1956. november

Az ég mint kormos, csillagtalan kürtő,
 
 a lápföld sík és pőre.
Vagy százan vánszorgunk a Fertő mellett
 
 és igyekszünk előre.
Mellettem kövér, szovjet tiszt civilben,
 
 rumszag árad belőle.
Egy gyermek sír. Patakon gázolunk át,
 
 s nem leszünk nedves tőle.
Majd: osztrák lámpák, mentőkocsik, szendvics,
 
 mosolygó, piszkosszőke
járőr. Mögöttünk puskaszó, sötétség,
 
 remények temetője.
Furcsa haza. Az ember fellélegzik,
 
 mikor kiér belőle.
 

(Budapest, 1993)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]