Jean-Baptiste Lully
| Lully karmester roppant furkósbottal vezette |
| zenekarát. Zenésze karja közt verte szét |
| a hegedűt e bottal, ha hangját nem szerette. |
| Aztán leborult sírva, és bocsánatot kért. |
|
| Nagyszerű zenét szerzett. Nem romantikus álmok |
| füzérét vagy személyes élmények seregét, |
| nem eszméket, a világ gondjait, se az átkos |
| jelenkort, de a puszta létezés gyönyörét. |
|
| Nem övezte szerelmi panasszal, mélabúval, |
| s mindezt a harmincéves, iszonyú háborúban, |
| mikor a falvak fölött a pestis körözött, |
|
| a város üres rom volt, s az árok tele vérrel. |
| Vagy vedd akár Mozartot. Hol itt az összhang, kérdem, |
| a történelmi kor s a zeneszerző között? |
|
|
|