A szép cselédlány

Tizenhat éves voltam, mikor az ebédlőben
csak elkapott. Még senki nem csókolt soha így.
Szédítő szenvedéllyel, harapva, hosszan, bőven,
és nyelve számba siklott, mint fejével a gyík.
Blúzát is kigombolta, fejemet kis melléhez
szorította, mint aki ügyetlen csecsemőt
szoptat. „Gyere ki hozzám ma éjszaka, te édes.
A vén szakácsnő alszik. Mi nem zavarjuk őt.”
Keserűen végződött. Virrasztottam az éjjel,
s mégse mertem kimenni, mert szüleimtől féltem.
Másodnap, éjfél táján behallatszott egy kéjes
nyögés. Apám szaladt ki. A szűk cselédszobában
cigányfiú feküdt kettejükkel egy ágyban.
Apám rögtön kidobta a házból mind a hármat.
 

(Budapest, 1992)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]