Ballada Johanna Darkról

Bertolt Brechtnek Kartonruhában, mezitláb s nem bánva, hogy felrugdossák és megköpdösik, hajával, mely sötéten lengett lába nyomában a fekete körmökig, arcával, melyet zápor paskolt végig, és két dollárral, mit markába zárt, így jött az Arkanzasztól három hétig a tengerpart felé Johanna Dark. S mikor Chikágó kormos téglavára a messzeségben szürkén ásított: koldust látott, ki vén mellét kitárva hevert a nyártól sárga pázsiton. S ölébe dobva egy dollárt, az éjben nevetve ment tovább Johanna Dark: s a koldus akkor pisztolyt vett a pénzen, s az útkereszten emberekre várt. S szekérnyomok közt már hatan hevertek ingükben rőt rózsákkal, mint a tűz, és hervadoztak már az őszi kertek, hogy arra jött Johanna Dark, a szűz. – Bénán bolyongunk mindahányan, vakok a jóban és a hitben, véred kiontott harmatával kegyelmezz nékünk, Jézus Isten! S a munkának már régen nem volt ára, por ült a gépek hajtószijain, és munkások százával álltak fázva Chikágó véres vágóhídjain, az esti felhőket Rodin faragta, s a kémények fölött véres nap állt, hogy egy szeles, vad téli alkonyatban a vágóhídra jött Johanna Dark. S a nép közt rongyos szónokok hörögve hirdettek harcot, bosszút és bitót, s hogy ekrazittal mentek már a tőzsde felé, Johanna Dark felorditott: „Megálljatok, a szeretet nevében! Az Úr minden bűnt lát és megfizet!” De ők röhögtek rajta s válaszképpen a géppuskák kattogtak sortüzet, és nyolcvanhárman estek el, befestve vörös vérükkel a fehér havat. A többi szétfutott. És aznap este bilincsbe verték őt, mert ottmaradt. – Bénán bolyongunk mindahányan, vakok a jóban és a hitben, véred kiontott harmatával kegyelmezz nékünk, Jézus Isten! És egy tavasznap, még börtönfehéren s lehajtott fejjel ült a gyár előtt, és margaréták nyíltak már a réten, hogy Charles King, a munkás, arra jött. És Charles King leült mellé a padra, és estig nézte, mást se látva már, setét haját, amelyben választéka olyan fehér volt, mint egy cérnaszál. És így történt, hogy összeházasodtak: a bérházudvar mély volt, mint a kút, és nem tudták, mit fognak enni holnap, csak azt tudták, hogy innen nincs kiút. „Egy gyermeket szeretnék”, szólt Johanna, s az ágyra ült, mely rég nem volt fehér, és akkor Charles felállt és arcúl csapta, hogy sápadt bőrén áthatolt a vér, és négy üres zsebét eléje tárva a tört ablakhoz ment és mint az őrült kiröhögött a szörnyű éjszakába, hol eső sírt. Ez volt az esküvőjük. – Bénán bolyongunk mindahányan, vakok a jóban és a hitben, véred kiontott harmatával kegyelmezz nékik, Jézus Isten! És aztán mégis gyermekek születtek, mert nem volt pénzük elhajtatni őket, és akkor húst már csak vasárnap ettek, s az árak és a gondok egyre nőttek. De bár szobáját még napfény se járta, napfényt hordott arcán Johanna Dark, s férjét a gyárnál minden este várta, amíg egy este mindhiába várt. S három napot várt így már éjről-éjre, midőn egy bundás úr eléje állt: „Mert részeg volt, a gépbe dőlt a férje, és így magának egy fillér se jár. De mégis, ha nem fut a rendőrségre, a gyárkantínban harminc ebéd várja. Harminc ebéd: ez lesz a férje ára.” S Johanna akkor arculköpte őt. És Charles Kingnek aztán gödröt ástak, és otthon három síró gyermek várt, s nem volt mit enni s így történt, hogy másnap a gyárkantínba ment Johanna Dark. – Bénán bolyongunk mindahányan, vakok a jóban és a hitben, véred kiontott harmatával kegyelmezz néki, Jézus Isten! „Gonoszak” – szólt egy férfi – „a szegények és testük durva és szívük kemény.” S mikor megette a harminc ebédet, az égvilágon nem maradt remény. S akkor megállt az uccán és kivette az egy dollárt, mit még markába zárt, és ekrazitot véve, aznap este a nagytőzsdéhez ment Johanna Dark. S a tőzsde akkor felgyúlt, mint a fáklya, és négy tornyában kánkánt járt a láng, míg összedőlt, rőt tűzölébe zárva egy bankárt és harminchét proletárt. S ő ottmaradt és nézte önfeledten a hullákat s az éjt, a végtelent. Aztán felsírt: „Bocsáss meg, rosszat tettem!” S hogy reggel lett, a rendőrségre ment. Aztán, egy nap, bűnét már régen bánva, a törvényszék elé zokogva állt. A villanyszék úgy izzott, mint a máglya: így élt és így halt meg Johanna Dark. – Bénán bolyongunk mindahányan, vakok a jóban és a hitben, véred kiontott harmatával kegyelmezz nékünk, Jézus Isten!