Kerítő ballada Villonról és kövér Margotjáról

A KÖVÉR MARGOT Persze: pukkadnak a párisi polgárok, mióta hirlik, hogy egy lánnyal járok, ki az uccáról tartja el magát. De a kis dögöt nagyon szeretem, ingét megvarrom, ágyát megvetem és megkefélem este a haját; bort hozok a kocsmából, a kútról vizet, ha egy vendég jön, aki jól fizet: a hátsó ajtón diszkréten távozom, hogy a gavallérok és a tiszt urak, mint a mennyben, úgy érezzék maguk a bordélyházban, hol ketten lakunk. Persze, gyakran beköszönt a nyomor. Ilyenkor Margót látni sem tudom, gyűlölöm, mint a kést, a vérem forr, belérúgok és a haját húzom, Józsefre és Máriára esküszöm, hogy holnap reggelig agyonütöm, ha nem lesz pénz – zálogházba teszem ruháit és ha nincsen, mit egyem: káromkodom, míg a gyomrom korog, ő meg a szoba sarkában kuporog s ilyenkor napestig pofozkodunk a bordélyházban, hol ketten lakunk. Aztán egyszerre pénz áll a konyhára, mert hirtelen nagy lett a forgalom, vagy én találkoztam a Bac uccában, avagy a Montmartre-i domboldalon egy bitanggal, ki meglógott a cehhel… S kövér Margóm akkor megint a régi, combomra csap és arcunk felderül, lefekszünk s én egy dalt trillázok néki ahogy ez a legjobb férfinek száz évben is csak egyszer sikerül. És aztán másnap estig horkolunk a bordélyházban, hol ketten lakunk. Ajánlás: Kik ezeket a sorokat olvassátok, gavallérok, urak és kapitányok jegyezzétek meg: ha egy lányt kivántok, ki éjjel mindenre kapható, szolgálatotokra készen itt vagyunk a bordélyházban, hol ketten lakunk.