A boldogság titka
| Ha életem csordultig tele rosszal: |
| boldogságom kis törmelékeit |
| idézem fel, melyeket kintről hoztam |
| s bennem laknak. Ez mindig felsegít. |
|
| Haldoklók közt, kórházban, szörnyű éjjen |
| a szilva kék hamvát látta szemem, |
| meg hogy Catullust olvastam a réten, |
| patak partján, Denville-nél, meztelen. |
|
| Mikor Recsken sötétzárkába raktak: |
| felülről, a korommal festett ablak |
| sarkán parányi, téli napsugárka |
|
| hatolt be és sétált a falon, szembe |
| velem. Elnéztem, s az jutott eszembe, |
| hogy újra megérkeztem Számoába. |
|
|
|