1927
| Már évek óta Ischlben nyaraltunk, |
| szülők, nagyszülők, kishúgom meg én, |
| azért, mert nagyapám roppant tisztelte |
| soká halála után is a vén |
| császárt, ki mindig ott szokott nyaralni. |
| Egy parasztház felső emeletén |
| laktunk: öt szoba, középen ebédlő, |
| két kis háló, húgomé s az enyém, |
| szülők, nagyszülők a nagyobb hálókban. |
|
| Tizenhét évemhez pár hét hiányzott, |
| s így nem vágyódtam semmire se jobban |
| mint szerelemre, fiatal leányok |
| csókjára. Ismertem egy münchenit, |
| kettőt Bécsből és egyet Göteborgból, |
| kik itt nyaraltak. De minden hiába; |
| anyjuk ott ült velük mint egy komondor, – |
| a nyárspolgárerények ősze volt még. |
| Hát hagytam őket és magam sétáltam, |
| amíg csak egyszer, már az esteli |
| sötétben, vagy tán inkább félhomályban |
| a Traun folyó korlátjánál megálltam |
| és bámultam, ahogy a lámpafények |
| a víz tükrén mint sárga lángok égtek. |
| Akkor mellém lépett egy helybeli |
| nagyon csinos, lenszőke lány s elmondta, |
| hogy régesrégen tetszem már neki |
| s napok óta figyeli merre járok. |
| Szőke haját néztem és mennyei |
| gyönyör fogott el. A szomszéd kocsmába |
| tértünk be. Rögtön elmondta, hogy Elli |
| Bernernek hívják és tizennyolc éves, |
| s hogy néki nem kell korán hazamenni, |
| mert az ablakon jár be. Én szerényen |
| udvaroltam, mint illik. Majd záróra |
| után kiléptünk a jeges korzóra. |
| „Most az erdőbe megyünk,” parancsolta, |
| aztán karon fogott és vezetett |
| fenyőfák és szemközt fújó szelek |
| között egy lapos köröndre, melyet |
| Sterzens Abendruhenek neveztek. |
| Szép panoráma! Most, a nagy homályban |
| piszkos dunyhák lógtak a hegyeken. |
| Az egyszál deszkapadra ült velem, |
| és csókolództunk mint a tébolyultak. |
| Azután hanyatt terült a padon. |
| Jobb nadrágzsebemben a kapukulcsot |
| szorongatta. „Nem, a túloldalon,” |
| biztattam, s közben bugyiját lehúztam |
| egész térdéig. Hirtelen leestünk |
| nedves kavicsok közé, míg az eső |
| szitálni kezdett. Mezítlen altestünk |
| borzongva fájt. Feladtuk a küzdelmet |
| és egymásba fogódzva visszamentünk |
| a városba. Búcsúcsókunk után |
| így szólt: „Holnap nálad alszom, szerelmem.” |
| Úgy hangzott mintha rendelkezne. Boldog |
| és rémült voltam, ahogy hazamentem. |
| Feljön! Minden szoba a lépcsőházra |
| nyílt, az enyém is, amíg velem szemben |
| a WC. Ajtó anyámék felé is, |
| de kulcsa nincs. Ám mit érne, ha lenne? |
| Ölelkezésünk zajára anyám, |
| ki rosszul alszik, felébredhet s rögtön |
| átjön, villanyt gyújt s olyan botrányt rendez, |
| amilyent még nem értem meg a földön. |
|
| kisasszonyom a kocsma mélyén várt rám. |
| A schramli zenét hallgattuk, szorosan |
| egymás mellett, aztán tizenegy táján |
| házunkhoz sompolyogtunk. Már nem égett |
| villany, csak a lépcsőkön fenn s lenn. |
| Féltem, hogy kettőnk lépését meghallják |
| a háziak, hát Ellit felemeltem |
| s úgy vittem. Közben félmelle kicsúszott |
| ruhájából s én – vaddisznó! – csókoltam, |
| amíg felértünk. Szobám vaksötét volt. |
| Megbeszéltük előre, hogy azonnal |
| levetkezünk és bebújunk az ágyba. |
| Ráborultam. Oly sima volt a teste! |
| Hogy kell csinálni, kérdeztem magam, |
| mint érem el? De ő kezébe vette |
| és elvezette oda, hová vágyott. |
| Nem mozdítottam ajkamat ajkáról, |
| nehogy jajgasson, szidjon vagy dicsérjen. |
| Ám őt is mindjárt elkapta a mámor |
| és így feküdtünk szoros ölelésben, |
| mellel a mellen, altesttel altesten, |
| szájjal a szájon. Amikor kész lettem, |
| nem hagytam abba, mindjárt újra kezdtem. |
| A rolettákon át a toronyóra, |
| ha ütött, a szobát megrezegtette. |
| Fél háromkor Elli felült: „Pisilni |
| szeretnék.” – „Menj, a WC itt van szembe.” |
| Azt gondoltam, hogy ruhát vesz magára, |
| de anyaszült mezítlenül futott ki. |
| Csak akkor láttam először hátulja |
| selymes szépségét. Jó lenne megfogni! |
| Néztem utána részeg szenvedéllyel. |
|
| Nagyon sokára háromnegyedet vert. |
| Mikor hármat ütött, többé nem vártam. |
|
Mi baj? írtam fel s ceruzát papírral |
| csúsztattam hozzá az ajtó alatt. |
| A rozsdás riglit nincs erőm kinyitni. |
|
Próbáld! Félelmemben családomat |
| láttam kijönni, bár semmi se moccant. |
| Ott álltam, tudtam, nem segíthetek. |
| Verejtékem szemembe csorgott. Egyre |
| próbálkozott. Vagy húsz üzenetet |
| váltottunk. Vajon mi lesz, hogyha reggel |
| itt találják a zárt ajtó mögött? |
| Nekifeszültem, de túlságos zaj lett. |
| Virradni kezdett. Az óra ötöt |
| ütött. Kinyitottam az ablakot |
| a WC mellett. Állj a WC-ablak
|
| párkányára. Egy méterre vagy tőlem. |
| Ugorj oldalvást. Biztosan elkaplak. |
|
Jaj, nem merek, szólt a válasz. Kérlelni |
| kezdtem. Végül felmászott a párkányra. |
|
„Fordulj meg,” súgtam, „fordulj meg, te drága!”
|
| Tejeskocsi jött az úttesten arra, |
| a bakon a tejessel meg fiával. |
| Lerítt arcukról: nem tudják elhinni, |
| amit látnak. De azért csak megálltak, |
| s elképedve lesték az érthetetlen |
| jelenetet, amint egy pőre lány |
| kiugrott egy ház nyitott ablakából |
| s egy fiú a ház szomszéd ablakán |
| beemelte. Mi boldogan futottunk |
| szobámba. Rögtön leestünk az ágyra |
| s ölelkeztünk mindjárt, olyan mohón |
| s gyorsan, akár a robbanás. Utána |
| sem akartam még leszakadni róla, |
| mikor hirtelen hetet vert az óra. |
| Tragikus öltözködésénél folyton |
| csókoltam, de ő tudta: el kell menni. |
| A kapu nyitva volt már. Úgy suhant el |
| akár egy tündér. És nem látta senki. |
|
| Családom lassan gyűlt össze a WC |
| előtt. Ki van bent? Már nagyon-nagyon |
| kívánkoztak. Én meg csak lestem őket |
| s gonosz mosoly húzódott ajkamon. |
| Végül lementek a házigazdához. |
| Létrát támasztott a falhoz s benézett |
| az ablakon, de nem hitt a szemének. |
| „Itt nincsen senki,” mondta. Röhögött |
| s beugrott. Azóta közmondás nálunk, |
| hogy vannak dolgok ég és föld között. |
|
| Egy évvel később újra láttam Ellit: |
| gyermekkocsit tolt apró csecsemővel. |
| Hórihorgas suhanc sétált mellette. |
| Köszöntem néki, de elfordult tőlem. |
|
|
|