Róma, 2.

Itt vasárnap kiülnek az utcára
a vendéglői asztalhoz, ahol
pletykálnak, isznak, nevetnek, hiába
van kormányválság, gyilkosság, nyomor,
csalás, államcsőd, maffia – mert élnek,
ahogy lehet, míg világ a világ,
értik, hogy a sors ellen mit sem érnek
káromlások, sóhajok meg imák.
Irigylem őket, mert sosem tűzték fel
bal mellükre hazájuk bánatát,
nem bánják, hogy más francia vagy német,
nem álmodnak maguknak bűvös Édent,
Európától nem várnak csodát,
viszont pontosan tudják, kicsodák.
 

(Róma, 1991)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]