Élősködők
Betegségterjesztő állatok: az emberen v. emberben élősködő állatok; vérszívásukkal v. a testükre tapadt, betegségeket okozó szervezetek (mikroorganizmusok) széthordásával betegségeket terjesztenek. Pl. a maláriát az Anopheles maculipennis szúnyog, az álomkórt a cecelégy, a tífuszt a házilégy, a kiütéses tífuszt a fej- és ruhatetű, a pestist a patkányok bolhája stb. terjeszti. (Új Magyar Lexikon, 1. kötet, 301. 1.)
Bolhák (Aphaniptera): a rovarok (Insecta) osztályának egyik rendje. Az ember, az emlősállatok és madarak külső élősködői. Szárnyatlan, oldalról összenyomott testű állatok. Hátulsó lábpárjuk ugróláb, szájszerveik szúró-szívók, vért szívnak velük. Legismertebb közülük az emberbolha (Pulex irritans), a kutyabolha (Ctenocephalides cania), a macskabolha (C. felis) és a tyúkbolha (Ceratophyllus gallinae). A legtöbb bolha közvetlenül nem veszélyes, csak mint egyes fertőzések köztesgazdája. Így pl. a patkányféléken élő pestisbolha (Xenopsylla cheopis) a pestis kórokozóját oltja az emberbe (
betegségterjesztő állatok) (Új Magyar Lexikon, 1. kötet, 331. 1.)
Most majd még mindjárt előkeresem, mit is írt Brehm a bolhákról.
De mielőtt e furcsa élősdi szakszerű leírásába kezdenék, hadd említsem meg irodalmi karrierjét egészen Camus Pestis-éig, amely betegség a pestisbolha tevékenységének következményeként terjed. Nem könnyű választ találni arra, mikor és hogyan szűnik meg a fertőzés.
Hogy egy idő múlva megszűnik, annak többek között – Camus-n kívül – az is bizonyítéka, hogy pestisjárvány hol van, hol nincs. Pedig az összetevők mindig megvannak.
Van ember, bolha, patkány, bacilus.
A járvány kezdetét s végét talán csak annyi dönti el, hogy a körülmények hol a patkányoknak kedvezőek, hol az embereknek.
De hagyom most a pestist, visszatérek a bolhához, aki terjeszti. Meg mind a többi bolhához, láttam, akad többféle.
Élményeim túlléptek a párizsi padlások, hazai albérletek apró kellemetlenkedőin. Irodalmi élményeim a bolhává varázsolt királyfitól a bolhacirkuszig meglehetősen széles körűek. No de azt mondják, feledjük a rég elmúltat. Feledem tehát a párizsi padlásszobákat, hazai albérleteket. Azt is mondják, mit ér az irodalom az élet nélkül?
Feledem tehát az irodalmat is.
De abban hittem mindig, szüntelen, hogy ennyi régi közvetlen és új közvetett tapasztalat nem veszhet kárba. Előbb-utóbb e röpke földi életben meg kell történnie új keletű, személyes találkozásunknak.
Vártam türelmesen.
És aki mélyen hisz, azt Isten a maga kifürkészhetetlen módján megsegíti.
Forró nyári nap volt. Sárgult kertemben a fű, tikkadtak rózsáim. Az emberről a bőre is lekívánkozott a ruhája után.
A nélkülözhetetlen mozdulatokkal is takarékoskodtam.
A kutyám meg szünet nélkül mozgott. Vakarta foggal-körömmel a hátát.
Részletezni kár, eljött a pillanat. Megismerhettem a bolhák természetét.
Elöljáróban megmondom, módszerük végtelenül egyszerű s célra vezető.
Nos, mindössze ennyi, nem több: addig nyugtalanítják a megtámadott élőlényt, ameddig az véresre marja önmagát. Az így keletkezett sebek bőséges táplálékot, terített asztalt jelentenek a szorgos élősdiknek.
És még szemrehányást sem lehet tenni nekik.
Nem ők marják véresre áldozatukat.
Akit kiszemeltek, szorgos-dolgos, áldásos tevékenységük következtében önmagát sebzi meg. S az csak nem lehet a bolhák bűne, ha jóllaknak a vérből.
Figyelem tovább bolháinkat.
Amikor idáig jutottak, amikor véres már az áldozat, akkor csak arra kell vigyázni, be ne hegedjenek a sebek. Mindössze ennyi a feladat, s íme, biztosítva az élősdiek életfeltétele.
Úgy látom, túlzott méretekben is.
Mert, Isten és ember a tanúm, a bolhák jóval nagyobb sebeket tépetnek áldozataikkal, mint amekkora parányi, oldalról összenyomott bolhatestük fönntartásához szükséges.
Mintha mindegyikük órjásnak képzelné magát.
Pedig a rendes fésű fokai között sértetlenül férnek át, hiszen parányok. Bizony mondom, a kicsit sűrűbb fogú fésű már előhúzza búvóhelyéről mindannyiukat.
És ennyi az egész.
Pusztulásuk még szánalmat sem kelt. Megkönnyebbülést mindössze. S a vigaszt: akit már nem nyugtalanítanak vérszívó élősködők, az többé nem marja önmagát. S behegednek a sebek. Ezerszer láttam, hogy összeforr a fölsértett bőr. A forradás helye, igaz, meglátszik, de ott erősebb, ellenállóbb rész marad. Nem annyira érzékeny többé, mint a sértetlen felület. Ugyanott ismételten támadni nem tudnak. Így a parányi élősködők kénytelenek az azonos testen új helyet keresni. Vagy új alanyt kell találniok a vérszíváshoz.
Féltem kertemet, szép rózsáimat. Holnap nikotinoldatot hígítok.
Permetezni fogok.
A kutyámra bolhaport szórok.
Oly egyszerűek, kézenfekvők a megoldások.
Életből, irodalomból tanultam, az élősdiek gyorsan szaporodnak, s gyorsan is pusztulnak el.