Álom kocsmáról

A MÁTYÁS téren, vasárnap délelőttönként, padokon üldögéltek, szotyolát köpködtek az öregasszonyok. Beszéltek, fecsegtek fogatlan szájukkal elmúlt életükről, előrángatott emlékeikről, a múlt hét eseményeiről. Ezerszer elmondták, kinek az esküvőjén hány csirkéből főztek húslevest, hány demizson bor fogyott, kivel csalta Szabó Irénke hites urát. És sorjázták ismerősök galádságait, kik régen temetőben nyugodtak.

Két napja kalapáccsal a lépcsőházban szétverték Samu László negyvenéves bolti eladó fejét. Az öregasszonyok ámuldoztak, mennyi vére volt Samu Lászlónak. Bokáig ért.

– Csakis Nagy Broki tehette – mondogatták az öregasszonyok. – Mindig keveset járt a szája, annál többet az ökle. Nem kevés ember állkapcsát törte el. Legutóbb kuglipartinál Samu Lászlóval is összeveszett. Keményen megfenyegette, ami egyenlő a halállal.

Özvegy Száraz Józsefné rájuk támadt. Kijelentette, Nagy Broki hirtelen haragú ember. Férfi a javából.

– Soha nem ölne embert. Egyébként a kerületi rendőrkapitányság nyomozói világosan megállapították, Nagy Broki ártatlan. A gyilkosság idején Szekszárdon, rokonainál volt. Százan tanúsítják.

– A rendőrök nem értik a dolgukat – mondta Vörös Sarolta. – Nagy Broki gyorsvonattal megjött, jókorát ütött, és már vágtatott vissza Szekszárdra.

Özvegy Szárazné azt válaszolta, hallgasson. Elmúlt hetvenéves, omlós vajas pogácsát sem tud sütni. Óvatosan köpködje a szotyolát, ki ne pottyanjon fogsora.

– Még megharap néhány ártatlan kavicsot.

Özvegy Száraz Józsefné apja kohász volt. Szocdem. Elvitték a nyilasok. Nem került elő.

Férje szakaszvezetőként harcolt az orosz fronton. Négy év hadifogság után, maláriával hazakerült. Esztendőkig dolgozott, azután meghalt. Temetésén az özvegy ráripakodott az emberekre, ne óbégassanak, mert bevágja őket a gödörbe. A papra rászólt:

– Gyönyörű hangja van. Fejezze be a cirkuszt.

Kutyakemény özvegy volt.

Ő is esztendőkön át gyárban dolgozott, majd gondolt egyet, leszázalékoltatta magát ötezerkétszáz forint nyugdíjjal.

– Rohadékok – mondta. – Amíg kezem-lábam mozog, velem nem bántok el.

Panaszkodni senki nem hallotta. Sírni csak karácsonykor sírt. Alaposan kibőgte magát. Mert egyedül volt.

Takarítást vállalt. Sok pénzt keresett. Adómentesen. Négy-öt családnál vállalt munkát. Gyors keze volt, rendet hagyott maga után. Gyűlölte minden munkaadóját, ahogy a takarítónők tudnak gyűlölni.

Páratlan ügyességgel osztotta be pénzét, az OTP-ben szaporította. Egy mérnöknek, akinél takarított, elmondta álmát.

– Kocsmát akarok bérelni a Nagyfuvaros utcában. Fölvizezem a bort. Arra vigyázok, legyen kéznél annyi pénzem, ha szarakodnak, bárkit módom legyen megvesztegetni.

Hallotta, lehet feketén dollárt venni.

A mérnök barátságosan kérdezte:

– Miért gyűjt vagyont?

– Egy kapitalizmusban már nyomorogtam, a mostaniban semmi kedvem – válaszolta.

Nyolcszázezer forintot adott a mérnöknek, aki dollárt vett neki.

– Tegye be BC-számlára. Kamatozik. Nem történhet baja – nyugtatta meg.

A mérnök elvált, gyermektelen férfi volt. A takarítónő, három fogával szájában, ügyetlen mosollyal megjegyezte, ötvenhat éves.

Három évet letagadott.

– Bárkinek jó felesége lennék. Gyermekem nincs. A spájz minden jó falattal zsúfolt lenne, a lakás pedig akár egy patika. Én sok beszéddel nem fárasztok senkit. Esténként szótlanul nézem a televíziót.

A mérnök cigarettára gyújtott, mosolygott. Nem válaszolt.

– Egy hét múlva hazaküldene – mondta a takarítónő.

És idétlenül nevetett.

A Mátyás téren, a padokon ülő asszonyoknak elmondta, egy nőtlen mérnök megkérte a kezét. Nagy gerjedelmében magához ölelte, fenekét fogdosta. Ő a kezére ütött, ellökte magától. Rákiáltott, ő takarítónő. Sem házasodni, sem ágyban hemperegni nem akar.

– Én mosogatok, de nem vagyok mosogatórongya egy diplomásnak.

Az öregasszonyok köpködték a szotyolát. Ámultak a mérnökön.

– Pont egy ilyen vén tyúktól jön rá a kangörcs?

– Miért ne jönne? – kérdezte ingerülten a takarítónő. – A nyakam ráncos, de a lábam szét tudom tárni. Ha kell, fél óráig is.

– Megöregedtünk – mondták az asszonyok –, megöregedtünk. Az öregség ellen egy orvosság van. Az ember fiatalon akassza föl magát.

– Szegény ember korán öregszik – mondta a takarítónő. – Akinek pénze van, harapni való ajándék minden porcikája.

– A tiéd is?

– Ha rendbe szedem.

– És mit kezdesz vele?

– Ami jó.

Egyik öregasszony kiköpte fogatlan szájából a szotyolát.

– Mondják, van kórház, ahol jó pénzért afféle asszonyoknak orvosok fölvarrják arcukat, csöcsüket.

– Én még várhatok tíz évet.

Az öregasszony nyögött. Meszes derekával lehajolt. Szandáljából kigurított egy kavicsot.

– Nagy titkodra féltenyérnyi csipkebugyit húzhatsz. Akkor is vén tyúk vagy.

A takarítónő hangosan, rossz hangon nevetett.

– Te proli vagy. Maholnap behúgyozol. Én burzsuj vagyok. Csodákon csodálkozom.

Özvegy Száraz Józsefné takarítónő videót vett. Tucatnyi pornókazettát. Esténként kulcsra zárta ajtaját, ágyából nézegette. Fogsorát, úgy mondták, Svájcból hozatott porcelánból, nyolcvanhatezer forintért hozatta rendbe. Őszülő haját melíroztatta. A kozmetikus hosszan pepecselt vele.

Álmát, a Nagyfuvaros utcai kocsmát, nem tudta megvalósítani. Más bérelte ki.

Rövid udvarlás, szép esti margitszigeti séták, halvacsorák, kézcsókok után, a Mátyás téri, szotyolát köpködő öregasszonyok figyelmeztetése ellenére férjhez ment Nagy Brokihoz, aki házasságuk második hetében az utolsó fillérig kirabolta.

Nagy Brokit megbilincselve, Bécsből hozták vissza.

A rendőrautóban annyit mondott:

– Tisztességes bíró, ha meglátja a feleségem, szabadlábra enged.

A nyolcadik kerületi kapitányságon, amikor szembesítették a takarítónővel, fölröhögött.

– Mi van, nyanya? Hiányzik a furkó?

– Hol a pénzem? – kérdezte sápadtan a takarítónő.

– Volt, nincs, fene bánja – röhögött Nagy Broki. – Két hetet hánytam érte.

A takarítónő hetenként egyszer vállal munkát, nyugdíját kipótolni.

Panaszkodni senki nem hallotta.

Nyári vasárnap délelőtt a Mátyás téren üldögél az öregasszonyokkal. Svájci porcelánfogával köpködi a szotyolát.

Időnként félhangosan beszél magában.

Egy nagyon öreg asszony megkérdezte, talán imádkozik?

– Elfordította arcát Isten. Nincs mondanivalónk egymásnak.

Elmosolyodott.

– Csak annyit mondtam, aki nem tud megöregedni, fiatalon kösse föl magát.

A fáradt, kopott öregasszonyok bólogattak. Csak egyikük szólalt meg.

– Mérget esznek. Bort isznak rá. Naponta két tucat pusztítja magát.

Ölébe tette kötőtűjét, szotyolát köpött.

– Seggük kemény, mellük hullámzik. Mi nyavalya bajuk van?

Ezen tűnődtek. Beszéltek róla jó ideig.

A takarítónő annyit mondott:

– Ádám, Éva elszarta az egészet.

Fölállt a padról. Biccentett ősz fejével.

– Jó ebédet, hűs éjszakát, testvéreim. Temető csöndje vigyázzon ránk.

Mosolyogva elment.

Csak karácsonykor sírt. Alaposan kibőgte magát. Mert egyedül volt.

És nagyon öreg.