1919
| Tizennyolc végén kezdtem naplót írni. |
| A főoka ennek az volt talán, |
| hogy jóbarátot nem találtam addig. |
| Ha véletlenül szólt hozzám anyám: |
| kérdezett, szidott, többnyire parancsolt. |
| Beszélgetésre csupán nagyapám |
| adott alkalmat, ámde megbeszélni |
| vele se tudtam semmit. Ezért kezdtem |
| a napló írását, hogy megvitassam |
| magammal, mi leszek az életemben. |
|
| Három választás volt. Apám imádta |
| hivatását s a szerves kémia |
| tanszékét a főiskolán. Így semmi |
| kétség nem környékezte, hogy fia |
| ugyanígy érez. Megmondta, melyik |
| nagy egyetemre küld majd. Én e vész |
| ellen nem szóltam, bárha megfogadtam: |
| akármit is tesz, nem leszek vegyész. |
|
| A másik kettőt én magam terveztem. |
| Imádtam Hunyadi Mátyás király |
| személyét, életmódját, kultúráját, |
| s mert mítoszt mindenki maga csinál: |
| azért ma, ezernégyszázötvenegyben |
| kilenc éves koromra, én vagyok |
| a kormányzó fia. Néhány év múlva |
| meghal Belgrádnál. Engem mint rabot |
| Prágába visznek. Leülök, szemet |
| hunyok. Hét év még és király leszek, |
| Brünn, Prága és Boroszló nékem hódol, |
| elveszem Beatricet Aragónból, |
| s ha megkérdeznek, mi is a nevem |
| „Mátyás vagyok, a király” felelem. |
| Sejtem, hogy hamar bolondházba zárnak, |
| s ez nagyszerű. Magánzárkát kapok, |
| meg ételt. Ott ülök, sétálok, fekszem |
| boldog magányban, mert király vagyok, |
| könyvek, nők, sátrak vonulnak fel bennem, |
| roppant vízió lesz az életem, |
| míg csak Bécsben III. Frigyes császár |
| megmérgeztet negyvennyolc évesen. |
|
| A harmadik terv szerint nagy költővé |
| kell válnom, ám ez sokkal nehezebb |
| az előbbinél. Ott magam döntöttem, |
| itt nem döntök, mivel az emberek |
| helyeslése szükséges, ami kétes. |
| Egy nemzedék – tízmillió magyar – |
| ritkán ad annyit mint három poétát, |
| s nem számít ki mit szeret vagy akar. |
| Egyébként írtam is már néhány verset |
| magyarul meg egy más nyelven, melyet |
| dánnak képzeltem, pedig nem értettem, |
| s amelybe gründungot s röljergeket |
| raktam bőséggel. De a költemények, |
| úgy éreztem, nem sikerültek szépnek. |
|
| A nappalok keveset adtak nékem, |
| de az éjek ragyogtak, ha a hold |
| sütött. Az erkély ajtaja szobámban |
| tavasztól késő őszig nyitva volt, |
| körötte a téglaszéles mellvéddel. |
| A város még nem tűnt ilyen nagyon |
| mocskosnak. A főn lágyan fújt Budáról; |
| mint kislány karját hordtam arcomon. |
| Fenn, a balkón C alakú mellvédjén |
| táncoltam éjszaka, négy emelet |
| magasan. Felmásztam, vagy felugrottam? |
| Sejtelmem sincsen. Hálóingemet |
| ledobtam, hogy mezítlenül keringjek. |
| Olykor a háztetőkön mindenütt |
| galvanizált ezüst, félkörben; máskor |
| a hold mint egy reflektor fénye süt; |
| avagy köröttem mindenhol ködét |
| láttam, mint hogyha sűrű tej övezne, |
| csak bokám mellett tűnt fel a sötét |
| utcán a sín, ahol néha egy késő |
| villamos vagy egy lópatkó szikrázott. |
| (Azt hittem, villany hajtja mind a kettőt.) |
| Holdkóros voltam. Tán senkise látott. |
| A tánc emléke mint bizonytalan |
| álomkép, édesen keringett bennem |
| egész nap, és éjente újra kezdtem. |
| Két évig táncoltam, de biztos voltam, |
| hogy az erkélyen így keringek holtan. |
|
|
|