Gottschalk
| Kolostorba kényszerítette apja, bár nem bírta a teológiát. |
| A bűnt, úgymond, az Isten teremtette; Ő felel érte és nem a világ. |
| Száműzték s mikor visszatért, már vénen, Reims érseke, Hincmar, a palota |
| pincéjében egy zárkába csukatta, de minden éjjel lesétált oda. |
|
| A rab vidám volt. Ott feküdt az ágyon. Hincmar leült. „Megmentem lelkedet. |
| Nemde, hogy hiszel a Szentháromságban?” Gottschalk mosolygott: „A három nem egy.” |
| Az érsek nem tudott mit válaszolni, és fészkelődni kezdett a helyén. |
| Máskor így kezdte: „Az Atya s a Fiú egyszerre lett az idők elején.” |
|
| Gottschalk felült: „Az Örökkévalónak nincs olyan, mint ’az idők eleje’.” |
| Hincmar a jóra akarta terelni, s látta, hogy nem megy. Ette a fene. |
| „Hiszed-e a Szentlelket? Milanóban elfogadták. Most vigyázz a szavadra!” |
|
| „Egy isten”, mondta a rab, „nem lesz attól, ha a zsinat többsége megszavazza.” |
| Így vitáztak sok évig, minden éjjel. Gottschalk a szegény érseket gúnyolta, |
| amíg egy nap, nem csekély örömére, „elment”, mint Hincmar írta, „a pokolba”. |
|
|
|