Rozsdatemető
Dr. Mátyás Vilmos százados
Katona, Férfi, Házmester, Ágota, Trombitás, Asszony, Pap
Rozsdatemető, kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Amikor a függöny fölmegy, csönd van a színpadon. Az Író egyedül áll és figyel. Pillanat múlva munkások lépnek be, még mindig az imént eltávozottak után nézve.
MŰVEZETŐ
Megölte. Az istenit a marhájának. Cigarettát vesz elő.
ÍRÓ
Tüzet ad a Művezetőnek. Az áldozat is itt dolgozott?
MŰVEZETŐ
Nem. Most láttam először. Anyagot hozott.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Janit most megfürdetik alaposan.
ÍRÓ
Ha bebizonyítják, hogy szándékosan ölt, sokáig nem látja avval a sárgás szemével a napvilágot.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Meglepődve. Sárgás? Honnan veszi? Világoskék szeme van. Vagy zöld… Ha spén ugrott bele, mindig én halásztam ki. Eleget láttam.
MŰVEZETŐ
Vállat von. Ez jogilag érdektelen. Az ügyészt nem érdekli, hogy a gyilkosnak milyen szeme van. Ibolyaszínű vagy koromfekete. Vagy tengerzöld. A halottat sem érdekli.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Jani nem gyilkos. Csak néha ordít, megbántja az ember önérzetét. Azután meg szégyelli magát. Te is tudod.
MŰVEZETŐ
Jóváhagyóan bólint. Tudom. A pasas öngyilkos lett. Szétverte a saját fejét. Meséld el a rendőrségen, mi történt, nehogy rosszra gondoljanak.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Nem tudom, mi történt. Majd ő elmondja. Visszamegy folytatni a munkáját, a Művezető megy vele.
Az Író egyedül marad, csöndesen megszólal.
ÍRÓ
Nem mondta el. Hallgatott konokul. Kis szünet. Meg akartam ismerni a titkát. Átnéztem a nyomozási adatokat. A sógorát ölte meg. Ekkor kezdtem kutatni a Hábetler család életét. Sok emberrel beszéltem, szaporodtak jegyzetfüzetemben a sorok, a nevek. Végül fölkerestem őt is a Markó utcai fogházban.
A Markó utcai fogházban. Ifjabb Hábetler János bizalmatlan várakozással néz az Íróra, hiszen soha nem látta őt. A háttérben börtönrács.
ÍRÓ
Tudni akarom, mi történt a rozsdatemetőben.
JANI
Megöltem egy embert. Az történt. Aláírtam a jegyzőkönyvet. A többi nem az én dolgom.
ÍRÓ
Veszedelmes játékot játszik, esztendőkbe kerülhet. Ne bánjon el magával oktalanul. Otthon várja a család.
ÍRÓ
Nem… De segíteni akarok.
ÍRÓ
A kezében levő jegyzetfüzetre néz, csendesen. Tulajdonképpen semmi… Ott voltam én is a gyárban, amikor történt.
JANI
Ennyit firkált össze a dologról?
ÍRÓ
Arról egyetlen betűt sem. Ember, ez az egyetlen, amit még nem tudok magáról.
ÍRÓ
Bólint. Minden mást tudok. Ismerem az egész életét.
JANI
Lassan. Szóval, maga firkász?
ÍRÓ
Mozdulatlanul hallgat.
JANI
Ordít. Írja tele a világot! Mit tud maga? Egy nagy semmit tud!
ÍRÓ
Csöndesen. Ne kiabáljon, én nem félek magától. Ismerem a családját. Az életüket. Tudni akarom, mi történt a rozsdatemetőben.
ÍRÓ
Vár, a jegyzeteit lapozza.
ÍRÓ
Akkor elégetem a jegyzeteimet, és elfelejtem az egészet.
ÍRÓ
Az arcába néz. Akkor mindent, amit magukról tudok, megírok, a nyilvánosság elé tárok.
JANI
Ordít. Csináljon, amit akar! Írja meg! Ugasson! Mehet a Rákoskeresztúri temetőbe! Semmit se tud! Semmit az égkerek világon!
ÍRÓ
Hallgat, jegyzeteit lapozza.
JANI
Sokáig nem szól, a kezét nézi, a börtönrácsot. Úristenit ennek a replás életnek…
ÍRÓ
Bizonyíthatok, ha nem hisz nekem. Elteszi a jegyzeteit. Csöndesen, mesélő hangon folytatja.
Lassan elsötétül a szín, eltűnik Hábetler Jani, a börtönrács.
Az Író egyre közelebb jön a nézőtérhez. Nagy utat jártam meg visszafelé az időben. Mert ez a történet távolról indul, valahonnan az első világháború esztendeiből, amikor hősöm még nem is élt. Kis szünet. A hosszúra nyúlt háborúból idősebb Hábetler János mindössze két emléket hozott. Bor mellett néha elmesélte. Az olasz harctéren egy kék arcú halott – lyukkal a homlokán – mozogni kezdett. A halott katona alatt vakondok túrt, az élők sápadtan nevetni kezdtek. Másik emlékéről komolyabb hangon, árnyalatnyi szégyenkezéssel beszélt.
HÁBETLER
Megjelenik középen, hátul. Késő őszi délután lelőttek egy dupla szárnyú, ellenséges repülőgépet. Nagy csattanással ért földet, nem messze tőlünk, a két pilóta kigurult a fülkéből. Komámmal előbújtunk az erdőből, szaladtunk a lángoló géphez. Gombolni kezdtük a pilótákról a bőrmellényt. Akkor egy eltévedt golyó… Így aludt el örökre a koma. Lefeküdt a kőre, a hátára, és a pilótákkal együtt bámulta a mocsokszínű felhőket. Én visszakúsztam az erdőbe, löktem, toltam magam a golyózáporban, mint egy hernyó. Imádkoztam. Megfogadtam, hogy becsületes emberként fogok élni.
Sötét lesz, csak az Író látszik, Hábetler eltűnik.
ÍRÓ
És ezt a fogadalmát nem szegte meg soha. Szünet.
Rézfúvós katonazenekar harsogja: „Süt a mama, süt a pék…”
Tavasszal vezényelték őt Budapestre. Szabadnapján elment a Zöld Vadászba, itt ismerte meg Pék Máriát. Pék Mária vékony teremtés volt, alacsony növésű, hideg szemű, erős mellekkel. Együtt táncoltak minden vasárnap délután.
A Zöld Vadász kerthelyisége, harsog a zenekar. Hábetler János katonaruhában táncol a fekete selyemruhás, fehér kézelős Pék Máriával, tánc után az egyik asztalhoz vezeti, leülnek.
HÁBETLER
Az arcát törülgeti. Csupa egy veríték vagyok. A hátam, a mellem csupa egy veríték.
PÉK MÁRIA
Én soha nem izzadok, ezért foltos a bőröm minden nyáron. Fejét oldalra hajtja, megmutatja rövid nyakát Hábetlernek.
HÁBETLER
Csakugyan foltos. Olyan, mint az apró rézfillérek.
PINCÉR
Kendőjével rácsap az asztalukra. Mit hozzak, ezredes úr?
HÁBETLER
Pék Máriához. A savanyút?
PÉK MÁRIA
Elmosolyodik, bólint.
HÁBETLER
A pincérhez. Tessék hozni egy korsó sört és három deci kövidinkát.
HÁBETLER
Közelebb ül Pék Máriához. Én nem félek senkitől és semmitől az égkerek világon. Világéletemben utáltam a dicsekvő embert, de ami igaz, az igaz. Dr. Mátyás százados úr is megdicsért a kitüntetéseimért. Nem mondom, hogy másnak talán nincs, más is járt a fronton, de énnekem megvan a Károly csapatkereszt, Ferenc József kisezüst, Ferenc József bronz, a sebesülési érdemérem – Kiválaszt egy medált a mellén, mutatja, hangján is érezni, erre különösképpen büszke. – és a háborús emlékérem. Ezt írták rá: Pro Deo et Patria. Tudod, ez mit jelent?
PÉK MÁRIA
Tagadóan int a fejével.
HÁBETLER
Istenért és Hazáért. Azt jelenti. Amikor a százados úr lefordította nekem, nagyon meghatódtam. Eltűnődik. Igen rendes, mondhatnám jóeszű ember a százados úr, csak a mértékletességet, azt nem ismeri egyáltalán. Iszik folyton, mint a gödény.
PÉK MÁRIA
Hallgat, szórakozottan megigazítja a szál szegfűt a hajában.
HÁBETLER
Elmosolyodik, ujjával igazít a bajuszán, láthatóan udvarolni készül, kívánja a lányt, hangja is megváltozik, de nem mohó, nem ízléstelen. Mondtam már neked, te Pék Mária, hogy csuda egy szép tartású lány vagy? Ahányszor csak megnézlek, csak úgy bámulom ám azt a kék színű, szép szemedet.
PÉK MÁRIA
Ránéz, csöndesen. Állapotos vagyok.
HÁBETLER
Döbbenten bámul. Nem baj. Azután nem szól többet. Bámulja a rézfúvósokat, a saját kezét, és idétlenül mosolyog.
Pék Mária fölemeli csontos arcát, nézi őt hidegen, ellenségesen.
PINCÉR
Korsó sört és pohár bort tesz az asztalra. Lehet most is fizetni.
PÉK MÁRIA
Poharához nyúl, hátraveti fejét, és lassú kortyokban kiissza a bort.
A fúvószene halkul, furulyaszó erősödik föl belőle.
Fizikaszertár, deszkalapon rozsdás patikamérleg. Dr. Mátyás százados a padlón ül, furulyázik, körülötte szétszórt kották, koszos zsebkendő és két gyertyatartó. A pislákoló gyertyák fénye adja a világítást. A százados pocsolyarészeg. A jelenet alatt inkább szánom ezt a delíriumos, vergődő, beteg embert, mint nevetem. Kopogtatnak.
DR. MÁTYÁS
Leteszi a furulyát. Bejöhet mindenki!
Hábetler jön be, hunyorog.
Te vagy az? Gyere közel hozzám, ülj le és hallgass! Elmondom neked a végrendeletem.
HÁBETLER
Leül az üres ládára, egyik gyertyatartót a kezébe veszi, és várakozó kíváncsisággal a százados arcába néz.
DR. MÁTYÁS
Beteg, fátyolos hangon. Énrám figyelj, katona! Lesz majd idő, mikor a háborúra nem emlékeznek már az emberek. Ügyes szatócsok banánt árulnak majd az utcán, elegáns asszonyok lovagolnak a Fasorban. Nem beszélnek többé a tengernyi vérről, az oktalan halálról. Nem fogja senki gyűlölni a németet ebben a szerencsétlen országban. Sajnos, nagyon meghatódik, félbeszakítja mondókáját, bekövetkezik a beteges roham. Utálatos hangon sírni kezd, csontos kezével elfödi arcát. És egy leköpnivaló, szerencsétlen ember vagyok, könyörgök, ne engedd elveszni a szimfóniámat! Négykézlábra állva szedegeti össze a kottákat. Őrizd meg, katona, mert énnekem nincsen erre már lehetőségem. Föláll, átadja a kottákat, kezét az ég felé tárja. Én nemsokára Isten színe elé állok, és ez a szimfónia a tengernyi vért és az oktalan halált idézi örök emlékezetébe a magyarnak. Térdre rogy, visszamászik a szalmára.
HÁBETLER
Igen megsajnálja, elérzékenyült hangon. Százados úr, jelentem, én szívesen megőrzöm a szimfóniáját, hiszen nem kér kenyeret. Elviszem magammal Brügecsre a nevelőszüleimhez, mert hazautaznék. Házasodni készülök. Tisztelettel tíz nap szabadságot kérek.
DR. MÁTYÁS
Megkeresi a koszos zsebkendőt, lassan megnyugszik. Kérlek, barátom, légy velem elnéző, magam sem értem, hogyan hagyhattam el magamat ennyire. Úgy látszik, ez már a krízis, az én napjaim végérvényesen meg vannak számlálva.
HÁBETLER
Tisztelettudóan. A százados úr még nagyon sokáig fog élni, azonban, szerény véleményem szerint, a bor és a pálinka fogyasztását lehetőleg mellőzni kell.
DR. MÁTYÁS
Pillanatig hallgat. No menj, Hábetler János, eredj, vidd el a szimfóniámat. Házasodj meg, és légy boldog. Elfordítja a fejét, mert a szeme tele van könnyel. Furulyázni kezd.
HÁBETLER
Gondosan összehajtja a kottákat, zsebre teszi, tiszteleg és kimegy.
Kólisch ügyvéd lakása. Az ügyvéd íróasztal mögött ül, szivarozik. Hábetler lép be, kezében a katonasapkája és a kották.
KÓLISCH
Gondolatai másutt járnak, szórakozottan. Ülj le.
Hábetler leül.
Tehát eltűnt a század. A feleséged a maga kitűnő modorában valami ilyesfélét említett.
HÁBETLER
Igenis, ügyvéd úr, teljességgel így alakult a helyzet. Megházasodtunk, elutaztunk Brügecsre a nevelőszüleimhez. A feleségem egy nap alatt összeveszett anyámmal, a fél faluval. Ma hajnalban megérkeztünk Pestre, megyek vissza az iskolába, sehol egy lélek. Eltűnt a század. Akkor fogtam magamat, eljöttem ide a Bajza utcába, hogy megbeszéljem ezt a rendkívüli eseményt az asszonnyal.
KÓLISCH
Föláll, az ablakhoz megy, elhúzza a függönyt, nézi az utcát.
HÁBETLER
Ő is föláll, nem tudja, mitévő legyen, forgatja a katonasapkát, nézegeti a bútorokat, könyveket.
PÉK MÁRIA
Ezüsttálcán tejeskávét, kalácsot hoz be, Kólisch és Hábetler között megáll.
KÓLISCH
Szóval, eltűnt a század.
HÁBETLER
Vigyorogva. Eltűnt, ügyvéd úr kérem, egy szálig. Csak egy kiló kottám maradt emlékbe.
HÁBETLER
Dr. Mátyás Vilmos százados úr szimfóniája a nagy háborúról, a tengernyi vérről meg az oktalan halálról. Most aztán vásárolhatok egy furulyát, esténként majd lejátszom.
PÉK MÁRIA
Te marha állat!
KÓLISCH
Mária, már néhányszor említettem, hogy csapnivaló a modorod. Például tegnap este azt mondtad a feleségemnek: ne legyen idétlen.
PÉK MÁRIA
Mintha nem is hallaná, leteszi a tálcát az asztalra, rakosgat. Az hát! Marha állat. Mit bolondozik nekem a furulyával! Nem babra megy a játék, életről, halálról van szó! Ha nincs század, nem a századot igazoltatják az utcán, hanem ezt a boldogtalant. Akkor aztán elfurulyázzák a szimfóniáját!
KÓLISCH
Leül, hörpint a kávéból, majd leteszi a csészét, fanyarul mosolyog. Nincs okod félni, Mária. Magyarországon is megkezdődött a teljes dezertálás. Hábetlerhez. Mesterséged van?
HÁBETLER
Igen. Ács vagyok.
KÓLISCH
Bravó, citoyen! Találkozunk a Grève téren!
PÉK MÁRIA
Idegesen. Ne játsszon már, Kólisch úr! Azt mondja meg, mi az istent csináljunk?
KÓLISCH
Vállat von, őszintén. Azt hiszed, én tudom? Amerre nézek, káosz, zűrzavar… Oroszország mozgolódik. A nemzetközi konstelláció… Rájuk pillant, legyint. Megérti, nem sok értelme van a politikai eszmefuttatásnak.
Az utcán a „Fel vörösök, proletárok” című dalt éneklik.
Kólisch Hábetlerhez fordul. Azt tanácsolom, jelentkezz nemzetőrnek. A Vegyesdandár Parancsnokság itt van közel, a Bajza utcában, talán esténként haza is jöhetsz az asszonyhoz. Természetesen itt maradhatsz, amíg átveszed a hatalmat. Fanyarul nevet.
Mindhárman az ablakhoz mennek. A dal fölerősödik. A szín változik, Hábetler egyedül áll az utcán. Két vöröskatona jön énekelve. Üdvözlik Hábetlert, letépik sapkájáról a K. u. K. jelvényt, helyébe vörös csillagot tűznek. Ezután a két katona vidáman elmegy. Hábetler kihúzza magát, meglátja a földön az eldobott K. u. K. jelvényt, lehajol érte, és óvatosan zsebre vágja, majd hangosan indulót énekelve elmegy.
ÍRÓ
Ostoba módon kerültek el Kólisch ügyvéd lakásáról. Az ügyvéd egy veszekedés alkalmával elveszítette türelmét, és Pék Máriát cselédkönyv nélkül kidobta az utcára. Akkor Pék Mária elment az unokabátyjához, Stádinger Józsi kőfaragósegédhez, aki rangos ember volt a Vörös Hadseregben. De akkor ő már nem segíthetett… Kis szünet. Első gyermekük a Zita-kórházban született, 1920. január huszadikán. A református vallás szertartása szerint Gizella nevet kapott. Hábetlerék takarításért a Fiumei úton laktak, Beleznay sírköves pincéjében. Ha esténként a márvány sírkövek között elfújták a gyertyát, bántották egymást, mert féltek, és nem látták lehetőségét embertelen sorsuk jobbrafordulásának.
Beleznay sírköves pincéje. Vacogtató hideg. Pék Mária parasztos fejkendőben, szedett-vedett göncökben hajladozik egy ruháskosár fölé, a gyerekkel bíbelődik. Stádinger Józsi kőfaragósegéd láda előtt guggol, szerszámait nézegeti, vizsgálja, egyik-másik vésőjét fenőkővel kiigazítja. Rongyos pulóvert visel, agyonfoltozott nadrágot, feslett cipőt. A sírköveken gyertyák világítanak. Hábetler viszonylag tűrhető télikabátban jön be. Két ujját megnyálazza, egymás után eloltja a gyertyákat. Végül már csak egy gyertya világít. Lobogó fényt vet egy csukott szárnyú, ötméteres, szomorú angyalra.
HÁBETLER
Pontosan elegendő ez a világítás. Mert én úgy vélem, ha egyszer az embernek nincsen megfelelő keresete, szűkén van a pénz, akkor nagyon vizsgáljon meg mindenféle kiadást. Mert a könnyelmű ember pazarlásokba merül, annak vége, soha nem áll meg a lábán. Legalábbis nekem ez a véleményem.
PÉK MÁRIA
Fogd már be a pofádat!
HÁBETLER
Megint kezded? Olyan vagy, mint a vaddisznó. Stádingerhez. Szerinted helyes viselkedés, hogy egy asszony folyton ordít?
STÁDINGER
Láthatóan nem szívesen avatkozik a viszályba. Azt gondolom, Mária, nem szabad így viselkedned.
PÉK MÁRIA
Hát mit ugat! Az embernek nincs mit zabálni, a csövekben megfagy a víz, már nem tudom, mi az úristent pakoljak a gyerekre, ez a hülye meg takarékosságról ugat!
HÁBETLER
Akkor sem kell ordítani! Nem mondom, hogy nem kerültünk talán elég szörnyűséges helyzetbe, de éppen ezért még inkább vigyázni kell a takarékossággal.
PÉK MÁRIA
Hát hallod? Beszélhetsz ennek, olyan, mint az öszvér!
STÁDINGER
Kelletlenül. Azt gondolom, Janikám, ha az ember a pokol fenekére kerül, ott már nem lehet a garast számolgatni. Mert ott már nincs garas, csak szenvedés van.
HÁBETLER
Ezt én mind elismerem. De mégis azt mondom, hebehurgya felelőtlenséggel családos anya nem viselkedhet.
PÉK MÁRIA
Ez az ember tökéletesen hülye! Kár minden szóért, ez az ember hülye!
HÁBETLER
Már megint kezded! Anyámmal is így viselkedtél. Pedig nem értesz semmit a takarékossághoz!
PÉK MÁRIA
Akkor eredj vissza az anyádhoz! Ő majd takarékoskodik!
HÁBETLER
Vigyorog. Nem replásat akartál mondani?
PÉK MÁRIA
Még hergelsz is, kínozol, te gyilkos!
HÁBETLER
Most akkor azt tanácsolom, hallgass, és vigyázz a szádra!
PÉK MÁRIA
Hallgassak? Hát ki vagyok én? A kapcarongyod? Te söpredék!
STÁDINGER
Ordít. Hagyjátok már abba!
PÉK MÁRIA
Te is ugatsz? Sírni kezd.
HÁBETLER
Csöndesen. Aludjatok, késő van már… Elmegyek, hátha kapok munkát. Az utolsó gyertyát is eloltja, kimegy.
Most csak az ablakon jön fény, az utcai gázlámpa kísérteties világítása. A gyerek fölsír a kosárban, Pék Mária csitítgatja, halkan énekel neki: „Cset Pá-páról pillangóra, Onnan me-gyünk Ko-máromba.” Stádinger a csukott szárnyú angyal ölébe mászik, pokrócba csavarja be a testét, szabadon maradt karjával ijesztő mozdulatokat csinál, és remegő hangon imádkozik.
PÉK MÁRIA
Udvariasan. Józsikám, megkérlek, ne hadonássz, mert az Isten nem nézi jó szemmel, a gyerek meg frászt kap a ruháskosárban.
STÁDINGER
Zavartan abbahagyja az imádkozást. Ne haragudj, de fázom. Talán, ha lehetne, húzd a ruháskosarat a sírkő mögé. Halkan tovább imádkozik.
PÉK MÁRIA
Ijedten nézi Stádingert, majd fölemeli a ruháskosarat, és hátraviszi. Közben énekel. „Cset Pá-páról pillangóra, Onnan me-gyünk Komáromba.”
A gyerek megnyugszik, elhallgat, de ő csak énekel vékony kis hangján. A lépcsőkön darutollas katonák jelennek meg, lent megállnak, helyet adnak a Zászlósnak. A Zászlós Stádingerhez lép, a háta mögé áll.
ZÁSZLÓS
Jó estét, Stádinger!
STÁDINGER
Megrezzen, szembefordul a Zászlóssal.
ZÁSZLÓS
Füzetből kérdez. No, fiam, hol születtél?
STÁDINGER
Ezernyolcszázkilencvenegy szeptember tizedikén.
ZÁSZLÓS
Szolgáltál a vörösöknél?
ZÁSZLÓS
Ne bólogass, fiam! Harcoltál vagy nem?!
STÁDINGER
Salgótarjánnál.
ZÁSZLÓS
Elteszi a füzetet.
STÁDINGER
Hirtelen izgatottan. Zászlós úr! Zászlós úr, én magyarhitű, vallásos ember vagyok, ezt bárki, ezt Patay tiszteletes úr is megmondhatja. Én dolgos ember vagyok, Nagykeszin bármerre, a templomban, a temetőben, Missák malmos házán, kerítésén a faragott díszítések mind az én munkámat dicsérik. Tessék ezt nyugodtan megérdeklődni!
ZÁSZLÓS
Int, hogy kötözzék meg.
STÁDINGER
Minden tiltakozás nélkül odanyújtja fagyos kezét a katonáknak, a finom port leveri nadrágjáról, a fejét csóválja, amikor megkötözik. A katonák megfogják a karját, és ő elindul közöttük hallgatagon, a cipőjét bámulja. Csak a lépcső alján torpan meg. Hátrafordítja fejét, szaporán pislog Pék Mária felé. De nem nézelődhet, a Zászlós meglöki a hátát. Ekkor megbillen, a síkos kövön elveszíti egyensúlyát, és a hasára zuhan. A váratlan zuhanás megvadítja. Ordítani kezd, gurítja, dobálja magát a katonák csizmái között. Nekem munkám van! Engedjetek el!
ZÁSZLÓS
Int a katonáknak, azok fölrángatják Stádingert a lépcsőkön.
Már kintről; egyre távolabbról hallatszik az iszonyatos ordítás.
PÉK MÁRIA
Amikor a Zászlós is kiment, karjára veszi Stádinger pokrócát, és szalad utánuk.
Harangoznak, majd elhal a harangszó, csak Stádinger ordítása hallatszik. Hirtelen csönd lesz.
Pék Mária visszajön, arcán halálos iszonyat. Stádinger pokrócát a kezében tartja, hátát a falnak támasztja, hangtalanul zokog.
HÁBETLER
Visszajön, szó nélkül letesz egy üveg bort és egy kenyeret az asztalra; hajnalodik már.
PÉK MÁRIA
Kinyitja az ajtót, papírdarabot vesz át. Idézés. Olvassa. „Hábetler János jelentkezzék ezerkilencszázhúsz február hó tizennyolcadikán délelőtt tíz órakor a Színház utca hét szám alatt, a Honvédelmi Minisztérium Politikai Főcsoport negyedik alosztályán. Meg nem jelenés esetén előállíttatom. Dr. Mátyás Vilmos százados, alosztályparancsnok.” Kis szünet. Hazudni kell! Hazudni, ha mondom! Hazudni a pofájába az utolsó lélegzetig!
HÁBETLER
Én ilyet nem csinálok, és nem is félek egyáltalán! Nem félek semmit, semmit, semmit!
HÁBETLER
Aki az Isten színe elé áll, az hallgasson! Én nem állok az Isten színe elé, és nem is hallgatok! Bort tölt Pék Máriának, odaviszi hozzá a poharat, megvárja, amíg megissza a bort, majd magának is tölt, iszik. Előállíttat… Elmegyek én oda magamtól, mit okoskodik… Aki végrendeletet ír, az nemsokára Isten színe elé áll, aki pedig Isten színe elé áll, annak nem lehet rossz szándéka. Ettől a gondolattól megnyugszik, letörli verejtékes homlokát, iszik. Igen, ez jó gondolat. A dicsekvő embert nem szeretem, de ez helyes gondolat, mert teljességgel erről van szó. A sírkő mögül előveszi a kottákat.
PÉK MÁRIA
Villogó szemmel nézi őt. Nem igaz! Mindig ezt mondd! Mindig ezt! Nem igaz!
HÁBETLER
Iszik. Nem ismered a százados urat. Elvigyorodik, a homlokára döf. Teljességgel idétlen, ezt én mondom.
PÉK MÁRIA
Húz az üvegből.
HÁBETLER
Eljátssza, mit mond majd neki másnap délelőtt a százados, meglepően jól utánozza. Hát eljöttél hozzám, katona. Megőrizted a szimfóniámat? Köszönöm neked, katona, ez derék dolog. Mert lesz majd idő, mikor a háborúra nem emlékeznek már az emberek. Nem beszélnek többé a tengernyi vérről, az oktalan halálról. Nem fogja senki gyűlölni a németet ebben a szerencsétlen országban.
Pék Máriából kibuggyan a nevetés, Hábetler is nevetni kezd, perceken át nem tudják abbahagyni. Elsötétedik a színpad, de a sötétben is hallatszik még az eszelős nevetés. Azután a nevetés elhalkul, dobszó erősödik föl.
Rideg, rácsos ablakú, páncélszekrényes szoba. Dr. Mátyás Vilmos nagy íróasztalnál ül mozdulatlanul, egyenesen. Mellén számos kitüntetés. Józan. Sápadt. Szeme komoly, tartózkodó, nyugtalan. Ápolt keze remeg, ujján színeket cserél a drágakő.
KATONA
Hábetlert kíséri be a szobába. Százados úr, alázatosan jelentem, Hábetler János előállott.
DR. MÁTYÁS
Elmehet. Katona kimegy. Tehát megőrizte őket.
HÁBETLER
Igenis, százados úr! Előhúzza zsebéből a kottákat, az íróasztalra helyezi. Nagyon vigyáztam a százados úr szimfóniájára, mondhatom, a legnehezebb körülmények között is.
DR. MÁTYÁS
Megilletődötten mosolyog. Köszönöm, barátom. Elmerülten lapozgatja a sárguló papírt, kigyúlt szemmel nézi, böngészi.
Az udvaron dobpergés.
Ismered Pál apostol leveleit? Pillanatig hallgat, majd csöndesen. „Nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is. Nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt. Lábaik gyorsak a vérontásra. Útjaikon romlás és nyomorúság van. És a békességnek útját nem ismerik. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.” Hangot vált. Lelkesen, tűzzel folytatja.
A dob ismét megszólal, előbb halkan, később egyre erőteljesebben.
Istenhangú szimfóniát akarok alkotni, meg a Szentháromság himnuszát, meg pogány magyar zenét üstdobbal, tárogatóval, meg nagyzenekari művet. Váratlanul elhallgat. Pokoli melegem van. Az ablakhoz lép, elkomolyodik. Int Hábetlernek., és az engedelmesen, kíváncsian odamegy.
Az udvaron akasztás készül, vezényszavak hallatszanak. A dob elhallgat.
Vége. Eljön az ablaktól, az íróasztalhoz ül. Tartása megint egyenes, katonás. Cigarettára gyújt, pillanatig összehúzott szemmel nézi Hábetlert, majd megkínálja. Mondja csak, maga hogyan viselkedne odalent?
HÁBETLER
Hallgat, majd csöndesen. Egyszer az olasz fronton ellenséges pilótáról le akartam gombolni a bőrmellényt, majdnem otthagytam a fogam. Egyéb bűnöm nincs. Harcoltam, kitüntettek, sosem cselekedtem a törvények ellen. Amikor a szabadságomról visszatértem, eltűnt a század. Erre talán még emlékszik a százados úr.
DR. MÁTYÁS
Szórakozottan bólint. Az akasztás nem tréfa. Figyelem őket az utolsó percben. Mindenki másként viselkedik. Maga csöndesen, siránkozva és megadóan, lehorgasztott fővel menne a bitó alá. Én nem… Csönd. Mondja, barátom, megházasodott?
HÁBETLER
Igen, százados úr. Kislányom is született.
DR. MÁTYÁS
Miből él? Dolgozik valahol?
HÁBETLER
Alkalmi munkából tengődünk.
HÁBETLER
Nem, tisztelettel. Ács vagyok.
DR. MÁTYÁS
Ács? Elgondolkodik. Az nem jó szakma, hosszú a téli pangás. Azt tanácsolom, menjen rendőrnek. Igaz, iparost nem nagy örömmel látnak a testületnél, alaposan megvizsgálnak mindenkit, de én elintézem az állománybavételét. Menjen rendőrnek. Rendes fizetést kap, lakást, gondtalanul élhet a családjával.
HÁBETLER
Köszönöm szépen a százados úrnak a segítségét. A rendőrnél boldogabb ember nem él a földön, ha esik, ha fúj, födél alatt a családja, mindig van kenyér az asztalán. És én jó rendőr lennék, ismerem a vezényszavakat, értek a fegyelemhez, fegyverhez. Csupán egy baj van. Parányi szünetet tart, érezni, hogy hazudni fog. Írni-olvasni nem tudok. Márpedig félő, ha ez kitudódik, kellemetlen lesz a százados úrnak.
DR. MÁTYÁS
Hány osztályt járt?
DR. MÁTYÁS
Legyint. A rendőröket nem a Tudományos Akadémiáról válogatják. Milyen vallású?
HÁBETLER
A nevelőszüleim katolikusok, de engem evangélikusnak kereszteltek a lelencházban. A feleségem és a kislányom pedig református.
DR. MÁTYÁS
Bólint. Holnap beszélek az illetékesekkel. Dobolni kezd az asztalon. Ne féljen, elintézek mindent. Menjen haza, értesítem az eredményről. Int, hogy távozzék.
Hábetler döbbenten nézi őt, azután meghajol, és kétségbeesetten kimegy.
Utca. Pék Mária Stádinger elárvult pokrócával jön Hábetler mellett.
HÁBETLER
Magyaráz. A százados úr azt mondta, legyek rendőr. Megáll.
PÉK MÁRIA
Ellenségesen. Valamirevaló ember dolgozik, nem a sült galambot lesi!
HÁBETLER
Hát hová, merre menjek én most dolgozni? Az életünk rövidesen jobb út felé kanyarodik, elmarad a nyomorúságunk. A százados úr igen jó szívvel volt hozzám, világosan megmondta, ne féljek, elintéz ő mindent.
PÉK MÁRIA
Nekem ne intézzen semmit! Semmit! Te állat! Elintéznek, hogy arról koldulunk!
HÁBETLER
Megfogja Pék Mária horgas ujjú kezét, leszorítja a combjához.
Kerekre nyitott szemmel bámulják egymást. Pék Mária liheg, kapkodja a levegőt, mint a fuldokló. Rendőr bukkan elő. Hábetler rémülten csókolja Pék Máriát, átkarolja őt, és egymáshoz igazított léptekkel, mint a szerelmesek, kisétálnak.
ÍRÓ
Hábetler Jánost behívták a Protestáns Lelkészi Hivatal Honvéd parancsnokságára, és polgári altisztként állományba helyezték. Két nappal később lakást kaptak.
Hábetlerék szobája. Küvecses és Anna, a felesége, Hábetler, Kalauz a bútorokat rakják helyre. Az ágyon az újszülött. Kopott társaság, Hábetler előkelően hat sötétkék egyenruhájában. Emelkedett a hangulat. A férfiak már vastag hangon beszélnek a bortól, mozgásuk is elnehezült. Vágni lehet a füstöt. Pék Mária a konyhában van, időnként behallani pörlekedését. Hábetler demizsonból tölti poharakba a bort.
ANNA
Ne igyatok már, János. Éppen eleget ittatok.
HÁBETLER
Ünnep van, Annuska. Emelem poharamat a fiam egészségére, boldogságára. És meleg szívvel köszöntöm Kalauz Pista komámat, a keresztapát, kedves lakószomszédomat, Küvecses Bandit és az ő csodálatosan szép, aranyos kis feleségét, Annuskát. Az Isten éltesse az én János fiamat és benneteket az én szerény kis otthonomban. Isznak.
KÜVECSES
Leteszi poharát, részegen vigyorog. Idehallgasson, főpásztor úr! Magának igen tetszik ám az én feleségem. Az én feleségemnek pedig a főpásztor úr! Úgy bizony! De csak addig, amíg Küvecses Endre azt nem mondja… Erősen gondolkodik. …azt nem mondja, puff! És akkor puff lesz!
ANNA
Tessék! Megmondtam, hogy ne itassátok, mert megint összetör mindent!
KÜVECSES
Én?… Össze! Darabokra!
HÁBETLER
Kedves szomszéd, ha nem bírod a bort, ne igyál, mert a fejedbe megy, és csúnya rágalmazásokat szórsz úgy rám, mint az Annuskára, és az ember meg csak szégyenkezik a legparányibb ok nélkül.
KÜVECSES
Ordít. Te selyemfiú! Anna is téged bámul. Verjen meg benneteket az Isten!
PÉK MÁRIA
Berohan. Ne átkozódj, mert beledoblak a hóba!
KÜVECSES
Ijedten. De a szemem előtt cicáznak. Hát költözzenek össze!
PÉK MÁRIA
Nem cicázik senki. Mi az istent itatjátok? Te, ha otthon megütöd Annát, a telepről is kikergetlek!
KÜVECSES
Nézi őt, csöndesen. Ne haragudj rám, Mária. Sokat ittam.
PÉK MÁRIA
Annus! Gyere csak!
Anna és Pék Mária kimegy.
KALAUZ
Azt lehet mondani, hogy a te fiad meg a kislányod jövője biztosítva van. Hiszen a te állásod kitűnő, az otthonotok, hát legalább ami a bútort illeti, igazán a legmegfelelőbb. Ingyen kapod a ruhát, a villamosjegyet, és úgy gondolom, a munkád sem megerőltető a lelkészeknél.
KÜVECSES
Fölemeli a fejét. Összerakja a Bibliákat, és bóbiskol.
HÁBETLER
Azt nem mondom, hogy a munkám megerőltető, de azért elég figyelmet igényel, és van rá eset, amikor az ember minden tudására szükség van.
KÜVECSES
Vigyorog. A reformáció ünnepén eléneklitek a katonáknak: „Erős vár a mi Istenünk…”
HÁBETLER
Igaz. Csakugyan elénekeljük. De, kedves szomszéd, nemcsak a reformáció ünnepén végezzük a dolgunkat, hanem a hét minden napján van mit csinálnom, és nem is könnyű az én munkám. Reggel az ezredparancsban megjelenik, melyik kórházban, fogházban vagy laktanyában lesz istentisztelet. Becsomagolom a fekete ruhát, ezüstserleget, zsoltároskönyvet, szappant, törülközőt egy faládába, és elmegyek a soros lelkésszel.
KÜVECSES
Azután leülsz és bóbiskolsz.
HÁBETLER
Nem bóbiskolok, szomszéd. Amikor a pap elvégezte az imát, igehirdetést, én következem. Énekelni kezdek: „Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik…” A kisbaba sírni kezd az ágyon. A hívők velem énekelnek. A gyerekre mutat, fölveszi, és kiviszi a konyhába, majd visszajön. Óév estéjén azt énekeltem: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” A katonai fogházban zokogtak a hívők.
KÜVECSES
És az éneklésen kívül van még munkád?
HÁBETLER
Tölt a poharakba, csak Küvecsesét hagyja üresen. Van. Előfordul esküvő, keresztelő, temetés, siralomház és kivégzés.
KALAUZ
Kivégzés? Azt mondod, hogy kivégzést is csináltok?
HÁBETLER
Azt is, de az nem jó. Én a keresztelőt szeretem, mert lakáson történik, és elég gyakran kapok borravalót.
KÜVECSES
És a temetés? Ott van borravaló?
HÁBETLER
A közlegényekkel hamar végzünk, csak a koporsóvivő katonákat rendelik ki. A tisztekkel már több baj van és a nagy halottakkal. Csak a nagy halottak ne volnának.
ANNA
Behozza a gyereket, leteszi az ágyra.
HÁBETLER
Nézi a lehajoló Annát.
ANNA
Hát vannak nagy halottak?
HÁBETLER
Vannak, és én gyűlölöm őket. A nagy halottak dísztemetést kapnak.
PÉK MÁRIA
Bejön egy tányér pogácsával.
KALAUZ
És ezért gyűlölöd őket?
HÁBETLER
Ezért. Köves Herman táborszernagyot, a világháború hősét a Kerepesiben búcsúztatták. Két és fél órát tartott a ceremónia. Nagy Pál hadsereg-főparancsnokot a Tiszti Kaszinóból temettük. A szertartáson megjelent Horthy Miklós őfőméltósága. A szobában hőség volt, hatalmas kandeláberek lobogtak. Taubinger főesperes úrnak remegett a lába, de csak beszélt, beszélt. A főurak zsebkendőikkel itatózták a homlokukat. Én meg pontosan a lángoló kandeláber mellett álltam, ömlött rólam a veríték. Csupa egy víz volt a bajuszom, égette a szememet is.
PÉK MÁRIA
Dühösen. Mért nem törülted meg a pofádat? Nálad is volt zsebkendő!
HÁBETLER
Azért, drága anyuskám, mert féltem a zsebemhez nyúlni, félreérthető mozdulatot tenni a sok detektív előtt. A kezemfejével megtörülni a homlokomat, három lépésnyire a kormányzó úrtól, igen röstelltem volna. Letérdel Pék Mária elé, megcsókolja horgas ujjú kezét. Én kicsi anyuskám, köszönöm neked a te fáradhatatlan gondoskodásodat rólam és a mi drága gyermekeinkről.
PÉK MÁRIA
Elpirul. Vén bolond. Megsimogatja Hábetler fejét, zavartan nevet.
KALAUZ
Föláll, minden pátosz nélkül, nagyon őszintén. És most hadd emelem poharamat a keresztfiamra, a trónörökösre, ifjabb Hábetler Jánosra!
PÉK MÁRIA
Meghatódottan. Az Isten szeressen bennünket!
Sötét lesz, csak az Írón marad fény.
ÍRÓ
Tavasszal Hábetler János elhozta Gizikét Brügecsről. Egy év múlva a szép Küvecses Anna fiút szült, Pék Mária lett a keresztanyja. A szomszédságukba apácák költöztek, megnyitották a Piusz Otthont, de Küvecses Anna gyerekét nem vették föl.
Hábetlerék szobája, késő délután. Pék Mária faszenes vasalóval katonaingeket vasal, a már kivasalt ingek az asztalon tornyosulnak. Küvecses Anna az ablaknál áll, az utcán vonuló apácákat nézi szomorúan.
PÉK MÁRIA
Észreveszi az apácákat, az ajtóhoz fut. Orsolya főnővér! Orsolya főnővér kérem, tessék egy percre bejönni hozzám!
ANNA
Dicsértessék a Jézuskrisztus.
ORSOLYA FŐNŐVÉR
Pék Máriához. Mit óhajt, kérem?
PÉK MÁRIA
Kedvesnővér, miért nem nézi meg soha az én keresztfiamat?
HÁBETLER
Megáll az ajtóban, kezében batyu.
ORSOLYA FŐNŐVÉR
Hidegen. Azért, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus keresztmamát hív.
PÉK MÁRIA
Elönti a düh. De a hétszentséges úristenit, kedvesnővér, annak a katolikus nőnek nem ég el a lelke, ha református ember keresi a kenyerét?
ORSOLYA FŐNŐVÉR
Gyorsan kimegy.
HÁBETLER
Félreáll az ajtóból, helyet ad a kedvesnővérnek; alig talál szavakat. Már az apácákkal is összemész? Mindenkivel? Hát tőled már senkinek sincs nyugodalma?
ANNA
Elmegyek a gyerekekért a Linum-pályára. El.
HÁBETLER
Fogja a fejét. Tudod te, hogy mit tettél? Ekkora szégyent! Majd még a rendőrségre is behívatnak!
PÉK MÁRIA
Mit sopánkodsz? Engem hívatnak, nem téged!
HÁBETLER
És ha becsuknak? Vagy súlyos pénzbüntetésre ítélnek?
PÉK MÁRIA
Fenét ítélnek! Talán megütöttem? Vagy belerúgtam? Beszélsz a világba!
HÁBETLER
Akkor vedd tudomásul, hogy a fogalmazó úr a legszigorúbb hangon figyelmeztetni fog, hogy ne használj mocskos, drasztikus hangot az apácákkal! Ilyen módon viselkedni! Holnap már az egész telep rajtunk röhög!
PÉK MÁRIA
Jól van, eleget ugattál!
HÁBETLER
Idehallgass, asszony! Kérve kérlek, fogd a szádat, mert egyszer elfogy az én türelmem, akkor pedig baj lesz!
PÉK MÁRIA
Hangosan, idegesen nevet, kimegy, kiviszi a vasalót.
HÁBETLER
Kezet mos. Leváltották Taubinger főesperes urat.
PÉK MÁRIA
Kintről. Szerencsétlen marha. És most ki a főnököd?
HÁBETLER
Dani Balázs főesperes ezredes.
PÉK MÁRIA
Bejön, serpenyőben paprikás krumplit tesz az asztalra. Beszéltél már vele?
HÁBETLER
Bólint. Ma reggel. Bejön a hivatalba, én meg alszok. Enni kezd. Megrázza a vállamat. Miféle jogon merészel itt aludni? – kérdezi tőlem.
HÁBETLER
Főesperes ezredes úr kérem, mondom neki, én mindig éjszaka egy órakor a nagyvásártelepen Hunyorgó József kereskedőnél trógerolok, mert a családomnak szüksége van rá.
PÉK MÁRIA
Idegesen. És ő?
HÁBETLER
Gondolkozott, majd kijelentette: nemes cselekedet. Igen, mondta, magának szép lelke van. És adott egy pengőt ajándékba. Itt van, vegyél magadnak bort, a gyerekeknek meg cukorkát. A maradék krumplit Pék Mária elé tolja.
PÉK MÁRIA
Vidáman eszik. Mész a Christ-vendéglőbe?
HÁBETLER
Föláll az asztaltól. Igen, anyuskám. Most minden áldott nap próba van, mert a soproni dalosversenyre készülünk. A karvezető úr véleménye szerint talán nem maradunk szégyenben, sőt, ha a második szólamunk följavul, még sikerünk is lehetséges.
HÁBETLER
A tükörnél igazítja a bajuszát, énekel. „Magasan repül a daru, szépen szól, Haragszik a kisangyalom, mert nem szól.” Szép?
PÉK MÁRIA
Szép. Vigyázzatok Küvecses Bandira, ne igyon.
KALAUZ
Az utcáról szól be. János, készen vagy?
HÁBETLER
Megyek már! Megcsókolja Pék Máriát, énekelve elmegy.
PÉK MÁRIA
Dúdolja az imént hallott dalt, ágyazni kezd; az ajtóban a Cigánynő jelenik meg.
CIGÁNYNŐ
Csókolom az aranyos kezét, szép asszonyka!
PÉK MÁRIA
Na, pont te hiányoztál! Talán pénzt hoztál?
CIGÁNYNŐ
Én szerencsét hozok, nagy boldogságot!
PÉK MÁRIA
És pénzt viszel! Ha kapsz! De nálam nem kapsz!
CIGÁNYNŐ
Kis csipketerítőre mutat. Azt add nekem!
PÉK MÁRIA
Nevet. De sok eszed van!
CIGÁNYNŐ
Körülnéz, halkan. Nem kérem ingyen. Nagy dolgot mondok érte, halálos igazat. Ha van bátorságod, mutasd meg a tenyered.
Pék Mária kinyújtja a kezét.
Nem messze tőled lakik egy fekete asszony. Babonás szemét kivetette a férjedre, el fogja csábítani…
PÉK MÁRIA
Takarodj innen…
CIGÁNYNŐ
Megijed a csöndes hangtól, gyorsan kimegy.
PÉK MÁRIA
Te élő Isten, aki mindent látsz! Remegő, csúnya kezével megigazítja koszorúba font, szőke haját. Alkonyodik, meggyújtja a petróleumlámpát. Azután a falhoz lép, öklével döngeti. Anna! Annus! Itthon vagy? Csönd.
KÜVECSES
Részegen lép be a szobába, kiabál. Hol vagy, strici? Te bibliahuszár?
PÉK MÁRIA
A frász jön az emberre. Te átok! Eredj, mert bizonyisten leöntlek egy vödör vízzel! Eredj haza, és feküdj le!
KÜVECSES
Gondolkodik. Megyek.
PÉK MÁRIA
Az ágy szélére ül, maga elé bámul.
KÜVECSES
Az ajtónál ökölvívó-mozdulatokat csinál. Most aztán puff! Hol vagy, te kék ruhás selyemfiú! Gyere a szemem elé!
PÉK MÁRIA
Már megint nem nyugszol?
KÜVECSES
Hol van a sekrestyés? A mázos beszédű?
PÉK MÁRIA
Ne ordíts! Micsoda dolog ez? Megittál egy liter bort, beszélsz összevissza. Föllármázod a környéket. Holnap kijózanodsz, akkor bocsánatot kérsz. Eredj innen a fenébe.
KÜVECSES
Tanácstalanul leengedi a karját. Komaasszony! Tegnap a Sashegyen sétáltak.
PÉK MÁRIA
Csöndesen. Nem látta azt senki.
Nézik egymást.
KÜVECSES
Nagyon komolyan. Bocsánatot kérek. Elmegy.
PÉK MÁRIA
Fölhúzza a vekkert; az ablak alatt férfiak gyülekeznek, kezükben gyertya világít, halkan, két szólamban énekelnek.
HÁBETLER
Megjelenik az ajtóban, kezében égő gyertya, halkan, érzéssel énekel. „Ó, mi zeng az éjszakában, Álmait mi űzi el? Lombok között kismadárka Szerelemről énekel.”
A szomszédból hallani, hogy Küvecses veri a feleségét. Hábetler egyre hangosabban énekel, túl akarja kiabálni szomszédait, hogy Pék Mária ne hallja. Odaát csönd lesz, erre ő is abbahagyja az éneklést.
Elfújja a kezében levő gyertyát. Mostantól azután meg kell vizsgálnunk minden fillér útját. A vásártelep is elköltözött, olyan messze nem járhatok trógerolni. Bajuszkötőt vesz föl.
PÉK MÁRIA
Talán eddig elherdáltam a pénzt? A szeretőmre költöttem? Az ágy szélén ül, poharat morzsolgat a kezében.
HÁBETLER
Reggel elmondtam nehéz helyzetünket, hogy lebontják a barakktelepet, el kell mennünk innét. Engedélyt kaptam, hogy fölszolgáljak a tiszti étkezdében, és a maradék ételt hazavigyem a családomnak.
PÉK MÁRIA
Hisztérikusan nevet. Teremtő Atyám! Megtömjük a bendőt! Még habos tortát is zabálhatunk! Földhöz csapja a poharat.
HÁBETLER
Ne csapkodjál, mert más ember igen örülne a mi szerencsénknek. Én törvénybe ütköző cselekedeteket el nem követek, de a családomról igenis, minden igyekezetemmel gondoskodni akarok.
PÉK MÁRIA
Kirobban. Te mered kinyitni a pofádat a családról? Te utolsó! Azt hiszed, vak vagyok? Nem látom, mit művelsz az Annuskával? Hogy mosolyogtok egymásra? Hogyan meresztitek azt a mocskos szemeteket? Ti utca rongyai!
HÁBETLER
Elsápad. Hogy mondhatsz ilyet? Hát elment az eszed? Kérve kérlek, ne gyalázkodj, ne ordíts. Én csöndes, békés ember vagyok, nem szeretem a botrányt, a feltűnést, én nem ártok még a légynek sem, de ha egyszer megvadítanak, abból igen nagy baj lesz.
PÉK MÁRIA
Baj lesz? Mi baj lesz? Te sima szavú, replás gazember! Te hazugok királya!
HÁBETLER
Isten nevére, hallgass! Inkább elmegyek, kimegyek a világból! Az ajtó felé indul.
PÉK MÁRIA
Nevet. Elmész? Elébe áll. Viszed a fekete ribancot?
HÁBETLER
Te! Az anyád! Hát nem hallgatsz el? Lerángatja az asszonyt a padlóra, üti, rugdalja.
PÉK MÁRIA
Sikít. Hallod, mit csinál velem az uram? Miattad, te fekete szajha! Föltápászkodik, a falhoz rohan, kezével döngeti. Verjen meg az Isten, ha az én uram kell neked!
ANNA
Megjelenik az ajtóban, vadul zokog. Hogy nem szakad le az égbolt! Én meg a te urad! Agyon szúrom magam! A fiókot rángatja, kést keres, de csak fakanál akad a kezébe, azzal hadonászik. Ilyen szégyen! Jézus Mária! Hogy nem szakad le az égbolt! Elrohan.
HÁBETLER
Begombolja az egyenruhát, fejére teszi fekete, aranygombos csákóját, és elmegy.
PÉK MÁRIA
Leül, hangtalanul sír.
KÜVECSES
Kalauzzal jön, részegek. Jó estét, komaasszony. A férjed?
KALAUZ
Küvecseshez. Kártyázunk?
KÜVECSES
Kettesben nem kártyázunk. Nekem nem szabad hazardírozni, én csak egy szar cipész vagyok.
KALAUZ
Leül az asztalhoz, kártyát húz elő. Várakozunk. Pék Máriához. Gyújtsd meg a lámpát, nálatok nem kell spórolni a petróleummal.
PÉK MÁRIA
Csináljak fokhagymás pirítóst?
KALAUZ
Te Küvecses, van még az üvegben?
KÜVECSES
Flaskót húz elő, vizsgálja. Komaasszony, poharakat!
PÉK MÁRIA
Ne ordíts! Nem kocsma ez! Poharakat hoz.
KÜVECSES
Tölt. Én nem bánom, hogy lebontják a telepet, tőlem gyújtsák föl. Rakják a tűzre. De hát a szabad ég alatt nem lehet lakni. Két fiam van, feleségem, hová vigyem őket?
PÉK MÁRIA
Kezébe veszi a poharat, küzd a sírással. Nekünk se könnyű. Ki tudja, mi jön most… merre visz tovább a sorsunk.
KÜVECSES
Fölordít. De hát ki mondja meg, mit csináljunk! Csönd. Szóljon valaki! Csönd. Körülnéz, Kalauz és Pék Mária meg se moccan. Küvecses ráborul az asztalra, hangosan zokog.
Sötét, szélfúvás.
ÍRÓ
Évek teltek el. Két lányuk született még Gizike és Jani után, Eszter és Hajnalka. Gizike sírt, azt kiabálta, minek születünk folyton. Hábetler alig tudta kivenni Pék Mária kezéből. Jani iskola után a Linum-pályára szaladt vagy Szörm meséit hallgatta a grundon.
Grund, ólomszürke, téli ég, erős szél fúj. Szörm nagy szakállt, fehér tengerészsapkát visel. Toprongyos, derekán horpadt csajka. Zsákba tekert lábbal topog, Janinak magyaráz. A másik oldalon lassan gyülekeznek az ínségkonyha vendégei. Rendőr megy át a színen.
JANI
Mondd, Szörm bácsi, egy hadihajó is fölborul?
SZÖRM
Emberekkel, ágyúkkal! Akkor imádkozhat, aki él, de ez fölösleges. Nincs túlvilág. A halak megeszik az embert és kész. De az emberek félnek, ezért hát imádkoznak. Ne törődj velük, Jani, és ne is imádkozz, fölösleges ostobaság. Nevet. A Gergely-naptár is bolondság.
JANI
Nevet. Hát az miért bolondság?
SZÖRM
Azért, mert a névnapokra semmi szükség. Nézd, itt az én naptáram. Kartonlapot mutat. Hétfő: lekváros tészta. Kedd: sárgaborsó. Szerda: böjtös, gríz. Csütörtök: sárgaborsó. Péntek: böjtös, gríz. Szombat: lógulyás. Vasárnap: Hábetler Jani, csupa jó!
JANI
Nevet. Akkor holnap csupa jó! De Szörm bácsi, ne várj itt a grundon, beviszem a kalyibádba. Hideg van. Anyám azt mondta, éjjel havazni fog.
SZÖRM
Hadd várjalak meg itt. Nálam olyan pofákat vágsz, hogy az igenis rosszulesik nekem.
JANI
Mert olyan büdös van, mint a görénylyukban.
SZÖRM
Az igaz, mert nem takarít senki.
JANI
Gizikével kitakarítottunk nálad kétszer is. Egy óra múlva összedobálsz mindent.
SZÖRM
Össze hát! Mert öreg vagyok! Majd százéves korodban te is összedobálsz mindent! Mit gondolsz? Nem akárki voltam én! Tengerész voltam én! Odamegy az ínségkonyhához, nem akar sorba állni.
SZÖRM
Nekem senki ne tegyen megjegyzést! Árva szót se halljak! Sőt, dupla porciót követelek! Tessék, ezt vegye tudomásul mindenki! Az egész magyar állam!
GIZIKE
Megint veszekszik?
JANI
Nem tudom, Gizike. Azt mondja, száz.
SZÖRM
Az emberek gúnyolják, ő toporzékol. Hiába akadékoskodtok velem, ti koldusok! Én mentettem meg vitéz nagybányai Horthy Miklós életét a Navarrán! Viharban, tűzben, nagy háborúban!
FÉRFI
Röhög. Pontosan látszik rajtad!
SZÖRM
Látszik? De miért? Mert hálátlan ember a kormányzó! Hitszegő bitang! Egy patkány!
A tömeg elhallgat.
Igenis, én ott voltam a háborúban, vigyáztam az életére, ő meg hintón jár, díszes házban zabál! Egyék meg őt a kukacok!
Rendőr jön, nyakon ragadja, vezeti kifelé. Fölerősödik a szél.
Szörm megy vele, csöndesen, tűnődő hangon beszél, míg el nem tűnnek. Az ember sok mindent tapasztal. Láttam hullámverést, remegett tőle a gyáva, még a parancsnoki híd ablakán is folyt a víz. És a szél… olyan sós, ha nem a part felől jön… Meséltem erről egy lánynak, de nem hitte el. Micsoda buta lány volt… Kimegy.
JANI
Utána akar menni, de a Rendőr nem engedi.
GIZIKE
Sírósan, halkan. Most talán becsukják az öreget a Ringerbe, és nem fog fázni többé.
JANI
Féktelen dühvel. Barom! A toloncházba csukják! A keserves, mocskos úristenit!
Osztani kezdik az ételt, a sor megindul. A szín elsötétedik.
ÍRÓ
Tizennégy napot adtak a költözködésre, amikor bontani kezdték a barakktelepet. Az asszonyok sírtak, a férfiak csoportokba verődve tárgyalták a szerencsétlenséget. A rendőrök kettesével járkáltak a sikátorok között. Hábetlerék a Nagyfuvaros utcába költöztek.
A Hárfás kocsma a Józsefvárosban. Zaj, nevetés, cigarettafüst. Két-három csupasz asztalnál fecsegnek, isznak a vendégek.
SÁPADT BÉLA
Azt sem tudod, kitől vagy állapotos! Fogalmad sincs róla!
CSELE JULI
Másik asztalnál ül. De tudom! Csak semmi közöd hozzá!
HIRES ISTVÁN
Megböki Csele Julit, halkan. Kérdezd meg tőle, miért ivott világítógázt?
SÁPADT BÉLA
És miért nem dolgozol? Megmondom! Azért, mert lusta disznó vagy!
CSELE JULI
Én nem bírom a nehéz munkát! Megpróbáltam. Hamar kiver a veríték, szédülök, forogni kezd minden. A dobozgyárból is hazaküldtek. Reich bácsit nemegyszer kértem, szerezzen valamit, ő jobb emberekkel érintkezik.
KOCSMÁROS
Minek neked Reich bácsi? Beszélsz az Úristennel mindennap a Rita-kápolnában.
Röhögés.
CSELE JULI
Igen. Mindennap kérem őt, hogy egészséges gyermekem szülessen, vigyázza Vargha Sándor minden lépését, és ne engedje kigyulladni Reich bácsi gyomrában a pálinkát.
KOCSMÁROS
Ki az a Vargha Sándor? A gyereked apja?
CSELE JULI
Az. A vőlegényem. Kéthetenként gyalog jön be Horthy-ligetről, mert ott dolgozik. Ha pénzünk lesz, ciánoztatok, mert kényes természetű, veszünk egy rendes ágyat, és megházasodunk.
HIRES ISTVÁN
Majd a Sápadt Béla kiciánoz.
SÁPADT BÉLA
Kimérten. Én szobafestő vagyok, és nem foglalkozom rovarirtással. Vigyorog. Azt mesélik, fülig szerelmes vagy Reich Katóba. Mandolinozol neki a Mátyás téren.
HIRES ISTVÁN
Vállat von. Neked is mandolinozok. Szerenádot adok a Markó utcai fogháznál. Te majd integess az ablakból.
SÁPADT BÉLA
Okos ember vagy te, Hires István. A neved is azt mondja, sokra viszed még.
HIRES ISTVÁN
Igyekezni fogok. És ha semmi sem sikerül, elmegyek falat kaparni.
KOCSMÁROS
Hires István az ölébe akarja ültetni a lányt. Más szándéka nincsen.
CSELE JULI
Hohó! Azt elhiszem! Minden férfi az ölébe venné Reich Katót. Csakhogy nem lehet, mert szerelmes. Teljesen reménytelenül.
KOCSMÁROS
Megjött a Reich bácsi!
Általános szenzáció, a Kocsmáros készíti az ecetes hagymát, heringet, kiméri a fröccsöt.
Méltóztassék!
REICH BÁCSI
Leszámolja a pénzt a söntéspultra, fölhajtja a fröccsöt. Még egyet! Eszik. Hórukk!
SÁPADT BÉLA
Mondd, Reich bácsi, hol van a világon a legmagasabb templomtorony? Te biztosan meg tudod nekünk mondani.
REICH BÁCSI
Fölhajtja a második fröccsöt, hátát a söntéspultnak támasztja, szippant olcsó szivarjából. Derülhettek, balgák! De ha most megkérdem tőletek, miért nem tévednek el a vándormadarak, milyen alakú Cleopatra fürdőkádja, hogyan találkozik a végtelenben két párhuzamos egyenes, akkor hallgattok.
KOCSMÁROS
Megmondanád azt, ki lopta el a Nagyfuvaros utcai zsidótemplom perselyét?
REICH BÁCSI
Elpirul. Nem szép, hogy ilyent kérdezel tőlem.
KOCSMÁROS
Nem szép? És a temetőben mit csinálsz?
REICH BÁCSI
Haragosan. Miféle jogon gyanúsíthat bárki egy állampolgárt? Íme, a pángermán konspiráció hatása! Engem ne gyanúsítsatok! Igaz, néha megszólítom az embereket a temetőben… Én is adományoztam már… Csele Juli és Hires István asztalához leül. Nagy hangon. Egy liter bort kérek! Igyon velem, aki akar!
CSELE JULI
Mondd meg nekik, Reich bácsi, hogy szerzel nekem munkát! Hogy megígérted!
REICH BÁCSI
Igaz. Való igaz, és én, szavamra, mindent meg is próbálok. Ne félj, gyermekem! Isten megvéd bennünket a sötétségben is.
Isznak, nevetnek, jókedvűek. Elsötétül a szín.
A Hárfás előtt az utcán Jani és Reich Kató gázlámpánál megáll.
JANI
Süket egy pali ez a Sápadt Béla. Most már egy éve segítek neki a szabad időmben, rájöttem, hogy vacak munkát csinál. Ha egyedül dolgoznék, szebben és gyorsabban csinálnám. Megfogja a lány kezét, leülnek a járda szélére. Az udvari lakásokat egészen világosra festeném. Elmosolyodik. Kékkel és ezüsttel. Még este sem kéne villanyt gyújtani. Elhiszed?
REICH KATÓ
Csöndesen. Fogadj el engem. Ha akarod, világoskék ruhát veszek magamnak, ezüst szegéllyel.
JANI
Mérgesen. Én nem akarlak soha bántani, de ha fölbosszantasz, akkor mégis bántalak, másnap meg mindenkivel verekszem. Ezért megkérlek, beszélj másról.
REICH KATÓ
Hallgass meg, Jani. Én mindenre nagyon figyelek és vigyázok, amit te mondasz. Tavaly az Elektromos-pályán rám kiabáltál, hogy pihés a hajam. Én akkor egész éjjel bőgtem, azt gondoltam, lenyírom kopaszra, lássad, mennyire szeretlek. De aztán féltem, hogy nem állsz velem szóba. Mi boldogok lennénk. Ha nem tudnám, nem is beszélnék róla. És szép lenne a gyermekünk…
JANI
Én zsidó lányt nem vehetek feleségül. Egészen rossz véleményem van róluk, és egyáltalán nem lehet szeretni őket. Most mit nézel? Ezt nem én találtam ki, ezt mindenki tudja!
REICH KATÓ
Mosolyog, a szeme könnyes. Én nem voltam ott az Olajfák hegyén. Itt születtem a Nagyfuvaros utcában.
JANI
Nyersen. Nem arról beszélek! A két húgom ruháján folt hátán folt! Ha jönnek az iskolából, közöttük libeg habosan, lakkcipőben Weisz Rózsi, a Schlésinger lány. Az anyjuk meg ül a pénztárban. Hallgat, majd csöndesen. Anyukának görbék az ujjai, és ha tudni akarod, nem is tudja őket kiegyenesíteni…
Reich Kató nem mozdul.
Téged ki bánt? Ha téged a büdös életben valaki bánt, kioltom a szemevilágát. Maga felé fordítja a lány arcát. Elhiszed?
REICH KATÓ
Bólint, kibukik belőle hangtalanul a zokogás.
KOCSMÁROS
Kiabál a Hárfásból. Záróra!
Kinyílik a Hárfás ajtaja; Hires István kicipeli Reich bácsit az utcára.
REICH KATÓ
Janival odalép az apjához, Reich Kató karon fogja Reich bácsit.
REICH BÁCSI
Te vagy az, kislányom? Semmi baj, ne sírjál… lefekszünk és alszunk… Jó nagyot alszunk, kislányom.
Elmennek, Jani és Hires István összenéz, Jani elmegy Katóék után, Hires István visszamegy a kocsmába. A szín elsötétedik.
ÍRÓ
Ősszel Reich bácsinak egy ismeretlen ember azt mondta, létesített egy nemzetegészségügyi szempontból fontos vállalatot, úgy hívják: Salubritas. És munkát ajánlott neki. Reich bácsi azonnal Csele Julit ajánlotta. Csúnya vállalat volt a Salubritas. Teherautó érkezett, lerakták róla a köpőcsészéket, és megindult a munka. Csele Juli nagyon elkeseredett.
A Hárfás előtt, kora délután. Csele Julit kivezetik a kocsmából, és leültetik egy padra.
CSELE JULI
Még egy pohárral!
KOCSMÁROS
Többet nem kapsz! Telefonálok a mentőkért.
CSELE JULI
Még egyet! Ez az utolsó!
SÁPADT BÉLA
Nyöszörögtél, hogy nincs munkád! Ciánoztatni akarsz, ágyat akarsz, házasodni akarsz! Megmondom mindjárt, mit akarsz!
HIRES ISTVÁN
Addig iszol, amíg lefordulsz a székről!
SÁPADT BÉLA
Állandó munkád van, kényelmes, heti húsz pengőt keresel.
HIRES ISTVÁN
Többet keresel, mint közülünk bárki! Havi nyolcvan pengőt keresel. Igaz vagy nem igaz? És itt ülsz a nagy hasaddal, iszod a pálinkát, mint a gödény.
CSELE JULI
Még egyet! Ez az utolsó!
HIRES ISTVÁN
Soha az életben nem kapsz te magadnak rendes embert. Soha a büdös életben. A vőlegényed is elhagyott.
JANI
Reich Katóval belép.
CSELE JULI
Föláll, igyekszik egyenesen menni, de forogni kezd vele a világ, összeesik.
REICH KATÓ
Úristen! Hát miért nem telefonálnak a mentőkért?
KOCSMÁROS
Már telefonáltam.
Sziréna, fékcsikorgás, bejönnek a mentők. A társaság oszlani kezd, Reich Kató visszamegy Janihoz. A mentők elviszik Csele Julit, a mentőautó elindul.
REICH KATÓ
Iszonyat az arcán. Tébolyító!
JANI
Vadul. Dögöljön meg, azt kívánom neki!
REICH KATÓ
Gyere, menjünk. Meg kell tudni, mi van vele.
JANI
Egy utolsó részeg disznó! Dögöljön meg!
REICH KATÓ
Ne beszélj így. Talán már nem is él.
JANI
Nem érted? Hát emberek vagyunk! Nem lehet így a világra hozni! A gyerek nem születhetik így, ilyen részegen, disznó módjára! A gyerek az gyerek!
REICH KATÓ
Nézi, nem meri megsimogatni; elsötétedik a szín.
ÍRÓ
A Hábetler család tavasztól őszig vasárnaponként a szomszédokkal, ismerősökkel kirándult a Népligetbe. Pihentek a füvön, nevettek Káposztás Zsuzsin, kikiáltón, lisztes arcú bohócon. Gizike szerelmes volt Szűcs Bélába, a Kerepesi temetőben, koszorúszagú szélben csókolóztak, sírboltok árnyékában nézték egymás szemét. Gizike boldog volt. Amikor szövőgépre került, heti keresete tizennyolc pengő lett, elhatározták, hogy összeházasodnak.
Hábetlerék konyhája. Pék Mária teknőben katonaingeket mos. A konyhaajtó előtt, a folyosón Gizike és Reich Kató a rácsra támaszkodik.
GIZIKE
Csöndesen. Félek, én mindig féltem. Amikor még a barakkban laktunk, egy éjszaka csontvázat láttam, és azután minden éjjel. Nyitott szemmel néztem, nem volt erőm behunyni. Kis szünet. Te, én úgy szeretek csókolózni.
REICH KATÓ
Engem még nem csókoltak meg. Előbb-utóbb feleségül megyek az öcsédhez, ő legyen az első, azt akarom.
GIZIKE
Csöndesen. Ilyenre nem szabad gondolnod.
REICH KATÓ
Ha akarja, kikeresztelkedem. Apám sírna, de én elmegyek a paphoz, és kikeresztelkedem. Akkor megházasodhatunk, és kisfiút szülök neki, mert ő kisfiút szeretne mindenáron.
GIZIKE
Átkarolja, hallgatnak.
HIRES ISTVÁN
Virágcsokorral jön. Szervusztok!
GIZIKE
Szervusz. Nagy zavarban. Mondhatok valamit? Nem haragszol meg?
HIRES ISTVÁN
Elmosolyodik. Tűnjek el?
GIZIKE
Csak most… kivételesen.
HIRES ISTVÁN
Férjhez mégy?
GIZIKE
Csöndesen. Megkéri a kezemet.
HIRES ISTVÁN
Hát akkor… gratulálok, Gizike. Sok boldogságot. Elmenőben át akarja nyújtani a csokrot Gizikének, aki nem fogadja el, akkor tétován Reich Katónak kínálja, végül a belépő Szűcs Béla kezébe nyomja, és kimegy.
SZŰCS BÉLA
Anyád egyedül van?
SZŰCS BÉLA
Gizikének adja a csokor virágot, és belép a konyhába. Jó napot!
PÉK MÁRIA
Kiegyenesíti derekát a mosóteknőnél, megtörüli horgas ujjú kezét, hidegen. Maga kicsoda?
SZŰCS BÉLA
Szűcs Bélának hívnak.
SZŰCS BÉLA
Gizikét. Feleségül kérem.
PÉK MÁRIA
Indulat nélkül. Én a lányomat magának nem adom. A lakásomba pedig többé be ne tegye a lábát.
SZŰCS BÉLA
Farkasszemet néz Pék Máriával, majd kimegy.
GIZIKE
Izgatottan. Mit mondott?
SZŰCS BÉLA
Hogy ne tegyem be ide többé a lábamat.
SZŰCS BÉLA
Gyere velem. Feleségül veszlek. Megfogja a lány karját.
GIZIKE
Nézi őt, csöndesen. Én nem hagyhatom el a családomat.
SZŰCS BÉLA
Elengedi őt. Gyáva vagy? Csönd. Többé nem akarlak látni. Elmegy.
GIZIKE
Kibukik szemén a könny. Úgyse szeretett volna sokáig, elhagyott volna. Olyan szép… a lelkem mélyén mindig féltem tőle.
PÉK MÁRIA
Kiabál. Gizike! Gyere ide!
PÉK MÁRIA
Hatalmas pofont ad neki, kiveszi kezéből a virágcsokrot, a vödörbe dobja. Tanuld meg, lányom, a te anyád nem kurva, nem kapcarongy, akit idehozol, az tisztességesen beszéljen, ne vágjon jónapotot a pofámba! Fogd meg!
Kimennek, a teknőt, vödröt kiviszik. Sötét lesz.
ÍRÓ
Hires István minden délután a konyhában ült, Pék Máriával beszélgetett. Azt mondta, megöli magát, ha Gizike máshoz megy feleségül. Narancsot hozott, mozijegyet, bonbonmeggyet. Gizike nem szerette őt. Hízelgőnek, unalmasnak találta, gyakran meg is mondta neki. És ezerkilencszáznegyven karácsonyán, édesanyja követelésére, Hábetler Gizella feleségül ment Hires Istvánhoz. Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített.
Hábetlerék szobája. Mindenki ünneplőben. A bútorokat rendezik át, Pék Mária dirigál, a levegő tele van idegességgel.
HAJNALKA
Fölugrik az ágyra.
ESZTER
Gyere le az ágyról!
HAJNALKA
Sípcsonton rúgja Esztert.
ESZTER
Sántítva, sírva. Anyuka kérem, a Hajnalka belém rúgott! Teljes erejéből!
PÉK MÁRIA
Elkapja Hajnalkát, üti.
HAJNALKA
Ne a fejemet tessék! Akárhol máshol, csak ne mindig a fejemet!
PÉK MÁRIA
Majd még te fogsz tanítani rá! Esztert is csépeli. Nesze! Hogy ne nevessetek egymáson!
A két lány bőg, kimegy.
HÁBETLER
De hát ez valóságos bolondokháza! A lakók azt hiszik, hogy embert ölünk.
PÉK MÁRIA
A lakók! Ó, Istenem, Atyám! Akkor ütöm a kölykeimet, amikor én akarom!
JANI
Minek kell folyton átrendeznünk ezt a nyomorult lakást?
PÉK MÁRIA
Nézi őt, elmosolyodik. Azért, fiam, mert én így parancsolom.
HÁBETLER
Meghunyászkodva. Jól van, drága anyuskám, de akkor csináljuk. Mindjárt itt van az ünnep, megérkezik az ifjú pár. Eredj, Jani fiam, hozd be a fát. Lányok, elő a dobozokkal, mozogjunk csak szaporán!
HAJNALKA, ESZTER
Díszíti a fát.
HIRES ISTVÁN
Gizikével bejön; levetik kabátjukat.
PÉK MÁRIA
Nevet. Már féltem, hogy hamarább jöttök. Apátok sopánkodott, hogy megjön az ifjú pár, és minden a feje tetején.
GIZIKE
Fehér menyasszonyi ruhában van, megcsókolja Pék Máriát.
HIRES ISTVÁN
Szmokingban, kezet csókol Pék Máriának; nagyon egyenesen tartja magát, de így is alacsonyabb Gizikénél. Anyuka kérem, számolja ki, mennyit fizessünk havonként Gizikével.
PÉK MÁRIA
Nevet. Élünk mi, fiam, bele a világba, a fene számol! Nálunk eszik az egész ház, csak nem gondolod, hogy tőletek pénzt kérek?
JANI
Anyuka kérem, átmehetek Reich Katóért?
Jani elmegy.
HIRES ISTVÁN
Az órájára néz. Attól félek, elkésünk.
PÉK MÁRIA
Ránéz, csöndesen. Akkor elkéstek. Szenteste, legalább gyertyagyújtásnál együtt kell hogy legyen a család, akkor együtt is marad örökre. A konyhában zaj, kikiabál. Mi a fenét csinálsz te ott kint?
HÁBETLER
Csupa nedves a csillagszóró. Válogatom a szárazát. Mindjárt, anyuskám, egy perc.
REICH KATÓ
Janival bejön. Kezét csókolom, szervusztok. Gizikéhez. Hová mentek?
GIZIKE
Szentendrére. Holnap délig kaptunk egy szobát. Nevet.
GIZIKE
Mezítláb fényképeztek. Azt mondta, vegyem le a cipőmet. De így is magasabb vagyok nála.
HÁBETLER
Mindenki menjen ki. Te is. Eloltja a villanyt, meggyújt egy csillagszórót. Csönget.
Lobognak a gyertyák, pattog a csillagszóró. A gyerekek bejönnek, Pék Máriát Hábetler vezeti be. Pék Mária szőke haja ápolt, magas sarkú cipőt visel, selyemharisnyát, tartása egyenes. Énekelni kezdenek: „Csendes éj, szentséges éj…” Azután villanyt gyújtanak, megcsókolják egymást, a fa alatt megkeresik az ajándékokat.
JANI
Félrevonja Reich Katót, zsebéből kék, bársonnyal bélelt dobozkát vesz elő, vékony aranylánc van benne, négylevelű lóherével, Kató nyakába akasztja.
REICH KATÓ
Meghatottan. Köszönöm. Nyakkendőt ad Janinak.
HIRES ISTVÁN
Gizike, nekünk mennünk kell. Nem érjük el az utolsó vicinálist.
HÁBETLER
Várjatok még! Legalább egy pohár bort hadd ürítsek a ti eljövendő boldogságtokra.
PÉK MÁRIA
Arra várnak! Menjetek csak, mert ha apátok elkezdi, húsvétkor se lesz vége.
HIRES ISTVÁN
Gizikével sietve elmegy.
PÉK MÁRIA
Te Kató, apádat miért nem hoztad át?
REICH KATÓ
Alszik. Rumot ivott. Ilyenkor alaposan átfázik a temetőben.
JANI
Megfogja Reich Kató karját. Gyere!
Elmennek.
HÁBETLER
Könyvet emel föl, betűzi. Dánielné Lengyel Laura: Nagy idők, nagy asszonyok. Kinyitja. Kis sógornőmnek nagy szeretettel: Hires István. Hát ezt ki kapta?
HÁBETLER
Tűnődve. Miért azt írja, hogy Hires István?
PÉK MÁRIA
Mit írjon? Sobri Jóska?
HÁBETLER
Hát, teszem azt, mondjuk, írok a családomnak egy levelet. Nem azt írom a végére, hogy ölel benneteket idősebb Hábetler János. Mert az teljességgel nevetséges volna.
PÉK MÁRIA
Most mit piszkálódsz? Ülj az asztalhoz, és várj a sorodra.
JANI
Reich Katóval és Reich bácsival bejön.
REICH BÁCSI
Nagy örömmel. Boldog ünnepeket kívánok mindenkinek. Elnézést kérek, de nem hoztam ajándékot. Pék Máriához. Ajánlottak kéz alatt egy sárkányfejű lámpát, gondoltam, elhozom neked. A szeme is világít, kék, mint a kórtermek lámpája. Bámulatos darab. Aztán mégsem mertem idehozni… Az egész vacak a halálra emlékeztet.
PÉK MÁRIA
Megiszol egy üveg rumot, és ilyen marhákat álmodsz. Nevetnek.
REICH BÁCSI
Elpirul. De, Mária, én nem álmodtam, én a valóságban láttam ezt a szörnyű lámpát.
PÉK MÁRIA
Jó, akkor láttad. Doboz szivart hoz el a karácsonyfa alól. Ezt neked hozta a Jézuska. Te vén csibész.
REICH BÁCSI
Szórakozottan. Köszönöm. Maga elé bámul, majd elindul lassan kifelé.
PÉK MÁRIA
Most hová az úristenbe mész?
REICH BÁCSI
Kacsint. Muszáj megmondanom?
Nevetés.
PÉK MÁRIA
Nevet. Fene a pofádat.
PÉK MÁRIA
Levest szed a tányérokba. Dr. Mátyás Vilmos megjött Athénból. Tegnap mesélte az anyja. Új lakásba költöznek, átmegyek majd takarítani. Jössz te is.
PÉK MÁRIA
Majd én tologatom a citromfákat.
HÁBETLER
Jól van, jól, csak kérdeztem.
REICH BÁCSI
Hozza a lámpát, kabátjával letörli róla a port, zavart mosollyal teszi az asztalra, szabadkozóan. Hát ilyen…
HÁBETLER
Forgatja, nagyon tetszik neki. Világít a szeme. Ez igen szép ajándék, bizonyára sok pénzedbe került. Megköszönöm az irántunk tanúsított figyelmességedet. Az éjjeliszekrényhez megy, ráteszi a lámpát. Oltsátok el a villanyt!
Az ablakon szűrődik be fény. A lámpa kísértetiesen világít. A sárkány szeme sötét.
Hábetler piszkálja, kicsit csalódottan mondja. Azért mégis csodálatosan érdekes egy lámpa, életemben nem láttam ilyent, ki se tudnám gondolni!
PÉK MÁRIA
Fölgyújtja a villanyt, az asztalhoz megy, fölemel egy poharat. Isten szeressen bennünket! Isznak.
REICH BÁCSI
Leveti nyakkendőjét, remegő kézzel kigombolja nyakán az inget.
REICH KATÓ
Apa! Rosszul vagy?
REICH BÁCSI
Int a fejével, semmi baj; mosolyog, kanalazni kezdi a levest. Te Mária, ilyen levest csak az angyalok esznek odafönt. Ők is csak jeles ünnepen.
PÉK MÁRIA
Jólesik neki a dicséret. Egyél, öreg, ha ízlik. Ha az angyalok is eszik. Mondd csak, öreg, hiszel te az Istenben?
REICH BÁCSI
Én a boldogságban hiszek, és abban, hogy a lélek nem hal meg.
JANI
Szörm azt mondta, nincsen túlvilág. Megeszik az embert a halak és kész.
REICH BÁCSI
Szörm nem mondott igazat, fiam. Talán már eltemették őt, ma este mégis él. Ezt a lányomnak nemegyszer elmondtam.
JANI
Föláll az asztaltól, a karácsonyfához lép, keres valamit.
REICH BÁCSI
Ha szomorú, sokat beszélgetek vele az élet nagy kérdéseiről. Katóra néz, szeme könnyes, mosolyog.
PÉK MÁRIA
Mit keresel, fiam?
JANI
Az alezredes úr cipőjét. Apuka kérem, hát megint nem hozta el?
HÁBETLER
Utánoz valakit. Majd, barátom. Most a cipőt még használom. Rendes hangján folytatja, legyint. Így mondja már két éve, de azért valamit kaptam tőle.
HÁBETLER
Két nap rendkívüli szabadságot. Megint utánoz. Ha kitalál egy mesét, elengedem.
JANI
És apuka mesélt neki? Abbahagyják az evést, körülülik Hábetlert.
REICH BÁCSI
Egyedül marad az asztalnál.
HÁBETLER
Amikor még legény voltam, és a leányokhoz jártam, egy nagy erdőn kellett áthaladnom. Ahogy mentem az erdőben, hallottam ám, hogy fönn az ágak között egy cigánybanda azt játszotta: „Amikor én legény voltam, és a leányokhoz el-eljártam…” Fogtam a bunkósbotomat, olyanformán, mintha az puska lett volna, és azt kiáltottam: Pukk! Erre az egész banda leesett a fáról, csak a cimbalmos maradt fönn.
REICH BÁCSI
Hátradől az ágyon.
PÉK MÁRIA
És miért maradt a cimbalmos a fa tetején?
HÁBETLER
Vigyorog. Azért, aranyos anyuskám, mert akkorára fölébredtem.
PÉK MÁRIA
Reich bácsihoz ugrik, föltépi az ingét.
REICH BÁCSI
Már nem mozdul, meghalt; mindenki döbbenten áll.
REICH KATÓ
Utolsónak áll föl, lassan az apjához lép, és lezárja a szemét.
JANI
Előrehozza Reich Katót a színpad elejére, a szoba elsötétül. Sírjál! Ha nem sírsz, teljes erőmből beleverem a fejemet a falba.
Minden fény kialszik, német katonaindulót játszanak.
ÍRÓ
A Tisza Kálmán tér huszonhetes számú házon fekete üvegtábla állt, aranybetűkkel hirdette: Deutsches Heim. A harmadik emeleten elegáns német civilek laktak. Ha ifjabb Hábetler János meglátta őket az utcán, beszédüket hallotta, elfehéredett a dühtől. A Hárfásból kikergetett egy utcalányt, mert németekkel látta. Gyűlölete okát nem tudta megmagyarázni. Amikor viselkedése veszedelmes méreteket öltött, az altiszt megelégelte a dolgot.
Hábetlerék konyhája. Hábetler az asztalnál ül, Pék Mária mos.
HÁBETLER
Föláll az asztaltól, becsukja a szoba és a folyosó felőli ajtót. Beszélni akarok vele, még mielőtt óriási nagy baj zúdulna ránk. Teljességgel megbolondult, és én ezt tovább nem tűröm.
PÉK MÁRIA
Kikiabál. Jani! Gyere azonnal!
JANI
Bejön. Tessék, anyuka kérem.
PÉK MÁRIA
Csukd be az ajtót. Apád beszélni akar veled.
HÁBETLER
Egy kérdésem volna hozzád. Mit kiabáltál a Vasas-meccsen a bírónak?
HÁBETLER
Azt kiabáltad, várjál, te mocsok állat, ha bejönnek az oroszok, másként fütyörészel. Azt mondja Sápadt Béla, hogy még Reich Kató is sírt, és alig tudott elcipelni. Azt is megkérdezem tőled most, amikor már a viselkedésed veszedelmes méreteket ölt a családom irányába, miért gúnyolod, szidalmazod a német civileket a legocsmányabb szavakkal?
HÁBETLER
Kétségbeesetten. Mikor bántottak ők tégedet? Megsértettek talán egyetlenegyszer is? Azt sem tudják, hogy a világon vagy, nem törődnek ők veled egyáltalán. Csönd. Bizonyára teljes joggal, a legmagasabb hatóságok engedélyével élnek nálunk. Hát figyelmeztetlek, fogd a szádat, mielőtt bajt csinálsz!
JANI
Sápadtan hallgat, kimegy a konyhából.
PÉK MÁRIA
Majd este beszélek vele. Csak ne állj már itt, mint egy rakás szerencsétlenség. Szedd össze a lábasokat, és menj a vacsoráért. Kiabál. Hajnalka! Gyere, segíts apádnak!
HÁBETLER
Ez nem játék, ez halálos kérdés. Olyan dolgokat vonhat maga után, amikre még gondolni se merek.
PÉK MÁRIA
Jól van már, elég volt.
HAJNALKA
Kijön a szobából.
PÉK MÁRIA
Igazítsd meg a gallérodat! Elmész apáddal a Ludovikára!
HAJNALKA
Mért mindig én? Miért nem Eszter?
PÉK MÁRIA
Ha megint kilötykölöd a levest, agyonváglak!
HÁBETLER
Hajnalkával elmegy.
PÉK MÁRIA
Mos tovább, elsötétül a konyha, most a szoba lesz világos.
HIRES ISTVÁN
Mandolinozik, katonaruhát visel.
CSELE JULI
Mondd meg nekem, Gizikével hogy vagy megelégedve?
HIRES ISTVÁN
Nem volna vele semmi baj, csak néha idegesítő. Bámul, úgy tesz, mint a süket. Kétszer is el kell ismételni a dolgokat.
ESZTER
Tanul, de abbahagyja a tanulást, őket figyeli, majd halkan kioson a konyhába.
PÉK MÁRIA
Bejön, mögötte Eszter. Hires István! Az én lányomat egy ilyen köpőcsészével tárgyalod ki? Vigyázz magadra, Hires István! Nagyon vigyázz, mert nem tudod, mit ad még neked az Isten! Csele Julihoz. Te meg takarodj innen! Be ne tedd ide még egyszer a lábadat!
CSELE JULI
Nem mondtam én semmit! Megy ki, útközben szemrehányó pillantást vet Eszterre az árulkodásért.
HIRES ISTVÁN
Ne haragudjon, anyuka. Kezet akar csókolni Pék Máriának, de ő nem engedi. Bocsánatot kérek. Végre sikerül megcsókolnia Pék Mária kezét. Anyuka kérem, én ma reggel aláírtam a továbbszolgálót.
PÉK MÁRIA
Dühvel. Ha mindenáron egyenruhát akarsz viselni, eredj kéményseprőnek!
HIRES ISTVÁN
Anyuka, tudom én, mit csinálok, nincs kedvem a frontra menni. Kineveztek zászlóaljírnoknak, pénzt is keresek, a héten megveszem Pestszenterzsébeten a kis víkendházat meg egy alig használt, kétpárevezős csónakot. Ne tessék engem félteni. Gizike nem üzent semmit?
HIRES ISTVÁN
Mandolinozik tovább, csöndesen énekel hozzá. „Hawai lány, Övé a nagy szerelmem…”
REICH KATÓ
Megáll az ajtóban, kétségbeesetten. Janit följelentették.
Elsötétül a szín.
Dr. Mátyás Vilmos szobája. Mátyás alezredesi egyenruhában karszékben ül, mellette kisasztalon pálinkásüvegek. Pék Mária ünneplő ruhában áll előtte, nyugodt hangon beszél, de kezét időnként összekulcsolja, mert remeg.
DR. MÁTYÁS
Folytassa, kérem.
PÉK MÁRIA
És, kérem, a marha kölyök beszélt valamit a fiúknak. Később a leventeoktató magához parancsolta. Kérdezte, hogy mit ugat az orosz rádió. A fiam hallgatott. Beszélj, mert kiverem a fogadat! Akkor Jani azt válaszolta: Maga nem olyan erős ember. A leventék nevetni kezdtek, az oktató megvadult és följelentette.
DR. MÁTYÁS
Tölt magának és Pék Máriának is. És mit ugat, kérem, az orosz rádió?
DR. MÁTYÁS
Zenét sugároz, kérem. Régi magyar dalokat. És a moszkvai bemondó szépen elmagyarázza, hogy ahogy ezernyolcszáznegyvennyolcban Európa csendőre az orosz cár volt, úgy most a fasiszta németek élén Hitler az. Iszik. Én nem szeretem a németeket. Kedves hölgyem, én történelem- és zenetanár vagyok Magyarországon. És a Gömbös gyerekeket tanítom a Ludovikán.
PÉK MÁRIA
Segít a fiamon?
DR. MÁTYÁS
Egészen biztos. Ezt az ügyet tessék kérem elintézettnek tekinteni. Elvigyorodik. Ha a szükség majd úgy kívánja, elmegyek helyette az akasztófa alá is. Iszik.
PÉK MÁRIA
Tétován elindul, az ajtónyitáskor beszűrődő fényben ott áll Reich Kató. Imádkozzál éjjel-nappal. Talán a te Istened különb.
Elsötétedik a szín.
Szoba a rendőrkapitányságon. Íróasztalnál rendőrezredes ül, Hábetler Jani előtte áll.
JANI
Ifjabb Hábetler János.
EZREDES
Bűnösnek érzed magad?
EZREDES
Miért mentél Mátyás alezredes úrhoz, ha nem érzed magad bűnösnek?
EZREDES
Mondd hangosabban!
EZREDES
Honnan ismered az alezredes urat?
JANI
Anyám takarítani jár hozzájuk.
JANI
A Ludovika Akadémián.
EZREDES
Miért fenyegetted meg a leventeoktatót?
JANI
Ő fenyegetett meg engem.
EZREDES
Ha mindenben ártatlan vagy, miért szaladtál segítséget kérni? A rendőrség nem bánt ártatlan embereket. Tudod?
EZREDES
Anarchista vagy. Tudod, ez mit jelent?
EZREDES
Betegség. Gyógyíthatatlan. Elmehetsz.
Hábetlerék lakása.
HÁBETLER
Jani katonaládájába tesz egy kis csomagot. Ezt a borotvát még az apám használta. Bezárja a ládát.
CSELE JULI
Demizsonnal jön. Kint találtam.
PÉK MÁRIA
Kínáld meg őket.
CSELE JULI
Igyál, szép katona. Ha engem vennél feleségül, elkísérnélek a háborúba is.
HÁBETLER
Eredj már, ne idétlenkedj.
SÁPADT BÉLA
Új törvényt hoznak. Keresztény nem csókolhat meg többé zsidót.
CSELE JULI
Lemezt tesz föl a gramofonra, Karády Katalin „Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…” kezdetű dalt énekli. Ki hallott már ilyent? Akit én szeretek, azt megcsókolom.
SÁPADT BÉLA
Ez törvény! Aki ellenszegül, fajgyalázást követ el. Téged nem csuknak börtönbe, mert a kutya sem visz az ágyába.
HIRES ISTVÁN
Nevet. Az biztos!
PÉK MÁRIA
Meglátja Jani szemét. Jól van, fejezzétek be ezt a sok buta beszédet, egyetek, igyatok.
JANI
Sápadt Bélához lép. Tudja, milyen csapat a Fradi? Semmilyen.
SÁPADT BÉLA
Nevet. A Vasas, az meg zsidó. Meg az MTK. Libások.
JANI
Maga meg lassú, mint a tetű. Semmit sem ér. Amíg bemártja az ecsetet, lejár a hetijegy.
SÁPADT BÉLA
Tartozom neked valamivel? Papírpénzt vesz elő. Mondd meg, kifizetem.
Farkasszemet néznek.
JANI
Maga katolikus világítógázt ivott, amikor a felesége lefeküdt még a Szilágyi borbéllyal is. És nem döglött meg. Fölemeli kezét, meg akarja ütni Sápadt Bélát.
PÉK MÁRIA
Odaugrik, pofon üti. Verekedni akarsz? Még most is? Te átok! Közben csókolja és sír. Te átka az emberiségnek! Ó, hogy mért szültelek a világra! Az anyád keserves, bolond úristenit! Elcipeli Janit, Sápadt Bélához. Maga meg menjen a francba, ott mesélje a törvényeit. A kocsmába! Ne jöjjön még egyszer ide, mert fölrúgom.
REICH KATÓ
Az ablaknál áll, megrezzen, amikor Jani a karjához nyúl.
JANI
Mit állsz itt! Eredj segíteni anyánknak. Nem vagy te itt vendég.
REICH KATÓ
Mosolyogni próbál. Csókolj meg, mielőtt elmész.
JANI
Előrehozza, a szoba elsötétedik, ők megállnak egy szögletben; zene szól, az udvaron ószeres kiabál. Ha visszajövők, a feleségem leszel. Ne hidd, hogy valaki beleszólhat.
REICH KATÓ
Én mindig az voltam…
JANI
Nem azért szeretlek, mert szép vagy. Ezt ne gondold. Azért szeretlek, mert nem tehetek semmi mást. Lehunyom a szemem, kinyitom a szemem, látlak. Kis szünet. Nem szabad férfira nézned. Nem szabad olyant csinálnod, mint sok más asszony. Én megmondtam neked az igazat, és ha te nekem egyetlenegyszer hazudni fogsz, elkergetlek.
Megcsókolják egymást. Teljesen sötét lesz.
ÍRÓ
Májusban indultak a frontra. A Tatárhágón mentek keresztül. Rosszul indult az egész, a kirakodásnál repülő támadta meg őket. Az első hajnalon tizenkét halottjuk volt. Porohiba mentek, tankcsapdákat készítettek két héten át. Vételezni ötven kilométerre jártak. Egy alkalommal csak a ló érkezett vissza. Vadul, sebesülten hurcolta a leszakadt hámfát. Félni kezdtek a Kárpátok északi lejtőjén. Alacsonyan úsztak a felhők, belefutottak az órjás fenyőfák, a hegyipatakok színe sötét volt. A visszavonulásnál, Párkánynánánál kapták a hírt, hogy fölrobbantották a Margit hidat. A komáromi várba kerültek. Sok volt a sebesült, a vér, a halott és a tetű. Csapdinál néhány óra alatt szétverték az alakulatot. Jani és Kalauz Gyuri szőlőtőkék között rohant, menekült. Azután Kalauz Gyuri lövést kapott, botladozni kezdett a hóban. Jani a hátára emelte, cipelte barátját több mint egy kilométeren. Árok partján, csillagfénynél temette el. Olyan hideg volt, hogy a könny megfagyott az arcán. Kis szünet. Reich Kató megszülte a kislányát.
Hábetlerék konyhája. Reich Kató kezében sír a gyerek.
PÉK MÁRIA
Elveszi a gyereket, ringatja, amíg megnyugszik. „Cset Pápáról pillan-góra, onnan me-gyünk Komáromba…”
SÁPADT BÉLA
Zöld inget visel; csörgőt hozott a gyereknek, rázza.
PÉK MÁRIA
Ha nem engedem, hogy Kató hordja a csillagot, mit gondol, mi baja lehet?
SÁPADT BÉLA
Marhaság, ezt a lányt nem bántja senki. A dobozgyárban szeretik őt, a Hárfásban is mindig érdeklődnek utána. A Kocsmáros reggel megkérdezte, adjon-e neki pénzt.
PÉK MÁRIA
Nem kell neki pénz.
SÁPADT BÉLA
Zavartan. Az a rendelet, hogy a gyerekkel együtt zsidóházba kell költöznie. A Tisza Kálmán tér kettőbe.
SÁPADT BÉLA
Még a mai napon. A besötétítés előtt.
PÉK MÁRIA
Nem engedem. Nem mész innen egy tapodtat sem. Elmegyünk Brügecsre a nagymamához, és te jössz velünk.
SÁPADT BÉLA
Muszáj. A rendelet szigorú. Végre kell hajtani. Ne félj, mindennap meglátogatunk, mindent viszünk nektek.
PÉK MÁRIA
Istenem, Uram, hogyan tehetsz ilyent?
ESZTER
A szobából jön ki. Mi baj?
SÁPADT BÉLA
Reich Kató csillagos házba költözik. Indulni is kell, mert ha itt találják… Legyint.
REICH KATÓ
Becsomagolja a gyereket, megcsókolja Pék Máriát.
ESZTER
Hajnalkával az ajtóból nézi.
PÉK MÁRIA
Ennivalót kapkod össze, Gizike kezébe nyomja. Eredjetek, segítsetek neki!
REICH KATÓ
Elmegy, Pék Mária a lányokkal kikíséri, majd egyedül jön vissza.
SÁPADT BÉLA
Holnap majd meglátogatom, viszek nekik csokoládét. Most mindenki szenved. Jani meg Hires István a fronton, a maga férje is elment bizonytalan helyre a Ludovikával. Bombáznak, sok ember meghalt. A háborúban mindenki szenved.
Észvesztően megszólalnak a szirénák. Bombázás zaja. Sápadt Béla elrohan.
ESZTER
Beszalad. A pincébe! Azonnal a pincébe!
HAJNALKA
Ne! Anyuka, ne menjünk a pincébe! A pincében meghalunk!
PÉK MÁRIA
Nem megyünk a pincébe. A nagymamához megyünk Brügecsre. Uram, Isten, mért hagysz így magamra!
Sötétedik a szín, erősödik a bombázás. Batyukat kapkodnak össze, előrejönnek. Mire a bombázás, minden zaj megszűnik, megérkeztek Brügecsre. Fáradtak. A háttérben kis tanyai ház. Kakaskukorékolás, napfény. Ledobálják a batyukat. Megcsörren a csörgő.
PÉK MÁRIA
Fölkapja a csörgőt, magához szorítja. Uramjézus! Reich Katót ottfelejtettük!
Függöny
Udvar. A Házmester ajtaja előtt asztal, rajta piros terítő, pohár víz, gramofon. A lakók éneklik: „Elnyomás, szolgasors…”
HÁBETLER
Elkésve érkezik, kezében hátizsák és demizson. Szereztem neked egy kiló babot, krumplit, szenet meg egy kis bort. Ő is énekel. „Munkára, harcra hív ma minket…”
HÁZMESTER
Az ajtaja mellett lógó vasdarabra üt. Figyelem, az új lakó be akar mutatkozni!
SERES SÁNDOR
Elvtársak, engem Seres Sándornak hívnak. Tizenegyen voltunk testvérek. Még a negyedik osztályt sem járhattam végig, kellett mennem az uradalomba, napszámba.
HAJNALKA
Eszter mellett áll, nevetgélnek.
SERES SÁNDOR
Apám vasúti váltókezelő munkás volt, tizenharmadmagát próbálta fenntartani, sokat éheztünk, és rongyokban jártunk, ezt ne felejtsük soha. Elvtársak! Mikor a sors megtanított dolgozni, akkor szakszervezeti munkás lettem, bérharcba kerültem, akkor elküldött a munkáltató, hogy megfertőzöm az embereit, és bizony sok esetben munka nélkül éltem. Most pedig, hogy a szovjet dicső hadsereg felszabadított, egy nagy kő esett le a szívemről. Mindjárt tudtam, mit kell tenni, első az volt, hogy beiratkoztam a pártba, és nem kímélek fáradságot sem most, sem a jövőbon, hogy agitáljam magukat. Én nem valami aljas gondolattal beszéltem, nem azért léptem a pártba, hogy a saját ágyamat megvessem magamnak. Én csak egyszerű munkásember vagyok, egy ruhaipari üzemben dolgozom. Legvégén arra kérem magukat, hallgassanak a kommunistákra, mert a legtisztább szívvel kijelenthetem: ők védelmezték a múltban, és ők fogják védelmezni a jövőben, mindig és mindenkor a munkásember valóságos érdekeit. Csak ennyit akartam mondani.
PÉK MÁRIA
Sámlin ül, zsákot varr, harag nélkül. Azt hiszem, buta emberrel áldott meg minket a sors.
Néhányan nevetnek.
De őszinte, jámbor léleknek látszik.
HIRES ISTVÁN
Zacskó cukrot szed elő a zsebéből, odaadja a kislányának.
ÁGOTA
Elveszi, nyitja a zacskót.
HIRES ISTVÁN
Visszaveszi a zacskót, zsebre teszi. Ha apád máskor ajándékot hoz, meg fogod köszönni.
PÉK MÁRIA
Nem jól nevelem a lányodat, Hires István?
PÉK MÁRIA
Neked nincsen szíved. A kislányhoz. Eredj játszani.
A gyerek elszalad.
Akárhány embernek parancsolhatsz, akármennyi pénzt kereshetsz, az én szememben senki vagy.
HIRES ISTVÁN
Elmosolyodik. Egyszer majd hazajön a fia is. Neki mit fog mondani?
PÉK MÁRIA
Azt mondom majd a fiamnak, azt mondom neki, nincs a tengerben annyi víz, amennyi könny kifolyt a szememből.
HÁBETLER
Teljességgel megállapították a gyomorfekélyemet.
Indulnak a lépcsőház felé.
A röntgennel. Nagyon kell most a jövőben vigyáznom. Nem bírom a nehéz munkát a kazánházban. Átmentem könnyebb munkára, kocsikísérőnek. Azt mondják, diétás koszton kell ezentúl élnem. Nokedlit például egyáltalán nem ehetek a jövőben. Meg mást sem.
Sötét lesz.
ÍRÓ
Pék Mária sokszor böngészte a templom udvarán, a Bethlen Gábor téren a halottak hivatalos névsorát, de Reich Kató és a gyerek nevét nem találta. Hajnalka és Eszter kitűnően érettségiztek. Hajnalka traktorgyárba, Eszter cipőkészítő-üzembe került tisztviselőnek. A két lány munka után hazament, aludt egy órát, lemosakodott, és szaladt randevúra. Később Ervin, a szaxofonos és barátai mindennapos vendégek lettek a szobakonyhás lakásban.
Hábetlerék konyhája.
SERES SÁNDOR
Megáll az ajtóban. Szervusz, Máriám.
PÉK MÁRIA
Hirdetni jöttél, Sanyika?
SERES SÁNDOR
Nagyon fáradt vagyok, kedves Mária. Hidd meg, hogy nagyon keveset pihenek.
PÉK MÁRIA
Nem tudsz te prédikálás nélkül meglenni.
SERES SÁNDOR
Engem a sors tanított meg arra, hová kell tartozni, és én a gyárban elvégzett munkám után szüntelenül harcolok jó pártmunkával az igazságért.
PÉK MÁRIA
Bort tölt neki. Buta ember vagy, Sanyika. Attól félek, hogy a politikához sem értesz.
SERES SÁNDOR
Azt mondod, hogy buta vagyok, pedig én nagyon nehéz helyzetben vagyok, kedves Máriám. A te egyetlen fiad, aki részt vett a hős Szovjetunió ellen indított rablóhadjáratban, most hosszú fogságot szenved. Hogyan lehetne most a te anyai szívedet a legszebb ügyért agitálni? De ha majd a te fiad egészségesen hazatér, elapad a szemedről a könny, megérted a kommunisták politikáját. A te családod mélyről jött, mint én, mint a többi szegény ember, és leányaid, leendő unokáid életén látod meg a szédítő perspektívákat.
Átmennek a szobába, most a konyha elsötétül, a szoba világosodik meg.
HAJNALKA
Ervin, meséld el nekem a Tempstationt.
ERVIN
Sok érzéssel, halkan, nagyon szépen mesélni kezd a szaxofonnal.
TROMBITÁS
Eszterhez, halkan. Olyan zenész leszek, akit ismernek majd a világon. Fogadásokra járunk, én szmokingban, te ezüst cipőben, hófehér estélyi ruhában, ékszerekkel. Amíg beszél, apró fintorral mutatja, hogy mindez csak álom, játék, butaság, de van benne mégis valami megható.
ESZTER
Megcsókolja a Trombitást.
HAJNALKA
Ervinhez. Ugye, akármi történjen, akárhol játszol, ezt mindig nekem fogod elmesélni?
Az egyik fiú vad ritmusú számot kezd játszani, a többi fiú is bekapcsolódik.
ESZTER
Hajnalkával táncol.
PÉK MÁRIA
Seressel, Hábetlerrel figyeli őket. Jani…
Kintről kivehetetlen lárma, összevissza beszéd. Az ajtóban pufajkában Jani áll. Az egész ház ott tolong mögötte. A konyha és a folyosó zaja erősebb a hangos, vad ritmusú zenénél, úgy tűnik, mintha a két lány zene nélkül mozogna a szoba közepén. A zenészek leengedik hangszereiket.
ESZTER
Most veszi észre Janit. Jani. Hajnalkával Janihoz lép, mindketten megcsókolják.
HÁBETLER
Nevet, sír, Jani körül sürög-forog, demizsont hoz, tölt, iszik mindenkivel. Az én kedves fiam egészségére.
SERES SÁNDOR
Kezet szorít Janival. Engem Seres Sándornak hívnak. Nagyon vártalak már, fiam. Örülök, hogy megismertelek. Vár a munka, dicsőséges nagy jövő előtt állsz a szocializmust építő népi demokratikus Magyarországon.
HÁBETLER
Nagyon hálásan köszönöm nektek, hogy ilyen nagyon szépen fogadtátok az én drága fiam hazatérését, és velünk együtt örvendeztek a mi csodálatos nagy boldogságunknak. Emelem poharamat az én egyetlen fiamra.
SERES SÁNDOR
Messze jártál?
JANI
Az Ohocki-tengernél.
PÉK MÁRIA
Teríteni, lányok! A kedves vendégeknek pedig takarodó, indulás.
A család tagjain kívül mindenki elmegy, a lányok a terített asztalra teszik az ételt, leülnek, megilletődötten várakoznak.
Pék Mária szemét Janira emeli. Reich Kató és a gyerek meghalt. Máriának hívták a kislányt.
HÁBETLER
Már részeg, fejét csóválja. Hej, de nagyon nagy kár értük. Az apját is szerettem, igen rendes, szeretetre méltó emberek voltak.
HAJNALKA
Elsírja magát. Apácskám, hallgasson! Hallgasson!
JANI
Vessék meg az ágyamat, anyám. Fáradt vagyok. Előrejön oda, ahol Reich Katótól búcsúzott. Sír.
Most megint kiabál az ószeres. Sötét lesz.
ÍRÓ
Másnap a lányok öltönyt, inget, nyakkendőt és cipőt vásároltak Janinak. Pár nappal később Angyalföldön, a Fémfeldolgozóban esztergálni kezdett. Vasárnaponként kijárt futballmeccsre, esténként sportújságot olvasott. Néha ismerősöknél lakásfestést vállalt, egyedül cipelte a létrát, vödröket. Keresetét utolsó fillérig odaadta az anyjának.
Hábetlerék lakása.
PÉK MÁRIA
Nekem, fiam, beszélhetsz! A rangkórság eszi a te lelkedet!
HIRES ISTVÁN
Akkor sem engedem, hogy az én Ágotám a Csele Juli koszos kölykével játsszon!
PÉK MÁRIA
Mit gondolsz magadról, ki vagy te? Éppen olyan senki vagy, mint más!
JANI
Hiába kiabál, anyuka, nincsen igaza! Csele Juli hitvány dög, tolvaj, börtönben fogja végezni, és a lánya se lesz különb.
PÉK MÁRIA
Fogd be a pofádat, mert fölrúglak!
JANI
Anyuka mindenkit fölrúg!
JANI
Éppen rólad beszéltem. Azt mondtam, hogy mocsok vagy. Lopod az árut a csokoládégyárban, mint a szarka. Ha meg nincs kedved dolgozni, feketébe sót keversz, erős szívdobogást csinálsz. Fölveszed a táppénzt, és csereberélsz a Teleki téren.
CSELE JULI
Na és? Mibe kerül az neked?
PÉK MÁRIA
Almát ad Csele Julinak. Vidd a gyereknek.
ERVIN
Félrevonja Hajnalkát, halkan. Tavasszal behívnak katonának.
HAJNALKA
Minden héten megírom, hogy halálomig szeretlek.
ESZTER
Anyuka kérem, elmehetünk a presszóba?
JANI
A presszóba! Mi az istent csináltok a presszóban?
JANI
Ordít. Ülünk! Ülünk!
PÉK MÁRIA
Elneveti magát. Mi a nyavalyát akarsz a lányoktól? Mért nem mész velük?
HAJNALKA
Tessék! Gyere velünk!
HAJNALKA
Végignézi Janit, Eszterrel és Ervinnel elmegy.
JANI
Szenvedélyesen. Mindennap kapuzárás után jönnek haza. Tolvajok között bagóznak, fújják a füstöt, csokoládéfrancot isznak! Semmiféle dolog ez! Semmi dolog ez!
PÉK MÁRIA
Te marha. Fogd már be a pofádat.
JANI
Jól van. Tudom. Anyukának mindenki marha.
Elsötétedik a szín.
ÍRÓ
A szaxofonos Ervin ősszel vonult be katonának. Hajnalka megtartotta szavát, minden héten megírta, hogy haláláig szeretni fogja. Ervin bevonulása után a társaság szétoszlott, a délutáni összejövetelek megszűntek a Hábetler család szobakonyhás lakásában. A két lány délutánonként az Ifjúság presszóba járt.
Eszpresszó. Hajnalka Szuha Miklóssal táncol, Zentay és Eszter asztalán üres konyakospoharak.
ZENTAY
Amióta külön élek a feleségemtől, sokat olvasok.
ESZTER
Ilyen fiatalon nősült, és már elvált?
ZENTAY
Pillanatig hallgat. A könyvek jó barátok. Sokszor hajnalig velem maradnak.
ESZTER
Régóta van egyedül?
ZENTAY
Mosolyog. Édesanyám, úgy hírlik, öngyilkos lett. A mostohaanyám csinos nő volt. Titokban rumot ivott. Egyszer bejött hozzám meztelenül a tanulószobába, és szájon csókolt.
Már Eszter kérdése előtt idős ember lépett az asztalukhoz.
ZENTAY
Elmosolyodik. Az édesapám.
ID. ZENTAY
Kezet csókol Eszternek. Te vagy a fiam menyasszonya? Elismerően Zentayhoz. Őszintén megmondom, nem néztem ki belőled.
Nevetnek.
HAJNALKA
Szuha Miklóssal az asztalhoz jön, bemutatkoznak.
ID. ZENTAY
Kezet csókol Hajnalkának. Az egyik csodálatosabb, mint a másik. Int a Pincérnek. Pezsgőt!
PINCÉR
Ismeri őt, nagy tisztelettel. Hozom, felügyelő űr.
ID. ZENTAY
Elnézést kérek, rögtön visszajövök. Elmegy.
ESZTER
Órájára pillant, idegesen. Késő van, Hajnalka.
Megszólal a Tempstation.
HAJNALKA
Fölemeli fejét, a számot hallgatja lehunyt szemmel.
ESZTER
Apa azt mondta, ha csak egy perccel kapuzárás után megyünk haza, baj lesz.
SZUHA MIKLÓS
Hajnalkát nézi, csöndesen. Szereti ezt a számot?
ID. ZENTAY
Két csokor égővörös rózsát hoz, a Pincér kezében pukkan a pezsgősüveg. Sok boldogságot!
SZUHA MIKLÓS
Táncolni viszi Hajnalkát. Nehezen élünk édesanyámmal. Sajnos, rossz káder vagyok, minduntalan zaklatnak.
SZUHA MIKLÓS
Rajtam van a bélyeg. Hiába dolgozom jól, becsületesen, rettegek állandóan, hogy kitesznek az állásomból.
HAJNALKA
Nem szabad félni. Fiatal vagy, erős – Elmosolyodik. – és nagyon csinos. Komolyan. Te becsületes fiú vagy. Neked szülnék gyereket.
SZUHA MIKLÓS
Szeretlek, Hajnalka.
HAJNALKA
Én már nem vagyok lány. Cigarettára gyújt. Volt egy rosszul sikerült estém.
SZUHA MIKLÓS
Legyél a feleségem.
ESZTER
Hajnalka! Indulunk.
A fiatalok elmennek.
ID. ZENTAY
Egyedül ül az asztalnál; hölgy lép oda, bemutatkozik, leülteti, koccintanak; elsötétül a szín.
ÍRÓ
Szuha Miklós karácsonykor, Eszter esküvőjén jegygyűrűt hozott, februárban összeházasodtak. Pék Mária sütött-főzött, halat rántott, túrós csuszát készített. Evett-ivott, énekelt az egész ház.
Hábetlerék lakása, emelkedett hangulat. Zentay magnéziummal fényképet készít, családi tablót.
ZENTAY
Lerángatja nyakkendőjét, vastag hangon énekel. „Hej, halászok, halászok, Merre visz a hajótok?”
ESZTER
Fogd be a pofádat!
PÉK MÁRIA
Most mit akarsz tőle? Jókedve van, énekel!
ESZTER
Anyuka kérem, ne tessék beleszólni. Én ismerem őt!
PÉK MÁRIA
Ne szóljak bele?
HÁBETLER
Könyörgök, fejezzétek be! Örökkön meg örökkön ez a cirkusz!
SÁPADT BÉLA
Én a ház régi lakói nevében kívánok sok boldogságot a legújabb párnak!
Éljenzés.
SERES SÁNDOR
Én úgy a magam, mint a feleségem nevében sok boldogságot kívánok Hajnalkának és az ő férjének.
ZENTAY
Gyertek, még az udvaron is csinálunk egy képet.
Kimennek. A színen csak Seres, Seresné és Pék Mária marad.
SERES SÁNDOR
És egyben el is búcsúzunk.
PÉK MÁRIA
Te boldog lélek, hát már nem dolgozol üzemben?
SERES SÁNDOR
Nem dolgozom, kedves Mária. Pár nappal ezelőtt kiemelt engem a párt. Szigorúan bizalmas munkakörbe helyeztek, és most rögtön megmondom, ezért a további munkámmal kapcsolatos kérdésekre nem felelhetek, felvilágosítást nem adhatok.
PÉK MÁRIA
Én akkor nem is kérdezek tőled semmit, Sanyika, hiszen te most már jeles ember lettél, a demokrácia bárója, egyszer még talán az újság is kiírja a nevedet, mi pedig büszkék leszünk rád, és örülni fogunk, hogy a látogatásaiddal megtisztelsz.
SERES SÁNDOR
Kedves Mária, ha tréfálkozol is örökké énvelem, tudom jól, hogy szeretsz, és a gúnyos rosszakarat helyén ez beszél mindig belőled. És nem is haragszom rád, s hiszek abban, hogy egyszer a kommunisták harcos sorába lépsz, mert a te helyed ott van, és a te proletár állhatatosságod nagy segítséget jelentene a népi demokráciának.
SERES SÁNDOR
Rómába megyünk, repülőgépen.
Seresné sír.
Fél a repülőgéptől. Rómából Tel Avivba megyünk, és ez a végcél. Mivel engedélyt kaptunk a levelezésre, ezért ha akarjátok, odaadom a pontos címemet. Papírt nyújt át. A levelet két borítékba kell tenni. A külsőt úgy kell címezni, ahogy leírtam. A belsőre írjátok rá a nevemet, hogy Seres Sándor elvtárs, Tel Aviv, magyar követség. Ha nem értetted volna meg, szívesen megmagyarázom még egyszer.
PÉK MÁRIA
Megcsókolja őt. Szerencsés utat, és ha írtok, mi válaszolunk nektek. Kikíséri Sereséket.
HIRES ISTVÁN
Id. Zentayval jön. Öröklakást veszek. Befizettem huszonötezer forintot, a többit majd vonják.
ID. ZENTAY
Nem üzlet. Marha sok pénz, marha sok adó.
HIRES ISTVÁN
Vállat von. Megkeresem.
ZENTAY
Énekel. „Hej halászok, halászok…”
JANI
Félrehívja Hajnalkát, karórát, pénzt ad neki. Vegyél lábast meg tepsit.
HAJNALKA
Lábujjhegyre áll, megcsókolja az arcát.
ESZTER
Bárgyú vagy, mint az állat!
ZENTAY
Meg akarja csókolni.
ESZTER
Utállak! Hozzám ne érj, mert elmegyek!
ZENTAY
Röhög. Hát menj, fiacskám, eredj!
PÉK MÁRIA
Hagyd már békén!
ID. ZENTAY
Nevet. Dehogyis! Nyúzni, rángatni kell ezt a svihákot! Az első házasságában sem maradt a fenekén.
PÉK MÁRIA
Eszterre néz, csöndesen. Házas volt?
PÉK MÁRIA
Ha nem lenne itt annyi ember, agyonvernélek.
SÁPADT BÉLA
Énekel. „Zúg az erdő, zúg a nádas…”
HAJNALKA
Zavartan mosolyog. Anyuka kérem, mi elmehetnénk?
PÉK MÁRIA
Nem való az. Tessék megvárni, míg a vendégek hazamennek. Elmosolyodik, odahívja Hábetlert. Köszönjetek el apátoktól is.
HAJNALKA
Kezet csókol, elmennek.
PÉK MÁRIA
Könnyes szemmel. Hát elment a legkisebb is…
Sötét.
ÍRÓ
Az öreg Zentayt váratlanul kitelepítették a Hortobágy mellé, Ohátpusztára. Pék Mária minden hónapban élelmiszercsomagot készített, és Zentay György elvitte az apjának.
Hábetlerék lakása.
PÉK MÁRIA
Hajnalka, nézd, ezt a kis réklit neked csináltam.
ZENTAY
Csókolom, anyuka. Apám csókoltat mindenkit.
HÁBETLER
Mit csinál az öreg?
ZENTAY
Marháskodik a nőkkel.
PÉK MÁRIA
Ahhoz mindig volt esze.
JANI
Hajnalka mellett ül. Tessék többet mozogni! Ne lustulj el! A gyerek születése előtt az anyának sokat kell mozogni. Én mondom, Hajnalka, ez nagyon fontos.
PÉK MÁRIA
Nevet. Te, én kikergetlek a lakásból. Hagyd már békén a húgodat. Mit csinálsz majd akkor, ha a te feleséged szül?
PÉK MÁRIA
Lehajtja a fejét.
HAJNALKA
Borítékot talált az asztalon. Seres írt?
HAJNALKA
Gyerekek, a Seres írt!
Mindenki jókedvű, örülnek a cirkusznak.
ZENTAY
Eszternek adjátok! Ő istenien csinálja!
PÉK MÁRIA
Szemüveget tesz föl, kinyitja a borítékot.
ZENTAY
A bélyeg az enyém!
PÉK MÁRIA
Olvassa. „Kedves Máriám és Janikám! A hozzánk írt leveleteket megkaptuk. Itt bebizonyítjátok, hogy soha nem volt közöttünk különös probléma a nézetünk között, hogy egy kis keményebb politikai vita mellett meg ne értettél volna engem.” Hajnalkának adja a levelet. Olvasd te, fiam, neked jobb a szemed.
HAJNALKA
„Minálunk még mindig nagy a meleg, amit a Boris nem nagyon bír, és legyöngíti őt, és nagyon izzad.”
HAJNALKA
„Különben semmi baj nincs. Most amit csinálunk, magunknak csináljuk. És ezért igyekeznünk kell azzal, amivel a párt megbízott bennünket, mert ha egyszer mindenki így fogja fel, akkor az imperialistáknak hamar véget vetünk, csak így tudunk egy utolsó csapást mérni a végső győzelemre. Kedves Janikám, örülök, hogy azt írod, hogy én nem vágok fel.” Hajnalka csodálkozva néz Janira.
HAJNALKA
„Mi öntudatos kommunisták különbözünk azoktól, akik csak arra törekednek, hogy felfelé kereskedjenek, megfeledkeznek arról, hogy őket a nép megbízásából a párt tette a rájuk bízott feladatokra. De aki erről megfeledkezik, el is éri a méltó helyét. Írod, Janikám, hogy a kötvényed nem nyert.”
HAJNALKA
„A fontos az, hogy békében dolgozhassunk, ez mindennél többet ér. Ezenkívül van esély arra is, hogy szerencsével kihúzhatják a kötvényedet. Ezenkívül írod, hogy Hajnalka kiesett az állásából.” Hajnalka átadja a levelet Eszternek.
ESZTER
Utánozza Seres Sándor beszédét. „Ez nem kellemes dolog, de egészen biztos vagyok benne, hogy a szakszervezet gondoskodik másik munkáról. Mert a pártunk előtt a legnagyobb kincs a fiatalság, akire a jövőt alapozza. Ezzel be is fejezem az írásomat. Nemsokára hazajövünk. Az egész családot csókoljuk: Boris és Sanyi.”
HÁBETLER
Könnye potyog a nevetéstől. Ilyen buta ember. Ilyen csudálatosan buta ember. Szemét törülgeti, átül az asztalhoz, kártyáznak.
ZENTAY
Több esze van mindnyájunknál. Azért ír annyi badarságot, mert átnézik a levelezését. Hülye lenne kockáztatni egy ilyen külföldi bulit.
SZUHA MIKLÓS
Azt hiszem, tévedsz. Ez az ember példátlanul ostoba. Véleményem szerint altisztféle a követségen, a felesége pedig takarít, főz, mos, olyan mindenes cseléd lehet.
ZENTAY
Én nem állítom, hogy a pasas lángész, azt viszont igen, hogy a négyelemis műveltségével karriert csinált. Ezek ott kint valutában kapják a fizetésüket. Ha majd a csomagokkal hazajönnek, megérted, hagy ez mit jelent. Elmosolyodik. Gyerekek, én egyszer kibánok vele. Bizonyisten! Megitatom jó brügecsi borral, azután meghallgatjuk, hogyan politizál.
JANI
Sehogy se politizál. Ha leitatod, magyar nótát énekel.
HAJNALKA
Nevet. Magyar nótát? Állati falsul műdalokat ordít.
JANI
Vigyorog. Na és? Még mindig jobb, mint a B-tenor. Meg az Esz-altó. Meg a csokoládéflipp. Meg sok minden más.
ESZTER
Idegesen. Mi bajod megint? Lépj be a pártba, ha úgy odavagy! Eredj, mosakodj meg egy kis hideg vízzel.
JANI
Nem tűnik el arcáról a vigyor. Fogd be a pofád. Ajánlom, hogy fogd be a pofád, mert összetörök mindent. A befőtteket, a bútort, a lakást, mindent. Ezer darabra töröm és ráköpök.
HÁBETLER
Föláll. Mit csinálsz? Az én családomban tisztességes ember módjára viselkedjél, mert a saját kezemmel verlek agyon!
JANI
Apuka minek avatkozik bele? Apuka a legbutább ember az egész nyolcadik kerületben. Apuka mondja meg, mennyi hatszor kilenc?
HÁBETLER
Mozdulatlanul, könnyes szemmel nézi, remegő hangon. Majd ha a koporsóba fektetnek engemet, akkor ez a beszéded majd eszedbe fog jutni. De akkor a te buta apád már onnan a síri világból semmit se fog neked mondani.
A lányok hisztérikusan zokognak.
PÉK MÁRIA
Ököllel üt Jani arcába, tuszkolja kifelé. Apádra támadsz? Te kígyó! A családod ellen fordulsz? A testvéreid ellen? Te Káin!
JANI
Mit röhögnek egy altiszt levelén? Ha egy altiszt meg egy mosónő hisz valamiben, azon csak a hülyék röhögnek! És akik röhögnek, azok miben hisznek? Miben? Ezt tessék megmondani! Anyuka kérem, tessék ezt nekem megmondani!
Elsötétül a szín.
ÍRÓ
Hajnalka egészséges kisfiút szült. Szuha Miklós édesanyja szobakonyhás albérletébe vitte őket. Hajnalka tavasszal megismert egy jóképű férfit, minden reggel együtt várakoztak a HÉV-állomáson. Egy augusztusi délután véletlenül találkoztak a hatos buszon. A férfinál táska volt, a víkendházába ment. Messze, egy budai kerthelyiségben csapnivaló feketét és konyakot ittak, meredek utcán sétáltak a víkendházhoz. Amikor bementek a szobába, a férfi leeresztette a redőnyt. Később Hajnalka ruhájáról lepattant egy gomb. Ezen az estén Hajnalka nem csókolta meg a gyereket, elhúzódott a férjétől. Állást kapott, egy üvegező vállalathoz került könyvelőnek. Kérésére Szuha Miklóst is fölvették a vállalathoz, és ebből baj lett.
Hajnalkáék albérleti szobája.
SZUHA MIKLÓS
Keresztrejtvényt fejt, leteszi a ceruzát, fáradtan. Viszonyod van a brigádvezetőmmel.
HAJNALKA
A díványon olvas, elsápad. Nincsen viszonyom. Három vagy négy ízben csókolóztunk.
SZUHA MIKLÓS
Csöndesen. Öltözz föl. Elmegyünk hozzá.
HAJNALKA
Ez most mire jó?
SZUHA MIKLÓS
Föláll. Öltözz!
HAJNALKA
Fölveszi a kosztümkabátját, rémülten nézi férjét.
SZUHA MIKLÓS
A gyerek természetesen nálam marad.
HAJNALKA
Zokogni kezd. Nem! Csak azt nem! Azt nem csinálhatod meg!
SZUHA MIKLÓS
Gyűlölettel. Hogyan tehettél ilyet? Ezt én nem érdemeltem meg. Egy ilyen szeméttel. Hát gyereked van. Hogyan tudod őt megcsókolni?
SZUHA MIKLÓS
Mozdulatlanul nézi, lehajtja a fejét. Én nem tudok már nélküled élni.
HAJNALKA
Sír. Bocsáss meg nekem. Átkarolja Szuha Miklóst.
Sötét.
ÍRÓ
Az öreg Zentay visszaköltözött Budapestre. Ekkor kezdődtek a rehabilitálások.
Hábetlerék lakása.
CSELE JULI
Pék Máriával és Sápadt Bélával beszélget. Mennyi pénzük lehet?
SÁPADT BÉLA
A vagyonukat nem lehet pontosan fölmérni. Seres elvtárs igen rafináltan dugja el a csempészárut. Én festettem ki a lakásukat, direkte nyolcszáz forintot kértem. Alkudozás nélkül megadták.
CSELE JULI
Ezer pár nylonharisnyát hoztak, ezenkívül magnetofont meg platinatűt, melyet kicsiny dobozban lehet eldugni, és a maszek fogorvosok használják. Meg kettő darab BMW motorkerékpárt, amit a pártgarázsban rejtettek el.
PÉK MÁRIA
Isten hozott, te vén gazember.
ID. ZENTAY
Gyerekek, megismerkedtem egy gyönyörű asszonnyal. A férje állandóan vidéken van. Szépen berendezett lakás, úriasszony.
PÉK MÁRIA
Nem félsz, hogy hazajön az úriember?
ID. ZENTAY
Á, nem jön az haza!
PÉK MÁRIA
Aztán hány éves az úriasszony?
ID. ZENTAY
Negyvenéves. A legszebb kor. De nem néz ki annyinak. Halálosan szerelmes belém.
PÉK MÁRIA
Elpirul. Nagy ká lehet az, fiam! Még hogy szerelmes! Mit adsz neki?
ID. ZENTAY
Kacsint. Amit kér!
Kitör a nevetés.
PÉK MÁRIA
Te vén csibész. Égjen el a pofád. Maholnap a koporsódat mérik, te meg nőkön spekulálsz.
ID. ZENTAY
Kis szünet után. Ez nem téma.
PÉK MÁRIA
Miért? Nem kophatunk el, mint a csizma.
ID. ZENTAY
Ez nem téma. Csönd. Egyszer majd összeesik az ember, utcán, akárhol. Nem gondolok ilyenre.
ESZTER
Táviratot tart a kezében, olvassa. Anyuka, távirat. Most hozták. „Szabolcs megyei rendőrkapitányság. Értesítem a családot, hogy Zentay György budapesti lakos Nyíregyházától négy kilométerre, ezerkilencszázötvenhat október másodikán motorkerékpárjával az árokba bukott. A nyíregyházi kórházban sikeres műtétet hajtottak végre, állapota kielégítő.”
ID. ZENTAY
Elmegyek hozzá.
PÉK MÁRIA
Hozzátok őt ide. Én majd ápolom.
ID. ZENTAY
Hát akkor én megyek. Elindul.
ESZTER
Én is megyek. Kimegy, az ajtóban beleütközik Seres Sándorba.
CSELE JULI
Súg valamit Sápadt Bélának.
SERES SÁNDOR
Pletykálkodtok?
SÁPADT BÉLA
Ugyan miről? Vannak nálunk hibák? Jöjjön, drága nagysád, váltok magának egy átszállót az új földalattira. Vigyorog.
CSELE JULI
Ez jó! Sápadt Bélával elmegy.
PÉK MÁRIA
Mondd meg nekem, Sándor, mi a különbség a régi világ és a mai világ között?
SERES SÁNDOR
Leül. Kedves Máriám, a régi rend és a népi demokratikus rend között hatalmas a különbség. Ha megvizsgálod, azt kell felelned, hogy igaz, mert te szomorú cselédsorból érkeztél a szocializmus küszöbére. A kommunistáknak kötelességük konkrét példával bizonyítani az igazságot, mert másként az egész egy nagy demagógia. Ezért most egy konkrét példát említek. A ti kedves és régi ismerősötöknek, Küvecses Annának, akinek a férje kiesett a villamosból és szörnyethalt, az egyik fiát a Ludovika Akadémián néphadseregünk hadnagyává avatták. A másik fia meg elektromérnök lett. Ez a konkrét példa igazolja, hogy a történelem szép fejezetében élünk.
PÉK MÁRIA
Borral kínálja, nevet. Rossz prédikátor vagy te, Sanyika! Azt mondják, kilószám dugod el az aranyat. Hát báró úr lettél? A demokrácia bárója? Elegáns vagy, mint szarospista Jézus nevenapján, más emberek meg dolgoznak helyetted. Tisztességes dolog ez?
SERES SÁNDOR
Kedves Máriám, ilyet nem való mondani. Én gyerekkorom óta mindig dolgozom. Még egyetlen napot, órát sem mulasztottam, egyetlenegyszer sem késtem el. Engem az üzemből is azért emeltek ki, mert látták a fáradhatatlan, jó munkámat, és ha bizonyosokkal kellett szembeszállni az igazságért, én mindig megtettem. Elmegy.
Seres Sándor szobája. Kint hangos lövöldözés, géppisztolysorozat.
SERESNÉ
Zokog. Meneküljünk innen! Megőrült az egész utca! A Mátyás téri cigánygyerekeknél géppisztoly van. A Hárfás előtt agyonvertek egy pizsamás férfit, valamelyik házból hozták. Sandri, részegek az emberek, szörnyű dolgokat kiáltanak, és nem segít senki! Láttad, az ajtónkra azt írták: Halál a kommunistákra! Sandri, meneküljünk!
SERES SÁNDOR
Hová menjünk, Boris? A hivatalból is elkergettek.
SERESNÉ
A hivatalból? Kicsoda?
SERES SÁNDOR
A Schleiffert Jenő. Döbbenten bámulják egymást.
Zörögnek az ajtón.
Seres lassan odamegy, kinyitja.
JANI
Mosolyog. Sanyi bácsi, anyuka hallevest főzött. Várja magukat.
Hábetlerék lakása.
HÁBETLER
Egyél, drága Boriskám. Parancsoljál, csak szedjél, amennyi jólesik.
SERESNÉ
Ilyen finomat még otthon, Bónavölgypusztán sem ettem.
HÁBETLER
Igazán nagyon örülök, hogy ízlik a mi kis szerény vacsoránk.
SERESNÉ
Igyekszik mosolyogni. Azt írták az ajtónkra, hogy halál a kommunistákra. Hát kit bántottunk mink? Alig beszélgettünk a szomszédokkal, nemhogy ártottunk volna.
HAJNALKA
Cigarettára gyújt, fáradtan. Nem akarja bántani Boriska néniéket senki. Valamelyik kölyök szórakozott csak.
SERES SÁNDOR
Ma reggel megmondtam doktor Schleiffert Jenő elvtársnak, hogy itt nagy baj történik, és azonnali hatállyal a legszigorúbb módon segíteni kell a népi demokrácia ügyét.
PÉK MÁRIA
Egyél, Sanyika, ne politizálj örökké, nem értesz te ahhoz. Így a párt, úgy a párt, nesze, most keresheted a pártot. Fene se tudja, mit csináltál… Egyszer én már elkísértem egy kőfaragósegédet, unokafivérem volt… hempergett az utcán, a lópiszokban…
SERES SÁNDOR
Lassan. Nem tudom, most mit válaszoljak neked, Mária. Én valamikor azt hittem, mind olyanok fognak kerülni minden olyan helyre, akik közibünk valók, és ezek az emberek másabbak lesznek, mint a múltiak voltak. És szemináriumkor is hajtogattuk eleget, és bizony az emberiséget nagy csalódás érte. Én most is munkás vagyok a Külügyminisztériumban, hivatalsegéd, a Boris meg takarítónő. Negyvenméteres folyosója van, hat szobája és a mellékhelyiségek. És látod, kedves Máriám, most mégis félnünk kell, az egész ház csak görbe szemmel néz ránk, mint valami tolvajokra.
SERESNÉ
Talán csak kiabálnak. A szájuk jár. Hiszen ismernek bennünket.
JANI
Megrázza a fejét. Vadak! Mert folyton szól a puska! Meg a géppisztoly! Egyszer itt, máskor máshol! Fölmásznak a háztetőre, azt se tudom, kicsodák, és lőnek! Az ember teljesen megbolondul!
SERESNÉ
Igen. Ordítanak… Reggel kilőtték a tejeskannát egy asszony kezéből…
SERES SÁNDOR
Nagy baj történik… Az elvtársaknak ezt muszáj látni… Ez már olyan nagy szerencsétlenség, hogy a legfelsőbb helyzetből is tisztán kell látni az elvtársaknak…
JANI
Halkan. Menjen le az utcára. Keressen egy lámpavasat. Magának hullaszaga van.
PÉK MÁRIA
Te veszett farkas! Megint ugatsz?
JANI
Ugatok? Miért? Nem így van? Itthagyták és kész! Mehet a lámpavasra! Auschwitzba! Ittfelejtették! Ha megdöglik, nem volt szerencséje!
HAJNALKA
Betapasztja a fülét. Jani! Hagyd abba! Az Isten áldjon meg, hát nincs az embernek elég baja, pont a te cirkuszod hiányzik! Mindig a te cirkuszod! Mindig! Lehajtja fejét az asztalra, zokog.
HÁBETLER
Szégyenkező mosollyal. Elnézéseteket kérem ezért a cirkuszért. Egyetek, fogyasszátok a túrós csuszát is, parancsoljatok. Demizsonból bort tölt a poharakba. Isten éltessen benneteket, jó egészséget kívánok aranyos vendégeimnek és az én drága családomnak.
Koccintanak.
SÁPADT BÉLA
Géppisztollyal a vállán jön be, szeme villog. A Köztársaság téren ássák a földet a pártház előtt, keresik az ávósok bunkerét, ahol ezernél több ártatlan fogoly senyved.
HÁBETLER
Borral kínálja őt is. Ezt én egy marhaságnak tartom. Én nem értek a politikához, engemet csak az én drága családom sorsa, boldogsága érdekel. De azt mégis el tudom gondolni, hogy egy ilyen hatalmas építkezés nagy pénzpocsékolás lett volna, amikor éppenséggel elegendő börtön áll az illetékes szervek tulajdonában.
SÁPADT BÉLA
A pénz nem érdekes. A pénzt nem a kommunisták, nem a külföldre utazó, nagydumás bérencek – Seresre sandít – és nem a gyilkos ávó fizeti, hanem a dolgozó nép. Három napon belül megérkeznek az enszek, és felszabadítják a magyar népet az orosz elnyomás alól.
HÁBETLER
Csodálkozik. Az enszek?
SÁPADT BÉLA
Csakis! Bevezetik a nyolcpártrendszert, alsó- és felsőházat. Vagy esetleg a szentkoronás királyságot. Elvigyorodik, a székét Seres elé húzza, leül szembe vele. Seres elvtárs, most mi a véleményed? Amúgy perspektivikusan. Mit tanítanak ilyenkor a szemináriumon?
SERES SÁNDOR
Azt tanítják a szemináriumon, hogy ha valaki olyat követ el, ami rendszerellenes, az meg fogja kapni az illető jutalmát érte. Hozzáteszem, ezt sajnos most nem nagyon lehet tapasztalni, a tőkés társadalom jobban vigyázott magára. De perspektivikusan ezt válaszolom a te ostoba kérdésedre.
SÁPADT BÉLA
És három nap múlva? Ha itt lesznek Magyarországon a kék ruhás ejtőernyősök? Meg mások? Akkor mit prédikálsz?
SERES SÁNDOR
Teneked én nem válaszolok, mert te huligán elem vagy, téged én leköplek. A feleségemnek szólok most, aki fél a te arcodtól meg az utcán ordító emberektől, a helyzet meg olyan, hogy nehéz lesz nekem őt megnyugtatni, mert a szeme láttára történnek események. Én pedig kevés iskolát járt ember vagyok, hogyan is tudnám elmondani, hogy én derűlátó vagyok. Mert ez igaz, ha valaki megnézhetné, ezt látná bennem. Bort tölt a poharába, megissza. Mikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, akkor az egyik rokonom, fiatal gyerek, azt kérdezte tőlem, ki fogja megnyerni a háborút, németek vagy angolok, vagy amerikaiak? Azt feleltem, ide a szovjetek fognak eljönni, és nem leszünk többé szolgák az uraságnál, hanem emberek leszünk. Erre azt kérdezte, hogy igaz lesz ez így? Én meg azt feleltem neki, hogy annak idején, ha majd a szemed elé kerülök, azt mondod, igazam volt. Így is történt. Azt mondta, igaza volt, csak azt árulja el, honnan lett ilyen derűlátó, és én nagyon büszke vagyok magára. Elmondtam neki, hogy engemet a sors tanított meg, hová kell tartoznom, mert vagy az uraságok férgei leszünk, vagy mink uralkodunk, megteremtjük a szegény nép boldogságát. Akkor ő elsőnek iratkozott a dicsőséges kommunista pártba, utána önként jelentkezett a rendőrségen, ahol megkérdezték, hogy milyen meggyőződés hozta,
és ő rám hivatkozott, hogy én győztem meg, hova tartozik. Így lett ávéhás. Így is halt meg néhány nappal ezelőtt.
Csönd.
ZENTAY
Szuha Miklósra kacsint, súg valamit neki, itatni kezdik Seres Sándort.
HIRES ISTVÁN
Poros ruhában, gyűrötten, borostás arccal jön.
HÁBETLER
Drága fiam! De hát merre jártál, hogyan nézel ki?
HIRES ISTVÁN
Forradalom van, apuka.
GIZIKE
Mi ez a lövöldözés? Kik lőnek? Kire? Miért?
HIRES ISTVÁN
Ünnepélyesen. Én tagja vagyok a Petőfi Körnek. Mi határoztuk el, hogy felvonulunk. Kihirdettük a gyárban, és vezettük őket. Ott voltam a Petőfi-szobornál, a Bem-szobornál, azután a Rádiónál is. Itt lőttek ránk először.
ZENTAY
A mankójához nyúl. Istenem, mért most vagyok én nyomorék…
JANI
Odalép Hires Istvánhoz, kiveszi gomblyukából a kokárdát. Bohóckodunk, Hires István? Hiszen te párttag vagy. Most miért nem írod alá a továbbszolgálót? Most nem üzlet?
PÉK MÁRIA
Fogd be a pofád! Ehhez semmi közöd. Ez az ő dolga!
HAJNALKA
Egyél valamit, aztán feküdj le.
HIRES ISTVÁN
El kell mennem.
GIZIKE
Kijárási tilalom van. Megőrültél?
HIRES ISTVÁN
Mennem kell. Elmegy.
HÁBETLER
Jó Isten! Hát most hová megy?
GIZIKE
A piros kabátos kurvához.
Mind ránéznek.
SERES SÁNDOR
Már részegen nevet.
PÉK MÁRIA
Megágyazok nektek, itt maradtok éjszakára Borissal.
SERES SÁNDOR
Megtörli a homlokát. Van énnekem saját lakásom… Egyébként ne félj, kedves Máriám, nincs olyan erő, ami a kommunisták igazságát megdöntheti. Gyere, Boris… ne félj…
Elindulnak.
JANI
Megfogja a karját, vezeti őt.
SERES SÁNDOR
Megáll, nevet, azután rákezdi. „Vilja, ó, Vilja, Te szép és csodás…”
A folyosóról, egyre halkulóan hallatszik az éneklése. A színpad elsötétedik.
ÍRÓ
Hires Istvánt szeles, csúnya novemberi délután lőtték meg, nem messze a Lánchídtól. Kacsát akart hátizsákban átvinni Budára. Zegzugos kis utcák között kórházba vitték. Február végén idősebb Hábetler János érte ment. Hires István zavartan köszönt, majd a piros kabátos nő karjához nyúlt és elvitte. Később internálták. Gizike minden látogatási napon élelmiszert, cigarettát vitt neki. A piros kabátos nővel nem találkozott többé. Kis szünet. Tél közepén Eszter kétségbeesett dühvel telefonált a húgának, elmondta, hogy Zentay állandóan részegen jár haza. Néhány nap múlva Hajnalka fölhívta őt, érdeklődött, hogyan viselkedik Zentay. Eszter kijelentette, most nagyon rendes. De a Nagyfuvaros utcában néhány nap múlva elsírta magát.
Hábetlerék lakása.
ESZTER
Nem bírok vele. Nem bírom látni a bárgyú képét, amikor részeg.
PÉK MÁRIA
Látom én rajta, ha megjön vidékről. Literszám nyeli a vizet. Kívánja. Minden francos kiszálláson hullarészegre issza magát.
GIZIKE
Ez így nem helyes. Mindenki rátámad, pedig meg kell vizsgálni a másik oldalt is. Eszternek is van éppen elég hibája. Annak az embernek soha nincsen igaza, soha nincsen nyugta.
JANI
Elvigyorodik. Már megint véd valakit. A védőügyvéd. A fogadatlan prókátor. A jószívű. Te marha, nekem megmondták! Akkor is részeg volt, amikor fölbukfencezett! Tudod, mit csinálnak vidéken? Nőket táncoltatnak az asztalon!
PÉK MÁRIA
Te meg fogd be a pofádat!
HÁBETLER
Az én családomban ilyen helytelenül nem lehet viselkedni. Majd én beszélek vele.
PÉK MÁRIA
Te ne beszélj senkivel! Mit akarsz beszélni? Ez nem rád tartozik! Ez a kettőjük dolga!
GIZIKE
Eszterhez. Te meg hülye vagy! Minek jössz haza ezeket a dolgokat kitárgyalni?
PÉK MÁRIA
Mit beszélsz? Hát hová menjen panaszkodni?
GIZIKE
Bárhová, csak ide ne! Szétszedik azt a szerencsétlen embert, és mérgükben a legrosszabb tanácsokat adják!
PÉK MÁRIA
Fölemeli csontos öklét. Elhallgass! Vagy takarodj!
GIZIKE
Énnekem még soha nem volt itthon igazam. Zokog. El is megyek. Elmegyek, és nem jövök ide soha többé.
PÉK MÁRIA
Eléje áll. Mész a francba! Oda mész!
ID. ZENTAY
Föl akarja oldani a hangulatot, bort tölt. Anyátok egészségére. Legyen boldog közöttünk, és éljen sokáig. Soha nem tudom meghálálni, amit velem tett a száműzetésem idején.
ESZTER
Most már csak Janinak kellene megházasodnia.
JANI
El sem férnénk már az asztalnál. Nem elegen veszekszünk?
PÉK MÁRIA
A veszekedés nálunk nem jelent haragot, a feleségednek pedig szorítunk helyet. Szeretném megérni még a házasságodat.
HÁBETLER
Én ugyan nem kedvelem a bort, elmondhatom, egész életemben nem ittam annyit, mint anyátok egy hét alatt, azonban most emelem poharam az én drága, jóságos feleségemre, kedves gyermekeimre, aranyos kisunokáimra, forrón szeretett, drága családomra!
PÉK MÁRIA
Hát a szép özvegy? Azt elhagyod?
HÁBETLER
Megcsókolja Pék Máriát. Hadd már őt békén! Iszik. No, egyetlen fiam, hát a te lakodalmadon mikor iszunk?
JANI
Fölemeli a demizsont, nagyot húz belőle, a szín elsötétedik.
Utca. Csele Juli ott áll, ahol Jani Reich Katótól elbúcsúzott.
JANI
Becsíptem. Nevet, nekitámaszkodik a falnak.
JANI
Semmi okom rá. Összehúzza szemöldökét. Hiszel te az álomnak? Nagy vízről álmodtam. Rosszat jelent, úgy tudom, halált. Vagy nagy veszekedést. Anya szerint az álom igazat mond, nem is beszéltem neki erről.
CSELE JULI
Vállat von. Én ebben nem hiszek. Emlékezhetsz, Reich bácsinak is ez volt a véleménye.
JANI
Harag nélkül. Te senki vagy. Tolvaj. Elázott a lelked a köpőcsészékben.
CSELE JULI
És a te lelked? Rágyújt.
JANI
Hallgat, azután. Levetkőzöl akárkinek. Hazudsz meg lopsz meg csalsz.
CSELE JULI
Bólint. Neked is lefekszem. Ha akarod, fizetek is érte. Van most pénzem elég. Úgy utálom az éjszakát egyedül. Vállat von. Gyere. Fölveszem a pongyolámat, kínai selyem. Csodálkozhatsz. Fekete színű, sárga meg zöld sárkányok verekednek rajta. Utálatos pofák, de én már régen nem félek tőlük…
JANI
Csöndesen. Állat vagy.
CSELE JULI
Elmosolyodik. Hát persze! Vacak egy nő vagyok! Pedig a származásom kitűnő! Aranyat ér! Hiába vigyorogsz! Akár hiszed, akár nem, lehetnék orvos vagy törvényszéki bíró! Miért ne?… Ez a hülye Seres esküszik rá… Képzeld el, hogy csodálkoznának a lakók… Operába járnék… becsületszavamra… A férjem udvarias lenne, okos, ha valamit nem értenék, rögtön elmagyarázná… Te Jani, annyi dolgot nem ért az ember… Igaz vagy nem igaz? Vár, hogy Jani mondjon valamit, de ő szigorú arccal hallgat. Na bumm! Nevet. Most mi van? Nem szereztem érettségi bizonyítványt, és nem járok az Operába! Imádom a pálinkát, a pénzt meg a férfiakat! Ez se rossz buli. Akár hiszed, akár nem, egy hülye pasas megesküdött, hogy nekem kislányos szemem van. Hát azt hittem, megzabálom. Csak bámultam rá, még bőgtem is! A marha! Rögtön mondtam neki, hogy szerelemmel szeretem. Pedig egy frászt. Az ember nem lehet mindenkibe szerelmes… De hát ez a hazugság kell nekik, Janikám… muszáj nekik, mert azt tapasztaltam, így nehezebben maradnak el… Persze, ez is túró, légy vele okosabb!
JANI
A bortól és az emlékektől megittasodva keresi Kató kezét, maga felé fordítja, és kiábrándultan ismeri föl Csele Julit; elsötétedik a szín.
ÍRÓ
Szilveszterkor engedték el Hires Istvánt. Egyenesen Hábetlerékhez ment.
Hábetlerék lakása.
HIRES ISTVÁN
Megigazítja karján a fekete kendőt, és egyetlen szó nélkül elmegy.
GIZIKE
Megmondtam neki, hogy míg bajban volt, mellette álltam. Most szabad, dolgozhat, nekem többé nem kell.
HAJNALKA
Ezt nem lett volna szabad, Gizike. Hát most jött ki. Hová, kihez menjen? Jaj, édes fiam, meggondoltad ezt alaposan?
GIZIKE
Én meggondoltam, tudom, mit csinálok. Amikor rájöttem a disznóságaira, azt akartátok, jöjjek haza. Én azt mondtam, még nincs tele a pohár. Vártam, tűrtem mellette. Egyedül nem tudtam volna lakást szerezni soha. Most már nincs szüksége rám, és nekünk sincs őrá.
Sötét.
ÍRÓ
Hajnalka egy esős tavaszi délután váratlanul találkozott a szaxofonos Ervinnel. Örömükben megpuszilták egymást, és leültek beszélgetni az Ifjúság presszóban.
Ifjúság eszpresszó.
ERVIN
Kisegyüttesem van. Most jöttünk Bulgáriából, a tengerparton játszottunk. Szépen kerestünk.
HAJNALKA
Nekem gyönyörű kisfiam van. Egy ÁTEX üzletben dolgozom, pénztárban.
HAJNALKA
Technikus a Földmérő Hivatalban, gyakran jár vidékre. Meghal a matematikáért! Nevet. Játszod-e még néha a Tempstationt?
ERVIN
Gyere el hozzám. Elmesélem. Megcsókolja a kezét.
A szín elsötétedik.
ÍRÓ
A nyár közepén idősebb Hábetler János rosszul lett. Kapkodta a levegőt, arca eltorzult, elveszítette az eszméletét. A lányok heteken át etették apjukat.
Hábetlerék lakása, idősebb Hábetler János fekszik az ágyban.
ESZTER
Apuka már elég jól van. Most arra kell vigyázni, ne mozogjon sokat. A tüdőnket is kibeszéljük neki.
HAJNALKA
Szuha Miklós arcát figyeli, majd hangosan, idegesen elneveti magát, föláll, széttárja a karját, tréfálkozón meghajol. Na, együtt a családi tanács. Kezdhetjük. Essünk túl rajta. Azt hiszem, mindenki tudja, hogy elköltöztem Miklóstól, mert nem akarok vele tovább élni. Nekem nem kell tőle semmi, csak a gyereket hozom el.
ZENTAY
Mit követett el ellened?
HAJNALKA
Semmit. Elromlott ez a házasság. Nem tudok kirívó dolgokat mondani, hogy ezt csinált vagy azt csinált. A tébolyig unatkozom mellette, hát szóval, nem jó. Nem jó. Semmit se követett el ellenem. De nem is erről van szó.
SZUHA MIKLÓS
De ő ellenem igen.
PÉK MÁRIA
Ránéz. Mit csinált?
PÉK MÁRIA
Szóval az én lányom kurva?
SZUHA MIKLÓS
Azt én nem mondtam…
HAJNALKA
Nevet. Gyönyörű! Mondhatom! Ilyen dolgokkal jön most elő! Akkor minek éltél velem? Mert az egész nem így volt! Tudod pontosan, hogy nem így volt!
ZENTAY
Gyerekek, most nem erről van szó. Ez a ti dolgotok, nem tartozik senkire. Azt kell megbeszélni, mi lesz a gyerekkel. Ez a fontos.
SZUHA MIKLÓS
Félrevonja Hajnalkát. Hazajössz ma?
HAJNALKA
Nem, Miklós. Holnap elhozom a holmimat és a gyereket.
SZUHA MIKLÓS
Lehajtja a fejét, és elmegy.
ESZTER
Menjen Szuha Miklós a keresztrejtvényeivel a fenébe.
JANI
Ismeretlen vendéget hoz, vékony, szőke lányt. Egy műhelyben dolgozunk. Ő a Cira Piroska.
CIRA PIROSKA
Kezit csókolom.
PÉK MÁRIA
Végigméri Piroskát, kicsit ellenségesen. A húgod hazajött. Holnap hozza a gyereket is. Itt fognak lakni.
HÁBETLER
Ide tessék ülni. Érezze jól magát a mi kis szerény otthonunkban. Az ágy alól demizsont vesz elő. Édes gyermekeim, kívánom nektek teljes szívemből, hogy úgy éljetek, mint ahogy mink éltünk a ti drága, aranyos kis anyátokkal. Ha volt is néha kisebb-nagyobb csetepaté – azt is meg kell mondani, a hazug szót, a hazug embert mindig megvetettem, az ilyen nálam semmi –, a ti drága anyátok mindenkor eligazította a viszályt. Igaz, nem dicsérni akarom magamat, én a fizetésemet maradéktalanul az ő kezébe adtam, mert én teljességgel nem ismertem semmiféle káros szenvedélyt. Hát emelem poharamat az én drága feleségemre, a fiatal párra, az egész drága családomra, hogy legyetek mindig nagyon boldogok.
Isznak.
ID. ZENTAY
Én is megházasodom. Feleségül veszek egy özvegyasszonyt, hatvanezer forinttal. És még szép is!
PÉK MÁRIA
Vén kecske! Mindig ilyenen jár az eszed!
ID. ZENTAY
Miért? Ez csak kellemes dolog. Elköltjük a mamuska pénzét, aztán odébb állunk.
ZENTAY
Már részeg, énekel. „Hej, halászok, halászok…”
ESZTER
Te részeg dög! Te állat!
PÉK MÁRIA
Hagyd őt békén! Eredj innen!
ESZTER
Sértődötten félrehúzódik.
ID. ZENTAY
Megfogja a karját. Sajnálom, hogy pont az én fiammal vetett össze a sors. Nem lesz az soha rendes ember. Olyan az, mint – Először magára mutat, majd meggondolja. – mint a nagyapja volt. Iszik, nőzik, elveri a pénzt. Azt tanácsolom, csald meg őt, ne legyen olyan biztos a dolgában.
SERES SÁNDOR
Meghatódottan. Janikám, legyél nagyon boldog. Meg a te jövendőbeli feleséged is. Pék Máriához, aki megijedt, hogy hosszú szónoklat következik. Csak ennyit akartam mondani.
ZENTAY
Énekel. „Hej, halászok, halászok…”
Sötét.
ÍRÓ
Ifjabb Hábetler János esküvője karácsonykor volt. Márciusban az öreg Hábetler nyugdíjba ment. Hajnalka válópöre befejeződött. Ervin öröklakást vett, negyvenezer forint előleget fizetett. Kora őszi délelőtt házasodtak. Piroska állapotos volt, Jani megszállottan várta a gyereket, óvta az asszonyt a széltől is. Piroska idő előtt, a nyolcadik hónapban rosszul lett, gyönge kisfiút szült. Idősebb Hábetler János tétlenkedett, börtönben érezte magát. Pék Mária szigorúan vigyázott rá, nem engedte még a folyosóra sem. Az öregember zsörtölődött, éles, gúnyos megjegyzéseivel sértegetni kezdte a feleségét. Ilyenkor Pék Mária megivott három deci bort, hisztérikus hangon szidalmazta férjét. A harc napról napra durvább lett közöttük, sokszor napokig nem beszéltek. Szenvedélyes indulattal gyűlölték egymást.
Hábetlerék lakása.
HÁBETLER
Amíg én a kórházban eszméletlenül feküdtem, volt-e énnálam a komaasszony?
PÉK MÁRIA
Az asztal mellett ül, almát hámoz, most leteszi a kést. Ezen jár az eszed? Te vén marha! Még az élethalálharcban is a fekete ribanc izgatta a mocskos fantáziádat?
HÁBETLER
Fejét csóválja. Ne bántsd őt mindig. Annuska tisztességes asszony. Határozottan szeretetre méltó, igen kedves, barátságos és igencsak finom modorú teremtés.
PÉK MÁRIA
Meg is vertél miatta! A földre tapostál! Te selyemfiú! Dolgoztam, mostam negyven évig, akár az állat, te meg cicáztál a Ludovikán a takarítónőkkel. Azt gondolod, nem tudom, hogy lefeküdtél a Sápadt Béla feleségével is?
HÁBETLER
Lehetséges. Miért ne? Ha jól emlékszem, formás, erős, egészséges asszony volt.
PÉK MÁRIA
El akarsz tenni láb alól? Megteszem én neked egyedül azt az örömöt! De a temetőbe ne hozz nekem virágot! Te mosolygó gyilkos! Aljas! Az voltál mindig! Képmutató, replás gazember!
HÁBETLER
Isten nevére kérlek, hallgass! Fölvered az egész házat! Negyven éve könyörgök, könyörögve kérlek, fogd azt a csúnya szádat, beszélj tisztességes hangon, csöndesen, ahogy illik. De te csak ordítasz velem, a gyerekekkel, a szomszédokkal, mint a vaddisznó! Goromba pokróc voltál egész életedben, azt tanúsíthatja mindenki, aki valaha ismert bennünket. Tessék, kérdezzünk meg bárkit, akárkit – Hajnalka, Gizike jön be –, a legtávolabbi szomszédot, a házmestert, a családom bármely tagját Brügecsen vagy akár a saját gyermekeinket, tiszteltél-e te már az életben valakit is? Senkit se. Szóltál-e valaha is bárkihez, bárkihez a világon másként, mint gorombán? Nem akad erre példa. Ha szavazásra tennénk föl a kérdést, nem állna melléd senki az égkerek világon.
PÉK MÁRIA
Az Isten fizessen meg neked, te féreg…
HAJNALKA
Így nem lehet élni. Mindketten betegek, az ember nem is tudja, melyikükért aggódjék jobban. Hiába ígérik meg, hogy most már békén lesznek, másnap újra kezdik a veszekedést. Itt már csak egy megoldás van, anyuka költözzék hozzánk vagy bármelyikünkhöz, apuka pedig lakjon itt, mert együtt nem maradhatnak.
PÉK MÁRIA
Jól van, jól van! Törődjetek ti csak a magatok dolgával! Akad éppen elég! Különben is, ha negyven évig jó volt, ezután már jó lesz. Eszter jöjjön haza a gyerekkel.
GIZIKE
Miért hagyná ott a lakást, a bútort, a mosógépet? Hogy Zentay eligya?
JANI
A konyhából kiabál be. Te minek szólsz bele? Te mindig hülye voltál, egész életedben. És ha egyszer részegen fejbe vágja őt, hogy kinyúlik, akkor mit mondasz?
HÁBETLER
Beszélnem kell Zentayval.
Jani bejön, Cira Piroska is, karján a gyerekkel.
Az én családomban nem tűröm a részegeskedést. Az ilyenféle embert megvetem, mert ugye nem adhatok a szavára semmit, de semmit az égkerek világon.
PÉK MÁRIA
Már megint jár a pofád? El akarsz pusztítani? Szándékosan?
JANI
Elmegyek, anyám. Elviszem a feleségemet és a fiamat.
PÉK MÁRIA
Hová mész, fiam?
JANI
Nem tudom. Kértem lakást az üzemben. Ha nem segítenek, elmegyek Győrbe vagy egy új gépállomásra, ahol adnak. A pénzemet mindenütt megkeresem.
JANI
Igazán, anyám. Sem a mocsok apa, sem a ringyó testvérek. Sem az egész klozett.
PÉK MÁRIA
És az anyád? Engem minek nevezel?
JANI
Itt nem szabad élni. Ennek a piszoknak, zűrzavarnak nem lehet jó vége. Anyuka, én rendet akarok magam körül, elviszem a fiamat. Módom van a fiamból embert nevelni. És jogom is van hozzá.
PÉK MÁRIA
Hang nélkül nevet. Sohasem mész el innen. Ha akarom, a szemed vágom ki. Ha akarom, lefekszem az ajtóhoz, a küszöbre, lépj rám. Én az anyád vagyok. Itt születtél bennem, a szívem alatt, a boldogságomra, mint a többiek. Nekem jogom van szólni, mert én szenvedtem a családért. Együtt éltünk jóban, rosszban, együtt maradunk, amíg élek. És azután is… A fiam vagy. Néha nevetek, ha ordítasz, csikorítod a fogad, hadonászol az öklöddel… Apádat ne bántsd. Öreg már, bolondos. A lányokat se bántsd, véreid, azt mondom, védelmezd őket, mert te lettél nálunk a férfi, a támaszuk. Ez a végakaratom.
Elsötétül a szín.
ÍRÓ
Két nappal később Sápadt Béla ijedten telefonált Hajnalka lakására. Azt mondta, Pék Mária rosszul van, jöjjenek. Hajnalka nem volt otthon, a szaxofonos taxival ment a Nagyfuvaros utcába.
Hábetlerék lakása.
SÁPADT BÉLA
Fontoskodó arccal Ervinhez hajol. Az én véleményem szerint öngyilkos lett.
ERVIN
Pék Mária ágyához lép.
HÁBETLER
Ott téblábol az ágy körül. De nagyon kedves vagy, hogy eljöttél.
PÉK MÁRIA
Az ágyban fekszik, arcán napfény van, ősz haja szanaszét áll, szeme mozdulatlanul nézi a mennyezetet.
ERVIN
Leül az ágyra, átöleli. Mit csinált? Feleljen! Anyuka! Hallja, mit mondok?
PÉK MÁRIA
Látod, meghalni sem tudok… Azt mondta, soha nem szeretett… becsületből élt velem. Utálná megcsókolni a kezemet… olyan… csúnya…
ERVIN
Hábetlerhez lép. Miért nem hívott orvost?
HÁBETLER
Nem mertem szembeszegülni vele. Egyébként, amikor az eset történt, én nem voltam a szobában.
ERVIN
Akkor most imádkozzék. Ha fölszívódott, elmehet a temetésére. Tejet hoz, megitatja Pék Máriát.
GIZIKE
A lányokkal jön, hisztérikusan zokognak. Anyuka, ígérje meg, hogy soha többé nem tesz hasonlót.
PÉK MÁRIA
Észreveszi Janit, magához hívja. Én nem tudtam elszökni. Súgja. Menj el innen. És legyen a te életed boldog.
JANI
Bólint, megcsókolja a kezét.
Zentay György lakása.
ZENTAY
Egyetemre megyek. Nem nyugszom addig, míg doktor Zentaynak nem hívnak. Ha megváltozik is a rendszer, a diploma érvényes marad.
ESZTER
Ne haragudj, nevetnem kell, ha kopaszodó emberek ballagnak. Még tizennyolc évesen elmegy valahogy, de ez így az én számomra nagyon komikus.
ZENTAY
Nem érdekel a véleményed.
ESZTER
Egyetlen este sem vagy hajlandó a gyerekre vigyázni. Füzetet margózol, radírozol, verset tanulsz, ha véletlenségből nem részegen jössz haza.
ZENTAY
Megfogja a karját.
ESZTER
Ne nyúlj hozzám! Utállak! Költözz el innen! Ezt nem lehet kibírni.
ZENTAY
Jó. Rendben van. Elköltözöm.
ESZTER
Állat vagy. Még apád is eljön a bíróságra tanúskodni, hogy miféle utolsó, részeges csirkefogó vagy! A szappanomat pedig ne használd! Se a fogkrémet! Igyál két üveg sörrel kevesebbet, mert én nem dolgozom rád! Megmondta apád, hogy rúgjalak a fenébe! Keressek magamnak egy hozzám illő, rendes, becsületes embert!
ZENTAY
Istenem, pedig milyen kitűnő nevelést kaptam. Minden reggel színésznők ébresztettek. Apa még másnapos volt, álmos, a fülemhez tette a telefont, én meg hallgattam a turbékolást. Egy művésznő rövid dalt is énekelt a felügyelő úrnak. Persze, ne legyünk igazságtalanok, azért törődött velem. Egyszer részegen a homlokomhoz szorította a revolverét, mert nem akartam vacsorázni. Édesanyám három évig bírta mellette, azután meghalt… No, ez a derék ember mégiscsak az apám, a sírjára majd ráíratom, nem nyugszik itt senki… Te pedig, öregem, vacak kis hörcsög vagy, istenemre mondom, nagyon utállak. Kimegy.
ZENTAY
Kintről. Elköltözöm…
ESZTER
Mikor szabadulok már meg tőled?
ZENTAY
Elmegyek… elmegyek hamarosan.
Elsötétedik a szín.
ÍRÓ
A család véleménye az volt, hogy nem megy el soha. Október végén váratlanul elköltözött, a fényképezőgépet és a rádiót vitte magával. Eszter hazament, meglátta az üres rádióasztalt, bőgni kezdett.
Hábetlerék lakása.
GIZIKE
Megőrültél? És ha elfelezett volna mindent? Örülj, hogy csak ennyit vitt el.
PÉK MÁRIA
Istenem, mind a három… Mind a három…
ID. ZENTAY
Játékosan pénzt ad Eszternek. Ne búslakodj az én részeges fiamért, nem érdemli meg.
ESZTER
Én egyáltalán nem búslakodom. Utálom őt. Kanálistölteléknek tartom. Havonta egyszer kényszerből majd találkozom vele, amikor elhozza a gyerek pénzét. Most majd megsegít bennünket az Isten.
ID. ZENTAY
Hagyd a vallást, nem hiszek benne. A papokat meg egyenesen gyűlölöm. Véleményem szerint rizikó nélkül élnek, ingyen és jól. Ha ötven év múlva véletlenül meghalok, ne engedjetek papot a közelembe, mert lemászom a ravatalról, és farba rúgom.
HAJNALKA
Jön, nápolyit ad az apjának.
HÁBETLER
Megcsókolja Hajnalkát. Ennyi nagyon sok drága pénzt kiszórtok a zsebetekből. Hogy minden áldott nap hoztok nápolyit, amit igen csodálatos módon szeretek.
PÉK MÁRIA
De hülye lesz az ember vénségére. Fanyarul nevet.
HAJNALKA
Eszterhez. Elköltözött végre?
HAJNALKA
Anyuka, ne sírjon, bármerre nézek, rossz házasságot látok, csak az asszonyok tűrik a verést, a részeg férjet, meg félnek a szomszédok szájától, és sajnálják elfelezni a bútort, a holmit.
GIZIKE
Mi, hála az Istennek, nem vagyunk olyanok. Nincsen rabszolgalelkünk. A magánytól nem félünk, a gyereket pedig eltartjuk és fölneveljük.
JANI
Az biztos. Az egyik slágerénekes lesz, a másik pisztonos. Ehetnek annyi túrós csuszát meg rántott halat, amennyi a hasukba fér!
GIZIKE
Ezt tudod csak mondani? És ha téged ver az élet? Kihez bújsz? Én vigyáztam rád a barakkban, míg kisanyánk dolgozott, én vittelek sétálni a Ringerhez, mosdattalak, kenyeret, almát adtam neked.
JANI
Írd föl a kéménybe! Nekem ne játszd meg magad. Tudok rólad eleget. A dolgaidról. Hülyének néztek? Kiakasztom a piros lámpát az ajtóra, lássák, hogy itt vannak a Hábetler-lányok! Tessék, lehet befáradni! Egyik különb, mint a másik! Dzsessz, tánc, csokoládéflipp! Tessék türelemmel várni, mindenki sorra kerül!
PÉK MÁRIA
Nem igaz! Ne higgyetek a szavának! Csak ordít! Mindig ordít! Tőlem, éntőlem örökölte ezt a nyomorult, replás természetét! Melegszívű a bátyátok! Nem hagy el benneteket soha.
JANI
Köpök az egész családra! Magára is! Nekem ne bohóckodjon, nem hat meg, a könyökömön jön ki! Elegem van magából is, anyuka! Elegem van mindenkiből! Mindenkiből! Torkig! Hányásig!
PÉK MÁRIA
A haját cibálja, hisztérikusan. Csak ordít! De melegszívű a bátyátok! Nem engedi széthullani a családot. Összeesik.
JANI
Odaugrik, a karjába emeli. Én csak ordítok. Anyuka ismer engem. Bolond vagyok. Anyuka, dögöljek meg, ha ebben az életben valaha, egyetlenegyszer is elhagyom őket. Hiszen az ember nem rúgja föl a testvéreit.
Sötét.
ÍRÓ
A körzeti orvos injekciót adott neki, és elment. De alig félórával később hívás nélkül visszajött. Szánakozó, tehetetlen, sokat sejtető mozdulatot tett. – Szív – mondta. És hívta a mentőket. Reggel a testvérek nem találták Pék Máriát a kórteremben. Hajnali négy órakor meghalt.
A kórház folyosója.
HÁBETLER
Nem engedtek oda hozzá! Nem voltam mellette! Nem foghattam meg a drága kezét. Sírva. Édes, drága Istenem, nem engedtek oda! Mit tettél velem, Istenem?
JANI
Ne tessék ezt csinálni. Hát kettéhasad az ember szíve, akkor miért kell ezt velünk csinálni? Tessék ezt most megérteni, apuka.
HÁBETLER
Megmondta, hogy itthagy! Megmondta ő nekem! A földbe teszik azt a drága, aranyos kis testét! Itthagyott örökre az én egyetlen életem! Jövök utánad én is, drága, kicsi, aranyos anyukám! Leszállok én is a te sírod mélyére!
ORVOS
Pohár vizet ad neki. Szedje össze magát, kérem. Így nem lehet viselkedni! Nehéz napok jönnek, szükség lesz az erőre.
GIZIKE
Be kell fonni a haját, és tegyék hátul koszorúba.
HÁBETLER
Melléből hangos sóhajtások szakadnak ki, szeméből eszelős fájdalom árad.
JANI
Nem mozdul mellőle. Tessék megnyugodni, apuka! Nagyon kérem apukát, tessék megnyugodni.
ERVIN
Nem szabad kiengedni a temetésre. Adjunk neki erős altatót. Ha később szemrehányást tesz, még mindig jobb, mint egy végzetes szívroham Rákoskeresztúron.
HAJNALKA
Nincs jogunk megfosztani apánkat az utolsó búcsútól.
GIZIKE
Anyuka is várja őt. Mindig együtt volt a család… Erre nagyon kell vigyázni…
Sötét.
ÍRÓ
A lányok fekete kabátot, kendőt, táskát kértek kölcsön. A karszalagokból az unokáknak is jutott, riadtan; büszkén viselték.
Temetőkert a ravatalozó előtt. Szól a lélekharang.
HAJNALKA
Nekem nincs többé anyám?
ERVIN
Halkan. Ha elbúcsúzol tőle, a ravatalon idegen arcot találsz.
ESZTER
Megáll Hajnalkáék mellett.
FÉNYKÉPÉSZ
Milyen felvételeket óhajt, uram?
ERVIN
Csöndesen. Menjen a fenébe.
GIZIKE
Apuka bizonyára örülne a képeknek. Talán Brügecsre is küld majd néhányat.
FÉNYKÉPÉSZ
Mutatja a kollekcióját.
HAJNALKA
Fut vissza, rázza a fejét, Ervin vállára bukik, zokog. Ez nem ő…Ez nem ő…
ERVIN
Fényképész kérdő tekintetére. Csináljon, amit akar.
HÁBETLER
Istenem! Itthagyott engem! Édes, drága, jóságos Istenem! Itthagyott!
JANI
Apuka kérem! Apuka kérem, ne tessék!
FÉNYKÉPÉSZ
Villanófénnyel dolgozik.
PAP
Kilép az öltözőből, indul a ravatalozóba.
ID. ZENTAY
A Paphoz. Megkérem, tiszteletes úr, fogja rövidre az imát, mert idősebb Hábetler János rosszul van. Sajnos, nélkülözni fogjuk csodálatos textusait. Ezért önt nem érheti zokszó, igen derekas buzgalommal vigyáz a lelkünk üdvösségére.
PAP
Ránéz, nem szól semmit.
ASSZONY
Észreveszi Csele Julit. Pofátlan kurva! Még idejön háborgatni a halottat!
SÁPADT BÉLA
Takarodj innen! Hadd te csak békén ezt a gyászoló családot!
CSELE JULI
Ijedten forgatja a fejét.
JANI
Odalép hozzá. Ne bántsa őt senki. Szerette az anyámat.
PAP
Hangosan imádkozik, mindenki arra fordul.
Hábetlerék lakása.
GIZIKE
Elmegyek anyukához Rákoskeresztúrra. Apuka nem jön velem?
HAJNALKA
Nem megy apuka sehova. Pihen idehaza.
HÁBETLER
Hallom őt panaszkodni. Azt mondja, jeges a szél, fázom, hiszen meleg ágyból hoztatok engemet ide ki a hideg temetőbe. Betakarlak, odafekszem melléd, átölellek örökkön örökké, én kicsiny, drága, aranyos anyukám.
HAJNALKA
Sír. Nem lehet magára hagyni egyetlen percre sem. Maradj mellette, míg Gizike visszajön. Próbáld megetetni, rád hallgat. Zentay is idejön, karácsonyi ajándékot hoz a gyereknek.
ERVIN
Egyedül marad Hábetlerrel, ételt tesz elé.
HÁBETLER
Engedelmesen eszik, már nem sír. Valaha múzeumi kincseket bíztak rám, de engem csillogó-billogó holmi meg nem szédített, a máséhoz nem nyúltam soha, de soha az égkerek világon. Nem akarok dicsekvőnek látszani, az ilyenféle embert elítélem, még inkább a hazugot. Mert hazug szó nemigen hagyta el a számat, fizetésemet utolsó fillérig átadtam a feleségemnek, és csak jeles ünnepen ittam meg a bort, akkor is csak módjával. Részeg, úgy emlékezek, csak talán két ízben voltam. Egyszer Jani keresztelőjén, egyszer pedig összekülönböztünk valamin a feleségemmel. Akkor elmentem, és igen nagyon berúgtam. Kis szünet. Vaddisznó volt. Mindig. Világéletében. Ha kinyitotta a száját, nem állhatott meg előtte senki. Anyámék igen nagyon ellenezték, hogy megesküdjek vele. Szakaszvezető voltam, jóképű, módosabb lányt néztek ki a számomra. De hát Gizikével már úgy volt… nagyon megrémült. Én voltam az egyetlen férfi az egész életében…
HÁBETLER
Jani, Gizike, a lányok mind azt gondolják, hogy közöttem meg Küvecsesné között valamiféle szerelmi viszony alakult ki. Mert anyátok örökké ezzel vádolt, s nem lehetett kiverni a fejéből.
ERVIN
Vállat von. Nem hiszem, hogy ez érdekelné őket.
HÁBETLER
Lehajtja fejét. Azt nem állítom, hogy nem csókolóztunk, mert az nem lenne igaz. De Annuska Mária-lány volt, vallásos lelkületű, hitt a pokolban, többre nem volt hajlandó… Más nő, nem mondom, hogy nem volt, de én egy vagy két pohár sörnél többet nem költöttem rájuk, soha nem vontam el a pénzt a családomtól, erre egyetlen példa nem akad.
JANI
Karácsonyfát hozott haza.
ZENTAY
Részvétem. Nagy dobozban alvóbabát hoz.
ERVIN
Janihoz. Foglalkozz a sógoroddal, nekem sem hangulatom, sem türelmem borszagú, kötekedő emberekhez.
ZENTAY
Kopott nyári ruhában van. Nagyon szép a szobám. Rengeteget tanultam, kitűnően érettségiztem. Most jön a nagy feladat, az egyetem. Ebben nem lehet engem megakadályozni, a diplomáért minden áldozatra hajlandó vagyok. Koplalok, verekszem, akár a halállal is szembeszállok.
JANI
Mosolyog. A kocsmát is elkerülöd?
ZENTAY
Semmi közöd hozzá. Kis szünet. Te azt gondolod, hogy félek tőled. De ez már régen nem így van. Ha most elkezdenél telitorokból ordítani, fölemelnéd rám az öklödet, szemernyit sem érdekel, nem szaladnék el.
JANI
Hülye vagy. Ha én egyszer rád emelném az öklömet… De hát téged nem kell megütni, elintézed te magad egyedül.
Hajnalkáék lakása.
ERVIN
Fürdés után, pizsamában. Új műsor kellene, korszerű, vonzó, olyan, amivel külföldi fesztiválon is bemutatkozhatunk.
HAJNALKA
Figyelj csak, ezt még a gimnáziumban énekeltük. Babits-verset dúdol.
ERVIN
Szépen szól, ünnepélyesen. De hát ez orgona- vagy harmóniumkíséret. Esetleg zongora meg gitár. Sajnos, fúvósokra nem lehet hangszerelni.
Csöngetés.
HAJNALKA
Kimegy ajtót nyitni.
ZENTAY
Zöld műbőrkabátban, szürke kalapban, ijedten, elnézést kérően mosolyog Meghalt az apám. Sokáig kószáltam a városban, gondoltam, nálatok átmelegszem kicsit.
HAJNALKA
Istenem, de megversz bennünket. Gyere, ülj le.
ERVIN
Konyakot tesz az asztalra.
ZENTAY
Isten bizony, már délelőtt tudtam, hogy baj történt. Kétszer is odatelefonáltam, de nem vette föl. Délben elmentem hozzá, csöngettem, nem nyitott ajtót. Érezni lehetett a gázszagot, gyerekek, tudtam, hogy már nem él, nem mertem egyedül bemenni. Lekiabáltam a házmesternek, az rendőrt hívott. Betörtük a lakást. Az öreg a vécén ült, fejét a falnak támasztotta. Így halt meg. Akkor a rendőrrel kinyitottuk az ablakokat, mert nehéz volt elviselni a gázszagot.
ZENTAY
Ránéz. Nem. Teljesen kizárt. Sajnos, részeg volt. A sütőbe tette a húst, kinyitotta a csapot, és elfelejtette meggyújtani. A rendőrségnek is ez a véleménye. Föláll. Villamosozhatok most egy órát. Ki a pokolba. Az ember kétszáz forintot fizet egy kamráért, gyalogol esőben, sárban, csoda, ha nem ficamítja ki a bokáját egy hülye gödörben.
ZENTAY
Nem lehet. Pestlőrincen van a fényképezőgépem, reggel elviszem a Bizományiba, talán kapok érte háromezer forintot. Akkor befizetem a temetési költségeket.
HAJNALKA
Az ablakhoz lép, zuhog a hó. Ne menj el. Olyan bolondul esik a hó, alig lehet látni az utat. Babonából se menj el ma este… elcsúszol valahol azzal a rossz lábaddal. Adok neked húslevest, jó forró tyúkhúslevest, amilyent anyuka főzött. Meg töltött káposztát. Kocsonyát is ehetsz, rumos teával.
ZENTAY
Hazamegyek. Majd vigyázok az úton. Inni nem tudok, öt forint van a zsebemben. Otthon már nem fenyeget semmi. Ha meg nem tudok elaludni, a falon, szemben az ágyammal, a kislányom fényképe lóg. Elmegy.
ERVIN
Feküdjünk le. Én holnap este játszom, aludni szeretnék már végre.
ZENTAY
Visszajön. Félek. Nevet. Gyerekek, nevessetek ki, bizonyisten röhögnivaló, de így van.
HAJNALKA
Pizsamát ad Zentaynak.
ZENTAY
Ne haragudjatok, hülye vagyok. Jó éjszakát. Kezében a pizsamával átmegy a másik szobába, járkálása áthallatszik.
HAJNALKA
Figyeli Zentay lépéseinek zaját. Reggelig fog mászkálni. Kínáld meg őt konyakkal, elég hamar becsíp, talán akkor elalszik.
ERVIN
Kiszámíthatatlan vállalkozás. Részegen erőszakos, kötekedő. Vagy sír, vagy verekszik. Annyi bizonyos, hogy fékezni nem lehet. Na mindegy, megpróbálom. Az ajtóhoz megy. Nem alszol még? Gyere, megiszunk egy konyakot.
ZENTAY
Kijön, fehér ingben, leül az asztalhoz, Ervin tölt neki. Elnézést kérek ezért a bolond éjszakáért.
ZENTAY
Vettem egy szakácskönyvet, főzni tanulok.
ZENTAY
Kibernetikát kellene tanulni. Nem azt, amire ti gondoltok, nem azokat az okos gépeket. A módszert, azt kellene megtanulni. A gép úgy működik, mint az emberi agy. Ha megtanulom a gépet, pontosan tudhatom, hogyan szüli az agy a gondolatot. Meg itt van az űrrepülés. Meglátjátok, én még utazom a csillagok között. Hiszen oda nem kell majd káderlap, útlevél, sem vízum. Befizetem a költségeket egy távoli bolygóra, és elröpülök.
HAJNALKA
Késő van, aludni kellene.
HAJNALKA
Nincsen. Még a főcsapot is elzártam.
ZENTAY
Gázszag van. Nyugtalanul forgatja fejét, majd kimegy az előszobába. Visszajön, kezébe veszi az üres konyakosüveget. Mindig olyan gondosan fésülködött, ki gondolta, hogy ennyi haja hiányzik. Gyerekek, bizisten, ma láttam.
ZENTAY
Nekem is sok hajam hiányzik. A nővéred egész maroknyit kitépett. Apám még legutóbb is azt mondta, menjek vissza hozzá. De én nem megyek vissza. Éppen elegem van belőle. Inkább megtanulok főzni, kimosom az ingemet, csak ne lássam őt.
HAJNALKA
Te sem hiányzol neki.
ZENTAY
Nem akartam tiszteletlen hangon beszélni a feleségemről. Ne haragudj, Hajnalka, bocsáss meg. Sír. Gyújtsátok meg az összes villanyt! Azonnal gyújtsátok meg az összes villanyt! Ha nem csináltok azonnal világosságot, én ledobom magam az emeletről
HAJNALKA
Gorombán. Viselkedj normálisan. Légy tekintettel miránk is. Menj be a másik szobába, és aludj végre!
ZENTAY
Hallgass! Láttad, milyen koporsóba tették? Egyáltalán nem hasonlított koporsóra!
ERVIN
Nyugodj meg, kérlek…
ZENTAY
A rendőrtiszt akkor hívott a telefonhoz, mikor hozták az öreget, mint Krisztust. És én kénytelen voltam átlépni fölötte. Elhallgat, ijedt az arca, nyugtalanul néz körül. Nem lett öngyilkos. Azt mondta, szilveszterkor is együtt leszünk, konyakot vesz, hozunk a körútról két helyes cicát, elmarháskodunk velük reggelig. Igaz, ha szentestén nála vagyok, megérzem a gázömlést… Engem várt… a húst nekem akarta kisütni… Bemegy a másik szobába, hallani, hogy fölkattintja a villanyt, dúdol. „Hej, halászok, halászok, Merre visz a hajótok…” A dúdolás abbamarad, fütyüli tovább.
A szín elsötétedik.
ÍRÓ
Hajnalodott, amikor bementek hozzá. Könyökölt a nyitott ablakban, még mindig fütyült. Meztelen felsőtestét ezüst színű hó födte. Kis szünet. Hamar elmúlt a tél. Februárban még tízfokos hideget mértek, aztán átmenet nélkül, szinte egycsapásra kitavaszodott.
A Fémfeldolgozóban a rozsdatemető. Művezető és a Vöröshajú Gróf ládát hoz az udvarra.
JANI
Kiszalad a műhelyből. Gróf, vedd ki a spént a szememből!
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Leteszi a ládát, odamegy Janihoz, fejét a fény felé fordítja, lehúzza a szemhéját, letép egy szelet papírt, megnyálazza, kiveszi a spént.
JANI
Próbapislog, majd bólint. Rendben van.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Elvállaltad a tanterem festését?
JANI
Igen. Vasárnap reggel hozzálátok, hajnalig be is fejezem.
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Gondolkodik. Állami dologgal nem jó kezdeni. Számlát kérnek.
JANI
Vállat von. Nem félek. A szülői munkaközösség bízott meg, saját kasszájukból fizetnek hatszáz forintot. Tisztességes munkát adok a pénzükért. Ezért nem akasztanak föl senkit. Be sem zárnak. Vagy bezárnak?
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Tehetnek egy szívességet. Maximum megbüntetnek pár száz forintra. Tudod mit, az Auróra cirkáló az oka mindennek, mert nem New Yorkban kezdte a lövöldözést. Nevetnek.
ZENTAY
Segédmunkások csoportjától válik el, azok elmennek, ő Janihoz lép. Üdv a proletárnak!
VÖRÖSHAJÚ GRÓF
Bemegy az üzembe.
ZENTAY
Gúnyosan meghajol. Megkíméllek, sógor, a szabvány prédikációtól. Elismerem, hogy megint illuminált állapotban vagyok. Hat deci bort ittam, és kellemesen érzem magam e szép tavaszi délelőttön, az aranyos rokon társaságában. Csak attól félek, ha a tündéri mámor elfogy, elfogy a jókedvem is, jönnek a hülye gondolatok, az ingerültség, komisz leszek, marakodó, belekötök még az eleven fába is. Tüzet kér Janitól.
JANI
Gyufát gyújt, tüzet ad Zentaynak.
ZENTAY
Az orvosok véleménye szerint ivás után alacsonyra száll a vércukor. Ezért isznak másnap reggel sört, elmúlik a katzenjammer. Engem ez nem érdekel. Én a szent békességért iszom, hogy megkíméljem embertársaimat egy kötekedő ember gorombaságaitól.
JANI
Részegen sem vagy kellemesebb. Az egész életedet így toltad el. Ittál, kurváztál, veszekedtél. Az én családomban sem tudtál megmaradni.
ZENTAY
Más sem tudott. Még a szaxofonos is lelépett. Pedig az nem ivott és nem kurvázott. Mégis elment egyetlen szál ruhában, lyukas cipővel. Otthagyott mindent.
JANI
Nem válaszol, mozdulatlanul bámulja a bakancsát.
ZENTAY
Ami engem illet, a személyzetis tizenkét esztendei becsületes munka után, a Munkatörvénykönyv C pontjára való hivatkozással kitett az utcára. Ez pedig az én esetemben jogtalan. Elmentem a Népszabadsághoz, a segítségüket kértem. Hivatkoztam a huszonkettedik kongresszusra, foglalkoztak is az ügyemmel, méghozzá lelkiismeretesen, alaposan és teljes eredménnyel. Volt munkahelyemre, az újságíró baráti tanácsára, nem megyek vissza, mert később megint kitörnék a nyakam, csak már ügyesebben. Találtam egy kitűnő nehézipari vállalatot, ahol bizonyisten hallották már a nevemet, munkaügyi főelőadónak örömmel alkalmaztak. Amint ez a kedves cég kiadja a munkakönyvemet, hozzájárulását, hogy nem tart igényt tovább a trógerolásomra, ez még néhány nap, hozzálátok a munkához. Most nem érdekes a származás, csak a tehetség. Augusztusra bizonyisten föltornászom magam, prémiummal meglesz a négyezer forintom.
JANI
Bólint. Ámen. Majd igazoltatnak részegen egy éjszakai presszóban, kiderül, hogy betegállományban vagy, értesítik a vállalatot, és elindulhatsz megint szerencsét keresni a Népszabadsághoz.
ZENTAY
Szilveszter éjjelén vásároltam egy üveg pezsgőt, ki akartam vinni a temetőbe. De hiába ígértem száz forintot a taxisofőrnek, nem állt kötélnek, elmagyarázta, zárva van a kapu, ilyenkor nem kell bolygatni a halottakat. Akkor elmentem az Ádám-büfébe, megkértem egy ócska kis nőt, igyon velem. Kis szünet. Táppénzes voltam, a lőrinci SZTK-ban kezeltek. Még most is zsibbad a karom, éjjel nem tudok aludni, forgolódom, gondolkodom, reggel olyan vagyok, mint akit agyonvertek.
JANI
Ne igyál. Most is van benned hat deci, zöld vagy, mint a citrom.
ZENTAY
Elvigyorodik. Mert zsíros kenyéren élek, kedves sógor. Nem tudja és nem is akarja fékezni magát, ahogy kavarognak fejében a gondolatok, úgy szórja ki őket. Végérvényesen kikérek magamnak mindenféle prédikációt. Elismerem, utolsó, züllött alak vagyok, kanálistöltelék, csak hagyjatok már. Elbúcsúztam a tisztes családtól, otthagytam lakást, bútort, mosógépet, ha kívánjátok, visszaküldöm a rádiót, az egyetlen ruhámat, járok meztelenül, csak azt kérem, ne prédikáljatok nekem tisztességről, ne rángassátok elő a bölcsek kövét, és ne mondjátok a kislányomnak, hogy gazember vagyok. Kifizetem havonként a négyszáz forintot, elvették tőlem eddig is, senkit sem érdekelt, hogy a segédmunkásnak marad-e pénze zabálni. De mindez nem érdekes, egyforma a műsor, mind a három férj fizet, a mártírasszonyok egyforma szép lakásban maradtak, kitűnő fodrászhoz járnak, és végtelenül szánják, hagy nem sikerül nekik semmi az életben.
JANI
Hallgass. Csöndesen ismétli. Hallgass.
ZENTAY
Most én tettem le a garast, én, a kanálistöltelék, mert nekem is megvan a saját véleményem a tisztes családról, a gyászba borult özvegyemberről, aki húsz év után most csináltatott műfogsort, úgy jár ki minden áldott délután a felesége sírjához. Frissen borotválva, fényes cipővel, vasalt nadrággal. Hát nem óriási? Ötórai helyett a temetőbe jár ismerkedni, udvarolgatni az özvegyasszonyoknak. Kis szünet, hogy Jani nem szól, odalép elé. Hallgatsz? Miért nem mondod, hogy hazudok?
JANI
Szemét vagy. Tíz évig éltél közöttünk… Anyám az ágytálat hordta alólad…
ZENTAY
Pillanatig hallgat. Anyádba kapaszkodsz. Szomorúan elmosolyodik. Cset Pá-páról pil-langóra… Ő is elment. Kis szünet. Én vagyok szemét? És ti hogyan éltek? Hajnalka pofára dobta a második férjét is, az elsőtől szedi a négyszáz forintokat. Gizike bolond, maga elé bámul, szörnyűséges álmokat lát, siránkozik, hogy nem él az anyukája, de két szeretőt tart, családos embereket, akik ruhával, cipővel, harisnyával vigasztalják… Tisztesség… Erkölcs… Vedd tudomásul, a férjét is csalta! Csak Hires István hiúbb ember volt Szuha Miklósnál, hallgatott, mint a sír.
ZENTAY
Izgatottan nevet. Hallgassak? Miért nem prédikálsz a kanálistölteléknek? Ittam? Igaz! Iszom most is! Egy világ tapos rajtam, olcsó kapcabetyárok köpnek szemközt, vacak funkcionáriusok törik ki a nyakam, ha nem tetszik az ábrázatom, és ti mertek prédikálni nekem? Ti, akiket magam mögött hagyok ebben a rendszerben is, százszor különb életet élek nálatok, legalább munkaügyi főelőadó lettem, és még előbbre is jutok. Tanulok akkor is, ha minden funkcionáriussal egyenként kell verekednem. Ti mertek prédikálni? Miféle jogon? Hát ez a rendszer a ti homlokotokat csókolja, könyörög, hogy fáradjatok el az egyetemre, legyetek orvosok, mérnökök, bírók, főművezetők, főrendőrök, főkatonák, főistennyilák, és ti előbújtatok a barakkokból, éltek ugyanúgy, mint a hörcsögök. Dzsessz, tánc, hajrá, Fradi! Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök és ágyba bújtok, kedves Hábetler elvtárs. Remegő kézzel cigarettára gyújt. Ne nézz így rám. Te hogyan élsz? Keresel több mint kétezer forintot, lakásfestést vállalsz, mosol, főzöl, takarítasz, csókolgatod a fiadat. Láttál már színházat belülről? Elolvastál egyetlen könyvet is? Pedig te vagy ennek a hatalomnak a birtokosa, esztergályos
főnemes, háborús mártír, hiszen a szerelmedet és a kislányodat egy kis feledékenység miatt égették el Auschwitzban!
JANI
Ököllel üti meg az arcát.
ZENTAY
Hátrazuhan a géproncsok közé, a koponyáját töri el, azonnal meghal.
JANI
Percekig nem tudja elmozdítani szemét az iszonyatos látványról, két hatalmas tenyerét arcához emeli, a szín elsötétedik.
ÍRÓ
Az üres színpad közepére lép. A rozsdatemető kőfallal zárt udvar a raktárépület mögött. Iparvágány felezi, két oldalán rendetlen összevisszaságban, egymás hegyén-hátán kiselejtezett gépek, behemót kazánok, felismerhetetlen szörnyszülöttek nyomódnak mélyen a fekete salakba, mázsás, penészgombás karokkal mutatnak az égre, várják a tűzhalált. Nagy utat jártam meg visszafelé az időben. Mert ez a történet távolból indul, valahonnan az első világháború esztendeiből, amikor hősöm még nem is élt. Tudok róla mindent, amit ő nem akar elmondani. Ifjabb Hábetler János nyers volt, szókimondó. Egy rendőrtiszt azt mondta rá, anarchista. Ez nem igaz. Csak néha fellázadt, ilyenkor a szemétől félni lehetett… Gyáva volt?… Azt hiszem, némely dolgot nem értett meg a világból, azért volt tehetetlen… Erről az emberről most már mindent tudunk. Büntetését hivatott bírák szabják ki. Méltányosak lesznek.
Függöny
Mocorgó
Leány, I. Fiú, II. Fiú, III. Fiú, IV. Fiú, V. Fiú, Rendőr, Rendőrök, Lámpagyújtogató, Férfi, Orvos, Pincér, Utcaseprő, Suhanc, Szemüveges Lajos, Rikker, II. Detektív, Félkarú, Katona, Betörőképű, Fogházőr, Vásárló, Eladónő
Tisza Kálmán tér részlete. Jobb oldalon a Wágner-csehó két kirakatablaka világít. Nyári este van. A kirakatablakokat kiszedték, látni lehet a biliárdozó, kártyázó, elegáns vendégeket. A háttérben a Városi Színház. Bal oldalon Lévai Béla kerékpárműszerész bezárt műhelye, a Wágner-csehó mellett kalaposüzlet. A téren fiúk, lányok ülnek a padon, a pad tetején egy fiú szájharmonikázik. A gázlámpa alatt snúroznak. A téren utak vezetnek keresztül, érezhetően folytatódnak a városban. Makics ünneplőben cigarettázik a kalapos üzlete előtt. A félig lehúzott redőny alól Leány bújik ki. Szürke kis veréb, olcsó, tiszta ruhában.
MAKICS
Tudod, hogy szívesen várok rád.
MAKICS
Zavartan. Sokszor elmondtam már a tánciskolában, és ezt nagyon komolyan gondolom. Mert szeretlek.
LEÁNY
Mosolyog. Megyünk moziba?
MAKICS
Attól félek, mert sohasem mosolyog.
LEÁNY
A fiúk azt mondják, te mindentől félsz. Nevet. Megijesztett a Mikulás.
MAKICS
Harag nélkül, tárgyilagosan. Igen. Ötesztendős lehettem, amikor a szomszéd szobafestősegéd hosszú csákót tett a fejére, vattából szakállt meg bajuszt ragasztott, és bekopogtatott hozzánk. Talán a hangjától, de lehet, hogy a hatalmas árnyéktól, amelyet a petróleumlámpa mozgatott a falon, úgy megijedtem, hogy két héten át nem tudtam megszólalni. Apám szégyenkezve csóválta a fejét, a tréfás szobafestő meg cukrot hozott nekem, és elnevezett Mocorgónak.
MAKICS
Ezen nincs mit nevetni. A fiúk meg gúnyolódjanak, vadállatok. Semmi dolgom velük.
MAKICS
Gondolkodik. Nem, azt nem mondhatom. De munka van elég, megélek.
LEÁNY
Apád körbedicsekszi veled a sarki kocsmákat.
MAKICS
Az én apám szánalmas ember, nem sokra vitte. Megáll, boldogan nézi a Leányt. Tudod, mit kapsz tőlem?
MAKICS
Csinálok neked egy női biciklit, a váza is brómozott lesz.
LEÁNY
Elmosolyodik, árnyalatnyit Makicshoz simul.
MAKICS
A fa alá vonja, ügyetlenül megcsókolja a haját. Legyél a feleségem.
LEÁNY
Igazít a haján. Nekem már egy kereskedősegéd udvarol, aki sátrat nyit majd a Teleki téren, és gazdagok leszünk.
FIÚK
Észreveszik őket a fa alatt, kitör a röhögés, durva, kegyetlen hangon gúnyolódni kezdenek, vad kórusban énekelnek. „Holdvilágos éjszakán, Miről álmodik a lány…”
I. FIÚ
Szerelmes vagy, Mocorgó? Viszket a fütyülőd?
II. FIÚ
Kitépjük? Meggyújtsuk a nadrágodat?
III. FIÚ
Meghalsz, Mocorgó! Van kedved lámpán lógni?
II. FIÚ
Akarsz kést? Reszketsz? Akarsz bukfencezni?
III. FIÚ
Nem sírsz még? Nincs kedved könyörögni?
IV. FIÚ
Akarsz pofont, Mocorgó? Fánkot a füledre?
I. FIÚ
Szedd a lábad, amíg nem késő. Amíg elmehetsz!
V. FIÚ
Szaladj, Mocorgó, itt a Mikulás!
MAKICS
Nem tud mozdulni a fenyegető hangorkánban, szeme tág a rémülettől, némán bámulja őket.
MAKICS
A Lányhoz. Gyere. Indulni akar.
LEÁNY
Nevet. Megkérte a kezemet! Biciklit csinál érte!
FIÚK
Körbefogják, veszedelmes csönd támad.
MAKICS
Dermedten figyeli a néma, mozdulatlan társaságot, hátrébb lép, védekezőn fölemeli a kezét.
MAKICS
Nem! Ne bántsatok!
FIÚK
Egyetlen hang nélkül agyba-főbe verik, majd szétszaladnak.
MAKICS
Egyedül marad, a hasán fekszik, két kezével betakarja a fejét, rázza a zokogás.
RENDŐR
Megáll mellette, megnézi és továbbmegy.
MAKICS
Föltápászkodik, a gázlámpa alá szédeleg, tétován porolja sötétkék ünneplő ruháját, zsebkendővel itatózza véres száját, majd cigarettát kotor elő, remegő kézzel rágyújt, azután lassan, a megalázott emberek görnyedt tartásával, céltalan léptekkel elindul az egyik, térről kivezető úton.
A színpad gyéren világított utcába fordul Makiccsal. Józsefvárosi örömlányok, afféle pengős portékák állnak a földszintes házakhoz simulva, sétálnak a macskaköves járda mentén. Nyoma sincs itt jókedvnek, csillogó romantikának. Kiégett életek világa ez, árad a reménytelen nyomor.
MAKICS
Áll, nézi őket, meglát egy szomorú szemű nőt, odalép hozzá. Téged hogy hívnak?
JUDIT
Nevet. Engem csak Jucinak ismernek.
MAKICS
Pénzt tesz a kezébe, szótlanul követi őt egy kapu alá.
LÁMPAGYÚJTOGATÓ
Hosszú botjával fölnyúl a gázlámpákhoz, oltogatni kezdi őket, sötét lesz.
Judit szobája. Virrad, messziről búgni kezdenek a gyári dudák. A lassú derengésből kibontakozik egyetlen ablakával a szánalmas kis szoba. Lepedővel letakart dívány, állványon kék mázas lavór, egyajtós szekrény, asztal, két szék. A falon szentkép, fogas, repedt tükör. Makics már fölöltözött, nyakkendőjét köti. Közelhajol a tükörhöz, mert csak az utcáról jön halvány fény, amely fokozatosan erősödik.
JUDIT
Pongyolában van, keféli Makics zakóját. Te még nem jártál ilyen helyen?
MAKICS
Nem. Még eddig nem jártam.
JUDIT
Fölsegíti rá a kabátot. Eljössz máskor is?
MAKICS
Pillanatig hallgat, az ablakhoz lép, arcát megvilágítja a hajnal, csöndesen. El. Eljövök. Nem baj, ha három pengő, ha tíz pengő, ha szeretik az embert, nem baj. Judithoz fordul. Meglátod, én gazdag leszek.
MAKICS
Durván. Miért nevetsz? Nem vagyok butább a többinél! Ha tágra nyitom a szemem, nem fogok éhen halni az emberek között.
JUDIT
Szelíden. Mit fogsz csinálni?
MAKICS
Nevet. Zsibárus leszek. Vagy ószeres. Lázba jön a gondolattól, cigarettára gyújt. Hangja átforrósodik, egyre mániákusabban beszél, de mindvégig csöndesen. Tudod te, mit mondok? Hogy mit jelent? Ó, látom őket mindennap. Reggel kopott gúnyájukban, hátukon zsákkal eléneklik, mi mindent vásárolnak. Déltájban pedig a Teleki tér zsivajában harcolnak, veszekednek a zsibárussal. Úgy dobálják, forgatják a portékájukat, mint valami varázslók. De pár órával később már a Wágner-csehóban biliárdoznak, dominóznak, keverik a kártyát gondtalanul a márványlapú asztalokon. Mind finom selyeminget visel és súlyos pecsétgyűrűt, nevetnek, dicsekednek, lobogtatják a százasokat.
JUDIT
Ámul. Hát ószeres leszel?
MAKICS
Nem. Olyan akarok lenni, mint a kis Krausz, a kétméteres, örökké nevető, kövér zsibárus. Övé a piac legszebb sátra, és a leghangosabb ószeres is kalapot emel neki. Mert a zsibárusnál nincs nagyobb úr az egész világon!
JUDIT
És hogyan akarod ezt megvalósítani?
JUDIT
Honnan szerzel annyi pénzt? Ki fog majd neked segíteni?
MAKICS
Indulattal. Senki! A Jézus Úristen! Majd imádkozom!
JUDIT
Nézi őt, szelíden. Tudsz imádkozni?
MAKICS
Rossz vigyorral. Azt még az apám is tud. Röhög. Nyomjak én is egy szöveget? Hátha megcsinálja a szerencsémet. Lop nekem pénzt.
MAKICS
Röhög. Miért? Ő rizikó nélkül lophat. A szentképhez lép. No, Úristen, figyelj rám! Ledobja a cigarettát, rátapos. Féltérdre ereszkedik, keresztet vet. Kántáló hangon. Azt mondtad, én Uram, térjetek vissza a ti sátraitokba. És én meghallgatom a Te szavadat, nem járok idegen istenek után, hogy a Te haragod föl ne gerjedjen reám, és el ne töröljön engem a föld színéről. És szeress engem, és megáldj engem, és megáldd majd asszonyom méhének gyümölcsét, és megszaporíts minket, és vastag libacombtól hízzanak a kölykeim. És hálából oltárt emelek Neked a Teleki téren, katedrális lesz az én sátram, és minden eladott ócska ruha után, minden fillér nyereség után áldani fogom a nevedet az én gyönyörű templomomban halálomig.
JUDIT
Ijedten. Ezt nem szabad csinálni.
MAKICS
Juditra kacsint. És mondá nékem az Úr: Kelj föl, menj és építs sátrat, és én vigyázok reád. Nevetve föláll, végignéz magán, sötétkék ruháján. Mennem kell, még át kell öltöznöm. Mert Lévai úr megrúgja a fenekemet az ünneplő ruhámban.
JUDIT
Lévai úr a főnököd?
MAKICS
Szórakozottan bólint, furcsa vigyorral. Mától kezdve szigorúak leszünk egymáshoz.
JUDIT
Ijedten. Mire gondolsz?
JUDIT
Csöndesen. Azt mondtad, eljössz máskor is. Átöleli Makics nyakát.
MAKICS
Mosolyog. Mindig eljövök, meglátod. Elmegy.
JUDIT
Tanácstalanul áll egy pillanatig, majd fölemeli a cigarettacsikket a szentkép alól, a hamutálba teszi.
FÉRFI
Megjelenik az ablakban, ápolatlan, kopaszodó józsefvárosi figura, kissé borízű hangon. Szép jó reggelt, kedves hölgy. Miért nem alszol?
JUDIT
Eredj a dolgodra, mert leöntlek!
FÉRFI
Feje eltűnik, nyílik a szoba ajtaja, a szobaasszony áll az ajtóban, mellette a Férfi. Van négy pengőm, ráérsz?
JUDIT
Pillanatig hallgat. Sokat ittál?
FÉRFI
Az még tegnap volt. Hogy hívnak?
JUDIT
Engem csak Jucinak ismernek.
Szobaasszony kimegy, becsukja maga mögött az ajtót. A szín elsötétedik.
Az első kép díszlete. Nyári délelőtt, süt a nap. A Wágner-csehó kirakatában látni a biliárdozó, kártyázó, selyeminges vendégeket. A téren szájharmonikáznak, snúroznak a fiúk. Lévai Béla kerékpárműszerész üzlete előtt fölfordított biciklin dolgozik Makics. Az apja lapáttal, seprűvel jön, megáll mellette.
UTCASEPRŐ
Beköszön az üzletbe. Jó reggelt, Lévai úr! Józsi, Józsikám!
MAKICS
Pénzt ad az apjának, az Utcaseprő elmegy, ő dolgozik tovább.
SUHANC
Rossz külsejű, csillogó, új, láthatóan lopott biciklivel jön. Lévai úr?
MAKICS
Fejével int az ajtó felé. Bent van.
SUHANC
Betolja a biciklit, pillanattal később bicikli nélkül lép ki az utcára, elégedett arccal elsiet.
LÉVAI
Hangja az üzletből. Jóska! Makics!
MAKICS
Fölegyenesedik, ropogtatja a derekát.
LÉVAI
Megjelenik az ajtóban. Ezt csináld meg előbb, amit most hoztak! Dobd szét, húzd le a zománcot, azután vidd a dukkozóba! Ha keresnek, félóra múlva itt vagyok. Elmegy.
SOLTI
Tejesüveget tart a kezében, a fiúk gyűrűjében áll.
I. FIÚ
Röhög. Mit csinál anyád? Angyalt csinál!
II. FIÚ
Halottakat csinál!
III. FIÚ
Szabadlábon van? Gyereket kapar?
I. FIÚ
Megtanított téged is? Jó szakma?
SOLTI
Mereven vigyorog, vállát vonogatja.
MAKICS
Nézi őket, azután lehajol a szerszámokért.
SZEMÜVEGES LAJOS
Biciklit tol, Makics mellé áll. Maga a főnök?
MAKICS
Mi baj? Lezuhant a repülőgép?
SZEMÜVEGES LAJOS
Igen. Nekem meg sürgősen szükségem van rá.
MAKICS
Nézi a leszakadt láncot. Ezt már nem érdemes javítgatni. Kicseréljem?
SZEMÜVEGES LAJOS
Meddig tart?
MAKICS
Két perc. Bemegy az üzletbe, láncot hoz ki, leguggol, szerelni kezdi.
FIÚK
Már vadulnak, kéz a kézben ugrálnak Solti Berti körül, ismert sláger dallamára énekelnek. „Hol a papája, Ki a papája, az nincs neki, nincs, nincs, nincs!”
SOLTI
Hangosan nevet, majd váratlanul Rikker Lalit fejbe vágja a tejesüveggel.
FIÚK
Szétrebbennek, észrevették a két közeledő rendőrt.
RENDŐR
Próbálja megfékezni Soltit.
SOLTI
Rángatja magát, ordít. Itt az apád, én vagyok az apád, te dög!
SZEMÜVEGES LAJOS
Ezek megölik egymást.
MAKICS
Megtörténhet. Föláll, csönget a biciklicsengővel. Viheti, uram!
RENDŐRÖK
Megszíjazzák Solti kezét, mentőautó szirénázik, Rikkert elviszik.
SZEMÜVEGES LAJOS
Mennyit fizetek?
MAKICS
Két pengőt, tisztelt úr.
SZEMÜVEGES LAJOS
Odaadja a pénzt, elmegy.
MAKICS
Áll az üzlet ajtajában, amikor a Rendőrök elvezetik Soltit.
SOLTI
Hirtelen megáll. Bámulsz, Mocorgó?
MAKICS
Ijedten. Mit akarsz tőlem?
SOLTI
Miközben a Rendőrök kirángatják a színről. Hát bámuljál, te senkiházi! Ne félj, találkozunk még! Esküszöm, nem lesz sok örömöd benne!
MAKICS
Bemegy az üzletbe, pillanatig üres a színpad, csak a Wágner-csehó kirakatában kártyáznak vakító ingekben a vendégek.
LÉVAI
Jön, cigarettára gyújt. Makics!
MAKICS
Megjelenik az ajtóban.
LÉVAI
A fölfordított kerékpárra mutat. Ne hagyd ezt kint szabad prédára, fiam. Nem keresett senki?
LÉVAI
A melóval hogy állsz?
LÉVAI
Nevet. Mondd, fiam, veréb vagyok én? Mióta lopsz engem?
MAKICS
Én nem lopom magát.
LÉVAI
Dehogyisnem. Már régóta gyanítom. Megkértem Szemüveges Lajost, segítsen nekem. Az előbb láncot cseréltél neki két pengőért. Kérlek, most te mondjál valamit.
LÉVAI
No, ugass valamit, gyermekem.
MAKICS
Cigarettára gyújt. Ilyen furfangos ember maga?
LÉVAI
Ne hidd. Egyszerű lélek vagyok én, fiam. Följelentelek.
MAKICS
Vigyorog. Nem tesz maga olyat.
LÉVAI
Úgy véled? Mozdulatlanul nézik egymást, Lévai kést vesz elő, kinyitja. Tíz évvel ezelőtt még beléd vágom. Most anyám emlékére esküszöm, börtönbe juttatlak. Ordít. Szaladj innen, patkány, takarodj innen, mert megöllek!
MAKICS
Dermedten nézi a kést, hátrál, majd elszalad, a szín elsötétedik.
Az Utcaseprő nyomorúságos lakása. Makics az asztalnál ül, az anyja a sarokban kucorog. Az Utcaseprő még a sötétben kezd beszélni, a szín lassan világosodik.
UTCASEPRŐ
Siránkozó hangon. Hát eljött hozzánk a szenvedés, az eleven fájdalom, a kénköves zuhanás, reánk támadt sötét szárnyakon a mocskos pokol. Becsületes házamban hogyan történhetett ilyen gyalázat? Mi lett az én tisztességes életemből? Akasztófa árnyéka vetődik ránk, varjak röpködnek az ablakom előtt. A züllés költözött el hozzánk, a szégyen. Tolvaj lett az én egyetlen fiamból. Kis szünet. Te akasztófavirág, hát erre neveltelek? Megloptad, aki kenyeret adott a szádba?
MAKICS
Csönd. Ne avatkozz a nagyok dolgába. Te csak söprögess a lovak után, az a te feladatod. Miért pont ezt a mesterséget választottad? Hisz itt lopni sem érdemes a haszonból.
UTCASEPRŐ
Pfuj! Meg pfuj! Százszor is pfuj! És még mondhatnám reggelig. Én a becsülettel jegyeztem el magamat, nyugodtan állok ki a nap fényére, megnézhetik az arcomat. Egyenes derékkal élek, és ha ideje jön, becsületesen halok majd meg.
MAKICS
A becsületért nem mér a hentes semmit. Úgy beszélsz, mint egy ütődött kispap, s közben a nyomortól nekimész a falnak.
UTCASEPRŐ
De engem nem vár az akasztófa. A nagy tenyerű hóhér. Az én szememnek nem fogja mondani soha a varjú, hogy csecse bogyó!
MAKICS
Tiszteltetlek. Zabáld az avas szalonnát, és hallgass.
UTCASEPRŐ
Hát engem is csúfságolsz? Kinyílik előtted a börtön kapuja, és pofázol még? Te bűnöző! Becsületes életem iszonyú szégyene! A rendőrségen ugass! A celládban! De ebben a lakásban kuss, mert a két kezemmel fojtalak meg!
MAKICS
Ne kiabálj! Nagy a léghuzat, meggyullad benned a szilvórium!
UTCASEPRŐ
Arcul köpi Makicsot, ököllel támad rá.
MAKICS
Védekezik, verekednek, véresek.
ANYA
Kiszalad az ajtóba, sikoltozik. Emberek, segítsetek! Megölik egymást!
Bejönnek a szomszédok, jókedvűen, nagy szakértelemmel választják szét őket.
MAKICS
Ócska bőröndbe dobálja holmiját.
ANYA
Egyszerűen. Hová, fiam? Miféle idegenbe? Ki ad neked szállást, én gyermekem? Hallgass rám, fiam. Isten szent nevére kérlek, maradj mellettem. Kibékülsz apáddal. Az a rendje, módja. Megbékültök, és kész.
MAKICS
Becsukja a bőröndöt, fölemeli, és szó nélkül elmegy.
ANYA
Visszakuporodik a sarokba, maga elé bámul, ingatja fejét, mint aki nem hiszi az egészet. Kiszakad belőle a sírás. Imakönyvet vesz az ölébe, találomra fölüti. Amikor olvasni kezd, elsötétül a színpad. A szöveget csöndesen mondja, kissé éneklő hangon, mint a halottsirató asszonyok. „Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül…” Pillanatig vár, majd kántálás nélkül, természetes hangján. Alkalmas időben való segítségül…
Judit szobája. Messziről búgni kezdenek a gyári dudák. Lassú derengésből bontakozik ki egyetlen ablakával a kis bordélyszoba. Makics az asztalnál ül, Judit pongyolában reggelit ad neki.
JUDIT
Nevet. Cirkuszosak? Vagy eleven varázslók? Fütyörész, muzsikál meg fényeket villogtat a szobád? Hát miféle emberekhez kerültél?
MAKICS
Nem varázslók. Az embert Klein Dezsőnek hívják, rádióműszerész. Az én szobámban javítja a masinákat. A sarokban van egy dívány, azon alszom. Ő is nappal dolgozik, nem zavarjuk egymást. Nem is találkozunk.
JUDIT
És mi lesz, ha Lévai úr följelent?
MAKICS
Nagy hangjával akarja leplezni félelmét. Nem sokat ugrálhat! Lopott bicikliket vásárol, amiket én veszek kezelésbe. Ő passzust szerez hozzájuk, legalizáltatja, és a cserélő parasztoknak adja el, akik messzire viszik.
MAKICS
Föláll, ingerülten. Mi van vele? Már te is beleszólsz? Nem költözöm vissza! Jó nekem az albérlet, amennyit én otthon vagyok. Ez a nyomorult féreg, ez a két lábon járó szemetesláda néhány napon belül eljön hozzám, tartani fogja a markát egy pofányi szilvóriumért.
JUDIT
Az asztalhoz lép, rendet csinál. Mondd, Jóskám, szeretsz te még engemet?
MAKICS
Fanyar nevetéssel. Senkim sincs rajtad kívül.
JUDIT
Néha arra gondolok, egy nap majd elmész, és többé nem látlak. Mint a vendégeimet.
MAKICS
Odalép hozzá, megcsókolja, őszintén. Gyere el velem innen. Feleségül veszlek. Már kértelek, gyere el velem.
JUDIT
Megsimogatja. Várjunk csak, eljön majd az is. Tegnap egy postás volt itt. Harminc pengőt adott. Lefoglalt egész éjszakára. Hozzám sem nyúlt, csak sírt az a szép, barna ember. Megcsalta a felesége, pedig kisfia is van, láttam a fényképen. Ó, ha nekem is lesz gyermekem, majd meglátod. Szelíden elmosolyodik. Halkan, bizalmasan, mint aki nagy titkot mond. Csak legyen együtt a bútor, a stafírung, a sátor ára a Teleki téren. Átöleli Makicsot.
Kopogtatnak.
JUDIT
Jó reggelt! Tessék leülni.
UTCASEPRŐ
Csöndes, mélyen fájdalmas hangon. Felednünk kell mindent, minden szánalmas haragot és komisz civakodást, mert anyád szenved. Anyád sír álló nap, éjjel a szemét sem hunyja le. Anyád várva vár téged, az ő egyetlen fiát. És én hiába térdepelek most a lábadhoz, te hallgatsz, minket meg nem szánsz, a szíved nem nyílik a hívó szóra.
UTCASEPRŐ
No, szólalj meg már, szép gyermekem. Ne koptassam itt a tüdőm, van más dolgom elég. Csönd. Ejnye, fiam, viselkedj már emberin, mert fejen csókollak ezzel a lapáttal. Csönd, az Utcaseprő rágyújt. A nagyságos úr hallgat. Megsértődött, ő egy érzékeny lélek. Pufti! Vigyorog. De én tudom ám, hogy ez az érzékeny nagyságos úr mivel keresi a kenyerét. Csönd, az Utcaseprő röhög. Nem szólal meg a nagyságos úr?
MAKICS
Nyújtózik, harag nélkül, fáradtan. Eredj a fenébe. Pénzt ad neki. Indíts. Szépen muzsikáltál, de a héten már ne lássalak.
UTCASEPRŐ
Köszönöm, gyermekem. Anyádnak elmondom, még szabadlábon vagy és csókoltatod őt. Ha szombaton erre járok, meglátogatlak. Fütyörészve elmegy.
Az első kép díszlete. Lévai üzlete előtt fölfordított biciklin dolgozik Makics.
LÉVAI
Hangja az üzletből. Jóska, ebédelünk! Hozzál be mindent!
MAKICS
Ládikóba rakja a szerszámokat.
DETEKTÍVEK
Megállnak Makics előtt, nézik őt.
MAKICS
Rosszat sejt. Kit keresnek az urak?
I. DETEKTÍV
Szelíden. Téged. Hogy hívnak?
MAKICS
Rémülten. Ifjabb Makics József.
I. DETEKTÍV
Szép neved van. Büntetve voltál?
I. DETEKTÍV
Mosolyog. Egyszer mindent el kell kezdeni.
II. DETEKTÍV
Állj föl, mert beléd rúgok! A főnököd itt van?
LÉVAI
Hangja az üzletből. Mi a nyavalyát csinálsz? Nem jössz zabálni?
I. DETEKTÍV
Nevet. Siessünk, mert haragszik!
MAKICS
Vállára veszi a biciklit, kezébe a szerszámosládát; bemennek az üzletbe.
MADOCSAI
Kilép a Wágner-csehó ajtaján, vakító selyemingben.
FÉLKARÚ
Odalép elé, tartja a kezét.
MADOCSAI
Megnézi arany karóráját, udvariasan meghajol. Fél perc múlva dél. Fölemeli az ujját.
Távolról harangszó.
Parancsoljon.
FÉLKARÚ
Ha szabad lesz, pár fillér alamizsnát.
MADOCSAI
Ámul. Te koldulsz? Azt hittem, a pontos idő érdekel. És miért nem dolgozol?
FÉLKARÚ
Félkarú ember vagyok.
MADOCSAI
Nézi őt, csóválja a fejét. Ülj ki a napra, hátha kinő a másik is. Ordít. Takarodj innen, te tolonctöltelék! A pechet hozod rám? Harmadik napja nem keresek egy büdös vasat sem, és pont engem találtál meg?
MADOCSAI
Utánaköpköd. Amit gondolsz, tiéd legyen! Minden átkod reád szálljon!
LÉVAI
Kilép az üzletéből, mögötte a két detektív és Makics.
MAKICS
Lehúzza az üzlet redőnyét, rákattintja a Lakatot; a kulcsot átadja a detektíveknek, akik elvezetik Lévait.
MADOCSAI
Közelebb jön. Mi van? Bukfenc?
MADOCSAI
Vállat von, cigarettával kínálja Makicsot. És veled nem tökölődtek?
MAKICS
Tüzet ad, ő is rágyújt. Nem. Azt mondták, keressek magamnak másik munkahelyet.
MADOCSAI
Marha szerencséd van. Hirtelen ötlettel. Gyere el hozzám kocsihúzónak. Ha szerencsét hozol, nem fizetsz rá. Ha nem, elkergetlek. Rendben van?
MAKICS
Alig tud megszólalni. Madocsai úr, szerencsét hozok! Esküszöm, ha magával visz, ötven fillérért megvásárolja az egész várost!
MADOCSAI
Nevet, tíz pengőt ad neki. Tedd el! Majd elszámolunk. Gyere, biliárdozunk egy partit, ahhoz nagyon értesz.
Elindulnak a Wágner-csehó felé.
Madocsai megáll, nézi Makicsot. Mit keresel te mindig a zsibárusok között? Csönd. Szeretnéd megtanulni ezt a mesterséget?
MAKICS
Igen, Madocsai úr.
MADOCSAI
Kipukkan belőle a nevetés. Hogyan képzeled? Föladod ránk a kabátot, biliárdozol velünk, írod a kártyapartikat, és kész? Te boldogtalan!
MAKICS
Én megtanulok mindent.
MADOCSAI
Őszinte jóindulattal. Ne akarj te kereskedő lenni, hiába pocsékolod az időt, tök vagy ahhoz. Becsüld meg a pénzedet, és nyiss egy kis műhelyt. Ne tarts inast sem, az alkalmazott mindig fizetett ellenség, dolgozgass magad. De tőkét szerezz! Mert tanuld meg, pénzt csak pénzzel lehet keresni.
MAKICS
Lassú, nyugodt hangon. Madocsai úr, én nem fogok avas szalonnát zabálni egy életen át. Konok fickó vagyok, ha az ég lejön a földre, én akkor is sátrat nyitok a Teleki téren.
MADOCSAI
Vállat von, elneveti magát. Baromfajzat!
Elsötétedik a színpad.
MAKICS
Viharkabátban kiskocsit húz át a téren, közben gyakorolja a szöveget. Ószeres! Használt ruhát, cipőt, rongyot, mindenféle ócskavasat veszek! Ószeres!
JUDIT
Sétál a téren, nem veszi észre Makicsot, megáll egy gázlámpánál.
KATONA
Odasétál hozzá, nézi Juditot.
KATONA
Gyufát gyújt, majd együtt mennek el.
MAKICS
Végignézte a jelenetet, a kiskocsihoz nyúl, indulni akar.
BLÜWEISZ
Makicshoz rohan, elbújik a kiskocsiban.
MAKICS
Ráhúz egy pokrócot. Szevasz, Blüweisz. Mi van?
VISÓ
Odalép a kiskocsihoz, int.
SCHREIER
Szirákival Visóhoz jön.
SS–KATONA
Láthatóan keres valakit, egy társa jön utána.
SS–KATONA
A kiskocsihoz lép, fölemeli a pokrócot.
VISÓ
Schreierrel és Szirákival eléjük lép; Blüweiszhez.Tűnj el!
MADOCSAI
Kilép a Wágner-csehóból. Mocorgó!
MAKICS
Pótolni akarja a mulasztást, nagyon hangosan. Ószeres! Ószeres! Kitolja a kiskocsit a színpadról. Használt ruhát, cipőt, rongyot, mindenféle ócskavasat veszek! Ószeres!
Kleinék szegényes lakása. Szélzúgás, dobpergés, szól a náci induló. Fehérrel terített asztal, tányérok, két gyertyatartó. Klein Dezső az asztalnál ül, újságból jegyzetel egy papírlapra, kalap van a fején. Hiába nevet, mókázik, ez az ember nyugtalan. Gondolatai elkalandoznak, mindvégig látni rajta, erőfeszítésébe kerül a komédiázás, egyre kevésbé tud uralkodni az idegein, gyötrő félelmén.
VERA
Hangja az előszobából. Hoztál sült gesztenyét? Tudom, hogy hoztál! Ott van a télikabátod zsebében!
KLEIN NÉNI
Kikiabál. Vera! Te neveletlen! Gyere csak be! Hangot vált. Én uram, harmadszor kérlek, fejezd be ezt a határtalan őrültséget. Meggyújtja a gyertyákat. Mondd, én uram, a füleden ülsz? Legalább a péntek esti gyertyáknál ne lóversenyeznél.
KLEIN BÁCSI
Nem néz föl az újságból. Fújd el őket, anyácska, még itt van ez a négy klasszikus futam.
MAKICS
Sportöltönyt visel, végig tisztelettudó, kissé már a félszegségig.
VERA
Fehér blúzt, sötétkék rakott szoknyát visel; szép, karcsú és fiatal, árad belőle a jókedv, nevet. Anyácskám, ő mindig hoz gesztenyét. Miért veszekszel?
KLEIN NÉNI
Mert neveletlen vagy. Követelődző. Kiforgatod a zsebét. Makicshoz. Átfáztál ebben a viharos időben. Gyere, ülj asztalhoz, vacsorázz velünk. Feltéve, ha az én uram ma este befejezi még az utolsó futamot.
KLEIN BÁCSI
Összehajtja az újságot. Minden kész, imádkozhatunk. Ha a Király, a Rizibizi és a Pascal kettő nem hagy cserben, nagy dolgok történhetnek.
KLEIN NÉNI
Hitler Adolf kitöri a lábát.
KLEIN BÁCSI
Ki az a Hitler? Ha az én három lovam jól fut vasárnap, előre megjósolom, bámulni fogtok. Nagyobb csoda történik a Tisza Kálmán téren, mint valaha történt a Sinai hegyén.
KLEIN NÉNI
Évődik. Nocsak! Talán nem mész el a Jóbarátok asztaltársaságába fecsegni? Sebők Tónitől nem kérsz kölcsön pénzt? Vagy nem látnak többé a lóversenyen?
KLEIN BÁCSI
Maga elé bámul. Még annál is nagyobb.
VERA
Nevet. Miféle csoda, apácskám?
KLEIN BÁCSI
Fölrezzen, pillantása találkozik a lányával; zavart nevetéssel, ijedt haraggal. Miféle csoda? Csuda csoda! Bízzátok rám! Fekete cilinderből nyulakat varázsolok! Ráülünk a seprűre, és elröpülünk! Sietve nyakába gyűri a szalvétát. Erőltetett vidámsággal. Mondjuk, olyan csoda, hogy anyácskánk enni ad!
KLEIN NÉNI
Tálal, csöndesen. Én uram, a te csodáid már húsz éve vasárnap estig tartanak. Tessék asztalhoz ülni, mert kihűl az étel.
MAKICS
Kimegy, kalapot hoz, leül, a fejére teszi.
VERA
Kipukkan a nevetése. Neked nem kell! Te keresztény vagy!
MAKICS
Elvörösödik, a tányérjára bámul, nem tud mit mondani.
KLEIN BÁCSI
Ijedten nézi őt; másodpercig hallani kintről a vihart, fölzúg, megrázza az ablakot. Kérlek, ne törődj a lányom viselkedésével. Ha leszakad ránk a mennybolt, ő akkor is nevet, gyerekesze van még. De én köszönöm, hogy föltetted a kalapot, mert tudom, azt jelenti, szeretsz és megbecsülsz minket. Hirtelen gondolattársítással a feleségéhez fordul. Mosolya biztató, de nem tudja eltitkolni furcsa nyugtalanságát. Sebők Tóni több mint húsz éve a barátom. És Sebők Tóni ugye hogy nem akárki?
KLEIN NÉNI
Mosolyog. Nem bizony. Nem a lóversenyen lesi a szerencséjét. Komoly és megfontolt ember.
KLEIN BÁCSI
Az. Négy segéd dolgozik a műhelyében. A pénzére vigyáz, nem iszik, nem kártyázik, könnyelműen nem ad kölcsön senkinek, pontosan fizeti az adóját. Mindenütt szava van, az asztaltársaságban figyelnek rá, mert hazudni, felelőtlenül beszélni még nem hallották. Ő is megmondta, a leghatározottabban kijelentette: őslakók vagyunk a kerületben, ismer a rendőr; a csősz, a fűszeres, a lámpagyújtogató, szeret és becsül minket az egész környék. Úgy találja, nem lesz okunk félni. Bort tölt Makicsnak és magának. Koccint a fiúval, és iszik. Növekvő idegességgel folytatja. De hát miért is ne szeretnének? Itt élek, dolgozom több mint húsz éve, ismer mindenki. Hangosan nevet. Tegnap a borbély is azt mondta: Rendes pasas vagy, Klein! Kár érted! Azt feleltem: Bizony, nincs kedvem megdögleni. Azután, mintha magában beszélne. Haldokló embernek nem lehet pénzt kölcsönözni. Nem szabad megsértődnöm, ez ilyenformán igaz, mert akit a koporsóba fektetnek, az bizony már vissza sohasem adja.
KLEIN NÉNI
Rémülten. Mi bajod?
KLEIN BÁCSI
Fölriad. Semmi. Hirtelen a poharát emeli. No, egészségünkre! Egy hajtásra issza ki a bort. Témát változtat. Erőltetett kedélyességgel. Hát te, Jóska, szélben-sárban húzod azt a nyavalyás kiskocsit az ószeresnek? Legalább kifizetődik?
MAKICS
Tisztelettudóan. Igen, Klein úr. Mert tudom, majd egyszer eljön az én aratásomnak az ideje, iparengedélyt váltok. Akkor nekem húzzák ezt a csodálatos négykerekű alkotmányt. A teteje roskadozni fog az árutól. Én a járdáról kísérem, fütyörészni fogok, a szememet hizlalom rajta, és nem lesz többé gondom, főnököm.
KLEIN BÁCSI
Szórakozottan elneveti magát. Nálunk a Rákoskeresztúri temetőben a halottakat húzzák ilyen kiskocsin. Elöl megy a kántor, hátul a pap. Az ám az utazás! Megfeledkezik minden óvatosságról, keserű gyűlölettel. Hát engem nem így temetnek. Ezt ma már minden gyerek tudja a Tisza Kálmán téren. Én tizenöt pengőnyi hitelre sem vagyok már jó. Döbbenten nézik őt, ő tölt magának, iszik. Sebők Tóni is jól tudja, elindultak értem valahol az angyalok. És ahová ők engem röpítenek, félek, az olyan messze van, hogy onnan már csakugyan fizetésképtelen az ember.
Élesen megszólal a csöngő. Mindnyájan megmerevednek. Klein bácsi halkan nevetni kezd, a tehetetlen lemondás iszonyú nevetésével. Leveti nyakából a szalvétát, és sápadtan, a kivégzőfalhoz indulók sajátosan merev mosolyával kimegy. Klein néni, Vera, Makics bénultan hallgatják, amint fölzúg kint a vihar, megrázza az ablakot. Belép Klein bácsi, kezében cédula. Makics elé teszi.
MAKICS
Sápadtan olvassa, nevetni próbál. Én is fizetésképtelen lettem. Holnap Várpalotán jelentkezem a légvédelmi tüzéreknél.
KLEIN BÁCSI
Furcsa, tárgyilagos nyugalommal. Hallgass rám. Bekerültél a gépezetbe, tedd félre az álmokat. Csapkodd a bokádat, verd a díszlépést, és ha azt kiáltják: nóta, hát nóta, ha röhögni kell, röhögjél minden marhaságon. És meg is szökhetsz. És fölkereshet a jószerencse is. És meg is halhatsz. Mert ez tragédia, nem tudom, a végén ki számolja majd meg a halottakat. Menekülnek az emberek, én látom, akinek pénze van, menekül. És igazuk van, menni kell ebből az országból, el innen, amíg lehet.
KLEIN BÁCSI
Küszködik magával, hangosan nevet. De nekem nincs pénzem, én egy senkiházi vagyok. Amikor meglátja, hogy leeresztik a függönyt, kapkodva, szinte eszelősen kezd beszélni. Az is lehet, hogy többé sose látnak. Nekem még három lovam fut vasárnap. Húsz évemet szenteltem nekik, most segíteni fognak. Akkor elröpülünk ám messzire! A függöny lassan eltakarja őt, kétségbeesetten nézi. Mondana még valamit, de nem jut semmi az eszébe. Visszaszorítja a sírást. Messzire…
Függöny
Katonai barakk külső része. A drótkerítésen túl a háttérben fák, sínpárok, szemafor. A sűrű vonatzakatolás, mozdonyfütty jelzi, hogy a közelben állomás van. Nagyon magasan repülőgépek húznak. Tompán ugatnak a légelhárító ütegek. Pillanatig üres a szín, majd a barakk ajtaján kilép a Főhadnagy. Egyik kezében biliárddákó, a másikban rumosüveg. Látni, hogy sokat ivott, de tartja magát, csak vigyora árulkodik. Mögötte Makics jön katonaruhában. Gyorsan alkonyodik. Ahogy sötétedik a szín, nagyon messziről egyre tüzesebben villannak a háború fényei.
FŐHADNAGY
Fölemeli a dákót, összeráncolt homlokkal magyaráz neki. Te disznó! Gyáva voltál, a posztó alá bújtál, elhasítottad. Most agyonlövetlek. Kezéből pisztolyt formál, megcélozza a dákót. Puff! Kész! Dühösen elhajítja. Vége a játéknak.
MAKICS
Készségesen. Főhadnagy úr, meg lehet azt foltozni. Egy kis ragasztó kell hozzá, szerzek én a cipészektől.
FŐHADNAGY
Vállat von. Minek? Méltóztattál átbiliárdozni az egész háborút. Berlinig akarod lökdösni a golyókat? Ma éjjel indulunk Ausztriába. Tudsz te svábul?
MAKICS
Feszes vigyázzban. Nem. Csak magyarul tudok.
FŐHADNAGY
Megvetően legyint. Ahogy te magyarul beszélsz.
Valahol kürt harsan.
A Főhadnagy fölemeli a rumosüveget. Vezénylő hangon. Közlegény, szer-víz!
MAKICS
Tiszteleg, begyakorlott mozdulattal két poharat vesz elő a zsebéből, tartja, amíg a Főhadnagy önti a rumot.
FŐHADNAGY
Csöndesen. Hűvös van. Korán besötétedik. Ott azok a robbanások Pétfürdőt jelzik. Orosz tűzijáték… No, mindegy! Kár, hogy nem beszélsz svábul. Ha kilépsz a körletből, a kerítésen túl SS-katonák sétálnak. Őrzik a vonatokat, az állomást, a bányát, a felhőket. Vigyáznak ránk is. Megkérdik, merre mész, hová akarsz eljutni, miféle temetőt keresel. Mert egyre nagyobb a zűrzavar, nehogy eltévedjünk Várpalotán. Emeli a poharát. Igyál, svihák, a győzelemre!
Isznak. Megint harsan a kürt.
A Főhadnagy eldobja poharát, kacsint. Megszöksz te a századtól. Pesti strici vagy.
MAKICS
Dehogyis, Főhadnagy úr! Én nem akarok szökni.
FŐHADNAGY
Miért, svihák? Mi az apád?
MAKICS
Utcaseprő, jelentem alássan!
FŐHADNAGY
Csóválja a fejét. Látod, de mafla vagy! Ahogy én ismerlek, leszel te még miniszter Szent István államában… No, mindegy, leléphet, nem biliárdozunk többé… Feszes, katonás léptekkel elmegy.
Jelenetük alatt teljesen besötétedett a színpad.
Erdő széle, távolabb szemafor, sínek. Infernális éjszaka. Kéken, sárgán villannak a torkolattüzek, nagyon közel vonat dübörög, magasan repülők zúgnak, ugatnak a légelhárító ágyúk. Makics belopakodik, megtorpan, körülnéz. Olyan szánalmas ez a katonaruhás, riadt emberke ebben az elszabadult pokolban. Amikor tétován elindul, tányérsapkás SS lép ki a fa mögül, géppisztolya csövét Makics melléhez szorítja.
MAKICS
Szótlanul ég felé emeli karját.
SOLTI
Kuncog. Szöknek a patkányok. Imádkozzál, Mocorgó!
MAKICS
Halkan. Ki vagy te?
SOLTI
Nem akárki. Én vagyok az angyalcsináló Soltiné zabigyereke. Énekel. Hol a papája, Ki a papája, Az nincs neki, nincs, nincs, nincs! Emlékszel?
MAKICS
Rémülten. Mit akarsz csinálni? Én sohasem bántottalak téged.
SOLTI
Térdelj le és imádkozz!
SOLTI
Közelebb lép hozzá. Csókold meg a kezemet, gyónjál, én majd segítek szökni… Messzire küldelek, a nyavalyába! Fölhúzza a ravaszt.
MAKICS
Kitör belőle a zokogás. Berti, engedj haza… Már nem tart soká ez a cirkusz … Gyere te is, haza kell érjünk…
SOLTI
Leköpi Makicsot. Pfuj, de csúnya katona vagy. Leül mellé egy rönkre. Én minek menjek haza, te hülye?
MAKICS
Kapkod. Miért? Mert otthon…
SOLTI
Nyersen félbeszakítja. Nincs otthon! A Mutter Márianosztrán ül kaparásért, én meg leléptem a kalauztáskával, és elmulattam a bevételt. Itt a kaja, pia megvan. Mindegy, hol döglik meg az ember. Föláll, int Makicsnak. Gyerünk! Indulás! Rászegzett géppisztollyal kíséri néhány lépést. Állj! Hozzám! A sötétség felé mutat. Ott, a második vágányon az a tehervonat néhány perc múlva indul. Pesti zsidókért megy. Szaladj, húzódj meg az egyik vagonban.
MAKICS
Pillanatig nézi a géppisztolyt, mint aki fél, ha elindul, talán golyót kap, majd beszalad a sötétségbe.
SOLTI
Föl-alá lépked, őrzi őt; azután megrántja a mozdony a kocsikat.
MAKICS
Síró-nevető hangja. Berti, köszönöm! Vigyázz magadra!
SOLTI
Vigyázz, Kelenföldön igazoltatnak! És a Mutternak írd meg, jól vagyok, várjon! Amikor a vonat zakatolni kezd, hátára igazítja a géppisztolyt, lassan elindul. Sovány alakját foszforfénnyel rajzolja körül a háború.
A színpad sötét, az előtérben az Utcaseprő derűs ábrázattal szivarozik. Bőrkabátot visel, antantszíjat, karján árpádsávos szalagot. Csipőjéhez fekete pisztolytáska lapul.
UTCASEPRŐ
Kiált. Né csak! Hát te hogy kerülsz haza? Kinyújtja karját, őszinte örömmel. Mutasd magad, milyen katona lettél!
MAKICS
Kezet ráz vele. Mi az, öreg? Abbahagytad a szakmádat?
UTCASEPRŐ
Komolyan. Veszélyben a magyar. És én tudom a kötelességemet. Karon fogja a fiát, vezeti őt.
Kivilágosodik a szín, a régi lakásban vannak. A perzsaszőnyegek, festmények, ezüsttálak és kristályvázák a régi bútorok között szinte ordítják származásukat. Az Anya fölugrik, öleli, csókolja Makicsot, végigtapogatja, helyén vannak-e a csontjai.
ANYA
Sír és nevet. Teremtőm! Él! Hazajött az én fiam!
Asztalhoz ülnek.
UTCASEPRŐ
Szivartárcából kínálja. A frontról mesélj. A harcokról. Hányszor voltál bevetésen, hogy álltad a sarat?
MAKICS
Cigarettára gyújt, lassan. A harcokról? Én gépkocsizó vagyok, öreg. A légelhárító üteget vontatom a hadállásba, és lőjük csudára az ellenséges repülőgépeket.
UTCASEPRŐ
Fontoskodva. És hányat szedtek le naponta? Tízet-tizenkettőt? Mondjuk, tegnap hányat lőttetek le?
MAKICS
Határozottan. Harmincat. Harminc darabot szanaszét lőttünk!
UTCASEPRŐ
Boldogan vihog. Négereket is? Potyogott a szerecseny az égből?
MAKICS
Ráhagyja. Azokat is. Meg bolsevistákat.
UTCASEPRŐ
Neki a négerek tetszenek. A Schmoll-paszta képű istenüket! Röhög. Bumm! – és lent vannak! Jól van, fiúk! Derék munka volt! Elkomolyodik. Zsidó az mind. Igazít a pisztolytáskáján. Zsidó kéz van mindenben.
MAKICS
Bólint. Azokat is leszedjük. Mindenkit lövünk, aki a cső elé jön.
UTCASEPRŐ
Föláll, keményen kezet szorít vele. Magyar ember vagy, fiam, állj a poszton becsülettel. Én is azt teszem. Az éjjel megint razziázunk. Szöknek a disznók, angol rádiót hallgatnak. Azt mondom, a papírjaidat még ma pecsételtesd le, nehogy valahol még bajba kerülj te is.
MAKICS
Igen, öreg. Lepecsételtetem.
UTCASEPRŐ
Megnézi dupla fedelű aranyóráját, megcsókolja Makicsot.
UTCASEPRŐ
Már az ajtóból. A pártba. Elmegy.
MAKICS
Nekem is mennem kell, anyám. Ma éjjel már visszautazom.
ANYA
Kétségbeesetten. Imádkozom érted mindennap. Keservesen sír. És ne menj oda, ahol lőnek, ne hallgass apádra, maradj csak mindig hátul… Istenem, csak vége lenne már… Csak egyszer legyen ennek vége… Egy pókot nem tudsz levenni a falról, te csodatévő. Egy gilisztát nem tudsz eltéríteni az útjából.
Makics elmegy, csönd.
E lopott gazdagságért drágán kell majd fizetni. Nincs irgalom, nincs kegyelem, ne szóljon többé sehol az ima, én mondom, oktalanság, mert Isten nincs…
A színpad szélén Rikker Lali áll, nyilaskeresztes formaruhájában. Cigarettázik.
RIKKER
Észreveszi Makicsot, kiált. Szevasz, Mocorgó! Szabadságon vagy?
MAKICS
Hozzálép, kezet fognak. Igen. A ruhámért jöttem. Itt maradt a holmim, amikor bevonultam.
RIKKER
Kimérten. Ez sárga csillagos ház. Én őrzöm. Ide engedély nélkül senki nem léphet be. Gondolkodik. De te a frontról jössz, téged fölkísérlek. Int Makicsnak, hogy kövesse őt.
Kivilágosodik a szín, Kleinék lakása.
KLEIN NÉNI
Fölsikít, görcsösen átöleli a lányát.
MAKICS
Ne tessék félni, a ruhámért jöttem. Nem bántunk mi senkit.
KLEIN NÉNI
Zokog. Megölnek minket, Jóska. Visznek a téglagyárba.
MAKICS
Nyugtatni próbálja. Az ilyen szegényeket, mint maguk, nem bántják. Csak a gazdagokat, Klein néni.
KLEIN NÉNI
Suttog. Az uramat akkor miért? Jóska, az uramat kiverték az ágyból… agyonlőtték a kapu alatt.
MAKICS
Rikkerhez fordul. Ki ölte meg az öreget?
RIKKER
Vállat von. Én. A Faterod utasítására. Ő a körzetvezető. Angol rádiót hallgatott. A padlóra köp. No, igyekezzél! Elmegy.
MAKICS
Zavartan. Nekem nincs közöm hozzájuk, ugye tudja, Klein néni is. Pillanatig vár, de ők szótlanok, mozdulatlanok. Engem nem érdekel az apám. Nem is beszélünk egymással. Maguk tudják jól. Verekedtem vele, mielőtt ideköltöztem. Klein néni drága, énrám ne haragudjanak… Holnap engem lőnek agyon… én szökött katona vagyok. Megdögölhetek, mint a kutya… Bujkálnom kell, még nem tudom, hol alszom. Én is félek. Maguk ismernek engem, Klein bácsi is szeretett… Csak nem hiszik, hogy gyilkos vagyok?
KLEIN NÉNI
Maga elé húzza a lányát. Gyere el érte, Jóska, te jó fiú vagy. Nézd, szép lány, és tisztességre neveltük. Főzni, varrni tud. Bújtasd el, azután vedd feleségül, jó asszonyod lesz… És éljetek majd boldogan.
MAKICS
Megpróbálja visszafojtani a könnyeit, de nem sikerül, sírnak mind a hárman. Eljövök érted, Vera. Ne félj, élni fogunk.
Utca.
JUDIT
Hová megy, vitéz úr? Jöjjön már közelebb!
MAKICS
Judit, nem ismersz meg?
JUDIT
Sikolt. Jóskám! Jóskám édes, hazajöttél? Sötét van, Judit télikabátot, piros svájcisapkát visel. Nem is szabad visszamenned. Én majd elbújtatlak, hozok mindennap ennivalót.
MAKICS
Idegesen. De hol? Ki fogad be?
JUDIT
Mosolyog, Makics kezét simogatja. Találok helyet. Estére kerítek civil ruhát, és lesz hol laknod. De most eredj innen, a járőrök gyakran ellenőrzik a házat, a környéket. Moziba menj, ott biztonságos, és estére gyere vissza. Pénzt vesz elő, Makics zsebébe nyomja. Ekkor meglátja a belépő járőrt, két katonát és a Hadnagyot. Mindhárman nyilaskeresztes karszalagot viselnek. Megrémül. Rohanj innen!
JUDIT
Egy-két lépést tesz, játssza a férfit vadászó utcalányt.
HADNAGY
Kesztyűs ujjával magához inti.
JUDIT
Csípőjét ringatva odasétál, összecsapja bokáját, tiszteleg kacsint. Szolgálatára jelentkezem a Hadnagy úrnak.
HADNAGY
Meghajol. Részemről a kivételes szerencse.
Judit hiába színészkedik, erőltetett tréfálkozásán, ideges nevetésén átlát a Hadnagy, játszik vele.
Be van fűtve a szobád?
JUDIT
Nevet. Mint egy mozdony. Csak nem indul el.
HADNAGY
Jókedvűen. És mennyit fizetsz egy ölelésért?
JUDIT
Meghökken. Olyan csúf vagyok én, hogy fizetnem kell a férfiaknak? Majd ötven év múlva.
HADNAGY
Csöndesen. Meddig akarsz élni? Karórájára pillant. Tíz perc elég?
JUDIT
Megdermed, nevetni próbál. Csak nem akar megölni, Hadnagy úr?
HADNAGY
Szembenéz vele. Ki volt az a katona, aki világgá futott az imént?
JUDIT
Nekem nem szoktak bemutatkozni. Nem volt pénze, azt gondolta, hogy én szerelemből sétálgatok az utcán, pont őrá várok.
HADNAGY
Nézi őt. És miért adtál neki pénzt?
JUDIT
Megzavarodik. Pénzt? Miféle pénzt?
HADNAGY
Elég a bolondozásból. Hogy hívják azt a legényt? Vár, majd, hogy Judit nem válaszol, a katonákhoz fordul. Táblát kérek!
KATONA
Táblát húz elő, átadja a Hadnagynak.
HADNAGY
Judit nyakába akasztja a táblát, hátrább lép, szemléli. Talán jó.
JUDIT
Halkan. Mit akarnak tőlem?
HADNAGY
Barátságosan mosolyog, megigazítja Judit fején a piros svájcisapkát. Így ni! Ha akarod, megmutatjuk az embereknek, miféle kislány vagy. A közönség felé fordítja őt.
A táblára nagy betűvel azt írták: Hazaáruló!
Miközben elvezetik Juditot a színpad sötét hátterébe, szelíd hangon beszél hozzá. A kislány hallgat… hallgat… És most sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk… Nevet. Gyere szépen, megnézzük a Rózsák terén a galambokat…
Pillanatig üres a szín; teljesen sötét lesz.
VISÓ
Csizmát, fekete formaruhát visel, karján árpádsávos szalag, övében kézigránátok, vállán géppisztoly, cigarettára gyújt.
MAKICS
A sötét háttérből tántorog elő, meggörnyedve, két tenyere közé szorítja arcát.
VISÓ
Röhög. Miért sírsz, testvér? Megcsalt a babád?
VISÓ
Fölemeli az arcát, megismeri őt, ámul. Te vagy az? Körülnéz, idegesen. Te, az anyád! Ne csinálj itt feltűnést! Odébb húzza őt, halkan. Megszöktél?
VISÓ
Fejét vakarja, tanácstalanul. Vacak egy pali vagy. Ha kiviszlek Zuglóba a srácokhoz, én kapom a balhét.
KATONA
Hangja. Kitartás! Éljen Szálasi! Igazolványokat kérjük! Maga is jöjjön ide, mutassa a papírokat!
VISÓ
Na gyere! Lehet, hogy Iric kibelez miattad.
Amikor eltűnnek a sötét háttérben, pillanatig csönd.
Pazarul berendezett lakás. A cserépkályhában lobog a tűz, selyemmel bevont fotelokban, csipketerítős asztal körül ülnek a fiúk. Előttük kártya, pisztoly, konyakospohár, a kárpitozott falak mentén puskák, géppisztolyok, hatalmas ezüsttálakon kötegszámra a kézigránát.
MAKICS
A cserépkályha mellett áll, olyan nyugodt hangon beszél, hogy az már természetellenes, csak az ujjai játszanak idegesen. A nyakára táblát kötöttek, azt írták rá: Hazaáruló. Majd a Rózsák terére kísérték, és a templom oldalában fölakasztották. Elhallgat. Vár, cigarettára gyújt. Tudja, a sorsáról döntenek.
A fiúk szótlanok, mozdulatlanul nézik őt, tekintetükön látni, nem örülnek a jelenlétének. Iric szólal meg elsőnek.
IRIC
Magas, karcsú alakján finom ruhát visel, halkan, udvariasan beszél, mintha valami jó társaságban ülne. Azt mondják a barátaid, gyáva vagy.
MAKICS
Pillanatig hallgat. Igaz, gyáva vagyok. Vigyáz, nehogy elsírja magát. De a fölriasztott galambok kurrogásánál mégis lekötöttem őt a vizes ágról, egy bokor tövébe fektettem, elkínzott arcát a piros svájcisapkával takartam le… Nem bírja folytatni.
IRIC
Ez nem menedékhely, kiskomám. Van nekünk elég bajunk, mit kezdjünk egy ijedős emberrel?
MAKICS
Hosszú csönd után. Elmehetek. Valahol talán megbújok én is.
SCHREIER
Elneveti magát, a többiek felé fordul. Itt marad cselédnek. Fűt, takarít, stoppol, kimossa az ingeket meg a gatyákat.
A fiúk hangosan nevetnek, föloldódik a hangulat, Makicsot szendviccsel, libamájjal kínálják, kártyát osztanak neki is.
IRIC
Te annak a zsidóasszonynak azt ígérted, elhozod a lányát.
MAKICS
Zavartan. Nyilasok őrzik a házat. Rikker Lali áll géppisztollyal a kapu előtt.
IRIC
Mosolyog. Azért kell elhozni a lányt, kiskomám. Azok most várnak téged.
MAKICS
Legyint. Dehogyis, koldusszegények.
VISÓ
Vállat von. Akkor menjenek a Dunába. Nem töröm ki a nyakamat.
IRIC
Ásít, ledobja a kártyákat. Kár ezen vitázni. Velem jössz, Mocorgó, ketten megyünk. Kifizeted az adósságodat a szerencsétlen kis kurváért. Könnyebben alszol majd utána.
MAKICS
Izgatottan. Ne tréfálj! Én ismerem Rikker Lalit. Gondolkozás nélkül belém lő, ha a legkisebb gyanút észleli. Csak kiáltson, száz méternyire, a Szilágyi utca sarkán a nyilasház, apám a parancsnoka. Képtelenség, őrültség, amit akarsz!
IRIC
Barátságosan. Balga vagy, gyermekem. Közénk jöttél, és garancialevelet vársz, hogy életben maradhass. Sajnos, olyan érzésem van, hamar befejezed a pályafutásodat. Furcsa időket élünk, félni kezdek tőled. A gyáva ember veszélyes, kiskomám…
SCHREIER
Megvetően legyint. Csak bajt csinálna. Ismerem őt. Majd én veled megyek.
IRIC
Nem szól semmit, a tükörhöz lép, fésülködik, nyakkendőjét igazítja.
MAKICS
Boldogan vigyorog, takarítani kezd.
IRIC
Előveszi pisztolyát, megvizsgálja, majd zsebre teszi. Készülj, Mocorgó. Fegyvert nem kapsz, ma este szerezz magadnak. Majd én is segítek.
MAKICS
Megdöbben, riadtan néz Schreierre.
SCHREIER
Helybenhagyólag bólint.
IRIC
Elegáns télikabátba bújik.
SCHREIER
Bőrkabátot húz, karján árpádsávos szalaggal.
VISÓ
Kelletlenül föláll, nyakába igazítja a géppisztolyt. Jövök én is. Az Isten verje meg!
SZIRÁKI
Fölsegíti a halálsápadt Makicsra a katonaköpenyt.
SCHREIER
Int Szirákinak. A Mocorgó igyon egy konyakot.
Mozdulatlanul nézik, amíg Makics remegő kézzel szájához emeli a poharat, iszik.
A kapuval szemben, a Városi Színház erkélybejáratához húzódunk, ott sötét van. Áthívod a havert arra az oldalra, elcsöndesítjük. Akkor lehozod a lányt, és a Bezerédi utcán mentek el. Nem rohantok, karon fogva, kényelmesen. A Tarjánnál találkozunk.
MAKICS
És ha más áll ott? Nem a Rikker Lali?
SCHREIER
Akkor Iricék odamennek.
VISÓ
Ha hülye vagy, megdöglesz!
IRIC
Az ajtóban áll, bólint.
MAKICS
Döbbenten nézi őket; a színpad elsötétedik…
A színpad szélén Rikker Lali áll, nyilaskeresztes formaruhában, hátán puskával. Cigarettázik.
MAKICS
Hangosan. Szevasz, Lali! Nem jössz át a Dumihoz?
RIKKER
Mit üvöltesz? Nem vagyok én süket.
MAKICS
Izgatottan nevet. Megszoktam a fronton. Gyere, igyunk valamit, hajnalban utazom!
RIKKER
Félóra múlva leváltanak. Menj előre, ott van a Faterod is. Odamegyek.
MAKICS
Elakad, érzi magán a fiúk tekintetét, tudja, ők nem tréfálnak, ha sokat vacakol, de semmi nem jut eszébe.
RIKKER
Gyanakvóan nézi őt. Honnan jössz? A Faterod azt mondja, nem aludtál otthon.
MAKICS
Sírás fojtogatja. Mulattam egész éjjel.
RIKKER
Miért nem jöttél be a Dumihoz? Az Árpi muzsikál.
MAKICS
Kétségbeesetten. Gyere! Gyere, mulatunk egy igazit!
IRIC
Lassú léptekkel jön, mögötte Visó. Kitartás, éljen Szálasi!
VISÓ
Mozdulatlanul áll fekete formaruhájában, karján árpádsávos szalaggal, feszesen tartja géppisztolyát.
RIKKER
Föllendíti a karját. Kitartás, éljen Szálasi!
IRIC
Makicshoz fordul. Maga kicsoda és mit keres itt?
RIKKER
Szolgálatkészen. A barátom. Szabadságos katona.
IRIC
Ellenőrizni a papírjait, testvér!
VISÓ
Nyersen félrehúzza Makicsot, aki valami cédulát kotor elő; Visó bólint és visszaadja.
RIKKER
Átnyújtja pártigazolványát.
IRIC
Gondosan megnézi, a zsebébe teszi, félelmetesen mosolyog. A házban kommunisták bujkálnak. Most érkezett a följelentés. Maga erről nem tud semmit?
RIKKER
Ijedten. Nem. Ezen a kapun senki nem mehetett be.
IRIC
A Rikker testvér velem jön! Maguk maradjanak a kapunál!
Bemennek. Pillanatig csönd, azután hallani a tompa pukkanást.
Iric, ez a halk szavú, úri külsejű fiú hátán hozza a halott Rikkert. Hangosan nevet. Kérek egy piros svájcisapkát! Gyere, Mocorgó! Leteszi Rikkert. Esküszöm, csinos! Nézzétek! Makicshoz. Na, vedd el a pisztolyát, elmegyünk apádért is.
SCHREIER
Megrázza őt, gorombán. Ne játssz! A lányért jöttünk!
IRIC
Jókedvűen kuncog, szeme zavarosan lobog, vidáman Makics hátára üt. Akkor, kiskomám, hozd a leányzót. Ha csinos, feleségül veszem.
IRIC
Csóválja a fejét. Ó, kiskoma, hát ilyen szerencsétlen emberke vagy? Bemegy a kapun.
SCHREIER
Visóval őrzi a kaput.
IRIC
Visszajön, hozza Klein nénit és Verát.
SCHREIER
Visóhoz. Kötözd össze a kezüket.
VISÓ
Összeszíjazza Klein néni és Vera kezét. Az úton egy hangot se, mert baj lesz.
Elindulnak.
IRIC
Makicshoz lép, aki még mindig a falnak támaszkodva áll. Micsoda szerencsétlen ember vagy, kiskomám.
A pazarul berendezett zuglói lakás. Mindnyájan a csipketerítős asztal körül ülnek.
IRIC
Maga okos kislány, megérti, hogy csak az ostoba fél, ha nincs más választása.
VERA
Nem ilyen egyszerű. Az okos ember talán inkább érti, hogy élhetne még…
SZIRÁKI
Marhaság. A mi üzemünk bombázásánál egymást döntötték föl az emberek, úgy futottak. Kivétel nélkül.
IRIC
Őszintén, póz nélkül. Én még soha nem féltem. Soha, senkitől.
VISÓ
Legyint, nevet. Te agybajos vagy! Azért!
IRIC
Valami különös szomorúsággal mosolyog, amiért nagyon megsajnáljuk őt. Lehet. Cigarettára gyújt. De azért szeretek én is élni… És embert, aki hozzám tartozott, nem hagytam soha cserben… Nem igaz?
VISÓ
Bólint. Igaz. Havernek haver vagy!
IRIC
Mosolyog. A szádra pedig vigyázz, mert hamar megrágnak a kukacok.
VISÓ
Megijed. Mit akarsz tőlem? Én sem adtalak el soha.
MAKICS
Fölkapja a konyakosüveget, gyorsan tölt a poharakba. Igyunk, gyerekek! A barátságra és a bátorságra!
IRIC
Emeli poharát. Egészségedre, Oroszlánszívű Richárd! Mindenki nevet, koccintanak, csak Iric nem iszik. Klein nénihez fordul. És tőlem ne féljenek. Énhozzám tartoznak, nincs okuk rá.
VERA
Nem félünk. Megfogja Iric kezét. Mi hálásak vagyunk, és megköszönjük az életünket.
A fiúk értik Verát, azt is, amit nem mondott ki. Hisz mint a templom üvegén a szentek, amikor átsüt rajtuk a nap, olyan az arca. Hallgatnak.
VISÓ
Nagyot csap a térdére, spicces már, röhög. Puszit adjon neki! Mert mindjárt elolvad a fiú!
IRIC
Visó arcához kap, kétoldalt az állkapcsa fölött olyan nagyon szorítja, hogy Visónak már kidülled a szeme; furcsa, magas hangon, amitől lúdbőrös lesz az ember. Nem osztottam lapot, kiskomám. Mondtam, vigyázz.
SCHREIER
Odaugrik, hisz más moccanni sem mer, és lefejti Iric ujjait.
VISÓ
Sápadt ábrázatát tapogatja. Tisztára őrült! Nagyot húz a konyakosüvegből. Ne féljenek tőle! Jámbor lelke van, mint a kisfogház papjának!
VERA
Hozzálép, gyöngéden átkarolja, és leülteti a fotelba. Elmúlik a háború, és elmúlik az idegességünk is. És eljönnek majd hozzánk vasárnaponként mindannyian. Úgy beszélünk akkor ezekről a napokról, mint a rossz álomról.
MAKICS
Aki ezt átvészeli, mindent megérdemel.
VERA
Mosolyog, hogy föloldja a nyomott hangulatot. Mik a tervei, Pista? Ha vége lesz… Mondjuk, ma új napot írunk, mit kezdene az életével?
IRIC
A cigarettáját bámulja, nem válaszol.
SZIRÁKI
Nevetve föláll, csillog a szeme. Srácok, ha a mennykő nem csap a nyakamba, nekem nem lesz gondom!
VISÓ
Rendőrkapitány leszel?
SZIRÁKI
Talán nem is hallotta, járkál föl-alá, zsebre dugott kézzel. Az utcán hevernek a roncskocsik, ti nem tudjátok, az mit jelent. Összehozok egy háromtonnásat, és fuvarozok vele. Vidékre, Pestre, mindenhova!
VISÓ
Schreier vállára üt. Te meg elmész apád mellé kántornak.
SCHREIER
Nevet. Ne félts te engemet. Én gyűjtök most annyit, hogy megéljek.
SZIRÁKI
És te, Mocorgó? Lopod megint a biciklicsöngőt?
MAKICS
Határozottan. Nem! Én zsibárus leszek!
SZIRÁKI
Nevet, vele nevet mindenki.
MAKICS
Dühösen. Miért? Ki látott már olyan ószerest, aki nem tudja eltartani a családját?
VERA
Iricre pillant; még mindig nevetve. És maga, Pista? Maga mivel akarja eltartani a családját?
IRIC
Összerezzen. Az én családomat nem kell eltartani. A tiszteletes úr egyébként sem reflektál a támogatásomra, igénytelen emberek. Öt esztendeje nem láttam őket… Minek tervezgetni? Élni kell. Bátran, elegánsan a világ szemébe nevetni… Makics… nem lesz belőle soha ember. Kuporgat majd, esténként lábat áztat a lavórban, elolvassa az Esti Kurirt, és megeszik a kukacok.
VERA
De a család, az otthon, Pista. Az ember gyereket akar nevelni.
IRIC
Bólint. Az fontos. Mosolyogva Schreierre mutat. Látja, őt is puritán, ortodox nevelésben részesítették a kedves szülők. Csakhogy unalmasnak találta a talmudot, megszökött a pontozatlan héber betűktől, és meglehetős ügyességgel gyakorolta az üzleti betöréseket. Nem is volt Budán, a Lúdláb Királynőben nála gavallérabb vendég.
Kint megzörgetik a redőnyt. A nők megriadnak, Makics moccanni sem mer. A fiúk a pisztolyokért nyúlnak.
VISÓ
Kimegy ajtót nyitni, és Blüweisszel jön vissza.
BLÜWEISZ
Ámul az ajtóban. No nézd csak, a Mocorgó is. Szaporodtatok?
BLÜWEISZ
Fagyos ujjaira lehel, majd a kályha csempéihez érinti a kezét. Nem. Sajnos, Jocót nem érdekli a szajré.
VISÓ
Az istenit! Még villamospénzünk sincs!
BLÜWEISZ
Vállat von. Semennyi. Talán tíz pengő.
SCHREIER
Kacsint a fiúknak, föláll, odasétál a kályhához, mosolyogva. Defekt van. Ma este beszéltem Jocóval. Megvette az árut.
BLÜWEISZ
Bedől a blöffnek, zavartan. Nála van az áru, de nem fizetett. Hogy még alszik rá egyet…
SCHREIER
Motozzátok meg. Hazudik.
IRIC
Köteg pénzt talál nála, az asztalra dobja; elveszi a pisztolyát is, Makicsnak adja. Tedd el. Belga automata. Neki már nincsen szüksége rá.
BLÜWEISZ
Arcán látni, megértette, vége az életének; remegőn. Most kaptam címeket. Jó címeket a Lipótvárosban… Arany kilószám… Perzsabundák… Megér százezret… Nem ölhettek meg… én is üldözött vagyok… Bujkáló, mint ti…
IRIC
Mosolyog. Mindenki üldözött. A magyar katonákat a frontra üldözték, a Donhoz üldözték, és nagy részük meghalt. Mi nem mentünk katonának. Mi, hála az Istennek, gazemberek vagyunk. Üzleteket feszítünk föl, lakásokat fosztunk ki, cipeljük bőröndszám a rabolt holmikat leomló falak között. Rendőröket ölünk meg, akik az utolsó pillanatokig teljesítik a kötelességüket. Mi ebben az elhagyatott kis kertes házikóban húzódunk meg. Ez lett a menedékünk. Nem a rongyos pénzért kell veled leszámolni, engem az sohasem érdekelt. A biztonságért. Mert kiskomám, most nem lehet játszani a bizalommal.
VERA
Könnyekkel a szemében. Engedjék el. Ne öljünk mi is embert.
SCHREIER
Csöndesen. Tűnj el. Tűnj el innen, és felejtsd el a nevünket, címünket, azt is, hogy a világon vagyunk.
IRIC
Elbocsátóan legyint, Makiccsal az ajtóig kíséri őt, de alighogy elment, földhöz vágja a cigarettáját, elkapja Makics karját. Gyere! Gyere, a mindenségedet! Kirántja Makicsot az ajtón. A szobában dermedt csönd. Iric hangját kívülről hallani. Ha félsz, te is itt maradsz! Kis szünet. Gyerünk!
Pisztolydörrenés. A színpad elsötétül. Fokozatos erővel szólal meg a háború. Lövedékek fütyülnek, repülőgép zúg, egyre közelebb robbannak az aknák, a bombák. Lassú derengésből jelenik meg Vera és Iric feje. Mozdulatlanul nézik egymást. Amikor teljesen kivilágosodik a szín, a pazarul berendezett lakásban rezegnek az ablakok, szinte mozognak a falak. Nagy a rendetlenség. A fiúkon látni, fölőrlődtek. Külsejük elhanyagolt, lármáznak, mozdulataik vadak, szertelenek. A csipketerítős asztalról hordják az aranyat, ékszert, amit Schreier oszt el közöttük. Szánalmas és nyugtalanító látvány, haláltánc ízű, ahogy mohón, veszett farkasként bőröndökbe rakják. Csak Iric a régi. Elegáns, ápolt. A részesedése nem érdekli. Verával a sarokba húzódva ülnek, kéz a kézben, nézik egymást szótlanul.
KLEIN NÉNI
Zavartan néz időnként Makicsra, hisz neki ígérte a lányát.
MAKICS
Mosolyog, tudja, Iric százszor különb nála.
VISÓ
Már spicces, egy élesebb dörrenésre fenekét mutatja. Ide tessék! Nagyot húz a konyakosüvegből. Lőjétek szét ezt a nyomorult viskót!
MAKICS
A földön ül, bőröndjével bajlódik, hisztérikusan nevet. De okosakat ugatsz!
VISÓ
Röhög. Betojtál? Fölemel egy női bundát, Makicshoz vágja. Nesze! Pakold ki a sátradban!
SCHREIER
Ingerülten. Iric, vidd már el a részedet! Szeretnék én is csomagolni!
IRIC
Elengedi Vera kezét, az asztalhoz megy, kiválaszt egy karórát, fölcsatolja, majd egy szép nyakláncot választ ki medállal. Mosolyogva mutatja Verának, aztán elteszi; nézi a részét, Schreierhez fordul. Felezzétek el Visóval. Kimegy a szobából.
MAKICS
Krétával, nagy nyomtatott betűkkel írja nevét a bőröndjére.
SZIRÁKI
Lázasan csomagol.
SCHREIER
Rakni kezdi a bőröndjébe a részesedését, Visóra ordít. Hagyd azt a nyomorult konyakot! Itt van neked még egy rész, tedd a holmid közé!
VISÓ
Bamba vigyorral leteszi a konyakosüveget, mondana valamit, de iszonyú dörrenés rázza rezeg a szobát, füst és por tódul be a félig nyitott ajtón. Kész a fürdőszoba!
SCHREIER
Visóval kiugrik az ajtón, pillanattal később hozzák Iricet, porral fedett testét a padlóra teszik, Schreier letérdepel mellé, majd Visóra tekint, a sírás fojtogatja. Orvost! Látja Visó csodálkozó, tehetetlen mozdulatát, most már veszett hangon. Orvost! Akárhonnan! A pokolból! Az Uzsoki utcai kórházból!
VISÓ
Kiugrik az ajtón; süvítő golyók hangja, repülőgép zúgása, aknák, bombák robbanása között belép az Orvos.
ORVOS
Szemüveges, magas rangú katonatiszt, kezében táska, kabátja alól kivillan fehér köpenye.
ORVOS
Megáll, a parancsoláshoz szokott emberek méltóságával. Ezért felelni fog!
VISÓ
Taszít rajta. Nem álldogálunk! Mondtam, ha ügyes vagy, arannyal tömlek ki! No, szedd a lábad szaporán!
Elsötétedik a szín, pillanat múlva gyertya fénye látszik. Vera világít a gyertyával, Visó kettétört fa tövében ássa a földet, Makics deszkákból koporsót készít. A kertben vagyunk, háttérben látszik a villa. Klein néni, Schreier és Sziráki Iric földre terített testénél áll. Éjszaka van, messziről morajlik a háború, foszforfényű villanások világítják meg ezt a furcsa temetést. Egyszerre iszonyú dörrenés, a villa helyén por, füst és föltartóztathatatlan lángok. Ők némán bámulnak, olyanok, mint a panoptikumi figurák.
MAKICS
Elmozdul, a ház felé lép, azután megáll, két kezét arcához szorítja.
Lassú függöny
Kleinék lakása. Az ablakon besüt a nap. Az asztalon sok virág, három üveg bor, sütemény. Klein néni hajában már ezüst szálak. Fekete ruhát visel, magas szárú fekete cipőt.
KLEIN NÉNI
Igazít az abroszon, odébb tesz egy poharat, szalvétát, aminek semmi értelme, hisz minden a helyén van.
SZIRÁKI
Nyugtalan, ápolt, sportruhát, nyakkendőt visel, cipője tükörfényes.
KLEIN NÉNI
Mit gondolnak, ma befejezik?
SCHREIER
Vállat von. Minek húznák? Kihallgattak minket, a házmestert, a szomszédokat. Ma védőbeszéd, vádbeszéd, és mehet a jó lélek a börtönbe.
KLEIN NÉNI
Megdöbben. Elítélhetik?
SCHREIER
Nevet. Mint a sicc!
KLEIN NÉNI
De hiszen ártatlan…
SCHREIER
Klein néni szerint. De az ügyész ma bebizonyítja az ellenkezőjét.
SZIRÁKI
Mennyit kaphat?… Kaphat vagy két évet?
SCHREIER
Cigarettacsomagot bont föl. Annyit biztosan. Ha nem többet.
KLEIN NÉNI
Halkan. Képtelenség…
SCHREIER
Miért? Én is lecsukatnám. Adnék neki vagy húsz évet. Cigarettára gyújt. Hirtelen elönti a düh. Föláll, előrejön, utánozni kezd valakit. Szenilis vigyorral hajlong. Igen, így történt, igen, elismerem, igen, igen, igen. Röhög. Ez bolond! Zsebkendőt vesz elő, megtörli a homlokát. Gúnyos hangú monológja a szánalmát leplezi. Hát ez nem megy. Itt özvegyek, árvák maradtak az Utcaseprő jóvoltából. Ő megoldatta a kérdést, eltűnt, ez a szerencsétlen meg bólogat. Én elmondtam, Klein néni is elmondta, Vera is elmondta, hogy semmi köze az egészhez. Ő meg bólogat az ügyésznek, bólogat a bíráknak, bólogat mindenkinek. Maguk gyilkoltak, embereket öltek. Ő meg bólogat, igen, elismerem, igen, így történt. Hangosan nevet. Észt nem lehet adni!
KLEIN NÉNI
Makics sápadt arcát nézi.
SZIRÁKI
Várja, talán mondanak valamit.
SCHREIER
Pillanatig vár, azután csöndesen. A végeredmény?
MAKICS
Nézi őt, mosolyog, majd egy fintorral, nehogy elsírja magát. Két és fél évet kapott. Az asztalhoz megy, leül, cigarettára gyújt, idegesen játszik a gyufásdobozzal.
A többiek némán figyelik, tudják, nem lehet most szólni, mert elbőgi magát.
Apám mindig dicsekedett, hogy az ő szemének nem mondja a varjú, hogy csecse bogyó. Szánalmas nevetéssel. Állta a szavát. Remélem, fölfordult. Hitvány kis életében ez volna az egyetlen, amit jól csinált… De miért az anyámat ítélik el helyette? Küszködik a sírással. Láttam az arcán, boldog, hogy végre elvezetik őt a teremből. Megszívja a cigarettát, valamennyire megnyugszik. Keserű mosollyal. Ha egyszer a pokolba kerülök, megkeresem a bírákat és az apámat is. Sok örömük nem lesz a találkozásban. És köszönöm Klein néninek, nektek, hogy eljöttetek tanúskodni, segíteni.
KLEIN NÉNI
Nagy szeretettel. A fiam vagy. Itt laktok majd nálam, és én gondoskodom a háztartásról.
SCHREIER
Bort tölt a poharakba, föl akarja oldani a hangulatot, nagy hangon. Tessék! Öt dollárba, hogy fiad lesz!
MAKICS
Elneveti magát. Fogadhatunk!
SCHREIER
Akkor igyunk a rózsaszínű popsijára! Majd eljövünk bámulni, milyen ügyesen mosod a pelenkákat.
Mindenki nevet.
MAKICS
Verára néz, aki zavartan mosolyog; föláll, hozzálép. Ne tartsd kötelezőnek ezt a házasságot. Ha más van a szívedben, becstelen dolognak tartanám erőltetni.
VERA
Halkan, nyugodtan és nagyon szomorúan. Te jó fiú vagy, és én jó feleséged akarok lenni.
Schreier és Sziráki tekintete összevillan.
SZIRÁKI
Fölkapja poharát. Éljen a menyasszony! Éljen a vőlegény!
MAKICS
Még egy pillanatig figyeli Verát, majd ő is a poharához nyúl, koccintanak.
VISÓ
Megérkezik az ajtóhoz, esetlen konfekcióruhát visel, rossz vigyorral nézi őket, röhög. Én nem kapok?
Mindenki egyszerre felé fordul.
KLEIN NÉNI
Őszinte örömmel. Dehogyisnem! Jöjjön csak ide! Igazán örülök, hogy eljött hozzánk!
VISÓ
Schreierhez lép, láthatóan kívüle mindenkire fütyül itt. Bécsbe szököm. Itt már köröznek.
SCHREIER
Érezni, szereti, érti Visót. Friss balhé?
VISÓ
Bólint. Elég nehezen ment egyedül.
SCHREIER
Csíptél magadnak valamit?
VISÓ
Valamit. Néhány hónapra elég. Jössz? Pillanatig vár. Megvettem neked is a jegyet.
SCHREIER
Tagadóan ingatja fejét. Mikor indulsz?
VISÓ
Másfél óra múlva indul a vonatom Szombathelyre.
Kezet szorítanak.
Visó Verához lép, előhúzza azt a nyakláncot a medállal, amit még Iric választott ki magának. Az asztalra dobja. Ez a magáé! Elmegy.
VERA
Kinyitja a medáliont, döbbenten nézi.
MAKICS
Figyeli őt, iszik. Megmondjam, mi van benne? Csönd. Röhög. A nagy szerelem van benne!
VERA
Nem mozdul, talán nem is hallja, bámulja a képet.
SCHREIER
A gramofont kezdi kurblizni, menteni akarja a helyzetet, nevet. Muzsikálhatok?
MAKICS
Hirtelen indulattal. Úgyis fölakasztották volna! Született bűnöző volt!
VERA
Fölemeli arcát, furcsa nyugalommal, halkan. Nem árt ő már senkinek. Ne bántsd.
SCHREIER
Elindítja a gramofont, megszólal valami olcsó, érzelmes tangó.
MAKICS
Ordít. Gyászindulót kérek! Temetéshez valót! Az úgyis kimaradt!
Senki nem mozdul.
VERA
Föláll, Makicshoz lép, meghajol előtte. Szabad?
MAKICS
Kétségbeesetten. Én nem tudok halottakkal konkurálni! Csókolj meg itt, a barátaim előtt!
KLEIN NÉNI
Megkönnyebbülten nevet. Jól van, szent a béke. Zárjátok el azt a nyikorgó masinát, és tessék fogyasztani a süteményt!
SCHREIER
Kikapcsolja a gramofont, fáradtan nevet. Szent a béke! Csak azt nem tudom, miből fogunk megélni.
SZIRÁKI
Kivesz egy süteményt a tálból. Én kimegyek melózni. Azután valami lesz.
MAKICS
Nevet. Az is megoldás.
SZIRÁKI
Egy pénzem sincs. Tudsz jobbat?
MAKICS
Jóízűen nevet. Százszor is, ezerszer is jobbat!
SZIRÁKI
Széles vigyorral. Kitaláljam?
MAKICS
Gyerekes nyíltsággal mosolyog rá. Nem kell törnöd a fejedet. Csodálatos infláció van, isteni lehetőségekkel. Ha fél év alatt nem ügyeskedem össze egy sátrat a Teleki téren, ugató kutya legyek.
KLEIN NÉNI
Mosolyog. Nem lesz abból semmi.
MAKICS
Hangosan nevet. De mennyire, hogy lesz! Esküszöm rá! Olyan magától értetődő hangon, mintha igen természetes volna. Én mindenre kész vagyok. Éhezem, szomjazom, csalok, lopok. Ha kell, embert fojtok meg, de az én sátram ragyogni fog még a napsütésben.
KLEIN NÉNI
Most már komolyabb hangon. Ideje, fiam, hogy elfeledd ezt a butaságot.
KLEIN NÉNI
Azt hát! Ügyes kezű fiú vagy, a szakmád kitűnő. Kiváltunk egy iparengedélyt, dolgozni fogsz. A mellettünk levű házban van egy pici bolthelyiség, kibéreljük. Vera ott lesz melletted, segít, amit tud, megéltek tisztességesen.
MAKICS
Döbbenten föláll, tekintetét a közönségre szegezi. Butaságot?… Nem. Csak egy sátrat a Teleki téren… Izgatottan cigarettára gyújt. Előrelép, hogy jobban magára kényszerítse a figyelmet. Hangjában olyan tiszta vágyakozás van, olyan riadt tanácstalanság, olyan kétségbeesett segélykérés valakitől, hogy mikor a nézőtérről mozgolódást hall, kijön egészen a színpad sarkáig, mint aki választ követel most itt az emberektől. Döntsék el valamelyik páholyban, a földszinten az ő igazát, sorsát. Ez a könyörgő játék szabja meg a monológ hangulatát. Rólam a mai napig azt tartják, gyáva, ember vagyok. Igaz, nem emlékszem, hogy lett volna valaha is gondtalan, nyugodt éjszakám. De a sors akármint is adta a lépést – márpedig adta kegyetlenül –, én soha nem hátráltam meg. Féltem mindig, nagyon féltem, de csináltam, és ez nem volt gyávaság… Most mondok valami bölcset. Ma már tudom, alig tizennyolc évesen lettem felnőtt. Tavasz volt, és én egy szomorú szemű nő kezébe három pengőt dugtam. És ez kedves volt, jó volt hozzám. Már hajnalodott a Kerepesi temető fölött, amikor hazaértem. Nem baj, ha három pengő, ha tíz pengő – gondoltam. – Ha szeretik az embert, nem baj. Most pedig nevessenek ki. Én azon a hajnalon eldöntöttem,
gazdag leszek. Éles eszű kölyök voltam, tágra nyitottam a szememet, és rájöttem, nem fogok éhen halni az emberek között. Már tudtam, hogy az elegáns, pökhendi borbélymester rabolta ki az Ernst-múzeumot. És Jocó, az őszülő, sétapálcás orgazda jelentette föl, az ezüstholmi ára miatt. Meg hogy Esszen úr hátul a boltjában, a rizseszsákok között a kislányok szoknyája alá nyúlkál, és a jó öreg Wágner bácsi, a háztulajdonos, mozijegyeket osztogat a fiúknak. A vörös képű rendőrtől sem féltem már, hiába kiabált, míg a biciklijét javítottam, hisz a lelkét már régen eladta Lévai úrnak a fröccsökért. Röhej, kérem, az egész élet. Vasárnap misére járnak, hétköznap lopnak az emberek. Ne csóválja ezen senki a fejét, ez nemcsak akkor volt így, ma is így van. Persze, a lopást nem szó szerint értem, van annak száz módja is. Mindenki másként csinálja, tehetsége és bátorsága szerint. De, sajnos, a lényeget, hogy a pénzt könnyebb megkeresni, mint megtartani, csak most tanultam meg. Azt viszont már akkor tudtam, hogy a Mackó utcában mindenkinek van egy téglája, és ezt a téglát ki egyszer, ki többször, de megtapogatja. Ott volt például a Visó család. Hat szálas fiú, vakmerőek, erősek. Minden rendőr előre köszönt nekik.
Mégsem lehetett volna róluk családi
képet készíteni, mert egyikük mindig a börtönben volt. Látom, mosolyognak. Pedig, ahogy mifelénk mondják, az ismerőseim többet ültek, mint álltak. Ezért én nem tartottam sokra a tudományukat. Hiába volt időnként tömött a tárcájuk. Lévai úr sem kerülte el a sorsát… Mégis létezett egy elég nagy létszámú társaság, akiket végtelenül tiszteltem, mert munka nélkül éltek és jól, anélkül hogy egyikük is megismerkedett volna a börtönnel. Ezek az ószeresek voltak… Tudom, minden embernek van egy álma. Boxbajnok, filmszínész, ahány ember, annyi elképzelés. Az én álmom csupán egy sátor a Teleki téren… Elhallgat, és most megtekinti újra a páholyokat, a földszintet, mindazokat, akiknek eddig beszélt. Olyan arccal, mint aki azt mondja, no lám, hallgattok, ugye, ti sem tudjátok, mit tennétek. De a viselkedése nem kihívó, mosolyogni nem tudunk rajta. Visszamegy az asztalhoz, Klein nénihez fordul. Öklére köhint, majdnem könyörögve mondja. Mikor lesz még ilyen lehetőség? Klein néni, én tudom, mit beszélek. Tessék elhinni, ha én most elengedem ezt az alkalmat…
KLEIN NÉNI
Közbevág. Nem, fiam, dolgozni kell. És májusban megtartjuk az esküvőt.
MAKICS
Megérti, a vitának vége, most a házasság, otthon és a sátor között kell választania; a fiúkra néz, de azok némák, tanácstalanok; Verához fordul. És te? Az életünkről van szó, a kettőnk sorsáról. Mosolyogni próbál. Én egyszer fogadalmat tettem az Úristennek, hogy sátrat építek. Most itt van a lehetőség. Te mit tanácsolsz?
VERA
Az ablaknál áll, arcát megvilágítja a beáradó fény, nem mozdul, talán nem is hallja a kérdést.
MAKICS
Ámultan nézi ezt a tiszta, szép arcot. Kinyitjuk azt a kis boltot?
VERA
Fölrezzen, ránéz; szomorú, szelíd mosolyával, közönyösen. Ahogyan te jónak látod.
Makics vidám fütyörészése hallatszik, majd két lámpa gyúl, egyik Vera asztalán, a másik Makics padja fölött. A két fénykörön kívül minden homályba merül, itt-ott csillan tompán valami alkatrész, szerszám. Vera üzleti könyve fölé hajol, számoszlopokat követ ceruzájával, radírért nyúl, cédulára jegyez, minden idegszálával dolgozik. E fölfokozott buzgalomban valami már nyugtalanító. Feszes, megviselt arca, kapkodó mozdulata árulkodik, harcot vív, egykedvűségétől menekül, igazolni, bizonyítani akarja, hogy nincs baj, minden végérvényes. De ez a szánalomra méltó, átlátszó küzdelem nem hisztérikus, rosszabb annál, nyomasztó, kétségbeesett figyelem, erőltetett jókedv, érzelmi alapja a belenyugvás. Makics érzi ezt. Dolgozik, mozdulatai nyugodtak. Időnként szippant cigarettájából, ilyenkor Vera felé pillant. Arca tűnődő, mintha rég várt, gondolatban már régen megszokott csalódás érte volna. Ócska nationál kasszát javít. Míg jár a keze, a gépet figyeli, jókedvű, mert szeret dolgozni, a munka ad neki valami örömöt.
MAKICS
Ha ez működni fog, bekerülök az Operába. Ezen maga is mosolyog, a reszelőért nyúl. Megpillantja Verát. Jókedve hirtelen elpárolog. Tekintete előbb ijedt, majd rosszindulatú lesz.
SCHREIER
Szirákival jön be.
SZIRÁKI
Szevasztok, burzsujok! Meddig melóztok? Nézi a nationál kasszát. Ez például micsoda?
MAKICS
Ez például nationál kassza.
SZIRÁKI
Mindent elvállalsz?
MAKICS
Babakocsitól az anyahajóig. Tegnap kvarclámpát javítottam. Lehet, hogy azóta már föl is robbant.
SCHREIER
Ha így folytatod, annyi pénzed lesz, azt sem tudod majd, mire költsed.
MAKICS
Tévedsz, pajtás. Vissza akarom adni az ipart.
MAKICS
Komolyan beszélek. Az adómat állandóan emelik, jóformán naponként járnak a nyakamra. Ha tisztességesen könyvelek, lehúzhatom a rolót, ha ügyeskedem a bevétellel-kiadással, előbb-utóbb nyakon csípnek. Az anyagbeszerzésem is, enyhén szólva, súrolja a törvényes határokat.
SCHREIER
Ne add vissza az ipart. Majd én segítek Verának a könyvelésnél.
SZIRÁKI
Én azt mondom, eredj szövetkezetbe. Ott lehet még pénzt keresni. Mert előbb-utóbb lebuksz.
SCHREIER
Vállat von. Hát igen, nehéz kérdés. Minden megtörténhet.
MAKICS
Gondolatai másutt járnak, zavartan nevetni kezd, de azért kiböki. Sátrat kellene nyitni, gyerekek. Schreierhez fordul. Sanyi, most van egy kis pénzem. Társuljunk össze. Verára néz. Te mit mondasz? Pillanatig vár. Verám, kedves, te mit mondasz?
VERA
Elnézést kérően mosolyog. Ahogyan te jónak látod. Nekem mindegy.
SCHREIER
Ne töprengj! Hamarabb kapni útlevelet Amerikába, mint zsibárusengedélyt. Hát szervusztok! Mennünk kell!
SZIRÁKI
Szervusztok. Indulnak, Sziráki az ajtóból visszaszól. Add vissza az ipart, hallgass rám, mert a végén bajba kerülsz. Elmennek.
VERA
Üzleti könyvei fölé hajol.
MAKICS
Dolgozni kezd, lehajol, szerszámot emel föl, erőlködik, ledobbantja a padra.
VERA
Megrezzen, fölkapja a fejét, szeme nagy, csupa alázatos figyelni akarás. Szóltál?
MAKICS
Szánakozva nézi őt, csöndesen. Nem, nem szóltam semmit.
VERA
A ceruzához nyúl, megpróbál mosolyogni. Azt hittem, szóltál.
MAKICS
Nem vagy fáradt? Hisz már tíz óra is elmúlt.
VERA
Megrázza a fejét, indokolatlanul jókedvűen nevet; hangja hamis, szánalmas. Ó, dehogy, egy csöppet sem! Igazán jól érzem magam!
MAKICS
Megfordul, sötéten nézi a dolgozó lányt; mielőtt meggondolná, kicsúszik a száján. Mi az istent akarunk mi egymástól? Amint kimondja, rádöbben, mekkora keserűség van benne. Föltámad benne a düh, hangja éles lesz, sodró indulattal beszél. Miért? Hát koldus vagyok én? Nyomorék? Mi az én bűnöm? Nem vagyok hős? Nem hát! Nem is akarok az lenni! Börtöntöltelék! Dolgozom, mint egy állat, mint egy igavonó barom azért a két szép szemedért!
VERA
Megkövülten nézi őt, nem bírja tovább, lehunyja szemét, két kezét fülére teszi.
MAKICS
Elhallgat, arca fáradt, nézi Verát; odalép hozzá. Kezdjél valamit az életeddel… mert ez nem jó… nem lehet jó soha…
A zárkában beszélgetnek, járkálnak a rabok. A fal mellett szalmazsákok, szürke pokróccal katonásan letakarva, fölöttük rácsos ablakon jön a késő délutáni fény. Makics a vízcsapnál mossa a csajkákat, kanalakat. A vasajtó mellett Betörőképű fickó ül az asztalnál.
BETÖRŐKÉPŰ
Sokáig szórakozol még a csapnál?
MAKICS
Hangjából árad a kimerültség. Készen vagyok.
BETÖRŐKÉPŰ
Akkor söpörj össze, mindjárt takarodó.
MAKICS
Kezébe veszi a seprűt, erőltetetten nevet. Mindig én csináljak mindent?
BETÖRŐKÉPŰ
Te vagy a rövididős! Mit akarsz avval a két hónapoddal, azt egészséges ember egy lábon tölti el.
MAKICS
Hosszúra nyúlt pillanatig gyűlölettel néz a fickó arcába, majd halkan, kurtán nevet, és söpörni kezd.
BETÖRŐKÉPŰ
Leguggol a szalmazsákjához, a többi rab is ezt teszi, fölhajtja takaróját, ágyazni kezd.
MAKICS
Szalmazsákja szélére ül, a rácsos ablakon már alig hull be fény, mozdulatlanul előredől, két összefont karja a térdén, arca sápadt, merev, csak tekintete nem nyugszik, pillog, izgatott.
BRILLANTIN
Ápolt, gondosan fésült, ötven körüli férfi, Makicshoz lép, leül mellé a szalmazsákra. Maga olyan izgatott, mint akit elevenen ültettek lezárt koporsóba. Ne szomorkodjon, laknak itt magánál becsületesebb emberek is.
MAKICS
Én ártatlan vagyok, Brillantin úr! Hangja kapkodó, indulatos. Időnként gyors, gyanakvó pillantást küld Brillantin úr felé, vajon kineveti-e. Végig, minden szavával, ideges gesztusával, sokszor már a sírás határán is vitázik, védekezik, fellebbez egy láthatatlan bíróhoz, elhibázott élete, nyomorúságos helyzete miatt.
BRILLANTIN
Lassan bólint, komolyan nézi őt. Én még nem találkoztam elítélttel, aki bűnösnek érezte magát. Ez a hétpróbás, régi bűnöző csupán az unalmát űzi a sötétedő zárkában, pergeti a lassan múló időt. Ugratja Makicsot, ellop magának egy darabkát az éjszakából. Kitűnően játszik, csak néha fedezünk föl arcán árnyalatnyi mosolyt. De nem ellenszenves sem ő, sem ez a bolondság, hiszen nem árt vele senkinek, és a játékos maga is éppolyan szomorú, elesett ember, mint Makics. De hát, sajnos, amíg törvény van, foglyok is lesznek. Azok meg addig bizonygatják ártatlanságukat, míg végül maguk is elhiszik.
MAKICS
Mi az én bűnöm? Pofán csaptam valakit egy lakattal.
BRILLANTIN
Ó, bizony az nem szép.
MAKICS
Jó partnernak bizonyul, elönti a düh. Holnap is megtenném! Egy utolsó tróger! Piszkos, aljas, szemérmetlen bércsaló. A reszelőt nem tudja kézbe venni. Alig dolgozott, csak szónokolt, a pénze mégis összejött. Kettő és fél ezer minden hónapban.
BRILLANTIN
Csodálkozik. Hol itt a probléma? Miért ez az indulat? Miért kell ezért egy embert megütni?
MAKICS
Ne gondolja, hogy én kenyéririgy ember vagyok, de ez nagyon bántott. Mert milyen alapon szedi le a tejfölt? Brillantin úr, dolgoztam becsületesen, ha kellett, túlóráztam is, a munkámat kiállításra küldhették, a bérem mégis százasakkal alulmaradt. Sziráki Paja azt mondta, meg is érdemlem, mert hagyom.
BRILLANTIN
Ki az a Sziráki Paja?
MAKICS
Barátom. Előadó a minisztériumban.
BRILLANTIN
És akkor pofon csapta a pasast?
MAKICS
Dehogy. A szövetkezet közgyűlésén elmondtam a szívem bánatát. A tagság megtapsolt.
MAKICS
Hallgatott. Az elnök megígérte, kivizsgálnak mindent. A következő héten a pasas beszélt, és én hallgattam. Kiderült, hogy anyám fasiszta, börtönben ült, apámról is megemlékezett, én meg mindenfélét le akarok járatni. Őt is megtapsolták. Jobban, mint engem. És egyhangúan megszavazták a kizárásomat. Az öltözőben, amikor összeszedtem a cókmókomat, odajött a pasas, hogy nyissam ki a csomagot, látni akarja, mit viszek el… A kezemben levő lakattal csaptam pofán.
BRILLANTIN
Mozdulatlanul ül az erős homályban, már nem bolondozik; arca komoly, szótlanul nézi ezt a csodabogarat.
MAKICS
Kiégett minden indulata, tekintete, hangja nyugodt. A tárgyalásom elég soká tartott. A pasas halandzsázott a begipszelt ábrázatával, hogy én politikai okokból gyűlölöm őt. Szóval, elmondott mindent, amit a Szabad Népből összeolvasott. Már azt gondoltam, fölakasztanak.
BRILLANTIN
Két hónap nem a világ, Mocorgó, nem kap tőle sérvet.
MAKICS
Tudom, Brillantin úr. De ha kimegyek? Akkor mi lesz?
Hirtelen erős fény árasztja el a zárkát, hunyorognak tőle.
FOGHÁZŐR
Hangja. Zárás van! Miért nem alszunk?
BRILLANTIN
A vasajtó felé fordul. Süt a hold, felügyelő úr. Elábrándozik az ember. A Makics mellett levő szalmazsákra ül, húzni kezdi a cipőjét.
Megint homályban ülnek.
Én két nap múlva szabadulok. Ha a körúton jár, nézzen be a Híradó eszpresszóba, délelőtt ott talál. Családja van?
MAKICS
Anyám, szegény. Menyasszonyom is volt, náluk laktam albérletben. A barátomhoz, Schreier Sanyihoz ment feleségül. Több mint kétezer forintért vettem nekik az ezüst étkészletet nászajándékul.
BRILLANTIN
Nekem van egy fiam. Masszív gyerek, Bécsben született a börtönben. Az anyja klasszis volt a szakmában. Tavaly összeállt egy szőke finánctiszttel, legyen boldog vele, ha az jó neki. De a fiút elviszem. Pár hónap múlva szabadul a fiam, akkor elmegyek. Kint új életet kezdünk. Elfáradtam, nyugodt öregséget akarok.
MAKICS
Maga nyugodt öregséget akar… az én álmom csupán egy sátor a Teleki téren…
BRILLANTIN
Tanuljon türelmet. Lesz még magából zsibárus.
MAKICS
Brillantinra bámul, alig tud szólni. Hogyan?
BRILLANTIN
Hamar megöregszik, Mocorgó. Ne törje a fejét fölösleges dolgokon. Inkább, ha kiszabadul, egyen sok süteményt. Ha gikszer jön, a börtönt bírni kell. Kis szünet. Idefigyeljen, Mocorgó. Én magát le fogom szerződtetni. Két hónapig a rendelkezésemre áll. Aztán elmehet, talpra állhat, sátrat építhet Isten hírével.
MAKICS
Ijedten. Mit kell csinálnom?
BRILLANTIN
Majd időben elmesélem.
BRILLANTIN
Ránéz keményen, ellenségesen. Maga rizikó nélkül akar pénzt keresni?
Utca, üzletek.
MAKICS
Brillantin úr, mit csinálunk mi tulajdonképpen?
BRILLANTIN
Kezében aktatáska. Hamar megöregszik… Ha kevésnek találja a fizetését, sztrájkoljon. Ma megtanítom valamire, de amíg az országban vagyok, nem csinálhatja. Azután nem bánom. Látja azt a cukorkaüzletet? Menjen be, vegyen valamit. Azután bemegyek én is, figyeljen. De vigyázzon, engem nem ismer.
MAKICS
Bemegy az üzletbe, ahol vásárol egy nő. Tíz deka pralinét kérek, meg valami cukorkát.
BRILLANTIN
Derűs mosollyal bejön, hangosan köszön, és mintha otthon, vagy régi ismerősök között járna, odalép a kiszolgálónő elé. Janap kíván. Van neked pénz? Nem vár választ, kihúz a táskájából egy összehajtott szövetet, és a pultra dobja. Vidáman nevet. Gyapjú! Száz százalék! Jöttem sportoló, ez a három szövet maradt. Hoztam Csehszlovákáj. No, nézte meg, ember, nem harap. Gyűrte össze, milyen igazi portéka. Óra múlva megy enyém vonat, adom most olcsó. Vett belőle professzor Rókus-kórház.
VÁSÁRLÓ
Mennyit kér érte?
BRILLANTIN
Akarsz venni? Előbb nézz meg, asszonka, hátha becsaplak. Három méter, százötven széles, nem mint ungarische szövet! Előhúz még egyet, szétnyitja, szálat húz a széléből, fürge ujjakkal megpödri, és a gyufa lángjához tartja. A szál füstölög, serceg, de nem gyullad meg. Akkor ceruzával belebök a közepébe, megdörzsöli a szövetet, a lyuk eltűnik. A mutatvány után pillanatok alatt összehajtja. Hatszáz forint, kettőszáz egy méter. Akarsz megvenni?
MAKICS
Bámulattal nézi Brillantint.
ELADÓNŐ
Négyszázért. Annyit adok érte. Nevet, ravaszul Makicsra kacsint.
BRILLANTIN
Bosszúsan a táskába dugja a szöveteket. Van sok esze! Mert mondtam, kell utazni haza. Ez nem szép dolog. Tíz darab adtam el hatszázért a szálloda.
ELADÓNŐ
És mit csinál a forinttal Csehszlovákiában?
BRILLANTIN
Már az ajtóból mondja. Vagy te huncut! Elárulom a titkot, csináld utánam. Veszek szalámi, eladom csehszlovák ember. Jó üzlet.
VÁSÁRLÓ
Hát akkor adja négyszázért. Keres úgyis eleget.
BRILLANTIN
A fejét rázza. Ötszáz! Akkor nem viszem haza.
BRILLANTIN
Nevet. Alkudozol, aztán eladod a magyar embernek nyolcszázért. Odadobja a szöveteket, elveszi a pénzt, kezet fog velük. Legközelebb hoz olcsó nylonharisnya és karóra is. Olyan ábrázattal megy el, mint aki szívességet tett az embereknek.
MAKICS
Kifizeti a pralinét, elteszi a kis csomagot, elmegy; a cukorkaüzlet elsötétedik, az utca világos. Ha hiszi, ha nem, kedvem támadt vásárolni…
BRILLANTIN
Érti már, Mocorgó? Ennyi az egész. Nézze, ezek Atex-számlák. Hetven forintért vásároltam méterét a szövetnek. Ennél olcsóbb már nem is volt.
MAKICS
Három szövet, az hatszázharminc. Ezerháromszázötvenet kapott érte. Negyedóra alatt hétszázhúsz forintot keresett. Nem tréfa… És ha találkozik velük? Akkor meg rendőrt hoznak az emberre.
BRILLANTIN
Maga rizikó nélkül akar pénzt keresni?… Pénz legyen mindig a zsebében, akkor nincs veszély. Amikor a károsult lármát csap, azt mondja: coki… Ha följelent, semmi haszna, a bíróság nem fizet kártérítést. És akkor odadug neki öt-hatszáz forintot. A legtöbb esetben boldogan elveszik. Csak megijedni nem szabad. Fölényesnek, magabiztosnak maradni mindig. Számla pedig legyen magánál, ha a rendőrségre kerül, a lopás gyanúját ezzel védi ki. Villámgyorsan kell dolgozni, hogy a vevő megszédüljön. Beszélni és beszélni. És megnyálazni a két ujját, úgy sodorni a szövetszálat, akkor nem ég el, csak füstölög. És a ceruzának csak a hegyét bökje a szövetbe.
MAKICS
Én nem tudok így beszélni.
BRILLANTIN
Akkor ne menjen rádiószpíkernek. De szövetet még árulhat. Ha ügyes. Ha nem, menjen kapálni.
Az Utcaseprő lakása.
ANYA
Kétségbeesetten. Nem dolgozol. Látom én a kezeden. Baj lesz ebből, baj lesz megint. Bolond vagy, mint apád volt.
MAKICS
Beszédem van veled, ülj le, anya. Leülteti őt, pillanatig nézi, hogy remeg két keze az ölében. Üzletet nyitok. És hazaköltözöm. Te pedig vezeted majd a háztartást.
MAKICS
Majd meglátod. Van pénzem, ne félj semmitől, már intézik az iparengedélyt. Megcsókolja az arcát, a kezét. Jövök, anya. Pénzt ad neki. Vasárnapra vegyél egy szép tyúkot. Indulna.
Az öregasszony fölpattan.
Makics megfenyegeti őt az ujjával, mint egy gyereket. Nana! Nem dicsekszünk, nem csinálunk föltűnést! Nem tartozik a szomszédokra!
ANYA
Bólogat, hogy érti, hogyne értené, de amikor a fia eltűnik, megigazítja fejkendőjét, hirtelen széttárja két karját. Emberek! Asszonyok! Ekkora boldogság! Hazajön a fiam! Hazajön az én egyetlen fiam!
Kleinék lakása.
SCHREIER
Papírt tesz az asztalra. Tessék, itt az iparengedély! Ez a fecni nyolcezer forintomba került. És kettőezer volt az orvosi igazolvány. Egyetlen fillérem sem maradt. Most te következel.
SCHREIER
Hatezer forintért építik a sátrat. Rendesen zárható redőnnyel. És a legkisebb tőke, amivel indulni érdemes, ötvenezer forint.
MAKICS
Csöndesen. Nekem csak huszonötezer forintom van.
SCHREIER
Az kevés. Ne haragudj, de a barátság és az üzlet, az kettő.
MAKICS
Alig van ereje szólni. Tudom, hogy társat minden ujjadra találsz, hisz ilyen ipart kapni ma lehetetlenség… Nagy ára van… De én is nagy áron szereztem a pénzemet. Az utolsó lehetőségem volt. A sátorért…
VERA
Halkan. Próbáljátok meg, hiszen szorgalmasak, ügyesek vagytok mind a ketten.
SZIRÁKI
Ötezer forintot én is kölcsönzök. Majd visszaadjátok.
SCHREIER
Elég kedvetlenül számolni kezd. Akkor most nem csináltatok sátrat, csak valamilyen lécekből összeszögelt bódét. Megkérjük a szomszédot, és esténként hozzá pakolunk majd be. Úgyis csak néhány gönc lesz az alaptőkénk… De ha nagy pénzt nem is kereshetünk, a becsületes megélhetésünk biztosítva van.
VERA
Bort tölt a poharakba. Igyunk rá!
Mindenki iszik.
MAKICS
Egyszerre sír és nevet. Meghallgattál, Úristen! Béke van. Végre csönd, lerakott fegyverek, teljes győzelem!
Ecseri úti piac részlete. Makicsék bódéja bizony hitvány kis alkotmány, egy gyerek is földönthetné. Néhány lécből szögezték össze, tetején foltozott vászontető. Az elején vállfákon néhány öltöny lóg. A bódé mögött látni a telep kőkerítését. Izzó napsütés. Távol a zsibárusok hasig kigombolt ingben kémlelik az eget, itatózzák homlokukat. Schreier és Makics fehér nyári ingben a bódé előtt várja a jó szerencsét.
SCHREIER
Arcán patakokban folyik a verejték, zsebkendővel itatózza. Ilyenkor még a beduinok is kimennek a Palatinuszra. Én meg lesem a jószerencsét ebben a nyomorult hőségben.
MAKICS
Boldog vigyorral ül egy ládán, cigarettázik. Sorsod eldőlt, cimbora! Ha tél, ha nyár, itt lesed a jószerencsét mindörökre! Különben, én imádom a meleget.
SCHREIER
Ez nem meleg, ez a pokol. Elmegyek, iszom egy korsó sört. Hozok neked is.
MAKICS
Ne menj! Azt mondtuk, amíg az első üzletet nem csináljuk meg, az első pénzt nem dobjuk a ládikóba, nem költünk el egyetlen fillért sem.
SCHREIER
És ha két hétig nem jön a tisztelt vevő? Szerinted ki az a veréb, aki negyvenfokos melegben bejön vásárolni?
MAKICS
Egy óra múlva százhúsz veréb jön! Nemsokára kövér felhők érkeznek, szakadni fog a finom eső, és a szél mind elfújja ezt a csúnya meleget. Azután kisüt a nap, és mi nem győzzük a pénzt köpdösni.
SCHREIER
Te ezt már elintézted?
MAKICS
El hát! Meglátod! Az eget kémleli. Kispest fölött már az előbb is dörgött az ég. Még kettőt szól, és itt a zuhi. Hirtelen izgalommal. Vigyázz! Az első veréb!
FÉRFI
Nézegeti a ballonkabátokat.
SCHREIER
Dolgozni kezd, fölpróbálja rá a ballont, kitűnően kínálja a portékát, kinyitja, húzza, mondja a zsibpiacon ismert szöveget. Pompás darab, tisztelt úr! Ezt a minőséget a Belvárosban sem kapja meg. Eredeti svájci anyag, egyenesen Zürichből hozták. Ezen egy kopás nincs, pont az ön mérete. A tisztelt úrnak szerencséje van. Hátul összefogja a vevő hátán a fölösleges bőséget. Százötven forint a végső ár, ne is tessék csodálkozni, ma mindent olcsón adunk!
MAKICS
Lelkesen sürög-forog, izgatottan vigyorog, bólogat. Ma mindent olcsón adunk! Ordít róla a dilettantizmus. Minden mozdulata elárulja, semmi érzéke a kereskedelemhez, soha nem tud majd egy nadrágot eladni. Pályát tévesztett, egész életét félreismerő ember. Eláradó örömmel csomagolja be a ballont, amikor erős szél kerekedik.
FÉRFI
Hóna alá kapja a csomagot. Vihar jön!
MAKICS
Boldogan nevet, a Férfi kezét rázza. Hála Istennek! Lehűl a levegő! Reggel óta várjuk!
Villám cikázik, dörög.
MAKICS
Nem bír magával, az erősödő szélben utánakiabál. Szervusz, veréb! Röpülj el messzire, küldd el a testvérkéidet! Megköpdösi a pénzt. Apád, anyád idejöjjön!
SCHREIER
Ő is megköpdösi, ünnepélyes mozdulattal teszi a ládikóba, jókedvűen Makics hátára csap. Ez az, Mocorgó! Megindult a kocsi, kapaszkodhatunk a gyeplőbe!
Hirtelen elsötétedik a szín, csattog az istennyila, nyöszörögnek a lécek, azután egy hatalmas szélroham összedönti a bódét. Ők botladoznak, káromkodnak, futnak összevissza, csuromvizesen a sűrű villámfényben, mint a megkergültek. Majd megáll a szél, kivilágosodik, hirtelen kisüt a nap. Éles fénysáv mutatja, a bódé helyén csupán egy-két lécdarab. Ők döbbenten, mozdulatlanul nézik a tragédiát.
MAKICS
Úristen, mit tettél?
SCHREIER
Csöndesen. Készen vagyunk, pajtás. A vihar átdobta az egész vagyonunkat a kőkerítésen, a Mária-Valéria telepre, a csőlakók pillanatok alatt szétkapkodták. Azt ember többé vissza nem kaphatja. Tenyerével megtörli vizes haját, lassú léptekkel elmegy.
MAKICS
Úristen, egyetlen fillérem sem maradt… Mi lesz most velem… Te mocsok Isten! Mit tettél? Mit csináljak még? Embert öljek? Öltem! Mit kéne még tenni? Szenvednem? Meddig büntetsz?… Egyedül hogyan szerezzek még egyszer pénzt? Elmosolyodik, hangot vált. Hát ki fél Tőled? Én már tudom az igazi nevedet. Sehol se vagy Isten a te neved. Engem többé nem rémítesz, nekem többé nem hazudsz, én többé meg nem követlek, ellenem semmit nem tehetsz! Idenézz, köpök rád, nem győztél le! Miközben hangos nevetéssel kimegy. Nem győztél le! Esküszöm, nem győztél le!
Vidám kávéház. Ponyvával fedett tornácon egyedül ül az Író. Éjszaka van. A kávéház ajtaján belül látni a dülöngélő alakokat, amint maradék krajcárjaikat előkotorászva, bamba szemekkel követelőznek, tolakodnak a söntés pultja előtt. Az ajtónál Pincér cigarettázik. A tornáctól néhány lépésnyire utcai lámpa, nem messze tőle, telefonfülke árnyékába húzódva egy alak áll mozdulatlanul. Olyan hihetetlenül rongyos gúnyát visel, mintha valamelyik Gorkij-novellából lépett volna ki. A Pincér egy nőt taszigál az utcára. A nő átkarolja a lámpaoszlopot, és virágcsokrát lóbázva valami érzelgős slágert énekel. A szitáló esőben szeméből patakzik a könny. Az Író int a Pincérnek, pénzt tesz az asztalra.
ÍRÓ
A telefonfülkére mutat. Látja azt az alakot? Már egy negyedórája ott áll mozdulatlanul, mintha valami titkos parancsa lenne rá – engem figyel. Ha ránézek, forgatja a fejét, úgy tesz, mintha csak unalomból állna itt, ezen a hűvös éjszakán. Mi az ördögöt akarhat? Pont éntőlem?
PINCÉR
Talán nincs lakása. Ártalmatlan koldus, nem támad ez senkire. De ha akarja, szólok egy rendőrnek.
ÍRÓ
Nem, dehogy. Kulcscsomót vesz ki a zsebéből. Elmosolyodik. Ha megtámad, a fejére ütök, és szaladok hazáig.
PINCÉR
Visszamegy a kávéházba.
ÍRÓ
A mozdulatlan alakra néz, föláll, de nem indulhat el.
MAKICS
Kilép az árnyékból, lassú léptekkel bejön a tornácra, leül az asztalhoz; csöndes, elnézést kérő hangon szólal meg. Fizessen, kérem, egy feketét. Ha lesz pénzem, visszaadom.
ÍRÓ
Vigyáz, a hangján ne érződjék szorongása. Tessék, rendeljen bármit magának.
MAKICS
Nem iszom szeszesitalt már régen, de most jólesne egy kis pálinka. Szomorú, tréfás mosollyal hunyorít. Van ez így néha, nem igaz?
ÍRÓ
Int a Pincérnek. Két fél cseresznyét!
Két rendőr bukkan elő, gumiköpenyükön csillog a víz. A részeg nőhöz ballagnak, vitáznak vele, elvezetik.
PINCÉR
Az asztalra teszi a két poharat.
MAKICS
Fölhajtja az italt, megrázkódik, hevesen köhög; még visszahallani a részeg nő keserves zokogását.
ÍRÓ
Cigarettával kínálja Makicsot, rágyújtanak.
MAKICS
Az oszlop tövében felejtett virágcsokrot nézi. Mennyi nyomorúság. Sokat gondolkodtam ezen… Isten tudja, az ember valahogy megokosodik a börtönben…
ÍRÓ
Rövid hallgatás után, barátságosan. Mi bűnt követett el?
MAKICS
Rókatekintettel nézi, majd lassan. Maga hol dolgozik? A rendőrségnél van?
ÍRÓ
Sietve. Nem, dehogyis. Csöndesen, zavartan. Novellákat írok.
MAKICS
Kutatóan bámul rá, elmosolyodik. Szóval ezért kíváncsiskodik, miféle vagyok. Tolvaj-e vagy lecsúszott arisztokrata. Száz évig nem találná el, miért zártak be… Megmondom. Én voltam a csehszlovák úr. Miért csodálkozik? Ajánlok magának egy üzletet. Ez volna az első, amit másfél esztendeje kötök. Előrehajol, izgatottan váratlan ötletétől. Én babonás ember vagyok, ne utasítson vissza, mert ha a startot rosszul veszem, mehetek a fenébe. Száz forintért elmondom az életemet. Nem hallgatok el semmit, talán megéri magának.
ÍRÓ
Elmosolyodik, mint aki tudja, ostobaságot tesz, szótlanul átnyújtja a száz forintot.
MAKICS
A szivarzsebébe gyűri, mint valami díszzsebkendőt, és int a Pincérnek, hozzon még két cseresznyét. Hűvös van, jönnek a zord idők. De mire a hó leesik, megint lesz télikabátom, kézzel varrott cipőm… Talán takarékkönyvem is.
PINCÉR
Leteszi eléjük a két poharat.
MAKICS
Mert nézze, ma délután négy órakor mint tisztességes ember léptem ki a börtönkapun, megtisztulva bűneimtől. És már jár az agyam, hogyan, mint kezdjem, lesz-e szerencsém, idegem, bátorságom hozzá, mit tudom én? De azért csinálom újra, ha kezem-lábam citerázik is. Gúnyosan néz az Íróra. A terv, az törvény, elvtársam. Valami komoly dühvel a hangjában. Lesz, nekem is lesz tervem megint, és ha nem jön közbe semmi cvikli, végre is hajtom. Nevet ezen, mint valami jó tréfán, de a szemén kifénylik egy könnycsepp.
ÍRÓ
Nézze, én megmondom őszintén, még csak nem is sejtem a tervét. Az életéről is annyit tudok, elhibázta valahol.
MAKICS
A születésemnél. Ott hibáztam el. Nem jó az, hogy akárki megszülethet.
ÍRÓ
Mindenkinek joga van az élethez.
MAKICS
Ingerülten közbevág. Ugyan ne beszéljen gyerekségeket! Honnan veszi ezt az őrültséget? A könyvekből?
ÍRÓ
Ijedten, csöndesen. Vérzik. Vérzik az orra.
MAKICS
Kezefejével letörli. Jön ki a nátha. Törött volt az ablak a szalmazsákom fölött, mindig megfáztam. Kis szünet. Ne haragudjon, nem akartam megbántani. Én most itt elmondok magának mindent. Mindent úgy, ahogy történt – tegyen igazságot. S ha valamit nem ért, egyes részek talán zavarosak, ott állítson meg nyugodtan. Újra mondom majd. Meg különben is, én nem tudok úgy fogalmazni, mint maguk… Kinek milyen a szerencséje, olyan a nyereménye – mondják mifelénk. És ez igaz is. Később rájöttem, hogy ezen áll vagy bukik az élet.
ÍRÓ
Fizet, majd Makicshoz. Jöjjön föl hozzám, itt lakom a szomszédban. Főzök jó erős feketét.
MAKICS
Szórakozottan. Teát innék. Forró teát…
ÍRÓ
Cigarettával kínálja őt, rágyújtanak, lassan mennek kifelé.
MAKICS
Időm van, másom sincs – kezdem az elején. Amikor én megszülettem, a szomszédok hajnalig ittak a szerencsémre, és azon vitatkoztak, mi legyen majd belőlem. Végül is a kocsmáros döntötte el a sorsomat. „Idehallgasson, Makics úr – mondta az apámnak –, míg világ a világ; az emberek biciklizni fognak. Ahhoz pedig bicikli kell.” Persze, mindenki bólogatott, hisz a kocsmárosnál nagyabb tekintély nem létezett a környéken. A sráckorom – nem sokat mesélhetek róla. Golyóztunk az utcán, és kijártam én is az öt elemit. Úgy emlékszem, azok az esztendők szépek voltak. A Városi Színház oldalában rúgtuk a rongylabdát, meg a lépcsőkön ülve rengeteget veszekedtünk. Az Újpest, Fradi, Sárosi Gyurka, boxmeccsek… Csupa ilyen izgalmas dolgok. No meg a mozi. Tom Mix, Tarzan és Mister Moto. De attól féltem, mert sohasem mosolygott. Az öregem utcaseprő volt…
Az Író lakása. Két szék, asztal, polcon néhány könyv, egyajtós szekrény.
MAKICS
Iric Pistát kérdezte? Nem tudok róla sokat, hisz azelőtt nem ismertem. Klasszikus vagány volt, nagyszerű fiú; de a társadalom jól járt a halálával… Most én kérdeznék, helyesebben kérnék magától valamit. Nézzen rám, ezekben a rongyokban legfeljebb kiállhatok koldulni a Rókus elé. Egy használt öltönyt kérnék magától. Nem kölcsön, és nem ajándékba. Két héten belül megfizetem az árát. És ha azt mondja, nincsen, azért nem haragszunk egymásra. Az asztalától sem állok föl, hisz tudja, hogy nem a vacak száz forintjáért üldögélek itt. Egyszer beszélni kellett már az egészről. Ha papnak mondom el, annyi Miatyánkot róna ki, életem végéig sem lennék kész vele.
ÍRÓ
Öltönyt vesz ki a szekrényből. Tessék!
MAKICS
Nevet. Nagyszerű és köszönöm szépen.
ÍRÓ
Főzzek még egy teát? Keresek valami harapnivalót is.
MAKICS
Tagadóan int a fejével. Nem, köszönöm, fáj a fejem.
MAKICS
Az italtól nekem sohasem fájt. Valószínűleg az influenza, vigye el az ördög azt a törött ablakot! Ha annyi pénzem volna, mint Rotschildnak van, mindenkit szalmazsákra fektetnék, és fütyültetném rájuk a szelet. Sírjanak, mint a kivert kutyák. Tanuljanak emberséget. Pillanatig hallgat. Mit mondjak még? Szégyellem, milyen nevetségesen, ostobán buktam el. De nem haragszom senkire, nincs bennem gyűlölet. Csak utálom az embereket. Nincs tovább. A vihar után húsz forint maradt a zsebemben. Másnap lebuktam. A vádirat fondorlatos csalás és közveszélyes munkakerülés.
MAKICS
Talált másik társat, ott árulnak most is az Ecseri úton.
MAKICS
Nekem? Én, uram, míg élek, nem állok szóba velük.
ÍRÓ
Talán ők nem hibásak.
MAKICS
Közbevág. Dehogyis! Tudom, hogy a vihart nem ő rendelte meg. De nézzen rám, nézze ezeket a koldusrongyokat rajtam. Másfél év alatt egyetlen sort nem írtak, egy csomag cigarettát nem küldtek. A börtönt… hogy anyám temetésén nem lehettem ott, az életemet nem tudom megbocsátani senkinek. Föláll, cigarettára gyújt. Elmegyek, ne haragudjon rám, eleget beszéltem a száz forintjáért. A polchoz lép, oldalt fordított fejjel a könyvcímeket olvassa. Elmosolyodik, most olyan, mint egy kamasz. Egyszer én is voltam a Bábszínházban. „Szarvaskirály”… még a címére is emlékszem. Hogyan tudják csinálni, nem is tudom. Fizetnék érte, ha egyszer hátulról megnézhetném. Mint az igazi tenger, még hajó is jött rajta. A puskák csöve pedig füstölgött. Az biztos, hogy nagyon szép volt. Karjára veszi az öltönyt. Pár száz forintom van, rabmunkán kerestem. Ne féljen, talpra állok.
ÍRÓ
Kezet szorít vele. Látom még?
MAKICS
Magát múzeumban kellene mutogatni. Hogy ilyen is van. Azt hittem, prédikál egy sort. Tisztesség, becsület, munka stb. Szeretnék magával sok mindenről beszélgetni. Egyszer eljövök…
ÍRÓ
Minden elsötétedett körülötte, csak őt világítja meg reflektor. De már csak a sírjával találkoztam. A Bakáts téren, a templom homlokzata előtt. Harcolt? Olyan izzó hangulatot semmi nem teremthetett, hogy ő fegyvert fogjon. Fosztogatni próbált? Ez sem valószínű, hisz Iric meg Visó nélkül aranyért sem kockáztatta volna az életét. A bátorság nem volt erős oldala. Vagy eltévedt golyó? Vak véletlen? De hát miért ment harc idején az utcára?
KLEIN NÉNI
Most rajta gyúl reflektor. Istenem, nem is tudom elhinni. Azon a napon, hogy hazajött a börtönből, volt itt utoljára. Nagyon rosszul nézett ki, rongyosan, szutykosan. Kereste a ruháit, és amikor megtudta, hogy eladtuk, olyan csúnyákat kiabált, amit énelőttem soha nem tett. Az édesanyját, ugye, mi temettük el, és elsőosztályú temetést akartunk. Hát arra kellett a pénz. De ő leköpte a vőmet és elrohant. Mondom, kérem, teljesen meg volt zavarodva. Kialszik rajta a fény.
ÍRÓ
Más irányba fordul, most a tekintete nyomán Schreier és Vera áll fényben.
SCHREIER
Elgondolkodva. Együtt nőttünk föl. Nyugtalan, ideges fiú volt. Kicsit mániákus. Nagyon verte őt a sors, de nem hittem, hogy így fejezi be.
VERA
A börtönben is mindig fegyelmije volt. Próbáltunk cigarettát, fehérneműt küldeni, de nem vették át. Két ízben is próbáltunk.
Kialszik rajtuk a fény.
PAP
Most ő kerül fénybe, egy templom homlokzata előtt néhány sír; az öreg, ősz hajú Pap a legszélsőre mutat. Őt kérded, fiam? Én zártam le a szemét. Nem szenvedett, a homlokán érte a golyó. A csönd perceiben az árkádok alól futott ki. Így érte őt a halál. Már a téren, a templom előtt bukott el. Kijöttem hozzá, de a lelkét már nem találtam. Ruhákat szedett össze valahol, kopottas, öreg ruhákat. Szegény, úgy markolta mellén a csomagját, nem akarta elengedni. Azzal temettük is el. Ki tudja, mire kellett neki…
ÍRÓ
Az elsötétedett színpadon csak ő marad fénykörben; csöndesen, egyszerűen szól. Ifjabb Makics József, élt harmincöt évet, meghalt ezerkilencszázötvenhat októberében. Gondolkodik, Makics szavait idézi. Ostobán bukott el… Határozottan. Ostobán, de nem nevetségesen. Most az volna a feladatom, talán a kötelességem, hogy véleményt mondjak róla, a történetéről… Én nem hordom zsebemben a bölcsek kövét, szántam, mosolyogtam őt… Gyerekes álmát… De tiszteletet éreztem hite, elszántsága, fanatikus ereje láttán. Mit kezdhetett volna ilyen erővel, ha igazi álmot álmodik.
Lassú függöny
Vigyori
ÖREG
Elbeszélő hangon. Karácsony előtt pár nappal ismertük meg egymást. Tudom, ostoba találkozás volt, ami később történt, még rosszabb. Öreg vagyok már, beteg, valahol ácsolják a koporsómat, nincs már erőm tűnődni, mi az ördögnek sétáltam át akkor azon a behavazott téren. De úgy történt, és én megálltam a pad előtt. Csönd. Ámultan. Né csak, tán napozol? Vagy odaragadt a feneked? Szünet, elbeszélő hangon. De ő csak nézte tovább a sűrű hóesést, olyan mosollyal, mint aki hangot hall a fehér esti csöndben. Szünet, ingerülten. No, szólj már valamit!
VIGYORI
Halkan. Figyelje csak, énekelnek. Meg varjak is szállnak. Félnek valamitől.
ÖREG
Zavartan, tanácstalanul. Na igen, persze. Csönd. Hajolj csak közelebb. Szünet, boldogan. Te ittál! Nem takarodsz haza!
VIGYORI
Ráérek. Mert én főbérlő vagyok. Saját kulcsom van. Ma kaptam Kopetitől.
VIGYORI
Széntróger. Kapna tőle egy pofont, bukfencezne.
VIGYORI
Igen. Anyámnak volt a szeretője.
VIGYORI
Nem hát! De nagyon szépen viselkedett délután. Húsz forintot adott a sírásóknak, és nekem is fizetett két féldecit.
ÖREG
Krákog. Na gyere! Nem ülhetsz itt tavaszig! Szünet, elbeszélő hangon. Befordultunk az Aggteleki utcába. Megállt az iskola pinceablakánál, ahol az áramfejlesztő duruzsolt. Az úttesten kopott sereg lapátolta a havat.
Lapátok csikorgása, tompa pufogás, ahogy a hóbuckákat egyengetik.
VIGYORI
Holnap én is jövök. Aki annyit eszik, mint én, annak pénzt is kell keresni. Kopeti megmondta. Újságpapírt csavarok majd a lábamra.
ÖREG
Az jó. Ügyesen kell, a harisnya alá. Szünet, nem tudja mit kezdjen ezzel az idétlen fiúval, ingerülten. Gyere, iszunk egy stampedli rumot! Neked már úgyis mindegy!
Kocsmazaj.
Na, egészségedre!
Koccintanak, isznak.
VIGYORI
Anya, ha ivott, mindig énekelt. „Hajmási Péter, Hajmási Pál.” Mint a gramofon. Nem hagyta az embert aludni.
ÖREG
Ráförmed. Mit nevetsz? Szünet. Beteg volt?
VIGYORI
Megcsapta a vas. A mellén. Borogatta ólomvízzel, ecettel, mégis levágták. Azt mondja Kopeti, az orvosok elfuserálták őt.
ÖREG
Csöndesen. Késő van, mennünk kell. Majd csinálunk valamit. Valamit mindig kitalál az ember.
A kocsma zsivaja elúszik, csönd, majd műhelylárma, különféle hangok: „Mi van, Jani? Soma, add ide a kannát! Emberek, ki vitte el a padomról a sublert?” De csak egyetlen motor zúg.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Még sötét volt a városban és kegyetlenül hideg, de az esztergályosok már itatták a csapágyakat, és rekedt kiáltásokkal űzték egymás szeméről a korán kelő emberek bódulatát. Csak az Öreg búgatta egyedül a motort, ölte az életemet.
ÖREG
Ahogy a fű nő, olyan lassan engedd rá. Ha újra eltöröd, bottal kergetlek ki!
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Nem bántam volna, ha belém rúg, csak elfuthatnék. Ki a kapun, akárhová, akár a temetőbe, csak el ettől a géptől. Hisz láthatná, hogy félek, szédülök tőle, mért kínoz? De nem szóltam, sóhajtani se mertem, lehajtott fejjel léptem a deszkára, és megrántottam a kapcsolót.
Kés pattan, sikít az anyag.
ÖREG
Kikapcsolja a motort. Kirobban belőle a visszafojtott düh. Megint eltörted a kést. Te átok. Te két lábon járó átka annak a huncut Istennek!
VIGYORI
Elbeszélő hangon. A falhoz lapultam, szorosan a hátammal, és némán, rémülten néztem az odasereglő embereket. Egy esztergályos erős ujjával a mellembe bökött.
ESZTERGÁLYOS
Nézzétek, még vigyorog! De hülye fia vagy az anyádnak!
Általános nevetés, majd egymás után fölbúgnak a motorok, működik a egész műhely.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Nem is köhintettem tőle, nevettem a többiekkel, hisz értem én a tréfát. Csak később, amikor egyedül hagytak, és fölbúgtak mind a motorok, tapogattam meg óvatosan a csontomat az ingemen keresztül. Azután sokáig álltam a padnál, hárfáztam a fűtőtest bordáin, de senki sem törődött többé velem. A téli napfény a villanyórát is elérte, amikor egy lány a kezemhez nyúlt.
LÁNY
Nevet. Ne szomorkodj, fiú! Más is eltöri a kést. Meg a fúrót is. Nem olyan nagy baj az.
VIGYORI
Határozottan. Elmegyek! Elegem volt ebből fülig! Szünet, szipog. Hiába kiabál az Öreg. Nem félek én tőle sem. Elmegyek és kész.
Csönd, mozdony tolat, koccannak az ütközők, két-három éles füttyszó.
ÖREG
Elbeszélő hangon. A hegesztőből léptem ki, amikor megláttam az udvaron, osont a hólepte ládák között, át a síneken, a kapu felé. Rákiáltottam, és ő ijedten jött hozzám. Szünet, más hangon, csöndesen. Nem megy ez neked. Föltekernéd magad a szíjra. Aztán engem csuknak be.
ÖREG
Dühösen. Mit topogsz? Szünet. Adok pénzt, vegyél egy pár cipőt, kilóg a vizes harisnyád. Szünet, elönti a düh. A fenének élsz te a világon!? Szünet, lemondóan. Menj, pucold le a padot. Ordít. De takarodj, hogy ne is lássalak! Szünet, elbeszélő hangon. Az emberek pár nap alatt megbarátkoztak vele, ugratták, és elnevezték Vigyorinak, mert valami riadt mosoly ült mindig a szája körül. Hajnalban köszöntötték, és megálltak a padjánál.
ESZTERGÁLYOS
Szervusz, te Vigyori. Kivel aludtál az éjjel?
ÖREG
Elbeszélő hangon. Ilyenkor vigyorogva felelt, és mindig elpirult. Ezen is lehetett nevetni, de az igazi mulatság később jött. Tudták, hogy remeg tőlem, és ha bajt csinál, még a motorját sem állítja meg. Csak behunyja a szemét, és áll a deszkán mozdulatlanul. Ilyenkor megbökdösték egymást az emberek, sokáig lesték őt, míg kipukkant a nevetés.
Beúszik a jókedvű nevetés.
ESZTERGÁLYOS
Nevetve kiabál. Boga bácsi! A Vigyori szétszedte a masinát. Motorbiciklit csinál belőle.
Csönd.
ÖREG
Elbeszélő hangon. Ilyenkor odarohantam, elkaptam őt, ráztam kegyetlenül, ordítottam. „A kezedet töröm el! Azt a süket két kezedet!” Szünet, elbeszélő hangon. De csak az egyiket törtem el. Nem is a kezét, hanem a könyökét. Pillanatok alatt történt. Az ideges munkán nincs áldás, a keskeny rézrúd kilógott az adagolóból, a sebes forgástól fölhajlott, és megütötte őt. Ijedtében végigfutott a műhelyen, de nem nevetett senki. A vasajtónál kapták el, a Lány óvatosan lefejtette róla a kis vászonkabátkát. Kifordult könyökén tojásnyi dudor volt, közepén vér.
VIGYORI
Nem, nem fáj. Csak melegem van.
ÖREG
Indulatosan. Mit vigyorogsz? Semmi okod rá! Csönd. Elbeszélő hangon. Este meglátogattuk. Egyedül volt otthon, azt mondta, Kopeti eltűnt, tíz napja nem látta. Sajtot, kolbászt, friss cipót vittem, és termoszban forró teát. A Lány szaloncukrot. Mikor a szakadt pokrócra pörgette őket, föltápászkodott. Beletúrt a színes sztaniolkockákba.
VIGYORI
Ámultan. Arany? Boldogan kacag. Valóságos aranyak.
ÖREG
Elbeszélő hangon. Én a jégvirágokat bámultam az ablakon, a Lány sem tudott szólni. Ő is elkomolyodott, összeráncolta a szemöldökét, úgy nézett rám.
VIGYORI
Határozottan. Ha meggyógyulok, visszamegyek a műhelybe.
LÁNY
Ahogy jobban leszel. De addig pihenned kell. Holnap hozok egy vödör szenet, befűtök, meg aranyból szaloncukrot is. Most aludjál, Vigyori, és álmodj szépeket.
Csönd.
ÖREG
Elbeszélő hangon. Korán reggel beállított a műhelybe. Foltozott katonakabátban, gipszelt könyökkel, büszkén, mint egy sebesült harcos. Elöntött a düh.
Beúszik az üzem lármája.
Indulattal. Mi az istent akarsz itt!
VIGYORI
Ijedten, gyorsan. Befizettem az ebédemet.
Általános nevetés.
ESZTERGÁLYOS
Nevet. És hajnalban jössz ebédelni?
ÖREG
Nevet. Na, verd le az üstöködről a havat, és ülj le valahova. Mielőtt valamelyik gép virslit csinál belőled! Szünet, más hangon. Mi bajod van?
VIGYORI
Halkan, rémülten. Péter bácsi, egér.
VIGYORI
Majdnem sírva. Ott, a forgácsban kucorog.
ÖREG
Na és aztán? Csak nem félsz tőle? Tessék! Belerúgok a forgácsba. Volt egér, nincs egér! Most pedig húzódj meg valahol, mert dolgozni akarok!
Zúgnak a gépek.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. De nem ültem le, járkáltam a gépek között, nézegettem a hajlongó esztergályosokat. Később odamentem a Lányhoz.
LÁNY
Szervusz, Vigyori! Jobban vagy?
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Nem állt meg, rángatta a kapcsolót, remegett a keze alatt a pad. Láttam, hogy a teknő üres, a szivattyú már buborékokat küld a cső végére. Egy kannába fúróolajat töltöttem, vizet hozzá, fölkevertem habzóra. Odacipekedtem hozzá, és egy kézzel a padba csorgattam a tejkék folyadékot.
VIGYORI
Nincs mit köszönnöd. Szívesen hozok neked bármikor.
Búgnak a gépek.
LÁNY
Minden harag nélkül. Mit bámulsz, Vigyori?
VIGYORI
Nézem, hogyan dolgozol. Nagyon ügyesen dolgozol. Meg az arcodat is nézem, mert szép.
LÁNY
Füttyent. Nézd csak, Vigyori! Te ilyeneket tudsz mondani?
Zúgnak a gépek.
Nem vagy még fáradt, Vigyori?
VIGYORI
Nem, egyáltalán nem. Akármeddig is állhatnék itt.
LÁNY
És az sem zavar, hogy rajtunk röhög az egész műhely?
Kirobban a nevetés.
HANGOK
Ütemre. Csókold meg, Vigyori! Csókold meg, Vigyori!
LÁNY
Ő is kacag. Szégyelld magad! Látod, hírbe hoztál! Hogyan mászunk ki belőle!
Harsog a nevetés, majd csönd.
ÖREG
Elbeszélő hangon. Mulya kölyök volt, szégyenében a falhoz lapult, lángvörös arccal pislogott az emberekre. Elöntött a düh, kikergettem őt a műhelyből. Szünet. Ebédidőre már el is felejtette az egészet. Egy fölfordított ládáról biztatta a hógolyózókat, vidámakat rikkantott. A nyurga szerszámkészítő tetszett neki a legjobban. Mindenkit eltalált, még a zászlórúd aranyozott gombját is a kapu fölött. Vigyori lelkesedett, páros lábbal ugrált a ládán.
VIGYORI
Még! Dobd föl a madarakra! A kémény tetejére!
ÖREG
A kislányt is a szerszámkészítő célozta meg, amikor kijött az ebédlőből, kezében a gőzölgő fánkokkal. Ijedtében sikított egyet, és hanyatt vágódott. A fánkok szétgurultak a havon. Vigyori nekirontott a szerszámkészítőnek. Az emberek meghökkentek, abbahagyták a játékot, és körbeállták őket.
HANG
Nyomd ki a szemét, Vigyori! Szegény ember házán egy ablak is elég.
ÖREG
Elbeszélő hangon. A szerszámkészítő is nevetett. Nem akarta megütni a fiút, lefogta egészséges kezét. Vigyori nyöszörgő erőlködéssel rángatta magát, és rúgni akart. A Lány is ott ágaskodott, bámulta a viadalt. Én vetettem véget az ingyen cirkusznak. Elkaptam Vigyori gallérját, és az öltözőbe cipeltem.
Pofon csattanása.
Megőrültél? Verekszel? Kitől tanultad ezt? Kopetitől? Itt nem trógerok között vagy.
VIGYORI
Vadul. Hát nem látta? A mellét csapta meg. És ha meghal?
ÖREG
Marha. Szünet, elbeszélő hangon. És mivel más nem jutott az eszembe, leültettem, és cigarettával kínáltam. Fintorogva szipákolt, köhögött is tőle. Olyan volt, mint aki sír meg nevet egyszerre, az Isten sem tudott rajta eligazodni. Végül is hazakergettem. Az ablakból néztem, ahogy gipszelt karját maga elé tartva, esetlenül bukdácsolt a méteres hóban, mint a menekülő. Aztán a Tüzér utcán a kerítés mögé vonszolva lila árnyékát, eltűnt a szemem elől.
Kimegy a hang, csönd, majd lányok énekelnek szentimentális dalt, bármelyik olcsó slágert napjainkból.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Kitavaszodott. A főzelékszagú folyosón asszonyok civódtak élesen és súlytalanul, maguk sem vették komolyan, csupán a napokat kergették. Kint a macskaköves utcán lányok énekeltek. Az Öreg ágyazott már, pofozta a párnát. Talán három hónapja, hogy eljött értem, idehozott, azt mondta, akármilyen szűk is a lakás, ketten megférünk benne.
Csönd, a lányok éneke hallatszik.
VIGYORI
Szépen tudnak énekelni.
ÖREG
Morogva. Mint a macskák a háztetőn. Viszketnek. Reggel ötkor ébresztő, kegyednek is, fiatalúr. A könyököd munkára alkalmas, megmondták a felülvizsgálaton.
VIGYORI
Csöndesen, furcsán nevet. Nem tehetek ellene semmit. Holnap vár az a nyomorult gép, a gúnyolódó emberek, maga is bántani fog. A műhelyben megvadul, ordít. Szünet. Péter bácsi, én nem akarok gépen dolgozni.
ÖREG
Álmosan. Jó. Majd elmész grófinasnak. Ha fölszabadulsz, te leszel a gróf.
Az ének kiúszik, csönd.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. A műhelyben jók voltak az emberek. Nem bántottak. Később sem, napok múltán sem. Mióta az öreg Boga a fiának fogadott. Tisztelték az Öreget, és kissé tartottak is tőle, mert hirtelen haragú, goromba ember volt. Egyszerű munkát kaptam, M–6-os anyákat készítettem száz- és százezer számra, akár hunyt szemmel is. Nem volt többé baj velem. Mégis elhúzódtak tőlem az emberek, talán mert nem rúgtam velük a labdát ebédszünetben az udvaron, talán mert nem vettem részt a tréfáikban, talán más tartotta őket távol tőlem, nem tudom, hiába mosolyogtam egész nap mindenkire, nemigen szólt hozzám senki. A Lány sem.
Távoli villamos-, autózaj, cigányzene úszik be.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Így jött el a nyár. Egy vasárnap a Duna-part lépcsőjén ültem. Lent a vízen ringó étterem dobogóján elegáns emberek itták a sört, a rikító abroszok között pincérek suhantak, a gombaernyők alól kacagást, cigányzenét hozott a könnyű szél. Szünet. Alkonyodott, mikor a Lány mellém telepedett a kőre.
LÁNY
Nevetve. Szevasz! Hát te mit csinálsz itt?
VIGYORI
A horgászokat nézem. Nem fognak semmit, mégis olyan nyugodtak. És te? Te hogyan kerülsz ide?
LÁNY
Csavarogtam. Vasárnap mindig megnézem a kirakatokat. Nem kerül egy fillérbe sem, csak a lábaim nem bírják. Szünet. Igaz, hogy kilószám olvasod a könyveket? Az Öreg meséli.
Csönd.
VIGYORI
Van egy barátom. Akármilyen erős emberre ránéz, az lesüti a szemét.
LÁNY
Miért? Miért félnek tőle?
VIGYORI
Mert sohasem hazudik. Ezt nem bocsátják meg neki, gyűlölik őt, és félnek tőle.
LÁNY
Nevet. Butaság! Hol van ez a barátod? Szünet, zavartan. Mindenki hazudik, talán csak a pápa nem. A fene tudja, lehet, hogy néha ő is.
VIGYORI
Egyszer fogadalmat tett egy diák, hogy az igazat mondja csak. Mindig mindenkinek. Így van leírva.
LÁNY
Kitalálás! Te ezt elhiszed? Becsuknák a bolondok közé.
VIGYORI
Nem. Szünet. Ha őszinte vagyok, ők is azok. Akkor nem tudnak másak lenni az emberek.
LÁNY
Kacag. Vigyori! Hát ilyen butaságokat olvasol?
Szünet. Csak a cigányzene hallatszik.
Fáradtan. Vége a napnak. Az ember reggel fölöltözik, és már hétfő van.
Csönd, majd hajókürt.
Ültél már hajón?
VIGYORI
Csodálatos utazás lehet. Fut az ég, a víz, a part, a szél. És az emberek hallgatnak, mert a hajón nem szabad beszélni.
LÁNY
Bosszúsan. Miért ne szabadna? A hajó nem templom. Ha megfizetik a jegy árát, kiabálhatnak is rajta. Beszélsz megint összevissza a levegőbe.
VIGYORI
Nézd, milyen csöndesek a habok. Némák a halak is, hogy ne zavarják a sötét vizet.
LÁNY
Ingerülten. A halak azért némák, mert így születtek! Na gyere, indulnunk kell!
Távolodik a cigányzene, dzsesszmuzsika közeledik, egyre erősebb, míg teljesen át nem veszi az uralmat.
A Lány nevetése kibuggyan. Látod! Itt a te néma hajód! Táncol, ordít rajta mindenki!
Most már őrjöng a dzsessz, összekeveredik a lábak dobogásával.
VIGYORI
Akkor is fut a víz, az ég és a part. Gyere, ma este megmutatom neked.
Lehalkul a lárma.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Az utolsó percben mentünk föl a hídra, már oldozták a hajó láncait. A korlátra támaszkodtunk, hajunkat borzolta a szél, alattunk hullámok fecsegtek. Már a Margit-sziget felső csúcsát is elhagytuk, mikor lefutott egy csillag.
LÁNY
Halkan. Valaki meghalt. És most sírnak valahol.
VIGYORI
Anya temetésén varjak szálltak. Egészen alacsonyan. Azt néztem. Szünet. Egyszer meg óriáskiflit akartam, és Kopeti részegen az arcomba csapott. Akkor sem sírtam.
LÁNY
Nevetni se tudsz. A műhelyben azt mondják: Ha tél, ha nyár, te csak vigyorogsz mindenen.
VIGYORI
Tűnődve. Talán igazuk van. Hiszen még a farkasok is tudnak énekelni. Szünet. Csak ha egyet kicsapnak maguk közül, egyedül fél, barátkozni szeretne, társat keres, vigyorog mindenkire.
LÁNY
Érezhetően ki akar bújni az efféle beszélgetésből. Ó, látod, már fordul is vissza a hajó! Nevet. Nem mondom, elég rövid kis utazás!
Csönd.
VIGYORI
Halkan. Én is szoktam nevetni. Ha jókedvem van. Csak te nem látod, ezt senki nem látja. Mikor lázas voltam, szaloncukrot hoztál, és azt mondtad: álmodj szépeket. Te jó vagy, egyszer megcsókoltál. Szünet. Azóta butákat, szépeket álmodom. Szünet. Látod, ma este nem félek, nem tudsz nevetni rajtam. Holnap, ha süt a nap, már nem bánom. Akkor már engem nem érdekel. Csönd. Valami ostoba slágert kezd fütyülni, vadul, élesen.
LÁNY
Ijedten. Te sírsz? Vigyori, te sírsz.
Pillanatnyi csönd.
VIGYORI
Nem, csak a szél. Attól van.
Kiúszik a hang, csönd, majd ajtónyitódás.
ÖREG
Jókedvűen nevet. A mafla szerencsédet! Beletaláltál a közepébe! A mai naptól kinevezlek fő tanácsadómnak, minden verseny előtt kijelölöd a lovakat! Az Isten se tudta visszatartani azt a gyönyörű állatot, zsinóron jött végig, mint a förgeteg, ötvenszeres pénzt hozott! Szünet. Hol csavarogtál? Hoztam egy csésze fagylaltot, de megettem, olvadt már nagyon.
Csönd.
VIGYORI
Péter bácsi, maga miért nem talált feleséget?
ÖREG
Ni csak! Ez a te gondod? És ha szabad tudnom, miért tartozik ez rád?
VIGYORI
Péter bácsi, én ma este együtt voltam egy lánnyal. Sétahajóztunk. Szünet. Én beszéltem neki, és ő meg úgy tett, mintha nem értené, miről beszélek.
ÖREG
Pedig értette. Csak nem kellesz neki.
VIGYORI
Indulattal. De miért nem? Hiszen szeretem!
ÖREG
Nyugodtan. Ne kiabálj. Azt hiszed, mert két hónapja borotválkozol, minden nő a lábadhoz borul? És ha így lenne? De sok zsilettpengét koptatsz el, míg olyan akad, akit igazán szeretni kell. Szünet. Azután lehet, hogy ő is elmegy. Akkor nevetünk, hátba csapjuk az embereket a kocsmában. Szünet. Az ember azért megtalálja magát. Szünet. Gyújts rá!
Gyufasercenés.
Különben is, nem hozzád való. Csinos lány, de nem hozzád való. A jövő héten nyaralni megyünk. Sakkozunk majd. Meglátod, szép a Balaton. És adok száz forintot, vehetsz könyveket is magadnak. Szünet. De ígérd meg, hogy nem találkozol vele. Szünet. Furcsán, mint aki magának mondja. Mert egyszer még nagy bajt csinál.
Csönd.
VIGYORI
Lassan. Megígérem. Megígérem, Péter bácsi.
ÖREG
Nevet, boldogan. Akkor takarodj aludni! Mindjárt reggel van.
Kiúszik a hang, csönd, majd lassan beúszik a műhely megszokott zaja.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Reggel odajött hozzám. – Beszélnünk kell – mondta. – Kettőkor várj meg a sarkon az akácfánál. – Én sokáig babráltam a kapcsolót, azután odaballagtam az Öreghez. – Kettőkor megvárom őt – mondtam. – Tudnom kell, mit akar. – Az Öreg szótlanul bólintott, kezefejével megtörölte verítékes homlokát, és lassú, hullámzó mozgással reszelt tovább. Mikor kifutottam a kapun, a Lány az akácfa alól nevetve kiabálta: – Ráérsz? Gyere, kimegyünk az Állatkertbe! Szünet. Felejthetetlen délután volt. Beszélgettem az állatokkal, és ezen ő szívből kacagott. Először a két lábon kéregető medvével találkoztunk.
Csönd, beúszik az Állatkert zaja, állathangok, gyerekcsivitelés, pereces kínálja a perecét, fagylaltárus a fagylaltot stb.
Te behemót fráter, miért nem mész dolgozni? Ha ezt látná az Öreg, a füledet is letépné.
LÁNY
A mackó nem tud esztergályozni, se mást, csak megeszi a mézet. Nézd csak, leült és tapsol.
VIGYORI
Ne örülj, anyagmozgatónak pontosan megfelelsz.
LÁNY
Nevet. Gyere! Szünet. Itt a zebra! Erről mit mondasz?
VIGYORI
Komolyan. Ez egy beteg ló, azért viseli a pizsamát.
LÁNY
Nevet. Ó, de buta vagy! Szünet. És a majom?
VIGYORI
Látod, a majom fenekét míniummal rozsdamentesítették.
LÁNY
Kacag. Na, szégyelld magad!
VIGYORI
Nézd, a teve meg lúdtalpas, mint a műszaki osztály vezetője, még a szája is örökké mozog.
LÁNY
Nevet. Ha ezt a Korányi hallaná! Szünet. És a hattyú? Mitől olyan büszke?
VIGYORI
Csöndesen. Nem büszke, csak reménytelenül szerelmes. Ezért gőgösen kihúzza magát, azt hiszi szegény, akkor nem tudják a társai.
VIGYORI
A szerelmet senki sem titkolhatja. De régen nem nevetik. A hattyú érzékeny, s ha bántják, meghal.
LÁNY
Halkan. És ha buta? Ha őt is szeretik?
Kifut az Állatkert zsivaja, csönd.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Akkor hozzám bújt, és megcsókoltuk egymást. Azután sokáig kószáltunk az utcákon. Azt mondtam, tavasszal gyöngyvirágot hozok neki, meg orgonát, nyáron rózsát, hófehéret. Ősszel színházba megyünk, és összesúgnak majd az emberek. – Nézd – mondják –, milyen csodálatos asszony. Ott, azzal a vigyorgó alakkal. – De én nem haragszom érte, talán én is szép leszek. Attól, hogy szeretlek.
LÁNY
Beszélj még. Most a télről.
VIGYORI
Télen csönd van. Kint vársz majd a konyhában, míg csöngetek, és akkor a karácsonyfáról a gyertyaláng mind téged köszönt.
LÁNY
Boldog nevetéssel. És csillagszóró? Csillagszóró nélkül nem igazi!
Csönd.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. És szállt belőlem a szó, szőttem álmainkat. Amikor beesteledett, a Baross téren, egy lámpa tövénél megálltam. Most a Lányhoz beszél. Ha nem vagyok melletted, gondolsz-e rám?
LÁNY
Csöndesen. Nekem még nem volt senkim. Szünet. Ha akarod, elmegyek most hozzád. Megfőzöm a vacsorádat, és a tied leszek örökre.
VIGYORI
Nem. Szünet. Én templomból viszlek majd haza. És akkor fehér lesz a ruhád. Mert én igazán szeretlek.
Csönd.
VIGYORI
Miért nem kísérhetlek tovább?
LÁNY
Így akarom. Szünet. Menj szépen haza, az Öreg már biztosan vár, én besétálok a Thököly úton a Sport-vendéglőbe.
LÁNY
Nyugodtan. Hátramegyek a törzsasztalhoz, és vacsorát rendelek.
VIGYORI
Te vendéglőben vacsorázol?
LÁNY
Furcsán nevet. Mint egy hercegné! Étlapról! Szünet, ragaszkodni akar a tréfálkozó hanghoz. A lovagok meg ajánlatot tesznek nekem egyetlen éjszakára, és anyámat biztatják, beszéljen helyettük, legyen a segítségükre. De az én anyám nemet mond nekik, hangosan röhög, mert ilyenkor már sok benne a rum. Sokszor hallott szöveget és hangsúlyt utánoz. Frászt a beletekbe! Az én lányomat elviszi a velszi herceg, vagy eladom egy ügyvédnek! Különben is, a lányom úrinő! Vasesztergályos! Szünet. Anyám vacsora után mindig megcsókol, és hazakerget aludni. És míg az álom értem nem jön, rád gondolok, és néha a fényképészre is, akit a Thököly úton mindenki kedvel a barátságos természetéért. Szünet. Menj, Vigyori, holnap reggel várlak ám a műhelyben.
Kifut a hang, szünet.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. A fényképészről sokat beszélt nekem.
LÁNY
Te, még a lányok se malackodnak vele, és a koldusoknak mindig egy forintot ad.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Engem nem érdekelt a fényképész, de mosolyogva hallgattam a róla szóló történeteket, hisz úgy szerette mesélni.
LÁNY
A fényképész németül is tud, meg aztán mikrós lemezjátszó gépe van, kétpárevezős csónakja a Dunán és amerikai rendszerű horgászfelszerelése. Sőt, olyan napolaja is, hogy félóra alatt indiánszínű lehet tőle bárki.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Én csak nevettem ezen a sok butaságon, magamhoz öleltem őt. Pár nappal később fényképeket mutatott, színes volt mind, és én kiválasztottam a legszebbet. Ő zavartan elmosolyodott.
LÁNY
Ne vedd el. A fényképész holnap fölnagyítja őket. Abból majd kapsz.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Múltak a napok, de nem tett említést a képekről. A fényképészről sem beszélt többé. Szünet. Ezen a nyáron búcsúzott el tőlem örökre.
VIGYORI
Szép volt, és megköszönöm. De nem akarlak többé látni.
LÁNY
Halkan. Nem látsz többé. Én már nem megyek a műhelybe soha.
Kimegy a hang, csönd, mosás zaja.
VIGYORI
Megint gatyát mos?
VIGYORI
Mindennap. Még egyszer sem tévesztettem el az ajtót. Szünet. Azért szánalmas dolog, amikor egy öregember gatyát mos a lavórban.
ÖREG
Indulat nélkül. Feküdj le. Bűzlik belőled a pálinka.
Csönd.
VIGYORI
Talán azt szeretik, aki üti őket. Tűnődőn. Beléjük kell rúgni. A fene ismeri ki magát. Maga pofozott már nőt? Szünet. Ha visszajön, karórát veszek neki. Én nem tudok gorombáskodni.
ÖREG
Én majd kimosom a kombinéját. Csináljatok egy gyereket is, nehogy unatkozzam.
VIGYORI
Könyörög. Menjen el hozzá. Mondja neki, hogy nem haragszom. Várom őt. Így nem lehet élni.
ÖREG
Hetek óta iszol, mint a gödény. Nem szóltam. De ezt a nyavalygást nem tűröm! Rongy vagy! Hitvány, pipogya fráter, akit már sajnálni sem lehet.
VIGYORI
Gúnyosan nevet. Hát ne sajnáljon. Maga sokra ment a büszkeségével. Egyedül maradt vénségére, utálja mindenki. Én is itthagyom, elegem van a gorombaságaiból.
ÖREG
Lassan. Ideállsz elém? Így?
VIGYORI
Engedje el a zakómat! Hallja! Ne rázzon engem!
ÖREG
A Vigyori! Elege van belőlem! Föllázadt a Vigyori!
Csörömpölés, majd öreges nevetés távolodik, és vele kimegy a hang. Csönd, majd kocsmazaj, és beúszik az Öreg szilaj éneke is.
Engem keres, uram? Fáradjon közelebb, tessék, van itt hely!
Bort töltenek.
Igyál!
Koccintanak, isznak, újra tölt, parancsolóan.
Gyerünk! Nevet. Ember vagy te a javából! Kemény legény, az Úristenit! Bort tölt, isznak. Na, még egyet! Szervusz!
VIGYORI
Csöndesen. Egészségére.
Koppannak a poharak az asztalon.
ÖREG
Szomorúan. Szédülök. Vén hülye vagyok, és szédülök.
VIGYORI
Sokat ittunk. Menjünk haza, Péter bácsi.
Csönd.
ÖREG
Talán visszajön. Majd forgatja a szemét. Ez olyan. Nevet, és a farát riszálja.
VIGYORI
Ha visszajön, újra boldog leszek.
ÖREG
Kapkod. Nem! Nem igaz! Csak most érzed így! De ez elmúlik! Egy-két liter bor még, és elmúlik.
VIGYORI
Szomorúan. Soha. Maga sem keresett mást. Ivott és várt. Amíg él, várni fogja.
Csönd.
ÖREG
Nevetni próbál. Nem attól félek, hogy elmész. Megszoktalak, hát nem volna jó. Szünet. Hiszen nem is kéne elmennetek. Együtt laknánk. Szünet. De ő nagyravágyó, és ez gyógyíthatatlan. A műhelyben tudják, hogy szereted a könyveket. Őszre talán iskolába is járhatsz. Segít mindenki. Csak le kell nyelni a békát. Iszunk rá, aztán mehet a kocsi tovább. Szünet. Mondd, hogy így igaz. Csönd. Na látod! Ennyi az egész! Szünet. Bort tölt. Erre is iszunk egyet!
Koccintanak, isznak, koppannak a poharak az asztalon, szünet.
Majd részegen, hamisan énekelni kezd valami pattogó nótát. Gyerünk, fiú, hadd szóljon! Énekel egyedül tovább, lassan kimegy a hang. Csönd. Elbeszélő hangon. Kint az udvaron, a földre terített csövek között hajlongtam, egyikre-másikra ráharaptam a sublert. Végül találtam közöttük megfelelőt, szuszogva húzkodtam ki a többi közül, aztán derekamat ropogtatva odakiáltottam egy csellengő anyagmozgatónak, vigye a fűrészgép elé. Szünet. Ekkor láttam meg a lányt. Ballonkabátban, fején színes kendővel ott állt a portásfülke ablakánál, és valamit idegesen magyarázott. Mikor odamentem, és megálltam előtte, kavicsot morzsolt a cipőjével, azt nézte.
ÖREG
Hiányoztál, mint üveges tótnak a hanyattesés.
LÁNY
Dolgozni akarok. Élnem kell, Boga bácsi.
Csönd.
ÖREG
Krákog. Hát dolgozz. Én nem teszek ellene semmit. De kérlek, szépen kérlek téged, ne haragítsuk meg egymást. Mert abból baj lenne. Nagy baj. Csönd. Elbeszélő hangon. Csak munka után, a körmosdónál szóltam Vigyorinak. Nem lepődött meg, kezére szórta a mosóport.
VIGYORI
Nehéz volt nélküle. Többé nem engedem el.
Kifut a hang, csönd, majd beúszik a tompa utcazaj, valahonnan egy gépzongora ideges zenéje.
Elbeszélő hangon. Ketten ültünk a padon, a sétány kihalt volt. Ő az eget bámulta, én a füvön guruló leveleket figyeltem, zörögtek, mint a papiros. Szünet. Hiszen szeretlek. Miért nem akarod? Szünet. Azt mondtad, gyűlölöd őt. Magad mondtad.
LÁNY
Nyersen. Te sem kellesz. Menjetek a jóságos szerelmetekkel a pokolba! Hirtelen kacagni kezd. Mit bámulsz? Van száz forintod? Velem alhatsz! Az Öregnek megszámítom ötvenért! Gyertek csak sorjában, én sem vagyok ügyetlenebb az anyámnál!
Csönd.
VIGYORI
Takarodj. Azt mondtam, takarodj!
LÁNY
Nevet. Egyszer fogadalmat tett egy diák, hogy az igazat mondja csak. Te mesélted, vagy már nem emlékszel? Szünet. A lehelet, ami a szájatokon kijön, az is hazug. Szerelem – súgjátok, és benyúltok a blúzom alá. Aztán elfáradtok, és már nincs szerelem. De engem szép szóért nem vásárol meg többé senki. Köpök rátok, és okos leszek.
Pofon csattan.
A héten a második. Úgy látszik, ez már így lesz.
Peregni kezd az eső.
VIGYORI
Csöndesen. Gyere, esik az eső.
Mind erősebb csöpörgés, átúszik egy étterem megszokott zajába, a cigányzenekar a hangszereit próbálgatja, hangolnak.
Dideregsz. Alaposan eláztunk. A hajadból is csöpög a víz.
LÁNY
Mint az ürgék. Föl kéne húzni magunkat egy fregolira.
LÁNY
Szobát kell találnom. Tegnap a pályaudvaron aludtam.
Csönd.
PINCÉR
Parancsolnak, kérem?
VIGYORI
Igyunk valamit. Átmelegszünk tőle. Talán egy üveg bort.
PINCÉR
Édeset, savanykásat?
Csönd.
VIGYORI
Furcsa egy alak. Így kidobni valakit az utcára.
LÁNY
Igen, furcsa. Atlétatrikót hord nyáron is az inge alatt, és kölnizi magát.
VIGYORI
Kölnizi? Rosszindulatúan nevet. És pávatollat nem dug a fenekébe? Az istenit, hát hol hagytad te a szemedet?
LÁNY
Szép ember. Ha sétálni vitt, mindenki utánunk fordult. Olyan furcsa bolondságokat beszélt. Hogy elvisz a tengerre, és kék pisztrángot eszünk.
VIGYORI
Marhaság! Mi az, hogy kék pisztráng? Drapp harcsa! Nesze! Lila ló! Hülyeségeket én is tudok mondani.
LÁNY
Tudom, hogy nem mondott igazat.
VIGYORI
Nem baj! Fő az, hogy sok a pénze.
LÁNY
Igen. Mindenfélét vásárol, azután eladja.
VIGYORI
Becsukják. Az ilyen pasasokat nyakoncsípik.
LÁNY
Fáradtan. Az sem érdekes. Szomorkodjon érte az, akivel megcsal.
PINCÉR
Parancsoljanak, az üveg bor. Kihúzza a dugót, tölt a poharakba, isznak.
VIGYORI
Te most is őt szereted.
LÁNY
Nem igaz. Az éjjel bekopogtam anyámhoz. Várjál, kiabálta, vendégem van. Be volt csípve, veszekedett. Te! Ott áll a Grassalkovich utca sarkán, húsz forintért az ágyába bújhatsz. Ő már nem áltatja magát hülyeségekkel, nem is tudják becsapni. Neki van igaza.
VIGYORI
Fanyarul nevet. Mit mondhatok én? Te szép vagy, sok mindent kezdhetsz az életeddel. Utánam soha nem fordulnak meg a nők, gazdag sem leszek. Az emberek nagy része gyakrabban eszik paprikás krumplit, mint kék pisztrángot. Élnek, dolgoznak. Úgy gondolom, ha mellettem vagy, veled könnyű nevetni.
Megszólal a cigányzene.
LÁNY
Halkan. Velem csak sírni tudsz. Vigyori, én kisbabát várok. Szünet, erőltetetten nevet. Nem kell, hogy sajnálj. Anyám ezer forintért elintézi. Azt mondják, semmi az egész. Nem félek.
Szól a zene, majd fokozatosan lehalkul, míg kimegy a hang, csönd, majd ajtónyitás.
VIGYORI
Halkan. Jó estét, Péter bácsi. Szünet. Hazahoztam őt. Szünet. Nem is lepődik meg?
Csönd.
ÖREG
Tegyél még egy tányért az asztalra, és üljünk a vacsorához. Szünet. Húslevest csináltam és marhapörköltet.
Tányérok, evőeszközök csörgése, székeket húznak az asztalhoz, esznek.
VIGYORI
Pocsékul zuhog. Mai napig nem tudom, miért kellett az őszt kitalálni. A tél hideg, de legalább szép. Szünet. Nem így van?
LÁNY
Halkan. Igen, a tél szép.
ÖREG
Lassan, mint aki emlékről beszél, de érezni a gúnyt is a hangjában. Főleg karácsony táján. Hull a hó, lessük benne a Jézuskát. Talán hangot is hallunk. Szünet. A tél hideg és kegyetlen. Nem szeretem.
Csönd.
VIGYORI
Halkan, kétségbeesetten. Péter bácsi! Befűtünk ám a lakásban. Rádiót veszünk. Esténként cigánymuzsika lesz, és énekelünk mind a hárman. Szünet, sírás bujkál a torkán. Péter bácsi, hallja?
Csönd.
ÖREG
Krákog, majd csöndesen, egyszerűen. Persze. Persze hogy hallom. A lakást is kifestetjük, ne csípjen a poloska. A sezlont pedig kihozom a konyhába, majd függönyt húzunk elé. Megvarrod a függönyt?
LÁNY
Halkan. Meg, Péter bácsi.
ÖREG
Akkor nincs itt semmi hiba. Szünet, majd mérgesen. Egyetek, vagy nyakon csapom mind a kettőt. Egyelőre még én vagyok a főbérlő.
Nevetnek mind a hárman, kimegy a hang, csönd, majd beúszik a műhely zaja.
Elbeszélő hangon. Emlékszem, fogást vettem a gyalugépen, bekapcsoltam, mikor a kés szánkázni kezdett előre-hátra. Kisiettem az udvarra. Már az ajtóból megláttam a Lányt, hátát kényelmesen a falhoz támasztva egy ládán ült a raktár előtt, és az eget bámulta. Hirtelen természetű ember vagyok, dühömben egy szöget hajítottam felé. Kiabál. Nem bordély ez, nagysága. Az istenit a jó normádnak.
LÁNY
Csak elszédültem. Megyek már vissza.
ÖREG
Lassan. Mi van veled? Csupa veríték az arcod. Szünet. Te… neked gyereked lesz…
LÁNY
Fizetéskor elcsináltatom.
Csönd.
ÖREG
Műszak után várjatok meg. A vendégeim vagytok.
ÖREG
Gorombán. A Koronázó templomba. Durván nevet. Imádkozunk a trónörökösért.
Kifut a hang, csönd, kocsmazaj.
PINCÉR
Tessék a két fröccs és a málnaszörp.
ÖREG
Koccint, nevet. Erő, egészség. Az ügyességedre.
VIGYORI
Ellenségesen. Ezért hozott ide? Mondja meg, mit akar.
ÖREG
Semmit. Jogom sincs. Szünet. Ne küldjétek el a gyereket.
VIGYORI
Szárazon. Ez nem magára tartozik. Ne avatkozzon bele.
ÖREG
És te? Te mit szólsz?
LÁNY
Most nem akarjuk. Talán majd egyszer. Van még időnk, Péter bácsi.
Csönd.
ÖREG
Mennyiért csinálják? A hangja bántani akar. A kalkuláció miatt.
VIGYORI
Nem fog pénzébe kerülni. Majd eladom a kék ruhámat.
ÖREG
Gúnyosan nevet. Hát igen. Drága mulatság. Szünet. Valamikor a Magyar Acélban dolgoztam egy kölyökkel. Stramm volt, erős, ügyesebb is a férjednél, nem sokat volt munka nélkül. Emlékszem, kedvelték őt a lányok, ritkán aludt egyedül. Szünet. Csak egy akadt, azt nem tudta lekapni a lábáról. Sokáig nem. Ibolyának hívta mindenki. A szeme miatt. Olcsón halt meg. Talán egy kék ruha áráért. Már nem is tudom. Mesélik, egy napon temették a vénasszonnyal. Az kaparta. Bolond kölök volt, arcába csapta az égő petróleumlámpát. Mikor kijött a börtönből, ivott sokáig. Szünet. Marhaság. Én is beszélek összevissza.
LÁNY
Orvos csinálja. Ezer forintért.
Csönd.
ÖREG
Én nem szeretlek téged. Nem akartalak. Talán a gyerek összetart titeket. Szünet. Ennyi kérése van hozzátok egy öregembernek.
Kimegy a hang, csönd.
VIGYORI
Elbeszélő hangon. Pár nappal később házasodtunk. Alacsony, kopott hangú emberke, mellén széles, nemzetiszínű szalaggal, sokáig beszélt. Este moziba mentünk. Az Öreg már a híradónál elszundított. A feleségem is fáradt volt, idegesen odébb tolta a kezemet. A gyerek négy kiló volt, mikor megszületett, szőke és kék szemű, mint az angyalok. Az Öreg azt mondta, strici lesz az aprópénz, tejből van a bőre. Péternek kereszteltük. Szünet. A feleségem már nem jött vissza a műhelybe, az Öreg akarta így. Takarított, mosott, vezette a háztartást, és ahogy múltak a hónapok, mindinkább félni kezdtem, egyre jobban gyűlölte az Öreget, azt mondta mindig, az Öreg nőgyűlölő, gyötri, beleköt minden szavába, talán fölesküdött, hogy az öngyilkosságba kergeti. A vénember valóban megbolondult. Esténként elszámoltatta, mit csinált, hol járt, és ilyenkor gyanakvóan leste őt. Mióta a gyerek megszületett, még komiszabb lett. Néha vitázni próbáltam vele, de ettől jobban megvadult. Csönd. Péter bácsi, térden állva kérem, menjen inkább ki a lóversenyre, csak ne legyen állandóan ez a cirkusz.
ÖREG
Neked is van szavad? Pipogya!
LÁNY
Hadd őt. Megint kitalált valamit. Kicipelte a gyerekágyat a konyhába.
ÖREG
Ki hát! Egész éjjel hagyjátok sírni. Engem nem zavar éjszaka sem.
LÁNY
Kapcsold be a rádiót! Az mégis jobb műsort ad.
Kattanás, megszólal valami opera, egy nő magas, vékony hangon trillázik.
VIGYORI
Bosszúsan. Megint sikongatnak. Utálom az operát, mert mindig sikongatnak. Kikapcsolja a rádiót.
LÁNY
Nevet. Tudod, mi kéne? Lemezjátszó. Olyan mikrós. Az ember fölteszi a Bobby Solót, és egy óráig is el lehet hallgatni.
ÖREG
Mi az, hogy Bobby Solo?
VIGYORI
Fogalmam sincs. Hol hallottad ezt?
LÁNY
Zavartan. Az egy olasz énekes. Csuda érdekesen csinálja.
ÖREG
Kirobban. A kölködön járjon az eszed! Ne a kurválkodáson! Minden délelőtt fodrásznál ülsz.
LÁNY
Semmi köze hozzá! A gatyáját mosom, mint egy cseléd! Mégis baja van? Mit akar tőlem állandóan?
VIGYORI
Kétségbeesetten. Elég! Meg kell bolondulni! Magának legyen esze, Péter bácsi.
ÖREG
Nekem hát. Lökjél az utcára. Majd keresek egy padot, hátha fölszed valaki.
Ajtócsapódás.
LÁNY
Zokog. Vigyél el innen. Félek tőle. Nézd meg a szemét, hogy gyűlöl.
Még hallani a zokogást, majd kiúszik a hang, csönd, tompán megszólalnak a gyári dudák, beúszik a hajnali utca lármája, villamosok zörögnek.
ÖREG
Hadd, elmegyünk a következővel. Nem lógok a lépcsőn.
Hallani, ahogy a villamos elindul, távolodik.
VIGYORI
Miért kell így élnünk? Hogy örökké féljen magától.
ÖREG
Fáradtan, szomorúan. Ne hidd, hogy fél. Akkor is elhagy téged, ha simogatom.
VIGYORI
Megdöbben. Mit tud róla? Szünet. Beszéljen, vagy belevágom a sárba.
ÖREG
Csöndesen, nyugodtan. Valamirevaló férfi nem ígérget. Üss meg, vagy csapj bele a sárba, de ne bohóckodj, fiam.
VIGYORI
Fojtottan. Hiába mocskolódik. Nem fogja elmarni tőlem.
ÖREG
Csöndesen, tárgyilagosan. Menthetetlen asszony. Már belekóstolt a flancba. Pénz kellene. Gyíkcipőre, szépítőszerre, Bobby Solóra.
Villamos érkezik, megáll.
Menj vissza. Mondd meg neki, ne féljen tőlem. Én nem bántom többé.
A villamos elindul, és vele együtt kimegy a hang; csönd; halk ajtónyitás.
LÁNY
Ijedten. Jézusom, ki az?
VIGYORI
Csak én vagyok. Aludtál?
VIGYORI
Vissza kellett jönnöm. Az éjjel rosszat álmodtam.
LÁNY
Nevetve. Édes Istenem! Hát te már sosem leszel felnőtt?
VIGYORI
Azt álmodtam, hogy elhagytál.
LÁNY
Butaság. Látod, itt vagyok. Ülj ide, és csókolj meg.
Csönd.
VIGYORI
Élek, mint a süket, a vak. Szeretlek, és azt hittem, te is boldog vagy.
LÁNY
Sokat vagyok egyedül. Az nem jó. Meg az állandó marakodás.
VIGYORI
Az Öreg nem bánt többé. Azt üzente.
LÁNY
Érezhetően fél, de nem emeli a hangját. Nem hiszek neki. Gonosz. Börtönben is volt. Azt hiszed, nem tudom? Ő volt az a petróleumlámpával. Figyeld, amikor rajta van a bolondéria. Olyan a szeme, mint a kés.
VIGYORI
Nem árt ő senkinek. Csak kiabál. Öreg már nagyon. A műhelyben is kiabál, mégis szeretik. A gyerekért tűzbe menne.
Csönd.
VIGYORI
Halkan. Ezer évig tudnálak így nézni, szép vagy. Szünet. Téged ajándékba kaptalak. Érezte az Isten, hogy igazságtalan volt velem. Ha elhagynál egyszer, azután már nem tudnék mit kezdeni az életemmel.
Csönd.
LÁNY
Nem akarok elmenni tőled. Hiszen a feleséged vagyok. Holnap munkát keresek én is.
A közeli templomban kondul a harang, megcsendül tőle az ablaküveg.
Temetnek.
VIGYORI
Nevet. Esküvő. Esküvő van az egész világon. Ijedten. Hová mész?
LÁNY
Halkan, hisztérikusan. Gyere! Ide az ablakhoz. Halottas kocsi döcög el a ház előtt. Szünet, halkan. Milyen mély nyomot hagy a sárban.
Csak a harang szól, míg kimegy a hang; csönd.
ÖREG
Elbeszélő hangon. Egész nyáron át kínlódtam a derekammal, hiába könyörögtek, hogy vizsgáltassam meg, nem voltam hajlandó. Meghúzódott, mondtam, majd kimegy belőle. De nem ment ki belőle. Egyre merevebben mozgott, ha lehajoltam valamiért, szégyenkezően csóváltam a fejemet. Július végén Vigyori szólt a művezetőnek. Rossz volt az átlagom, nem akartam, hogy a fiatalok tartsanak. Azt kértem, adjanak munkát, amiben pénz van, föltornászom magamat. Három hónapig gyártottam az ötvenkilós ólomszelepeket. Nyögtem, sziszegtem, káromkodtam, de végül is közel háromezer forintos átlagot szorítottam ki. Akkor elmentem az orvoshoz. Ez novemberben történt, és örökké emlékezetes napom lett. Hazafelé jövet láttam meg, egy jól öltözött férfi karján. Nem vett észre, nevetgélve bementek egy fényképészbolt ajtaján. Én megálltam akkor a járókelők között, fölbámultam a szürke égre. Egy fiatalember a karomhoz nyúlt.
FIATALEMBER
Nem jól van, bácsi?
ÖREG
Csöndesen, szomorúan. Hó lesz. Nemsokára.
ÖREG
Nem, dehogy. Köszönöm. Csönd. Elbeszélő hangon. Kora délután volt még, de a konyhában már égett a villany, mikor hazaérkezett. A sámlin ültem, a lyukas lábasokat foltozgattam.
Benzinlámpa pumpálása, süvítése.
LÁNY
Nem robban föl ez a benzinlámpa? Szünet. Annyi levegőt pumpál bele.
Csönd, csak az Öreg motozása.
Mit mondott az orvos?
ÖREG
Valamit fölírt. Meg iszapot is pakolnak rá.
LÁNY
Az biztosan jó. Villannyal is szokták az ilyent csinálni.
LÁNY
Nem. Fáradt vagyok. Vigyori majd hazahozza. Szünet. Büdös ez a cin. Ez a sárga füst kicsípi az ember szemét.
Csönd, az Öreg motozása.
ÖREG
Azt hittem már, a fényképésznél.
ÖREG
A nők szeretik fényképeztetni magukat. Némelyik még le is vetkőzik. Az még ám az igazi. Csönd, az Öreg motozása.
LÁNY
Mit akar már megint?
ÖREG
Láttalak. Karon fogva flangáltál.
ÖREG
Ringyó után nem kell. Azt megtalálni az utcán.
LÁNY
Persze. Érdekből mentem Vigyorihoz! Maga volt a hozománya.
LÁNY
Látott már az ágyában?
Csönd; fölsivít a benzinlámpa.
ÖREG
Szép fiad van, a férjed szeret, nem is nélkülöztök. Ki érti ezt?
LÁNY
Sőt, két fiam van! Én olyan szerencsés vagyok, hogy a férjemből se lett felnőtt. És maga is az Isten áldása a gorombaságaival.
Csönd.
ÖREG
Vigyori nem tud semmit. Ő azt gondolja, szent vagy. Szerencsétlen lenne.
LÁNY
Idegesen nevet. Most begyulladt! Hogy elvinném a gyereket.
ÖREG
Kapkod. A gyerek az apjánál maradna. A bíróság sem adná egy utcarongyának.
LÁNY
Kirobban, nevet teli torokból. Tudja, ki az apja? Az, akivel meglesett! Nem titok, kérdezze meg a mamlasz fiát. A maga baromsága miatt szültem! Robaj, zuhanás, a Lány éleset sikít, ahogy kirohan a konyhából, távolodik vele a rémült sikoltozás.
ÖREG
Motyog. Eredj, eredj innen. Eredj, amíg elmehetsz. Kiúszik a hang, csönd. Elbeszélő hangon. Az első napokban még gyűlöltem a fiút, ittfelejtett könyveit is elégettem. De most már nem haragszom rá. Talán szomorú sem vagyok, csak nagyon öreg. Néha, míg bámulom a sötétedő szobából a hólepte utcát, arra gondolok, ha most betoppanna, beszélgethetnénk mindenféléről. A villanyt se csavarnánk föl. Aztán meg nevetnénk is. Látogatóba biztos eljön, gondoltam máskor, tudja, hogy beteg vagyok. Annak idején én is elmentem hozzá. Kolbászt vittem neki, friss cipót meg termoszban forró teát. Szünet. Múltak a hetek, de nem látogatott meg senki. Azután rákaptam a kocsmára.
Csönd, beúszik a kocsmazaj.
CSAPOS
Elég volt már, Boga bácsi. Nem adok többet.
ÖREG
Még egy kupicával. Ha ő nem isz meg engem, én megiszom őt.
CSAPOS
Bosszúsan, de érezni, szereti ezt az elesett vénembert. Ő nem isz meg engem! Mást nem is tud. Ül itt szakállasan, gyűrötten, mint egy vén koldus, és önti magába a rumot.
ÖREG
Magyaráz. Neki is rossz ám. Egyedül senkinek sem könnyű. Dühösen. Itt pattant el neki. Azért vigyorog megint, mint a fakutya. Nem tud már ő sem nevetni. Mesélik. Dolgozik éjjel-nappal. De én még dolgozni sem tudok. Szünet. Nagyon ügyetlen volt. Sokat kínlódtam vele.
CSAPOS
Mit nyavalyog! Háromezer forintos átlaggal ment nyugdíjba, pipázhat, mint egy miniszter. Tessék a rum, ez az utolsó adag. Ma már nincs több. Ő nem isz meg engem!
ÖREG
Egészségedre! Iszik, leteszi a poharat. Nem akarsz énekelni?
CSAPOS
Dühösen. De igen. Valami szép karácsonyi dalt.
ÖREG
Ámul. Karácsony van?
CSAPOS
Csöndesen, szánakozón. Holnap, Boga bácsi.
Pillanatnyi csönd, az Öreg énekelni kezd valami vidám magyar nótát, vagy inkább csak dünnyög, a szöveget alig-alig érteni. Amikor nyílik az ajtó, elhallgat.
Csönd.
ÖREG
Szép fája van. Hogy vette?
Csönd.
ÖREG
És a ráakasztani való megvan?
FÉRFI
Meg. De az már az asszony dolga.
FÉRFI
Hát, boldog ünnepet.
Ajtócsapódás, csönd.
ÖREG
Mi az, hogy boldog ünnepet? Az egyik olyan nap, mint a másik.
CSAPOS
Nevet. Menjen haza aludni. Megivott egy hordó rumot.
ÖREG
Sértődötten. Nem nevetség ez. Az életben semmi sem nevetség. Ha eljönne hozzám, az sem lenne nevetség.
CSAPOS
Ráhagyja. Nem hát. Na, tápászkodjon föl szépen, kihűlt a kályha is.
ÖREG
Makacsul. Akinek magas nyugdíja van, az mindenfélét csinálhat. Kezet is nyújthat valakinek, mert tudják, nem pénzre spekulál. Igaz?
CSAPOS
Igaz, igaz. Várjon, segítek fölvenni a kabátját. Szünet. Na, jöjjön, bezárjuk ezt a bűnbarlangot. Szünet. Csak lassan, nyugodtan, így ni. Vigyázzon, csúszik ez a nyavalyás hó. Lehúzza a redőnyt. Mi baja? Folyik magáról a veríték.
ÖREG
Ijedten. Meggyulladok. Tele vagyok rummal.
CSAPOS
Várjon, ráteszem a lakatot. Elkísérem a kapuig.
Kattanás.
Hová megy? Halló! Öreg, nem arra lakik.
ÖREG
Távolabbról, furcsa nevetéssel. A temetőbe! Ahová akarok! Még messziről hallani öreges nevetését, és kiúszik vele a hang.
Csönd. Egyetlen motor zúgása úszik be.
Az Öreg gúnyosan nevet. Csilingel az adagolód. Még mindig nem tudod meghúzni.
Hirtelen csönd.
ÖREG
Ismerősöm a portás, azt mondta, bejöhetek. Szünet. Süket így a műhely. Emberek nélkül.
Csönd.
ÖREG
Hát, nem tartalak föl. Erre jártam, gondoltam, bejövök.
ÖREG
A késedet már meg tudod köszörülni?
VIGYORI
Igen. Egyedül köszörülök.
ÖREG
Az fontos. Szünet. És a szobád? Megfelelő?
VIGYORI
Keveset vagyok otthon. Vasárnap meg alszom. Fáradt vagyok.
ÖREG
Én is fáradt vagyok. Pedig nem csinálok már semmit.
Fölbúg a motor.
Várj! Embert csináltam belőled, és egy utolsó ringyó miatt, akibe a cipőmet sem törlöm… Hevesen köhögni kezd, majd csöndesen. Heteken át a házmester váltotta ki a gyógyszeremet. És féltem is. Nem szégyellem. Hiába gyújtottam föl a villanyt. Az ember egyszer megérzi ezt… Akkor már nem szégyell többé semmit… Szünet. Jó éjszakát. Lassú léptekkel elindul.
VIGYORI
Péter bácsi! Péter bácsi! Várjon meg!
Hosszú csend, zörren a forgács.
Visszatartja a sírást. Egér!
És úgy kacagnak, hogy kibuggyan a könny a szemükből.
|