Pintyőkék
| Szobámban pintyőkéim a tájképen |
| csak a festett fa ágaira szállnak. |
| Már réges-rég nem hittem, hogy megérem, |
| bár erre vágytam. Láthatom hazámat. |
|
| Örülök néki és szorongva félek, |
| mert sok a java és sok a hiánya, |
| de nem igaz – Metternich mondta Bécsben –, |
| hogy a Landstrasse vezet Ázsiába. |
|
| Nagyon fiatalok s öregek várnak |
| jöttömre. Késő vénségemben már csak |
| mi történhetne? Díszsírhelyhez érek, |
|
| vagy apró urnában zizeg laza |
| porom? Mindegy. A végén Szókrátésznek |
| s Epikúrosznak volt csak igaza. |
|
|
|