc. Bemegy az üzletbe, láncot hoz ki, leguggol, szerelni kezdi.
FIÚK
Már vadulnak, kéz a kézben ugrálnak Solti Berti körül, ismert sláger dallamára énekelnek. „Hol a papája, Ki a papája, az nincs neki, nincs, nincs, nincs!”
SOLTI
Hangosan nevet, majd váratlanul Rikker Lalit fejbe vágja a tejesüveggel.
FIÚK
Szétrebbennek, észrevették a két közeledő rendőrt.
RENDŐR
Próbálja megfékezni Soltit.
SOLTI
Rángatja magát, ordít. Itt az apád, én vagyok az apád, te dög!
SZEMÜVEGES LAJOS
Ezek megölik egymást.
MAKICS
Megtörténhet. Föláll, csönget a biciklicsengővel. Viheti, uram!
RENDŐRÖK
Megszíjazzák Solti kezét, mentőautó szirénázik, Rikkert elviszik.
SZEMÜVEGES LAJOS
Mennyit fizetek?
MAKICS
Két pengőt, tisztelt úr.
SZEMÜVEGES LAJOS
Odaadja a pénzt, elmegy.
MAKICS
Áll az üzlet ajtajában, amikor a Rendőrök elvezetik Soltit.
SOLTI
Hirtelen megáll. Bámulsz, Mocorgó?
MAKICS
Ijedten. Mit akarsz tőlem?
SOLTI
Miközben a Rendőrök kirángatják a színről. Hát bámuljál, te senkiházi! Ne félj, találkozunk még! Esküszöm, nem lesz sok örömöd benne!
MAKICS
Bemegy az üzletbe, pillanatig üres a színpad, csak a Wágner-csehó kirakatában kártyáznak vakító ingekben a vendégek.
LÉVAI
Jön, cigarettára gyújt. Makics!
MAKICS
Megjelenik az ajtóban.
LÉVAI
A fölfordított kerékpárra mutat. Ne hagyd ezt kint szabad prédára, fiam. Nem keresett senki?
LÉVAI
A melóval hogy állsz?
LÉVAI
Nevet. Mondd, fiam, veréb vagyok én? Mióta lopsz engem?
MAKICS
Én nem lopom magát.
LÉVAI
Dehogyisnem. Már régóta gyanítom. Megkértem Szemüveges Lajost, segítsen nekem. Az előbb láncot cseréltél neki két pengőért. Kérlek, most te mondjál valamit.
LÉVAI
No, ugass valamit, gyermekem.
MAKICS
Cigarettára gyújt. Ilyen furfangos ember maga?
LÉVAI
Ne hidd. Egyszerű lélek vagyok én, fiam. Följelentelek.
MAKICS
Vigyorog. Nem tesz maga olyat.
LÉVAI
Úgy véled? Mozdulatlanul nézik egymást, Lévai kést vesz elő, kinyitja. Tíz évvel ezelőtt még beléd vágom. Most anyám emlékére esküszöm, börtönbe juttatlak. Ordít. Szaladj innen, patkány, takarodj innen, mert megöllek!
MAKICS
Dermedten nézi a kést, hátrál, majd elszalad, a szín elsötétedik.
Az Utcaseprő nyomorúságos lakása. Makics az asztalnál ül, az anyja a sarokban kucorog. Az Utcaseprő még a sötétben kezd beszélni, a szín lassan világosodik.
UTCASEPRŐ
Siránkozó hangon. Hát eljött hozzánk a szenvedés, az eleven fájdalom, a kénköves zuhanás, reánk támadt sötét szárnyakon a mocskos pokol. Becsületes házamban hogyan történhetett ilyen gyalázat? Mi lett az én tisztességes életemből? Akasztófa árnyéka vetődik ránk, varjak röpködnek az ablakom előtt. A züllés költözött el hozzánk, a szégyen. Tolvaj lett az én egyetlen fiamból. Kis szünet. Te akasztófavirág, hát erre neveltelek? Megloptad, aki kenyeret adott a szádba?
MAKICS
Csönd. Ne avatkozz a nagyok dolgába. Te csak söprögess a lovak után, az a te feladatod. Miért pont ezt a mesterséget választottad? Hisz itt lopni sem érdemes a haszonból.
UTCASEPRŐ
Pfuj! Meg pfuj! Százszor is pfuj! És még mondhatnám reggelig. Én a becsülettel jegyeztem el magamat, nyugodtan állok ki a nap fényére, megnézhetik az arcomat. Egyenes derékkal élek, és ha ideje jön, becsületesen halok majd meg.
MAKICS
A becsületért nem mér a hentes semmit. Úgy beszélsz, mint egy ütődött kispap, s közben a nyomortól nekimész a falnak.
UTCASEPRŐ
De engem nem vár az akasztófa. A nagy tenyerű hóhér. Az én szememnek nem fogja mondani soha a varjú, hogy csecse bogyó!
MAKICS
Tiszteltetlek. Zabáld az avas szalonnát, és hallgass.
UTCASEPRŐ
Hát engem is csúfságolsz? Kinyílik előtted a börtön kapuja, és pofázol még? Te bűnöző! Becsületes életem iszonyú szégyene! A rendőrségen ugass! A celládban! De ebben a lakásban kuss, mert a két kezemmel fojtalak meg!
MAKICS
Ne kiabálj! Nagy a léghuzat, meggyullad benned a szilvórium!
UTCASEPRŐ
Arcul köpi Makicsot, ököllel támad rá.
MAKICS
Védekezik, verekednek, véresek.
ANYA
Kiszalad az ajtóba, sikoltozik. Emberek, segítsetek! Megölik egymást!
Bejönnek a szomszédok, jókedvűen, nagy szakértelemmel választják szét őket.
MAKICS
Ócska bőröndbe dobálja holmiját.
ANYA
Egyszerűen. Hová, fiam? Miféle idegenbe? Ki ad neked szállást, én gyermekem? Hallgass rám, fiam. Isten szent nevére kérlek, maradj mellettem. Kibékülsz apáddal. Az a rendje, módja. Megbékültök, és kész.
MAKICS
Becsukja a bőröndöt, fölemeli, és szó nélkül elmegy.
ANYA
Visszakuporodik a sarokba, maga elé bámul, ingatja fejét, mint aki nem hiszi az egészet. Kiszakad belőle a sírás. Imakönyvet vesz az ölébe, találomra fölüti. Amikor olvasni kezd, elsötétül a színpad. A szöveget csöndesen mondja, kissé éneklő hangon, mint a halottsirató asszonyok. „Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül…” Pillanatig vár, majd kántálás nélkül, természetes hangján. Alkalmas időben való segítségül…
Judit szobája. Messziről búgni kezdenek a gyári dudák. Lassú derengésből bontakozik ki egyetlen ablakával a kis bordélyszoba. Makics az asztalnál ül, Judit pongyolában reggelit ad neki.
JUDIT
Nevet. Cirkuszosak? Vagy eleven varázslók? Fütyörész, muzsikál meg fényeket villogtat a szobád? Hát miféle emberekhez kerültél?
MAKICS
Nem varázslók. Az embert Klein Dezsőnek hívják, rádióműszerész. Az én szobámban javítja a masinákat. A sarokban van egy dívány, azon alszom. Ő is nappal dolgozik, nem zavarjuk egymást. Nem is találkozunk.
JUDIT
És mi lesz, ha Lévai úr följelent?
MAKICS
Nagy hangjával akarja leplezni félelmét. Nem sokat ugrálhat! Lopott bicikliket vásárol, amiket én veszek kezelésbe. Ő passzust szerez hozzájuk, legalizáltatja, és a cserélő parasztoknak adja el, akik messzire viszik.
MAKICS
Föláll, ingerülten. Mi van vele? Már te is beleszólsz? Nem költözöm vissza! Jó nekem az albérlet, amennyit én otthon vagyok. Ez a nyomorult féreg, ez a két lábon járó szemetesláda néhány napon belül eljön hozzám, tartani fogja a markát egy pofányi szilvóriumért.
JUDIT
Az asztalhoz lép, rendet csinál. Mondd, Jóskám, szeretsz te még engemet?
MAKICS
Fanyar nevetéssel. Senkim sincs rajtad kívül.
JUDIT
Néha arra gondolok, egy nap majd elmész, és többé nem látlak. Mint a vendégeimet.
MAKICS
Odalép hozzá, megcsókolja, őszintén. Gyere el velem innen. Feleségül veszlek. Már kértelek, gyere el velem.
JUDIT
Megsimogatja. Várjunk csak, eljön majd az is. Tegnap egy postás volt itt. Harminc pengőt adott. Lefoglalt egész éjszakára. Hozzám sem nyúlt, csak sírt az a szép, barna ember. Megcsalta a felesége, pedig kisfia is van, láttam a fényképen. Ó, ha nekem is lesz gyermekem, majd meglátod. Szelíden elmosolyodik. Halkan, bizalmasan, mint aki nagy titkot mond. Csak legyen együtt a bútor, a stafírung, a sátor ára a Teleki téren. Átöleli Makicsot.
Kopogtatnak.
JUDIT
Jó reggelt! Tessék leülni.
UTCASEPRŐ
Csöndes, mélyen fájdalmas hangon. Felednünk kell mindent, minden szánalmas haragot és komisz civakodást, mert anyád szenved. Anyád sír álló nap, éjjel a szemét sem hunyja le. Anyád várva vár téged, az ő egyetlen fiát. És én hiába térdepelek most a lábadhoz, te hallgatsz, minket meg nem szánsz, a szíved nem nyílik a hívó szóra.
UTCASEPRŐ
No, szólalj meg már, szép gyermekem. Ne koptassam itt a tüdőm, van más dolgom elég. Csönd. Ejnye, fiam, viselkedj már emberin, mert fejen csókollak ezzel a lapáttal. Csönd, az Utcaseprő rágyújt. A nagyságos úr hallgat. Megsértődött, ő egy érzékeny lélek. Pufti! Vigyorog. De én tudom ám, hogy ez az érzékeny nagyságos úr mivel keresi a kenyerét. Csönd, az Utcaseprő röhög. Nem szólal meg a nagyságos úr?
MAKICS
Nyújtózik, harag nélkül, fáradtan. Eredj a fenébe. Pénzt ad neki. Indíts. Szépen muzsikáltál, de a héten már ne lássalak.
UTCASEPRŐ
Köszönöm, gyermekem. Anyádnak elmondom, még szabadlábon vagy és csókoltatod őt. Ha szombaton erre járok, meglátogatlak. Fütyörészve elmegy.
Az első kép díszlete. Lévai üzlete előtt fölfordított biciklin dolgozik Makics.
LÉVAI
Hangja az üzletből. Jóska, ebédelünk! Hozzál be mindent!
MAKICS
Ládikóba rakja a szerszámokat.
DETEKTÍVEK
Megállnak Makics előtt, nézik őt.
MAKICS
Rosszat sejt. Kit keresnek az urak?
I. DETEKTÍV
Szelíden. Téged. Hogy hívnak?
MAKICS
Rémülten. Ifjabb Makics József.
I. DETEKTÍV
Szép neved van. Büntetve voltál?
I. DETEKTÍV
Mosolyog. Egyszer mindent el kell kezdeni.
II. DETEKTÍV
Állj föl, mert beléd rúgok! A főnököd itt van?
LÉVAI
Hangja az üzletből. Mi a nyavalyát csinálsz? Nem jössz zabálni?
I. DETEKTÍV
Nevet. Siessünk, mert haragszik!
MAKICS
Vállára veszi a biciklit, kezébe a szerszámosládát; bemennek az üzletbe.
MADOCSAI
Kilép a Wágner-csehó ajtaján, vakító selyemingben.
FÉLKARÚ
Odalép elé, tartja a kezét.
MADOCSAI
Megnézi arany karóráját, udvariasan meghajol. Fél perc múlva dél. Fölemeli az ujját.
Távolról harangszó.
Parancsoljon.
FÉLKARÚ
Ha szabad lesz, pár fillér alamizsnát.
MADOCSAI
Ámul. Te koldulsz? Azt hittem, a pontos idő érdekel. És miért nem dolgozol?
FÉLKARÚ
Félkarú ember vagyok.
MADOCSAI
Nézi őt, csóválja a fejét. Ülj ki a napra, hátha kinő a másik is. Ordít. Takarodj innen, te tolonctöltelék! A pechet hozod rám? Harmadik napja nem keresek egy büdös vasat sem, és pont engem találtál meg?
MADOCSAI
Utánaköpköd. Amit gondolsz, tiéd legyen! Minden átkod reád szálljon!
LÉVAI
Kilép az üzletéből, mögötte a két detektív és Makics.
MAKICS
Lehúzza az üzlet redőnyét, rákattintja a Lakatot; a kulcsot átadja a detektíveknek, akik elvezetik Lévait.
MADOCSAI
Közelebb jön. Mi van? Bukfenc?
MADOCSAI
Vállat von, cigarettával kínálja Makicsot. És veled nem tökölődtek?
MAKICS
Tüzet ad, ő is rágyújt. Nem. Azt mondták, keressek magamnak másik munkahelyet.
MADOCSAI
Marha szerencséd van. Hirtelen ötlettel. Gyere el hozzám kocsihúzónak. Ha szerencsét hozol, nem fizetsz rá. Ha nem, elkergetlek. Rendben van?
MAKICS
Alig tud megszólalni. Madocsai úr, szerencsét hozok! Esküszöm, ha magával visz, ötven fillérért megvásárolja az egész várost!
MADOCSAI
Nevet, tíz pengőt ad neki. Tedd el! Majd elszámolunk. Gyere, biliárdozunk egy partit, ahhoz nagyon értesz.
Elindulnak a Wágner-csehó felé.
Madocsai megáll, nézi Makicsot. Mit keresel te mindig a zsibárusok között? Csönd. Szeretnéd megtanulni ezt a mesterséget?
MAKICS
Igen, Madocsai úr.
MADOCSAI
Kipukkan belőle a nevetés. Hogyan képzeled? Föladod ránk a kabátot, biliárdozol velünk, írod a kártyapartikat, és kész? Te boldogtalan!
MAKICS
Én megtanulok mindent.
MADOCSAI
Őszinte jóindulattal. Ne akarj te kereskedő lenni, hiába pocsékolod az időt, tök vagy ahhoz. Becsüld meg a pénzedet, és nyiss egy kis műhelyt. Ne tarts inast sem, az alkalmazott mindig fizetett ellenség, dolgozgass magad. De tőkét szerezz! Mert tanuld meg, pénzt csak pénzzel lehet keresni.
MAKICS
Lassú, nyugodt hangon. Madocsai úr, én nem fogok avas szalonnát zabálni egy életen át. Konok fickó vagyok, ha az ég lejön a földre, én akkor is sátrat nyitok a Teleki téren.
MADOCSAI
Vállat von, elneveti magát. Baromfajzat!
Elsötétedik a színpad.
MAKICS
Viharkabátban kiskocsit húz át a téren, közben gyakorolja a szöveget. Ószeres! Használt ruhát, cipőt, rongyot, mindenféle ócskavasat veszek! Ószeres!
JUDIT
Sétál a téren, nem veszi észre Makicsot, megáll egy gázlámpánál.
KATONA
Odasétál hozzá, nézi Juditot.
KATONA
Gyufát gyújt, majd együtt mennek el.
MAKICS
Végignézte a jelenetet, a kiskocsihoz nyúl, indulni akar.
BLÜWEISZ
Makicshoz rohan, elbújik a kiskocsiban.
MAKICS
Ráhúz egy pokrócot. Szevasz, Blüweisz. Mi van?
VISÓ
Odalép a kiskocsihoz, int.
SCHREIER
Szirákival Visóhoz jön.
SS–KATONA
Láthatóan keres valakit, egy társa jön utána.
SS–KATONA
A kiskocsihoz lép, fölemeli a pokrócot.
VISÓ
Schreierrel és Szirákival eléjük lép; Blüweiszhez.Tűnj el!
MADOCSAI
Kilép a Wágner-csehóból. Mocorgó!
MAKICS
Pótolni akarja a mulasztást, nagyon hangosan. Ószeres! Ószeres! Kitolja a kiskocsit a színpadról. Használt ruhát, cipőt, rongyot, mindenféle ócskavasat veszek! Ószeres!
Kleinék szegényes lakása. Szélzúgás, dobpergés, szól a náci induló. Fehérrel terített asztal, tányérok, két gyertyatartó. Klein Dezső az asztalnál ül, újságból jegyzetel egy papírlapra, kalap van a fején. Hiába nevet, mókázik, ez az ember nyugtalan. Gondolatai elkalandoznak, mindvégig látni rajta, erőfeszítésébe kerül a komédiázás, egyre kevésbé tud uralkodni az idegein, gyötrő félelmén.
VERA
Hangja az előszobából. Hoztál sült gesztenyét? Tudom, hogy hoztál! Ott van a télikabátod zsebében!
KLEIN NÉNI
Kikiabál. Vera! Te neveletlen! Gyere csak be! Hangot vált. Én uram, harmadszor kérlek, fejezd be ezt a határtalan őrültséget. Meggyújtja a gyertyákat. Mondd, én uram, a füleden ülsz? Legalább a péntek esti gyertyáknál ne lóversenyeznél.
KLEIN BÁCSI
Nem néz föl az újságból. Fújd el őket, anyácska, még itt van ez a négy klasszikus futam.
MAKICS
Sportöltönyt visel, végig tisztelettudó, kissé már a félszegségig.
VERA
Fehér blúzt, sötétkék rakott szoknyát visel; szép, karcsú és fiatal, árad belőle a jókedv, nevet. Anyácskám, ő mindig hoz gesztenyét. Miért veszekszel?
KLEIN NÉNI
Mert neveletlen vagy. Követelődző. Kiforgatod a zsebét. Makicshoz. Átfáztál ebben a viharos időben. Gyere, ülj asztalhoz, vacsorázz velünk. Feltéve, ha az én uram ma este befejezi még az utolsó futamot.
KLEIN BÁCSI
Összehajtja az újságot. Minden kész, imádkozhatunk. Ha a Király, a Rizibizi és a Pascal kettő nem hagy cserben, nagy dolgok történhetnek.
KLEIN NÉNI
Hitler Adolf kitöri a lábát.
KLEIN BÁCSI
Ki az a Hitler? Ha az én három lovam jól fut vasárnap, előre megjósolom, bámulni fogtok. Nagyobb csoda történik a Tisza Kálmán téren, mint valaha történt a Sinai hegyén.
KLEIN NÉNI
Évődik. Nocsak! Talán nem mész el a Jóbarátok asztaltársaságába fecsegni? Sebők Tónitől nem kérsz kölcsön pénzt? Vagy nem látnak többé a lóversenyen?
KLEIN BÁCSI
Maga elé bámul. Még annál is nagyobb.
VERA
Nevet. Miféle csoda, apácskám?
KLEIN BÁCSI
Fölrezzen, pillantása találkozik a lányával; zavart nevetéssel, ijedt haraggal. Miféle csoda? Csuda csoda! Bízzátok rám! Fekete cilinderből nyulakat varázsolok! Ráülünk a seprűre, és elröpülünk! Sietve nyakába gyűri a szalvétát. Erőltetett vidámsággal. Mondjuk, olyan csoda, hogy anyácskánk enni ad!
KLEIN NÉNI
Tálal, csöndesen. Én uram, a te csodáid már húsz éve vasárnap estig tartanak. Tessék asztalhoz ülni, mert kihűl az étel.
MAKICS
Kimegy, kalapot hoz, leül, a fejére teszi.
VERA
Kipukkan a nevetése. Neked nem kell! Te keresztény vagy!
MAKICS
Elvörösödik, a tányérjára bámul, nem tud mit mondani.
KLEIN BÁCSI
Ijedten nézi őt; másodpercig hallani kintről a vihart, fölzúg, megrázza az ablakot. Kérlek, ne törődj a lányom viselkedésével. Ha leszakad ránk a mennybolt, ő akkor is nevet, gyerekesze van még. De én köszönöm, hogy föltetted a kalapot, mert tudom, azt jelenti, szeretsz és megbecsülsz minket. Hirtelen gondolattársítással a feleségéhez fordul. Mosolya biztató, de nem tudja eltitkolni furcsa nyugtalanságát. Sebők Tóni több mint húsz éve a barátom. És Sebők Tóni ugye hogy nem akárki?
KLEIN NÉNI
Mosolyog. Nem bizony. Nem a lóversenyen lesi a szerencséjét. Komoly és megfontolt ember.
KLEIN BÁCSI
Az. Négy segéd dolgozik a műhelyében. A pénzére vigyáz, nem iszik, nem kártyázik, könnyelműen nem ad kölcsön senkinek, pontosan fizeti az adóját. Mindenütt szava van, az asztaltársaságban figyelnek rá, mert hazudni, felelőtlenül beszélni még nem hallották. Ő is megmondta, a leghatározottabban kijelentette: őslakók vagyunk a kerületben, ismer a rendőr; a csősz, a fűszeres, a lámpagyújtogató, szeret és becsül minket az egész környék. Úgy találja, nem lesz okunk félni. Bort tölt Makicsnak és magának. Koccint a fiúval, és iszik. Növekvő idegességgel folytatja. De hát miért is ne szeretnének? Itt élek, dolgozom több mint húsz éve, ismer mindenki. Hangosan nevet. Tegnap a borbély is azt mondta: Rendes pasas vagy, Klein! Kár érted! Azt feleltem: Bizony, nincs kedvem megdögleni. Azután, mintha magában beszélne. Haldokló embernek nem lehet pénzt kölcsönözni. Nem szabad megsértődnöm, ez ilyenformán igaz, mert akit a koporsóba fektetnek, az bizony már vissza sohasem adja.
KLEIN NÉNI
Rémülten. Mi bajod?
KLEIN BÁCSI
Fölriad. Semmi. Hirtelen a poharát emeli. No, egészségünkre! Egy hajtásra issza ki a bort. Témát változtat. Erőltetett kedélyességgel. Hát te, Jóska, szélben-sárban húzod azt a nyavalyás kiskocsit az ószeresnek? Legalább kifizetődik?
MAKICS
Tisztelettudóan. Igen, Klein úr. Mert tudom, majd egyszer eljön az én aratásomnak az ideje, iparengedélyt váltok. Akkor nekem húzzák ezt a csodálatos négykerekű alkotmányt. A teteje roskadozni fog az árutól. Én a járdáról kísérem, fütyörészni fogok, a szememet hizlalom rajta, és nem lesz többé gondom, főnököm.
KLEIN BÁCSI
Szórakozottan elneveti magát. Nálunk a Rákoskeresztúri temetőben a halottakat húzzák ilyen kiskocsin. Elöl megy a kántor, hátul a pap. Az ám az utazás! Megfeledkezik minden óvatosságról, keserű gyűlölettel. Hát engem nem így temetnek. Ezt ma már minden gyerek tudja a Tisza Kálmán téren. Én tizenöt pengőnyi hitelre sem vagyok már jó. Döbbenten nézik őt, ő tölt magának, iszik. Sebők Tóni is jól tudja, elindultak értem valahol az angyalok. És ahová ők engem röpítenek, félek, az olyan messze van, hogy onnan már csakugyan fizetésképtelen az ember.
Élesen megszólal a csöngő. Mindnyájan megmerevednek. Klein bácsi halkan nevetni kezd, a tehetetlen lemondás iszonyú nevetésével. Leveti nyakából a szalvétát, és sápadtan, a kivégzőfalhoz indulók sajátosan merev mosolyával kimegy. Klein néni, Vera, Makics bénultan hallgatják, amint fölzúg kint a vihar, megrázza az ablakot. Belép Klein bácsi, kezében cédula. Makics elé teszi.
MAKICS
Sápadtan olvassa, nevetni próbál. Én is fizetésképtelen lettem. Holnap Várpalotán jelentkezem a légvédelmi tüzéreknél.
KLEIN BÁCSI
Furcsa, tárgyilagos nyugalommal. Hallgass rám. Bekerültél a gépezetbe, tedd félre az álmokat. Csapkodd a bokádat, verd a díszlépést, és ha azt kiáltják: nóta, hát nóta, ha röhögni kell, röhögjél minden marhaságon. És meg is szökhetsz. És fölkereshet a jószerencse is. És meg is halhatsz. Mert ez tragédia, nem tudom, a végén ki számolja majd meg a halottakat. Menekülnek az emberek, én látom, akinek pénze van, menekül. És igazuk van, menni kell ebből az országból, el innen, amíg lehet.
KLEIN BÁCSI
Küszködik magával, hangosan nevet. De nekem nincs pénzem, én egy senkiházi vagyok. Amikor meglátja, hogy leeresztik a függönyt, kapkodva, szinte eszelősen kezd beszélni. Az is lehet, hogy többé sose látnak. Nekem még három lovam fut vasárnap. Húsz évemet szenteltem nekik, most segíteni fognak. Akkor elröpülünk ám messzire! A függöny lassan eltakarja őt, kétségbeesetten nézi. Mondana még valamit, de nem jut semmi az eszébe. Visszaszorítja a sírást. Messzire…
Függöny
Katonai barakk külső része. A drótkerítésen túl a háttérben fák, sínpárok, szemafor. A sűrű vonatzakatolás, mozdonyfütty jelzi, hogy a közelben állomás van. Nagyon magasan repülőgépek húznak. Tompán ugatnak a légelhárító ütegek. Pillanatig üres a szín, majd a barakk ajtaján kilép a Főhadnagy. Egyik kezében biliárddákó, a másikban rumosüveg. Látni, hogy sokat ivott, de tartja magát, csak vigyora árulkodik. Mögötte Makics jön katonaruhában. Gyorsan alkonyodik. Ahogy sötétedik a szín, nagyon messziről egyre tüzesebben villannak a háború fényei.
FŐHADNAGY
Fölemeli a dákót, összeráncolt homlokkal magyaráz neki. Te disznó! Gyáva voltál, a posztó alá bújtál, elhasítottad. Most agyonlövetlek. Kezéből pisztolyt formál, megcélozza a dákót. Puff! Kész! Dühösen elhajítja. Vége a játéknak.
MAKICS
Készségesen. Főhadnagy úr, meg lehet azt foltozni. Egy kis ragasztó kell hozzá, szerzek én a cipészektől.
FŐHADNAGY
Vállat von. Minek? Méltóztattál átbiliárdozni az egész háborút. Berlinig akarod lökdösni a golyókat? Ma éjjel indulunk Ausztriába. Tudsz te svábul?
MAKICS
Feszes vigyázzban. Nem. Csak magyarul tudok.
FŐHADNAGY
Megvetően legyint. Ahogy te magyarul beszélsz.
Valahol kürt harsan.
A Főhadnagy fölemeli a rumosüveget. Vezénylő hangon. Közlegény, szer-víz!
MAKICS
Tiszteleg, begyakorlott mozdulattal két poharat vesz elő a zsebéből, tartja, amíg a Főhadnagy önti a rumot.
FŐHADNAGY
Csöndesen. Hűvös van. Korán besötétedik. Ott azok a robbanások Pétfürdőt jelzik. Orosz tűzijáték… No, mindegy! Kár, hogy nem beszélsz svábul. Ha kilépsz a körletből, a kerítésen túl SS-katonák sétálnak. Őrzik a vonatokat, az állomást, a bányát, a felhőket. Vigyáznak ránk is. Megkérdik, merre mész, hová akarsz eljutni, miféle temetőt keresel. Mert egyre nagyobb a zűrzavar, nehogy eltévedjünk Várpalotán. Emeli a poharát. Igyál, svihák, a győzelemre!
Isznak. Megint harsan a kürt.
A Főhadnagy eldobja poharát, kacsint. Megszöksz te a századtól. Pesti strici vagy.
MAKICS
Dehogyis, Főhadnagy úr! Én nem akarok szökni.
FŐHADNAGY
Miért, svihák? Mi az apád?
MAKICS
Utcaseprő, jelentem alássan!
FŐHADNAGY
Csóválja a fejét. Látod, de mafla vagy! Ahogy én ismerlek, leszel te még miniszter Szent István államában… No, mindegy, leléphet, nem biliárdozunk többé… Feszes, katonás léptekkel elmegy.
Jelenetük alatt teljesen besötétedett a színpad.
Erdő széle, távolabb szemafor, sínek. Infernális éjszaka. Kéken, sárgán villannak a torkolattüzek, nagyon közel vonat dübörög, magasan repülők zúgnak, ugatnak a légelhárító ágyúk. Makics belopakodik, megtorpan, körülnéz. Olyan szánalmas ez a katonaruhás, riadt emberke ebben az elszabadult pokolban. Amikor tétován elindul, tányérsapkás SS lép ki a fa mögül, géppisztolya csövét Makics melléhez szorítja.
MAKICS
Szótlanul ég felé emeli karját.
SOLTI
Kuncog. Szöknek a patkányok. Imádkozzál, Mocorgó!
MAKICS
Halkan. Ki vagy te?
SOLTI
Nem akárki. Én vagyok az angyalcsináló Soltiné zabigyereke. Énekel. Hol a papája, Ki a papája, Az nincs neki, nincs, nincs, nincs! Emlékszel?
MAKICS
Rémülten. Mit akarsz csinálni? Én sohasem bántottalak téged.
SOLTI
Térdelj le és imádkozz!
SOLTI
Közelebb lép hozzá. Csókold meg a kezemet, gyónjál, én majd segítek szökni… Messzire küldelek, a nyavalyába! Fölhúzza a ravaszt.
MAKICS
Kitör belőle a zokogás. Berti, engedj haza… Már nem tart soká ez a cirkusz … Gyere te is, haza kell érjünk…
SOLTI
Leköpi Makicsot. Pfuj, de csúnya katona vagy. Leül mellé egy rönkre. Én minek menjek haza, te hülye?
MAKICS
Kapkod. Miért? Mert otthon…
SOLTI
Nyersen félbeszakítja. Nincs otthon! A Mutter Márianosztrán ül kaparásért, én meg leléptem a kalauztáskával, és elmulattam a bevételt. Itt a kaja, pia megvan. Mindegy, hol döglik meg az ember. Föláll, int Makicsnak. Gyerünk! Indulás! Rászegzett géppisztollyal kíséri néhány lépést. Állj! Hozzám! A sötétség felé mutat. Ott, a második vágányon az a tehervonat néhány perc múlva indul. Pesti zsidókért megy. Szaladj, húzódj meg az egyik vagonban.
MAKICS
Pillanatig nézi a géppisztolyt, mint aki fél, ha elindul, talán golyót kap, majd beszalad a sötétségbe.
SOLTI
Föl-alá lépked, őrzi őt; azután megrántja a mozdony a kocsikat.
MAKICS
Síró-nevető hangja. Berti, köszönöm! Vigyázz magadra!
SOLTI
Vigyázz, Kelenföldön igazoltatnak! És a Mutternak írd meg, jól vagyok, várjon! Amikor a vonat zakatolni kezd, hátára igazítja a géppisztolyt, lassan elindul. Sovány alakját foszforfénnyel rajzolja körül a háború.
A színpad sötét, az előtérben az Utcaseprő derűs ábrázattal szivarozik. Bőrkabátot visel, antantszíjat, karján árpádsávos szalagot. Csipőjéhez fekete pisztolytáska lapul.
UTCASEPRŐ
Kiált. Né csak! Hát te hogy kerülsz haza? Kinyújtja karját, őszinte örömmel. Mutasd magad, milyen katona lettél!
MAKICS
Kezet ráz vele. Mi az, öreg? Abbahagytad a szakmádat?
UTCASEPRŐ
Komolyan. Veszélyben a magyar. És én tudom a kötelességemet. Karon fogja a fiát, vezeti őt.
Kivilágosodik a szín, a régi lakásban vannak. A perzsaszőnyegek, festmények, ezüsttálak és kristályvázák a régi bútorok között szinte ordítják származásukat. Az Anya fölugrik, öleli, csókolja Makicsot, végigtapogatja, helyén vannak-e a csontjai.
ANYA
Sír és nevet. Teremtőm! Él! Hazajött az én fiam!
Asztalhoz ülnek.
UTCASEPRŐ
Szivartárcából kínálja. A frontról mesélj. A harcokról. Hányszor voltál bevetésen, hogy álltad a sarat?
MAKICS
Cigarettára gyújt, lassan. A harcokról? Én gépkocsizó vagyok, öreg. A légelhárító üteget vontatom a hadállásba, és lőjük csudára az ellenséges repülőgépeket.
UTCASEPRŐ
Fontoskodva. És hányat szedtek le naponta? Tízet-tizenkettőt? Mondjuk, tegnap hányat lőttetek le?
MAKICS
Határozottan. Harmincat. Harminc darabot szanaszét lőttünk!
UTCASEPRŐ
Boldogan vihog. Négereket is? Potyogott a szerecseny az égből?
MAKICS
Ráhagyja. Azokat is. Meg bolsevistákat.
UTCASEPRŐ
Neki a négerek tetszenek. A Schmoll-paszta képű istenüket! Röhög. Bumm! – és lent vannak! Jól van, fiúk! Derék munka volt! Elkomolyodik. Zsidó az mind. Igazít a pisztolytáskáján. Zsidó kéz van mindenben.
MAKICS
Bólint. Azokat is leszedjük. Mindenkit lövünk, aki a cső elé jön.
UTCASEPRŐ
Föláll, keményen kezet szorít vele. Magyar ember vagy, fiam, állj a poszton becsülettel. Én is azt teszem. Az éjjel megint razziázunk. Szöknek a disznók, angol rádiót hallgatnak. Azt mondom, a papírjaidat még ma pecsételtesd le, nehogy valahol még bajba kerülj te is.
MAKICS
Igen, öreg. Lepecsételtetem.
UTCASEPRŐ
Megnézi dupla fedelű aranyóráját, megcsókolja Makicsot.
UTCASEPRŐ
Már az ajtóból. A pártba. Elmegy.
MAKICS
Nekem is mennem kell, anyám. Ma éjjel már visszautazom.
ANYA
Kétségbeesetten. Imádkozom érted mindennap. Keservesen sír. És ne menj oda, ahol lőnek, ne hallgass apádra, maradj csak mindig hátul… Istenem, csak vége lenne már… Csak egyszer legyen ennek vége… Egy pókot nem tudsz levenni a falról, te csodatévő. Egy gilisztát nem tudsz eltéríteni az útjából.
Makics elmegy, csönd.
E lopott gazdagságért drágán kell majd fizetni. Nincs irgalom, nincs kegyelem, ne szóljon többé sehol az ima, én mondom, oktalanság, mert Isten nincs…
A színpad szélén Rikker Lali áll, nyilaskeresztes formaruhájában. Cigarettázik.
RIKKER
Észreveszi Makicsot, kiált. Szevasz, Mocorgó! Szabadságon vagy?
MAKICS
Hozzálép, kezet fognak. Igen. A ruhámért jöttem. Itt maradt a holmim, amikor bevonultam.
RIKKER
Kimérten. Ez sárga csillagos ház. Én őrzöm. Ide engedély nélkül senki nem léphet be. Gondolkodik. De te a frontról jössz, téged fölkísérlek. Int Makicsnak, hogy kövesse őt.
Kivilágosodik a szín, Kleinék lakása.
KLEIN NÉNI
Fölsikít, görcsösen átöleli a lányát.
MAKICS
Ne tessék félni, a ruhámért jöttem. Nem bántunk mi senkit.
KLEIN NÉNI
Zokog. Megölnek minket, Jóska. Visznek a téglagyárba.
MAKICS
Nyugtatni próbálja. Az ilyen szegényeket, mint maguk, nem bántják. Csak a gazdagokat, Klein néni.
KLEIN NÉNI
Suttog. Az uramat akkor miért? Jóska, az uramat kiverték az ágyból… agyonlőtték a kapu alatt.
MAKICS
Rikkerhez fordul. Ki ölte meg az öreget?
RIKKER
Vállat von. Én. A Faterod utasítására. Ő a körzetvezető. Angol rádiót hallgatott. A padlóra köp. No, igyekezzél! Elmegy.
MAKICS
Zavartan. Nekem nincs közöm hozzájuk, ugye tudja, Klein néni is. Pillanatig vár, de ők szótlanok, mozdulatlanok. Engem nem érdekel az apám. Nem is beszélünk egymással. Maguk tudják jól. Verekedtem vele, mielőtt ideköltöztem. Klein néni drága, énrám ne haragudjanak… Holnap engem lőnek agyon… én szökött katona vagyok. Megdögölhetek, mint a kutya… Bujkálnom kell, még nem tudom, hol alszom. Én is félek. Maguk ismernek engem, Klein bácsi is szeretett… Csak nem hiszik, hogy gyilkos vagyok?
KLEIN NÉNI
Maga elé húzza a lányát. Gyere el érte, Jóska, te jó fiú vagy. Nézd, szép lány, és tisztességre neveltük. Főzni, varrni tud. Bújtasd el, azután vedd feleségül, jó asszonyod lesz… És éljetek majd boldogan.
MAKICS
Megpróbálja visszafojtani a könnyeit, de nem sikerül, sírnak mind a hárman. Eljövök érted, Vera. Ne félj, élni fogunk.
Utca.
JUDIT
Hová megy, vitéz úr? Jöjjön már közelebb!
MAKICS
Judit, nem ismersz meg?
JUDIT
Sikolt. Jóskám! Jóskám édes, hazajöttél? Sötét van, Judit télikabátot, piros svájcisapkát visel. Nem is szabad visszamenned. Én majd elbújtatlak, hozok mindennap ennivalót.
MAKICS
Idegesen. De hol? Ki fogad be?
JUDIT
Mosolyog, Makics kezét simogatja. Találok helyet. Estére kerítek civil ruhát, és lesz hol laknod. De most eredj innen, a járőrök gyakran ellenőrzik a házat, a környéket. Moziba menj, ott biztonságos, és estére gyere vissza. Pénzt vesz elő, Makics zsebébe nyomja. Ekkor meglátja a belépő járőrt, két katonát és a Hadnagyot. Mindhárman nyilaskeresztes karszalagot viselnek. Megrémül. Rohanj innen!
JUDIT
Egy-két lépést tesz, játssza a férfit vadászó utcalányt.
HADNAGY
Kesztyűs ujjával magához inti.
JUDIT
Csípőjét ringatva odasétál, összecsapja bokáját, tiszteleg kacsint. Szolgálatára jelentkezem a Hadnagy úrnak.
HADNAGY
Meghajol. Részemről a kivételes szerencse.
Judit hiába színészkedik, erőltetett tréfálkozásán, ideges nevetésén átlát a Hadnagy, játszik vele.
Be van fűtve a szobád?
JUDIT
Nevet. Mint egy mozdony. Csak nem indul el.
HADNAGY
Jókedvűen. És mennyit fizetsz egy ölelésért?
JUDIT
Meghökken. Olyan csúf vagyok én, hogy fizetnem kell a férfiaknak? Majd ötven év múlva.
HADNAGY
Csöndesen. Meddig akarsz élni? Karórájára pillant. Tíz perc elég?
JUDIT
Megdermed, nevetni próbál. Csak nem akar megölni, Hadnagy úr?
HADNAGY
Szembenéz vele. Ki volt az a katona, aki világgá futott az imént?
JUDIT
Nekem nem szoktak bemutatkozni. Nem volt pénze, azt gondolta, hogy én szerelemből sétálgatok az utcán, pont őrá várok.
HADNAGY
Nézi őt. És miért adtál neki pénzt?
JUDIT
Megzavarodik. Pénzt? Miféle pénzt?
HADNAGY
Elég a bolondozásból. Hogy hívják azt a legényt? Vár, majd, hogy Judit nem válaszol, a katonákhoz fordul. Táblát kérek!
KATONA
Táblát húz elő, átadja a Hadnagynak.
HADNAGY
Judit nyakába akasztja a táblát, hátrább lép, szemléli. Talán jó.
JUDIT
Halkan. Mit akarnak tőlem?
HADNAGY
Barátságosan mosolyog, megigazítja Judit fején a piros svájcisapkát. Így ni! Ha akarod, megmutatjuk az embereknek, miféle kislány vagy. A közönség felé fordítja őt.
A táblára nagy betűvel azt írták: Hazaáruló!
Miközben elvezetik Juditot a színpad sötét hátterébe, szelíd hangon beszél hozzá. A kislány hallgat… hallgat… És most sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk… Nevet. Gyere szépen, megnézzük a Rózsák terén a galambokat…
Pillanatig üres a szín; teljesen sötét lesz.
VISÓ
Csizmát, fekete formaruhát visel, karján árpádsávos szalag, övében kézigránátok, vállán géppisztoly, cigarettára gyújt.
MAKICS
A sötét háttérből tántorog elő, meggörnyedve, két tenyere közé szorítja arcát.
VISÓ
Röhög. Miért sírsz, testvér? Megcsalt a babád?
VISÓ
Fölemeli az arcát, megismeri őt, ámul. Te vagy az? Körülnéz, idegesen. Te, az anyád! Ne csinálj itt feltűnést! Odébb húzza őt, halkan. Megszöktél?
VISÓ
Fejét vakarja, tanácstalanul. Vacak egy pali vagy. Ha kiviszlek Zuglóba a srácokhoz, én kapom a balhét.
KATONA
Hangja. Kitartás! Éljen Szálasi! Igazolványokat kérjük! Maga is jöjjön ide, mutassa a papírokat!
VISÓ
Na gyere! Lehet, hogy Iric kibelez miattad.
Amikor eltűnnek a sötét háttérben, pillanatig csönd.
Pazarul berendezett lakás. A cserépkályhában lobog a tűz, selyemmel bevont fotelokban, csipketerítős asztal körül ülnek a fiúk. Előttük kártya, pisztoly, konyakospohár, a kárpitozott falak mentén puskák, géppisztolyok, hatalmas ezüsttálakon kötegszámra a kézigránát.
MAKICS
A cserépkályha mellett áll, olyan nyugodt hangon beszél, hogy az már természetellenes, csak az ujjai játszanak idegesen. A nyakára táblát kötöttek, azt írták rá: Hazaáruló. Majd a Rózsák terére kísérték, és a templom oldalában fölakasztották. Elhallgat. Vár, cigarettára gyújt. Tudja, a sorsáról döntenek.
A fiúk szótlanok, mozdulatlanul nézik őt, tekintetükön látni, nem örülnek a jelenlétének. Iric szólal meg elsőnek.
IRIC
Magas, karcsú alakján finom ruhát visel, halkan, udvariasan beszél, mintha valami jó társaságban ülne. Azt mondják a barátaid, gyáva vagy.
MAKICS
Pillanatig hallgat. Igaz, gyáva vagyok. Vigyáz, nehogy elsírja magát. De a fölriasztott galambok kurrogásánál mégis lekötöttem őt a vizes ágról, egy bokor tövébe fektettem, elkínzott arcát a piros svájcisapkával takartam le… Nem bírja folytatni.
IRIC
Ez nem menedékhely, kiskomám. Van nekünk elég bajunk, mit kezdjünk egy ijedős emberrel?
MAKICS
Hosszú csönd után. Elmehetek. Valahol talán megbújok én is.
SCHREIER
Elneveti magát, a többiek felé fordul. Itt marad cselédnek. Fűt, takarít, stoppol, kimossa az ingeket meg a gatyákat.
A fiúk hangosan nevetnek, föloldódik a hangulat, Makicsot szendviccsel, libamájjal kínálják, kártyát osztanak neki is.
IRIC
Te annak a zsidóasszonynak azt ígérted, elhozod a lányát.
MAKICS
Zavartan. Nyilasok őrzik a házat. Rikker Lali áll géppisztollyal a kapu előtt.
IRIC
Mosolyog. Azért kell elhozni a lányt, kiskomám. Azok most várnak téged.
MAKICS
Legyint. Dehogyis, koldusszegények.
VISÓ
Vállat von. Akkor menjenek a Dunába. Nem töröm ki a nyakamat.
IRIC
Ásít, ledobja a kártyákat. Kár ezen vitázni. Velem jössz, Mocorgó, ketten megyünk. Kifizeted az adósságodat a szerencsétlen kis kurváért. Könnyebben alszol majd utána.
MAKICS
Izgatottan. Ne tréfálj! Én ismerem Rikker Lalit. Gondolkozás nélkül belém lő, ha a legkisebb gyanút észleli. Csak kiáltson, száz méternyire, a Szilágyi utca sarkán a nyilasház, apám a parancsnoka. Képtelenség, őrültség, amit akarsz!
IRIC
Barátságosan. Balga vagy, gyermekem. Közénk jöttél, és garancialevelet vársz, hogy életben maradhass. Sajnos, olyan érzésem van, hamar befejezed a pályafutásodat. Furcsa időket élünk, félni kezdek tőled. A gyáva ember veszélyes, kiskomám…
SCHREIER
Megvetően legyint. Csak bajt csinálna. Ismerem őt. Majd én veled megyek.
IRIC
Nem szól semmit, a tükörhöz lép, fésülködik, nyakkendőjét igazítja.
MAKICS
Boldogan vigyorog, takarítani kezd.
IRIC
Előveszi pisztolyát, megvizsgálja, majd zsebre teszi. Készülj, Mocorgó. Fegyvert nem kapsz, ma este szerezz magadnak. Majd én is segítek.
MAKICS
Megdöbben, riadtan néz Schreierre.
SCHREIER
Helybenhagyólag bólint.
IRIC
Elegáns télikabátba bújik.
SCHREIER
Bőrkabátot húz, karján árpádsávos szalaggal.
VISÓ
Kelletlenül föláll, nyakába igazítja a géppisztolyt. Jövök én is. Az Isten verje meg!
SZIRÁKI
Fölsegíti a halálsápadt Makicsra a katonaköpenyt.
SCHREIER
Int Szirákinak. A Mocorgó igyon egy konyakot.
Mozdulatlanul nézik, amíg Makics remegő kézzel szájához emeli a poharat, iszik.
A kapuval szemben, a Városi Színház erkélybejáratához húzódunk, ott sötét van. Áthívod a havert arra az oldalra, elcsöndesítjük. Akkor lehozod a lányt, és a Bezerédi utcán mentek el. Nem rohantok, karon fogva, kényelmesen. A Tarjánnál találkozunk.
MAKICS
És ha más áll ott? Nem a Rikker Lali?
SCHREIER
Akkor Iricék odamennek.
VISÓ
Ha hülye vagy, megdöglesz!
IRIC
Az ajtóban áll, bólint.
MAKICS
Döbbenten nézi őket; a színpad elsötétedik…
A színpad szélén Rikker Lali áll, nyilaskeresztes formaruhában, hátán puskával. Cigarettázik.
MAKICS
Hangosan. Szevasz, Lali! Nem jössz át a Dumihoz?
RIKKER
Mit üvöltesz? Nem vagyok én süket.
MAKICS
Izgatottan nevet. Megszoktam a fronton. Gyere, igyunk valamit, hajnalban utazom!
RIKKER
Félóra múlva leváltanak. Menj előre, ott van a Faterod is. Odamegyek.
MAKICS
Elakad, érzi magán a fiúk tekintetét, tudja, ők nem tréfálnak, ha sokat vacakol, de semmi nem jut eszébe.
RIKKER
Gyanakvóan nézi őt. Honnan jössz? A Faterod azt mondja, nem aludtál otthon.
MAKICS
Sírás fojtogatja. Mulattam egész éjjel.
RIKKER
Miért nem jöttél be a Dumihoz? Az Árpi muzsikál.
MAKICS
Kétségbeesetten. Gyere! Gyere, mulatunk egy igazit!
IRIC
Lassú léptekkel jön, mögötte Visó. Kitartás, éljen Szálasi!
VISÓ
Mozdulatlanul áll fekete formaruhájában, karján árpádsávos szalaggal, feszesen tartja géppisztolyát.
RIKKER
Föllendíti a karját. Kitartás, éljen Szálasi!
IRIC
Makicshoz fordul. Maga kicsoda és mit keres itt?
RIKKER
Szolgálatkészen. A barátom. Szabadságos katona.
IRIC
Ellenőrizni a papírjait, testvér!
VISÓ
Nyersen félrehúzza Makicsot, aki valami cédulát kotor elő; Visó bólint és visszaadja.
RIKKER
Átnyújtja pártigazolványát.
IRIC
Gondosan megnézi, a zsebébe teszi, félelmetesen mosolyog. A házban kommunisták bujkálnak. Most érkezett a följelentés. Maga erről nem tud semmit?
RIKKER
Ijedten. Nem. Ezen a kapun senki nem mehetett be.
IRIC
A Rikker testvér velem jön! Maguk maradjanak a kapunál!
Bemennek. Pillanatig csönd, azután hallani a tompa pukkanást.
Iric, ez a halk szavú, úri külsejű fiú hátán hozza a halott Rikkert. Hangosan nevet. Kérek egy piros svájcisapkát! Gyere, Mocorgó! Leteszi Rikkert. Esküszöm, csinos! Nézzétek! Makicshoz. Na, vedd el a pisztolyát, elmegyünk apádért is.
SCHREIER
Megrázza őt, gorombán. Ne játssz! A lányért jöttünk!
IRIC
Jókedvűen kuncog, szeme zavarosan lobog, vidáman Makics hátára üt. Akkor, kiskomám, hozd a leányzót. Ha csinos, feleségül veszem.
IRIC
Csóválja a fejét. Ó, kiskoma, hát ilyen szerencsétlen emberke vagy? Bemegy a kapun.
SCHREIER
Visóval őrzi a kaput.
IRIC
Visszajön, hozza Klein nénit és Verát.
SCHREIER
Visóhoz. Kötözd össze a kezüket.
VISÓ
Összeszíjazza Klein néni és Vera kezét. Az úton egy hangot se, mert baj lesz.
Elindulnak.
IRIC
Makicshoz lép, aki még mindig a falnak támaszkodva áll. Micsoda szerencsétlen ember vagy, kiskomám.
A pazarul berendezett zuglói lakás. Mindnyájan a csipketerítős asztal körül ülnek.
IRIC
Maga okos kislány, megérti, hogy csak az ostoba fél, ha nincs más választása.
VERA
Nem ilyen egyszerű. Az okos ember talán inkább érti, hogy élhetne még…
SZIRÁKI
Marhaság. A mi üzemünk bombázásánál egymást döntötték föl az emberek, úgy futottak. Kivétel nélkül.
IRIC
Őszintén, póz nélkül. Én még soha nem féltem. Soha, senkitől.
VISÓ
Legyint, nevet. Te agybajos vagy! Azért!
IRIC
Valami különös szomorúsággal mosolyog, amiért nagyon megsajnáljuk őt. Lehet. Cigarettára gyújt. De azért szeretek én is élni… És embert, aki hozzám tartozott, nem hagytam soha cserben… Nem igaz?
VISÓ
Bólint. Igaz. Havernek haver vagy!
IRIC
Mosolyog. A szádra pedig vigyázz, mert hamar megrágnak a kukacok.
VISÓ
Megijed. Mit akarsz tőlem? Én sem adtalak el soha.
MAKICS
Fölkapja a konyakosüveget, gyorsan tölt a poharakba. Igyunk, gyerekek! A barátságra és a bátorságra!
IRIC
Emeli poharát. Egészségedre, Oroszlánszívű Richárd! Mindenki nevet, koccintanak, csak Iric nem iszik. Klein nénihez fordul. És tőlem ne féljenek. Énhozzám tartoznak, nincs okuk rá.
VERA
Nem félünk. Megfogja Iric kezét. Mi hálásak vagyunk, és megköszönjük az életünket.
A fiúk értik Verát, azt is, amit nem mondott ki. Hisz mint a templom üvegén a szentek, amikor átsüt rajtuk a nap, olyan az arca. Hallgatnak.
VISÓ
Nagyot csap a térdére, spicces már, röhög. Puszit adjon neki! Mert mindjárt elolvad a fiú!
IRIC
Visó arcához kap, kétoldalt az állkapcsa fölött olyan nagyon szorítja, hogy Visónak már kidülled a szeme; furcsa, magas hangon, amitől lúdbőrös lesz az ember. Nem osztottam lapot, kiskomám. Mondtam, vigyázz.
SCHREIER
Odaugrik, hisz más moccanni sem mer, és lefejti Iric ujjait.
VISÓ
Sápadt ábrázatát tapogatja. Tisztára őrült! Nagyot húz a konyakosüvegből. Ne féljenek tőle! Jámbor lelke van, mint a kisfogház papjának!
VERA
Hozzálép, gyöngéden átkarolja, és leülteti a fotelba. Elmúlik a háború, és elmúlik az idegességünk is. És eljönnek majd hozzánk vasárnaponként mindannyian. Úgy beszélünk akkor ezekről a napokról, mint a rossz álomról.
MAKICS
Aki ezt átvészeli, mindent megérdemel.
VERA
Mosolyog, hogy föloldja a nyomott hangulatot. Mik a tervei, Pista? Ha vége lesz… Mondjuk, ma új napot írunk, mit kezdene az életével?
IRIC
A cigarettáját bámulja, nem válaszol.
SZIRÁKI
Nevetve föláll, csillog a szeme. Srácok, ha a mennykő nem csap a nyakamba, nekem nem lesz gondom!
VISÓ
Rendőrkapitány leszel?
SZIRÁKI
Talán nem is hallotta, járkál föl-alá, zsebre dugott kézzel. Az utcán hevernek a roncskocsik, ti nem tudjátok, az mit jelent. Összehozok egy háromtonnásat, és fuvarozok vele. Vidékre, Pestre, mindenhova!
VISÓ
Schreier vállára üt. Te meg elmész apád mellé kántornak.
SCHREIER
Nevet. Ne félts te engemet. Én gyűjtök most annyit, hogy megéljek.
SZIRÁKI
És te, Mocorgó? Lopod megint a biciklicsöngőt?
MAKICS
Határozottan. Nem! Én zsibárus leszek!
SZIRÁKI
Nevet, vele nevet mindenki.
MAKICS
Dühösen. Miért? Ki látott már olyan ószerest, aki nem tudja eltartani a családját?
VERA
Iricre pillant; még mindig nevetve. És maga, Pista? Maga mivel akarja eltartani a családját?
IRIC
Összerezzen. Az én családomat nem kell eltartani. A tiszteletes úr egyébként sem reflektál a támogatásomra, igénytelen emberek. Öt esztendeje nem láttam őket… Minek tervezgetni? Élni kell. Bátran, elegánsan a világ szemébe nevetni… Makics… nem lesz belőle soha ember. Kuporgat majd, esténként lábat áztat a lavórban, elolvassa az Esti Kurirt, és megeszik a kukacok.
VERA
De a család, az otthon, Pista. Az ember gyereket akar nevelni.
IRIC
Bólint. Az fontos. Mosolyogva Schreierre mutat. Látja, őt is puritán, ortodox nevelésben részesítették a kedves szülők. Csakhogy unalmasnak találta a talmudot, megszökött a pontozatlan héber betűktől, és meglehetős ügyességgel gyakorolta az üzleti betöréseket. Nem is volt Budán, a Lúdláb Királynőben nála gavallérabb vendég.
Kint megzörgetik a redőnyt. A nők megriadnak, Makics moccanni sem mer. A fiúk a pisztolyokért nyúlnak.
VISÓ
Kimegy ajtót nyitni, és Blüweisszel jön vissza.
BLÜWEISZ
Ámul az ajtóban. No nézd csak, a Mocorgó is. Szaporodtatok?
BLÜWEISZ
Fagyos ujjaira lehel, majd a kályha csempéihez érinti a kezét. Nem. Sajnos, Jocót nem érdekli a szajré.
VISÓ
Az istenit! Még villamospénzünk sincs!
BLÜWEISZ
Vállat von. Semennyi. Talán tíz pengő.
SCHREIER
Kacsint a fiúknak, föláll, odasétál a kályhához, mosolyogva. Defekt van. Ma este beszéltem Jocóval. Megvette az árut.
BLÜWEISZ
Bedől a blöffnek, zavartan. Nála van az áru, de nem fizetett. Hogy még alszik rá egyet…
SCHREIER
Motozzátok meg. Hazudik.
IRIC
Köteg pénzt talál nála, az asztalra dobja; elveszi a pisztolyát is, Makicsnak adja. Tedd el. Belga automata. Neki már nincsen szüksége rá.
BLÜWEISZ
Arcán látni, megértette, vége az életének; remegőn. Most kaptam címeket. Jó címeket a Lipótvárosban… Arany kilószám… Perzsabundák… Megér százezret… Nem ölhettek meg… én is üldözött vagyok… Bujkáló, mint ti…
IRIC
Mosolyog. Mindenki üldözött. A magyar katonákat a frontra üldözték, a Donhoz üldözték, és nagy részük meghalt. Mi nem mentünk katonának. Mi, hála az Istennek, gazemberek vagyunk. Üzleteket feszítünk föl, lakásokat fosztunk ki, cipeljük bőröndszám a rabolt holmikat leomló falak között. Rendőröket ölünk meg, akik az utolsó pillanatokig teljesítik a kötelességüket. Mi ebben az elhagyatott kis kertes házikóban húzódunk meg. Ez lett a menedékünk. Nem a rongyos pénzért kell veled leszámolni, engem az sohasem érdekelt. A biztonságért. Mert kiskomám, most nem lehet játszani a bizalommal.
VERA
Könnyekkel a szemében. Engedjék el. Ne öljünk mi is embert.
SCHREIER
Csöndesen. Tűnj el. Tűnj el innen, és felejtsd el a nevünket, címünket, azt is, hogy a világon vagyunk.
IRIC
Elbocsátóan legyint, Makiccsal az ajtóig kíséri őt, de alighogy elment, földhöz vágja a cigarettáját, elkapja Makics karját. Gyere! Gyere, a mindenségedet! Kirántja Makicsot az ajtón. A szobában dermedt csönd. Iric hangját kívülről hallani. Ha félsz, te is itt maradsz! Kis szünet. Gyerünk!
Pisztolydörrenés. A színpad elsötétül. Fokozatos erővel szólal meg a háború. Lövedékek fütyülnek, repülőgép zúg, egyre közelebb robbannak az aknák, a bombák. Lassú derengésből jelenik meg Vera és Iric feje. Mozdulatlanul nézik egymást. Amikor teljesen kivilágosodik a szín, a pazarul berendezett lakásban rezegnek az ablakok, szinte mozognak a falak. Nagy a rendetlenség. A fiúkon látni, fölőrlődtek. Külsejük elhanyagolt, lármáznak, mozdulataik vadak, szertelenek. A csipketerítős asztalról hordják az aranyat, ékszert, amit Schreier oszt el közöttük. Szánalmas és nyugtalanító látvány, haláltánc ízű, ahogy mohón, veszett farkasként bőröndökbe rakják. Csak Iric a régi. Elegáns, ápolt. A részesedése nem érdekli. Verával a sarokba húzódva ülnek, kéz a kézben, nézik egymást szótlanul.
KLEIN NÉNI
Zavartan néz időnként Makicsra, hisz neki ígérte a lányát.
MAKICS
Mosolyog, tudja, Iric százszor különb nála.
VISÓ
Már spicces, egy élesebb dörrenésre fenekét mutatja. Ide tessék! Nagyot húz a konyakosüvegből. Lőjétek szét ezt a nyomorult viskót!
MAKICS
A földön ül, bőröndjével bajlódik, hisztérikusan nevet. De okosakat ugatsz!
VISÓ
Röhög. Betojtál? Fölemel egy női bundát, Makicshoz vágja. Nesze! Pakold ki a sátradban!
SCHREIER
Ingerülten. Iric, vidd már el a részedet! Szeretnék én is csomagolni!
IRIC
Elengedi Vera kezét, az asztalhoz megy, kiválaszt egy karórát, fölcsatolja, majd egy szép nyakláncot választ ki medállal. Mosolyogva mutatja Verának, aztán elteszi; nézi a részét, Schreierhez fordul. Felezzétek el Visóval. Kimegy a szobából.
MAKICS
Krétával, nagy nyomtatott betűkkel írja nevét a bőröndjére.
SZIRÁKI
Lázasan csomagol.
SCHREIER
Rakni kezdi a bőröndjébe a részesedését, Visóra ordít. Hagyd azt a nyomorult konyakot! Itt van neked még egy rész, tedd a holmid közé!
VISÓ
Bamba vigyorral leteszi a konyakosüveget, mondana valamit, de iszonyú dörrenés rázza rezeg a szobát, füst és por tódul be a félig nyitott ajtón. Kész a fürdőszoba!
SCHREIER
Visóval kiugrik az ajtón, pillanattal később hozzák Iricet, porral fedett testét a padlóra teszik, Schreier letérdepel mellé, majd Visóra tekint, a sírás fojtogatja. Orvost! Látja Visó csodálkozó, tehetetlen mozdulatát, most már veszett hangon. Orvost! Akárhonnan! A pokolból! Az Uzsoki utcai kórházból!
VISÓ
Kiugrik az ajtón; süvítő golyók hangja, repülőgép zúgása, aknák, bombák robbanása között belép az Orvos.
ORVOS
Szemüveges, magas rangú katonatiszt, kezében táska, kabátja alól kivillan fehér köpenye.
ORVOS
Megáll, a parancsoláshoz szokott emberek méltóságával. Ezért felelni fog!
VISÓ
Taszít rajta. Nem álldogálunk! Mondtam, ha ügyes vagy, arannyal tömlek ki! No, szedd a lábad szaporán!
Elsötétedik a szín, pillanat múlva gyertya fénye látszik. Vera világít a gyertyával, Visó kettétört fa tövében ássa a földet, Makics deszkákból koporsót készít. A kertben vagyunk, háttérben látszik a villa. Klein néni, Schreier és Sziráki Iric földre terített testénél áll. Éjszaka van, messziről morajlik a háború, foszforfényű villanások világítják meg ezt a furcsa temetést. Egyszerre iszonyú dörrenés, a villa helyén por, füst és föltartóztathatatlan lángok. Ők némán bámulnak, olyanok, mint a panoptikumi figurák.
MAKICS
Elmozdul, a ház felé lép, azután megáll, két kezét arcához szorítja.
Lassú függöny
Kleinék lakása. Az ablakon besüt a nap. Az asztalon sok virág, három üveg bor, sütemény. Klein néni hajában már ezüst szálak. Fekete ruhát visel, magas szárú fekete cipőt.
KLEIN NÉNI
Igazít az abroszon, odébb tesz egy poharat, szalvétát, aminek semmi értelme, hisz minden a helyén van.
SZIRÁKI
Nyugtalan, ápolt, sportruhát, nyakkendőt visel, cipője tükörfényes.
KLEIN NÉNI
Mit gondolnak, ma befejezik?
SCHREIER
Vállat von. Minek húznák? Kihallgattak minket, a házmestert, a szomszédokat. Ma védőbeszéd, vádbeszéd, és mehet a jó lélek a börtönbe.
KLEIN NÉNI
Megdöbben. Elítélhetik?
SCHREIER
Nevet. Mint a sicc!
KLEIN NÉNI
De hiszen ártatlan…
SCHREIER
Klein néni szerint. De az ügyész ma bebizonyítja az ellenkezőjét.
SZIRÁKI
Mennyit kaphat?… Kaphat vagy két évet?
SCHREIER
Cigarettacsomagot bont föl. Annyit biztosan. Ha nem többet.
KLEIN NÉNI
Halkan. Képtelenség…
SCHREIER
Miért? Én is lecsukatnám. Adnék neki vagy húsz évet. Cigarettára gyújt. Hirtelen elönti a düh. Föláll, előrejön, utánozni kezd valakit. Szenilis vigyorral hajlong. Igen, így történt, igen, elismerem, igen, igen, igen. Röhög. Ez bolond! Zsebkendőt vesz elő, megtörli a homlokát. Gúnyos hangú monológja a szánalmát leplezi. Hát ez nem megy. Itt özvegyek, árvák maradtak az Utcaseprő jóvoltából. Ő megoldatta a kérdést, eltűnt, ez a szerencsétlen meg bólogat. Én elmondtam, Klein néni is elmondta, Vera is elmondta, hogy semmi köze az egészhez. Ő meg bólogat az ügyésznek, bólogat a bíráknak, bólogat mindenkinek. Maguk gyilkoltak, embereket öltek. Ő meg bólogat, igen, elismerem, igen, így történt. Hangosan nevet. Észt nem lehet adni!
KLEIN NÉNI
Makics sápadt arcát nézi.
SZIRÁKI
Várja, talán mondanak valamit.
SCHREIER
Pillanatig vár, azután csöndesen. A végeredmény?
MAKICS
Nézi őt, mosolyog, majd egy fintorral, nehogy elsírja magát. Két és fél évet kapott. Az asztalhoz megy, leül, cigarettára gyújt, idegesen játszik a gyufásdobozzal.
A többiek némán figyelik, tudják, nem lehet most szólni, mert elbőgi magát.
Apám mindig dicsekedett, hogy az ő szemének nem mondja a varjú, hogy csecse bogyó. Szánalmas nevetéssel. Állta a szavát. Remélem, fölfordult. Hitvány kis életében ez volna az egyetlen, amit jól csinált… De miért az anyámat ítélik el helyette? Küszködik a sírással. Láttam az arcán, boldog, hogy végre elvezetik őt a teremből. Megszívja a cigarettát, valamennyire megnyugszik. Keserű mosollyal. Ha egyszer a pokolba kerülök, megkeresem a bírákat és az apámat is. Sok örömük nem lesz a találkozásban. És köszönöm Klein néninek, nektek, hogy eljöttetek tanúskodni, segíteni.
KLEIN NÉNI
Nagy szeretettel. A fiam vagy. Itt laktok majd nálam, és én gondoskodom a háztartásról.
SCHREIER
Bort tölt a poharakba, föl akarja oldani a hangulatot, nagy hangon. Tessék! Öt dollárba, hogy fiad lesz!
MAKICS
Elneveti magát. Fogadhatunk!
SCHREIER
Akkor igyunk a rózsaszínű popsijára! Majd eljövünk bámulni, milyen ügyesen mosod a pelenkákat.
Mindenki nevet.
MAKICS
Verára néz, aki zavartan mosolyog; föláll, hozzálép. Ne tartsd kötelezőnek ezt a házasságot. Ha más van a szívedben, becstelen dolognak tartanám erőltetni.
VERA
Halkan, nyugodtan és nagyon szomorúan. Te jó fiú vagy, és én jó feleséged akarok lenni.
Schreier és Sziráki tekintete összevillan.
SZIRÁKI
Fölkapja poharát. Éljen a menyasszony! Éljen a vőlegény!
MAKICS
Még egy pillanatig figyeli Verát, majd ő is a poharához nyúl, koccintanak.
VISÓ
Megérkezik az ajtóhoz, esetlen konfekcióruhát visel, rossz vigyorral nézi őket, röhög. Én nem kapok?
Mindenki egyszerre felé fordul.
KLEIN NÉNI
Őszinte örömmel. Dehogyisnem! Jöjjön csak ide! Igazán örülök, hogy eljött hozzánk!
VISÓ
Schreierhez lép, láthatóan kívüle mindenkire fütyül itt. Bécsbe szököm. Itt már köröznek.
SCHREIER
Érezni, szereti, érti Visót. Friss balhé?
VISÓ
Bólint. Elég nehezen ment egyedül.
SCHREIER
Csíptél magadnak valamit?
VISÓ
Valamit. Néhány hónapra elég. Jössz? Pillanatig vár. Megvettem neked is a jegyet.
SCHREIER
Tagadóan ingatja fejét. Mikor indulsz?
VISÓ
Másfél óra múlva indul a vonatom Szombathelyre.
Kezet szorítanak.
Visó Verához lép, előhúzza azt a nyakláncot a medállal, amit még Iric választott ki magának. Az asztalra dobja. Ez a magáé! Elmegy.
VERA
Kinyitja a medáliont, döbbenten nézi.
MAKICS
Figyeli őt, iszik. Megmondjam, mi van benne? Csönd. Röhög. A nagy szerelem van benne!
VERA
Nem mozdul, talán nem is hallja, bámulja a képet.
SCHREIER
A gramofont kezdi kurblizni, menteni akarja a helyzetet, nevet. Muzsikálhatok?
MAKICS
Hirtelen indulattal. Úgyis fölakasztották volna! Született bűnöző volt!
VERA
Fölemeli arcát, furcsa nyugalommal, halkan. Nem árt ő már senkinek. Ne bántsd.
SCHREIER
Elindítja a gramofont, megszólal valami olcsó, érzelmes tangó.
MAKICS
Ordít. Gyászindulót kérek! Temetéshez valót! Az úgyis kimaradt!
Senki nem mozdul.
VERA
Föláll, Makicshoz lép, meghajol előtte. Szabad?
MAKICS
Kétségbeesetten. Én nem tudok halottakkal konkurálni! Csókolj meg itt, a barátaim előtt!
KLEIN NÉNI
Megkönnyebbülten nevet. Jól van, szent a béke. Zárjátok el azt a nyikorgó masinát, és tessék fogyasztani a süteményt!
SCHREIER
Kikapcsolja a gramofont, fáradtan nevet. Szent a béke! Csak azt nem tudom, miből fogunk megélni.
SZIRÁKI
Kivesz egy süteményt a tálból. Én kimegyek melózni. Azután valami lesz.
MAKICS
Nevet. Az is megoldás.
SZIRÁKI
Egy pénzem sincs. Tudsz jobbat?
MAKICS
Jóízűen nevet. Százszor is, ezerszer is jobbat!
SZIRÁKI
Széles vigyorral. Kitaláljam?
MAKICS
Gyerekes nyíltsággal mosolyog rá. Nem kell törnöd a fejedet. Csodálatos infláció van, isteni lehetőségekkel. Ha fél év alatt nem ügyeskedem össze egy sátrat a Teleki téren, ugató kutya legyek.
KLEIN NÉNI
Mosolyog. Nem lesz abból semmi.
MAKICS
Hangosan nevet. De mennyire, hogy lesz! Esküszöm rá! Olyan magától értetődő hangon, mintha igen természetes volna. Én mindenre kész vagyok. Éhezem, szomjazom, csalok, lopok. Ha kell, embert fojtok meg, de az én sátram ragyogni fog még a napsütésben.
KLEIN NÉNI
Most már komolyabb hangon. Ideje, fiam, hogy elfeledd ezt a butaságot.
KLEIN NÉNI
Azt hát! Ügyes kezű fiú vagy, a szakmád kitűnő. Kiváltunk egy iparengedélyt, dolgozni fogsz. A mellettünk levű házban van egy pici bolthelyiség, kibéreljük. Vera ott lesz melletted, segít, amit tud, megéltek tisztességesen.
MAKICS
Döbbenten föláll, tekintetét a közönségre szegezi. Butaságot?… Nem. Csak egy sátrat a Teleki téren… Izgatottan cigarettára gyújt. Előrelép, hogy jobban magára kényszerítse a figyelmet. Hangjában olyan tiszta vágyakozás van, olyan riadt tanácstalanság, olyan kétségbeesett segélykérés valakitől, hogy mikor a nézőtérről mozgolódást hall, kijön egészen a színpad sarkáig, mint aki választ követel most itt az emberektől. Döntsék el valamelyik páholyban, a földszinten az ő igazát, sorsát. Ez a könyörgő játék szabja meg a monológ hangulatát. Rólam a mai napig azt tartják, gyáva, ember vagyok. Igaz, nem emlékszem, hogy lett volna valaha is gondtalan, nyugodt éjszakám. De a sors akármint is adta a lépést – márpedig adta kegyetlenül –, én soha nem hátráltam meg. Féltem mindig, nagyon féltem, de csináltam, és ez nem volt gyávaság… Most mondok valami bölcset. Ma már tudom, alig tizennyolc évesen lettem felnőtt. Tavasz volt, és én egy szomorú szemű nő kezébe három pengőt dugtam. És ez kedves volt, jó volt hozzám. Már hajnalodott a Kerepesi temető fölött, amikor hazaértem. Nem baj, ha három pengő, ha tíz pengő – gondoltam. – Ha szeretik az embert, nem baj. Most pedig nevessenek ki. Én azon a hajnalon eldöntöttem,
gazdag leszek. Éles eszű kölyök voltam, tágra nyitottam a szememet, és rájöttem, nem fogok éhen halni az emberek között. Már tudtam, hogy az elegáns, pökhendi borbélymester rabolta ki az Ernst-múzeumot. És Jocó, az őszülő, sétapálcás orgazda jelentette föl, az ezüstholmi ára miatt. Meg hogy Esszen úr hátul a boltjában, a rizseszsákok között a kislányok szoknyája alá nyúlkál, és a jó öreg Wágner bácsi, a háztulajdonos, mozijegyeket osztogat a fiúknak. A vörös képű rendőrtől sem féltem már, hiába kiabált, míg a biciklijét javítottam, hisz a lelkét már régen eladta Lévai úrnak a fröccsökért. Röhej, kérem, az egész élet. Vasárnap misére járnak, hétköznap lopnak az emberek. Ne csóválja ezen senki a fejét, ez nemcsak akkor volt így, ma is így van. Persze, a lopást nem szó szerint értem, van annak száz módja is. Mindenki másként csinálja, tehetsége és bátorsága szerint. De, sajnos, a lényeget, hogy a pénzt könnyebb megkeresni, mint megtartani, csak most tanultam meg. Azt viszont már akkor tudtam, hogy a Mackó utcában mindenkinek van egy téglája, és ezt a téglát ki egyszer, ki többször, de megtapogatja. Ott volt például a Visó család. Hat szálas fiú, vakmerőek, erősek. Minden rendőr előre köszönt nekik.
Mégsem lehetett volna róluk családi
képet készíteni, mert egyikük mindig a börtönben volt. Látom, mosolyognak. Pedig, ahogy mifelénk mondják, az ismerőseim többet ültek, mint álltak. Ezért én nem tartottam sokra a tudományukat. Hiába volt időnként tömött a tárcájuk. Lévai úr sem kerülte el a sorsát… Mégis létezett egy elég nagy létszámú társaság, akiket végtelenül tiszteltem, mert munka nélkül éltek és jól, anélkül hogy egyikük is megismerkedett volna a börtönnel. Ezek az ószeresek voltak… Tudom, minden embernek van egy álma. Boxbajnok, filmszínész, ahány ember, annyi elképzelés. Az én álmom csupán egy sátor a Teleki téren… Elhallgat, és most megtekinti újra a páholyokat, a földszintet, mindazokat, akiknek eddig beszélt. Olyan arccal, mint aki azt mondja, no lám, hallgattok, ugye, ti sem tudjátok, mit tennétek. De a viselkedése nem kihívó, mosolyogni nem tudunk rajta. Visszamegy az asztalhoz, Klein nénihez fordul. Öklére köhint, majdnem könyörögve mondja. Mikor lesz még ilyen lehetőség? Klein néni, én tudom, mit beszélek. Tessék elhinni, ha én most elengedem ezt az alkalmat…
KLEIN NÉNI
Közbevág. Nem, fiam, dolgozni kell. És májusban megtartjuk az esküvőt.
MAKICS
Megérti, a vitának vége, most a házasság, otthon és a sátor között kell választania; a fiúkra néz, de azok némák, tanácstalanok; Verához fordul. És te? Az életünkről van szó, a kettőnk sorsáról. Mosolyogni próbál. Én egyszer fogadalmat tettem az Úristennek, hogy sátrat építek. Most itt van a lehetőség. Te mit tanácsolsz?
VERA
Az ablaknál áll, arcát megvilágítja a beáradó fény, nem mozdul, talán nem is hallja a kérdést.
MAKICS
Ámultan nézi ezt a tiszta, szép arcot. Kinyitjuk azt a kis boltot?
VERA
Fölrezzen, ránéz; szomorú, szelíd mosolyával, közönyösen. Ahogyan te jónak látod.
Makics vidám fütyörészése hallatszik, majd két lámpa gyúl, egyik Vera asztalán, a másik Makics padja fölött. A két fénykörön kívül minden homályba merül, itt-ott csillan tompán valami alkatrész, szerszám. Vera üzleti könyve fölé hajol, számoszlopokat követ ceruzájával, radírért nyúl, cédulára jegyez, minden idegszálával dolgozik. E fölfokozott buzgalomban valami már nyugtalanító. Feszes, megviselt arca, kapkodó mozdulata árulkodik, harcot vív, egykedvűségétől menekül, igazolni, bizonyítani akarja, hogy nincs baj, minden végérvényes. De ez a szánalomra méltó, átlátszó küzdelem nem hisztérikus, rosszabb annál, nyomasztó, kétségbeesett figyelem, erőltetett jókedv, érzelmi alapja a belenyugvás. Makics érzi ezt. Dolgozik, mozdulatai nyugodtak. Időnként szippant cigarettájából, ilyenkor Vera felé pillant. Arca tűnődő, mintha rég várt, gondolatban már régen megszokott csalódás érte volna. Ócska nationál kasszát javít. Míg jár a keze, a gépet figyeli, jókedvű, mert szeret dolgozni, a munka ad neki valami örömöt.
MAKICS
Ha ez működni fog, bekerülök az Operába. Ezen maga is mosolyog, a reszelőért nyúl. Megpillantja Verát. Jókedve hirtelen elpárolog. Tekintete előbb ijedt, majd rosszindulatú lesz.
SCHREIER
Szirákival jön be.
SZIRÁKI
Szevasztok, burzsujok! Meddig melóztok? Nézi a nationál kasszát. Ez például micsoda?
MAKICS
Ez például nationál kassza.
SZIRÁKI
Mindent elvállalsz?
MAKICS
Babakocsitól az anyahajóig. Tegnap kvarclámpát javítottam. Lehet, hogy azóta már föl is robbant.
SCHREIER
Ha így folytatod, annyi pénzed lesz, azt sem tudod majd, mire költsed.
MAKICS
Tévedsz, pajtás. Vissza akarom adni az ipart.
MAKICS
Komolyan beszélek. Az adómat állandóan emelik, jóformán naponként járnak a nyakamra. Ha tisztességesen könyvelek, lehúzhatom a rolót, ha ügyeskedem a bevétellel-kiadással, előbb-utóbb nyakon csípnek. Az anyagbeszerzésem is, enyhén szólva, súrolja a törvényes határokat.
SCHREIER
Ne add vissza az ipart. Majd én segítek Verának a könyvelésnél.
SZIRÁKI
Én azt mondom, eredj szövetkezetbe. Ott lehet még pénzt keresni. Mert előbb-utóbb lebuksz.
SCHREIER
Vállat von. Hát igen, nehéz kérdés. Minden megtörténhet.
MAKICS
Gondolatai másutt járnak, zavartan nevetni kezd, de azért kiböki. Sátrat kellene nyitni, gyerekek. Schreierhez fordul. Sanyi, most van egy kis pénzem. Társuljunk össze. Verára néz. Te mit mondasz? Pillanatig vár. Verám, kedves, te mit mondasz?
VERA
Elnézést kérően mosolyog. Ahogyan te jónak látod. Nekem mindegy.
SCHREIER
Ne töprengj! Hamarabb kapni útlevelet Amerikába, mint zsibárusengedélyt. Hát szervusztok! Mennünk kell!
SZIRÁKI
Szervusztok. Indulnak, Sziráki az ajtóból visszaszól. Add vissza az ipart, hallgass rám, mert a végén bajba kerülsz. Elmennek.
VERA
Üzleti könyvei fölé hajol.
MAKICS
Dolgozni kezd, lehajol, szerszámot emel föl, erőlködik, ledobbantja a padra.
VERA
Megrezzen, fölkapja a fejét, szeme nagy, csupa alázatos figyelni akarás. Szóltál?
MAKICS
Szánakozva nézi őt, csöndesen. Nem, nem szóltam semmit.
VERA
A ceruzához nyúl, megpróbál mosolyogni. Azt hittem, szóltál.
MAKICS
Nem vagy fáradt? Hisz már tíz óra is elmúlt.
VERA
Megrázza a fejét, indokolatlanul jókedvűen nevet; hangja hamis, szánalmas. Ó, dehogy, egy csöppet sem! Igazán jól érzem magam!
MAKICS
Megfordul, sötéten nézi a dolgozó lányt; mielőtt meggondolná, kicsúszik a száján. Mi az istent akarunk mi egymástól? Amint kimondja, rádöbben, mekkora keserűség van benne. Föltámad benne a düh, hangja éles lesz, sodró indulattal beszél. Miért? Hát koldus vagyok én? Nyomorék? Mi az én bűnöm? Nem vagyok hős? Nem hát! Nem is akarok az lenni! Börtöntöltelék! Dolgozom, mint egy állat, mint egy igavonó barom azért a két szép szemedért!
VERA
Megkövülten nézi őt, nem bírja tovább, lehunyja szemét, két kezét fülére teszi.
MAKICS
Elhallgat, arca fáradt, nézi Verát; odalép hozzá. Kezdjél valamit az életeddel… mert ez nem jó… nem lehet jó soha…
A zárkában beszélgetnek, járkálnak a rabok. A fal mellett szalmazsákok, szürke pokróccal katonásan letakarva, fölöttük rácsos ablakon jön a késő délutáni fény. Makics a vízcsapnál mossa a csajkákat, kanalakat. A vasajtó mellett Betörőképű fickó ül az asztalnál.
BETÖRŐKÉPŰ
Sokáig szórakozol még a csapnál?
MAKICS
Hangjából árad a kimerültség. Készen vagyok.
BETÖRŐKÉPŰ
Akkor söpörj össze, mindjárt takarodó.
MAKICS
Kezébe veszi a seprűt, erőltetetten nevet. Mindig én csináljak mindent?
BETÖRŐKÉPŰ
Te vagy a rövididős! Mit akarsz avval a két hónapoddal, azt egészséges ember egy lábon tölti el.
MAKICS
Hosszúra nyúlt pillanatig gyűlölettel néz a fickó arcába, majd halkan, kurtán nevet, és söpörni kezd.
BETÖRŐKÉPŰ
Leguggol a szalmazsákjához, a többi rab is ezt teszi, fölhajtja takaróját, ágyazni kezd.
MAKICS
Szalmazsákja szélére ül, a rácsos ablakon már alig hull be fény, mozdulatlanul előredől, két összefont karja a térdén, arca sápadt, merev, csak tekintete nem nyugszik, pillog, izgatott.
BRILLANTIN
Ápolt, gondosan fésült, ötven körüli férfi, Makicshoz lép, leül mellé a szalmazsákra. Maga olyan izgatott, mint akit elevenen ültettek lezárt koporsóba. Ne szomorkodjon, laknak itt magánál becsületesebb emberek is.
MAKICS
Én ártatlan vagyok, Brillantin úr! Hangja kapkodó, indulatos. Időnként gyors, gyanakvó pillantást küld Brillantin úr felé, vajon kineveti-e. Végig, minden szavával, ideges gesztusával, sokszor már a sírás határán is vitázik, védekezik, fellebbez egy láthatatlan bíróhoz, elhibázott élete, nyomorúságos helyzete miatt.
BRILLANTIN
Lassan bólint, komolyan nézi őt. Én még nem találkoztam elítélttel, aki bűnösnek érezte magát. Ez a hétpróbás, régi bűnöző csupán az unalmát űzi a sötétedő zárkában, pergeti a lassan múló időt. Ugratja Makicsot, ellop magának egy darabkát az éjszakából. Kitűnően játszik, csak néha fedezünk föl arcán árnyalatnyi mosolyt. De nem ellenszenves sem ő, sem ez a bolondság, hiszen nem árt vele senkinek, és a játékos maga is éppolyan szomorú, elesett ember, mint Makics. De hát, sajnos, amíg törvény van, foglyok is lesznek. Azok meg addig bizonygatják ártatlanságukat, míg végül maguk is elhiszik.
MAKICS
Mi az én bűnöm? Pofán csaptam valakit egy lakattal.
BRILLANTIN
Ó, bizony az nem szép.
MAKICS
Jó partnernak bizonyul, elönti a düh. Holnap is megtenném! Egy utolsó tróger! Piszkos, aljas, szemérmetlen bércsaló. A reszelőt nem tudja kézbe venni. Alig dolgozott, csak szónokolt, a pénze mégis összejött. Kettő és fél ezer minden hónapban.
BRILLANTIN
Csodálkozik. Hol itt a probléma? Miért ez az indulat? Miért kell ezért egy embert megütni?
MAKICS
Ne gondolja, hogy én kenyéririgy ember vagyok, de ez nagyon bántott. Mert milyen alapon szedi le a tejfölt? Brillantin úr, dolgoztam becsületesen, ha kellett, túlóráztam is, a munkámat kiállításra küldhették, a bérem mégis százasakkal alulmaradt. Sziráki Paja azt mondta, meg is érdemlem, mert hagyom.
BRILLANTIN
Ki az a Sziráki Paja?
MAKICS
Barátom. Előadó a minisztériumban.
BRILLANTIN
És akkor pofon csapta a pasast?
MAKICS
Dehogy. A szövetkezet közgyűlésén elmondtam a szívem bánatát. A tagság megtapsolt.
MAKICS
Hallgatott. Az elnök megígérte, kivizsgálnak mindent. A következő héten a pasas beszélt, és én hallgattam. Kiderült, hogy anyám fasiszta, börtönben ült, apámról is megemlékezett, én meg mindenfélét le akarok járatni. Őt is megtapsolták. Jobban, mint engem. És egyhangúan megszavazták a kizárásomat. Az öltözőben, amikor összeszedtem a cókmókomat, odajött a pasas, hogy nyissam ki a csomagot, látni akarja, mit viszek el… A kezemben levő lakattal csaptam pofán.
BRILLANTIN
Mozdulatlanul ül az erős homályban, már nem bolondozik; arca komoly, szótlanul nézi ezt a csodabogarat.
MAKICS
Kiégett minden indulata, tekintete, hangja nyugodt. A tárgyalásom elég soká tartott. A pasas halandzsázott a begipszelt ábrázatával, hogy én politikai okokból gyűlölöm őt. Szóval, elmondott mindent, amit a Szabad Népből összeolvasott. Már azt gondoltam, fölakasztanak.
BRILLANTIN
Két hónap nem a világ, Mocorgó, nem kap tőle sérvet.
MAKICS
Tudom, Brillantin úr. De ha kimegyek? Akkor mi lesz?
Hirtelen erős fény árasztja el a zárkát, hunyorognak tőle.
FOGHÁZŐR
Hangja. Zárás van! Miért nem alszunk?
BRILLANTIN
A vasajtó felé fordul. Süt a hold, felügyelő úr. Elábrándozik az ember. A Makics mellett levő szalmazsákra ül, húzni kezdi a cipőjét.
Megint homályban ülnek.
Én két nap múlva szabadulok. Ha a körúton jár, nézzen be a Híradó eszpresszóba, délelőtt ott talál. Családja van?
MAKICS
Anyám, szegény. Menyasszonyom is volt, náluk laktam albérletben. A barátomhoz, Schreier Sanyihoz ment feleségül. Több mint kétezer forintért vettem nekik az ezüst étkészletet nászajándékul.
BRILLANTIN
Nekem van egy fiam. Masszív gyerek, Bécsben született a börtönben. Az anyja klasszis volt a szakmában. Tavaly összeállt egy szőke finánctiszttel, legyen boldog vele, ha az jó neki. De a fiút elviszem. Pár hónap múlva szabadul a fiam, akkor elmegyek. Kint új életet kezdünk. Elfáradtam, nyugodt öregséget akarok.
MAKICS
Maga nyugodt öregséget akar… az én álmom csupán egy sátor a Teleki téren…
BRILLANTIN
Tanuljon türelmet. Lesz még magából zsibárus.
MAKICS
Brillantinra bámul, alig tud szólni. Hogyan?
BRILLANTIN
Hamar megöregszik, Mocorgó. Ne törje a fejét fölösleges dolgokon. Inkább, ha kiszabadul, egyen sok süteményt. Ha gikszer jön, a börtönt bírni kell. Kis szünet. Idefigyeljen, Mocorgó. Én magát le fogom szerződtetni. Két hónapig a rendelkezésemre áll. Aztán elmehet, talpra állhat, sátrat építhet Isten hírével.
MAKICS
Ijedten. Mit kell csinálnom?
BRILLANTIN
Majd időben elmesélem.
BRILLANTIN
Ránéz keményen, ellenségesen. Maga rizikó nélkül akar pénzt keresni?
Utca, üzletek.
MAKICS
Brillantin úr, mit csinálunk mi tulajdonképpen?
BRILLANTIN
Kezében aktatáska. Hamar megöregszik… Ha kevésnek találja a fizetését, sztrájkoljon. Ma megtanítom valamire, de amíg az országban vagyok, nem csinálhatja. Azután nem bánom. Látja azt a cukorkaüzletet? Menjen be, vegyen valamit. Azután bemegyek én is, figyeljen. De vigyázzon, engem nem ismer.
MAKICS
Bemegy az üzletbe, ahol vásárol egy nő. Tíz deka pralinét kérek, meg valami cukorkát.
BRILLANTIN
Derűs mosollyal bejön, hangosan köszön, és mintha otthon, vagy régi ismerősök között járna, odalép a kiszolgálónő elé. Janap kíván. Van neked pénz? Nem vár választ, kihúz a táskájából egy összehajtott szövetet, és a pultra dobja. Vidáman nevet. Gyapjú! Száz százalék! Jöttem sportoló, ez a három szövet maradt. Hoztam Csehszlovákáj. No, nézte meg, ember, nem harap. Gyűrte össze, milyen igazi portéka. Óra múlva megy enyém vonat, adom most olcsó. Vett belőle professzor Rókus-kórház.
VÁSÁRLÓ
Mennyit kér érte?
BRILLANTIN
Akarsz venni? Előbb nézz meg, asszonka, hátha becsaplak. Három méter, százötven széles, nem mint ungarische szövet! Előhúz még egyet, szétnyitja, szálat húz a széléből, fürge ujjakkal megpödri, és a gyufa lángjához tartja. A szál füstölög, serceg, de nem gyullad meg. Akkor ceruzával belebök a közepébe, megdörzsöli a szövetet, a lyuk eltűnik. A mutatvány után pillanatok alatt összehajtja. Hatszáz forint, kettőszáz egy méter. Akarsz megvenni?
MAKICS
Bámulattal nézi Brillantint.
ELADÓNŐ
Négyszázért. Annyit adok érte. Nevet, ravaszul Makicsra kacsint.
BRILLANTIN
Bosszúsan a táskába dugja a szöveteket. Van sok esze! Mert mondtam, kell utazni haza. Ez nem szép dolog. Tíz darab adtam el hatszázért a szálloda.
ELADÓNŐ
És mit csinál a forinttal Csehszlovákiában?
BRILLANTIN
Már az ajtóból mondja. Vagy te huncut! Elárulom a titkot, csináld utánam. Veszek szalámi, eladom csehszlovák ember. Jó üzlet.
VÁSÁRLÓ
Hát akkor adja négyszázért. Keres úgyis eleget.
BRILLANTIN
A fejét rázza. Ötszáz! Akkor nem viszem haza.
BRILLANTIN
Nevet. Alkudozol, aztán eladod a magyar embernek nyolcszázért. Odadobja a szöveteket, elveszi a pénzt, kezet fog velük. Legközelebb hoz olcsó nylonharisnya és karóra is. Olyan ábrázattal megy el, mint aki szívességet tett az embereknek.
MAKICS
Kifizeti a pralinét, elteszi a kis csomagot, elmegy; a cukorkaüzlet elsötétedik, az utca világos. Ha hiszi, ha nem, kedvem támadt vásárolni…
BRILLANTIN
Érti már, Mocorgó? Ennyi az egész. Nézze, ezek Atex-számlák. Hetven forintért vásároltam méterét a szövetnek. Ennél olcsóbb már nem is volt.
MAKICS
Három szövet, az hatszázharminc. Ezerháromszázötvenet kapott érte. Negyedóra alatt hétszázhúsz forintot keresett. Nem tréfa… És ha találkozik velük? Akkor meg rendőrt hoznak az emberre.
BRILLANTIN
Maga rizikó nélkül akar pénzt keresni?… Pénz legyen mindig a zsebében, akkor nincs veszély. Amikor a károsult lármát csap, azt mondja: coki… Ha följelent, semmi haszna, a bíróság nem fizet kártérítést. És akkor odadug neki öt-hatszáz forintot. A legtöbb esetben boldogan elveszik. Csak megijedni nem szabad. Fölényesnek, magabiztosnak maradni mindig. Számla pedig legyen magánál, ha a rendőrségre kerül, a lopás gyanúját ezzel védi ki. Villámgyorsan kell dolgozni, hogy a vevő megszédüljön. Beszélni és beszélni. És megnyálazni a két ujját, úgy sodorni a szövetszálat, akkor nem ég el, csak füstölög. És a ceruzának csak a hegyét bökje a szövetbe.
MAKICS
Én nem tudok így beszélni.
BRILLANTIN
Akkor ne menjen rádiószpíkernek. De szövetet még árulhat. Ha ügyes. Ha nem, menjen kapálni.
Az Utcaseprő lakása.
ANYA
Kétségbeesetten. Nem dolgozol. Látom én a kezeden. Baj lesz ebből, baj lesz megint. Bolond vagy, mint apád volt.
MAKICS
Beszédem van veled, ülj le, anya. Leülteti őt, pillanatig nézi, hogy remeg két keze az ölében. Üzletet nyitok. És hazaköltözöm. Te pedig vezeted majd a háztartást.
MAKICS
Majd meglátod. Van pénzem, ne félj semmitől, már intézik az iparengedélyt. Megcsókolja az arcát, a kezét. Jövök, anya. Pénzt ad neki. Vasárnapra vegyél egy szép tyúkot. Indulna.
Az öregasszony fölpattan.
Makics megfenyegeti őt az ujjával, mint egy gyereket. Nana! Nem dicsekszünk, nem csinálunk föltűnést! Nem tartozik a szomszédokra!
ANYA
Bólogat, hogy érti, hogyne értené, de amikor a fia eltűnik, megigazítja fejkendőjét, hirtelen széttárja két karját. Emberek! Asszonyok! Ekkora boldogság! Hazajön a fiam! Hazajön az én egyetlen fiam!
Kleinék lakása.
SCHREIER
Papírt tesz az asztalra. Tessék, itt az iparengedély! Ez a fecni nyolcezer forintomba került. És kettőezer volt az orvosi igazolvány. Egyetlen fillérem sem maradt. Most te következel.
SCHREIER
Hatezer forintért építik a sátrat. Rendesen zárható redőnnyel. És a legkisebb tőke, amivel indulni érdemes, ötvenezer forint.
MAKICS
Csöndesen. Nekem csak huszonötezer forintom van.
SCHREIER
Az kevés. Ne haragudj, de a barátság és az üzlet, az kettő.
MAKICS
Alig van ereje szólni. Tudom, hogy társat minden ujjadra találsz, hisz ilyen ipart kapni ma lehetetlenség… Nagy ára van… De én is nagy áron szereztem a pénzemet. Az utolsó lehetőségem volt. A sátorért…
VERA
Halkan. Próbáljátok meg, hiszen szorgalmasak, ügyesek vagytok mind a ketten.
SZIRÁKI
Ötezer forintot én is kölcsönzök. Majd visszaadjátok.
SCHREIER
Elég kedvetlenül számolni kezd. Akkor most nem csináltatok sátrat, csak valamilyen lécekből összeszögelt bódét. Megkérjük a szomszédot, és esténként hozzá pakolunk majd be. Úgyis csak néhány gönc lesz az alaptőkénk… De ha nagy pénzt nem is kereshetünk, a becsületes megélhetésünk biztosítva van.
VERA
Bort tölt a poharakba. Igyunk rá!
Mindenki iszik.
MAKICS
Egyszerre sír és nevet. Meghallgattál, Úristen! Béke van. Végre csönd, lerakott fegyverek, teljes győzelem!
Ecseri úti piac részlete. Makicsék bódéja bizony hitvány kis alkotmány, egy gyerek is földönthetné. Néhány lécből szögezték össze, tetején foltozott vászontető. Az elején vállfákon néhány öltöny lóg. A bódé mögött látni a telep kőkerítését. Izzó napsütés. Távol a zsibárusok hasig kigombolt ingben kémlelik az eget, itatózzák homlokukat. Schreier és Makics fehér nyári ingben a bódé előtt várja a jó szerencsét.
SCHREIER
Arcán patakokban folyik a verejték, zsebkendővel itatózza. Ilyenkor még a beduinok is kimennek a Palatinuszra. Én meg lesem a jószerencsét ebben a nyomorult hőségben.
MAKICS
Boldog vigyorral ül egy ládán, cigarettázik. Sorsod eldőlt, cimbora! Ha tél, ha nyár, itt lesed a jószerencsét mindörökre! Különben, én imádom a meleget.
SCHREIER
Ez nem meleg, ez a pokol. Elmegyek, iszom egy korsó sört. Hozok neked is.
MAKICS
Ne menj! Azt mondtuk, amíg az első üzletet nem csináljuk meg, az első pénzt nem dobjuk a ládikóba, nem költünk el egyetlen fillért sem.
SCHREIER
És ha két hétig nem jön a tisztelt vevő? Szerinted ki az a veréb, aki negyvenfokos melegben bejön vásárolni?
MAKICS
Egy óra múlva százhúsz veréb jön! Nemsokára kövér felhők érkeznek, szakadni fog a finom eső, és a szél mind elfújja ezt a csúnya meleget. Azután kisüt a nap, és mi nem győzzük a pénzt köpdösni.
SCHREIER
Te ezt már elintézted?
MAKICS
El hát! Meglátod! Az eget kémleli. Kispest fölött már az előbb is dörgött az ég. Még kettőt szól, és itt a zuhi. Hirtelen izgalommal. Vigyázz! Az első veréb!
FÉRFI
Nézegeti a ballonkabátokat.
SCHREIER
Dolgozni kezd, fölpróbálja rá a ballont, kitűnően kínálja a portékát, kinyitja, húzza, mondja a zsibpiacon ismert szöveget. Pompás darab, tisztelt úr! Ezt a minőséget a Belvárosban sem kapja meg. Eredeti svájci anyag, egyenesen Zürichből hozták. Ezen egy kopás nincs, pont az ön mérete. A tisztelt úrnak szerencséje van. Hátul összefogja a vevő hátán a fölösleges bőséget. Százötven forint a végső ár, ne is tessék csodálkozni, ma mindent olcsón adunk!
MAKICS
Lelkesen sürög-forog, izgatottan vigyorog, bólogat. Ma mindent olcsón adunk! Ordít róla a dilettantizmus. Minden mozdulata elárulja, semmi érzéke a kereskedelemhez, soha nem tud majd egy nadrágot eladni. Pályát tévesztett, egész életét félreismerő ember. Eláradó örömmel csomagolja be a ballont, amikor erős szél kerekedik.
FÉRFI
Hóna alá kapja a csomagot. Vihar jön!
MAKICS
Boldogan nevet, a Férfi kezét rázza. Hála Istennek! Lehűl a levegő! Reggel óta várjuk!
Villám cikázik, dörög.
MAKICS
Nem bír magával, az erősödő szélben utánakiabál. Szervusz, veréb! Röpülj el messzire, küldd el a testvérkéidet! Megköpdösi a pénzt. Apád, anyád idejöjjön!
SCHREIER
Ő is megköpdösi, ünnepélyes mozdulattal teszi a ládikóba, jókedvűen Makics hátára csap. Ez az, Mocorgó! Megindult a kocsi, kapaszkodhatunk a gyeplőbe!
Hirtelen elsötétedik a szín, csattog az istennyila, nyöszörögnek a lécek, azután egy hatalmas szélroham összedönti a bódét. Ők botladoznak, káromkodnak, futnak összevissza, csuromvizesen a sűrű villámfényben, mint a megkergültek. Majd megáll a szél, kivilágosodik, hirtelen kisüt a nap. Éles fénysáv mutatja, a bódé helyén csupán egy-két lécdarab. Ők döbbenten, mozdulatlanul nézik a tragédiát.
MAKICS
Úristen, mit tettél?
SCHREIER
Csöndesen. Készen vagyunk, pajtás. A vihar átdobta az egész vagyonunkat a kőkerítésen, a Mária-Valéria telepre, a csőlakók pillanatok alatt szétkapkodták. Azt ember többé vissza nem kaphatja. Tenyerével megtörli vizes haját, lassú léptekkel elmegy.
MAKICS
Úristen, egyetlen fillérem sem maradt… Mi lesz most velem… Te mocsok Isten! Mit tettél? Mit csináljak még? Embert öljek? Öltem! Mit kéne még tenni? Szenvednem? Meddig büntetsz?… Egyedül hogyan szerezzek még egyszer pénzt? Elmosolyodik, hangot vált. Hát ki fél Tőled? Én már tudom az igazi nevedet. Sehol se vagy Isten a te neved. Engem többé nem rémítesz, nekem többé nem hazudsz, én többé meg nem követlek, ellenem semmit nem tehetsz! Idenézz, köpök rád, nem győztél le! Miközben hangos nevetéssel kimegy. Nem győztél le! Esküszöm, nem győztél le!
Vidám kávéház. Ponyvával fedett tornácon egyedül ül az Író. Éjszaka van. A kávéház ajtaján belül látni a dülöngélő alakokat, amint maradék krajcárjaikat előkotorászva, bamba szemekkel követelőznek, tolakodnak a söntés pultja előtt. Az ajtónál Pincér cigarettázik. A tornáctól néhány lépésnyire utcai lámpa, nem messze tőle, telefonfülke árnyékába húzódva egy alak áll mozdulatlanul. Olyan hihetetlenül rongyos gúnyát visel, mintha valamelyik Gorkij-novellából lépett volna ki. A Pincér egy nőt taszigál az utcára. A nő átkarolja a lámpaoszlopot, és virágcsokrát lóbázva valami érzelgős slágert énekel. A szitáló esőben szeméből patakzik a könny. Az Író int a Pincérnek, pénzt tesz az asztalra.
ÍRÓ
A telefonfülkére mutat. Látja azt az alakot? Már egy negyedórája ott áll mozdulatlanul, mintha valami titkos parancsa lenne rá – engem figyel. Ha ránézek, forgatja a fejét, úgy tesz, mintha csak unalomból állna itt, ezen a hűvös éjszakán. Mi az ördögöt akarhat? Pont éntőlem?
PINCÉR
Talán nincs lakása. Ártalmatlan koldus, nem támad ez senkire. De ha akarja, szólok egy rendőrnek.
ÍRÓ
Nem, dehogy. Kulcscsomót vesz ki a zsebéből. Elmosolyodik. Ha megtámad, a fejére ütök, és szaladok hazáig.
PINCÉR
Visszamegy a kávéházba.
ÍRÓ
A mozdulatlan alakra néz, föláll, de nem indulhat el.
MAKICS
Kilép az árnyékból, lassú léptekkel bejön a tornácra, leül az asztalhoz; csöndes, elnézést kérő hangon szólal meg. Fizessen, kérem, egy feketét. Ha lesz pénzem, visszaadom.
ÍRÓ
Vigyáz, a hangján ne érződjék szorongása. Tessék, rendeljen bármit magának.
MAKICS
Nem iszom szeszesitalt már régen, de most jólesne egy kis pálinka. Szomorú, tréfás mosollyal hunyorít. Van ez így néha, nem igaz?
ÍRÓ
Int a Pincérnek. Két fél cseresznyét!
Két rendőr bukkan elő, gumiköpenyükön csillog a víz. A részeg nőhöz ballagnak, vitáznak vele, elvezetik.
PINCÉR
Az asztalra teszi a két poharat.
MAKICS
Fölhajtja az italt, megrázkódik, hevesen köhög; még visszahallani a részeg nő keserves zokogását.
ÍRÓ
Cigarettával kínálja Makicsot, rágyújtanak.
MAKICS
Az oszlop tövében felejtett virágcsokrot nézi. Mennyi nyomorúság. Sokat gondolkodtam ezen… Isten tudja, az ember valahogy megokosodik a börtönben…
ÍRÓ
Rövid hallgatás után, barátságosan. Mi bűnt követett el?
MAKICS
Rókatekintettel nézi, majd lassan. Maga hol dolgozik? A rendőrségnél van?
ÍRÓ
Sietve. Nem, dehogyis. Csöndesen, zavartan. Novellákat írok.
MAKICS
Kutatóan bámul rá, elmosolyodik. Szóval ezért kíváncsiskodik, miféle vagyok. Tolvaj-e vagy lecsúszott arisztokrata. Száz évig nem találná el, miért zártak be… Megmondom. Én voltam a csehszlovák úr. Miért csodálkozik? Ajánlok magának egy üzletet. Ez volna az első, amit másfél esztendeje kötök. Előrehajol, izgatottan váratlan ötletétől. Én babonás ember vagyok, ne utasítson vissza, mert ha a startot rosszul veszem, mehetek a fenébe. Száz forintért elmondom az életemet. Nem hallgatok el semmit, talán megéri magának.
ÍRÓ
Elmosolyodik, mint aki tudja, ostobaságot tesz, szótlanul átnyújtja a száz forintot.
MAKICS
A szivarzsebébe gyűri, mint valami díszzsebkendőt, és int a Pincérnek, hozzon még két cseresznyét. Hűvös van, jönnek a zord idők. De mire a hó leesik, megint lesz télikabátom, kézzel varrott cipőm… Talán takarékkönyvem is.
PINCÉR
Leteszi eléjük a két poharat.
MAKICS
Mert nézze, ma délután négy órakor mint tisztességes ember léptem ki a börtönkapun, megtisztulva bűneimtől. És már jár az agyam, hogyan, mint kezdjem, lesz-e szerencsém, idegem, bátorságom hozzá, mit tudom én? De azért csinálom újra, ha kezem-lábam citerázik is. Gúnyosan néz az Íróra. A terv, az törvény, elvtársam. Valami komoly dühvel a hangjában. Lesz, nekem is lesz tervem megint, és ha nem jön közbe semmi cvikli, végre is hajtom. Nevet ezen, mint valami jó tréfán, de a szemén kifénylik egy könnycsepp.
ÍRÓ
Nézze, én megmondom őszintén, még csak nem is sejtem a tervét. Az életéről is annyit tudok, elhibázta valahol.
MAKICS
A születésemnél. Ott hibáztam el. Nem jó az, hogy akárki megszülethet.
ÍRÓ
Mindenkinek joga van az élethez.
MAKICS
Ingerülten közbevág. Ugyan ne beszéljen gyerekségeket! Honnan veszi ezt az őrültséget? A könyvekből?
ÍRÓ
Ijedten, csöndesen. Vérzik. Vérzik az orra.
MAKICS
Kezefejével letörli. Jön ki a nátha. Törött volt az ablak a szalmazsákom fölött, mindig megfáztam. Kis szünet. Ne haragudjon, nem akartam megbántani. Én most itt elmondok magának mindent. Mindent úgy, ahogy történt – tegyen igazságot. S ha valamit nem ért, egyes részek talán zavarosak, ott állítson meg nyugodtan. Újra mondom majd. Meg különben is, én nem tudok úgy fogalmazni, mint maguk… Kinek milyen a szerencséje, olyan a nyereménye – mondják mifelénk. És ez igaz is. Később rájöttem, hogy ezen áll vagy bukik az élet.
ÍRÓ
Fizet, majd Makicshoz. Jöjjön föl hozzám, itt lakom a szomszédban. Főzök jó erős feketét.
MAKICS
Szórakozottan. Teát innék. Forró teát…
ÍRÓ
Cigarettával kínálja őt, rágyújtanak, lassan mennek kifelé.
MAKICS
Időm van, másom sincs – kezdem az elején. Amikor én megszülettem, a szomszédok hajnalig ittak a szerencsémre, és azon vitatkoztak, mi legyen majd belőlem. Végül is a kocsmáros döntötte el a sorsomat. „Idehallgasson, Makics úr – mondta az apámnak –, míg világ a világ; az emberek biciklizni fognak. Ahhoz pedig bicikli kell.” Persze, mindenki bólogatott, hisz a kocsmárosnál nagyabb tekintély nem létezett a környéken. A sráckorom – nem sokat mesélhetek róla. Golyóztunk az utcán, és kijártam én is az öt elemit. Úgy emlékszem, azok az esztendők szépek voltak. A Városi Színház oldalában rúgtuk a rongylabdát, meg a lépcsőkön ülve rengeteget veszekedtünk. Az Újpest, Fradi, Sárosi Gyurka, boxmeccsek… Csupa ilyen izgalmas dolgok. No meg a mozi. Tom Mix, Tarzan és Mister Moto. De attól féltem, mert sohasem mosolygott. Az öregem utcaseprő volt…
Az Író lakása. Két szék, asztal, polcon néhány könyv, egyajtós szekrény.
MAKICS
Iric Pistát kérdezte? Nem tudok róla sokat, hisz azelőtt nem ismertem. Klasszikus vagány volt, nagyszerű fiú; de a társadalom jól járt a halálával… Most én kérdeznék, helyesebben kérnék magától valamit. Nézzen rám, ezekben a rongyokban legfeljebb kiállhatok koldulni a Rókus elé. Egy használt öltönyt kérnék magától. Nem kölcsön, és nem ajándékba. Két héten belül megfizetem az árát. És ha azt mondja, nincsen, azért nem haragszunk egymásra. Az asztalától sem állok föl, hisz tudja, hogy nem a vacak száz forintjáért üldögélek itt. Egyszer beszélni kellett már az egészről. Ha papnak mondom el, annyi Miatyánkot róna ki, életem végéig sem lennék kész vele.
ÍRÓ
Öltönyt vesz ki a szekrényből. Tessék!
MAKICS
Nevet. Nagyszerű és köszönöm szépen.
ÍRÓ
Főzzek még egy teát? Keresek valami harapnivalót is.
MAKICS
Tagadóan int a fejével. Nem, köszönöm, fáj a fejem.
MAKICS
Az italtól nekem sohasem fájt. Valószínűleg az influenza, vigye el az ördög azt a törött ablakot! Ha annyi pénzem volna, mint Rotschildnak van, mindenkit szalmazsákra fektetnék, és fütyültetném rájuk a szelet. Sírjanak, mint a kivert kutyák. Tanuljanak emberséget. Pillanatig hallgat. Mit mondjak még? Szégyellem, milyen nevetségesen, ostobán buktam el. De nem haragszom senkire, nincs bennem gyűlölet. Csak utálom az embereket. Nincs tovább. A vihar után húsz forint maradt a zsebemben. Másnap lebuktam. A vádirat fondorlatos csalás és közveszélyes munkakerülés.
MAKICS
Talált másik társat, ott árulnak most is az Ecseri úton.
MAKICS
Nekem? Én, uram, míg élek, nem állok szóba velük.
ÍRÓ
Talán ők nem hibásak.
MAKICS
Közbevág. Dehogyis! Tudom, hogy a vihart nem ő rendelte meg. De nézzen rám, nézze ezeket a koldusrongyokat rajtam. Másfél év alatt egyetlen sort nem írtak, egy csomag cigarettát nem küldtek. A börtönt… hogy anyám temetésén nem lehettem ott, az életemet nem tudom megbocsátani senkinek. Föláll, cigarettára gyújt. Elmegyek, ne haragudjon rám, eleget beszéltem a száz forintjáért. A polchoz lép, oldalt fordított fejjel a könyvcímeket olvassa. Elmosolyodik, most olyan, mint egy kamasz. Egyszer én is voltam a Bábszínházban. „Szarvaskirály”… még a címére is emlékszem. Hogyan tudják csinálni, nem is tudom. Fizetnék érte, ha egyszer hátulról megnézhetném. Mint az igazi tenger, még hajó is jött rajta. A puskák csöve pedig füstölgött. Az biztos, hogy nagyon szép volt. Karjára veszi az öltönyt. Pár száz forintom van, rabmunkán kerestem. Ne féljen, talpra állok.
ÍRÓ
Kezet szorít vele. Látom még?
MAKICS
Magát múzeumban kellene mutogatni. Hogy ilyen is van. Azt hittem, prédikál egy sort. Tisztesség, becsület, munka stb. Szeretnék magával sok mindenről beszélgetni. Egyszer eljövök…
ÍRÓ
Minden elsötétedett körülötte, csak őt világítja meg reflektor. De már csak a sírjával találkoztam. A Bakáts téren, a templom homlokzata előtt. Harcolt? Olyan izzó hangulatot semmi nem teremthetett, hogy ő fegyvert fogjon. Fosztogatni próbált? Ez sem valószínű, hisz Iric meg Visó nélkül aranyért sem kockáztatta volna az életét. A bátorság nem volt erős oldala. Vagy eltévedt golyó? Vak véletlen? De hát miért ment harc idején az utcára?
KLEIN NÉNI
Most rajta gyúl reflektor. Istenem, nem is tudom elhinni. Azon a napon, hogy hazajött a börtönből, volt itt utoljára. Nagyon rosszul nézett ki, rongyosan, szutykosan. Kereste a ruháit, és amikor megtudta, hogy eladtuk, olyan csúnyákat kiabált, amit énelőttem soha nem tett. Az édesanyját, ugye, mi temettük el, és elsőosztályú temetést akartunk. Hát arra kellett a pénz. De ő leköpte a vőmet és elrohant. Mondom, kérem, teljesen meg volt zavarodva. Kialszik rajta a fény.
ÍRÓ
Más irányba fordul, most a tekintete nyomán Schreier és Vera áll fényben.
SCHREIER
Elgondolkodva. Együtt nőttünk föl. Nyugtalan, ideges fiú volt. Kicsit mániákus. Nagyon verte őt a sors, de nem hittem, hogy így fejezi be.
VERA
A börtönben is mindig fegyelmije volt. Próbáltunk cigarettát, fehérneműt küldeni, de nem vették át. Két ízben is próbáltunk.
Kialszik rajtuk a fény.
PAP
Most ő kerül fénybe, egy templom homlokzata előtt néhány sír; az öreg, ősz hajú Pap a legszélsőre mutat. Őt kérded, fiam? Én zártam le a szemét. Nem szenvedett, a homlokán érte a golyó. A csönd perceiben az árkádok alól futott ki. Így érte őt a halál. Már a téren, a templom előtt bukott el. Kijöttem hozzá, de a lelkét már nem találtam. Ruhákat szedett össze valahol, kopottas, öreg ruhákat. Szegény, úgy markolta mellén a csomagját, nem akarta elengedni. Azzal temettük is el. Ki tudja, mire kellett neki…
ÍRÓ
Az elsötétedett színpadon csak ő marad fénykörben; csöndesen, egyszerűen szól. Ifjabb Makics József, élt harmincöt évet, meghalt ezerkilencszázötvenhat októberében. Gondolkodik, Makics szavait idézi. Ostobán bukott el… Határozottan. Ostobán, de nem nevetségesen. Most az volna a feladatom, talán a kötelességem, hogy véleményt mondjak róla, a történetéről… Én nem hordom zsebemben a bölcsek kövét, szántam, mosolyogtam őt… Gyerekes álmát… De tiszteletet éreztem hite, elszántsága, fanatikus ereje láttán. Mit kezdhetett volna ilyen erővel, ha igazi álmot álmodik.
Lassú függöny
|