| „Nyolcvannégy éve állok itt, barátom, festéktócsák és márványpor fölött, |
| de öregen is a régi maradtam: még mindig roppant terveket szövök, |
| régi vadsággal nézem a világot, s, Isten irgalmazz, régi a bajom: |
| mezítlen fiúk hosszú combját látom, miközben Krisztus szobrát faragom. |
|
| Azt mondják: felfujom magam, vagy a hit fuj fel. Átok s rágalom száll felém |
| mindenfelől, és arról pletykálkodnak: azért hagytam el szentjeim fején |
| a dícsfényt, mert titokban lutheránus vagyok. És hogy a Megváltó helyett |
| gőgtől dagadt díjbirkózót festettem. Csak Gyula pápa tudta, mit teszek, |
|
| meg te, és tán Vittoria Colonna. Közel harminc év óta vagy velem, |
| s harminc évvel vagy fiatalabb nálam. Jóságod köt hozzád, a szerelem, |
| izlésed, rangod, eleganciád, részvéted és tudásod. Lépj elém, |
|
| hadd fogjalak magamhoz. A kereszt is mindkét karjával kitárul felém. |
| Olyan közel kerültünk már egymáshoz, hogy nem kell még búcsút sem intenünk. |
| Szépséged talán felsegít az égbe, s akkor tudom majd: győztem mindenütt.” |
|
|