Róma, 1992
| Rómát az életben először látni: |
| kaland, varázslat, döbbent élvezet, – |
| de utoljára, az évmilliárdnyi |
| sötét előtt még sokkal édesebb. |
|
| A Tiberis mellett nagyívű, lombos |
| platánok közt a hold még könnyű köd; |
| a Ponte Sistón két fiatal koldus |
| zenél most is, mint hatvan év előtt; |
|
| a száradt borostyánszárak a sárga |
| házfalakon, akár démonkezek; |
| az utcakő lábfájós simasága, |
| mit végigtapostak az ezredek; |
|
| a kapuk mögött, ha hirtelen nyílnak |
| a bűvös szobrok és a sok virág; |
| de kín nem enyhül tőlük s nincsen illat; |
| fényes napok, halványabb éjszakák; |
|
| a Santa Sabinában szívest laknék |
| középkori s nem barokk bolt alatt; |
| az újra festett Sistina olyan szép, |
| mintha ezerötszázhúsz volna csak; |
|
| a taxis éjjel háromkor lerobbant |
| kocsiját rúgja, aztán felnevet; |
| az ostiai tenger fölött roppant |
| tű varrja össze a szakadt eget; |
|
| Giordano Bruno szobrán rock-koncertet |
| hirdet a reklám: én is ott leszek; |
| az utcán motorbiciklik libegnek |
| lábunk között mint a kisgyermekek; |
|
| a Spanyol Lépcsőn a fiatalokhoz |
| ülnék, ha nem lennék szörnyű öreg; |
| szerelmesektől éjszaka a bokrok |
| meghajlanak s remegni kezdenek; |
|
| vasárnapon kiülnek az utcára |
| a vendéglői asztalhoz, ahol |
| esznek, isznak és mulatnak, hiába |
| van államcsőd, kormányválság, nyomor, |
|
| csalás, hazugság, maffia – mert élnek, |
| ahogy lehet, míg a világ világ. |
| Szörnyen irigylem őket. Nem tűzik fel |
| bal mellükre hazájuk bánatát, |
|
| nem érdekli őket, hogy ki a lombárd, |
| a görög, a germán, a római, |
| a zsidó meg a gót, és nem gondolják, |
| hogy egy kihaló ország fiai, |
|
| nem szomorkodnak elveszett csatákon, |
| a jövendőtől nem várnak csodát, |
| a valóság több nékik mint az álom |
| és pontosan tudják, hogy kicsodák. |
|
|
|