Talán cseresznyepálinkátVITÁLIS Szabó István vasesztergályos váltig mondta, mondta, van egy álma. Pest legszebb, legcsinosabb, hamvas bőrű, nárciszillatú lányát, akár ha csak egyetlen éjszakára, feledhetetlen élményként ágyába viszi. Hajnalig öleli, ébredő napfényben fürdeti. Buzás Károly megállította gépén a forgó tokmányt. – Mi az, hogy feledhetetlen? Van kezük, lábuk, bugyijuk. Feleségül veszed. Amíg élsz, felesel. Vitális Szabó István komoly hangon válaszolt. – Combja hosszú lesz, hasa lapos, melle kemény, bimbója parányi, rózsaszín, szája puha szamóca, foga hófehér. Szeme izzó, fekete. – Lába parányi – mondta Buzás Károly. – Arany cipellőben kilép mesekönyvedből. Kopogtat tízcentes albérleti szobád ajtaján. Megkér, húzódj a sarokba, simulj szorosan a falhoz, vetkőzni akar. Te rászólsz: csöndesen. Bábjáték e feledhetetlen éjszaka, mert bejön haragosan Molnár néni. És lábhegyen enyeleghetsz hosszú combú emlékeddel a lépcsőházban. Megtörölte két olajos kezét. – A lány halkan sikolt, többször egymás után. Ez igen, ez pompás, gyönyörű emlék. Vitális Szabó István kijelentette: esztendeje foglalkozik e kalanddal. Végiggondolt mindent egy vörös hajú asszony mellett. Albérleti szobája ágyában végképp határozott. Molnárnét alaposan megbünteti. Kész terve van. – Huszonnyolc éves vagyok. Amit elhatároztam, megvalósítom. A hosszú combú lányt megtalálom. Szállodában, széles ágyban, hangulatlámpa fényénél ölelem. – Spórolj össze harminc forintot. Olcsóbban nem megy. – Lesz pénzem, Buzás Károly. Tudod jól, előteremtem. – Kirabolod Molnár nénit? Vitális Szabó István előrehajolt. Fölbúgott keze alatt a motor. Műszak után, hóesésben átmentek a Fóti úton a Púposba egy pohár borra. Buzás Károly bosszús volt, káromkodott, mert másnap hajnalban, műszak előtt, Szabad Nép félóra. – Legalább tágul az agyad – mondta Vitális Szabó István. – Fölolvasod, ügyes parasztnál mennyit legel negyven kecske. Buzás Károly még egy pohár bort rendelt. Ezt ő fizette. Rázendített szokásos mondókájára. Feleségét szapulta. Gyűlölettel sziszegett száján a szó. – Slampos, lusta, örökké aludni akar. Míg meg nem vadulok. Akkor leütöm, a padlón szétrúgom a fejét. – Gonosz torkod van – mondta Vitális Szabó István. – Szült három gyereket, gyárban dolgozik. Esténként nincs kedve táncra perdülni. – Horkol! Hajnalig! Reggel két szeme csipás! Ha rám jön a rám jön, mordul, ne nyúlkáljak! A villamos tornácán, fáradt munkások közé zsúfolva még azt mondta: – Minden embernek jár egy feledhetetlen emlék. Ha börtön az ára, akkor is. Vitális Szabó István nézte a sűrű hóesést. – Ez természetes. – Megszerzed? – Ha akasztófára tesznek, akkor is. Karácsony előtt hatalmas pontyot vett Molnárné, a fürdőkádban úsztatta. Késő este Vitális Szabó István kihúzta a dugót. A víz lefolyt, reggelre a ponty megdöglött. – Éjszaka kihúzták a dugót! – jajgatott Molnárné. – Elpusztult a ponty! – Ügyes halat vásárolt – mondta Vitális Szabó István. – Öngyilkos lett. – Várjon, fiatalember! Nincs rendőr, aki elhiszi! – Ha nem maga mondaná, én sem hinném el. Buzás Károly nevetett, amikor meghallotta a történetet. – Ezt letudtad. És a hosszú combú lány, elegáns szálloda? – Hozzáértő emberekkel beszélgetek. Okos tanácsokat kapok. Ne félts engem. És bekapcsolta gépét. A Púposban, pohár bor mellett, csöndesen, magabiztosan mondta: – Elmúlik a tél, a tavasz, és nyári hajnalon álmomban látott lány mellett ébredek. – Lehetetlen. – Seggedbe csukott esernyőt dugni, nyitva kihúzni, az lehetetlen. A zsúfolt villamoson Buzás Károly azt mondta, egy halat meggyilkolni nem kunszt. – Ha Molnár néni pénzére spekulálsz, az már meredek. – Ha feleséged horkol, vegyél füldugót. Ha tapenolod, kérd meg, ne morogjon. Ennyi a dolgod. Az enyémet bízd rám. Vitális Szabó István valóban sok emberrel beszélt. Egyre jobban hitte, vágyakozása nem csupán álmodozás, hanem igenis megvalósítható. Beszélt egy élsportolóval, barátságos kardvívóval, aki őszintén mondta, nem kérdés a kérdés, megleli a szebbnél is szebb, hosszú combú lányt, legyen nyugodt. – Feledhetetlen emléke marad. Vitális Szabó István a Púposban boldog mosollyal, pohár bor mellett elmondta szerencséjét Buzás Károlynak, aki tátott szájjal hallgatta. Ámult, milyen egyszerű az egész. – Nem olyan egyszerű. Vigyáznom kell minden szavamra, mozdulatomra, nehogy megrebbenjen. – Mikor valósítod meg? – Augusztusban. És úgy történt. Augusztus közepe táján Vitális Szabó István megborotválkozott, hófehér ingbe bújt, fölvette vasalt öltönyét, nyakkendőt kötött. Zsebre vágta megtakarított ötezerhatszáz forintját, és elindult az éjszakába. Ment egyik lokálból a másikba. A kardvívó nem hazudott, szebbnél is szebb, karcsú lányok ittak vele konyakot, és röpke mosollyal magára hagyták. Éjfél körül a Lenin körúton betért a Lúdláb királynőbe. Konyakot kért. Intett a cigányzenésznek, és életében először, hamis hangján magyar nótákat énekelt. A szemközti asztalnál jegyüzérek számoltak. Egyikük átszólt, fogja halkabbra hangját, mert begorombul. Vitális Szabó István odalépett hozzá, fölállította székéről, szorosan megmarkolta két kezével a jegyüzér zakóját, és homlokába rántotta az arcát. A hetedik kerületi rendőrkapitányságon az ügyeletes tiszt mérgesen kérdezte Vitális Szabó Istvánt, egy becsületes esztergályos hogyan kerülhet össze ilyen ócska alakokkal. – Azt tanácsolom – mondta a rendőrtiszt –, maradjon itt, aludja ki magát. Majd reggel hazamegy. Vitális Szabó István kérte, engedjék haza. Alszik valamennyit, reggel munkába megy. De nem ment haza. Baktatott az utcákon, betért kocsmákba. Öt fél konyakot megivott még. A Wesselényi utca sarkán, a kétes hírű Gambrinus szálló első emeleti szobájában ébredt. Ágyát napfény világította. Mellette fehér, gyér hajú asszony tátott, fogatlan szájjal aludt. Vitális Szabó István megkocogtatta fejét. – Mama, hogy kerültünk ide? Az öregasszony nyögve, csontsovány karjára fölkönyökölt. – Olyan kedvesnek tetszett lenni. Azt tetszett mondani, negyven forintot kapok. Kimászott az ágyból, fölöltözködött. Utcaseprő volt. Vitális Szabó István a verőfényes utcán azon töprengett, hol ismerkedtek meg, miről beszéltek, hol hagyták a taligát, lapátot. Másra nem mert gondolni. A Púposban, pohár bor mellett, Buzás Károly izgatottan faggatta. Hogyan történt, milyen volt. – Férfiember nem beszél nőügyeiről – válaszolta Vitális Szabó István. A villamoson még ingerülten annyit mondott, konyakot nem szabad inni. – Elátkozott ital. – Hanem mit? Gondolkodott. – Talán cseresznyepálinkát. |