Ávós Nagy László

Mondják: mikor az ÁVÓ-n kezdte, ő szegezte a lebukott heréjét az asztal széléhez. Aztán a százados rúgott az asztalba vagy az emberbe, hogy valljon és a kötelet megkapja holmi kémkedésért, mit soha el nem követett. Recsken politikai tiszt volt: basáskodó, alattomos, fiatal, csinos, langaléta, nagyképű, hazug és gonosz. Vidáman sétálgatott köztünk és összeesküvéseket talált ki, hogy a vérbíróság újabb tizenhat éveket oszthasson. Imádott talpalni, és nékem, szokása szerint verés közben három bordámat törte be, mert a Nagy Sztálint gúnyoltam. Megbocsátom néki, de nem azt, hogy barátomat, szegény S. L.-t addig ütötte, míg nemi szerve felszakadt, azért, mert mikor egy rabtársunk kínzásához hívta, nemet intett. Fájdalmát eltitkolta, nem panaszkodott senkinek. Segíteni nem tudtak rajta, mikor az USA-ba kiért nejével. Majd nehéz kínok közt talán egy vagy két évet élt. Később Nagy László rájött: jobb lesz, ha az ÁVÓ-tól elszakad. Jutalmul került az IBUSZ-hoz Madridban Kádárék alatt. Kilencven táján nyugdíjazták. Az IBUSZ akkor ünnepet rendezett a tiszteletére, s azontúl itthon ülhetett. Mi van vele? Nem keresem, mert leütném, s aki ily nevet visel, azt nagy névrokonsága miatt meglelni nem lehet. Mi van vele? Hogy elfeledje vénségét, nőit meg a bút, a pálinkásbutykost választja, és már hajnal táján berúg? Vagy házat vásárolt magának egy faluban? Él kiemelt nyugdíján (az enyém dupláján), s kedvence a virág s a kert? Vagy van neje, családja? Térdén tartja az egyik unokát s elmondja: fiatal korában mint védte meg e szép hazát? Vagy karosszékben ül napestig kinyújtott lábbal és konok pofával, s hogyha szólnak hozzá nem válaszol, csupán morog? (Budapest, 1996)