Pákozd
| Az éles napsugárban oly gyakran megbotlottam, |
| de mindig velem táncolt a fésületlen hold. |
| Nem a harc emlékművét kívánom nézni mostan, |
| de a nádast, hol egykor szerelmünk ágya volt. |
|
| A csónakom nem ringott, almavirágfehéren |
| fénylett két hosszú combja. Végigcsókoltam testét |
| hajától lábujjáig, a nádas holdfényében. |
| Hol most a nád? Kivágták. Az álmatlan mindenség |
|
| egyszerre tágul s szűkül. Janus Itáliából |
| jött hazafelé, s útján sok nádast s erdőt látott, |
| hol maradnak, kérdezte, a házak és a füst? |
|
| Az erdők meg a lápok kipusztultak azóta, |
| de csupa ház és füst most a dombvidék s a róna, |
| s a füst koromfekete, nem kék és nem ezüst. |
|
|
|