XIV. Lajos

A Napkirály volt, Isten kollegája, kegyes, buta, kimért és kellemetlen.
Ablaka előtt zenekar ácsorgott, hogy rázendítsen, ha felébred reggel.
Uralkodása elején azonnal a jóbarát Spanyolországra támadt,
minden ok nélkül, csak azért, hogy harci dicsőséget szerezhessen magának.
Politikához nem értett. Úgy tudta, hogy nála jobban senki sem csinálja.
Mindig rágcsált, s mint a mókus: dióval, meg süteménnyel volt tele a szája.
A balettet ő hozta be. Táncuknál csak billegett, mivel nem tudott többet.
Ha ebédjét hozták, mindenki kétszer érintette süvegjével a földet.
Rangsor, pletyka: ez volt körötte minden. Bársony fogatában gyönyörű nőket
utaztatott. Szívélyes volt hozzájuk, de pisilni már nem engedte őket.
Fia helyett csupán fattyát szerette, Maine hercegét, a bődült, aljas embert.
Pár kastély maradt utána, adósság, sok intrika s a felgyújtott Heidelberg.
Mielőtt trombózisban meghalt volna, panaszkodott, hogy még fájdalma sincsen,
holott ezt Purgatóriumban lévő idejéből leszámítaná Isten.
 

(Budapest, 1994)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]