Tudás
Szókrátésztől Voltaire-ig és tovább vagy |
száz évig, áldás volt az ismeret. |
Kik részt kértek belőle, messze láttak, |
s mohón szürcsölték, mint a friss tejet. |
|
Tudásukkal az embert segítették, |
és megjavították az életet, |
habár útközben összetévesztették |
a teoriát meg a tényeket. |
|
Az ismeret ma mindenkit magányos |
toronyba zár, ahol a téboly szálldos, |
hol nem lelünk hitet, harmóniát, |
|
gyógyszert a halál és a jövő ellen, |
sem vígaszt. Mentől többet tud az ember, |
annál kétségbeejtőbb a világ. |
|
|
|