Dante és neje
| Dante szerelmes versét írja Beatricének, |
| a lánynak, ki réges-rég más emberhez ment férjhez, |
| és számos gyermeket szült; a távoli, imádott |
| hölgynek, akit csak egykor, vagy húsz év előtt látott. |
|
| Neje, kit nem említ meg sem prózában, sem versben, |
| a teknő mellett mossa szennyesüket a kertben, |
| megtekinti a konyhán a húst, aztán meg újra |
| nekigyűrkőzik és mos, bár csupa seb az ujja. |
|
| Dante még nagyobb hévvel körmöli a szonettet. |
| A nő nagy darab kalbászt keres ki, kenyeret tesz |
| hozzá, tányérra rakja, lábujjhegyen behozza, |
|
| s alázattal fejet hajt. „Fogyaszd el, szívem”, mondja |
| és leteszi melléje. Ő meg rámordul: „nem kell”, |
| de azonnal felfalja. Különös lény az ember. |
|
|
|