Hajnal

VEREKEDŐS Mariska érzékeny, becsületes, szerelemre éhes, segítőkész, szelíd asszony volt. Férje galamblelkűnek nevezte. Büszke volt rá. Ha valakit megütött, jó helyen megrúgott, az napokig nem tudta, merre van az annyi.

– Gőzkalapács – mondogatta férje. – Elver bárkit, mint jég a határt.

Verekedős Mariskát óvta.

– Egyszer koporsóba pakolsz valakit.

– Remélem, nem téged – mondta Verekedős Mariska.

Májusban a Légszesz utca sarkán egy férfi megszólította, tutajosszeműnek nevezte. Eltörte lábszárát, felső karját, két bordáját. Mentőt hívtak.

Este megpuszilta férjét, szelíden mosolygott.

– Neked köszönhetem – mondta.

– Csak tapsolni tudok – ismerte el férje. – Kifizettem a büntetést. A rendőrök is elismerték, jól dolgoztál, csak nem kellett volna tökön rúgnod.

Verekedős Mariska augusztusban, a konyhában, mosogatás közben bejelentette:

– Holnap ünnep lesz.

Harmincnyolcadik születésnapját ünnepelte Berzsenyi utcai lakásukon. Jó szívvel kínálta szomszédait. Egyenek, igyanak – biztatta őket. Köszönte a virágokat, illatos szappant, kávéfőzőt, üveg kovászos uborkát, préselt, színes hamutálat. Férjétől áttetsző, halványkék, combig érő hálóinget kapott. Nevetett. Puszit adott érte.

– Malac – mondta –, mindig a fütyiden jár az eszed.

Majd kijelentette, ha negyvenéves lesz, padlóra issza magát.

A sokat olvasó, művelt, sovány, kopaszodó borbély, akit, ki tudja, miért, a környéken mindenki Szarórának hívott, letette borospoharát. Verekedős Mariskának elmagyarázta, évmilliók tengerében negyven év nulla. Helytelenül gondolkodik, ez pedig könnyen identitászavart okoz.

Verekedős Mariska tányér vajas pogácsát rakott elé.

– Gondolod?

– Pofonegyszerű – válaszolta Szaróra. – Ha pillanatig nem figyelünk, oda a konszenzus.

Beszélt elhanyagolhatatlan dualizmusról, világosan elmondta véleményét az ambivalenciáról, mely mindig adekvát a parlamenti individualizmussal, ez sorskérdés, károsan befolyásolhatja az ugrásra kész integrációt.

– Akkor pedig hiába utazunk Genfbe, elveszítjük a normatívánkat.

A péksegéd kérte, mondja el, hogy kell bolhán tollat simogatni.

Szaróra fölkapta hangját.

– Én magánvállalkozó vagyok. Te rabszolga.

– Csaló vagy. Ha naponta keresel nyolcvan forintot, negyvenet vallasz be.

– Én nem csalok. Védekezem.

– Rád börtön vár.

– Rád ingyenkonyha.

Verekedős Mariska leintette őket.

– Szaróra, elismerem, sok mindent tudsz – mondta. – Áruld el, hol lakik a szerelem. Bakonyban fák között, Gellért-hegyen barlangban, Sebes-Körös vizében? Megkeresem.

– Házasságban – mondta Szaróra.

– Minden házasságban?

– Hol máshol?

Verekedős Mariska nevetett. Nem tudta abbahagyni.

Este megágyazott.

– Szexuálunk?

– Hamar végzünk – mondta a férje.

Ezen az augusztusi éjszakán, az ablaknál világító holdfényben sokáig beszélgettek. Indulat nélkül.

– Sok szarvat raktál a homlokomra?

– Hármat. De mind csak maszatolás volt. A negyedik nem jött össze.

– Nem tudtad elkapni?

– Ült az ágy szélén. Idétlenkedett az óvszerrel. Pofán csaptam.

– Miért jöttél hozzám feleségül? – kérdezte a férfi.

Verekedős Mariska fölkönyökölt.

– Ebben a házban születtünk, te hat évvel hamarabb. A folyosó végén egy vécére járunk a mai napig. Tizenöt éves koromban hónapokig tanítottál férfi módra verekedni. Szép szál ember vagy, kitűnő műszerész. Nem iszol, soha nem feledkeztél meg a névnapomról, gorombán nem szóltál hozzám. Miért ne szeretnélek.

A férfi tűnődött.

– Érzékeny lány voltál – mondta csöndesen. – Ha megbántottak, sírtál. Megtanítottalak, nem szabad mindent a szívedre venni, használd férfimód öklödet. Tanítsd meg az embereket emberül viselkedni. Szeretjük egymást. Ne keresd a szerelmet.

– Keresem.

– Ha megtalálod, koporsóba raksz.

– Január van, hajnal, villamos csönget. Október van, hajnal, villamos csönget – mondta Verekedős Mariska. – Mindig hajnal, csörömpölő villamos.

A férfi gondolkodott.

– Szerelmesen is hajnal van. Zsúfolt villamos.

– Akkor nem verekszem többé. És nevetek minden villamostornácon.

Esztendő múltán elköltözött. Nem verekedett. Olyan szerelmes volt, hogy a szomszédok se szapulták.

A Kun utcában lakott, egy szép szavú villanyszerelővel. És szép volt a nappal, szép az éjszaka.

Csak Szaróra, a borbély volt engesztelhetetlen.

– Olcsó tyúk vagy – mondta az utcán.

Verekedős Mariska mosolygott. Nem bántotta.

Kórházból kórházba járt, orvostól orvoshoz. Míg megállapították, meddő.

Akkor a villanyszerelő elköszönt tőle.

Nem sírt. Megvert egy férfit a sarkon.

A Berzsenyi utcai elhanyagolt lakásban rendet csinált. Vacsorát készített férjének. Megágyazott. Fölvette áttetsző, halványkék, combig érő hálóingét.

– Szexuálunk? – kérdezte.

– Hamar végzünk – mondta a férfi. – Nyakunkon a hajnal, villamos csörömpöl.

A virradat ébren találta őket. A plafont bámulták.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]