Rögeszmések

A FÉRFI, autóbuszsofőr, tagbaszakadt, hatvanéves ember, miután nyugdíjazták, jóformán sötétedésig ablakukban könyökölt. Bámulta a Rákóczi út forgalmát. Időnként félhangosan beszélt, csak úgy magának. Halkan káromkodott, nem is tudott róla.

Amióta nem járt dolgozni, halálától félt. Rögeszmésen ismételte ablakukban:

– Temetésemen nem lesz senki. És ha lesz néhány ember, azok is hazamennek. A villamoson pofáznak minden marhaságot. Leginkább, hogy mit zabálnak vacsorára.

Ilyenkor kiköpött ablakukon.

– A rohadt dögök! – mondta és káromkodott.

Egyébként jámbor ember volt.

Évtizedek óta hetenként többször megverte feleségét, néha naponta kétszer is. Sok értelme nem volt. Az asszony hamar megszokta a pofonokat, de úgy érezte, kötelessége jajongani. Ha nem felejtette el, nem hagyta férjét csalódni.

– Jóskám, miért kaptam? – kiabálta. – Két ekkora pofont.

– Tudok nagyobbat. A fejed is elröpül.

– Erős ember vagy – bólintott az asszony. – Medvét is agyonütsz.

Mosogatni kezdett. És törlesztett.

– Ha sírba raknak bárkit, Jóskám, ott a kukacok erősek.

A férfi ült a hokedlin. Komoran hallgatott. Majd fölállt, keményen megfogta felesége vállát.

– Nem kérdezed, miért ütlek?

– Mert szeretsz.

– Az biztos. Mint a híg szart.

– Neveletlen vagyok. Sokat nevetek, énekelek.

– Nem azért.

– Akkor maradjon nagy titkod.

– Egyszer megmondom.

Fölemelte az asszony állát. Szemét nézte.

– Egyszer elmondom. Istenre esküszöm, halálod órája lesz.

Az asszony nevetett.

– A szeretet ünnepén. Karácsonyfa alatt. Máskor nem érvényes.

– Hol voltál este hétig?

– A szeretőmnél. Huszonkilenc éves. Minden lábujjamat megcsókolja.

– Leveszed a cipőd, harisnyád?

– Meg a bugyimat.

Kapott egy pofont. Nevetett.

– Egészségedre! – mondta. – Gyere, kapcsoljuk be a televíziót.

– Váljunk el, rühes.

– Ezer éve gondolok rá. Ahogy megtanulsz egyedül a vécére ülni, Isten veled, Jóskám.

– Mi van ma a televízióban?

– Videoklip, amit úgy utálsz – mondta boldogan az asszony. – Sok videoklip.

Este, hálóingben, az asszony éjjeliszekrénylámpa fényénél énekelni kezdte, hogy ázik a katona. Két kezével feje fölött csápolt.

Kapott egy pofont.

– Igazad van, Jóskám. Idegtépő hangom van, de szeretek szép nótákat énekelni. Ez nem tilos.

– Nem. Megforgatlak a fejem fölött. A falhoz csaplak.

Az asszony puszit adott neki.

– Jóskám, inkább zsidózz. Meséld, autóbuszon hogyan tolonganak. Lakótelepen hogyan foglalták el a lakásokat.

– Ma nincs kedvem.

– Jóskám, csak tíz percig. Olyan szépen csinálod.

– Nézem őket a Rákóczi úton. Egymásba érnek.

– Hangosak?

A férfi hallgatott egy percig.

– Fáj a hasam. Kurvául fáj a hasam.

– Sokat ettél. Dupla adag káposztás kockát. Televíziózás közben meg paprikás szalonnát, két fej lila hagymát.

– Boldogan mennél a temetésemre.

– Jóskám, elhamvasztatlak. Elég szarul nézel ki.

– A fiúdat is viszed?

– Sose búsulj. Evangélikus.

Kapott egy pofont. Megpaskolta párnáját. Eloltotta a villanyt.

– Az sem jó – mondta a férje.

– Mi nem jó?

– Az evangélikus.

– Ki tudja, melyik beled rohad. Talán a hasnyálmirigyed.

– Semmi bajom.

– Nézd meg magad tükörben. Láthatod, szétesik a karosszéria. Jóskám, a szeretet beszél belőlem. Karácsonyra gyufásdobozba szórlak. Nem látsz többé ablakból hóesést.

A férfi nyögött. Hasát tapogatta.

– A kurva anyád! Ravatalodon köplek pofán!

– Aludj, Jóskám, aludjál. Szépet álmodjál, Józsikám.

A férfi délelőtt a rendelőbe ment. Az orvos figyelmeztette, még semmi baja, de mértéktartóbban egyék.

– A múlt héten kivizsgáltuk. Minden lelete negatív.

Este a konyhában pofonütötte feleségét.

– Az evangélikusért.

– Jóskám, itt valami tévedés van. Én római katolikus vagyok.

– Kilenc óra elmúlt.

– A szerelmem megkérte a kezemet. Édesanyja áldását adta ránk.

– Ő is evangélikus?

– Nem, Jóskám. Református.

– Az is szar.

– Magyar.

– Lehet besenyő. Itt maradt, lelket fertőző, veszedelmes góc.

Leült a hokedlira.

– A rendelőben húsz zsidó várakozott.

– Az orvos is zsidó?

– Levágatta a pajeszát. Koplaltatni akar.

– Egyél, Jóskám. Rengeteget. Annál is többet.

A férfi kanalazta a tökfőzeléket. A hetedik fasírtot ette.

– Valamit nem értek.

– Mit, Jóskám?

– Mi öröme van az evangélikusnak, ha levetkőzöl? Segged két fél löttyedt szilva. Melled puha labda.

– Seggem kicsi, kőkemény. Mellem tenyérbe simuló. Bimbója rózsaszín. Jóskám, a szerelmem szerint csókolni való.

A férfi nyögött.

– Dolgozik a fasírt – mondta az asszony. – Hozzak szalonnát?

– Még húsz évig élek.

– Jóskám, mafla Jóskám, karácsonyra a pokolban leszel.

– Magammal viszlek.

– Lehetetlen. Szerelmes vagyok. Plafonig érő fám lesz. Nevetek, tapsolok, szerelmes férjemmel csókolódzom.

Nem így történt.

Az asszony csoportvezető volt. Ötvenöt éves korában nyugdíjazták. A Rákóczi úti ház második emeletén barátnője kérte, ne kergessen álmokat.

– Tíz év múlva hatvanöt leszel, a fiú harminckilenc. Ez vicc.

– Nem tudok nélküle élni. Valaki azt tanácsolta, menjek nőgyógyászhoz, kapartassam ki magam. Nyerhetek néhány évet.

– Nyugdíjas vagy. Nem tudsz többé szabad időt lopni.

Az asszony slampos pongyolában könyökölt férjével az ablakukban.

– Mennyi zsidó. Lótnak-futnak.

– Meg besenyők, Jóskám.

– Rohadjanak meg ők is. Meg a kunok, az avarok, a tótok, a svábok, az oláhok.

Cigarettára gyújtott.

– Régóta csalsz?

– Esküvőnk után egy évvel kezdtem. Azóta sorozatban.

– Az evangélikus?

– Megnősült.

– Nemsokára karácsony.

– Mekkora fát vegyek?

– A valagadon maradsz. Én veszem meg.

– Jóskám, mi tart össze bennünket?

A férfi a forgalmat figyelte.

– A gyűlölet – mondta komolyan. – Anélkül hogyan lehetne élni?

Nézték a televíziót. Az asszony énekelt, csápolt.

Pofont kapott.

– Plafonig érő fát veszel?

– Fáj a hasam.

– Jóskám, majd csak megdöglesz.

– Előbb szétszóratlak spricnivel.

Az asszony eloltotta a lámpát.

– Aludj jól, Jóskám.

Már nem nevetett. Tudta, a gyűlölet sem fogy el soha. Akár a szeretet.