Hadrianus császár
| A latin történészek mind gyűlölték, mert életútját maga rótta ki |
| s nem a hagyomány; mert egész lelkével hellén volt mindig, soha római; |
| mert tudta, mint senki, hogy a császárság elpusztul, és ezt csendben mondta ki; |
| s mert szeretett, mit akkor kiröhögtek a hideg párzás megszállottjai. |
|
| Imádta a művészetet, az esti beszélgetést s ami kevés maradt |
| az irodalomból meg Epiktétoszt. A legszebb szentélyeket s falakat |
| ő építtette a Birodalomban, szüntelen utazott és élvezett, |
| mert nem a kormányzást s hatalmi létét kívánta, de a múló életet. |
|
| Ántinooszba volt holtig szerelmes, a gyönyörű, titokzatos kölyökbe. |
| Az hűséggel kísérte bárhová, bár szótlanul ítélkezett fölötte, |
| s öngyilkos lett, hogy őt s a Birodalmat áldozatával megváltsa örökre. |
|
| Az ilyen hit szokásos volt akkortájt. Élete többé már nem fordult jóra, |
| de bírta még iszonyú erejével. „A lelkem elszáll, s nem lesz többé móka”, |
| verselte az elmúlás kapujában. „Majdnem bölcs volt”, mondották később róla. |
|
|
|