Kettős halál
| Régen, ha parkban játszó gyermekekben |
| gyönyörködtem, szünetlen irigykedtem, |
| hogy az enyémnél jobb világba nőnek. |
| Ma elfordulok, mert sajnálom őket. |
|
| Harminchét éve megy ez így. Elalszom |
| és ébredek. Verejtékes a tarkóm. |
| Erre gondolok, bár nem akarom. |
| Két térdemet egymásba csavarom |
|
| és tíz körmöm végigfut combomon. |
| Vérem kiserked. Minek – gondolom – |
| minek kínzom magam és izgatom, |
|
| mikor tudom, hogy nincsen irgalom? |
| Saját halálomtól is reszketek, |
| de fajtánkét viselni nehezebb. |
|
|
|